Félegyházi Közlöny, 1980 (24. évfolyam, 1-50. szám)

1980-08-29 / 34. szám

Bérmunka az NDK-ba Immár 14 éve, hogy a Kiskunfél­egyházi Fémipari Szövetkezet gép- alkatrészeket gyárt bérmunkában a Lipcsei Mezőgazdasági Gépgyárnak. Az idén traktoroldali háromszöget, ekekerék-támasztót, s több mint 25 ezer ekefejet készít bérmunkában a szövetkezet, értéke meghaladja a hat és fél millió forintot. Nagy sikerrel zárultak a IX. kiskun napok • Dr. Dobos Ferenc, a városi tanács elnöke meg nyitja a IX. kiskun napokat. • Jobbra: a megnyitó résztvevői. A mostani IX. kiskun napok cél­ja azonos volt a legelsőével, a közel fél évszázad előttivel: ápol­ni a múlt hagyományait, és meg­mutatni az ország nyilvánosságá­nak, városunk értékeit, emelni minden vonatkozásban Kiskun­félegyháza hírét, nevét. Az előző nyolc kiskun napok is elérték ugyan ezt a célt, de a mostanihoz hasonló sikerekkel még nem dicsekedhettek. A mos­tani kiskun napokat nemcsak a megjelent sok tízezer ember, ha­nem — az országos hírközlő szer­vek, televízió, rádió, sajtó jóvoltá­ból — az egész ország láthatta. A rendezvények tulajdonképpen mái júliusban megkezdődtek, és augusztus 20. után is folytatód­nak. Nagy tömeget vonzottak a különböző sportrendezvények, „Kiskun Kupa” és „Kiskun Via­dal” elnevezésű versenyek, mér­kőzések. Ugyanígy a színvonalas kulturális jellegű megmozdulá­sok is. Az ipari és mezőgazdasági, a kereskedelmi és élelmiszeripari kiállítások és bemutatók, de még a magánkisiparosok és kiskeres­kedők kiállításai is, hű képet ad­tak Kiskunfélegyháza becsületes, szorgalmas népének szocializmust építő munkásságáról, életképessé­géről és élniakarásáról. Legszívesebben sorra vennénk mindent és mindenkit, aki vala­mivel hozzájárult ünnepnapjaink sikeréhez. S hogy ez nem öndi­cséret és öntömjénezés lenne, bi­zonyítják a nálunk járt országos és megyei vezetők —, kedves ven­dégeink —, elismerő szavai is. Kezdenénk fiatal képző- és iparművészeinkkel, akik közös ki­állításon, kamaratárlaton mutat­ták ' be nagyszerű alkotásaikat. Folytatnánk Faragó József fafara­góval, Farkas Sándor kovácsmű- vésszel, Horváth Péter fotómű­— Bárcsak mindig, kiskun napok volnának, hogy ilyen szépek, rendezettek, tiszták. virágosak ma­radnának városunk utcái, terei, épületei — hallot­tuk többször és sok helyről. Nagyon szép volt Félegyháza ezekben a napok­ban, de nem kellenének ahhoz kiskun napok, hogy ilyennek is maradjon, csak azt a közszellemet kel­lene megőrizni, ami most kialakult városunk szé­pítése körül. Minden dicséretet megérdemelnek azok — élen a Költségvetési üzem dolgozóival —, akik hozzájárultak a város szépítéséhez, a minden eddiginél nívósabb rendezvénysorozat előkészítésé­hez, megvalósításához. Nyugodtan állíthatjuk, hogy fővárosi színvonalon. • Magyari Béla kiképzett űrhajós és Dzsanibekov ezredes a Lenin Tsz kiállításán. vésszel, az éremkiállítással, bé­lyegkiállítással, helytörténeti és településfejlesztési, valamint a polgári védelmi kiállítással, a né­pi iparművészeti vásárral, a fél­egyházi nótaköltő, Haubner Ká­roly emlékét idéző Rózsakerti nó­taesttel a szintén félegyházi Solti Károly és társaival, a Duttyán- vacsorával a Kiskunság étterem­ben, az utcabállal, a szabadtéri színpaddal és toronyzenével, de teljes felsorolásuk is lehetetlen. A kiskun napok központi ren­dezvénye az erre az alkalomra kialakított gyönyörű Béke téri nagygyűlés volt. Dr. Korom Mi­hály országgyűlési képviselőnk, és Magyari Béla kiképzett űrhajó­sunk volt a főszereplője e rendez­vénynek, amiről legutóbbi szá­munkban már részletesen beszá­moltunk. A IX. kiskun napok értékelését a legelső kiskun napok félve pa­pírra vetett óhajának teljes betel­jesülésével zárhatjuk, amely így szólt akkor: „Mostoha idők histó­riai vagy gazdasági válságai sze­rint eddig csak a nemzeti nyo­morból kaptuk ki csorbíthatatla- nul, arányos osztályrészünket. Itt volna az ideje, hogy a nemzeti közélet javaiból és áldásaiból is megkapjuk, ami városunkat meg­illeti”. Tóth Miklós • Dr. Korom.Mi- hály. a Politi­kai Bizottság tagja, a KB titkára látoga­tást tett Ma­gyari Béla csa­ládjánál. vendégeket a délutáni látogatáson, melynek során megtekintették a • Számos résztvevője cs nézője volt a gyermekek részére rendezett közös gazdaság korszerű szarvasmarhatelepét. aszfalt-rajzversenynek. Gazdasági, társadalmi életünk mechanizmusában egyre fontosabb szerepe van az ellenőrzésnek. A gazdálkodó egységek működésé­ben a tervekben megfogalmazott célok eléréséhez nélkülözhetetlen a tényleges és a célul kitűzött ál­lapot viszonyítása, a menet köz­ben szükségessé vált változtatá­sok végrehajtása, melyhez elsősor­ban a belső ellenőrzés adhat se­gítséget. Jelen gazdasági helyze­tünkben különös hangsúlyt kap az ellenőrzési munka magasabb szintre emelése a döntések előké­szítéséhez, aktuális gazdaságpoli­tikai feladatokhoz kapcsolódó, idő­ben végzett segítő szándékú el­lenőrzések. A szövetkezetek belső ellenőr­zési rendszerét az 51/1977. (XII. 21.) Mt. sz. rendelet szabályozza, meghatározva a vezetői ellenőr­zés, a munkafolyamatokba épített ellenőrzés, a függetlenített belső ellenőrzés szervezetét, hatáskörét és feladatait. A rendelet nyomán 1978. évtől a szövetkezetek veze­tői kötelesek függetlenített belső ellenőröket is kinevezni. A városi népi ellenőrzési bi­zottság helyszíni vizsgálatot vég­zett néhány szövetkezetnél a bel­ső ellenőrzés működéséről, a ren­delet életbe lépése óta eltelt két és fél év eredményességéről. A helyszíni vizsgálat igen eltérő helyzetet rögzített az egyes szö­vetkezeteknél. Valamennyi vizs­gált szövetkezetben dolgozik füg­getlenített belső ellenőr, munkájá­ra azonban nem egyforma mérték­ben támaszkodik a vezetés. Egyes helyeken nem gondoskodnak a belső információról, az utasítá­sok, rendelkezések nincsenek az ellenőr birtokában. Az ellenőrzé­si munkatervek vagy igény tel« nek, vagy olyan mennyiségű fe adatot tartalmaznák, melyne végrehajtása lehetetlen. Sok visszatérő rutinvizsgálat, ugyai akkor a korábban feltárt h-ibá kijavításának ellenőrzését céh utóvizsgálat igen kevés. Találko; tak népi ellenőreink olyan gyí korlattal, hogy a belső ellenői jogszabályellenesen helyettesité: munkákkal bízzák meg, s ennek a ellenőrzések elmaradása miatt a egész gazdaság kárát láthatja Ugyanakkor a belső ellenőrzésbe dolgozók munkafegyelme, érden munkája is kívánnivalót hág maga után. A jelentések só esetben csak tényfeltárók, ner segítik a vezetés munkáját, szükséges esetekben sem mindi állapítják meg a személyi fele lősséget. A városi népi ellenőrzési bi zottság testületi ülésén megfogal mazta, hogy a jogszabályok be tartása mellett elsősorban szemlé lett változást kell szorgalmazni . vezetőik, de az ellenőrzéssel meg bízott dolgozók körében is. Ugyan akkor hangsúlyozta, hogy szerve zett keretek között szükség lenn a belső ellenőrök • folyamatos to vábbképzésére is. A népi ellenői zési bizottság határozata alapjai októberben városi ankétot szer veznek, mely segítséget ad a hi bák kijavításához, a belső ellen őrzéssel szemben támasztott köve telmények érvényesítéséhez. Re méljük, hogy az amkéton a gaz dasági vezetőik és belső ellenőröi nagy számban vesznek részt és tapasztalatcsere alapján elért ja vulást az utóvizsgálatokon rná lemérhetjük. Térjék Istvánná Ülést tart a városi tanács A kiskunfélegyházi Városi Tanács 1980. szeptember 3-án (szerdán) du. 13 órai kezdettel ülést tart a városi tanács nagy­termében. Napirendjén szerepel az ifjúsági törvény végrehajtá­sáról szóló jelentés és a városi ügyészség tájékoztatója, Kiskun­félegyháza város és városkörnyéki községek törvényességének helyzetéről. Felépült a Dózsa György úti Általános Iskola Hát év után újabb iskolával gyarapodik városunkban az álta­lános iskolák száma. Szeptember 1-től birtokukba vehetik a tanu­lók, pedagógusok az új 8 tanter­mes Dózsa György úti iskolát. A város lakossága figyelemmel kísérte az iskola építését. Néhá- nyan aggodalmunknak is hangot adtak, szerencsére az építők nem ezt tették. Bíztak a vállalásuk tel­jesítésében, és ezt valóra is vál­tották. Szorgalmas munkájuk eredményeként az új tunévtőil kö­zel 400 városi és bejáró diák kor­szerű körülmények között tanul­hat. A tanéwnyitóvail egybekötött át­adási ünnepségre szeptember 1- én 16 órakor kerül sor. Wőneki Ottó Félegyházi bútorok Hollandiának A kiskunfélegyházi Asztalosipa­ri Szövetkezet három év óta gyárt exporttermékeket. Az első külföldi partnere Franciaország a legtelje­sebb mértékben meg van eléged­ve a félegyházi asztalosok precíz, pontos munkájával. Most, hogy az első próbálkozá­sok sikerrel jártak, a három „pró­baév” eredményesen zárult, újabb tőkés partnerrel folynak tárgyalá­sok. Ennék eredményeként az el­ső szállítmányt már ki is küld­ték Hollandiába, ahol bútorkiállí­táson mutatják be a félegyházi asztalosok újabb termékeit: az öt darabból álló gyermekszoba- gamitúrát, melynek egyik leg­érdekesebb darabja a fürdetőasz­tal, a besüldyesztett kis fürdőkád­dal. A holland cég tulajdonosai itt jártak Kiskunfélegyházán, és megtekintették az asztalosok üze­mét, melynek szervezettségét, fel­szereltségét, rendjét, tisztaságát a legnagyobb elismeréssel szemlél­ték. A Hollandiában kiállított fél­egyházi gyermekbútorok közön­ségsikerétől függ majd a megren­delés mennyisége, ami előrelátha­tóan mintegy 12 millió forint lesz az első évben. T. M. Anyakönyvi hírek Kiskunfélegyháza SZÜLETTEK: Hájas Sándor Barna bás (anyja neve: Kelemen Zsuzsanna) Czakó Emese (Nagy Erika), Halás Tibor (Túri Hona). Fetter Zsolt (Tér jék Zsuzsanna), Farkas Beatrix Gi zella (Rádi Gizella Emma), Feketi Éva Szilvia (Babrián Irma Ilona), Vi rág Andrea (Kis Ilona). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Mágor Sándor és Farkas Mária Katalin, Ka sza Sándor és Ficsór Erzsébet, Ki! Imre és Majoros Veronika Katalin Tyukász István és Rácz Hona, Farkas Tóth Béla és Szabó Margit, Patyi Ti bor és Gulyás Éva, Lovas János Bé la és Rajna Katalin. MEGHALTAK: Csányi Lajosné Se­res Julianna. Izsáki út 47., Rostái József, Sallai Imre u. 5., Kapusi'Fe- rencné Dobák Rozália. Molnár Béla u. 59., Bérezi Béláné Hlavathy Lenke Tulipán u. 16. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyháza, Gátér terüle­tén 1980. augusztus 30-án, szom­bat déltől 31-én egész nap dr Szmilkó Ferenc rtart ügyeletet. La­kása: Kiskunfélegyháza, Lőwy S u. ß. Telefon: 62. Ugyanezen idő alatt Kunszállás Pálmonostora, Petőfiszállás köz­ségekben dr. Csőke András tar1 ügyeletet. Lakása: Kunszállás Telefon: 4. félegyhazi közlöny A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhlvt Kiskunfélegyháza. Marx tér 1 Telefon: 115, H3, 27». A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahlvata terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál e- kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96/162 pénzforgalmi - jelzőszámára. Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 13-72» Index: 25 908 ISSN 0133—2554 I A belső ellenőrzés

Next

/
Oldalképek
Tartalom