Félegyházi Közlöny, 1980 (24. évfolyam, 1-50. szám)
1980-02-08 / 6. szám
Vezetőségválasztó taggyűlés A pártvezetőség vitaindítóját a Petőfi Tsz taggyűlésén Retkes Imre 'alapszervezeti titkár ismertette. A beszámoló sokrétű munkáról, eredményes tevékenységről adott számot. A szeszélyes időjárás ellenére, éves tervünket teljesítettük, szőlőből, kukoricából jó eredményt értünk el. Állattenyésztésünk gazdaságos volt. Szép eredményt ért el a tejüzem, a szállítás és a lakatos részleg. Brigádjaink az év eleji 472 ezer forintos vállalást a XII. kongresszus és hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére 337 ezer forint pótvállalással egészítették ki — hangzott a beszámolóban. Nem lesz könnyebb az elköveta Petőfi Tsz-ben kező időszak munkája, pártunk sem ígér könnyű sikereket, de megvannak a reális alapjaink, hogy megőrizzük elért eredményeinket, és kitartó munkával megteremtsük továbbhaladásunk lehetőségét. Nem elég azonban csak a párttagság meggyőződése, tenniakarása, meg kell nyerni ügyünknek, céljaink megvalósításához a pártonkívüli dolgozókat, társadalmunk minden rétegét. A beszámoló után (élénk vita alakult ki. A hozzászólók nagy felelősséggel beszéltek a „hogyan tovább” kérdéséről. Hangsúlyozták: csak úgy lehet előbbre lépni, ha a vezetők és dolgozók együttesen, összhangban — az ésszerű takarékosság szem előtt tartásával — szervezik és végrehajtják a kitűzött feladatokat. A szövetkezet elnöke, Fricska Nagy János javasolta, hogy minden mezőgazdasági szövetkezetben alakítsák meg a vezetők-szakembe- rek alkotó kollektíváját. A párttagság ezt követően megválasztotta a vezetőséget, az alapszervezet titkárává ismét Retkes Imrét választották. N. I. Az edzett ifjúságért A városi tanács legutóbbi ülésén városunk minőségi és tömegsportjáról adott tájékoztatót Csendes Mihály, a sportfelügyelőség vezetője. A minden körülményt figyelembe vevő beszámolóból — mint 1978-bán a vb is — a városi tanács megállapította, hogy városunk sportéletében évek óta egyenletes fejlődés tapasztalható. Kiskunfélegyháza sportja szilárd alapokra épül. Iskoláinkban 6886 tanuló folytat valamilyen sport- tevékenységet, ami döntő jelentőségű a felnövekvő nemzedék fizikai állapotára, egészséges életre nevelésében. Hogy ez az alap még szilárdabb legyen és egyaránt szolgálja majd a tömegsport, de a minőségi sportutánpótlását is, a József Attila Általános Iskolában testnevelés tagozatos első osztály indult ebben a tanévben. Az eltelt néhány hónap tapasztalatai szerint a gyermekek kiválasztása jól sikerült, örömmel végzik munkájukat, jobban bírják a szellemi- és fizikai megterhelést, tanulmányi eredményük is jobb az átlagnál. A következő tanév első osztályosainak a szervezése is megindult, s a város egész területéről választják ki a legalkalmasabb gyermekeket. Jelentkezni február 15-ig lehet az óvodák vezetőinél. A testnevelés tagozatos osztályokban már az első évtől kezdve szakos nevelők tanítják a testnevelést. Ezek a tanulók az általános iskola elvégzéséig lényegesen nagyobb lehetőséget kapnak fizikai képességeik fejlesztéséhez, mint a normál osztályok tanulói. A negyedik osztály elvégzése után a tanórán kívüli foglalkozásaikat a sportiskolában folytatják. Az iskola felszerelése jelenleg kielégítő, de máris szükséges a közeljövőre gondolni, mert az újabb osztályok fokozatos belépésével megnő a tesneve- lési órák száma, pedig jelenleg is párhuzamosan tartják ezeket a foglalkozásokat. Egy második tanterem mellett indokolt a sportudvar kialakítása is, a szomszédos, és már 25 éve telekkönyvileg az iskolához tartozó telken. A tanulók kötelező úszás- oktatásához pedig meg kellene oldani a strandon legalább egy medence téliesítését. TM. SPORT Birkózás: Ha valaki veszi a fáradságot, és a hét valamelyik estéjén ellátogat a Petőfi Szakközépiskola újjáalakított tornatermébe, ugyancsak kapkodnia kell a fejét a sok érdekes látnivaló miatt. A nem éppen nagyméretű teremben ugyanis a Vasas TK birkózó szakosztályának mintegy nyolcvan versenyzője tartja edzését. A kétórás, pergő ritmusú ed?és végén még Be- sze László vezető edzőről is patakzik a veríték, de készségesen áll rendelkezésünkre, hogy az elmúlt év eredményeiről és az idei tervekről beszéljen. — A szakosztály elmúlt évi mérlege a mostoha felkészülési körülmények ellenére sem mondható rossznak. Versenyzőink ötvenhárom versenyen Indultak, és összesen százhúsz dobogós helyezést értek el. Legeredményesebben a serdülők szerepeltek negyvenhárom érmes helyezésükkel, amiből tizennégy aranyérem volt. Kiss János, Horváth Zsolt és Ambrus Tibor szerepelt eredményesen. A legfiatalabbak, az úttörők közül Rád! Mihály és Bódog István korcsoportjuk legnagyobb versenyén, az olimpián bronzérmet nyertek. Az elért helyezésük dicséretes, és ezek a fiatal, tehetséges fiúk több nagy versenyen indulhatnának, ahol egy kis rutint is szerezhetnének, akkor a korosztályaik bajnokságain még a mostaninál is értékesebb eredményeket érhettek volna el. De hát, sajnos, lehetőségeink behatároltak, pedig ezek a gyerekek igazán megérdemelnék, hogy Jobb körülmények között dolgozhassanak. Dr. Hegedűs Csaba szövetségi kapitány ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy kapunk a tatai edzőtáborból egy szőnyeget, de úgy néz ki, hogy felállítani majd nemigen tudjuk. A Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskola tornaterme elég kicsi, de így is lehetővé tette számunkra az itteni felkészülést. Az állandó felszedés,' ide-oda cipelés azonban nem használ a drága szőnyegnek. Régóta vajúdik az esetlegesen majd felépülő birkózócsarnok kérdése, ami megoldaná az összes problémáinkat. A szakosztály minden versenyzője szívesen dolgozna a kivitelezésén, de úgy látszik, az illetékesek még nem tudták a döntő- lépést megtenni az építkezés megkezdését illetően. Az ifjúságiak közül Kocsis László szerepelt a legkiemelkedőbben. Az OB-n nagy fölénnyel nyerte súlycsoportja bajnokságát, és csak egyedül a Kubában megrendezett IBV-n nem jött ki neki a lépés. Rajta kívül Szabó József, Soós László, Pintér Mátyás, Solymosi Imre, Atkári József és az idén újra versenyző Dorogi István értek el olyan eredményt, amivel kiérdemelték az ezüst, illetve bronzjelvényes minősítést. Ha megnézzük a felnőttek szakosztályát, akkor láthatjuk, hogy igen szélés alapja van, mintegy negyven fő kezdő és úttörő korú versenyző. Aztán ahogy haladunk felfelé a korcsoportoknál, úgy fogy a versenyzők száma is. Már az egyes korcsoportokba való átmenet is alaposan megrostálja a létszámot. Csak a legkitartóbbak mennek végig a lépcsőkön, és csinálják végig ezt az akadályokkal teli utat, példa erre a világbajnok Réczi László is. ö az idén is, bár kellemetlen sérülése végig zavarta, a körülményekhez képest, igen jól szerepelt. A magyar bajnokságon új súlycsoportjában, a 68 kilogrammban is bizonyított és aranyérmet szerzett. A VB előtt azonban újra kiújult sérülése és helyette Gaál utazott San Diegóba. A válogatott őszi felkészülése idején a látszólag rendbejött sérülés újra akadályozta a munkában és úgy döntött, hogy befejezi a további versenyzést, most már teljes erővel készül a jogi diploma megszerzésére. Remélem azonban, hogy továbbra is segít a szakosztály munkájában és átadja értékes tapasztalatait a fiataloknak. A többi felnőtt versenyző közül a tavaly több éves szünet után újra kezdő Seres László érte el a legjobb eredményt. Nagy akaraterejének köszönhető, hogy hiányos felkészülése ellenére meg is tudta szerezni a másodosztályú minősítést. Ugyanezt a minősítést szerezte meg ván Jenő, míg Seres János, Samu Ferenc és Endre István a harmad- osztályú kategóriába kapott besorolást. Ha az egész éves munkánkat vizsgáljuk, akkor kitűnik, hogy bár a felkészülésünk nem volt zavartalan, mégis huszonegy olimpiai pontot szereztek versenyzőink. Az idei célunk a huszonhét pont elérése. Tudom, hogy ennek eléréséhez igen sokat kell majd dolgozni, de ahogy a fiúk hozzáállását ismerem, rajtuk nem fog múlni... Megkezdődtek a takarékszövetkezeti részközgyűlések Február 3-án, Kunszálláson a községi művelődési ház nagytermében — nagy érdeklődés mellett tartotta első részközgyűlését a Takarékszövetkezet. Az intéző bizottság beszámolóját Patyi László ismertette, ezt követte a vita, melyhez hatan szóltak hozzá. A rész- közgyűlés tagsága ezután megválasztotta a tisztségviselőket. Magas tandíjat fizetett Nem szenzációhajhászásból írom meg Dora István 26 éves félegyházi ács balesetének szomorú történetét. Nem árt a közlekedési baleseteket napirenden .tartani, hiszen olyan sokan vannak még olyanok, akik megfeledkeznek a saját biztonságukat is szolgáló előírásokról. így történt most is, amikor ez az ifjú ember gondolt egy merészet, és UZ 59—79 rendszámú személy- gépkocsijával vezetésre jogosító hatósági engedély nélkül lerán- dult Szegedre. Útközben, 60 km sebességgel egy lámpaoszlopnak ütközött, ennek következtében combtő- és kartőficamot szenvedett. A gépkocsiban 25 ezer. a lámpaoszlopban pedig 4 ezer forint kár keletkezeid De a lista még nem teljes, mert mindezek tetejébe még 3000 forint bírság megfizetésére is kötelezte a szabálysértési hatóság. Barátságvonat a Szovjetunióba Gazdag programot ígér az IBUSZ Utazási Iroda azoknak, akik 1980. április 7—20. között szervezett útra jelentkeznek. A két hét alatt Kijev—Lenin- grád és Moszkva nevezetességeivel ismerkedhetnek meg. Az út programjából néhány ízelítőt, a teljesség igénye nélkül. Kijevben az Ukrán Népgazdasági kiállítás, Szófia Székesegyház megtekintése, Leningrád látnivalóiból azt hiszem elég, ha kiemeljük a világhírű Ermitázst, a Péter-Pál erődöt, vagy az Izsák Székesegyházat. Végül a négy nap Moszkvában is sok izgalmas programmal kecsegtet, melyből természetesen nem marad ki a Kreml megtekintése, vagy a Borogyinói Panoráma. Az IBUSZ új szolgáltatásai közé tartozik, hogy a részvételi díjat az OTP megelőlegezi. E. L. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán és Gátéron február 9-én, szombat délután és vasárnap egész nap dr. Szmilkó Ferenc tart ügyeletet. Lakása: Kiskunfélegyháza, Lőwy Sándor u. 6. Ugyanezen idő alatt Petőfiszál- lás, Pálmonostora és Kunszállás községekben az ügyeletet dr. Csőke András látja el. Lakása: Kunszállás, telefon: 4. Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Rádi Anikó (anyja neve: Rafael Mária), Király Helga Mónika (Herédi-Szabó Katalin Rozália). Rácz Imre (Kátai-Urbán Klára), Bánfi Krisztina (Nánási Magdolna), Farkas Tamás Etele (Felföldi Ildikó), Molnár Donát (Forgó Mária Rozália), Ónodi Szilvia Ágnes (Szalkai-Szabó Margit Agnes), Góg Katalin (Szálas Katalin), Gönczöl Sándor Róbert (Ka- rádi Terézia), Pap Mónika (Borbély Mária Luca), Gondi Ferenc (Baranyi Zsuzsanna), Vass Margit Regina (Vi- dák Margit), Kanyó István (Kovács Jolán Margit), Szeri Gábor Róbert (Török Ilona), Liptai Csaba (Balogh Mária), Czombos Gábor (Zetkó Irén). MEGHALTAK: Kürtösi István, Bethlen u. 22., Barta Imre IX. körzet 179., Király János, Jósika u. 26., Lóvéi Istvánná Rozsnyai Mária. Petőfi- szállás, Banos Józsefné, Attila u. 24.. Zsolnaix Pál, Illésházy u. 2., Ladányi Gábor, Nádasdy u. 6., Térjék Fe- rencné Pajkos Julianna, Vörösmarty u. 17., Gulyás Ferenc, Izsáki u. 5., Harmat Sándor Józsefné Ficsór Klára Veronika, Kossuth u. 33., Pintér Pálné Szénásy Ilona, Bugac. 1 KÉPES HÍRADÓ I Az Asztalos, ipari Szövetkezet 1978. második félévében kezdte gyártani francia megrendelésre a rusztikus kisszekrén nyékét. Abban az évben 2 ezer darabot adtak át a megrendelőnek, tavaly viszont már 4200 szekrény árával, 9,7 millió forinttal növelték a bevételt. Erre az évre 6 ezer szekrényt kell gyártaniok 13 millió forint értékben. Az idei első szállítmányt — 250 darabot — január 28-án indították útnak Párizsba. Képünkön: Gulyás László asztalos, egy ötfiókos szekrény szerelésén dolgozik. A Lenin Tsz virágkertészetében a Virágos szocialista brigád, szorgalmasan dolgozik az egynyári virágok palántáinak tűzdelésén. Az idén a 15— 20 féle virágból 150 ezret nevelnek, s ebből mintegy 60—70 ezer került a városi parkokba. Felvételünkön Samu Lajosné, Zsigó Imrér.é és Csányi Józsefné, munka közben. . A Habselyem és Kötöttárugyár helybeli gyárában a múlt nyáron 39 fiatal tett sikeres szakmunkás- vizsgát. Közülük 35-en azóta is ott dolgoznak, s 11-en szeptember óta a szakmunkások szakközépiskolájában tanulnak. A képünkön látható Udvardi Júlia egyike a legjobb fiatal szakmunkásoknak, teljesítménye átlag 110 százalék. ■W%. Jt (Opauszky László felvételei) Eredményes év után A Lenin Tsz gazdasági eredményei országosan ismertek, már többször elnyerték a Kiváló szövetkezet címet. Laczkó Gyula elnökkel a napokban a múlt évi tevékenységükről beszélgettünk. — A tsz vezetősége mindenkor bátran kezdeményezte az új technológia, technika alkalmazását, a gazdálkodás eredményeinek növelése' érdekében — mondta az elnök. — A vezetőség tevékenységét jól segíti a pártvezetőség, KISZ, szakszervezet vezetősége, tagsága. Az együttműködésre nagy szükség volt tavaly, mert a rapszódikus időjárás — fagy, szárazság, nagyon érzékenyen érintette országosan, de nálunk is a növénytermesztést, különösen a búza hozamát. Tíz év óta nem volt gazdaságunkban e növényből ilyen kiesés. A gazdaság vezetősége már májusban arról tárgyalt, hogy a várható hiányt pótolni kell. Elhatároztuk, hogy még szigorúbban érvényre juttatjuk a közgyűlés határozatát, az ésszerű takarékossággal kapcsolatban. Ügy döntöttünk, hogy az állattenyésztés árbevételét a tervhez viszonyítva tovább növeljük a tenyészüszők értékesítésével. Az állattenyésztés ezek után árbevételi tervét tízmillió forinttal túlteljesítette. A kiegészítő üzemágak is növelték árbevételüket. Így azután gazdaságunk árbevételi tervét teljesítette. összlétszámúnk 1568, ebből nyugdíjas, járulékos 494, a dolgozók száma 1074, közülük szakmunkás 454. Külön öröm, hogy évről évre növekszik az alaptevékeny( ségben is a szakmunkások száma. Jelenleg 21 ösztöndíjasunk tanul különböző szakmát. A törzsgárda létszáma 239, a dolgozók átlagélet- kora 36,4 év. Az újítási mozgalom is eredményes, 1979-ben 12 újítást fogadtunk el. A fiatal szakmunkások készítettek egy tarlóégető szerkezetet, amit 1979-ben már sikeresen ki is próbáltak. A szocialista munkaversenynek régi hagyományai vannak, jelenleg 36 brigád munkálkodik vállalásai teljesítésén. Az idei év előzetes terve elkészült, mely szerint növeljük a növénytermesztés, különösen a búza és a kukorica terméshozamát. A melléktermékeket, kukoricaszár, zöldborsószár, stb. megfelelő minőségben fogjuk betakarítani. Az állattenyésztésben a szarvasmarha-tenyésztés minőségi javítása a további cél, a takarmányozási költségek ésszerű csökkentésével. A kisállattenyésztő szakcsoport 1979-hez viszonyítva 20 százalékkal növeli a libahizlalást, és a pe- * csenyeliba-nevelést. Továbbra is főfeladatunk az energiatakarékosság. A különbözőanyagokkal és alkatrészekkel, a szakszerű felhasználáson keresztül szintén takarékoskodni kell. Üj beruházást ez évben nem kezdünk, a meglevő gépeket, épületeinket a szükség szerint korszerűsítjük, felújítjuk. A termelésben a mennyiség növelése melett — fő célunk a minőség, és a hatékonyság növelése. Továbbra is fontos feladatunk a háztáji árutermelés Jelentkezés az ének-zenei iskolába A Batthyány Lajos Általános Iskola ének-zenei tagozatos osztályába — az előző évi gyakorlatnak megfelelően — bonyolítjuk le a felvételt. Felhívjuk mindazon kedves szülők figyelmét, akik leendő első osztályos gyermeküket az ének-zenei tagozatba tervezik beíratni, hogy előzetes zenei meghallgatásra (hallás és ritmuspróba) 1980. február 26—27—28-a közül valamelyik napon délelőtt 8—11 és délután 2—5 óra közötti időben hozzák be gyermeküket az iskolába. Sokszorosítottunk ez ügyben egy tájékoztatót is, amit az óvodák útján juttatunk el a szülőkhöz. Sense György i igazgató segítése, alapanyaggal, takarmánnyal, szakmai segítséggel. A városi tanáccsal megállapodást kötöttünk a fürdőépület felújítására, amit 3 ütemben valósítunk meg. Eddig 65 százalékos a teljesítés, a befejezés 1981-ben várható. Az idén készül el a 800 adagos konyha és étterem, jövőre pedig a cukrászda. Az építőrészlegünk dolgozói elismerést érdemelnek itteni tevékenységükért. Egyik fő célunk volt a felújítással, hogy a szép stílusú épületet megmentsünk a végső pusztulástól. A másik, hogy a tsz-központ dolgozóinak megfelelő helyiségeket tudjunk biztosítani a zavartalan munkához. Egykori irodaházunkból a tanács 75 férőhelyes óvodát alakít ki. Az idén elkészülő konyha és étterem, valamint az 1981-ben megépülő cukrászda majd a város lakosságának igényeit elégíti ki — fejezte be nyilatkozatát Laczkó Gyula elnök. ni. félegymAzi közlöny A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főseerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kistnsnéélegyháza, Marx tér 1. Telefon: US, M3 , 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96/163 pénzforgalmi jelzőszámára.