Félegyházi Közlöny, 1979 (23. évfolyam, 1-51. szám)
1979-11-30 / 48. szám
Az Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál nagy figyelmet fordítanak a munkavédelemre, hogy a dolgozók — akiknek jó része gépekkel, éles szerszámokkal, az életért küzdő, megvadult „nyersanyaggal” foglalkozik — baleset elleni védekezését, éberségét állandóan felszínen tartsa. Ezt a célt szolgálja az időközönként megtartott munkavédelmi vetélkedő is. A mostani vetélkedőt Kiss Kálmán igazgató- helyettes nyitotta meg, köszöntve a 18 szocialista brigádot, valamint Csik Gabriellát, az ÉDOSZ képviselőjét, Kertész Jánosnét és Pál Zsigmondot, a Szakmaközi Bizottság képviselőit. A 7 fordulós versenynek csak győztesei voltak, mert mindenki felfrissíthette és újakkal is gazdagíthatta eddigi tudását. A rangsor így alakult: 1. Zrínyi Ilona brigád, második: Petőfi autószerelő brigád, harmadik A 170 éves Móra Ferenc Gimnázium sokszor bebizonyította már, hogy egy tanintézetnek nem csupán az a feladata, hogy a rábízott ifjúságot 'tanítsa és nevelje. hanem a belőle kisugárzó szellem napvilágának be kell ragyogni minden ház ablakán. Most is feledhetetlen élményben volt részük azoknak, akik ott voltak a gimnázium Holló László ifjúsági klubjában a művelődési központtal közösen rendezett Népi írók című kiállításon. Bérei László fotóművész —, aki arra kért, hogy csak mesternek Baja—Bácska brigád, negyedik: Dózsa vágóbrigád, ötödik: Erdei Ferenc brigád, hatodik: Kállai Antal szocialista brigád. Az elnyert díjak értéké 4500 forint. A többi brigád oklevél elismerésben részesült. • A pálmonostori Keleti Fény Tsz-ben hasznos vetélkedőt tartottak a napokban. A tizenegy csoport 3—3 tagjának munkavédelmi, biztonságtechnikai és tűzvédelmi kérdésekre kellett válaszolni. Hegedűs János tsz-elnök üdvözlő szavai után megkezdődött a vetélkedő. Minden csapat 10 kérdésből álló tesztlapot kapott és ezek kitöltése után a Zsűri értékelte a válaszokat. Első lett a gépműhely I. brigádja, Feren- czi Jenő, Barna Albert, iij. Patai Mihály, a második helyen végzett az adminisztratív brigád, Huszka Ferencné, Eszik Lászlóné, Bori Istvánná, míg a harmadik írjam — 1939—1943 között készített művészi képeivel idevarázsolta a népi írók: Asztalos István, Darvas József, Erdei Ferenc, Erdélyi József. Féja Géza. Gulyás Pál, Jócsik Lajos, Kodolányi János, Kohán György, Móricz Zsig- mond, Nagy István. Németh László. Sinka István, Somogyi Imre, Szabédi László, Szabó Pál, Tersánszky Józsi Jenő és Veres Péter • halhatatlan szellemét — hallottuk Kovács Sándor igazgató megnyitó szavaiból. Valóban, a képek kísérőjeként kiállított könyvek, a tanulók által nagyhelyet a gépműhely II. brigádja szerezte meg, Vincze Gyula, Ba- bar István, Kiss Sándor. A második fordulóban a brigádok 3 kérdést kaptak, erre kellett szóban választ adni. A kérdésre adott válaszok bebizonyították, hogy minden résztvevő nagyon komolyan készült. Ezt bizonyítja, hogy két brigád ért el 46 pontot, és újahb kérdéssel kellett eldönteni, melyik legyen az első helyezett. Győzött az adminisztratív brigád. Második lett a dohánytermesztő brigád; Fekete Péter, Tímár Vince, Mészáros Jánosné, a harmadik pedig a gópkocsiüzem brigádja: Gácsi László, Szabó Bálint, Kucsera Imre. Az első helyezettek 200—200 forintos vásárlási utalványt, a második helyezettek 150—150 forintos vásárlási utalványt kaptak, a többi helyezett könyvjutalomban részesült. T. M. — N. I. szerűen tolmácsolt idézetek, valamint a mesternek a kortársakat bemutató, humorral fűszerezett és közvetlen kapcsolatokról tanúskodó szavai közel hozták hozzánk azokat, akik egész életükben a magyar nép sorsának jobb- rafordulásáért, boldogabb jövőjéért munkálkodtak. A III/c. osztály népművelő tagozata által, Hájasné Kelemen Zsuzsanna tanárnő irányításával rendezett kiállítás december 4-ig, naponta 14—18 óra között megtekinthető. Tóth Miklós Országos harmadik A VSZM félegyházi gyárának fiatal szakmunkása, Tóth József országos szakmai versenyen harmadik helyezést ért el. Ez volt a rövid hír, melynek hallatára felkerestem, mondja el, hogyan sikerült ezt a szép eredményt elérnie? — Három éve végeztem el a szakközépiskolát, és jelenleg a mechanikaüzemben gépkarbantartó lakatosként dolgozom, Farkas Sándor csoportjában. Nagyon jó a mi kollektívánk, kölcsönösen segítjük egymást, igyekszünk pontos, jó munkát végezni. Ezt a versenyt felmenő rendszerben rendezték. Elméleti és gyakorlati feladatokat kellett megoldanunk. Szeptemberben gyárunkban szerveztünk a ,ki minek mestere” vetélkedőt. így kezdődött. Itt elért jó eredményünk alapján hárman utaztunk Budapestre a középdöntőre, ez Szigetszentmikló- son, a Csepel Autógyárban október 27-én volt. Itt már jóval nehezebb kérdésekre kellett jól válaszolni, az elméleti, politikai feladványokon kívül a szakmai feladatoknál műszaki számításokat kellett végeznünk. Gyakorlati feladatunk, gyárilag csomagolt szeg- nveregtestet kellett működőképesen összeállítani, és mindezt időre. A középdöntő 12 versenyzője közül az első lettem. így kerültem be az országos döntőbe, melyet ugyanitt bonyolítottak le. November 16-án csak a gyakorlati. 17-én pedig a szakmai-politikai, szóbeli-írásbeli feladatok megoldásával foglalkoztunk. Ezen szintén 12-en vettünk részt. Ügy illik — mondta búcsúzóul —, hogy köszönetét mondjak munkatársaimnak, munkahelyi vezetőimnek és nem utolsósorban Hock Béla műszaki fejlesztési csoportvezetőnek, aki társadalmi munkában, szabad idejében nagyon sokat segített a felkészülés időszakában. így mindnyájan hozzásegítettek ennek a szép eredménynek eléréséhez. F. Zs. Kívülállók,, akik csak akkor látják a tűzoltókat, amikor riasztották őket, és tűzoltáshoz, műszaki mentéshez robognak, köny- nven azt hihetik, hogy tétlenkednek. esetleg unatkoznak is két riasztás között. Állítjuk, hogy minél kevesebbszer látjuk őket a piros autókkal rohanni, annál jobb és hasznosabb munkát végeznek, jobb és hatékonyabb a megelőző munkájuk, az^ üzemekben. létesítményekben, termelő- szövetkezetekben, általuk irányított vállalati és önkéntes tűzoltókkal szorosan együttműködve. Az elmúlt napokban kétszer is riasztották a félegyházi tűzoltókat. mindkét esetben beláthatatlan következményekkel fenyegető katasztrófát előztek meg bátor és szakszerű beavatkozásukkal. Az első esetben a vasútállomáson veszteglő 87 ezer kg PB-gázt szállító tehervonat tartálykocsijainak meghibásodása következtében kiáramló gáz ömlését szüntették meg. Láttam már 33 kg-os háztartási P^-gázpalack felrob- banásától szétdobott épületet, ezért el tudom képzelni, milyen ereje lenne 2600 palack felrobbanásának. Ä másik riasztás a galambosi állomáshoz, egy 36 ezer 400 kg ammónia gázt szállító tehervo- nathoz hívta a tűzoltókat. Ott is szivárgást, sőt folyást észleltek, amit oxigénes légzőkészülékkel felszerelkezve, és a Szolnokon ál- l'.másozó tűzoltóvonatot is riasztva hatástalanították. Közben a forgalmat is le kellett állítani, illetve elterelni. Tokai György százados, parancsnokkal erről beszélgettünk, aki egy vaskos könyvből megmutatta, hogy a nemzetközi forgalomban 414 féle robbanó, mérgező. veszélyes anyagot szállítanak vasúton és országúton. Sokat hazánkon, városunkon keresztül is. Ezeknek a tulajdonságait, az ellenük bevethető hathatós intézkedéseket korunk tűzoltóinak is meg kell tanulni. FÉLEGYHÁZÁÉRT Városunk felszabadulásának 35. évfordulóján tartott ünnepi tanácsülésen a Petőfi Tsz Hámán Kató baromfitenyésztő szocialista brigádja is azok között volt, akik kiérdemelték a „Félegyházáért” emlékplakettet. A kitüntetést Csuka Lajosné brigádvezető vette át dr. Dobos Ferenc tanácselnöktől. *1 Mivel a szép elismerést kollektív munka eredményezte, hetekig kerestük az alkalmat arra, hogy a három műszakra szétosztott brigádot együtt lefényképezhessük. Végre sikerült Horváth Gábor főállattenyésztő szállított a helyszínre, ahol nagy munkában találtuk a szorgalmas brigádtagokat: a 110 ezer csipkéből álló turnus leadása után, az újabb csoport fogadása előtt takarították, fertőtlenítették a helyiségeket, épületeket. A 18 tagú brigádban mindössze 2 férfi dolgozik. Eddig minden évben elnyerték a szocialista címet, jelenleg az ezüst koszorú várományosai.' A brigád tagjai szívesen és eredményesen oktatják a jövő szakmunkásait, a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző Intézet gyakorlati foglalkozásra hozzájuk járó növendékeit, köztük a Petőfi Tsz nyolc ösztöndíjasát is. Népi írók egy csokorban A SZURKOLÓKNAK Labdarúgás Szövetkezeti SE—Tompái MEDOSZ 2:1 (1:0) Szemre szép, de csúszós, mély talajú pályán, hűvös időben játszott egymással az Alpári úti sporttelepen a megyei I. o. két újonc csapata. Az első lehetőség a vendégek előtt adódott a hatodik percben, de Horváth I. közeli emelését Szalai bravúrosan, vetődve védte. Ahogy teltek azonban a percek, egyre inkább látszott, hogy a hazai csapat kezébe került a játék irányítása, de Igen sexk kecsegtető támadás elakadt a tompái védelem lestaktikáján. A 15. percben aztán hibázott a vendégek védelme. Dongó hosszú átadásával Szabó M. tört kapura. Amikor a tizenhatoson belülre ért, Czombos hátulról buktatta és a megítélt büntetőt Dongó nagy nyugalommal küldte a kapu bal oldalába. A második félidőben a sérült Serest Térjék váltotta fel a jobbszélen. Sok kihagyott lehetőség után a 73. pereben Horváth I. átadásával a csereként beállt Baráth lesgyanús helyzetből kilépett a lest reklamáló hazai védők közül és a kifutó Szalai lába mellett a hálóba gurította a labdát. A váratlanul jött egyenlítő gól után tovább folytatta rohamait a Szövetkezeti SE, de Moravecz kapus bravúrt bravúra halmozott. Már csak két perc volt hátra a mérkőzésből, amikor a jobb ' oldalról Jókai ívelt be szögletet. Sahin fejjel megcsúsztatta a labdát és az elmélázó tompái védők között a Palástit felváltó Rádi hat méterről a jobb felső sarokba küldte fejjel a félegyházi csapat győztes gólját. Kalocsai SE—Honvéd Kun Béla SE 0:0 A hűvös idő ellenére végig jó Iramú -mérkőzést vívott egymással az élbolyban tanyázó két csapat. A HKBSE a mérkőzés folyamán végig többet birtokolta a labdát, de a jól védekező hazaiak védelmét egyszer sem sikerült feltörni a csatároknak. A KAC lajosmizsei vereségével és a BSK hazai győzelmével így három csapat végzett azonos pontszámmal az első három helyen. Jobb gól- különbségével végül is a Bajai SK lett az őszi első. Területi bajnokság: Vasutas SK—K. Kossuth Tsz SK 3:1 (1:1), góllövők: Rácz, Kiss, Törteli. Az „alsóház” rangadóján biztosan nyert a fél egyházi csapat. KOSÁRLABDA: Szarvasi Főiskolai SC—Vasas TK 107—35 (39—18), NB II. női mérkőzés. Ld.: Lázár 17, Bajzák 7. Szarvasi Főiskolai SC—Lenin Tsz SK 102—78 (45—39). KB II. férfi mérkőzés. Ld.: Hevér 21, Bódi 20, Győri 20. ÖKÖLVÍVÁS: Debrecenben 29 egyesület 125 ökölvívója indult a Keleti terület serdülő ökölvívó-bajnokságán. A nagy létszámú és erős mezőnyben a HKBSE öklözői egy első, négy második és egy harmadik helyet szereztek. Eredmények: I. korcsoport (1965-ös születésűek) 42,5 kg: 3. Rácz M„ 48 kg: 2. Huja, 63,5 kg: 1. Pászti János, nehézsúly: 2. Kanizsa. II. korcsoport (1963—64-es születésűek) 54 kg: 2. Rácz Z., nehézsúly: 2. Takács Gy. BIRKÓZÁS: Egerben 33 egyesület 158 versenyzője részvételével, rendezték meg az 1979. évi országos serdülő kötöttfogású birkózóbajnokságot. A Vasas birkózói közül hatan harcolták ki a selejtezőkön az indulás jogát és az igen erős mezőnyben végül is ketten értek el helyezést, ami nyolc olimpiai pont megszerzését jelentette az egyesület számára. A 49 kg-osok mezőnyében a 15 induló között két félegyházi fiú is volt. Ajtai Zoltán egy győzelemmel és két veréséggel nem került az első hat közé. Kiss János viszont ragyogó formában versenyezve ezüstérmet szerzett. Kiss, bár a versenyre három kilót fogyasztott, jó erőben, elszánt hangulatban lépett szőnyegre. Hat kétvállas győzelem után jutott be a hármas döntőbe, ahol első ellenfele a dorogi Sárközi volt. ö sem kerülhette el elődei sorsát és a negyedik percben a mérkőzésvezető máris jelezte Kiss tusgyőzelmét. Ezután került sor a súlycsoport elsőségét eldöntő mérkőzésre Schoffenber- ger (üjpest) ellen. A 6. percig Kiss irányította a küzdelmet és egy ponttal vezetett is. Ekkor azonban egy pillanatra kihagyott és ellenfele egy villámgyors csípődobással kétvállra fektette. Ének ellenére minden dicséretet megérdemel, hiszen elsőéves serdülő létére jóval a várakozáson felül szerepelt az igen erős mezőnyben. 53 kg-ban 17-en indultak. Ambrus Tibor két győzelemmel és két vereséggel sajnos nem tudott az első hat közé kerülni. 57 kg-ban 16 induló között volt Horváth Zsolt is, akinek végül is meg kellett elégednie az 5. hellyel. 67 kg-ban 18 induló közül Sánta Béla egy győzelemmel és két vereséggel, valamint 78 kg-ban 17 induló közül R. Nagy György hasonló teljesítménnyel végzett helye- zetlenül. A hétvége sportműsora: Labdarúgás: HKBSE—Szamuely SE december 2-án 13 órakor, Kalocsai SE —Szövetkezeti SE, december 2-án 13 órakor, megyei első osztályú mérkőzések. Kosárlabda: Lenin Tsz • SK—Mező- berény 10 órakor, NB II. férfi mérkőzés. Vasas TK—DMVSC 11 órakor NB II. női mérkőzés. A mérkőzések színhelye a 608. sz. Iparitanuló Intézet tornacsarnoka. Farkas Tibor Megbecsülik idős tagjaikat A munkából kiöregedett emberek megebcsülése már nem szólam, egyre jobban terjed szocializmust építő hazánkban. Ennek egyik szép példáját láttuk a Rózs.akertben rendezett ünnepi összejövetelen is, ahová az ÁFÉSZ sertéstenyésztő szakcsoportjának idős tagjait hívta meg Teleki Viktória szakcsoportelőadó. Az idős embereket Tarjányi Mihály, a szakcsoport elnöke köszöntötte. Nagy tapsot kaptak a Bajcsy- Zs. Általános Iskola úttörői, akik Rádi Dezsőné tanárnő vezetésével az alkalomhoz illő műsorszámokkal szórakoztatták a hálás közönséget. A kedves műsor után ajándékosztás, majd baráti vacsora következett. A rendezők elmondták, hogy az áfész-nek jelenleg 11 szakcsoportja van, s ezek egyike a 450 tagot számláló sertéstenyésztő szakcsoport, amelyben 47 olyan tag van, aki 60 éven felüli. Idős koruk ellenére nem vonultak vissza a munkától, és erejükhöz mérten otthon, a háztájiban folytatják sertéstenyésztő, hizlaló tevékenységüket, amivel nem csak magukat, családtagjaikat, de végső soron a népgazdaságot is erősítik. Képzőművészeti, irodalmi és zenei előzetes A Magyar Néphadsereg Helyőrségi Művelődési Otthon novemberi rendezvényeiből néhányra felhívjuk olvasóink figyelmét: November 27-én, kedden 18 órakor Horváth Teri Kossuth-díjas érdemes művész „Sárigyöp” című önálló irodalmi estjére kerül sor. Műsorvezető: Nyerges Ferenc. November 30-án, pénteken 20 órakor zenés műsoros est. Közreműködnek: Zentai Anna, Máté Péter, Bontovics Kati, Juhász Mária, Szi- kora Jenő, Blum József, Gellért Péter, Tüske Attila. Szakmai munkájuk kiválóságát mutatja, hogy az egy kg élősúlyra felhasznált takarmánymennyiség évről évre kevesebb: 1976-ban 2,60, 1977-ben 2,45, 1978-ban már csak 2,42 kg, tehát országosan is kiemelkedően jónak mondható, ha azt nézzük, hogy az évenként megtermelt mintegy hétszázezer darab, vagyis tízezer mázsa csirke előállításánál több mint 8 vagon takarmányt takarítanak meg. Ez már valami. Az ésszerű takarékosság szép példája. k m. Anyakönyvi hírek Kiskunfélegyháza SZÜLETTEK: Rókus Edit (anyja neve: Belázs Mária Anna), Lénárt Anikó (Besze Mária), Péter-Szabó Mihály (Kis Rozália), Dömötör József (Ónodi Mária), Móczár Anita (Kiss Rozália), Vízhányó Ernő József (Toldi Rozália), Varga Anikó (Szabó Piroska), Varga László (Oláh Rozália), Kun László (Gyöngyösi Ma- tild). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: dr. Szabó János—Adamicza Mária, Farkas Antal—Varga-Gácsi Veronika, Retkes Adám—Udvari Ilona Éva, Dénes József—Kun-Szabó Julianna, Kis János Ágoston—Rigó Mária. MEGHALTAK: Kovács Károly Im- réné Zsolnai Margit, Kilián Gy. u. 79., László Rozália, Jászszentilászló, Banos Ferencné Kurucz Veronika, Árpád u. 1., Szécsényi Pál, Bugac, Hevér Andrásné Böresényi Rozália, Nádasdy. u. 12., Bata István, XI. körzet 479., Kun László, Kunszállás, Szombati György, Tanácsköztársaság u. 57. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán és Gátéron december 1-én, szombat délután és vasárnap egész nap dr. Lombár László (Kiskunfélegyháza, Lónyai u. 2/a, telefon: 490) és dr. Kiss Lajos (Kiskunfélegyháza, Bajcsy-Zs. u. 2., telefon: 523) tart ügyeletet. Ugyanezen idő alatt Petőfiszállás,' Pálmonostora, Kunszállás községben az ügyeletet dr. Szántó Tibor látja el. Lakása: Pálmonostora, telefon: 18. Ünnep volt az Öregek Napközi Otthonában Alig ismertem rá az öregek napközijére, úgy megváltozott. Megszűnt a kapu melletti bejáró, a szimpla üvegfal helyét dupla ikerablak váltotta fel. Téliesítették a folyosót, így a 404 férőhelyes intézmény 28— 30 állandó látogatója barátságosabb és tágasabb környezetben töltheti nappalait. Dr. öveges Lászlóné, aki 3 és fél éve vezeti az intézményt, nagyon el volt foglalva. Éppen vendégek, a Hazafias Népfront Asszonyklubjának, valamint a Lenin Tsz ének- és citerazenekarának tagjai látogatták meg, kedves műsorral szórakoztatva az idős embereket, utána együtt énekelték a szereplők és ünnepeltek. Beszélgetés közben hallottuk, hogy vannak idős emberek, akik szívesen töltenék itt szabad idejüket, de a család nem engedi, „szégyelli”, inkább bezárja a lakásba, s ugyanakkor a gyermekeket beadja a bölcsődébe, napközibe. —th —s félegvhAzi közlöny A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal Kiskunfélegyháza. Marx tér 1. Telefon: 115, M3, 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivat terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál éa kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96/161 pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda, Kecskemét