Félegyházi Közlöny, 1979 (23. évfolyam, 1-51. szám)
1979-05-04 / 18. szám
M 19 MW HUI Kiváló vállalat a BIK Dolgozóikat is megkérdezik Négy fényes csillag, 1960, 1975, 1977. és 1978. feliratokkal jelzi a Bács-Kiskun megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat következetesen, kitartóan végzett kiváló munkáját, melyet az elmúlt évben még a Belkereskedelmi Miniszter és a KPVDSZ Elnökségének vörös vándorzászlójával is elismertek. A Kiváló Vállalat kitüntetés és a vándorzászló átadási ünnepségére az MSZMP székházának nagytermében Dr. Selmeczy Lajosné belkereskedelmi miniszter- ‘helyettes, Forró Andor, a KPVDSZ központi elnöksége, valamint a megye és városainak párt-, tanácsi vezetői, a társszervek képviselői, és a megyét behálózó vállalat dolgozóinak képviseletében megjelentek előtt került sorra. Dr. Selmeczy Lajosné miniszterhelyettes elismeréssel szólt a BIK Vállalat munkájáról. Elmondta, hogy az állami kereskedelemben 16-an érdemelték ki a Kiváló Vállalat címet, 4 vállalatnál párosult a vándorzászló elnyerésével, s az iparcikk szakmában a BIK az egyetlen vállalat, amely elnyerte a kettős kitüntetést. A kitüntetett vállalat igazgatója: Kalmár Pál rövid áttekintést adott az elmúlt esztendőről, melynek folyamán 81 brigád több mint 800 dolgozója küzdött a szebb, jobb eredmények eléréséért, 6 brigád nyert bronz, 12 ezüst és 29 arany fokozatot, 6 pedig a vállalat kiváló brigádja címet nyerte el.- Részükre 540 ezer forint jutalmat adtak át. 43 dolgozó kapta meg a Kiváló dolgozó kitüntetést, 86 ezer forint anyagi elismerés mellett, a legjobb újítókat 9000 forint jutalomban részesítették, az ünnepi termelési tanácskozásokon pedig 300 ezer forint jutalmat osztottak szét. Ülést tart a városi tanács A Kiskunfélegyházi Városi Tanács 1979. május 9-én 13 órai kezdettel ülést tart, a várősi tanács nagytermében. Napirendjén szerepel: beszámoló a szociális gondoskodás helyzetéről, a városi tanács 1978. évi zárszámadása, valamint a lakóházak rendjéről szóló tanácsrendelet alkotása. A tanács ülése nyilvános. Tanácstagi beszámoló Kaposi János, a 39. sz. tanácstagi választókerület tanácstagja 1979. május 4-én 18 órakor tartja tanácstagi beszámolóját a Baj- csy-Zs. Általános ískolába'n, a Romhányi János utca páratlan oldala és páros oldala 2-től 54-ig szám alatti lakosok részére. A tanácstagi beszámoló alkalmával kerül sor az utcabizottság megválasztására is. Az évek folyamán sokszor adtunk már hírt a megye városait behálózó BIK Vállalat kiváló munkájáról, nagyszerű eredményeiről. Ha ennék a sikernek a titka felől érdeklődne valaki, bátran elmondhatnánk, hogy ez nem is titok, csupán a vezetés és a dolgozók akarategységén, példás együttműködésén alapuló természetes következmény. Ennek az együttműködésnek egyik mozaik-kockája volt az a tanácskozás is, amelyre a vállalat vezetősége és szakszervezeti bizottsága meghívta együttes ülésre a bizalmiakat és a vállalati szak- szervezeti tanács tagjait, hogy közösen hallgassák meg és döntsenek (az előzőleg írásban is megküldött) kollektív szerződés 1978. évre vonatkozó végrehajtásáról és a vállalati szociálpolitikai tervről beszámoló Kalmár Pál igazgatót, és a Kollektív Szerződés 1979. évi módosítására javaslatot tevő Górják József munkaügyi osztályvezetőt. Nincs módunk az írásos beszámolókat és a hozzájuk fűzött szóbeli kiegészítéseket közölni, csupán annyit jegyzünk meg a témákat kísérő nagy érdeklődés bizonyításául, hogy 24 hozzászólás, javaslat, észrevétel hangzott el, s ezekre Kalmár Pál igazgató adott kimerítő választ. Lapzártakor értesültünk arról, hogy a BIK Vállalat elmúlt évi munkájával ismét elnyerte a Kiváló Vállalat címet, a Belkereskedelmi Miniszter és a KPVDSZ elnökségének vándor zászlaját. Az átadó ünnepségről jövő heti számunkban tájékoztatjuk olvasóinkat. Tóth Miklós BUDAPESTEN MÁR TANÍTJÁK: Évadzáró koncertünk előtt Zöldfelület-védelem, környezetvédelem Tarjányi Ferenc kertépítő mérnök, a félegyházi Városszépítésze- ti Bizottság tagja, a Főkert dolgozója küldött egy 52 oldalas füzetet, melynek címe: Zöldfelületvédelem. összeállítói a Fővárosi Kertészeti Vállalat parkvédelmi osztályán Nedeczky János környezetvédelmi tanácsadó és Zsit- vay Attiláné osztályvezető. A környezetismeret, az élővilág, az osztályfőnöki és a környezetvédelmi órák tananyagához segédanyagnak szánt összeállítást a Fővárosi Pedagógiai Intézet részéről szakmai szempontból lektorálták: Rokfalusy Lászlóné és Tóth Géza vezető szakfelügyelők. Budapesten, a Fazekas Mihály Kiskunfélegyháza MÁV-állomás: Élenjáró szolgálati hely” 5? A vasútnál hagyományossá vált, hogy a munkásosztály ünnepe alkalmával adják át a szolgálati helyeknek az előző évben elért eredmények alpján kiérdemelt kitüntetéseket, jutalmakat. Kiskunfélegyháza állomás kollektívája is büszke öntudattal, tiszta lelkiismerettel ünnepelhette az idén is május elsejét, mert az 1978. évre kitűzött feladatokat, melyek nemegyszer zsúfolva, torlódva jelentkeztek, sikerült eredményéser) megoldani. A szegedi igazgatóság képviseletében Császár Ferenc, a Vasutas Szakszervezet nevében pedig Gulyás Ferenc adta át Ónodi János állomásfőnöknek az Élenjáró szolgálati hely kitüntetést, értékelve az elmúlt esztendő jó munkáját. Valgmennyiük nevében szólt az állomásfőnök, amikor ezt mondta: „Én bízom, és a korábbi évek tapasztalatai alapján úgy érzem, hogy ígéretet tehetek, hogy állomásunk feladatait a jövőben is a tőlünk elvárható legjobban fogjuk teljesíteni." • ónodi János állomásfőnök átveszi a kitüntetést. Az ünnepség elismerések átadásával és ünnepi társasvacsorával ért véget. MÁJUS 4-ÉN : A muzsika ünnepe a Móra Ferenc Gimnáziumban A Móra Ferenc Gimnáziumban az immár hagyományos Muzsika ünnepét május 4-én, a Tanács- köztársaság 60. évfordulójára való emlékezés jegyében rendezik meg. A megnyitó reggel fél 8-kor az iskola I. emeleti folyosóján lesz, ahol a „Viva la musica” elhangzása után Kodály: Az éneklő ifjúsághoz című művét énekli az iskola aranyérmes leánykara. Délelőtt minden osztály minden órán dallal köszönti az órára belépő tanárt. Az óraközi szünetekben az osztályok bemutatják népdalcsokrukat, hogy a zsűri által kiválasztott három legjobb osztály az esti záróhangverseny műsorára kerüljön. A záróhangverseny 17 órakor a tanácsháza dísztermében lesz, ahol Kovács Sándor igazgató köszöntője után népzene, reneszánsz, barokk, klasszicista, romantikus és mai zene tölti be az est műsorát. Utolsó szám: Karai —Móra: Alkony című kórusműve, melyet a Móra centenárium alkalmából írt a szerző. Bemutatja az iskola aranyérmes leánykara, vezényel Kapus Béla, az iskola ének-zenetanára. Engedély nélküli italmérők A városi tanács szabálysértési főelőadója több olyan személy ellen indított eljárást, akik lakásukon engedély nélkül jogosulatlan italmér'éssel foglalkoztak. így került a szabálysértők listájára Nemes Györgyné Varga Terézia. Kiskunfélegyháza, Gábor Áron u. 27. szám alatti lakos is, akitől egy ízben már 32 liter pálinkát koboztak el. A zugmérő a kiszabott 2000 forint bírságot maradéktalanul befizette, azonban a zugmérést tovább folytatta. Most ismét eljárás folyik ellene. Jogosulatlan italmérésen kapták Lajos Jánosné Molnár Anna, Kiskunfélegyháza, Kölcsey u. 14. sz. alatti lakost is, akitől a rendőrségi eljárás során 225 liter bort, 35 liter pálinkát és 2 liter házilag készített mandulalikőrt koboztak el. A kiszabott 3000 forint bírságot Lajosné részletekben kifizette, de a jól jövedelmező üzlettel nem hagyott fel. Ügy ellene, mint élettársa, Törteli Antal ellen újabb eljárás indult. gyakorló iskolában megtartott első bemutató órán a hatodik osztályos fiúk és lányok élővilágórájára meghívott szakemberek, pedagógusok és kertészek egyöntetű véleménye az volt, hogy helyes a kezdeményezés, a tiltó és védő rendelkezéseknél többet ér, ha maguk a játszóterek, parkok használói — a gyerekek — érzik kötelességüknek a zöldfelület védelmét. Elsődleges feladat tehát a tudatformálás, és ehhez nyújt hasznos segítséget az említett összeállítás, mely még ebben az évben eljut a főváros valameny- nyi iskolájába, de megvan a lehetősége annak is, hogy ezt az oktatási segédanyagot az ország valamennyi iskolája is megkaphassa. —th —s Létesítésének 11. évében az Állami Zeneiskola folytatja sikeres munkáját, melyre a közművelődési program kötelezi. Egy sikeres hangversenyévad befejezéséhez közelítve örömmel tesz- s/.ük meg összegezésünket: méltóképpen emlékeztünk meg a dicsőséges 60. évfordulóról. Szerénytelenség nélkül megállapíthatjuk, hogy a városi ünnepségeknek szinte nélkülözhetetlen színfoltja, hozzátartozója az ifjúsági fúvószenekar szereplése. A már megyeszerte elismert ifjúsági fúvószenekar után az ünnepi felajánlásunk a zeneiskolai vonószenekar létesítése, melyet úgy sikerült létrehoznunk, hogy a november 7. tiszteletére rendezett hangversenyünkön már önálló számmal szerepeltek. Ugyancsak az ünnepi megemlékezések jegyében mutatkoztak be a március 21-i hangversenyen a hegedűs zeneóvodásaink. Ök a biztosítékai a zenekari utánpótlásnak. Az elmúlt évadban is folytattuk az Országos Filharmóniával közösen rendezett hangversenysorozatot, világjáró művészekkel, együttesekkel: Tátrai vonósnégyes, Perényi Miklós, Magyar Rézfúvósnégyes. Ezeknek a koncerteknek méltó folytatása volt Horváth Jánosnak, a moszkvai Csajkovszkij- konzervatórium ösztöndíjasa dip- lornakoncertjének magyarországi bemutatója Kiskunfélegyházán 1979. április 23-án. Hátra van még egy, a hagyományos tanári hangverseny, melyet május 7-én, hétfőn a művelődési központban este 7 órai kezdettel tartunk, melyre ezúton is tisztelettel meghívjuk a :zenét szeretőket. Ezzel a hagyományos hangversennyel az Állami Zeneiskola tanárai hitet tesznek az alkotó életet meghozó békéről, szabadságról. Űgv érezzük: sokat, becsületesen dolgoztunk, de mégsem tudtunk annyit, amennyivel hálánkat és köszönetünket méltóképp leröjjuk azok emlékének, akiknek békés, boldog életünket köszönhetjük. V. Nagy Bálint A kisiparosok szervezeti életéről tárgyalt a KIOSZ A Kisiparosok Országos Szervezetének (KIOSZ) helyi csoportja taggyűlésre hívta össze 370 főnyi tagságát, de az eltelt félév eseményeiből összeállított beszámolóra csak minden negyedik kisiparos volt kíváncsi, pedig elsősorban az őket érintő kérdésekről volt szó. Az igazság kedvéért azonban el kell azt is mondanunk, hogy sokkal többen nem is fértek volna be a „nagyterembe”, amelyben néhány taggyűléssel előbb csak néhány széksoron ültek emberek. Az új vezetés fáradhatatlan munkáját és egyre nagyobb népszerűségét tehát el kell ismernünk. Kovács László elnöki megnyitójában nagy szeretettel köszöntötte a megjelenteket, köztük SáOlvassa, terjessze a Félegyházi Közlönyt! voli Józsefet, a pártbizottság képviselőjét, Ádám Lászlót, a városi tanács képviselőjét, Nánási Lajosnál, a HNF megyebizottság tagját, a 608. Ipari Szakmunkásképző Intézet tanárát, Laczi Sándort. a KIOSZ megyei szervezetének előadóját. Molnár Istvánná, a helyi csoport titkára számolt be a vezetőség nevében az 1978. októberében megtartott taggyűlés óta végzett munkáról, a szervezeti demokratizmus alakulásáról. A körzeti csoportok és megyei vezetőségek által elvégzett és a teljes szervezeti életet felmérő munkát az országos választmány elé terjesztette. Nálunk, Kiskunfélegyházán nem új jelenség az iparosság fejlett, összetartó szervezeti élete. Áldozatkészségüket, szakmaszeretetüket, függetlenségi érzelmüket már a városalapítás távoli múltjában is bebizonyították. A mai iparos nemzedéknek tanítani kellene azoknak á cselekedeteit, akik — iparos, mesterember létükre olyan utódokat neveltek a városnak, a hazának, mint Petőfi Sándor, Holló Lajos, Móra Ferenc, Falu Tamás, Holló László, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Illene tudnunk azt is, hogy a város legelső műkedvelő gárdáját, dalárdáját, 48-as olvasó körét is kisiparosok alakították, elöl jártak a város sportjának, közművelődésének támogatásában is. Ezért hallottuk nagy örömmel azt a javaslatot, hogy ne csak a munka és a gond, hanem egy kis közös szórakozás, kirándulás, társasvacsora is fűzze szorosabbra az iparosok táborát. Hisszük, hogy a szép kezdeményezés sikerrel jár, és nagy lépést tesznek vele a szervezeti élet felelevenítéséhez. T. M. Eboltás Tűzeset - tanulsággal A Lenin Tsz Rákóczi üzemegységének burgonyatárolójánál veszedelmesnek induló tűz keletkezett, amit Kiss János XI. kér. 38. sz. alatti lakos idézett elő azzal, hogy kétszeresen is megszegte az írott és íratlan szabályokat. Először azzal, hogy ittas állapotban tartózkodott munkahelyén, másodszor azzal, hogy tiltott helyen dohányzott, s ez majdnem életébe is került, mert közben elaludt. A lángokból a közelben dolgoz^ tsz-tagok mentették ki, miközben azonnal jelentették a tüzet az állami tűzoltóságnak, akikkel karöltve, a technikai eszközöket is igénybe véve, példás gyorsasággal eloltották a tüzet úgy, hogy a tűzkár mindössze 7000 forintot tesz ki. A megmentett érték igen jelentős. MAKRAMÉ TANFOLYAM A szabad idő tartalmasabb eltöltésének segítése érdekében a Móra Ferenc Művelődési Központ makramé tanfolyamot indított. A makramé elsajátítása igen köny- nyű, igazi „kézi-munka”, minden külső eszköz felhasználása nélkül készül. Alkalmas falitextíl, térelválasztó, táska, ruha, öv, és sok más használati cikk készítésére. Jelentkezni lehet a Művelődési Központban. Az ebek veszettség elleni kötelező védőoltása 1979. évben az alábbi helyeken és időpontokban lesz: Május 7. hétfő: Reggel 7 órakor: Alpári úti belső kanászta- nya. Reggel 8 órakor: Alpári úton (a volt Felszabadulás Tsz iroda). Délelőtt 10 órakor: Dózsa Tszkül- ső központja. Délelőtt 11 órakor: Toldi Kárply tanyája (volt Zöldmező Tsz. tér.). Déli 12 órakor: Állami Gazdaság irodájánál a Csongrádi úton. Május 9. szerda: Reggel 7 óra- rakor: Kecskeméti út (volt Vörös Október Tsz központja), reggel 9 órakor: Aranyhegyi Csárda. Délelőtt 11 órakor: Vörös Csillag Tsz központja. Délután 13 órakor: Kisszegedi út (volt Kalmár-féle tanya). Reggel 7 órakor: Szegedi úti Varga kocsma. Délelőtt 10 órakor: Csólyosi út (volt Tábi kocsma). Május 10. csütörtök: Reggel 7 órakor: Körösi út (volt Üj Élet Tsz központja), reggel 9 órakor: Körösi út (Király tanya). Reggel 7 órakor: Csongrádi úti Vendeles Tóth féle tanya. Reggel 8 órakor: Csanyi úti Gulyás Ferenc tanyája. Reggel 9 órakor: Péteri úti Jókai Imre tanyája. Délelőtt 10 órakor: R. Nagy István VIII. 38. tanya. Délelőtt 11 órakor: Ficsór Károly VII. 8. tanya. A város belterületén: Május 8-án, kedden, május 11-én, pénteken reggel 7 órától 9 óráig, délután 18—18 óráig. Május 12-én, szombaton reggel 7 órától 9 óráig Alkotmány utca 10. szám alatt, a Magyar Ebtenyésztők Székházában. Az elmúlt évben kapott eboltási igazolást mindenki hozza magával. Dr. Lombár László főállatorvos Aranykoszorús jelvényt nyert felnőtt kórusunk A középiskolás vegyeskar, a Klóra Gimnázium és a Közgazda- sági Szakközépiskola leánykarainak országos sikerei után felnőtt kórusunk sikeres szerepléséről is beszámolhatunk. A Kiskunfélegyházi Szövetkezetek Petőfi Énekkara képviselte Bács-Kiskun megyét a Tolna megyei Tamásiban megrendezett énekkari találkozón, ahol Kapus Béla karnagy vezetésével az induló 13 kórus közül az első helyezettnek járó aranykoszorús jelvényt érdemelte ki. Szót kér az olvasó — Ahol emberek dolgoznak, ott bőven akad pléda helyes és helytelen magatartásra is — írja levelében, N. K. aláírással egyik olvasónk. Leírta, hogy a Volán Mezőhegyes—Budapest közötti járatán, Kecskemét felé közeledve, a busz két utasa (idős férfi és nő) valamint d fiatal buszvezető (Takács László) között milyen jó például szolgálható párbeszéd hangzott el. A két tapasztalatlan utasnak fogalma sem volt, hogydn juthatnak el Szentesről Dunántúlra. Az előzékeny buszvezetőtől még azt is megtudták, hogy Kecskeméten egy gyorsjáratú buszra át- szállva, utazási céljukat hogyan érik el a legrövidebb idő alatt, és melyik járattal, hogyan juthatnak vissza, haza. A Volán fiatal dolgozója ott, az utasok szeme láttára, akaratlanul is vizsgát tett udvariasságból, emberségből s azokból az írott és íratlan szabályokból, melyeket a Volán Vállalat elvár dolgozóitól — írja levélírónk, majd így fejezi be: Mi utasok, további sikeres munkát, balesetmentes vezetést és jó utat kívánunk Takács Lászlónak, s azt, hogy továbbra is hasonlóan teljesítse hivatását. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán és Gátéron május 5-én délután és 6-án egész nap dr. Horváth Tibor (Mártírok u. 4, telefon: 707), és dr. Horváth Alajos (Wesselényi u. 3, telefon: 180.) tart ügyeletet. Ugyanezen idő alatt Petőfiszállás, Pálmonostora és Kunszállás községben az ügyeletet dr. Gyöngyösi Péter látja el (Petőfiszállás 7.). . FELEGYHAZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népp kiadása. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: 115, 143, 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál én kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHl 215—96/16* pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 13-729 Index: 25 908 ISSN 0133-2554 / ■■■