Félegyházi Közlöny, 1979 (23. évfolyam, 1-51. szám)

1979-12-21 / 51. szám

» YHÁZI KÖZIiM Két fenyőünnep között A Városi Tanács Ifjúsági Bi­zottsága 1979. december 11-én tartotta ez évi utolsó ülését. A bizottság elsőként meghallgatta a Városi Úttörő Elnökség és a Vá­rosi Tanács VB Művelődésügyi Osztályának közös tájékoztatóját, a nemzetközi gyermekév városi programjának végrehajtásáról, majd a továbbiakban részletesen elemezték a városi program meg­valósulását. A gyermekév fő feladatának a tankötelezettségi törvény végre­hajtását határozták meg. Jó ered­ményként könyvelték el, hogy ez évben a 8. osztályosok 95 száza­léka végezte el az általános isko­lát, a túlkorosok aránya 11,4 szá­zalékról 9,7 százalékra csökkent és a bukott tanulók aránya 3 százalék, tehát az országos szint alatt van (5 százalék). A 8. osz­tályosok 55—58 • százaléka szak­munkástanulónak jelentkezik. Három évvel ezelőtt a városi ta­nács vb művelődésügyi osztálya és a 608. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet együttműködési megállapodást kötött az átmenet csökkentése, a felzárkóztatás és az eredményesebb készségfejlesz­tő munka segítésére. A bizottság elismerte és nagy jelentőségűnek tartotta a pedagógusoknak a szakmunkás-utánpótlás nevelé­sében kifejtett munkáját. A gyermekév programjában je­lentős helyet kapott a Móra-év- forduló. Az iskolák és úttörőcsa­patok tudatosan és jól használták fel a számtalan nevelési lehető­séget e két évforduló véletlen, de nagyszerű találkozásának. A cen­tenáriumi ünnepség programjai a versenyek, a vetélkedők, a kü­lönféle pályázatok, kiállítások és egyéb rendezvények gazdagították a gyermekévet. Gazdagabb és színesebb volt ez évben az úttörőmunka — állapi­Ülésezett az Ifjúsági Bizottság tóttá meg a bizottság. Igyekez­tek a „Tettekkel a mi világun­kért” úttörőprogram feladatait teljesíteni. A pajtások érdeklődé­sének, és igényének figyelembe vételével szervezték a csapatban a szakköröket. Büszkék lehetnek az úttörő fúvószenekar szereplé­sére. Jól működött a gyermek- színjátszó csoport és a kerámia- szakkör is. A közművelődési intézmények sok jó programot szerveztek a pajtásoknak, a szabad idő kultu­rált és hasznos eltöltésére. A filmszínház vasárnap délelőttön­ként nagy érdeklődés mellett mű­ködtette a Pajtás mozit. A könyv­tár Kincskereső Klubjába szíve­sen jártak a pajtások, de a Fel­fedezem a könyvtárat című vetél­kedőn is sokan vettek részt. 800 tanuló váltott bérletet a Kecske­méti Katonai József Színházba, de Budapestre és Szegedre is szerveztek az úttörőcsapatok és iskolák színházlátogatást. A tájékoztató részletesen szólt a gazdag és vidám úttörőélet fon­tos elemeiről, a sportról, a turisz­tikáról és a táborozásokról is. Annak örülhetünk, hogy a gyer­mekévben minden pajtás őrsi és rajtúra keretében eljutott a vá­ros környéki kirándulóhelyekre. Több tanulmányi kirándulást és országjárást szerveztek részükre. A nyári napköziseknek strand­bérletet váltottak. Többen tábo­roztak az idén, mint tavaly, többen jutottak el a központi úttörőtá­borba, de mégsem lehetünk elé­gedettek. Mindössze a tanulók 14 százaléka élvezte a táborozás élményét. A gyermekév legna­gyobb ajándéka, hogy a városi tanács táborhelyet vásárolt a Börzsönyben az úttörőknek. A kemencei tábor terve elkészült. A SZURKOLÓKNAK ASZTALITENISZ: Az elmúlt héten véget ért megyei asztalitenisz-bajnok­ságot biztosan nyerte a Szövetkezeti SE. A szép siker összetevőiről, és a szakosztály egész éves eredményeiről Kalász Kázmér edző a következőket mondta: — Megyénkben az asztalite­nisz nem tartozik az úgynevezett siker sportágak közé. Jelenleg is csupán egy női csapat: a Kecskeméti Spartacus és egy férficsapat, a Tiszakécske szere­pelt a Nemzeti Bajnokság II., illetve III. osztályában. Kiskunfélegyházán utoljára 12 éve, 1967-ben volt NB-s csa­pat. A sportág fellendülése a város­ban 1977-ben a Szövetkezeti SE meg­alakulása után indult meg újra. Az első bajnoki évben még csak a hato­dik helyet sikerült megszerezni, de utána két egymásután következő ki­írásban 1978. és 1979. évben is a Kis­kunfélegyházi Szövetkezeti SE csapa­ta nyerte meg a megyei felnőtt férfi asztalitenisz csapatbajnokságot. A most véget ért bajnokságban viszonylag sok. 12 játékos jutott játéklehetőséghez. A legeredményesebb szereplés Kiss Ottó. Szerletics János és Csenki Mihály ne­véhez fűződik, akik 80 százalék feletti győzelmi arányt értek el, de jól helyt­állt a többi játékos is. még pedig Laczkó János. Takács Ottó, Diószegi Ferenc, Csányi László és Némedi László. Az egyéni versenyeken Dr. Csenki Gábor szerepelt a legjobban, aki megnyerte a megyei felnőttbajnok- ságot. Szerletics János, a megyei III. osztályú egyéni bajnokságon végzett az első helyen. Az ÓIK és OSK megyei versenyein, valamint a megyei serdülő CSB északi csoportjának küzdelmei­ben egyaránt bronzérmes helyezéseket szereztek fiataljaink. Jelenleg kb.: 20 újonc és serdülő korú versenyzővel rendelkezünk, ami igen kevés, de a kisméretű edzőtermünkben több ver­senyzővel már nem tudunk foglalkoz­ni. Ahhoz, hogy ezeket a sikereket el­érhettük. igen sok segítséget kaptunk sportkörünk elnökségétől, akik bizto­sították a szakosztály működéséhez szükséges anyagi, és erkölcsi feltétele­ket, amit ezúttal is megköszönünk. A Petőfi Sándor Általános Iskola igazga­tója Szendrei Lajos, valamint Stuhul József testnevelő tanár biztosították és lehetővé tettek heti három edzést. December 22-én Szegeden kerül meg­rendezésre az NB Ill-ba jutásért kiírt osztályozó sorozat. Csoportunk helyze­te igen nehéznek ígérkezik, mivel itt szerepel a Budapest bajnokság győz­tese, továbbá Csongrád és Békés me­gye bajnokai, akik igen erős ellenfe­leknek látszanak. Bízunk abban, hogv a lelkiismeretes felkészülés meghozza gyümölcsét, és az erős mezőnyből si­kerül kiharcolnunk az NB III-ba való feljutást. Szombaton és vasárnao a Petőfi Sán­dor iskola tornatermében rendezték meg Kiskunfélegyháza -város 1979. évi serdülő ifjúsági és felnőtt asztalitenisz­bajnokságát. A jól szervezett verse­nyen az első napon a serdülők, és az ifjúságiam versenyével több mint 100. míg a felnőttek versenyében 50 induló állt asztalhoz. Eredmények: serdülő fiúk: l. Hupp Zoltán (József Attila Iskola). Bene György 2. (József AtUla Iskola). 3. Fe­kete Z. (Kunszállás). Serdülő fiúk pá­ros: 1. Zetkó Tibor — Bibok Róbert (Kunszállás). 2. Hupp Zoltán — Bene Györgv (József Attila Iskola). 3. Er- nyes László — Horváth Levente (Pe­tőfi Sándor Iskola). -Serdülő leány: 1. Fóris Anikó (Bajcsy-Iskola). 2. Hor­váth Andrea (Bajcsy Iskola). Serdülő leány páros: 1. Fóris Anikó — Horváth Andrea .Bajcsy Iskola), 2. Búzás Mó­nika — Tarjányi Judit (Petőfi Iskola). Ifjúsági fiú egyéni: 1. Gyarmati Ist­A KISZ-szervezetek és az úttörők társadalmi munkával máris hoz­zájárultak a tábor költségeihez. A megnyitott csekkszámlára ed­dig 89 214 forint érkezett be. A társadalmi és tömegszerveze­tek sok önálló programot szervez­tek a gyermekeknek. A szocialis­ta hazafiságra nevelés nagyszerű példája volt a honvédség által a Fekete erdőben szervezett „Egy nap a hadsereg vendége voltam” program, mely 800 pajtásnak iga­zi hadijátékot, harci élményt nyújtott, valamint az MHSZ által rendezett Mártonffy Ernő kupa. A honvédség, a rendőrség, az MHSZ és a KISZ közreműködé­sével gazdag nevelési tartalom­mal, ünnepélyes külső formasá­gokkal alakult meg a Városi Út­törő Ifjú Gárda. A jelentés szólt a gyermeknapi ünnepségekről, a szülők részére szervezett pedagógiai előadások­ról, a pályaválasztásról és arról is, hogy a programból a KRESZ- park létrehozása nem valósult meg. A gyermekévet a városi fe­nyőünnepséggel indították és fe­jezik is be, ahol a városi tanács elnöke fogadást ad a jó mozgal­mi és tanulmányi munkát végző pajtásoknak. A tájékoztatót élénk vita követte. A bizottság ezután a „Tájékoz­tató a körzetesítés helyzetéről és a kulturális beruházások állásá­ról” c. vb-anyagot tárgyalta meg. Egyetértettek az előterjesztésben javasolt időpont módosításával, azzal, hogy a körzetesítést csak a feltételek megteremtése után szabad befejezni a városban. Vé­gezetül elkészítették a bizottság jövő évi munkatervjavaslatát. Kovács Sándorné műv. ov. Értesítjük kedves ol­vasóinkat, hogy az ün­nepekre való tekintet­tel, technikai okokból a Félegyházi Közlöny leg­közelebb 1980. január 4-én jelenik meg. Kertbarátok találkozója Múlt heti számunkban néhány soros, apróbetűs hír jelent meg arról, hogy kertbarát találkozót tartanak a Móra Ferenc Művelő­dési Központban. A találkozó si­keresen megtörtént, közel százan bizonyították, hogy nálunk is van talaja a tervezett Kertbarát Klub­nak. Ezúttal az ÁFÉSZ tette meg a kezdeményező lépést, és Telek' Viktória szakcsoport előadó kö­szöntötte az érdeklődőket, utána színes filmvetítés következett. A találkozó előadója Laczkó Gyula, a ZÖLDÉRT helyi vezetője volt. A kiskertek szerepe életünkben címen vázolta azt a sok-sok előnyt, amit a kertészkedéssel, a szabadidő kellemes és hasznos el­töltésével nyernek az aktív dol­gozók, nyugdíjasok, de a gyer­mekek is. Vigh Lajos, a kecskeméti Ko- •csis Pál Kertbarát Klub elnöke a már jól működő klub életéről, munkájáról adott tájékoztatást. Beszélt .kezdeti nehézségeikről, de szólt a sikerélményekről is. Szántó Andor hozzászólásában azt emelte ki, hogy többről van szó, mint gazdasági tevékenység­ről, bár az sem lebecsülendő még akkor sem, ha csupán a család­juk zöldség-, gyümölcsszükségle­teit termelik meg a kiskertekben. Városunkban mintegy ezer kis­kerttulajdonos van. A program megkezdése előtt és utána a jelenlévők nagy érdek­lődéssel nézték meg a Mezőgaz­dasági Szakbolt áruiból összeállí­tott kiállítást. A résztvevők megállapodtak ab­ban, hogy megalakítják a Kert­barátok Klubját. Az alakuló és vezetőségválasztó gyűlést 1980. január 9-én 18 órakor tartják a Művelődési Központ nagytermó- bpn. T. M. A mezőgazdaság változatlan te­rületen és szervezeti formában működik 1976-tól. A szocialista szektorban művelt terület 23 ezer hektár, ebből 1744 hektáron álla­mi gazdaság tevékenykedik, a töb­bi területen 5 mezőgazdasági ter­melőszövetkezet osztozik. A vá­roskörnyéki községekben 3 mező- gazdasági termelőszövetkezet és 2 szakszövetkezet gazdálkodik. A város mezőgazdaságának net­tó árbevétele 1979-ben 46,6 szá­zalékkal magasabb, mint 1975-ben volt, 573 millió forintról 840 mil­lióra emelkedett. Az üzemi termelési érték 214 millió forinttal magasabb az 1975. évinél, ami 47,2 százalékos nö­vekedésnek felel meg. A búza és a lucerna termésátlaga javult 1975 óta, a kukoricáé változatlan. A kifejezetten mezőgazdasággal fog­lalkozók létszáma fokozatosan csökken, 1970-ben 3894, 1975-ben 3184, 1980-ra várhatóan 3000 kö­rül alakul. A mezőgazdasági beruházások ütemes növekedést mutatnak, 1976-ban 50 millió, 1977-ben 61 millió, 1978-ban 66 millió, 1979- ben 91 milliót tesz ki a beruhá­zások értéke. A kereskedelemben az elő­irányzott üzlethálózat-fejlesztés várhatóan megvalósul ebben az ötéves tervben. Az új Centrum emelkedik ki a sorból, mint leg­nagyobb, legimpozánsabb egy­ség, de a tervidőszak alatt meg­nyitott Kossuth utcai üzletsor is dísze lett a városnak, nemcsak fő­városi színvonalú külső-belső megjelenésükkel, hanem áruvá­lasztékukkal is. November 6-án nyílt meg városunk első mező- gazdasági szakboltja, amely jól fogja szolgálni a kiskertek és ház­táji gazdaságok ellátását is. De­cember 10-én nyílt meg a nép­szerű „egyes” helyén a város leg­nagyobb élelmiszer- és csemege áruháza, ezer négyzetméter alap­területtel, gazdag választékkal. Szólnunk kell az annyira esedé­kes raktárépítésekről, a Kisváros­háza és a Korona épület alatti pincék tároló helyekké alakításá­ról, valamint az 1980-ban meg­nyíló fürdőétteremről. A Kossuth utcán, a Fasor és a Kossuth Iskola helyén épülő étel­bár és presszó, valamint a Petőfi lakótelepi ABC-áruház már átme­netet képeznek a VI. ötéves terv­re. A kiskereskedelmi forgalom 796 millió forintról 1200 millió forint­ra, a kereskedelemben foglalkoz­tatottak száma pedig mintegy 200 dolgozóval, 17 százalékkal növek­szik 1980-ra. Tóth Miklós Galambbemutató Félegyházán ÜGYELETES ÁLLATORVOS Kiskunfélegyházán és Gátéron 1979. december 23—24—25—26-án dr. Lombár László (Kiskunfélegyháza, Lónyai u. 2/a, telefon: 490) ős dr. Kiss Lajos (Kiskunfélegyháza, 3ajcsy-Zs. u. 2., telefon: 523) tart ügyeletet. Ugyanezen idő alatt Kunszállás, Petőfiszállás és Pálmonostora köz­ségekben az ügyeletet dr. Szántó Tibor látja el. Lakásé: Pálmonos­tora. telefon: 18. Elmondhatjuk, hogy napjaink­ban a Magyar Galambtenyésztők Szövetségének tagegyesületeire, s így a Bács-Kiskun megyei egye­sületekre is az „átalakulás” jel­lemző. Néhány évvel ezelőtt az egyesületek zöme röp- és dísz- galambok tenyésztésével foglal­kozott, ma pedig már az említett fajták sportjellegű tenyésztése mellett mindjobban előtérbe ke­rül a haszongalamb-tenyésztés, a húsgalamb-termelés. A húsgalamb az elmúlt években az egyik legdinamikusabban nö­vekvő exportcikk volt. A piaci igények rohamosan növekedtek. A hagyományos piacok mellett a közel-keleti országok, pl. Kuvait — 1979-ben 800 tonnát igényelt. Az új piacok a jelenlegi terme­lést többszörösen meghaladó ex­portlehetőséget kínálnak. A kis­kunfélegyházi 43-as galambte­nyésztők egyesülete és a kiskun­félegyházi ÁFÉSZ kisállattenyész­tők húsgalamb szakcsoportja en­Ismét a társadalmi munkáról • A Vasas—Olefin SC mérkőzés egy jelenete. ván (Szövetkezeti SE). 2. Dósai Pál (Szöv. SE), Ifjúsági fiú páros: l. Gyar­mati István — Dósai Pál (Szövetkezeti SE), 2. Beke László — Fekete István (Kunszállás), 3. Kürtössy J. — Pólyák R. (Kunszállás). Ifjúsági leány egyéni: 1. Szőke Éva (Cipőgyár), 2. Lombos Klára (MÁV), ifjúsági leány páros: 1. Lombos Klára (MÁV) — Horváth And­rea (Bajcsy Iskola), 2. Szőke Éva — Tóth Anna (Cipőgyár). 2. Ladányi Ilo­na — Hegedűs Erzsébet (Cipőgyár). Felnőtt férfi egyéni: 1. Korponal Zol­tán (Szövekezeti SE). 2. Gácsi László (MÁV), 3. Takács Ottó és Laczkó Já­nos (Szövetkezeti SE). Felnőtt férfi­páros: l. Gyarmati István — Korponai Zoltán (Szövetkezeti SE). 2. Laczkó János—Takács Ottó (Szövetkezeti SE). 3. Kalász Kázmér — Temesvári Béla (Szövetkezeti SE) és Búzás Mihály — Pákozdi György (Honvéd). Felnőtt női egyéni: 1. Lombos Klára (MÁV), 2. Szőke Éva (Cipőgyár). 3. La­dányi Ilona (Cioőgyár). Felnőtt női Dáros: l. Lombos Klára (MÄV) — Hor­váth Andrea (Bajcsy), 2. Tóth Anna — Szőke Éva (Cipőgyár). 3. Ladányi Ilona — Hegedűs Erzsébet (Cipőgyár). Vegyespáros: 1. Lombor Klára (Cipő­gyár) — Takács Ottó (Szöv. SE). 2. Tóth Anna (Cipőgyár) — Csányi László (Szövetkezeti SE). 3. Hegedűs Erzsé­bet (Cipőgyár) — Ónodi Ágoston (MÁV) és Ladányi Ilona (Cipőgyár) — Lacz­kó János (Szövetkezeti SE). Kosárlabda: Vasas TK—Olefin SC (Leninváros) 39:51 (24:26). NB II. női mérkőzés. Ld.: Lázár 13. Borbély 10. Vidács 8. Idei utolsó bajnoki mérkő­zésén nagy küzdelemben szenvedett vereséget a rutinosabb játékosokból álló vendégcsapattól a fiatal, kezdő iáékosokat felvonultató Vasas női csa­pata. A hét vége sportműsora: December 23-án Honvéd Kun Béla SE—BC Srems- ka Mitrovica — barátságos nemzetközi ökölvívó-mérkőzés. Az Iparitanuló Is­kola tornacsarnokában délelőtt 10 óra­kor. Teremlabdarúgó-toma az Iparita­nuló Iskola tornacsarnokában decem­ber 23-án délután 14.30 órától és de­cember 24-én 8 órától. A résztvevő csa­patok: KTE. HMSE. SZEOL. Szövetke­zeti SE és a HKBSE. Farkas Tibor A József Attila Általános Isko­lában a tanév kezdete előtt kb. 230 000 forint értékű társadalmi munkát végeztek a szülők, szocia­lista brigádok és különböző vál­lalatok dolgozói. Az iskola napközijének bővítése igen sürgős feladatot jelentett, mert az: előző évhez képest sok­kal többen igényelték a napközis ellátást. Egy helyiség átalakításá­val lehetőség kínálkozott a bőví­tésre, de elegendő pénz hiányá­ban a kivitelezést csak társadal­mi munkával lehetett megoldani. A hívó szóra igen sokan ajánlot­ták fel segítségüket, akikről a nyilvánosság előtt is szeretnénk megemlékezni. Az összes kőművés munkát La­jos István kőműves kisiparos, a villanyszerelési munkát Dunai János, a DÉMÁSZ dolgozója, a festési munkákat az Alföldi Ci­pőgyár festő brigádja végezte. Az Április 4. Gépipari Művek kiskunfélegyházi Vegyipari Gép­gyára Kossuth L., Váci M. lakatos szocialista brigádja, valamint az I-es csarnok Ívfény brigádjának csiszolói az új napközi ételkiadó helyiségének mosogatóját és az összes vízelvezetést, hideg-meleg­víz beszerelését elvégezték. Az Asztalosipari Szövetkezet dolgozói a parketta szárítását tár­sadalmi munkában, a parkettázási munkákat pedig soron kívül el­végezték. A takarítást a 608-as Szakmun­kásképző Iskola ifjúsági brigádja, Nánási Lajosné irányításával vé­gezte el. Keresztes Sándorné, a BIK köl­A tanulócsoport Bense Györgyné vezetésével készül az órákra. (NL.) csönző bolt dolgozója függönyö­ket varrt. A Lenin Tsz „Katica” brigádja egy televíziót vásárolt a napközi részére. Az AXTRAX együttes szabadtéri DlSCO-mű- sort adott az iskola udvarán, melynek bevételét, 3500 forintot, a napközinek ajánlották fel. Itt szeretnénk megemlékezni a 0301 Gelka szerviz „Radar” bri­gádjáról, mely a tv-antennák sze­relési, bekötési munkáival, vala­mint az egész iskolára kiterjedő érintésvédelmi vizsgálattal, a tan­termek korszerű világításával kapcsolatos tervek elkészítésével, valamint egy rádió ajándékozásá­val nagyon sokat segített. Hasznos segítséget jelentett a Habselyem Kötöttárugyár aján­déka. A napközi részére hulladék ruhadarabokat, az iskola részére pedig korszerű fénycsőarmatúrá­kat ajándékozott. Sokat segített apró, de nagyon hasznos munkák elvégzésével Baranyi István, az egészségház dolgozója, valamint Kulcsár István rokkant nyugdíjas kőműves. Tarjányi Istvánná gondnok és Borbély Antal szakmunkás irá­nyításával végzett munka ered­ményeként szép, új napközis he­lyiséggel bővült iskolánk, ahol egy 32 gyermekből álló tanuló- csoport tanul és ebédel, valamint 32 menzás tanuló kap ebédet. N. L. • Kiváló minőségű King-galamb Oláh István tenyészetéből. nek szellemében kívánja bemu­tatni megalakulásának 30. évfor­dulója tiszteletére rendezett kiál­lításon — 12 város és 56 tenyésztő által bemutatott mintegy 450 da­rab galambot. A kiállítás 1979. december 29— 30-án a kiskunfélegyházi Szakma­közi Bizottság kultúrtermében ke­rül megrendezésre. Nagy Pál László Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Pleszkán Zoltán (any­ja neve: Farkas Ilona Veronika), ívé­rt vi Andrea Etelka (Dobák Etelka), Tóth Zsolt László (Gulyás Mária Ju­lianna). Petróczi Imre (Fricska Teré­zia). Zsjgó Nándor (Magony Mária Franciska). Patkós Sándor (Makány Erzsébet), Hatvani Gábor (Fekete An­na), Törtell Attila (Csuka Mária). Ko­vács Aranka Katalin (Patai Katalin), Buri Tamás (Gönczöl Erzsébet). Kis András (Patyi Erzsébet Anna). Ehying Mónika (Kalauz Erzsébet). Csűri Krisz­tina (Eszik Mária). Csatlós Bernadett (Pintér Mária), Iván.yi Endre Ferenc (Jekkel Kornélia). Figura Zsolt (Kis Etelka Erzsébet). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Mészá­ros István — Gulyás Hona. Kovács De­zső — Bartos Erzsébet. Varga József — Pápa Ibolya. Király Ottó — Gál Magdolna. Pintér László — Bihal Ibo­lya Erika. MEGHALTAK: Kasza Jánosné Seres Mária pálmonostora. Gyapjas Sándor­né Losonczi Ilona Pálmonostora. Mol­nár Ferencné Dancsák Margit Buda­pest. Farkas András V. Nyomás 5. Varga Erika XIII. körzet 68. Ladányi Mátyásné Czakó Anna Molnár Béla u. 65. Szolnoki László Fürst Sándor u. 11, Szlávik Lajos, Nádasdy u. 12. A társadalmi ellenőrök munkaértekezletén A Szakmaközi Bizottságon a kereskedelmi társadalmi ellenőrök évzáró értekezletén Gondi Zol­tánná csoportvezető szerteágazó, és az egész város kereskedelmi és vendéglátóipari hálózatára ki­terjedő ellenőrzések sorozatáról számolt be. Az értekezletre meg­hívták a város kereskedelmi, vendéglátóipari és húsipari vál­lalatainak képviselőit is. A beszámolóból kitűnt, hogy a 30 aktív társadalmi ellenőr önzet­len munkával igyekezett az egész év folyamán a fogyasztók érde­keit képviselni, összesen 209 kö­zös és 30—40 egyéni ellenőrzést végzett. Az ellenőrzések kiterjedtek — többek között — a kiszolgálásra, az árak betartására, a mérés pon­tosságára, az áruellátottságra, a tárolásra, és a kereskedelem min­den területére. Az ellenőrzött egységek több­ségükben megfelelnek az előírá­soknak, nem így azonban a sütő­ipari vállalat, ahol a legtöbb hiá­nyossággal találkoztak. Köszönet illeti az üzemek, vál­lalatok vezetőit, akik biztosították az ellenőrök részvételét, az ellen­őröket, akik egész évben készek voltak a lakosság érdekeinek kép­viseletére. A kiemelkedő társa­dalmi ellenőröket: Gondi Zoltán- nét. Varga Sándort, Huszka Ist- vánnét, Nagy-Pál Lászlót, Hava­si Tibort, Szabó Ilonát, Réczi Mi­hályt, Fricska Terézt, Fekete Pál- nét, Seres Károlyt jutalomban ré­szesítették. —th —s félegyhAzi közlöny A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér I. Telefon: 115, M3. 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215-96/163 pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda. Kecskemét Telefon; 13-729 Index: 25 908 ISSN 0133—2554

Next

/
Oldalképek
Tartalom