Félegyházi Közlöny, 1979 (23. évfolyam, 1-51. szám)
1979-09-07 / 36. szám
Szélesedik a munkaverseny A költségvetési üzem dolgozói, valamint a 17 szocialista brigád tagjai a XII. kongresszus és hazánk felszabadulása 35. évfordulója tiszteletére számottevő pótvállalásokat tettek. Vállalták, hogy éves árbevételi tervüket tíz százalékkal túlteljesítik. A gépjárműveknél, munkagépeknél az állandó tervszerű karbantartással, célszerű használattal évi átlagban — az egy százalékos tervezettel szemben — három százalékos üzemanyag-megtakarítást érnek el. A villamos energia üzemi felhasználását öt százalékkal csökkentik. Jobb munkaszervezéssel és az eszközök gazdaságosabb kihasználásával az általános költség nyolc százalékkal kevesebb lesz. A termelékenységet öt százalékkal emelik, s ezt a munkaszervezés javításával érik el. Az üzem dolgozói vállalták azt is, hogy a városi kórházban a 95 ágyas pavilon építésénél nyolcvan óra szakipari társadalmi munkát végeznek. A Petőfi lakótelepen a tervezett munkákon kívül kétmillió forint értékű parképítést végeznek. A meglevő szalagparkokban 1979- ben és 1980-ban százezer négyzet- méter parkgondozási társadalmi munkát szerveznek, és ahhoz anyag jellegű segítséget adnak. Üjabb 300 lakást kapcsolnak be szemétszállításba, valamint két konténerrel teszik lehetővé a közterületekről a szemét összegyűjtését. A fűtésnél és melegvízszolgáltatásnál az 1978. évi ráfizetést, a gazdaságtalan felhasználás mértékét tizenöt százalékkal csökkentik. A balesetek megelőzését fokozzák. Bevezetik az oktatófilmes balesetvédelmi oktatást. Üjabb brigádokat szerveznek, és a munkaversenyben részt vevők számát 78 fővel növelik. A minőségi munka érdekében az „Add a ne-: ved a munkához” mozgalmat tovább szélesítik. A politikai, tömegszervezeti, állami oktatásban részt vevők számát huszonöt százalékkal növelik. Az üzem dolgozói, a szocialista brigádok 1979_ második félévétől 1980. december 31-ig 4500 társadalmi munkaórát vállaltak a város és az üzem fejlesztése, csinosítása érdekében. * A Petőfi Tsz-ben augusztusban megtartott szocialista brigádvezetői tanácskozáson a brigádok újabb pótvállalást tettek a kongresszus és a felszabadulás 35. évfordulója tiszteletére. A pótvállalás értéke 337 ezer forint. A tejüzemben dolgozó 3 szocialista brigád vállalta, hogy minőségileg kifogástalan nyerstejet szállítanak a kecskeméti tejüzembe. A fuvar- és pasztőrözési költségeknél százezer forint megtakarítást érnek el. A világítás beszabályozását elvégzik az egész üzemben, és 5 százalékos energia-megtakarítást vállalnak. A csomagolóanyagoknál á trösztnél érvényes normához viszonyítva egy százalékos megtakarítást érnek el. Vállalják 2 Barkas gépkocsi műszaki vizsgára való felkészítését. Ezzel munkabért és külső fuvarozási költséget takarítanak meg. A Hámán Kató baromfigondozó brigád vállalta, hogy a takarmány-felhasználásnál az elvállalt 89 ezer forint megtakarítást 109 ezer forintra módosítják, ezt jobb szervezéssel, a gondosabb etetéssel érik el. Az olajfelhasználást egy tized százalékkal csökkentik. Az ipari részlegekben dolgozó brigádok vállalták, hogy éves árbevételi tervüket két százalékkal túlteljesítik, ezzel hozzájárulnak az alaptevékenységben a termés, kiesések pótlásához. Minden brigád vállalt társadalmi munkát a gyümölcs-szőlő szedésben. A Május 1. szocialista szerelő brigád védnökséget vállalt a kukoricabetakarítás felett. ». Minden gépet időben, jó minőségben kijavítanak, és 30 óra szakmunkát vállalnak társadalmi felajánlásként. Egy MTZ 50-es traktormotort felújítanak társadalmi munkában. Az volt a kérésük a brigádoknak, hogy a munkahelyi vezetők a pótvállalás teljesítéséhez is teremtsék meg a szükséges feltételeket. N. I. •£!*!*X«X#X»X#X»X*X#X*XOX*X#X*X*X#X%*.*.#.*aV.v.*aV.v«VaV«vX*Xv.v.v«%v«Va%%v«v*v«v*%v.%v»Va%%%%%%%%%%%%V»VAVA%%%%%%%%%%%%%%%. A fúrótoro ny árnyékában I • Fúrótorony a kukoricás szélén. (Némedi László felvétele) Nagy megelégedéssel fogadta a város lakossága azt a néhányso- ros közleményt, melyben a városi tanács elnöke, a május 21-én elrendelt vízkorlátozást feloldotta, valamint egyetértéssel vette tudomásul a legutóbbi számunkban közzétett részletes tájékoztatást a város vízellátásáról. Gulyás István műszaki osztály- vezetővel kirándultunk a II. számú vízműtelep építkezéséhez. Útközben, Bankfalu utolsó házainál láttuk azokat a friss hantokat, mely alatt elérte a Dózsa Tsz majorjától vezetett cső a városi hálózatot. Ez a példátlan gyors segítség percenként 500 liter ivóvizet táplál be a város vízkeringésébe. Ügy jött ez, mint súlyos betegnek az életet jelentő vérátömlesztés. Van már megfelelő nyomás és elegendő víz. Tovább haladva, a kis tölgyerdő mellett megnéztük a Dózsa- kutat, amely eddig egy tóba ontotta drága vizét, fölöslegesen, míg a város lakói szűkölködtek az ivóvízben is. A most kialakuló II. sz. telepen szokatlan sürgést-forgást, szorgalmasan dolgozó munkásokat találtunk. Az első kút már készen van és 320 méter mélységből érkező vizével a második kút fúrását segíti. A két új kút átadási határideje: szeptember 30. Murvai Ferenc, a 8 tagú bronzkoszorús szocialista brigád vezetője munkatársai nevében ígéri, hogy ezt a határidőt be is tartják, s ha lehet, előbbre hozzák. Kalauzunkkal, Kiss László üzemvezetővel megtekintettük a fúrást végző ceglédi VIKUV Vállalat dolgozóinak nomád életét elviselhetővé tevő szálláshelyet, a hatágyas hálókocsit, a gáztűzhely- lypl, hűtőszekrénnyel felszerelt konyhakocsit, a fürdő- és az irodakocsit. Közben megtudtuk azt is, hogy- az új kutakkal a jelenlegi 6300—6500 köbméter napi vízhozam 9 500—10 000 köbméterrel növekszik, ami még a nyári csúcsidőkben is kielégíti az igényeket. SPORT Labdarúgás: A megyei bajnokság ötödik fordulójában mindkét félegyházi csapat megszerezte a győzelmet, és így megszilárdították helyeiket az élcsoportban. A Szövetkezeti SE hazai pályán fogadta az elmúlt évben jól szereplő Mezőfi SE-t. Klincsók Pál edző a mérkőzés előtti esély latolgatásánál becsületes helytállással egy pont megszerzésére képesnek tartotta csapatát. Nos, a várt egy ponthoz a szurkolók nagy örömére a csapat még egyet hozzátett. A váratlanul jött nyári melegben óvatosan kezdett mindkét együttes. Az első gólhelyzet a 10. percben adódott a vendégek kapuja előtt, de Sahin az ötösön elcsúszott, és Domonkos kapus megszerezte a labdát. A 20. percben Zs. Juhász beadását Szabó hat méterről, senkitől sem zavartatva lőtte mellé. Tíz perccel később a Szövetkezeti SE megszerezte a vezetést. Iványi beadása után Sahint gólhelyzetben buktatták a Honvéd csapat védői, és a megítélt büntetőt Dongó nagy nyugalommal értékesítette. A második félidőben is a hazai csapat játékosai birtokolták többet a labdát, de komoly gólhelyzet sokáig egyik kapu előtt sem alakult ki. A 65. percben egy gyors támadás végén eldőlt a két pont sorsa. Jenei a bal oldalon az alapvonalig cselezte magát, és pontos beadását Sahinnak már csak a hálóba kellett helyezni. A mérkőzés hátralevő részében említésre méltó esemény már nem történt. A vendégcsapat belenyugodott veresége tudatába, és csak egy-két erőteljes belépővel próbálták meg ellensúlyozni a két pont elvesztését. A Szövetkezeti SE gólratörőbb játékával megérdemelten szerezte meg a győzelmet, és öt mérkőzésből megszerzett hét pontjával előkelő helyet foglal el a táblázat élcsoportjában. A HKBSE Baján szerepelt a TSZSK vendégeként. Az idén visszakerült újonc hazai csapat elfogódottan kezdett a Honvéd ellen. Ezt a félegyházi csapat a 15. percben Kisznyér révén ki is használta, aki Darányi hosszú átadását értékesítette. A gól után nem sokkal Meszlényi került helyzetbe, de közelről hibázott. A kínálkozott lehetőség kihagyása után egyre jobban vérszemet kapott a hazai csapat és mindinkább átvette a játék irányítását. A 35. percben Tóth Cs. belépője után a játékvezető büntetőt ítélt a bajai csapat javára, de a remekül védő Osztopáni nagy bravúrral szögletre ütötte Pálmai ^lövését. A második félidőben fölénybe került a lelkes hazai gárda, és csak Osztopáni bravúrjainak köszönhető, hogy végül is az első félidőben szerzett egyetlen gól elegendőnek bizonyult a két pont megszerzéséhez. A hatodik fordulóban a HKBSE hazai pályán fogadja a bajnoki esélyest, a KTE csapatát. A győzelem megszerzése tehát nagyon fontos lenne. Sajnos, a Bajai TSZSK elleni teljesítmény nem sok jóval biztatja a régi rivális elleni rangadóra minden bizonnyal nagy számban látogató szurkolókat. Bízzunk azonban abban, hogy a játékosok átérzik a mérkőzés fontosságát és a Honvéd csapathoz méltó becsületes helytállással kellemes délutánt szereznek a jóban-rosszban kitartó híveiknek. Területi bajnokság: Vasutas SE— Kecskeméti MFSC 2:3 (0:2). Góllövő: Kiss Ottó 2. A lelkesen játszó KMFSC megérdemelten szerezte meg a győzelmet a sokat hibázó hazaiak ellen. Tiszaalpár—Húsos SK 4:1 (0:1). Az első félidőben jól játszó félegyházi csapat Gyenes góljával szerezte meg a vezetést. A második félidő elején a hazaiak gyorsan kiegyenlítettek, majd védelmi hibák után bebiztosították győzelmüket is. Atlétika: A Budapesten megrendezett serdülő OB-n a ,.B” kategóriában induló Szűcs Csaba HKBSE a háromezer méteres síkfutásban 9,53,6 másodperces idejével bronzérmet szerzett. Birkózás: A hétvégén Cegléden rendeztek kötöttfogású serdülő versenyt, ahol a Kiskunfélegyházi Vasas birkózói, ifj. Besze László tanítványai három érmes helyezést értek el. A 49 kg-osok között nyolcán léptek szőnyegre és Ajtai Zoltán akciódús birkózással a második helyen végzett. 57 kg-ban 12 versenyző mérlegelt, és indult, a győzelmet Ambrus Tibor szerezte meg, míg mögötte Horváth Zsolt a második helyen végzett. Ökölvívás: Bécsben a Volkstimme- ünnepség keretében rendezett ökölvívó versenyen harmatsúlyban Golják Ferenc nagy csatában alul maradt az NDK kétszeres Európa-bajnokával Försterrel szemben, és így a harmadik helyen végzett. Pintér István a magyar színek képviseletében indult Eszak-Koreában a Baráti Hadseregek Spartakiádján, eredményéről azonban lapzártáig nem érkezett jelentés. Fogathajtás: Muity Ferenc a kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK kitűnő versenyzője a magyar csapat tagjaként. Bárdos György és Fülöp Sándor társaságában Európa-bajnoki ^aranyérmet szerzett a franciaországi Haras du Pin-ben megrendezett ötödik fogathajtó EB-n. Muity az egyéniben is közel állt az éremszerzéshez, hiszen az akadályhajtás előtt még a harmadik helyen állt, de egy fordulóban a kocsija megcsúszott, így a 17-es akadályt verte, amiért 10 hibapontot kapott. Ezzel az egy hibával a negyedik helyre csúszott vissza a rokonszenves félegyházi versenyző. Helytállása azonban így is dicséretes, hiszen új lovaival ez volt az első nagyobb versenye, és ennek ellenére szinte csak ..orrhosszal” maradt le az egyéni verseny dobogójáról. A hét vége sportműsora: Labdarúgás: megyei I. o. IX. 9. Honvéd Kun Béla SE—KTE. Honvéd sporttelep, 15.30. Bajai SK—Szövetkezeti SE. Baja, 15.30. Területi bajnokság: Húsos SK—Tass. Alpári út 10.00. Serdülő bajnokság: IX. 8. Szövetkezeti SE—H. Radnóti SE. Alpári ú. 16.00. Asztalitenisz: IX. 9. Szövetkezeti SE—Szabadszállás. 9.30. Farkas Tibor Jegyzeteimből... • Ezek a dolgozók kb. 1000 társadalmi munkaórát teljesítettek ebben az évben az iskolák részére. (Kép és szöveg: Némedi László.) Ki korán kel, aranyat lel — mondja a közmondás. Ezt úgy módosítanám, hogy újabb és újabb szemetet lel. A sötétség leple alatt elhelyezik „melléktermékeiket” — rendszerint papírzsákba gyömöszölve a város minden részén, de különösen az országutak mentén, kisebb utcákban, közökben, parkokban, még a temetőkben is — ismeretlen, sötét alakok. Vasárnap reggel is két újabb ajándékcsomagot találtam a Munkácsy Mihály utcában. A szétrepedt papírzsákok körül ott éktelenkedtek a szeméthalmok, a maradiság, trehányság bizonyítványai, de mellettük már látni a kulturálódás jeleit is, egyelőre a gázvezeték lefektetését. Csak valami kézzelfogható jelét találnám annak, kik azok, akik fékezik városunk szépítését, hová tartoznak azok, akik szépítés helyett inkább a csúfítást választják — gondoltam magamban, amikor lábammal beletúrtam a szemétrakásba. Megkockáztattam a guberálást. Milyen szerencsém van! Igaz, hogy nem aranyat, csak címeket találtam. De ezek is aranyat érnek. Közben két segítőtársam is akadt, akiktől nem kértem engedélyt nevük közlésére, de szükség esetén tanúskodnak a „leletek” valódisága mellett. Egy 7. osztályos fizika K. Katalin, egy rajzfüzet K. Andrea tulajdona volt. (Nevüket a Petőfi Általános Iskolával közlöm.) Egy képeslap kellemes karácsonyi ünnepeket kívánt a Szemere u. 23. sz. alá. (Onnan hozhatták volna a csomagot a Munkácsy utcába? Közben elhaladtak a Liszt Ferenc u. 10. szám előtt kirakott hét majdnem üres szemétgyűjtőkuka mellett!?) Tóth Miklós A TIT városi szervezete ismét szervezi a közkedvelt audio-vizuális nyelv- tanfolyamokat. Az oktatás korszerű módszerekkel, magnetofonszalaggal és diafilmmel szemléltetve történik. Lehet jelentkezni angol, francia, német, orosz és spanyol nyelvtanulásra kezdő- és középfokon. A tanulmányi idő 2x4 hónap, két félév, heti kétszer 2 A városi tanács már 1972-ben szabályozta a köztisztaság fenntartására irányuló helyi feladatokat. Az azóta eltelt időben előtérbe kerültek a környezetvédelmi kérdések, a közterületek tisztántartásának feladatai, fejlődtek a háziszemét összegyűjtésének és elszállításának feltételei. Mindezek a körülmények szükségessé tették a szabályozás módosítását, illetve kiegészítését. Az új tanácsrendeletet — lapunk szűk terjedelmének keretein belül — kivonatosan ismertetni fog-, juk. Elsőként a legtöbb vitát előidéző VI. fejezettel, az állattartással foglalkozunk. „Háziállatot a város területén a mindenkori egészségügyi és állategészségügyi előírások mellett, az alább felsorolt rendelkezések keretei között lehet tartani. (23 § 1. bek.) Az alábbiakban részletezett területen az állattartás korlátozott: Kossuth utca mindkét oldala, Holló Lajos, Munkácsy Mihály, Liszt Ferenc, Fadrusz János, Ady Endre utcák mindkét oldala végig. Árpád u. 16., illetve 11. számig. Holló Béla u. 18., illetve 21. számig. Batthyány u. 22., illetve 15. számig. Lónyai utca 12., illetve 15. számig. Eötvös utca végig. Móricz Zsigmond tér. Széchenyi u. 16., illetve 13. számig. Wesselényi u. 12., illetve 29. számig. Damjanich u. 12., illetve 19. számig. Daru u. 12., illetve 23. számig. Zrínyi utca 24., illetve 27. számig; Kazinczy u. 22., illetve 15. számig. Héderi u. 10., illetve 19. számig. Táncsics u. végig. Vörös Hadsereg u. mindkét oldala a Bercsényi utcáig. Mártonffy u. végig. Pázmány u. végig, Fisch Emil utca végig. Petőfi u. IO.j illetve 31-, számig. Arany János u. 34., illetve 31. számig. Tanácsköztársaság u. 26., illetve 43. számig. Romhá- nyi u. 18., illetve 17. számig. Jász u. 8., illetve 7. számig. Bajcsy-Zs. Szikora Lajos 25 éves foglalkozás nélküli kiskunmajsai (Nagy Lajos u. 26.) lakos. Kiskunfélegyházán járt. Igazoltatáskor kitűnt, hogy hónapok óta sem állandó, sem alkalmi munkát nem vállalt az erős, egészséges fiatalember. A szabálysértési hatóság köz- veszélyes munkakerülésért 20 napi elzárásra ítélte. Kovács Péter Pál 29 éves lakos, Hol-, ló Lajos u. 5. szám alatti lakos halmozta a közlekedési szabálysértéseket: személygépkocsit vezetői jogosítvány A XII. pártkongresszus és a nemzetközi gyermekév tiszteletére, az Április 4. Gépipari Művek kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyárának dolgozói több fontos munka elvégzésére vállaltak társadalmi munkát, az iskolák részére. Az év során végzett kb. 1000 társadalmi munkaórából 350 órát a József Attila Általános Iskolának készített 2 darab 3 medencés mosogató elkészítésére, beszerelésére fordítottak. A munka értéke 30 ezer forint volt, melyből az iskola csak az anyag árát térítette meg. Ezt a munkát az „Elektron, ívfény, Váci Mihály és a Dózsa brigád” végezte. Sokat segítettek órás oktatással. A részvételi díj a két félévre 700 forint. Beiratkozás a Petőfi Sándor városi könyvtárban, a nyitvatartási időben szeptember 15-ig. Az első foglalkozások tervezett időpontja szeptember 24-én 18 óra, helye a Móra Ferenc Gimnázium. ZP. u. a Csongrádi utcáig. Kálvária u. 8., illetve 7. számig. Móra Ferenc u. 7., illetve 6. számig. Dobó u. 13., illetve 16. számig. Némedi V. Sándor u. 9., illetve 18. számig. Jókai utca 11., illetve 16. számig. Klapka utca 18., illetve 5. számig. Molnár Béla utca 27., illetve 30. számig. Gorkij u., Szalay utca végig. Móra tér, Alkotmány u. 4 számig. Felszabadulás u., Lenin— Engels utcáig. József Attila u. 31., illetve 10. számig. Mártírok u. 35., illetve 26 számig. Kilián u. 27., illetve 32. számig. Iványi S. u. végig. Hunyadi u. 33., illetve 38. számig. Attila u. 29., illetve 32. számig. Horváth Z. u. 25., illetve 30. számig. Dózsa Gy. u. az Engels utcáig. Dózsa Gy. utcától az Engels, Fürst S. és Kossuth utcák által bezárt terület. Mikszáth Kálmán u. 12-től 34. számig. Lenin utca páros oldala az autóbuszgarázstól a Kálváriáig. Tulipán, Ibolya, Szőlő, Nyár utca végig. Akácfa u. a Lugas utcáig. Lugas utca beépített oldala a Tölgyfa utcáig. Hársfa utca a Lugas utcáig. Tölgyfa utca páros oldala. Nefelejcs utca végig. A felsorolt utcák és terek házainál szarvasmarha, ló, öszvér, szamár, juh, kecske nem tartható. Ugyancsak nem tartható baromfi sem, a saját használatra, levágásra szolgáló mennyiségen felül. Családonként legfeljebb 2 hízósertés tartható olyan házaknál, ahol csak 3, vagy ennél kevesebb család lakik, az állattartással kapcsolatos egészségügyi feltételek megvannak és mások sérelmével nem jár. Többszintes osztatlan, állami, szövetkezeti, vagy társasházak telkein sertés, házőrző kutya, nyúl, baromfi és galamb nem tartható. Aki ezen rendelkezéseket megszegi, vagy kijátssza, szabálysértést követ el, és 3000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. T. M. nélkül, szeszes ital hatása alatt, lakott területen, fényszóró világítás mellett vezetett. A kiszabott pénzbírság 5000 forint. Gondi János 26 éves segédmunkást, Romhányi János u. 26. szám alatti lakost botrányos részegséggel elkövetett szabálysértés miatt 1000 'forint pénzbírság megfizetésére kötelezték. Ajtai Márton 22 éves segédmunkás, Tompa u. 3. szám alatti lakost verekedésért 15 nap elzárásra ítélték. még a domborítok és a raktárosok is. A gyár dolgozói a kunszállási iskolák összes villanyszerelési munkáit is elvégezték szintén társadalmi munkában. Ezekből a munkákból a gyár fiatal és idősebb munkásai egyforma lelkesedéssel vették ki részüket, s ezért nehéz lenne bárkit is kiemelni. A gyerekek nevében mondunk köszönetét mind- annyiuknak, valamint szervezőjüknek — Kocsis Jánosnak, aki maga is aktívan kivette részét a munkából. Olvassa, terjessze a Félegyházi Közlönyt! Anyakönyvi hírek Kiskunfélegyháza Születtek: Juhász Judit és Márta (anyja neve: Koncz Julianna). Bodrogi Tímea Krisztina (Faltum Andrea Mária), Kocsis Erika Ildikó (Hadas Ildikó). Tarjányi Margit Anita (Kovács Margit Veronika). Kiss Attila Andor (Balog Mária Anna), Farkas János (Juhász Terézia), Horváth István (Fehér Ilona), Boda Sándor (Csenki Ilona) Seres Rozália (Peregi Rozália), Csík Krisztina (Réczi Ilona), Szikszai Erika (Bibok Ilona Irén). Bense Judit (Gebenda Judit Éva). Busa Krisztina (Csömör Veronika). Trupulai Mária Hermina (Polgári Mária Erika), Kajtár Judit (Szabó Anna Mária), Nyerges József (Rádi Rozália). Kurucz László (Bánfi Mária). Házasságot kötöttek: Mészáros Imre — Mészáros Rozália. Nemes Zoltán — Zsigó Margit, Lapéta Mihály István — Varga Erika. Balogh Sándor — Abonyi Katalin. Mencser Ferenc — Drozdik: Ilona, Feri István — Karádi Ilona, Kocsis János László — Fehér Judit. Meghaltak: Vereb Józsefné Csányi Ilona, Liget u. 36/a. .Kovács Mihál.vnó Rédei Veronika. Füvestó u. 26. Mogyoró István. Kilián Gy. u. 51. Gácsi-Var- ga István, Mónus Illés u. 2, Kis józsefné Szegedi Erzsébet. Jókai u. 44. Magyart Ilona Nádasdy u. 12, Patyi József. Almos u. 9. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán és Gátéron szeptember 8-án szombaton délután és vasárnap egész nap Dr. Horváth Tibor (Mártírok u. 4., telefon: 787) és Dr. Horváth Alajos (Wesselényi u. 3., telefon: 180) tart ügyeletet. Ugyanezen idő alatt Petőfiszállás^ Pálmonostora és Kunszállás községekben az ügyeletet Dr. Gyöngyösi Péter látja el. Lakása: Petőfiszállás, tele-r fon: 7. FÍLEGYHAZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapj^ A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza. Marx tér 1. Telefon: 115, 143, 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96/lSl pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 13-729 Index: 25 908 ISSN 0133—26M ” TANULJUNK NYELVEKET Tanácsrendelet az állattartásról Nem jó „üzlet” a szabálysértés