Félegyházi Közlöny, 1978 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1978-02-24 / 8. szám
r p es •• AZ IFJÚSÁGI BIZOTTSÁG ÜLÉSÉRŐL Ä hátrányosabb helyzetű tanulókért Zárszámadás Kunszálláson A városi tanács ifjúsági 'bizottsága megvizsgálta, hogy az általános és középiskoláinkban milyen hátrányossági tényezők hatnak, a hogy ezek ellensúlyozására az iskolák, a társadalmi intézmények, a tanácsi szervek milyen intézkedéseket tesznek A hátrányossági tényezők közül szóvá kell tenni többek között az alkoholizmust, mely sok családiban jelenti a gyermekek veszélyeztetettségét. A nagy családokban az alacsony keresetátlag, az elégtelen lakáskörülmények teremtenek kedvezőtlen helyzetet. Van szép számmal olyan család is, ahol az anyagi javak megszerzéséért folytatott túlzott erőfeszítés háttérbe szorít minőén más családi feladatot, így a gyermekekkel való törődést, felelősségteljes foglalkozást is. A többmüszakban dolgozó családokban sokszor nem megoldott a gyermekek felügyelete. Egyre több a csonkacsaládban élő gyermek. Nem egy esetben okoz a gyermekednek 'lélektani problémát, gyakran lelki sérülést is, a családon beiülii helytelen, esetenként tarthatatlan házastársi magatartás, kapcsolat. Sajnos. iórészt ilyen okok és tényezők következménye, hogy sok gyermek nem tud megbirkózni az i Árvái követelményekkel, megbukik és lemarad Általános iskoláinkban a túlkoros tanulók száma 10—(2 százalék. Ha 2—3 évvel lemarad egy-egy tanuló, akkor már fönnáll a veszélye annak, hogy nem tudja elvégezni a 8 osztályt, ami neki is, és a társadalomnak is hátrányos. A beszámoló jelentés számot adott azokról az erőfeszítésekről, intézkedésekről, amelyek konkrétan segítik a hátrányos helyzetű tanulókat, a veszélyeztetett környezetű gyermekeket. Évről évre bővül a szociális ellátottság. Napköziben 1183 tanuló kap gondozást. ellátást. Az általános iskolákban 200 a menzás tanuiló. A középiskolai kollégiumban 190 tanulónak van helye és középiskolákban több mint 400-ain kapnak a menzán étkezést. A városi tanács gyámügyi ellátmányából összesen 245 tanuló kapott, vagy kap anyagi segítséget különböző címen. Az elmúlt évben az ifjúsági bizottság tekintélyes számú hátrányos helyzetű kisgyermek nyári táborozását 'biztosította. A tanyán tért hódító villamosítás szintén nagy segítség az ott élő és tanuló gyermekeknek, hiszen a villanyfény a tanulás és művelődés kedvező, ösztönző feltétele. Egyre több olyan példát is fel lehet sorakoztatni, amikor üzemek, termelőszövetkezetek, szocialista brigádok segítik a családokat, rászoruló gyermekeket, könnyítve helyzetükön. Az iskolák pedagógusai nagy gonddal, sokszor szabad idejük feláldozásával különféle módszerekkel próbálják felzárkóztatni a lemaradó tanulókat. A tantestületekben szinte állandó téma a bukások csökkentésének, a túlkoros, a veszélyeztetett környezetű tanulók előmenetelének ügye. A jelentés a feladatokról, további tennivalókról is szól. Tovább kell bővíteni a gyermekszociális hálózatot (napközi, kollégium, menza, tanulószoba). Javítani kell az iskolák - gyermekvédelmi tevékenységét. Határozottabban vegyék (igénybe a tanács, a társadalom segítségét, a gyermekek fejlődését veszélyeztető tényezők elhárítására. Sürgősen segíteni kell az olyan sokgyermekes családokon, ahol elégtelenek a lakásviszonyok és alacsony a keresetátlag. Minden munkahely tartsa kötelességének a nehezebb körülmények között élő családok, gyermekek támogatását. A szocialista brigádok, az ifjúsági szervezeték is sokat tehetnek egy-egy rászoruló gyermek érdekében. Az iskolák fontos feladata továbbra is. hogy hatékonyabb munkával csökkenjen a bukások száma, és egyre kevesebb legyen a lemaradó 'tanulók százalékos aránya. Fokozottabban kell hangsúlyoznunk a család és szülők felelősségét a nevelésiben. Társadalmunk, szocialista rendünk lényegéből fakadó törekvés, hogy minden gyermekből, tizenéves fiatalból becsületes, munkát és hazáját szerető felnőtt váljék. Ezért nagy felelősséggel kell törekednünk minden gyermek sorsával, fejlődésével, tanulmányi előmenetelével — állapította meg összegzésképpen az ifjúsági bizottság. B. Gy. Tanácstagi beszámolók Turcsányi Lajos és' Horváth Dezső az 1. és 2. sz. választókerületek tanácstagjai 1978. február 27-én (hétfőn) du. 18 órakor a Vízmű Vállalat (Tölgyfa u.) helyiségében tanácstagi beszámolót tartanak a Lugas u., Akácfa u. 18- tól végig. Hársfa u. 8-tól végig, Nefelejcs u. 20-,tói és 29-től végig, Orgona u., Szeder u.. Tavasz u. Eper u., Alma u., Szilfa u., Csanyi út. Platán u., Fűzfa u. Szegfű u., Tulipán u., Ibolya u.. Nyár u., Szőlő u.. Tölgyfa u., I. kér.. Nyomás, Nefelejcs u. 2—18- ig, és 1—27-ig, Hársfa U. 2—6-ig, Akácfa u. 2—16-ig laikó választóik részére. Bencze Sándor, dr. Horváth Alajos, Farkas Jenő és dr. Kamarás Gézáné a 27., 28.. 29., 30. sz. választókerületek tanácstagjai 1978. febráur 27-én (hétfőn) du. 17 órakor a Móra Ferenc Gimnáziumban tanácstagi beszámolót tartanak a Lányai u., Eötvös u., Móricz Zs. tér, Széchenyi u. páros, Széchenyi u. páratlan, Wesselényi u.. Pálffy u., Damjanich u., Daru u.. Bethlen u. páros, Bethlen u. páratlan. Berzsenyi u., Zrínyi u.. Kazinczy u. páros. Mó- nus Illés u. lakosai részére. Szabó Istvánná a 65. sz. választókerület tanácstagja 1978. február 27-én (hétfőn) du. 16 órakor a Felsőgalambosi Iskolában tanácstagi beszámolót tart a II. kér. 39—53-ig, III. kér. 62—68-ig, X. kér. 1103—113-ig, XI. kér, 364-től végig lakó választói részére. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán február 25- én szombaton délután és vasárnap egész nap dr. Kiss Lajos tart ügyeletet. Lakása: Kiskunfélegyháza, Bajcsy-Zs. u. 2., telefon: 523. Ugyanezen idő alatt a külterületi négy ‘községben az ügyeletet dr. Gyöngyösi Péter látja el. Lakása: Petőfiszállás, telefon: 7. A kunszállási Alkotmány Tsz a múlt héten tartott zárszámadási közgyűlését. Csitári Tibor főagro- nomus üdvözölte a megjelent tagságot, valamint a párt, tanács és a területi szövetség képviselőit. Patyi László elnök a vezetőség beszámolójában a többi között a következőket mondta: — Tagságunknak arról adhatunk számot, hogy a múlt évi termelési kötelezettségének szövetkezetünk maradéktalanul eleget tett Az évek óta folytatott következetes munka meghozta a várt eredményt, a hozamok növelését. Egyes területeken tervszámainkat túl is teljesítettük. 1977- ben fokozott figyelmet fordítottunk az alapágazatok termelésének korszerűsítésére. Nagy teljesítményű erőgépeket és önjáró munkagépeket állítottunk a termelés szolgálatába. Üj vonás a gazdálkodásban a termelési rendszerhez való csatlakozás és ez magasabb követelményt állított gazdaságunk elé. A gabonatermesztésben új eljárásként a búzánál bevezettük a lombtrágyázást, melyet a virágzás időszakában lisztharmat védekezéssel egybekötve végeztünk el. Csökkentettük a rozs, a triticale vetésterületét, helyettük búzát ve- ■ tettünk. Búzából 35,3, kukoricából 43,9, cirokból 23,3 mázsás hektáronkénti átlagtermést takarítottunk be. Szőlőből, gyümölcsből a legjobb eredményt 1977-ben értük el — a szeszélyes időjárás ellenére. Szőlőből 96 mázsás volt az' átlagtermés. Az 1971 óta tervszerű tápanyaggazdálkodás, a megkezdett rekonstrukció meghozta az eredményt. A tervezett 3 ezer mázsa gyümölcsterméssel szemben 4500 mázsát szüreteltünk. Az állattenyésztésben kizárólag szarvasmarhával foglalkozunk. 1977. augusztus 1-től az itatásos borjúneveléssel csatlakoztunk a BOSCOOP termelési rendszerhez. A hízó marhából 305 darabot ér-« téliesítettünk. Ezen felül lengyel importból származó 450 állat hizlalását vállaltuk és ez számítá« sen felüli eredményt hozott. 1977-ben a legdinamikusabban a gépesítési ágazat fejlődött. A Raba-Steiger traktor kihasználása még nem maximális, de ez a gép 1977-ben 3915 normál hektárt teljesített, s egy normál hektár költsége 165 forintba került. Kiemelkedő munkát végeztek egész évben az építők, a javító üzemrészek, az élelrrfiszeriparl ágazat és a festőüzem. A háztáji szerves része a közösnek. 1977-ben 2472 darab hízott sertést értékesítettek, tejből pedig 9386 hektolitert. A tsz 43 vagon takarmányt adott — a legel® és lucernaterületen felül — a háztájinak. Az 1977. év bruttó jövedelmet 14 százalékkal növeltük a tervhez viszonyítva, a szövetkezeti eredményt pedig 38,9 százalékkal teljesítettük túl. A 87 milliós tervünkét 93 millióra teljesítettük. A szövetkezet dolgozóinak személyes jövedelme ,10 százalékkal emelkedett. Egy dolgozó évi jövedelme 34 653 forint. Beruházásra 8 millió 542 ezer forintot fordítottunk. Ezután az elnök ismertette az 1978. évi tervet, ami 3 százalékos növekedést irányoz elő. A bruttó jövedelmet 22 millióra, a munkabért 17 millióra tervezik, beruházásra 11 millió forintot fordítanak a tervben. Ezután az ellenőrző, a döntő- és nőbizottság adott számot az 1977. évi munkáról, majd újraválasztották az Ellenőrző Bizottságot. A bizottság elnökének újra Bakró Istvánt választotta a tagság. Hat brigád kapta meg a szocialista címet, a zöldkoszorús jelvényt, a brigádzászlóval együtt. N. I. Kogy szebb legyen a „Naplemente” Húszéves a népi ellenőrzés Kiskunfélegyházán is továbbgyűrűznek Lakatos Vince „Naplemente” című filmjének hullámai, egymás után jelentik be segítőkész szándékukat kisebb- nagyobib közösségek, szocialista brigádok és magánszemélyek. Egy mondatban már hírt adtunk arról, hogy a Villamosszigetelő- és Műanyaggyár féljegy- házi gyáregységének „Anyagellátás” szocialista brigádja január 21-én levélben felkereste dr. Dobos Ferenc tanácselnököt és bejelentette, hogy a 12 tagú szocialista brigád tízezer forinttal járul hozzá a szociális otthon bővítéséhez. A fiatal brigád (1976-ban alakult és 1977-ben elnyerte a zöld- fcociorús jelvényt) ifjú vezetője meggyőző dokumentumokat rak elénk az asztalra. A brigádnaplóban időrendi sorrendben szerepel a felajánlás és a túlteljesítés rövid története. Igazolásul mellékelve Pataki Árpád igazgató hozzájárulása, túlóraengedélye, a partner, a Hódmezővásárhelyi Elektrofém Ipari Szövetkezet igazolása és a Március 8., Május 1., valamint a November 7. nevel viselő ottani szocialista brigádok köszönő levele a pontos méretezésért, gyors szállításáért. Miről is van szó? A brigádnak eszébe jutott, • Munkában az anyagellátó brigád. hogy az eddig veszendőbe ment hulladék-vezetékekből csinál pénzt. A szigetelést lefejtik és a benne levő rézdrótat értékesítik a nagy cél érdekében. Az ötlet tovább finomult. Nem szedik ki a rezet, hanem apróbbra, a vevő által előírt pontos méretre darabolják. Olyan munka ez, amit a gyár nem tud elvégeztetni, -mert több lenne a munkadíj, miint az érte kapott összeg. Ezt csak társadalmi munkában, ilyen lelkes gárda tudja elvégezni. A munkaidő letelte után és szabad szombatokon az iratok helyére felkerültek az íróasztalokra a hulladékvezeték-darabok: s a brigád 8 nő- és 4 férfitagja nagy igyekezettel szabdalta akkora darabokra, amekkorákat az Elektrofém Szövetkezet a csillárok öszeállításánál használ. így lett a szó jszoros értelmében a szemétből kincset érő alkatrész. Hasznos ez a népgazdaságnak, az import réz megtakarításáért, de hasznos a VSZM- nek is, mert ennyivel kevesebb elektromos vezetéket kell kiszállítaniuk. Hasznos a feldolgozó Elektrofémnek, mert nem kell a nagy tekercseket feldarabolniuk, ezzel gyorsabb lesz a munkájuk. A leghasznosabb az elhagyott öregeknek, akik a brigád jóvoltából gyorsabban és biztosabban jutnak kényelmes és gondtalan otthonhoz. Ünnepi ülést tartottak a városi Népi Ellenőrzési Bizottság megalakulásának 20. évfordulóján. Szegedi József NEB elnök ünnepi beszédében visszatekintett a két évtizedes, gondokkal teli, fáradságos, de munkasikereket hozó útra. Nyugodtan elmondhatta, hogy munkájuk nem volt hiábavaló, a maguk eszközeivel hozzájárultak a szocializmus alapjainak lerakásához, napjainkban pedig fejlett szocialista társadalom építését segítik minden igyekezetükkel. Sokoldalú és hasznos tevékenységüket a párt, állami és társadalmi szervekkel, az ügyészséggel, bírósággal, a KISZ-szel. Hazafias Népfronttal és rendőrséggel együttműködve a lakosság széles tömegeire támaszkodva, 7 NEB-taggal. 120 népi ellenőrrel végzik, akik közül tízen már a megalakulástól kezdve társadalmi munkatársak. Az eltelt idő alatt 96 központi, 126 megyei és 137 saját témában, összesen 359 vizsgálatot folytattak le, 430 közérdekű bejelentésben és panasz kivizsgálásában jártak el a lakosság megelégedésére. Ezen idő alatt 2061 egységet vizsgáltak meg 3251 népi ellenőr közreműködésével, az ellenőrzésre fordított napok száma 9600 volt. Az ünnepi megemlékezés után a párt és a tanács vb nevében dr. Dobos Ferenc tanácselnök és Tréfás Antal megyei NEB elnök- helyettes gratulált a jól végzett, de nem mindenkor és mindenkinél népszerű munkákhoz. Ezután Szamos völgyi József, a megyei NEB tagja Becsei Zoltánnak és dr. Sulyok Lászlónak emlékpla- kettet. Kurucz Alfonznénak. Ben- csik Eleknek, Gálos Jenőnek. Héjjá Istvánnak. Matyi Sándornak, Török Gábornak. Rózsa Sándornak. Szántó Andornak és Ádám Miklósnak elismerő oklevelet adott át. Bejelentette, hogy Szegedi József a parlamentben, az országos ünnepségen a Munka Érdemrend kitüntetés ezüst fokozatát. Pataki Kálmán pedig Kecskeméten a KNEB elnöke által adományozott Kiváló Népi Ellenőr jelvényt kapta. T. M. Anyakönyvi hírek Kiskunfélegyháza Születtek: Pesti Mónika (anyja ne« ve: Kovács Ilona), Molnár Andrea Katalin (Mészáros Katalin), Iván Orsolya (Baksa Éva Margit), Dobált Hegina Terézia (Moskovics Judit); Lörincz István (Kerekes Erzsébet). Radios Attila (Tarjányi Erzsébet), Kürti Ibolya Margit (Almást Margit), Hoffmann Katalin (Gyenes Katalin), Tóth Mónika Éva (Ivanits Éva), Lacz* kó Gábor (Jaksa Éva), Kerti Zoltán (Faragó Mária), Tóth Brigitta Gizella (Timafalvi Gizella), Konkoly János (Virág Agnes Anna). Házasságot kötöttek: Mátrai János — Tímár Ilona, Laczkó István Tibor — Ladányi Terézia, Tajti István Sándor — Szemerédi Etelka Rozália; Móczár István László — Nagy Zsuzsanna. Fetter Mihály Frigyes — Térjék Zsuzsanna Luca. Meghaltak: Beke József, I. körzet 30., Kárpáti Ferenc Kiskunmajsa, Nagy Lászlóné Kanász Piroska, Rom- hányi u. 35., Balog Béla, Kunszállás, Pálinkás József Bugac, Szabó András Tíszaalpár, Groó Károly, Vörös Hadsereg u. 33., Réczicza Ferenc, Tomps u. 13., Fekete Györgyné Báli Mária. Szeged, Szabó Lajos, Ady Endre u. 11., Czakó—Pap Sándor, Nádasdy u. 12., Dósa Imre Pál, Zrínyi u. 25.; Messzi-Szabó Jenő Károly, Bajcsy-Zs. u. 15. A SZURKOLÓKNAK ............f......................................,....................................... Olvassa, terjessze lapunkat! Üj létesítmények tervei a Városszépítő Bizottság előtt Kettős siker A félegyházi sportszerető közönség mindinkább vonzódik a kosárlabda sporthoz, hiszen vasárnap a szakmunkásképző tornatermében mintegy 200-an voltak kiváncsiak az 1978. évi első hazai bajnoki meccsekre. Hozzátehetjük, akik rászánták magukat, hogy a hideg teremben töltsenek 3 órát, nem bánták meg, hiszen mindkét csapatunk a . nagykőrösi kettős győzelem után hazai környezetben is jó középcsapatok ellen teljes sikerrel szerepelt. A Lenin Tsz a fővárosi Honvéd Zrínyi SE ellen már az I. félidőben 7 *onl előnyre tett szert, s ezt mindvégig tartani tudta, 39:32-es félidő után" 77—70 arányban a félegyháziak bizonyultak jobbnak. Az első félidőben a Honvéd-kosarakra Bódi Sándor távoli dobásaival válaszolt, 10 pontjával a győzelem egyik főrészese lett, a szünet után Kurucz István parkettra küldte Nemesokot, aki jó bemelegítés után 10 pontot szerzett néhány perc alatt. Mészáros betegsége után 18 kosarával ugyancsak megtette a magáét. A Vasas női gárdája eleinte fejfej mellett haladt a debreceni VSC csapatával és az I. félidőben mindössze 5 pont előnyt (38:33) tudott kiharcolni, azonban jobb erőnléte és ügves taktikája révén végeredményben magabiztos 68:50 arányú győzelme- aratott. Az első félidőben főleg Szedné és Farkas Jutka játszott eredményesen, de szünet után felzárkóztak hozzájuk a többiek is. Szeginé 19, Farkas 12, Pálinkás és Felekiné in—’o kosarat dobott. Az utolsó percekben az edző pályára küldte Bódi Anureát is, aki bizonyította, hogy hosszabb kihagyás után sem felejted el kosarazni, 9 pontot szerzett. Jól játszott még Holló-Szabó is. (tezdődik a CSB. 1977-ben 6 csapat tartósította helyét az ökölvívó NB I- ben A Budapesti Honvéd. Újpesti Dózsa, Honvéd Kun Béla SE, H. Zalka SE, Kaposvári Dózsa és a Csepeli SC. A MÖSZ azonban besorolta a jó erőkből álló Tatabányai Bányászt és a Budapesti Vasast is, így már 8 együttes vesz részt ez évben a legmagasabb osztályban. A Kun Béla tavaszi sorsolása eléggé kedvezőtlen, úgyhogy az első hazai mérkőzést csak április 8—9-én láthatja a félegyházi nagyszámú szurkológárda. Ellenfele a múlt évi keleti csoport 3. helyezettje a Csepel SC lesz. Labdarúgás. Közeledik a tavasz, a labdarúgásra éhes szurkolók is hódolhatnak kedvenc sportáguknak. Már vasárnap tétmérkőzést vívhat a Kun Béla SE. MNK-találkozón Látja vendégül Tiszakécske csapatát, melytől ősszel egyetlen vereségét szenvedte el. Villányi egyenlőre nem számíthat Kókaira, aki amellett, hogy csapatkapitány, az együttes egyik kulcsjátékosa, akit minden poszton (a kapust kivéve) jól lehet használni. Sérült Emődi dr. is, Széli és Horváth hamarosan rendelkezésre állnak, habár az MNK-mérkőzésre még kevés az edzettségi állapotuk. Március 4- én pedig a Honvéd már rangadót játszik Kecskeméten, a 3. helyezett Mezőfi SE ellen. Ezen a fontos találkozón valószínűleg a szerencse mellett a jobb felkészülés lesz a döntő tényező. Birkózás. Budapesten az ifjúsági kötöttfogású KISZ-kupa birkózóversenyen a kiskunfélegyházi Vasas birkózói közül 52 kg-ban (ll induló) Pintér Mátyás második, 56 kg-ban (24 induló) Dorogi István első, 65 kg- ban (26 induló) Seres Zoltán harmadik helyen végzett. Végeredmény: első FTC, második Ganz-MAVAG, harmadik kiskunfélegyházi Vasas. SPORTMŰSOR Labdarúgás. Kun Béla SE—Tiszakécske február 26-án 14 órakor, március 1-én szerdán Tiszakécske—Kun Béla SE, 14.30 órakor. MNK-mérkőzések. Kosárlabda. Miskolci EAF—Vasas ll óra, Miskolci EAF—Lenin Tsz SK 13 óra, Miskolcon. p. A Kommunális és Műszaki Bizottság Városszépészett Albizottságának legutóbbi ülésén a város 3 új létesítményének: a 3000 adagos gyermekélelmezési konyha, a tűzoltólaktanya és a takarékszövetkezet épületének beruházási programját tárgyalták. Mindhárom beruházás rövidített építész-műszaki leírását áttanulmányozva', létesítésükkel egyetértve, az albizottság tagjai néhány észrevétellel és javaslattal éltek. Ügy a konyha, mint a tűzoltólaktanya helyéül, a Vízmű Vállalat álltai visszaadott, Kálvária melletti területet javasolja, elsősorban gazdaságossági okokból (nem kell épületeket száméin,i, olcsóbb és könnyebb a közműellátás). Szépészeti meggondolásból is ez a helyes, mert nem lesz elrejtve, lakóházak közé eldugva ez a két mutatás létesítmény. Az is döntő érv, hogy a 3000 adagos konyha (ez már kisebb ételgyár) nyersanyag-utánpótlása és az ebéd széthordása a kis telek miatt szűkre tervezett utakon, a mai pótkocsis és konténeres szállítás szinte lehetetlennek bizonyulna. Tarjányi Ferenc bizottsági tag, a FŰKÉRT kertépítő mérnöke mindkét épület nagyobb falré- szeit javasolja repkénnyel befuttatni. Fekete János — többek között — a műemlék Kálvária környékének rendezését és a látogatók részére a normális megközelítést javasolta. Az 'építészek és a tervezők között élénk vita alakult ki a felhasználandó építési anyag körül. Abban egyhangú volt az egyetértés, hogy ha már építünk, ne a jelennek, hanem a jövőnek építsünk; éppen ezért a méretarányokat nagyon tartsuk szem előtt. Ne forduljon elő az, hogy mire valami felépül, máris szűknek, kicsinek bizonyul. Kardos Pál Liszt-díjas karnagy, Ifibb nemzetközi kórusverseny aranyér« mese, Kodály eszméinek fáradhatatlan terjesztője általunk is tisztelt és szeretett mestere tragikus hirtelenséggel elhunyt. Ha belépett közénk, fényesebb lett az énekterem csodálatos muzikalitásától, sugárzó értelmétől, példamutató gyermek- és emberszeretetétől. _ Tö.bbé nem tudjuk megköszönni, amit iskolánkért, a zenei nevelés ügyéért tett. Tanítását megszívlelve, példáját követve akarunk élni és to* vább dolgozni az Ifjúság érzelmileg-zeneilcg is tartalmasabb nevelésének ügyéért. Batthyány Lajos Általános Iskola tantestülete és tanulóifjúsága Kiállítás • Molnár Edit Balázs Béla-díjas fotóművész (középen) nyitotta meg Markos György grafikus ki* állítását a Móra Ferenc Művelődési Központban, amelyet február 28-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. (Némedi László felvétele) •4 FBLEGYHAZI közlöny A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása Főszerkesztő: dr. Weither Dánlet Felelős kiadó: Prelszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér k Telefon: 115, 143, JflJ. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal < terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál áa kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—W/m pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda Kecskemét Telefon: 13-72» Index: 25 90S ISSN 0133—2554