Félegyházi Közlöny, 1978 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1978-11-10 / 45. szám
mim Múlt és jelen alkonyaikor Az Asztalosipari Szövetkezet jubileuma Bondor László elnök. Jobbra: a tagság nagy figyelemmel hallgatja az ünnepi beszámolót. Ünnepi közgyűlésre gyűltek össze az Asztalosipari Szövetkezet tagjai a városi tanács dísztermében. A megalakulástól eltelt három évtized gondjairól, eredményeiről Bondor László elnök adott számot. Elmondta, hogy az előszervezések már 1947-ben megkezdődtek, de a megalakuláshoz szükséges 25 tag és az 50 forint fejenkénti részjegy nehezen jött össze. Az első elnök Bondor Gyula volt, aki 10 évi működés után, 47 éves korában elhunyt. Utána tíz évig Kiss József, majd két évig Barta Gábor vezette az asztalosok szövetkezetét, ők is elköltöztek az élők sorából. 1948-ban 43 ezer, 1949-ben 309 ezer forint volt az évi termelési érték, jelenleg az egy főre eső termelés eléri a 300 ezer forintot. A harminc év alatt összesen 300 millió forint értékű bútort gyártottak, az idén 30 millió lesz a termelésük, ami több, miint az első 12 évben volt. Hosszú és küzdelmes út vezetett a mai korszerű, modern üzem megteremtéséig, a sótartók és méhkaptárak készítésétől a Szikra kombiinált- szekrényéken át a 'Félegyháza szekrénysorokig, és a most megkezdett francia exportra gyártott rusztikus jellegű kisbútorokig. A szövetkezet kollektívájának példás összetartásáról — a sok közül — csak egyet említünk: amikor egy döntő fontosságú célgépet pénzügyi fedezet hiánya miatt nem tudott a szövetkezet megvásárolni, a tagság (amely az induláskor az 50 forintos részjegy árát egy év alatt tudta ösz- szekuporgatni) a hiányzó 700 ezer forintot néhány nap leforgása alatt célrészjegy formájában ösz- szeadta. Az utánpótlást, a jelenlegi 27 szakmunkástanulót is hasonló szellemben nevelik. Az ünnepi beszámolót a hozzászólások követték. Dr. Dobos Ferenc tanácselnök elismeréssel nyilatkozott a jubiláló szövetkezetről, s a párt és tanács nevében kívánt további jó munkát. A KISZÖV elnöksége díszoklevelet nyújtott át a szövetkezet elnökének, aki viszont elismeréseket, kitüntetéseket adott át kiemelkedő tevékenységet végző munkatársainak. A ma is dolgozó három alapító tagnak: Ladányi András, Soós Károly és Tóth Tamás brigádvezetőknek a Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója kitüntetést, Hajnal József, Fejes Sándorné, Csáki István és Schampier Gyulának a Szövetkezet Kiváló DÖlgoÖregek a Petőfi Tsz-ben Negyedik évben rendezik meg a Petőfi Tsz-ben az öregek napját, melyet minden évben egy mindenre kiterjedő tájékozódás előz meg Most is, a 11 tagból álló látogató brigád házról házra járva gyűjtötte össze az adatokat. A széles tanya világból és a városból összegyűlt idős embereket a tsz kultúrtermében Hadas Józsefné köszöntötte a Zrínyi Ilona szocialista brigád és a nőbizottság nevében és Fricska Nagy János elnök tájékoztatta őket a tsz életéről, gondjairól, eredményeiről. Elmondta, hogy a Petőfi Tsz jelenleg 567 embert tart nyilván, ezek közül 326 dolgozó, 241 idős, nyugdíjas, járadékos. Beszámolt az elnök az adatgyűjtés eredményeiről, amit egy rövid írásban felsorolni lehetetlen, csupán néhány érdekes tényt említünk. Az átlag életkor 72 év. Az átlag nyugdíj- és járadék 1155 forint. 169 idős embernek van gondviselője, 40-nek nincs. 192-nek saját lakása van, 17-nek nincs. A 192-ből: 155 lakásban villany van, 54-tben nincs. 159 rendezett, 47 közepes, 3 elhanyagolt körülmények között él, ezekre évközben is fel kell figyelni a vezetőségnek. A tsz-röl csak annyit a tájékoztat óból, hogy alakulás után. 1961-iben 8 millió volt a termelési érték, most tizenhatszorosa, 172 millió forint lesz, pedig azóta 241 nyugdíjasuk és életjáradékosuk is van. Ismertette a tejüzem indulását, a jelenlegi termésátlagokat, a műszaki ellátottságot, utána az egyforma munkaköpenyekbe öltözött, csinos bri- gádtagok vették át a szót, ajándékkal, virággal, uzsonnával kedveskedtek az öregeknek, a tsz vezetőség pedig vásárlási utalványt ajándékozott azoknak, atkák idős korukban is példamutatóan segítik a tervek teljesítését. Nyugdíjasok köszöntése • A nyugdíjasok hallgatják a beszámolót. (Kép: Iványi Imre.) Október 25-én a Szakmaközi Művelődés.: Ház nagytermében adott találkozót a városi tanács szakszervezeti bizottsága a tanács nyugdíjasainak. Gulyás István szakszervezeti titkár köszöntötte az egybegyűlteket. Ismertette az ötödik ötéves terv eddigi eredményeit, a városépítés sikereit. A nyugdíjasok nagy érdeklődéssel hallgatták a beszámolót, hiszen több évtizedes munkájuk folytatói — a tanács mai dolgozói — adtak számot eddigi sikereikről, tevékenységükről. A József Attila Általános Iskola kamarakórusa hangulatos műsorral kedveskedett a nyugdíjasoknak. A baráti találkozó a késő esti órákig tartott. Fehér asztal mellett a mútra emlékezve, s az új tapasztalatokat felsorakoztatva beszélgettek a „régi idők tanúi” a fiatalabb generáció képviselőivel. YV. Gy. zója kitüntetést. Többen kaptak 20, 15 és 10 éves törzsgárda jelvényt és pénzjutalmat. A városi pártbizottság Genczinger Sándor alapszervi titkárnak párt- és társadalmi munkájáért pénzjutalmat, a szövetkezet vezetősége a legtöbb társadalmi munkát végző Tóth Zoltánnak pénzjutalmat, hat ipari tanulónak pedig ajándékutalványt adott. A KPM autófelügyeleti igazgatója 750 ezer kilométer baleset- mentes vezetésért Tóth László gépkocsivezetőt jelvénnyel és oklevéllel tüntette ki. A jubileumi közgyűlés ünnepélyességét nagyban emelte Kapus Béla karhagy vezetésével a középiskolás énekkar közreműködése. A közgyűlést a Kiskunság Étteremben társasvacsora követte. Tóth Miklós Tartalmas, eredményekre és hibákra egyaránt rámutató tájékoztatót .tartott a Hazafias Népfront elnökségi ülésén Palásti Já- nosné, á városi szociális otthon vezetője. Kihangsúlyozta az intézet nevét, melyet nagyon sokan a városban még ma is szegényháznak, szenetetháznák mondanak. Voltak olyan idők is'. Szegényház Amikor a város legszegényebb emberei lakták, akiknek ellátásait a véletlenre bízták, az úgynevezett „szentantal persely” filléreiből és a lakók által összegyűjtött könyöradományokból tengették életüket. Ilyekor, halottak napja táján, kiülitek a szegényház falainak teljes hosszában; koldulni. Szeretetház? Abban az időben mindenből kevés jutott az öregeknek, de a szerétéiből még annál is kevesebb. A mai szociális otthon 152 lakója 3 épületben helyezkedik el. Az őket gondozó, ellátó, ápoló, kiszolgáló alkalmazotti létszám 52. Az intézet 1978-ban több mint négymillió, forintos költségből gazdálkodik, egy intézeti lakóra jutó évi kiadás 27 506 forint. Napi háromszori bőséges (ha kell diétás) étkezést, teljes alsó- és felsőruházatot kapnak. Kulturális igényeik kielégítésére 6 televízió, rádió, lemezjátszó, magnó, 800 kötetes könyvtár és napi sajtó áll rendelkezésükre. Az elhelyezésre viszont főleg a régi főépületben a zsúfoltság a jellemző. Jelenleg is közel 50 idős ember felvételi kérelme vár • elintézésre az egészségügyi osztályon. A Naplemente c. film leforga- tása után a megye és a város vezetői 50 személyes pavilon építését tervezték. A tervezési munkák folynak, a helykijelölés megtörtént, a társadalom hozzájárulásának számbavétele is folyik, de még nagyon sok segítségre van szükség. —th —s Félegyházáért A városi tanács a város felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából „Félegyházáért” plakettet alapított az arra érdemes, a társadalom különböző területein kiemelkedő tevékenységet folytató személyek részére. Városunk felszabadulásának 34. évfordulóján, ünnepi tanácsülésen került sor a végrehajtó bizottság által javasolt személyeknek, illetve szocialista brigádnak az emlékplakett, a díszes oklevél átadására. Az elismerésben részesültek bemutatását mai számunkban kezdjük. Dr. Varga Gyula, a városi kórház gyermekgyógyász főorvosa 1917-ben Nagyváradon született. Egyetemi tanulmányainak befejezése után a szegedi klinikán, majd a hódmezővásárhelyi városi kórház gyermekosztályán dolgozott. Városunkban 1951-től, közel 28 éve tevékenykedik, ez idő alatt szolid, szerény és szigorúan etikus magatartású, hivatalának élő embernek ismertük meg. A szó igaz értelmében elkötelezte magát a gyógyító és a gyógyítást megelőző munkával. Áldásos tevékenysége a gyermekszeretettel párosul. 'Elismerésére különösen az adott okot, hogy a maradéktalanul ellátott orvosi, munkahelyi kötelezettségén túl tevékenyen részt vesz az iskolaérettséget megállapító szűrővizsgálatokon. E vizsgálat szervezeti kereteinek kialakításában jelentő szerepet vállait. Sok éven keresztül egyszer sem hiányzott a hetenként tartott szűrővizsgálatokról. A gyermekkörzetek kiépítésében, a gyermekkörzeti orvosok munkájának megszervezésében és a tartalmi munka végzésében munkája mindig megtalálható volt. Ma is fáradhatatlanul dolgozik, főleg a preventio területén. Elismert szaktekintély, és több tudoNapirenden a Sportfelügyelőség és a Tejüzem tevékenysége A városi tanács vb november 1-én tartott ülésén beszámoltatta a Sportfelügyelőséget tevékenységéről, valamint tájékoztatást kért a Tejüzem egyéves működéséről. A Sportfelügyelőség tevékenységét tárgyalva többek között megállapította a végrehajtó bizottság, hogy a felügyelőség a KISZ-szel, MHSZ-szel, szakszervezetekkel és szövetkezetekkel együttműködve jelentős munkát fejtett ki a dolgozók testnevelése és sportolása érdekében. A felügyelőség messzemenő segítséget nyújtott az „Edzett ifjúságért” lö- megsportmozgalom kiszélesítéséhez, szervezéséhez és irányításához. Javult az iskolák és sportegyesületek kapcsolata. Egyre több testnevelő tanár tevékenykedik az egyesületekben. Szép eredmények születtek az „Úttörőolimpia” versenyén. A végrehajtó bizottság korábbi határozatai alapján tovább javultak a városban a sportolás feltételei. Több üzemben és iskolában megkezdték a kispályák építését. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy a város sportélete egyenletesen fejlődik, eredményeink általában jók, amit mind a hazai, mind a nemzetközi versenyeken elért eredményeink bízóÜj elnöke van a NEB-nek Ünnepi ülést tartott a kiskun- félegyháizi városi népi ellenőrzési bizottság a városi tanács vb- terméban, ahol első napirendi pontként Judik Menyhért László NEB-elnökhelyettes emlékezett meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójáról. Ezí követően Tréfás Antal, a megyei NEB elnökhelyettese méltatta a nyugalomba vonuló Szegedi József elnök 10 éven át végzett odaadó, becsületes munkásságát, amit a felettes szervek a Munka Érdemrend ezüst fokozatának adományozásával ismertek el. Utána bemutatta az új NEB- elnököt, Ipacs Lászlót, aki az Április 4. Gépipari Művek kiskunfélegyházi Vegyipart Gépgyárában, a szervezési osztály vezei tője volt és november 16-án veszi át új, felelősségteljes posztját. Az ünnepi ülés befejező aktusaként a hosszú időn át eredményesen dolgozó népiellenőrök megjutalmazása következett. A jutalmakat Judik Menyhért László elnökhelyettes nyújtotta át Zoltánfy Lászlóné, Bencsik Elek, Kordás István, dr. Sulyok László, dr. Skultéti János, Pál Sándor, Kurucz Jánosné és Palotás László társadalmi népiellenőrök- nek. Tréfás Antal megyei elnök- helyettes pedig Judik Menyhért László elnökhelyettesnek adta át a jutalmat a hosszú idő óta végzett jó munka elismeréséül. T. M. nyitanak. Az egyesületekben a szakmai munka jó, a város sportélete jól szervezett és irányított. Széles körű társadalmi összefogás tapasztalható. Kiemelt feladat továbbra is a városi ifjúsági sporttelep továbbfejlesztése, de fokozatosan fejleszteni kell a parkerdőben levő tö- megsportpályát is. A Tejüzem tevékenységét tárgyalva az a vélemény alakult ki, hogy az üzem alig több mint egy éves fennállása alatt jó eredményeket ért el, mind a felvásárlás, a feldolgozás, mind pedig az értékesítés terén. Az üzemnek 8 mezőgazdasági termelőszövetkezettel, egy szak- szövetkezettel és 925 háztáji termelővel van közvetlen kapcsolata. A tej felvásárlása 1977. évben megközelítette a 8 millió litert, az üzem alapanyag-ellátása zavartalan. Termékfajtái: pasztőrözött tej, iskolatej, kannás zsírdús tej, kávéstej, poharas és kannás tejföl, joghurt, valamint habtejszín. A közeljövőben gyümölccsel ízesített termékkel kívánja meglepni a vásárlókat. A jelenlegi szükségleteket az üzem teljes mértékben ki tudja elégíteni. Az üzem működésében nem kis gondot okoz, hogy máris szennyvízbírság fizetésére kötelezték. Az előállított termékek a minőségi követelményeknek megfelelnek. A termelékenység növelése érdékében ebben az évben több új gépet állítottak be. Sürgős tennivaló a piacterület növelése. K. Z. AHÁNY CSALÁD, ANNYI BETÉTKÖNYV A világ takarékpénztárai 1924-ben Milánóban határozták el, hogy minden év októberének utolsó munkanapján megrendezik a Világtakarékosság Napját A mostani ötvennégy ed ik világrendezvény alkalmából az egész földkerekségen megemlékeztek a takarékosságról, Kiskunfélegyházán az Országos Takarékpénztár, a Takarékszövetkezet és a Posta dolgozói, betétgyűjtő aktívái a társadalmi és tömegszervezetek bevonásával összegezték a lakosság takarékoskodásának eredményeit. Az ÁFÉSZ tanácstermében összegyűlt „takarékos emberek” előtt Némedi Imre, a Takarékszövetkezet igazgatósági elnökhelyettese ismertette a városban elért eredményeket. , Elmondta), hogy városunkban 25 967 érvényes betétkönyv van, a betét összege 521 millió forint, amiben benne van az idei 44,5 milliós betétnövekedés is. Mindez nem jelenti azt, hogy a takarékosság gondolatának népszerűsítéséért mér nem kell további erőfeszítéseket tennünk. Különösen 'nagy tehetőség van enre a fiataloknál és az eddig háztartásbeli nőknél, akik most lépnek először munkába. A takarékosságot nem lehet elég korán elkezdeni. Ezt bizonyítják a következő számadatok is: az iskolákban tanuló gyermekek az elmúlt évben 813 ezer forintot gyűjtöttek össze, a népszerű if0 Galló Pál OTP-fiókvezetö jutalmat ad át Szamosfalvi Imrcnének. júsági takarékbetét eredménye 1526 ifjúsági betétszámlán 12,6 millió forint. A munkahelyeken 13 KST működik 1320 taggal, éves megtakarításuk 4,5 miliő forint. Az ünnepségen Sós Lenkét, Szamosfalvi Imrénét és Némedi Lászlót, három pedagógust tüntettek ki az ifjúság körében végzett takarékossági munkásságukért. 0 Dr. Varga Gyula főorvos. mányos publikációjával, hazai és külföldi szaklapokban megjelent közleményeivel széles körben ismertté tette városunkat. T. M. Mikor készül el? Mikor készül el Petőfiszállá- son az új üzletközpont? — kérdezik türelmetlenül a helybeliek. A régi bolt és a vendéglátó helyiséget lebontották, az egész község ellátását egyetlen ideiglenes helyiségben próbálják megszervezni. Felújításként kezdődött a korszerűsítés, majd egyet gondoltak és a volt üzlethelyiséget teljesen lebontva egy új üzletközpont alapjait rakták le. A tanácsi vezetők érdeklődésére, sürgetésére a kiskunfélegyházi ÁFÉSZ vezetői nem tudnak határozott választ adni. A felújításra, korszerűsítésre van fedezet, de új beruházásra nincs. Az üzletközpont felépítése mindenféleképpen több hónapot vesz igénybe, de addig is megfelelő megoldásra lenne szükség. Ezt várja az egész község. S. L. ANYAKÖNYVI HlREK KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Nagy Tímea (anyja neve: Nagy Ibolya), Szabó Judit (Fricska Anna Mária), Rőfi Ákos (Szondi Magdolna Erzsébet), Lajos Anita (Tóth Terézia). Sánta Krisztián (Szakácsi Klára Márta). Banári Antal (Varga Erzsébet Julianna). Tóth Zsolt László (Molnár Erzsébet Ilona), Barna Ferenc (Török Agnes), Deák Szabolcs Imre (Valkovics Edit Erzsébet), Móczár Nándor István (Kiss Rozália), Si- kár Csilla (Söveges Julianna). Nánási Anita Erzsébet (Kiss Julianna). Darányi Agnes (Tajti Éva). Kis Anita (Ma- kány Piroska). Üveges Marianna (Katona Mária). MEGHALTAK: Ludvig Gyula, Czu- czor u. 21, Toldi Ferenc, Romhányi J. u. 59. Kurucz József Jászszentlászló. Varga Józsefné Tapodi Mária, Perczel u. 56. Lajos István, Vak Bottyán u. 55. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán, november 11-én délután, valaihint november 12-én egész nap az ügyeletet dr. Szmilkó Ferenc látja el. Lakása: Kiskunfélegyháza. Lőwy S. u. 6. Ugyanezen idő alatt a külterületi négy községben dr. Szántó Tibor tart ügyeletet. Lakása: Pálmonostora, telefon : 18. FÉLEGYHAZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi városi Bizottságának lapja A Petőfi NépP kiadása. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Prelszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza. Marx tér 1. Telefon: 115, 143, 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál én kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHl 215—96/182 pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 13-729 Index: 25 908 ISSN 0133—2554