Félegyházi Közlöny, 1978 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1978-10-13 / 41. szám

's A KISKUNSÁG NÉPMŰVÉSZETÉRŐL Kiállítás és tanácskozás Az idei múzeumi és műemléki hónap országos rendezvényeihez két reprezentatív, s egymáshoz kapcsolódó kulturális eseménnyel Járult hozzá Kiskunfélegyháza, a hajdani Kiskunság volt „főváro- rosa”. Az egyik a Kiskunság népi faifaragása című kiállítás, me­lyet dr. Hofer Tamás, a Népraj­zi Múzeum osztályvezetője nyi­tott meg a Kiskun Múzeumiban vasárnap délelőtt. Ez a kiállítás úgy tartalmúiban, mint elrende­zésében, de látogatottságában is • Részlet a kiállításból. méltán képviselte a Kiskunság évszázadokra visszanyúló népi fafaragó művészetét. Dicséret és elismerés mindazoknak, akik a kiállítás létrehozásában közre­működtek. Megtekintését minden olvasónknak melegen ajánljuk. A másik rendezvény, a Megyei Honismereti Tanácskozás, a té­mához illően, Petrovics István egykori bérleményében, a törté­nelmi levegővel telített Hattyú- házban zajlott le. Témája a Kiskunság művészete volt. Farkas József, a Hazafias Népfront megyei titkára hang­súlyozta, hogy Kiskunfélegyházát azért választották a .tanácskozás színhelyéül, mivel itt hosszú évek óta következetes honisme­reti, heilyitörténetí kutatómunka folyik. A percnyi pontossággal időzí­tett programban érdekes előadá­sok hangzottak el, utána dr. Tá­las! István akadémikus, egyete­mi tanár foglalta össze a ta­nácskozás tanulságait. Tóth Miklós • Farkas József, a Hazafias Népfront megyei titkára. A háztáji gazdaságok szerepe — Termelőszövetkezetünk párt- és gazdasági vezetősége évek óta fontos szerepet tulajdonít a ház­táji és kisegítő gazdaságoknak — mondta a napokban Pesir István, a Vörös Csillag Tsz elnöke. A háztáji bizottság hét tagja mun­katerv alapján dolgozik és ne­gyedévenként tart ülést. Két ag- ronómus is tagja a bizottságnak, akik szaktanácsadással segítik a kistermelők munkáját. A háztáji bizottság mellett létrehoztuk a háztáji ágazatot, amelyben egy ágazatvezető, két agronómus, egy adminisztrátor, valamint egy fo- gatos brigádvezető dolgozik. A feladatokról éves tervet és zár­számadást készítenek, havonta pedig rendszeresen értékelik a tervek teljesítését. Évente átlag 450 olyan háztáji és kisegítő gazdasággal foglalkoznak, me­lyeknek értékesítési szerződésük van a szövetkezettel. Közülük 150 kívülálló kistermelő, akik nem tagjai a tsz-nek. Évente 355 hektár szántót adunk a háztáji művelésre, ebből 170 hektáron kö­zösen gazdálkodnak. Ez mellett 380 hektár legélőt és 13 hektár lucernát adunk a háztáji gazda­ságok részére. A tsz segítséget nyújt abrak és szálastakarmány- nyal, alomszalmával, vetőmaggal, műtrágyával, növényvédő szerrel és hizlalási alapanyaggal. A kü­lönböző juttatások, szolgáltatá­sok értéke az idén 7 millió 760 ezer forint. A, háztáji és kisegí­tő gazdaságok elsődlegesen ser­téshizlalással, tejtermeléssel, li­ba-neveléssel és -hizlalással, vala­mint kukorica- és zöldségter­mesztéssel foglalkoznak. Kisebb volument képez a szarvasmarha- hizlalás, a baromfi-, birka- és kisállattartás. Az évi termelési értékük kb. 55—60 millió forint. A háztáji idei árbevételi ter­ve 35 millió 178 ezer forint, eb­ből augusztus 31-ig 26 millió 859 ezer forintot teljesítettek, az év végéig pedig elérik a 40 millió forintot. Az idei hízósertés terv 3800, az év végére várható 5000 darab, a 4200 hektoliter tej he­lyett 4940 hektoliter lesz, a so­ványliba terv 32 ezer 200 darab, várható 45 ezer darab. A háztáji és kisegítő gazdasá­gok évről évre növelik termelé­süket és közösen szervezik meg az értékesítést. A részükre nyúj­tott segítség egyre szervezettebb és ezért mind a termelés, mind az értékesítés a kisáru termelők részére könnyebb és biztonságo­sabb. A háztáji és kistermelők bíznak a szövetkezet vezetőségé­ben, a háztáji bizottságban és a háztáji ágazat vezetőiben. Tagságunk túlnyomó többsége a kisárutermelés mellett becsüle­tesen eleget tesz a szövetkezeti tagságával járó követelmények­nek is. Igazolja ezt a múlt év, amikor családtagjaik bevonásá­val 8 vagon barackot és 11 vagon szőlőt szedtek le. Az idén 13 va­gon szőlő szüretelését vállalták. A jövőben is az a feladatunk, hogy a párt- és kormányhatáro­zatok végrehajtásával segítsük elő a háztáji és kisegítő gazda­ságok fejlesztését, a közös gaz­dasággal való szaros együttmű­ködést, amelyet csak szövetkeze­tünk gazdálkodásának állandó erősítésével tudnak elérni — fe­jezte be tájékoztatóját Pesir Ist­ván, a termelőszövetkezet elnöke. N. I. Labdarúgás: megyei I. o. Mezőfi SE —Kun Béla SE 0:1 (0:0). A kisméretű salakos pályán mindkét csapat nagy iramban kezdte a mérkő­zést. A kapuk azonban ritkán kerül­tek veszélybe, mert a védelem mind­két oldalon biztosan zárt. A vendég Kun Béla SE azonban egyre jobban átvette a játék irányítását és jó for­mában levő, középpályásai révén az első félidő közepére már jelentős me­zőnyfölényt harcolt ki. Sajnos, azon­ban a csatárok figyelmetlensége foly­tán a Mezőfi SE lestaktikája több al­kalommal meg tudta akadályozni az ígéretesen induló vendégakciókat. A szünetben Vereb edző nyomatékosan elmagyarázta a Játékosoknak a lestak­tika ellenszerét, és ennek a második félidőben már meg is mutatkozott az eredménye. A csatárok figyelmesebben helyezkedtek, és a középpályások is a hosszú előre ívelések helyett inkább a rövid kényszerítő átadásokat alkalmaz­ták. Az egyre Jobban kialakuló félegy­házi fölényt azonban megtörni látszott a 6«. percben Darányi súlyos sérülése. A helyette beálló Nagy Jenő azonban a számára szokatlan jobbszélső poszt­ján is várakozáson felül jó mutatko­zott be. Így a rövd Ideig tartó kapko­dás után újra a piros-fehér gárda Irá­nyította a játékot. A 80. percben aztán, talán az őszi idény legszebb góljával eldőlt a mérkőzés sorsa. Tóth Cs. ele­gáns mozdulattal, a fél pálya környé­kén szerezte meg a labdát, majd hosz- szú átadással kiugratta a leshatáron tartózkodó Szabót, ö egy testcsellel becsapta a rátámadó őrzőjét, majd át­emelte a labdát a kifutó kapus felett és kettőt-hármat dekázva az üres ka­puba továbbította. A gól után telje­sen elvesztették fejüket a hazai játé­kosok. Egymást követték a durva be- lemenések. Ennek az ámokfutásnak végül is a Játékvezető vetett véget, amikor a 85. percben utánrúgásért Far­kast kiállította. A hátralevő Időben a hazaiaknak volt még egy egyenlítési alkalmuk, de Gulyás bravúrral men­tett. Ezen a mérkőzésen már sok po­zitív változás mutatkozott a csapat Já­tékában. Mindenki egyformán akart és küzdött. Ha ezt a lelkesedést át tudják menteni a vasárnapi Szamuely SE el­leni mérkőzésükre, akkor Kalocsán is újra a siker reményében léphetnek pályára. Esetleges győzelemmel, ami a pillanatnyi formákat figyelembe véve most még nagy bravúrnak számítana, újabb nagy lépést tehetne a csapat az élen levők utolérésére. Területi bajnokság: Kerekegyháza—Húsos SE 5:1 (2:1). Góllövő: Patyl. Lélektelen játékával ilyen arányban Is megérdemelten szenvedett vereséget a Húsos csapata. Szövetkezeti SE—Hetényegyháza 4:2 (3:1). Góllövő: Rád! 2, Iványi, Jókai. Kiállítva: Sahin és Vidéki. A csapat jó teljesítményét erősen lerontja a két kiállítás Kunszállás—Vasutas SE 1:3. Góllövő: Szabó 2. Csáki. A Vasutas szép játékkal biztos győ­zelmet aratott lelkes ellenfelével szem­ben. Asztalitenisz: Szövetkezeti SE—Kiskunmajsa 12:4. A győzelmeket dr. Csenki G. 4, Csenki M. 3, Laczkó 3, és Gyarmati 2 szerezte. Birkózás: Szegeden mintegy 120 résztvevővel rendeztek országos úttörő kötöttfogású birkózóversenyt. A 42 kg-ban Rádi Má­tyás 14 induló közül első, 45 kg-ban Kürti László 11 versenyzőtársa közül a harmadik helyen végzett Atlétika: A hét végén Kecskeméten megtartott Petőfi Népe Kupa tehetségkutató atlé­tikai versenyen Igen eredményesen szerepeltek a József Attila Általános Iskola versenyzői. Leány csapatuk (Paál Gabriella, Szabó Ildikó. Fülöp Zsófia, Keserű Mónika, Endre Zsófia (a u—12 évesek korcsoportjában az el­ső helyen végzett, mig fiúcsapatuk Kiskunhalas és Jánoshalma mögött minimális különbséggel a harmadik helyet szerezte meg. Mindkét csapat sikeres szereplésében nagy része van Kerék Csaba testnevelő tanárnak, aki áldozatos munkával megszerettette ezt a szép sportágat a lányokkal és a fiúk­kal. Kosárlabda: Vasas SE—Szegedi VSE 65—70. NB II. női mérkőzés­Az első félidő jó játéka után a mér kőzés utolsó négy percében még i pont előnye volt a hazai csapatna! Ezután érthetetlenül visszaestek é megérdemelten szenvedtek veresége biztosabban dobó ellenfelüktől. íj® "i-1? M8- Tsz—Hódmezővásárhelj 11 ?783 <4?-47). NB II. férfiméi kozés. Meglepően nagyszámú nézőke zonseg előtt a második félidő közepéi ifíen szoros küzdelmet vívott egymás sal a két egyforma képességű csapa Ezután a hazai gárda került fölényb es Mészáros, Csáki -valamint Bódi í jo játékával végeredményben biztosa szerezte meg a fölényes győzelme Rendkívül figyelemre méltó a csapi őszi teljesítménye. Idáig még veretű nek, pedig már két rangadó jelleg mérkőzésen Is túl vannak. Ha a vs sárnapl Kőbányai Sör elleni budapes mérkőzésükön is sikerrel állnak hely akkor akár esélyük lehet az első hí rom hely valamelyikének megszerzi sere is. Tömegsport: A hét végén két napon keresztül városi KISZ-bizottság támogatásával í ÁFÉSZ és a BEK rendezett kézilabdi villámtomát, a város üzemeinek ési: kóláinak csapatai részére, a Jól sze; vezett kétnapos viadalon a nőknél ha míg a férfiaknál 13 együttes lépett pi lyára, ami közel 2000 fő sportolását ji lentette, örvendetes tényként kell ki zelni azt a megállapítást, hogy a kü: delemsorozat befejeztével senki se panaszkodott IzomlázróL Ez pedig a bizonyítja, hogy a résztvevők szabai idejükben is rendszeresen sportolnak Eredmények: Nőknél: 1. KGSZ, 2. VSZM, 3. AFÉS A legjobb kapus címet Vldácq Már (KGSZ) kapta, míg a legjobb góllöi Pardely Éva (KGSZ) lett 12 góllal, M száros Erzsébet (ÁFÉSZ) előtt. A fé fiáknál a kvg szerezte meg a győze met a 608. sz. ITSK és az Építők cs pata előtt. Itt a legjobb kapus cím Csenki László (KVG) érdemelte 1 míg a legtöbb gólt Czakó József, Építők játékosa dobta. A hét vége sportműsora a Peti Népe szombati sportrovatában találh tó meg. Farkas Tiboi Tornaterem - de mikor? Megkezdődött az 1978, 79-es tan­év. Annak, hogy elkezdődött, örültek a szülők, s talán a tanuló­ifjúság is. A tanévkezdett „örö­meibe” azonban a Móra IJfrenc Gimnáziumban „üröm” is vegyült A romijaiból lassan újjáéledő tor­naterem okoz gondot nemcsak az intézmény vezetőinek, hanem az itt tanuló négyszáz diáknak. A szülők is aggódva figyelik az ese­ményeket, mert; őket is sújtja a tornaterem hiánya. Az igaz, hogy közvetve, mert gyermekeik egész­ségét féltve a (hidegebb időkre gondolnak. A tornaterem felújítási munká­latait a Kiskunfélegyházi Építő­ipari Szövetkezet végzi. 1977 de­cemberében fel is vonultak, meg­kezdődtek a munkálatok. Kide­rült, hogy igen alapos felújítást kell végezniük, mert részben az átnedvesedett falak, másrészt a tetőszerkezet teljes rekonstruk­ciót kíván. Szabó Ernőtől, a kivitelező szö­vetkezét elnökétől azt kérdeztük, mi az oka annak, hogy ilyen las­san haladnak a munkálatok? — Szövetkezetünk jelen pilla­natban igen túlterhelt: 98 lakás építését, a központban levő élel­miszerbolt átalakítását, a Móra téri KISZ-lakások építését végzik dolgozóink. E munkálatok sür­gőssége miatt kissé háttérbe szo­rult a tornaterem rdkonstrukciója. — Sikerül-e az átadási határ­időre, október 30-ig elkészülni az építkezéssel? — Nem tudok biztatóan vála­szolni erre a kérdésre, de min­den bizonnyal egy-másfél hónap csúszással átadjuk a megfiatalí­tott tornatermet az ifjúságnak ... — ör — Jól szerepeltek a szakmai versenyen Májusban érekezett hozzánk a Kohó- és Gépipari Minisztérium felhívása a „Ki minek mestere” szakmai verseny szervezésére. Jú­niusban 50 órás tanfolyamot szer­vezett a gyár az esztergályos fia­taloknak. A továbbképzésben szakmai elmélet, szakrajz, anyag- ismeret, és politikai ismeretek szerepeltek. A fiatalok lelkiisme­retesen készültek, amit bizonyít az is, hogy 23 jelentkezőből 20-an eredményes házivizsgát tettek. Ezek közül is a legjobbak, Ke­resztesi István, Dányi Lajos, és Szabó Dezső, továbbjutottak az országos középdöntőbe. Felkészü­lésükhöz a gyár pártbizottsága, szakszervezeti bizottsága, KISZ- bizottsága nyújtott segítséget. Szeptember 24-én a Győri Ma­gyar Vagon- és Gépgyárban megrendezett verseny során Ke­resztesi István első, Dányi Lajos negyedik. Szabó Dezső a hetedik helyen végzett. Gratulálunk mindhármuknak, Keresztesi Istvánnak pedig továb­bi sikeres szereplést kívánunk az országos döntőben. B. L. Utasszámlálás Városunk autóbuszközLekedé- se a legutóbbi időben fejlődés­nek indult. Bekapcsolták a for­galomba a Mölnártelepet, Bank­falut és Petőfivárost, a Nefelejcs utca és Csanyi út összekötésével tárgyalások folynak a Móraváros bekapcsolásába is. A város és a városkörnyék autóbuszfoirgalmáinak további javítása érdekében a Városépíté­si Tudományos és Tervező Inté­zet a Városi Tanács Műszaki Osztályának megbízásából tanul­mánytervet készít. A terv elkészítéséhez szüksé­ges a jelenlegi és a várható uta­zási igények felmérése. E célból Október 17—il8-án (kedden és szerdán) széles körű utasszámlá­lást végeznek az autóbuszokon és kikérdezéses célforgalmi felvételt folytatnak a megállókon. Kérjük az utasokat, hogy ne vegyék zaklatásnak a felmérést végző fiatalok kérdéseit és mindany- nyiunk érdekében segítsék elő az utasszámlálás sikerét, amely alapiját képezi városunk autó- buszforgalma javításának. T. M. Tűzkár Tűz volt a kiskunfélegyházi Lenin Tsz-iben. A rendkívül nagy értékű, gáztüzelésű, forrólevegős terményszárító berendezés ön­gyulladás következtében lángra lobbant Az állami tűzoltók és a szövetkezet mentő brigádja 8 órai megfeszített munkával meg­fékezte és eloltotta a veszélyes tüzet úgy, hogy a tűzkár „xnind- fcsze” 50 ezer forintot tesz ki, viszont a megmentett érték sok millió forint. A tűzoltást nagy­ban elősegítette az iis, hogy a gazdaság a helyszínen tárolt nagy mennyiségű vizet. Sürgető feladat 1 Az állategészségügyről tárgyalt a Városi Tanács Végrehajtó Bi­zottsága. A napirendre tűzött té­ma jelentőségét kiemeli az a tény, hogy városunkban és kör­nyékén az állattenyésztés jóval fölötte áll az országos átlagnak, mert míg országosan 40 százalé­kát adja az állattenyésztés a me­zőgazdasági termelési értéknek, addig nálunk 55 százalék volt az elmúlt évben. A Termelésellátás Felügyeleti Osztály által összeállított 30 ol­dalas jelentést Szántó Andor osz­tályvezető terjesztette a vb elé. A jól áttekinthető táblázatok bemutatják, hogy a városban 1977-ben 6955 szarvasmarhát tar­tottak, ebből 1905 tehén volt. Gátér községben 261 (ebből te­hén 157), Kunszálláson 1305 (612), Pálmonostorán 1905 (559), Pető- fiszálláson 1284 (715). Ez össze­sen, 11710 (ebből tehén 3948). A városi tsz-ek 4917, a községi iszr-ek és szakszövetkezetek 2744 db szarvasmarhát tartottak, a kistermelők pedig a városban 2038, Petőfiszálláson 753, Pálmo­nostorán 561, Kunszálláson 436, Gátér községben 261 darabot. Az értékesített tej 1977-ben: városi tsz-ek 2 578 056 liter, köz­ségi tsz-ek 1 306 271 liter, kisgaz­daságok: városi 1 929 100. közsé­gek 2 752 500 liter. Az egy tehénre jutó tejterme­lés a Keleti Fény Tsz-ben a leg­magasabb, 3851 liter, a Vörös Csillag Tsz-ben 3767, a Lenin Tsz-ben 3682, Petőfi Tsz-ben 3202, a Kiskunsági Tsz-ben 2746, a Szabadság-Béke 2340, az Alkot­mány 2192, a Dózsa pedig 2250 liter. Vágómarha-értékesítésben a rangsor: Lenin 5414 mázsa, Ke­leti Fény 3654, Alkotmány 1997, Kiskunság 1373, Vörös Csillag 968, Dózsa 599, Petőfi 368, Sza­badság-Béke 312, Aranyhomok Szakszövetkezet 236, Petőfi Szak- szövetkezet 38 mázsa. Sertéstenyésztés: közös állatál­lománnyal a városföldi szakosí­tott telep kivételével nem rendel­kezünk, közös hizlalási tevékeny­ség csak a Barátság—Béke Tsz- ben van, de létszámánál fogva (950 db), ez sem jelentős. A kisegítő- és háztáji gazdasá­gok kocaállománya folyamatosan nő, és elérte az átszervezés előt­ti évek legmagasabb kocaállomá­nyát. A városban és községeiben összesen 40 288 darab sertés, eb­ből 3353 db koca van. 1977-ben a városban 16 322 darab, a közsé­gekben 10 442 db vágósertést ér­tékesítettek. A juhok száma 1977. év végén 15 307 darab volt, ebből anyajuh 9441. Bárányt 8324 darabot érté­kesítették, gyapjút 6333 mázsát adtak át Baromfi-értékesítés: csirkét 869 307 darabot, 12 267 mázsa súlyban neveltek a közös gazda­ságok, libából a Vörös Csillag Tsz 24 898 darabot, a Lenin Tsa háztáji gazdaságai 285 460 dara­bot, a kisgazdaságok hizotUiba- értékesítése pedig 457 992 darab volt A végrehajtó bizottság elis­merését fejezte ki a jelentés ösz- szeállításáér.t Szántó Andor osz­tályvezetőnek és az összeállítás­ban résztvett dolgozóknak, vala­mint mindazoknak, akik a város állattenyésztés fejlesztéséhez hoz­zájárultak és ezen a téren szép eredményeket értek el. Sürgető feladatnak tekinti a vágási kapacitás emelését, keve­rőüzem és raktár építését. Kéri a megyei tanács mezőgazdasági osztályát, hogy akár vállalati, akár társulási úton ezek létreho­zása ügyében intézkedjék, mert ezek hiánya akadályozza a to­vábbi fejlődést. T. M. ölömmel tapasztaljuk, hogy a városunkban élő emberek egyre nagyobb számban költöznek, új, lakótelepi lakásba, és a régi, ros­kadozó, százade&eji házak helyét több szintes, soklakásos épületek foglalják. eL A lakásváltás úi kö­rülményeket teremt a családok életében: a központi fűtés, a hi­deg-meleg víz, a beépített szekré­nyek az életmód megváltoztatását is' követelik. Az új lakótelepek al­kalmazkodási gondók elé állítják a beköltözőket. A kisméretű laká­sok a bezártság érzését keltik; a kis területen élő sok ember szo­katlan annak, aki régi, nagypor­tás házból, vagy külterületről köl- tözik az új lakásba. De a lakás maga is kényelmetlenné, idegesí- tővé válhat, ha nem a méretei­nek, sajátosságainak megfelelően van berendezve, íha zsúfolt, és nincs tér a család tagjainak alap­vető funkcióihoz. Ezeknek a prob­lémáknak a megoldása nem köny- nyű feladat. A régi házban a csa­ládok hagyományok alapján ren­dezkedtek be. megtartva — a_ cél­szerűség figyelembevétele nélkül — mindazt, ami elődeik életmód­ját. életformáját meghatározta. A lakótelepi lakások merőben más stílust követelnék, de erre pél­— alig lehet lát­ni. A gondok megoldásában akar segíteni a Képcsarnok Vállalat, a B1K Vállalat és a Móra Fe­renc Művelődési Központ, amikor október 16-tól Lakáskultúra-he­tet, rendez, amelyre több hasznos programmal várja a tanácsra, jal­vás latra váró érdeklődőket. A hét programját 16-án 17 órakor Ger­gely Miklós, a BIK Vállalat igaz­gatója nyitja meg a Bútoráruház­ban, ahol a lakás díszítőelemei — kerámiák, képek, íailiszőnyegek, kisbútorok stb. — láthatók és vásárolhatók. Ugyanebben az idő­ben a Körösi úti lakótelep D/5. épületében három berendezett la­kás segít a leendő beköltözőknek új lakásuk belső kultúrájának megtervezésében, kialakításában. Mindkét hetllyen lakberendezési 'tanácsokat is kaphatnak. Laká­sunk dísze a virág is. Október 15-én a Költségvetési Üzem kiál­lítótermében a Lenin Tsz virág- kertészete nyit kiállítást dísznö­vényekből', vágott virágokból. Reméljük, hogy rendezvé­nyeinkkel segíteni tudunk, és sze­retettel — jó tanáccsal is — vár­juk az érdekéiteket és érdeklő­dőket egyaránt. Cs. S. Lakáskultúra-hét dát — jó példát Tűzvédelmi vetélkedő ötvenkét brigád vett részt a az Üvegbalt, másodikat az áru­megye öt városában a BIK első ház Ságvári brigádja, harmadi­tűzvédelmi vetélkedőjén. A háló- kát pedig a papírbolt triója zat brigádjai köziül első helyezést nyerte. Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA Születtek: Szívós Györgyi (anyja ne­ve: Dobók Terézia Margit), Téri Beá­ta Katalin (Lengyel Katalin), Rusz Mariann Edit (Provits Edit Erika), Szabó Krisztina (Varga Erzsébet), Prikler Nándor (Kapás Terézia), Ki­rály Norbert (Najdinoff Zsuzsanna). Szabó Zoltán (Balogh Éva), Kiss-LÖ- rincz Franciska (Deák Franciska), Szab* Géza (Tóth Márta Margit), Ba­ranyai István András (Bodor Julianna Erika), Seres Gyöngyi Julianna (Dora Julianna). , , Házasságot kötöttek: Gulyás László Pál — Szabó Margit Ildikó, Harkai Jó­zsef — dr. Bontsó Melinda. Fábián Ist­ván — Gyovai Erika, Boris Ferenc Já­nos — Czmarkó Erzsébet, Térjék Fe­renc — Tábith Ibolya Erika, Horváth János Gergely — Vidács Hona Veroni­ka, Harmatos Sándor — Görög Mária. Meghaltak: Tóth István Kunszállás. Hatvani Béláné Bari Rozália. Zrínyi u. 20, Kis Jánosné Bartucz Margit, Kunszállás, Vereb Ferenc, Petőfiszál- lás. Varga Erzsébet Szeged, Drozdik Ferenc, IX. kér. 60. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán, október 14-én, szombaton délután és vasárnap egész nap dr. Horváth Alajos tart ügyeletet. Lakása: Kiskunfélegyháza. Wesselényi u. 3, telefon: 180. Ugyanezen idő alatt a városhoz négy községben az Ugyele­tet dr. Gyöngyösi Péter látja el. Laká­sa: Petőfiszállás, telefon: 7. FÉLEGYHAZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi NépP kiadása. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza. Marx tér I. Telefon: 116. 14*. JT».- A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál éa kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHl XI6—«6/1(1 pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 11-7» Index: 25 9*8 ISSN 0133—2S54 f

Next

/
Oldalképek
Tartalom