Félegyházi Közlöny, 1978 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1978-08-04 / 31. szám
Nemzetközi ifjúsági találkozó Megteltek a magtárak Eredményes gazdálkodás az első félévben A város szocialista ipara az első félévben az elmúlt év azonos időszakához mérten 10 százalékkal termelt többet. Ezen belül a tárcaiparban 8,4, a tanácsi iparban 8,1, a szövetkezeti iparban 7,1 százalékkal növekedett a termelés, ami megfelel éves terv- előirányzatnak. Exportértékesítés árbevétele az I. félévben 541 millió forint volt, ami 20 százalékos növekedésnek felel meg. Ezeket az eredményeket az üzemek 2,5 százalékos létszám- csökkenés mellett, a munkatermelékenység 'növekedésével érteik el. A Húsipari Vállalat 25,7 százalékkal, a cipőgyár 19,3 százalékkal, a Halasi Építőipari Vállalat Félegyházi Főépítés vezetősége 16,2 százalékkal termelt többet, mint 1977. I. félévében. Az összes foglalkoztatottak havi átlagkeresete 3,8 százalékkal növekedett ez évben. .A városi átlagbérsz ínvonal jelenleg évi 35 868 forint. Az ipari üzemek árbevétele az I. félévben — az élelmiszeriparral együtt — 2 milliárd 365 millió forint volt. Ez az éves előirányzat 54,5 százaléka. Az építőipar a termelését — 1977. I. félévhez viszonyítva — 11,7 százalékkal növelte. Határidő előtt jó minőségben átadásra került a MÁV-állomás szociális épülete. A tervnek megfelelően épül az új Centrum Áruház, a Petőfi-la- kótelep, valamint No-Fines technológiával készülő lakóházak. Míg a városban tavaly az év első hat hónapjában 31 millió 482 ezer, addig az idei első féléviben 34 millió 762 ezer forint értékű beruházás valósult meg. örvendetes, hogy az összes beruházások 93 százaléka gépi jellegű. A város iparában dolgozó munkáskollektíváik, szocialista brigádok egyhangúlag csatlakoztak a Láng gépgyári munkások versenyfelhívásához. A felajánlások között szerepel a gazdasági tervek teljesítése, a munka minőségi színvonalának emelése, a vállalt határidők betartása, illetve csökkentése, és a társadalmi tevékenység, összesen 432 brigád 5332 fővel dolgozik a felajánlások teljesítésén. A brigádok száma 3,1 százalékkal, a versenyben résztvevők száma pedig 2,1 százalékkal több, mint 1977- ben. A szocialista rtiunkaverseny- mozgalom hatékonyan segítette az I. félév gazdasági célkitűzésének teljesítését. A kiskereskedelmi forgalom a bázishoz viszonyítva 12,4 százalékkal nőtt. A készletek feltöltése a második negyedévben meggyorsult, az árumennyiség a bázisénál 9,5 százalékkal magasabb. Igen magas forgalomfelfutást ért el a BIK Vállalat, 701 millió forint bruttó áruforgalmat realizált, ami 25,6 százalékos növekedésnek felel meg. Az átlagosnál nagyobb volt a forgalom a sport- és játékszerekből és az üveg- és ajándéktárgyakból. A kismotorok és kerékpárok — női kemping kerékpárok — tartós hiánya következtében a jármű- szakma áruértékesítése 3 százalékkal a bázis alatt maradt. N. I. Az Április 4. Gépipari Művek Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyárának KlSZ-toizottsága nemzetközi ifjúsági találkozót rendez Kiskunfélegyházán, a Mező- gazdasági Szakközépiskola kollégiumában. Erre az NDK FDJ— MAG Grimma, a lengyel ZMS— ZUP Nyea, a cseh SSM—KSB Brno vállalatok ifjúsági szervezetének tagjai utaznak ide. A több országból érkezett vendégek a KVG KlSZ-szervezeté- nek tagjaival a havannai VIT jegyében, július 26-tól augusztus 6-ig különböző rendezvényeken számolnak be egymásnak elért eredményeikről, s cserélik ki kölcsönösen tapasztalataikat. Az évről évre megrendezésre kerülő, mindig más országban tartott találkozók természetesen nem nélkülözik az illető ország tájainak és kultúrájának megismerését. Ez alkalommal a fiatalok kirándulást tesznek Budapestre, Szegedre, Kecskemétre, Bugaora, Visegrádra és Tihanyba, július 30-án este pedig a legjelentősebb kulturális program • keretében közösen megtekintik a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Hunyadi László című operát. Esténként a KVG Pinceklub DIS- CO-részlege színvonalas zenével teszi színesebbé a szórakozási lehetőséget a kollégium klubtermében. A kemence mellett Az idei kánikula kellős közepén látogattuk meg a Ságvári Endre utcában működő sütőüzemét, ahol — nyugodtan állíthatjuk —, a nap 24 órája alatt nem hűlnek ki a kemencék, vagyis az itt dolgozók a kinti 30 fok körüli „forróságot” is megtoldják jó néhány fokkal. Mégsem panaszkodnak. A mindössze 18 dolgozóból álló kis üzem Nagy Sándor üzemvezető irányításával a mindennapi kenyeret késziti, a lakosság legteljesebb megelégedésére. A máshol készült kenyérrel is elégedettek lehetünk (sose legyen rosz- szabb), a „Ságvári” azért valahogy mégis kedveltebb, keresettebb. A kis üzem tulajdonképpen 16 órás termelésre, túlnyomórészben kifli, zsemle, péksütemény előállítására épült, és csak a harmadik műszak beállítása tette lehetővé az annyira megkedvelt „Ságvári kenyér” sütését, amiből 18 mázsát készítenek naponta. A két brigádba tömörült dolgozó gárda (az egyik már elnyerte a szocialista címet, a másik most küzd érte) az első félévben a bázist 30, a tervet 15 százalékkal túlteljesítette. Az üzemihez épült bolt 4 dolgozója 24 éven aluli fiaital, akikkel a vevők elégedettek. S ha panasz van, az nem ellenük szól, hanem a kevés kenyér mialtt hangzik el. Az elmúlt évben egyébként 5,7 százalékkal nőtt a forgalom, s a saját áru értéke 50 ezer forinttal emelkedett. • Megfordítják a kenyeret sütés közben. (N. L. felvételei.) Munkaverseny a félegyházi vasútállomáson gád augusztus 20-ra hobby-kiállí- által a szabad időben készített tást rendez az állomás dolgozói munkákból, (t) A Kiváló Főnökség címmel büszkélkedő félegyházi vasútállomás dolgozói és kollektívái — csatlakozva a Láng Gépgyár által meghirdetett munkaversenyhez — az év első felében tovább javították eredményeikéit. Az ellenőrzések fokozásával és az oktatási színvonal emelésével elérték, hogy az előző félév 6 tárgyi balesete ebben a félévben 2-re, ,a 3 személyi baleset 2-re csökkent. Anyag- és villamosenergia- megtakarításuk az első félévben 200 ezer forint. Csökkentették a korszerű mozdonyok állomási tartózkodási idejét, termelési mutatóikat valamennyi tényezőnél túlteljesítették. Az állomás szocialista brigádjai az I. félévben 1885 óra társadalmi munkát végeztek, ebből az állomás területén 1483 órát. Beneveztek a tisztasági és mun- kahely-csinosítási” mozgalomba és elsősorban az utasok által elfoglalt területek tisztántartására fordítanak igen nagy gondot. A forgalmi szocialista brigádok „rangsora” az I. félév után I—II. a Lenin és a Petőfi szocialista brigád egyaránt 88,42 átlaggal, III. a Kossuth 87,91 átlaggal. IV. a Felszabadulás szocialista brigád 87,57 átlaggal. A verseny a II. félévben tovább fokozódik és év végére bármelyik brigád az élre kerülhet. A Felszabadulás szocialista briBarátok között Ferihegytől Phenjan, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság másfélmil- llós fővárosa 13 ezer km távolságra fekszik. Erre a 18 órás repülőútra vállalkozott, illetve érte a megtiszteltetés azt a 12 tagú ökölvívó-küldöttséget, melyet Tóth György, a Kun Béla SE edzője vezetett a baráti államba. Az a mondás, hogy a sport nem ismer határokat. ebben az esetben is érvényes. A Budapesti Honvéd egyik vezetője és 5 ökölvívó, valamint Tóth György, a félegyháziak szakvezetője és Borbély István. Hideg László. Pintér Tibor. In- kei Tibor, Döme Tibor két felejthetetlen hetet töltött a távoli ázsiai országban. Koreai barátaink lankadatlan erővel. becsületesen dolgoznak az ország újjáépítésén, havonta csak egy munkaszüneti napot élveznek, de óriási akaraterejük a garanciája az újjáépítés sikerének. A vendégség a koreaiak tavaszi félegyházi látogatásának a viszonzása volt. A magyar ökölvívók két mérkőzést vívtak a vendéglátó ország tehetsége^, bokszolóival egy 20 000 nézőt befogadó hatalmas sportcsarnokban. Az első mérkőzésen majdnem színültig megtelt a csarnok és minden elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy a félegyházi ökölvívók jól megállták a helyüket. valamennyi fiú megnyerte mérkőzését, a Budapesti Honvéd versenyzői valamivel kevesebb sikerrel harcoltak. A második találkozón ugyanabban a csarnokban a közönség kizárásával erőfelmérő versenyt vívtak a magyar és koreai katonaversenyzők. A Kun Béla SE bokszolói ezen a találkozón is győztek. A magyar sportküldöttség szabad idejét országnézéssel töltötte, többek között voltak a Csen- des-öceán partjain is. Üdülőtáborban laktak, fogadták őket a legfőbb oárt- és állami, valamint sportvezetők. A lakosság valamennyi szórakozóhelyet, operát, színházat, mozit, sportrendezvényeket díjmentesen látogathat. Sőt, ingyen utazhatnak a metrón is. A tanulók 11 osztály elvégzése után szakmunkás-bizonyítványt kapnak, a tehetségesebbek aztán felsőbb iskolákba nyerhetnek felvételt. Tóth György szerint, kedvességük, udvariasságuk, vendégszeretetük szinte viszonozhatat- lan. öröm számunkra, hogy a 26 000 kilométeres út után a fiúk egészségesen hazatértek és zavartalanul készülnek az augusztus 12—13-án lejátszandó Üjpesti Dózsa elleni csapatbajnoki találkozóra. Labdarúgás. Gábor Áron SE—Kun Béla SE 0:2 (0:0). A II. félideji jobb játékával biztosan győzött a félegyházi gárda. Mindkét gólt Kisznyér szerezte szöglet után. Jók: Gulyás. Horváth. Darányi és Kisznyér. Sportműsor. Labdarúgás. Vasárnap: Kun Béla SE—LaJosmizse 16.30 órakor. Asztalitenisz. Komoly esemény színhelye lesz 5-én és 6-án reggel 8 órától a 608. sz. Szakmunkásképző Intézet tornaterme. Az Orvos- és Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Itt rendezi meg az V. országos asztalitenisz-bajnokságot. P. J. Ünnepre készülnek az asztalosok Megalakulása 30. évfordulójának megünneplésére készül az asztalosipari szövetkezet. Ez a viszonylag kislétszámú kollektíva a három évtized alatt mindig becsülettel teljesítette a rá háruló feladatokat. Az idei első félévben is helytálltak. Gyártottak 1300 garnitúra szekrénysort, külön 170 „szóló” szekrényt, 240 dohányzóasztalt. A második félévben az elmúlt évi nagyberuházás eredményeként a tőkés export mintegy 4 millió forintra növekszik. Említésre méltó még, hogy a szövetkezeti tagság a fejlesztési terviben meghatározott, de a beruházási nehézségek miatt eddig elmaradt élfurnérozó gépet saját erőből, hétszázezer forintért megvásárolta, mintegy kölcsönt nyújtva a szövetkezetnek. Ezzel az év második felében jelentős termelésnövekedést és munkaerő- megtakarítást tudnak majd elérni, mert a gép segítségével hat- nyolc ember nehéz munkáját két ember végezheti el. Befejezték a borsó betakarítását A Keleti Fény Tsz ez évben 385 hektáron termelt borsót. Ebből 325 hektár zöldborsó, 60 hektár szárazborsó. A gazdaságban nincs hagyománya a borsó- termesztésnek, mégis igen szép eredményt értek el. Tizenegy fajtát vetették. Az időjárás nagy nehézséget okozott, de a jól előkészített gépiekkel a szövetkezet 47 dolgozója 3 szakember (Kiss László növénytermesztési főágazatvezető, Farkas Antal üzemmérnök, Czákó András brigádvezető) irányításával jó és eredményes munkát végzett. Ezt bizonyítja, hogy 39,5 mázsás hektáronkénti átlagtermést takarítottak be, ami 7,3 millió forint árbevételt jelentett. A dolgozók minden időt kihasználtak, 2 műszakban dolgoztak vasárnap is, hogy a termést veszteség nélkül, jó minőségben adhassák át a Kecskeméti Konzervgyárnak. A gazdaság emellett jelentős mennyiségű silóta- karmányt készített a zöldborsó- szárból. N. I. Ügyeletes állatorvos % Kiskunfélegyházán augusztus 5-én, szombaton délután és vasárnap egész nap dr. Horváth Alajos tart ügyeletet Lakása: Kiskunfélegyháza, Wesselényi u. 13. Telefon: 180. Ugyanezen idő alatt a külterületi négy községben az ügyeletet dr. Csőke András látja el. Lakása: Kunszállás. Telefon: 4. Mire ezek a sorok megjelennek, véget ér, vagy végéhez közeledik városunk határában a gabona betakarítása. „Kenyércsata” volt a szó szoros értelmében, mert a mostoha időjárással valóban meg kellett küzdeni a mindennapi kenyér megmentése érdekében. A sok eső miatt késett az aratás. A tavalyi július 2. helyett csak 10-én kezdődhetett és az eddigieknél sokkal szaggatottabb volt. A termés ugyanakkor még az esőzések ellenére is, az eddigi átlagoknál mintegy 2—3 mázsával jobb. A Termény forgalmi Vállalat félegyházi körzeti üzeméhez 11 gabonatermelő gazdaság tartozik, az összes átvétel meghaladja a kettőezer vagont. A malomüzem és a Viktória tároló színültig megtelt, a mezőgazdasági üzemek 900 vagon bértárolással segítenek, ezen kívül folyamatosan töltik fel' a Viktória iparvágányára beállított exportvagonokat. Már az eddig felsoroltak is igazolják a körzeti üzem dolgozóinak erőfeszítéseit. Emellett a rendelkezésre álló munkaerővel • A tárolt gabona hőmérsékletét, víztartalmát és fajsúlyát ellenőrzik pontos méréssel. biztosítani kell a mindennapi kenyérhez szükséges lisztmennyiséget, s az állatállomány számára a keveréktakarmányt. T. M. • Tisztítás után töltik az exportra Induló vagonokat. Csúcsforgalom a strandon Nem az elfogultsággal vádolható „benszülötüek”, hanem más városokból, községekből idejáró strandolok mondták, hogy a környék legideálisabb, legszebb környezettel és legtisztább vízzel rendelkező termálfürdője Félegyházán van. Meleg vizet ugyan máshol is találni, medencéiket is lehet/ építeni, de ilyen árnyas- napos parkot csak évtizedek alatt lehelt kialakítani. A szívós kitartással, nagy gonddal és hozzáértéssel megteremtett mintegy húszezer négyzetméter zöldterület azonban csak egyik kincse a félegyházi szabadtéri fürdőnek, a másik kincset a természet adta, ez pedig a sokak által gyógyhatásúnak is elismert termálvíz. Az első számú medence az idősebb f, ürdőzőké. Hőmérséklete 38—39 Celsius-fök. A második 36—37 fokos vizét gyermekek és felnőttek együtt élvezhetik. A kimondottan gyermekmedence vizét nyáridőszáklban frissítik, hőmérsékletét csökkentik, hűvösebb időben melegebb vízzel keverhetik. A három meleg vizű medence összesen Iközel 600 köbméter tiszta termálvízzel van naponta feltöltve. A legnagyobb; az úszómedence 1500 köbméter vízfel- töltéssel már nemcsak üdülési, de sportcélokat is szolgál. Iskoláink közül ezt a lehetőséget legjobban a 608. sz. I pia ni Szakmunkásképző Intézet használja ki, itt tartja tavaszi—őszi sportfoglalkozásaií. úszásoktatással egybekötve. Egyetlen szépséghibát, a szerAnyakönyvi hírek • KISKUNFÉLEGYHÁZA Születtek: Kapás Annamária (anyja neve: Bársony Mária Cecília), Volen- tér Cintia (Bosnyák Ildikó). Horváth Mónika (Csányi Erzsébet), Fekete Annamária (C zom bos Anna), Orgoványi Andrea Mária (Cseh Mária). Bobvos Katalin (Molnár Piroska Katalin), Pap Imre (Odor Márta), Ago Zsuzsanna (Pikó Katalin), Vidács István Csaba (Nagy Anna). Szász Gábor (Bakró Anna). Fekete Krisztián (Tarjányi Margit Edit). Herédi-Szabó Krisztina (Kovács Marianna Judit). Zsebők Tamás (Kádár Judit), Kovács István József (Máté Mária Magdolna), Szabó Ferenc (Tamási Anna), Eszik Timea Zsuzsanna (Bátóczki Matild). Rádi János Zoltán (Katóczki Ilona). Karsai Tamás (Tari-Toldi Margit Agnes). Mészáros Árpád János (Csikós Rozália Franciska), Petkó-Rapcsó Mónika (Urbán Katalin Julianna), Ferencz Gabriella (Kis Mária Márta). Házasságot kötöttek: Magony László — Magony Franciska. Vidács Zoltán — Kundrát Róza, Tóth József Ferenc — Szabados Mária, Katona József Tamás — Hazafi Erzsébet, Magosi Ottó József — Sóti Judit. Pintér Rókus Mátyás — Barta Judit Margit, f óth József Imre — Csordás Zsuzsanna Judit. Sikár Iván — Vajda Hona. Tan László — Szabó Piroska Rozália. Petróczi Imre László — Fricska Terézia. Meghaltak: Dobos Mária Rozália. Kisfaludy u. 15, Balázsa Mihály. Kisfaludy u. 21, Pólyák László X. kér. 105. Pintér Ferencné Sallai Rozália, Katona József u. 8. Radics Jánosné Barta Mária Tiszaalpár. Térjék Ferenc. Ságvári u. 3/a. vezetlen vendéglátást tudják K fürdőzők szemünkre vetni: főtt ételt egyáltalán nem lehet kapni. Az ÁFÉSZ hordöbüféjében néha kapható kolbász, kávé és üdítő ital, de nyitva tartása nincs egyeztetve a fürdőével. A forgalmat tekintve pedig, nem fizetne rá senki, hiszen az esős nyár ellenére is eddig 60 ezernél több ember fordult meg a fürdőben. A legkisebb forgalom június 28-án volt, amikor mindössze 15 ember merészkedett ki, az idei „csúcs” pedig 1774 látogató volt egyetlen napon. (—th -s) • Délelőtt 10 órakor még csak ennyien vannak a medencében. Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: 115, 143. 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—M Áll pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 13-721 Index: 25 908 ISSN 0133—2554