Félegyházi Közlöny, 1978 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1978-05-19 / 20. szám

Békegyűlés a Habselyem félegyházi gyárában Jó eredmények a tejüzemben A megyei műszaki hetek kere­tében Kiskunfélegyházán tartot­ták a szarvasmarha-tenyésztési tanácskozást. Sánta Lajosnak, a megyei állattenyésztési felügyelő­ség igazgatójának megnyitója után a szarvasmarha-tenyésztés időszerű kérdéseiről dr. Csomós Zoltán MÉM főosztályvezető-he­lyettes, A tejfeldolgozás és fel­vásárlás kérdései címmel pedig dr. Sinka István, a Tejipari Tröszt vezérigazgatója tartott előadást. Ezt követően Fricska N. János, a rendszergazdaság el­nöke adott tájékoztatót a tejüzem működésének eddigi tapasztala­tairól. Elmondta, hogy Félegyházán korábban csak tejbegyűjtés volt, majd 1974. május 10-én öt téesz és a tejipari vállalat társulási szerződést kötve 26 millió forin­tért tejüzemet építtetett. A napi 20 ezer liter kapacitású üzem­ben 1977. augusztus 1-én kezdő­dött a termelés. Az idén a tejfeldolgozás mel­lett új termékek értékesítésével is foglalkoznak. A naponta fel­vásárolt 20 ezer liter tej 70—75 százalékát tudják jelenleg fel­dolgozni. Üj termék a 3,6 szá­zalékos zsíros tej, a tejes kávé és a joghurt. Az iskolatej iránti igény örvendetesen növekszik. Az első negyedév jól sikerült, a szerződött 1 millió 594 ezer 500 liter tej helyett felvásároltak 1 millió 720 ezer 518 literrel. Az árbevétel 19 millió, a nyereség 1 millió 54 ezer forint volt az el­ső negyedévben. Az idén két brigád alakult és elhatározta, hogy megszerzi a szocialista címet. Éves felajánlá­suk eléri a 285 ezer forintot. A tapasztalatok szerint javult a lakosság ellátása, nőtt a fo­gyasztás, nagyobb a választék, friss árut kapnak a vásárlók. A társulás jól bizonyítja, hogy lehetséges az együttműködés a mezőgazdaság és ipar között. A tanácskozás résztvevői meg­tekintették a tejüzemet és elis­meréssel nyilatkoztak a látottak­ról. N. I. A Hazafias Népfront Városi Elnöksége mellet működő Béke és Barátság Munkabizottság a Habselyem 5. számú, félegyházi gyárában szervezte meg a béke­hónap ünnepi megnyitóját, me­lyen a két szomszédos gyár dol­gozói is képviseltették magukat. A békegyűlés ünnepi hangulatát nagyban emelte, bogy megjelen­tek azon a hazánkban állomáso­zó egyik szovjet alakulat képvi­selői is, akik mellett az elnök­ségben helyet foglalt Ormándi János, az MSZMP városi titkára, Dobos Gézáné, a HNF városi tit­kára, dr. Csikós Klára és Garai István, a Béke és Barátság Mun­kabizottság elnöke és elnökhe­lyettese. A békegyűlést Térjék Istvánné, a gyár párttitkára nyi­totta meg, az ünnepi beszédet pedig Csabai József alezredes mondotta. A békegyűlés után a vendégek megtekintették a gyá­rat. A szurkolóknak Horling Róbert fotóművész, az MTI munkatársa nyitotta meg Mohácsi Miklós „Reklámfotó” című kiállítását a Móra Ferenc Művelődési Központ ka­maratermében. A kollektív szellem, a szakmai összetartás szép példája, hogy a fiatal fotós első önálló kiállításán legalább 20 munkatársa megjelent A munkatársakon kívül szép számmal voltak kí­váncsiak a félegyháziak is, akik egy érdekes mű­faj, a reklám világába látogathattak eL Az itt kiállított színes képek nemcsak a tökéle­tes technikát, hanem a kiállító művészi látásmód­ját, egyéni elképzeléseit, gazdag fantáziáját is bi­zonyítják. A másik kiállítás a Fegyveres Erők Klubjában nyílt meg. A Fotóművészek Szövetsége által köz­readott anyagból, elsőként 1966-ban elhunyt Escher Karoly fotóművésznek az 1930-as években készült • Horling Róbert fotóművész méltatja a fiatal kol­léga Mohácsi Miklós művészi munkásságát. megrázó dokumentum jellegű képeiből egy letűnt világot ismerhetnek meg a nézők. A két kiállítás megtekintése jó alkalom a múlt és jelen fotóművészetének, de életünk alakulásá­nak, nemzetünk fejlődésének megismerésére is. Mindkét intézmény további tárlatokat tervez. A mostani két kiállítást május 22-ig tekinthetik meg az érdeklődők. n. L. Edzett ifjúság az óvodában Májusi gólzápor Kellemetlen, hűvös, esőtől áz­tatott pályán került sor a me­gyei I. osztályú bajnokság 30. fordulójára. A Honvéd ellenfele a 17. helyezett Vaskút csapata volt. Ez az együttes az utóbbi hetekben figyelemreméltó ered­ményeket mutatott fel. Pontot vitt a Mezőfi SE-től és döntet­lenre játszott Izsák csapatával. A lelkes vaskúti gárda az I. félidő­ben nálunk is jól tartotta ma­gát, hiszen Felegyi gólján és ka­pufáján kívül mindössze egy helyzetet tudott a Honvéd össze­hozni, de Kovács lövését szög­letre hárították. Szünet után azonban érvényesült a Kun Béla SE technikai és erőnléti fölénye és az 50. percben Emődi dr. át­adását Szabó hasznosította, majd egyéni játék után ismét Szabó volt eredményes. A 60. percben már 4:0 volt az eredmény, ami­kor is Kovács lövését a kapus csak kiütni tudta, s azt Kisznyér értékesítette. A következő per­cekben Kovács, majd ismét a ki­tűnően játszó Szabó lőtt gólt, s a gólok sorát a Honvéd a 88. percben zárta le, amikor Szabó buktatásáért megítélt 11-est Kisz­nyér a jobbsarokba lőtte, s ez­zel beállították a 7:0-ás végered­ményt. Vasutas—Szövetkezeti SE 2:3 (2:1), a Vasutas majdnem meg­lepetést okozott. A Szövetkezet az utolsó percekben szerezte a győztes gólt. Góllövők: Törteli, Szabó, illetve Rádi, Iványi II. és Tóth Csaba. KTE II.—Húsos 2:3, Kecske­méten nyert a Húsos együttese. Góllövők: Nemcsok, Jernei, Se­res. ökölvívás: Szegeden 30 egye­sület 90 versenyzője indult az országos junior bajnokságon. A Kun Béla SE versenyzői jól sze­repeltek. Váltósúlyban Pintér Ti­bor aranyérmet szerzett. Nagy- vá'ltósúlyban Samu, nehézsúly­ban Závodi ezüstöt, Papp a lég­súlyban bronzérmet nyert. A ju­nior versenyzőket Molnár László edző készítette fel a versenyek­re. Kosárlabda. Mindkét együtte­sünk Nyíregyházán vendégszere­peit. A Lenin SK 92:81 arányban győzött. Bódi Sándor ismét ele­mében volt, 26 kosarat dobott, Mészáros 24, Nádasdi 12 pontot szerzett. A Vasas ugyancsak az MG FSC-től 72:54 arányban veresé­get szenvedett. A Vasas így is a 7. helyen álL Pálinkás 17, Hol­ló 10 pontot szerzett. Vasárnap a nyíregyházi Tanárképző utazik városunkba. A Vasastól győzel­met várunk, a Lenin SK—Ny. TK mérkőzés kétesélyes. Asztalitenisz: Szövetkezeti SE —Sollt 12:4, győztesek: Csenki M. 4, Csenki G. 4, Laczkó 2, Takács 2, a mérkőzést Solton játszották. Sportműsor: Kosárlabda: Má­jus 21-én Vasas—.Nyíregyházi TK 11,30' órakor, Lenin SK—Nyír­egyházi TK 13 órakor. Labdarúgás. Soltvadkert—Kun Béla SE 17 órakor, Szövetkezeti SE—Honvéd Radnóti SE 17 óra­kor, Ballószög—Húsos 17 órakor, Hetényegyháza—Vasutas 16 óra­kor. P. J. Testnevelésórára toppantunk be a Dózsa I. számú napközi ottho­nos óvodába. Már az első látásra megállapítottuk, hogy a tornát, a testnevelést nem lehet elég ko­rán elkezdeni, A nagycsoportosok foglalkozását vezető Szolnpky Endréné óvónő tájékoztatójából azt is megtudtuk, hogy a testne­velésóra csak egy része az egész nap folyó testi nevelésnek. Hetd két alkalommal van tornaóra. Té­len nyitott ablaknál, tornaruhá­ban, tavasszal és ősszel a sza­badban, hideg időben pedig me­legítőbe öltözve végzik a gyakor­latokat. Az udvari játékeszközök, melyeket a patronáló üzemek dol­gozói készítettek, szintén ezt a főcélt szolgálják. Sok kisgyer­mek jár különtornára a Petőfi Általános Iskola tornatermébe, ahol Szamosi Endre testnevelő ta­nár foglalkozik velük, rendszere­sen járnak a strandra, s az el­múlt évben úszótanfolyamot is tartottak. A városszeretetnek egyik leg­főbb mutatója a társadalmi mun­ka. Az, hogy az elmúlt évben az egy lakosra jutó ’társadalmi mun­ka olyan magas értéket — 663 fo­rintot képvisel, amire a város fennállása óta még nem volt példa, azt is jelenti, hogy évről évre többen szeretjük városun­kat. De az is bizonyos, hogy a lakosság túlnyomó részének sz.or- gos tevékenysége nélkül sok mil­lió forintot kellett volna parko­sításra, járdaépítésre, köztiszta­ságra, fásításra stb. fordítani, és elvenni a pénzt a csatornázástól, útépítéstől, vagy gyermekintéz­mények támogatásától. Csak az elismerés és köszönet hangján tu­dunk szólni azokról, akik szabad idejük feláldozásával, szervező, vagy aktív munkájukkal hozzájá­rultak a több mint 23 millió fo­rintos érték létrehozásához. Minden éremnek két oldala van, ezért — sajnos — városunk előremozdítói mellett szólnunk kell hátramozdítóiról is. Szeren­cse, hogy ezek sokkal kisebb számmal vannak, de nagyon sok kárt tudnak okozni. Az egész la­kosság egységes fellépésével tud­juk csak megfékezni garázdasá­gaikat. Lassan, de előbb-utóbb kézrekerülnek és elnyerik méltó büntetésüket. Elreittentő példa­ként most két „megtévedt” fiatal emberrel kezdjük meg a soroza­tot, remélve, hogy hasonló cse­lekmények hiánya miatt nem tudjuk majd tovább folytatni. Az egyik: Mészáros János 22 éves, Kilián u. 31. szám alatti la­kos, aki április 16-án éjjel 68 szál tulipánt tépett ki a Petőfi téri és tanácsháza előtti parkok­ban. A városi tanács szabálysér­tési főelőadója a kiszabható leg­magasabb pénzbírságra 3000 fo­rint megfizetésére kötelezte. A másik elkövető Varga József 20 éves, Lónyai u. 20. szám alatti lakos volt, aki csupán egy szál tulipánt tépett le és ekkor érték tetten. Parkrongálás szabálysérté­se miatt 1500 forint pénzbírság megfizetésére kötelezték. —th —s Népdalgyűjtés közben Mikor az itt bemutatott fel­vételünk ké­szült, még nem gondoltuk, hogy az itt gyűjtött népdalok és balladák ilyen gyors sikert aratnak. Az történt ugyan­is, hogy a nép­dalgyűjtésre in­duló Nagy Já- nosnéhoz és a citerazanekar egyik oszlopos tagjához, ifj. Nagy Jánoshoz önként csatla­kozott a Móra Ferenc Gimná­zium III. B. • Czinege Kálmánne „nótafa” körül Nagy Jánosné, Nagy János és Marschalek Judit. osztályos ta­nulója, Marschalek Judit is. Mag­nóval „felfegyverkezve” keresték fel Czinege Kálmánnét, akit an­nak idején már Kodály és Bartók is meglátogatott. Á gyűjtött anyagból válogatott népdalcso­korral és két félegyházi népbal­ladával indult Marschalek Judit Kalocsára, a középiskolás nép­dalénekesek ott megrendezett me­gyei találkozójára, és a szólisták között I. díjat nyert. Két fotóművész kiállítása Kiskunfélegyházán Városunk előre­és hátramozdítói Ballag már.... Mintegy 250 középiskolás tanuló búcsúzott szombaton isko­lájától Kiskunfélegyházán, hogy kilépve az életbe, „felsőbb oktatási intézménybe lépjen”, vagy az üzemekben, intézmé­nyekben álljon be a szocialista hazát építők hatalmas tábo­rába. A Móra Ferenc Gimnázium immár 168 éve indítja útra tu­dománnyal, emberséggel jól fel­vértezett hadait. Sokan közülük országos hírnevet, dicsőséget sze­reztek iskolájuknak, városunk­nak. A mostani tanév végén há­rom negyedik osztály 88 növen­dékét búcsúztatta Kovács Sándor igazgató. A Varga Jenő Közgazdasági Szakközépiskola a mai kor szü­lötte. Közgazdászokat, számvite­li szakembereket, jól képzett gyors- és gépírókat ad a város iparának, üzemeinek, vállalatai­nak. Ezen a májusi napon két osztályból 61 végzős és 25 fel­nőtt, levelező tagozatos hagyta el az intézetet. Az igazgatónő, Szán­tó Andorné beszédében idézte a költő, szavait: „Bár útjaink száz felé vezetnek, a szívünk egy cé­lért dobog, neki vágunk a küz­delmes mának, s épít korunk egy szebb holnapot.” A Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskola az idén három negyedik osztályából 65 tettre- kész fiatalt ad az iparnak. Közü­lük az érettségi után sokan be­állnak a közvetlen termelésbe, itt maradnak a városban, de akik főiskolára, egyetemre kerülnek, idővel azok is visszajönnek, mint mondták: „Petőfi városát” segí­teni. Szert Lajos igazgató búcsú­zó szavai, intelmei bizonyára so­• A Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskolában a harmadiko­sok búcsúztatták a ballagókat. (Némedi László felvételei) káig megmaradnak emlékezetük­ben, s ha eszerint élnek, boldog emberek, hasznos tagjai lesznek a társadalomnak. T. M. • A Móra Ferenc gimnázium diákjai végigjárták az öreg épülete*. * Meghatott szülők és vendégek előtt vonultak el a Varga Jeni KÜ*- gazdasági Szakközépiskola negyedikesei. ANYAKÖNYVI HÍREK Kiskunfélegyháza SZÜLETTEK: Patkós István (anyja neve: Makány Erzsébet), Mucsi Zsolt (Grandpierre Ibo­lya), Szécsényi Judit (Pöszmet Veronika), Varga Szabolcs Pál (Tarjányi Mária), Kalmár Anita (Csorba Marianna Erzsébet), Kis Judit (Rádi Zsuzsanna Anna), Miklovics Erzsébet (Cseh Erzsé- béte), Sinkó Zoltán (Sinkó Teré­zia), Vízhányó Rita (Tóth Ilona), Bodon Réka' Zsuzsanna (Kovács Klára), Csenki Attila (Kalló Irén Terézia). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Lovas István — Komornyik Rozá­lia, Tarjányi Lajos Tibor — Pal- lagi Gabriella, Ökrös László — Dusek Katalin, Gémes Mihály — Jungwert Mária Anna, Forgó Fe­renc — Keserű Éva Luca, Fekete József — Fricska Mária, Terbe Sándor — Cseh Klára, Gyovai Antal — Csitári Franciska. rtLEGYHAZI KÖZLÖM* A Magyar Szociallita Munkáspárt Kiskunfélegyházi VároM Bizottságának lap]a A Petőfi Népe kiadása Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger Andráa Szerkesztőség és kiadóhivatalt Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: 115, 145, üli. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál éa kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215-54/151 pénzforgalmi Jelzőszáméin. Petőfi Nyomda Kecskemét Telefon: 13-7» Index: ZS 90S ISSN 0133—2554

Next

/
Oldalképek
Tartalom