Félegyházi Közlöny, 1978 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1978-01-13 / 2. szám

M II hm mm Folytatják a munkaversenyt Rendkívüli brigádvezetői értekezlet a Műanyaggyárban Milyen lesz városunk? Kiskunfél­egyháza vá­ros minden lakóját, de kü­lönösen a vá­rost szerető és jövőjére kí­váncsi állam­polgárokat érdeklő ta­nácskozás volt a tanács­háza nagyter­mében. Napi­renden a vá­ros általános rendezési ter­vének mó­dosítása, va­lamint Kis­kunfélegyhá­za második 15 éves lakásépí­tési program­ja szerepelt. A napiren­den szereplő két pont fon­tosságát talán azzal tudjuk legjobban ér­zékeltetni, ha felsorolunk a meghívott szervek közül néhányat: ÉVM terület- rendezési és • Karai Antal, a VÁTTI tervező főmérnöke a város térképeivel. (NL. felvétele.) Január 6-án a VSZM 2. sz. Gyáregység ebédlőjében gyüle­keztek a brigádok vezetői, a tár­sadalmi, párt- és gazdasági ve­zetők rendkívüli brigádvezetői tanácskozásra. A megjelenteket Tulkán György, a pártvezetőség titkára köszöntötte. Megnyitójában a gyáregységi munkaverseny­mozgalom helyzetéről, a jubileu­mi munkaverseny eredményeiről, a Láng Gépgyári munkásgyűlés felhívásának jelentőségéről be­szélt. Tájékoztatta a megjelente­ket, hogy városunkban a Vegy­ipari Gépgyár és a MÁV dolgo­zói már csatlakoztak a felhívás­hoz. és gyáregységünkben is ki­bontakozott az erre irányuló kezdeményezés. A Technoplast, Pneumatic és Petőfi brigádok meg is fogalmazták közös felhí­vásukat és több brigádban ke­resik a módiát annak, hogyan járulhatnának hozzá a gyáregy­ségi feladatok megoldásához, többlet-vállalásaikkal. Mai rendkívüli brigádértekez­letünk célja — .mondotta —, hogy fórumot adjunk a brigádok kezdeményezésének a jubileumi munkaverseny folytatásához, a Láng Gépgyári felhíváshoz való csatlakozáshoz és demonstráljuk az egységes akaratot, megismer­jék az 1978. évi főbb feladatain­kat, amire a brigádok vállalásai irányulhatnak. Tulkán György megnyitója után Pataki Árpád gyáregység­igazgató tartott tájékoztatót el­múlt évi eredményeinkről, ez Vasárnap délelőtt dr. Orosz László irodalomtörténész, a kecs­keméti Katona József Múzeum tudományos főmunkatársa érde­kes, igényes kivitelezésű iroda­lomtörténeti vándorkiállítást nyi­tott meg a Kiskun Múzeumban. A Bács-Kiskun megye irodal­mi hagyományai címmel rende­zett, dr. Orosz László rendezői közreműködésével megvalósított kiállítást a múlt év októberében, a múzeumi hónap időszakában mutatták be először Kecskemé­ten. A Bács-Kiskun megyei Mú­zeumigazgatóság jelentős anyagi támogatásával, szakmai irányítá­sával létrehozott kiállítás célja, hogy megyénk irodalmi emlékei­ről tömören, de a lényeges törté­neti, művelődéstörténeti össze­függéseket is kibontva, áttekin­tést nyújtson. Először kínál alkalmat arra, évi feladatainkról. Hangsúlyozta, hogy „ ,.. elmúlt évi eredmé­nyeinket nem tudtuk volna elér­ni a szocialista brigádoknak a jubileumi munkaversenyben ki­fejtett tevékenysége nélkül”. Ez évi feladataink tovább növeked­tek. A gyáregység termelési ter­ve meghaladja a félmilliárdot. Ez záloga annak, hogy dolgozó­ink keresete, életszínvonala to­vább növekedjen, beruházási el­képzeléseinket meg tudjuk való­sítani. Még jobban megnöveke­dik a takarékos gazdálkodás je­lentősége az anyaggal, idővel és energiával. Javasolta a brigádok­nak, hogy vállalásaikkal a gyár­egységi problémák megszünteté­sét segítsék elő, például a kró­nikus létszámhiány okozta gon­dokat. A tájékoztató után Dinnyés László, a Pneumatic brigád ve­zetője ismertette a három brigád felhívását, majd egymás után kéretek szót a jelenlevő brigád­vezetők. Közülük néhány javas­lata: Mendi Ferenc a szerszám­üzemi Gagarin brigád vezetője javasolta, hogy a vállalásokat a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 60. év­fordulója tiszteletére tegyék a brigádok. Lantos Antal, a villanyszerelő műhely Kandó brigád helyettes vezetője tájékoztatta a megjelen­teket, hogy a mechanika-üzem brigádjai vállalják a beérkező termelő berendezések gyorsabb üzembe állítását, így 15 nap he­hogy időrendi csoportosítással együtt lássuk a megye országos viszonylatban is számottevő iro­dalmi hagyományait, hogy felis­merjük a magyar irodalomtörté­net főbb fejezeteiben is jelen­levő megyei és egyúttal nemze­ti örökség súlyát. A kalocsai ér­seki könyvtárban őrzött könyv- ritkaságoktól többek között — Katona József kecskeméti évei­nek dokumentálásáig, a Petőfi- emlékek újszerű csoportosításáig; Móra Ferenc, József Attila, Nagy Lajos, Erdei Ferenc, Darvas Jó­zsef Bács-Kiskun megyei kapcso­latainak, erős érzelmi kötődésé­nek jellemzéséig vezet a jó ízlés­sel tervezett — Molnár Szilárd grafikusművész közreműködésé­vel készített — dokumentumki­állítás. Határozottan mértéktartó, té­nyeket dokumentáló — és csak a lyett 10 nap alatt átadják ter­melésre a gépeket. Lajos Györgyné, a K—I. gyár­részleg Március 8. brigád veze­tője 1 millió 600 ezer Siemens- garnitiúra határidőre történő, jó minőségben való kiszállításának vállalását jelentette be. Ez a mennyiség jóval több, mint az előző évi, ezért a selejt csökken­tése érdekében a megelőző mű­veleteknél is segítséget nyújta­nak. Bartos Erzsébet a K—II. gyár- részlegi Komarov brigád vezető­je az extruder-üzemi brigádok nevében bejelentette, hogy csat­lakozásukban az export gégecső megfelelő minőségű, határidőre történő legyártása szerepel. Nagy Pál László a szerszám­üzem Kiskun brigád vezetője tá­jékoztatta a jelenlevőket, hogy brigádjuk vállalja megfelelő mennyiségű és minőségű tarta­lék alkatrész készítését, ezáltal a szerszámjavítások határidejének csökkentését, főleg a kiemelt ter­mékek szerszámaihoz. Fábián József a Diesel brigád vezetője elmondta, hogy a gyár­egységben a vidéki dolgozók be­szállítására három műszakban üzemel immár hét éve az eddig 750 ezer kilométert futott autó­busz. Ez a körülmény gyors, pontos javítást igényel. A brigád az autóbusz üzemképességének biztosítását vállalta., A lelkes hangulatú értekezlet végén a jelenlevők egységesen a felhíváshoz való csatlakozás mellett foglaltak állást. F. Zs. tények valós ellentmondásos adataiban polemizáló a kiskun­félegyházi, illetve a tágabb értel­mű kiskunsági Petőfi-emlékek csoportosítása: kevésbé ismert Móra-üzenettel is találkozunk a Móra Ferené kiskunfélegyházi kapcsolataival foglalkozó tabló dokumentumanyagában. Az . is­merkedés maradandóbb hatását előnyösen segíti az a magnósza­lagon megszólaltatott műsor, amelynek anyagát dr. Orosz László válogatta. A vándorkiállítás a közeli Ko- necsni emlékkiállításra való te­kintettel csak január 23-ig lát­ható Félegyházán. További ván­dordíja Kiskőrös felé vezet.... a teljesebb Petőfi-tsmeret szol­gálatát is teljesítve. Fazekas István PÁLYÁZATI FELHÍVÁS „Ezt csináltam szabad időmben” Hazánk felszabadulásának 33. évfordulója tiszteletére a városi tanács vb művelődésügyi osz­tálya és a Móra Ferenc művelő­dési Központ közös rendezésében „Képzőművész, fotó, barkács” pályázatot hirdetünk. Pályázhat­nak: a város üzemeinek és in­tézményeinek dolgozói, életkor­tól függetlenül. (Oktatási intéz­mények tanulói nem.) A pályá­zatot az alábbi kategóriákban hirdetjük meg: — Képzőművészet (festmény, szobor, kisplasztika stb.), — Fotó (egyes kép, sorozat. Képméret: alsó határ: 24X32, felső határ: 30X40 cm). — Díszítő művészet (lakáskul­túra, használati tárgyak stb.). — Barkácsolás (szükség esetén üzemeltetési utasítást kérünk). A pályázat jeligés. A zárt, jel­igés boríték tartalmazza a szerző nevét, munkahelyét, lakcímét és a pályamű címét, illetve megne­vezését. A pályaműveket szakzsüri döntése alapján díjazzuk, kate­góriánként: 1 db első helyezés 800 forint, 1 db második helye­zés 600 forint, 1 db harmadik helyezés 400 forint. A szakzsüri fenntartja magának a jogot a dí­jak átcsoportosítására, illetve bármely helyezés visszatartására. A pályázat lebonyolítása: — A pályaműveket 1978. már­cius 10-ig kell a Móra Ferenc Művelődési Központba — válla­latok és intézményenként össze­gyűjtve — eljuttatni. — A kiállításra elfogadott pá­lyaművekből a Művelődési Köz­pontban kiállítást rendezünk. — Az ünnepélyes megnyitóra és díjkiosztásra meghívót kül­dünk. Városi Tanács Műv. Osztály Móra Ferenc Miív. Központ Mit mutat a statisztika A kiskunfélegyházi anyaköny­vi kerület születési anyakönyvé­be 957 csecsemő születését je­gyezték be. Egy évvel korábban ez a szám 976 volt, tehát a szü­letések száma az előbbi évhez viszonyítva 19-cel csökkent. Ha visszalapozzuk az anyakönyvet tíz évvel, látjuk, hogy 1967-ben 881, 1966-ban pedig 815 születést jegyeztek be. A házasságkötések száma idő­rendi sorrendiben így alakultak: 1966-ban 318, 1967-ben 319, 1976- ban 334 és 1977-ben 309 házas­ságot kötöttek. A halálesetek száma így ala­kult: 1966-ban 403, 1967-ben 429, 1976-ban 514, 1977-ben pedig 487. Tanácstagi beszámoló Id. Ágó József, az 58. sz. vá­lasztókerület tanácstagja 1978. január 16-án (hétfőn) du. 16 óra­kor a Csányi úti központi ma­jorban tanácstagi beszámolót tart a VII. kér. 40—50-ig, VIII. kér. 1-től és a IX. kér. 1—20-ig lakó választói részére. fejlesztési, va­lamint lakás- és kommunális főosztálya, KPM tanácsi közle­kedési főosztálya, Nehézipari Minisztérium, Országos Tervhi­vatal, Országos Vízügyi Hivatal, Országos Energiagazdálkodási Hatóság, Megyei Tanács ÉKV és Tervosztályai, a Városi Tanács Kommunális és Műszaki, vala­mint Szépészeti Bizottság elnö­kei, Pénzügyi, Terv- és Munka­ügyi, Termelés- Ellátásfelügyele­ti, Művelődésügyi és Egészség- ügyi Osztálya, az Alsó-Tiszai Vízügyi Igazgatóság, az Észak- Bács megyei Vízmű Vállalat, DÉMÁSZ, DÉGÁZ, stb. A megjelenteket Gulyás István, a városi tanács műszaki osztály- vezetője köszöntötte és Karai Antal, a VÁTTI tervező kollektí­vájának képviselője tájékoztatta, a kifüggesztett térképek előtt. Ezen a terveket egyeztető tár­gyaláson még nem születhettek konkrét, kézzelfogható eredmé­nyek, de az elképzelések is be­pillantást nyújtanak arra, hogy lássuk városunk fejlődésének táv­lati körvonalait. Az már biztos, hogy ötévenként 2000, a 15 éves lakásépítési tervben összesen 6000 körüli új lakást várhatunk, ebből 2500 a Körösi úti lakótele­pen, 800 körüli a városközpont­ban, 450 még a Kossuth utcán, 500 a Móra téren, 450 a Móravá- rosban és 900—1000 körül a Bankfaluban épül. Felépül a színházat, mozit, könyvtárat, zeneiskolát, hangver­seny- és kiállítótermeket, klub­szobákat magában foglaló új művelődési központ, új kenyér­gyár, hatalmas Centrum Áruház, autóbusz-pályaudvar. A strand­fürdőt megnagyobbítva áthelyezik a déli vagy északi zöldövezetre, a jelenlegit pedig átadják az if­júságnak, s mint fedett uszoda, az úszósport fejlesztését szolgál­ja majd. Oj kutak fúrásával, a vízháló-: zat bővítésével lehetővé teszik,' hogy csúcsidőben a legmagasabb emeleteken is lesz víz. Nagyon szép gondolatnak tartjuk a Fel­szabadulás utcán egy második „llgetös” félegyházi utca megte­remtését, négyes fasorral. És a városkörnyék? Továbü folyik az erdősítés, megvalósul és itt folyik el a régen megálmo­dott Duna—Tisza csatorna, mely­nek vize termőbbé feszi a tél-; egyházi homokot. A III. vízlép­cső megépítésével 'közelünkbe kerül a 9 km hosszú és 3 km széles „klsbalaton”, sok üdülési; szórakozási, sportolási lehetőség­gel. A város melletti új autópá­lya pedig jobban bekapcsol majd Európa vérkeringésébe. Olyan ez a felsorolás, mint aa ősrégi kalendáriumokban volt • „Százesztendős Jövendőmondó"; azzal a minőségi különbséggel, hogy az minden jót ígért, da alaptalanul, ezért semmi 'se va­lósult meg. Ez a terv reális, az egész magyar nép szorgalmas munkájára épül, és minél ered­ményesebben dolgozik mindenki a maga posztján, annál inkább! megvalósul. T. M. Károk, kártérítések Az Állami Biztosító kiskunfélegy­házi városi fiókja 31,4 millió forintot fizetett ki az elmúlt évben. Ez az összeg 9,2 millió forinttal több, mint az előző évi kifizetés. A mezőgazda­sági termelőszövetkezetek 15,7 millió, egyéb szövetkezetek pedig 5,7 millió forintot kaptak. A városi fiók a la­kosság részére különböző biztositásolfl alapján 10 millió forintot fizetett Id 1977-ben. Irodalomtörténeti kiállítás a Kiskun Múzeumban Biztosított az utánpótlás Félegyházán a birkózósport komoly hagyománnyal rendelkezik. A váro­sunkban született és Itt érettségizett Varga Béla már 1910-ben 21 évesen Bécsben nehézsúlyú világbajnoki el­met szerzett. Akkoriban még nem alakultak ki úgy a súlycsoportok, mint manapság, így történhetett, hogy 1912-ben a magyar fővárosban rendezett Európa-bajnokságon közép- súlyban nyert aranyérmet. Ugyanab­ban az évben Stockholmban csak olimpiai bronzérmet szerzett. 1914-ben kitört a világháború és kettétörte Varga birkózókarrierjét és ezután már mint dr. Varga Béla csak gyó­gyítással foglalkozott. Természetesen Varga pályafutását félegyházi szem­pontból nem lehet összehasonlítani Réczl László remeklésével. Hiszen Varga valamennyi eredményét a bu­dapesti MAC csapatában érte el, míg Réczl világbajnoki aranyát, 3 világbajnoki bronzérmét, olimpiai és Európa-bajnokl bronzérmét a kiskun­félegyházi Vasas színeiben szerezte, s ezzel felbecsülhetetlen érdemeket szerett városunknak is, Az Is figye­lemre méltó, hogy a Jeles szabadfo­gású birkózó Klinga László aktív versenyzői pályafutásának befejezté­vel 17 szakvezető részesült nlándék- ban és elismerésben, s ezekből hár­man félegyháziak, ld. Besze László ma Is a Vasas szakvezetője, két ta­nítványa pedig Zslbrita János az FTC, Paullcska Béla pedig az Újpes­ti Dózsa vezetőedzője. Elöljáróban ennyit; most nézzük, mit várhatunk a Jövőtől: Úgy látszik, Ifjabb Besze László az úttörők 30 éves edzője édesapja nyomdokain halad. Rendkívül tehet­séges tanítványai szeretik, megbecsü­lik, ám az elért eredmények min­dennél többet mondanak. 1977-ben megyei, területi és országos verse­nyen 20 első, 25 második és 13 har­madik helyezést szereztek „fial”. Ebből országos versenyen 9-en első helyet, 8-an második helyet, 7-en harmadik helyet biztosítottak a Va­sasnak. Átlagos edzéslátogatottság 38 —43 fő, egész évben kb. 120—130 gye­rek fordult meg az edzéseken. Amb­rus Tibor 38 kb-han, Szűcs Imre 53 kg-ban 1977 áprilisában veretlenül • Ambrus Tibor, If j. Besze László, Szűcs Imre. (Bátki F. felvétele.) nyerték az országos kötöttfogású út­törő magyar bajnokságot, melyet a tragikusan elhunyt Kozma Istváh ver­hetetlen nehézsúlyú birkózóról ne­veztek el, A rendkívül tehetséges Szűcs Imre néhány kilót magára szedve decemberben 58 kg-ban Ka­zincbarcikán szabadfogásban ezüstér­met szerzett úgy, hogy 4 ellenfelét kétvállal győzött le, de a döntőben 5:4 arányban kikapott, s igy elesett az aranyéremtől. A felsorolt eredmények bizonyít­ják, hogy a fiatal blrkőzópalánták Jé kézbe kerültek ifjabb Besze László­hoz. Az úttörőik bázisiskolája a Pe­tőfi Sándor Általános iskola, Besza hű segítőtársa és egyben a gyerekek erőnléti edzője Stuhl József, a Petőü iskola testnevelő tanára. Ifjabb Be­sze László a kunszállási Alkotmány Tsz agronómusa és minden elismerés és köszönet megilleti Patyl Lászlót, az Alkotmány Tsz elnökét, aki, mint vérbeli sportember, úgy osztja be Besze László munkaidejét, hogy a tsz-munka elvégzése mellett jut Ide­je az úttörő birkózókkal való fog­lalkozásra is. Bízunk benne, hogy 1978-ban még jobb, értékesebb ered­ményekről számolhatunk be kedve* szurkolóinknak, / P. J. Siker az országos galambkiállításon Az országos és nemzetközi ga­lambkiállításokon mindig nagy sikerrel szerepelnek a félegyhá­zi díszgalambok. Ez történt most is. A 43. számú kiskunfélegyházi Galambtenyésztők részt vettek a Budapesten megrendezett Orszá­gos Galambkiállításon, ahol 4000 galamb került bemutatásra, eb­ből 70 Félegyházáról, melyből több „Kiváló galamb”-ként ke­rült ki győztesen. Igen nagy el­ismeréssel beszéltek a szakembe­rek a félegyhází tenyésztők ga­lambtenyésztési szakértelméről. A díjnyertes galambokat a fél­egyházi galambszerető közönség­nek is bemutatják 1978. január 13—14-én a szakmaközi bizottság nagytermében rendezendő kiál­lításon. A kiállításon 14-én 13 órakor tombolát tartanak, me­lyen galambok lesznek kisorsol­va. Képünkön az országos kiállítá­son „kiváló" minősítést nyert félegyházi fésűs keringő. Te­nyésztője: Nagy Pál László ezüst koszorús kiváló tenyésztő. Büntetik a szabálysértőket Széciényl Dániel 45 éves segéd­munkás, Kiskunfélegyháza, IX. kér. 200. tanyaszám alatti lakost botrányos részegség miatt 1000 forint, Tóth An­tal 30 éves kocsikísérő, Oátér 96. tanyiaszám alatti lakost, mert világí­tás nélkül, szeszes Ital hatása alatt kerékpározott 1000 forint, Farkas Fe­renc 40 éves raktáros, Kiskunfélegy­háza, Kinizsi u. 29. alatti lakos vilá­gítás nélküli kerékpáron Ittas álla­potban közlekedett 700 forint, Füri Antal 44 éves tsz-dolgozé, II, kér. 14. tanyaszám alatti lakos segédmo­torral szeszes Ital hatása alatt köz­lekedett, 800 forint, Varga István 23 éves épületburkoló, Kunszállás, 449. tanyaszám alatti lakos motorkerék­páron engedély nélkül, Ittasan köz­lekedett, 5000 forint, Seres József 29 éves kőműves, Kiskunfélegyháza, Szilfa u. 87. alatti lakos szeszes Ital hatása alatti állapotban motorozott, 2500 forint pénzbírság és vezetői en­gedélye 8 hónapi visszavonására, Martus Pál 31 éves agronőmus, Pál- monosora, Petőfi u. 23. alatti lakos motorvezetés előtt szeszes italt fo­gyasztott, 2500 forint pénzbírságra és vezetői engedélye 2 hónapi visszavo­nására Ítélte a rendőrkapitányság szabálysértési előadója. Botrányt okozott a Szabadság té­ren Kolompár József 33 éves segéd­munkás. Ittas állapotban belekötött két fiatal nőbe és mivel azok nem álltak vele szóba, sértő megjegyzések kíséretében egyiket megrúgta. A rendőrkapitányság szabálysértési elő­adója 59 napi elzárásra Ítélte. Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Puskás Szilvia (any- neve: Hasur Agnes), Kállai-Borik ■lka (Péter Jolán Erzsébet), Gonda elinda (Csajbók Mária Terézia), ilatinus Andrea Rozália (Jene! Ró- ), Pintér Attila (Szombati Hona), írjányi Csaba Tivadar (Szikora Ju­mna Rozália), Fazekas-Szűcs Csaba zilágyi Margit Erzsébet), Fuksza ;tila (Szalinka Jolán), Benke Zol- n (Hajagos-Tóth Erzsébet), Kovács árta (Papp Erzsébet), Baják! Beá- (Bakó Katalin), Lakó Éva (Sza­ldós Mária Magdolna), Lenkefl Ger- ly Imre (Nagy Anna Mária), Rád! dlt (Kovács Erzsébet), Fazekas nőke (Csányi Veronika), Fazekas renc (Buják! Ilona), Szappanos aba (Abonyl Rozália), Boldog Ró­tt (Gémes Ibolya Terézia), Faragó olt (Tóth Katalin Éva), Iványl tdrea (Bankó Ilona), Szombathelyi tér Szabolcs (Hegedűs Klára Ve- nlka), Vlncze Lajos (Székely Mag­ma), Kugyls József (Kósa Aranka ma), Andrlkó Margit (Szeri Mária ina), Vörösváczkt Attila (Pajkos izálla Ilona), Bálint Attila (Pólyák ina), Szécsényl Krisztina (Szabó zsébet), Szemerédl Judit (Patyl Hanna), Takács Mónika Julianna ekete Julianna), Dömötör Andrea Irla (Onódl Mária). IAZASSAGOT KÖTÖTTEK: Szá- z-Nagy Tibor — Földi Éva, Pan- tal Ferenc József — Fehér Agnes, ith Péter — Timár Amália, Varga ,1a — Babos Veronika, Solymosl rörav — Rádl Mónika Erzsébet. ra. MEGHALTAK: Kertész Sándomé Kis Johanna, Molnár telep 4, Varga Já­nos, Nefelejcs u. 7, Báló Antal, Hé- derl u. 17, Magyart János, Móra tér S, Parádl Gábor, Molnár Béla u. 29, Horváth László, Bercsényi u, 19, Ne­mes Istvánná Flesór Zsuzsanna, Pe­tőfi u. 57, Iványl József, Szánk, Sza­bó János, Holló Béla u. 34, Fazekas József, Lenin u. 2, Herédi Lajos, Holló B. u. 34, Ondó Lajosné Kádár Erzsébet, Tlszaalpár, Gémes János, Attila u. 22, Berta Károly, Árpád u. 24, Banos Lászlóné Klspatakl Viktó­ria, Damjanich u. 21, Rabi Illésné Huszka Valéria, Schönherz Z, u. 1, Kovács Mátyásné Hajnal Anna. Né- dasdy u. 12, Nemes-Nagy László, Petöflszállás, Mészáros László X. kér. 52, Harsai Sándor, Vörösmarty u. 10, Török Sándor, VII. kér. 125, Bá­rányt Imréné Fábián Franclaka, Haubner K. u. 20. > Műsoros est 20-án A Móra Ferenc Művelődési Központban január 20-án, pén­teken 19 órakor rendezett műsor ros esten közreműködnek: Kabot László, Fónay Márta, Szuhay Ba­lázs, Lórán Lenke, Gálcsikl Jár nos, Szikora Jenő és a Kertésal János—Bánki Péter duó. Konfe­rál Hortobágyi Judit. rtLEGYHAZI KÖZLÖM* A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Vlng Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadás* Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Feleld« kiadd: Prelszlnger András Szerkesztőség ás kiadóhivatalt Kiskunfélegyháza, Mars tág fc Telefon: 111, 141, »I. A lapot árusításban * kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi poatahlvatalotasál de kézbesítőknél, postautalványon, valaaaM* átutalással a KHI II*—StAM pénzforgalmi jelsőmdmlM. Petőfi Nyomda Kecskemét Telefon: 13-7« Index: II Hl ISSN «113—Iáié

Next

/
Oldalképek
Tartalom