Félegyházi Közlöny, 1976 (20. évfolyam, 1-51. szám)
1976-12-17 / 49. szám
Szocialistabrigád-vezetők tanácskozása • A félegyházi Kossuth utcai papírbolt Május 1. szocialista brigádja a vállalat kiváló brigádja címet nyerte el. Vezetője: Sárkány Sándor- né kiváló dolgozó. A kilenctagú kollektíva most a Szakma kiváló brigádja cím elnyerését tűzte ki célul. Megyénk öt városából, hetvenkét szocialista brigádot és hat- seáznyolcvannégy lelkes brigádtagot képviselve hozták el mondanivalóikat, javaslataikat és bírálataikat a Bács megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat által Kiskunfélegyházára összehívott szocialista brigádvezetők. A Fegyveres Erők Klubjának emeleti nagytermében Tabajdi Istvánná sízb-titkár köszöntötte a megjelenteket, köztük a felügyeleti szervek képviselőit. Gergely Miklós igazgató részletes és mindenre kiterjedő tájékoztatást adott a legutóbbi, ez év februárjábaln megtartott brigádvezetői tanácskozás óta történtekről és a következő idők feladatairól. Ismertette az országos belkereskedelmi értekezleten elhangzottakat éa megemlítette, hogy mintegy 3—4 hónappal előbbre hozták az országos, ezt követően pedig a szakmai értekezletet, hogy megfelelő időben elkészülhessenek az 1977. évi vállalati tervek. Nem célunk, de nincs is lehetőségünk egy speciális szakmai tanácskozás sajátos problémáival itt foglalkozni, inkább néhány olyan hasznos kezdeményezést mutatunk be, amit bármely munkaterületen lehet alkalmazni. Példamutató az a segítségnyújtás, hogy egyes egységek többletforgalmat vállalnak magú ki'a az objektív körülmények miatt tervüket nem hozó brigádoktól. Az is követendő. hogy a brigádok! 68 szocialista szerződést kötöttek nagykereskedelmi vállalatok szocialista brigádjaival, továbbá iskolákkal, üzemekkel. Nagyon sok gondot és még munkaerőhiányt is megold az a törekvés, hogy egymás munkaköA BIK Vállalat és a Videoton gyár között hosszú idő óta rendszeres kooperációs kapcsolat áll fenn. A BIK Vállalat nagyon sok Videoton által készített készüléket ad el a városban és a város- környéki községekben. A vállalat felismerte, hogy nemcsak az új készülékek gyártása a fontos, hanem nagy súllyal bír a garanciális javítás is, ezért Miskolcon, Debrecenben, Pécsett, Szegeden szervizhálózatot hozott létre. A szegedi szerviz kiren¥¥ Az irányelvek fontos ré- sze a tsz-ek ipari tevékenységében foglalkoztatott dolgozók bérének szabályozása. Tapasztalat, hogy az átlagbér nem magasabb, mint az összehasonlítási alapul szolgáló ipari vállalatoknál. Pl. az alkalmazottaknak e tevékenységi körben éves átlaguk 30—34 ezer forint. Ipari üzemeknél 32—36 ezer forint között van. Az üzemekben ezt a keresetet 8 órás napi munkaidővel, a tsz-ek ipari tevékenységeiben napi 10 órás munkaidővel érik el a dolgozók. Meg kell jegyezni, hogy a közvéleményt eddig is a végzett munkával arányban nem álló, esetenként kiugró jövedelmek foglalkoztatják. Fontos politikai feladat, hogy a pártszervek is határozottan lépjenek fel minden, a szocialista elosztás elveit sértő megnyilvánulás ellen. Az építőipari tevékenység nagy értéket képvisel a tsz-eknél. Indokoltságát a saját beruházások kivitelezésének szükségessége, és a közismerten szűk kapacitás támasztja alá. Jelentős építőberu- i házást valósítottak meg: Lenin Tsz-ben szárító, magtár, Vörös Csillag Tsz-ben irodaház, tehénistálló, a Keleti Fény Tsz-ben szárító, magtár, üzemi konyha, Kiskunság Tsz-ben szarvasmarhaistálló építése, az Alkotmány Tsz-ben a szarvasmarha-istálló határidő előtti elkészítése alkalmával. Tehát saját tevékenységgel valósulnak meg és határidőre, viszonylag olcsóbban a beruházási létesítmények. Saját építkezésük mellett bérmunkát, szolgáltatásokat is végeznek. Tsz-ta- goknál családi házak építését végzik, ugyanakkor intézményeknél is vállalnak munkát. A melléküzemági tevékenység nagyban segíti a szövetkezetek gazdálkodását, fejlődését. Jelentős szerepe van a pénzgazdálkorét, beosztását megtanítják, elsajátítják, így szabadság, betegség idején a csoport az osztály, a vállalat munkája nem akadozik. Nagy figyelmet) fordítanak a dolgozók erkölcsi, politikai nevelésére, a kultúrpolitikai célkitűzések megvalósítására. 138-an tanulnak különböző szintű állami, szakmai oktatáson, 236-an jelentkeztek politikai oktatásra. Az igazgatói tájékoztatás után se vége, se hossza nem volt a hozzászólásoknak. Volt abban minden, beszámoló, javaslat bírálat. vegyesen. Kiérezhető volt belőlük a máshol csak emlegeségét városunkban is megnyitották december 10-én a Kossuth utcán. Dr. Belényi István tanácselnök- helyettes köszönetét fejezte ki a Videoton gyár vezetőségének, a jelenlevő vevőezolgálalti osztály képviselőinek, hogy a városunkban az elsők között létesített ki- rendeltséget, amely a lakosságot szolgálja. Sok nagyvállalatnak követni kellene a Videoton példáját. dás szempontjából, mivel egész évben folyamatos és egyenletes pénzbevételt biztosít. Csúcsmunkák idején a melléküzemági dolgozók besegítenek az alaptevékenységű munkák végzésébe. Elősegíti a tagság egész évi foglalkoztatását. Lenin Tsz-ben szociális gondokat is megold. Beteg, idősebb asszonyokat, terhes anyákat tudnak foglalkoztatni a húzózár-, müflex-részlegekben. A rendszeres foglalkoztatáson túlmenően megfelelő nyereséget biztosít a tevékenység, hozzájárulva az alaptevékenység műszaki fejlesztéséhez, a szükséges források előteremtéséhez. Olyan vélemény is v^n, hogy ahol gyorsan fejlődött a melléküzemág, ott visszaesett az alap- tevékenység fejlesztése. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy az alaptevékenység gyors ütemű növekedése elsősorban azokban a tsz-ekben nőtt, ahol nagyobb volumenű a melléküzemági tevékenység, példa erre a Lenin, Vörös Csillag, Petőfi, Alkotmány Tsz-ek, valamint az Aranyhomok Szakszövetkezet fejlődése. Beruházásoknál az alaptevékenység és az alaptevékenységen kívüli tevékenységnél nincs feszültség, mivel a tsz-ek vezetősége elsődlegesen az alaptevékenység gépesítését, a gépek üzemeltetéséhez szükséges berendezések vásárlását szorgalmazza, figyelembe véve természetesen az Alaptevékenységen kívüli tevékenységeknél szükséges egészségügyi és balesetvédelmi feltételek biztosítását is. Egyre több tsz-ben létesítettek szociális létesítményeket, fürdőt, mosdqt, öltözőt, üzemi konyhát. A tevékenységi kör konszolidálódása, a szövetkezetek gazdasági helyzetének javítása megteremtette ennek kedvező feltételeit is. Még mindig tapasztalható a közvéleményben olyan szemlélet, hogy a melléktetett üzemi, munkahelyi demokrácia. A válaszadás után kiváló dolgozó kitüntetések átadására került sor. Kecskemétről: Petőczi Béláné, Molnár Imréné, Szőke József, Kiskunfélegyházáról: Serege Gábomé. Oravecz József, Sárkány Sándorné, Bajáról: Kiss Dezsőné. Makk Istvánná, Kiskunhalasról: Ercsi Pál, Kalocsáról pedig Havasi Ferencné részesült kiváló dolgozó kitüntetésben. Szalontar Andrásnak (Baja), a KISZ-bizottság oklevele mellé 1000 forint pénzjutalmat adott a BIK Vállalat. T. M. Az Asszonyklub jövő évi tervei A városi nőbizottság Asszonyklubjának idei utolsó foglalkozásán Fekete Ferencné. á klub titkára előterjesztette az 1977. évi munkaprogramot. A terv sokoldalú, jól összeállított, a vezetőség számíthat a tagok részvételére. Orvosi előadás, irodalmi műsor, jogi tanácsadás szerepel a tervekben. Tavasszal Sopront és környékét tekintik meg, nyáron pedig Pécs, Siklósi, és Har- kányfürdő gyógyító vizeit próbálhatja ki a tagság. vékenység nem kell, a tsz-ekben, a mezőgazdasággal és élelmiszerelőállítással foglalkozzanak. Az ipari tevékenység zavarja és elvonja a figyelmet az alapvető termelési feladatoktól. E szemlélet hibás voltát nem kell bizonygatni. Ezek az emberek nem akarják tudomásul venni, hogy a tsz- ek ipari melléküzemei tényleges társadalmi igények alapján jöttek létre, s nyereségük fejlesztéséhez nemegyszer feleslegessé téve a preferált hiteleket, állami segélyeket. Az V. ötéves tervben csak szintentartását tervezik a melléktevékenység ipari részlegeinél. összefoglalva megállapítható, hogy a tsz-ek eredményesen hajtották végre a Politikai Bizottság 1971-ben kiadott irányelveit. Soha nem tapasztalt gyors ütemű fejlődés ment végbe minden téren a tsz-ekben a IV. ötéves terv folyamán. A gyors ütemű fejlőT dés nem véletlen jelenség. A kedvezőtlen adottság, ami a mi területünknek 50 százalékát jellemzi. a gazdasági vezetőktől szükségszerűen követelte a melléküzemági tevékenység korszerűsítését. A szövetkezetek vezetői helyesen éltek az adott lehetőségekkel és nyereségesen is működtették a melléküzemeket. Az élet bizonyította, hogy az alaptevékenység fejlesztése érdekében végezték és végzik e tevékenységet, nem pedig a tisztességtelen haszonszerzés érdekében. Az a megállapításunk, hogy a melléküzemek jogszabály szerint működnek, helyes és szükséges volt a vele való foglalkozás a gazdaságoknak. Ebben az arányban kell fejleszteni, ahogy most van. Az élelmiszer-feldolgozást, szállítást, építőipari szolgáltatást fejleszteni kell. Szakmunkásképzésre még nagyobb gondot kell fordítani, fejezte be a beszélgetést Ormándi elvtárs. Érdekes és hasznos előadások A TIT 1976/77-ben összesen 13 előadást tart a városhoz tartozó községekben a helyi pedagógusok bevonásával. November 25-én Gátér községben nagy érdeklődés mellett tartotta meg Szántó Tibor agronómus A fólia alatti zöldségtermesztés növényvédelme a háztáji gazdaságokban és kiskertekben című előadását. Ezt követően a témával kapcsolatos filmet vetítettek. A község lakói hamarosan az Ismerkedés Bács- Kiskun megyével, és az Életmód változásai napjainkban című előadásokon vehetnek részt. Kunszálláson is megkezdődött az előadássorozat. A helytörténet régebbi adatai címmel dr. Gyöngyösi Mátyás nyugdíjas orvos, Parasztságunk múltja és jelene címmel pedig Szántó Andor tartott érdekes előadást. Az eddigi tapasztalatok szerint az előadásokat a nagy számú hallgatóság élénk figyelemmel kiséri, Az élénk érdeklődés titka, hogy a TIT szervezésében közreműködő előadók aktuális problémákat dolgoznak fel, közérthetően adják elő, a hallgatóság teljes figyelmének lekötésével. S. L. Fél egyházáért Városunk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából 1974-befi a városi tanács „Félegyházáért” plaketet alapított az arra érdemes, a társadalom különböző területein kimagasló tevékenységet folytató személyek részére. Az idén a 608. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet tornacsarnokában került sor az ötezer forinttal járó plakettek és oklevelek ünnepélyes átadására. A kitüntetettek között volt Hideg János, a Vörös Csillag Mg. Tsz társadalmi elnökhelyettese, 74 éves téesz-nyugdíjas is. Hideg János a felszabadulás után kapcsolódott be a földmunkások mozgalmába és egyik alapítója volt a FÉKOSZ kiskunfélegyházi szervezetének. Részt vett a földosztásban, majd az új gazdáknak segített a termelés megindításában. Munkája elismeréseként került a városi tanácshoz, ahol a mezőgazdasági osztályon tszszervező és osztályvezető-helyettesként közel 10 évig dolgozott. Hideg Jánosnak a tsz-mozga- lomban végzett munkája mellett jutott ideje a város szélesebb társadalmi, politikai életében való aktív részvételre is, sőt mint munkásőr, kész volt azok fegyveres megvédelmezésére. Munkájáért több magas állami kitüntetésben részesült. Tevékenysége érdemessé tette a Fél egy háziért plakett elnyerésére is. T. M. A költségvetési üzemnek a város különböző pontjain volt telephelye, raktára és 'így elég nehéz volt az anyagtárolás, anyagkivitelezés. Ezen az áldatlan állapoton változtattak, mivel az új telephelyen egy helyre került a raktár, az anyagtárolás. A munkákat közvetlenül irányító vezetők is ezen a telephelyen vannak. A költségvetési üzem kis gazdasági egység, de mégis jelentős a tevékenysége a város fejlesztése, szépítése terén. Ez megmutatkozik 1976-ban is. A 266 dolgozót foglalkoztató üzem éves terve 23 millió forint, amit az év végére teljesítenek. A jelentősebb munkákból említünk néhányat, amit elvégeztek ebben az évben. A Móravárosi óvoda felépítése, mely határidőre átadásra került és működik. Jelentős munka volt a több mint 2,5 km útszakasz építése a Desewffy, Radnóti, Bajza utcákban. Ezzel nagyjából rendeződött a Petőfi városrész közlekedési helyzete. Elkészült az Alkotmány utcában a csapadékvíz-elvezető Bár már elmúlt a „nők éve”, minden vállalatnál, intézménynél továbbra is napirenden maradt a nők, dolgozó anyák helyzetének vizsgálata, javítása. Különösen aktuális ez a kérdés a MÁV kiskunfélegyházi állomásfőnökségén, ahol a nők felelősségteljes, — nem egy esetben veszélyes — beosztásban dolgoznak. Kormányos Imre párttitkár és Tóth János szb-titkár társaságában vitattuk meg, hogy miként alakult a nők helyzete a helyi állomásfőnökségen. — Már az 1970-es határozat ' előtt is állandóan napirendi téma volt a nők helyzete a MÁV-nál. Megbecsüljük munkájukat, mert a korábbiakban férfimunkának számító utazó, naplózó, vonatfelvevő — sőt vonatvezető — beosztások csaknem 90 százalékát nők látják el. Vezetői beosztásban is egyre több nő dolgozik. Sándor Ilona vonatvezető például igen nehéz munkája mellett a SZOT, valamint a Vasutas Szakszervezet központi vezetőségének a tagja. Az állomás különféle irányító munkaköreinek 40 százalékát nők látják el, nagy hozzáértéssel, becsülettel — mondja Kormányos Imre. — .Megoldott-e a nők szempontjából különösen fontos szociális ellátottság a MÁV állomásfőnökségen? — Egyelőre még vannak problémáink, de remélhetőleg 1977 végére sok minden megoldódik. Elkészül a szociális létesítményeket is magába foglaló új épületszárny, melyben már lesz korszerű fürdő, ebédlő, orvosi rendelő is. — A családosok megsegítése terén milyen eredményeket értek el? — A városi tanáccsal kötött megállapodás értelmében 7 gyermek bölcsődei és óvodai elhelyezését biztosítottuk. Az V. ötéves tervben pedig a munkáslakásBúcsú Félegyházától... 1975 februárjában 7—8 olyan játékos vonult be. akik múltjuk után szóba jöhettek az I. csapat összeállításánál, de legalábbis helyet igényeltek a Kun Béla SE 18-as keretében. Sajnos, objektiv és szemléletbeli problémák miatt csaik két játékos adta szivét és tudását, s ez a két fiú Dobra László, a Halasi MEDOSZ-ból és Varga István. a Ceglédi vSE csapatából volt. Egyikük játéka sem volt probléma- mentes. hiszen kisebb, nagyobb sérülés őket sem kerülte el. de hogy a két év alatt igazi félegyháziakká váltak az tagadhatatlan. Mindkét játékos szépen búcsúzott. Dobra az utolsó bajnoki meccsen úgyszólván a mezőny legjobbja volt Rókáival egyetemben és komoly részese volt a Kalocsa elleni 4:0-ás győzelemnek. Varga sérülés miatt egy időben visszaesett de Villányi Csaba ismét bizalmat szavazott neki és Bácsalmáson, valamint az utolsó MNK-mérkőzésen a BVSC ellen a Szőnyi úton szép fejesgóllal fejezte be félegyházi színekben működését. A Honvéd Baráti Köre nem fe- lelkezett meg a két csupasziv játékosról. A Kalocsa elleni találkozó után vacsorát adott tiszteletükre a csapatnak és Kurucz István, a baráti kör elnöke értékes könyvajándékkal és Kiskunfélegyháza nevét tartalmazó kerámiatállal lepte meg a két meghatódott fiút. A baráti, kör elnöke néhány szavas köszöntőiében méltatta Dobra és Varga teljesítményét és további sikeres szereplést kívánt nekik. A megyei labdarúgó-szövetség a 80. percben lefújt Kun Béla SE—Kalocsa mérkőzés 2 pontját a félegyházi együttes javára írta a pályán elért 4:0-ás eredménnyel, így a csapat 89.5 százalékos teljesítménnyel 34 pontot szerzett 75:15-as gólaránnyal, 4 ponttal megelőzve Laiosmizsét és 8 ponttal a Mezőfi SE-t. Még néhány szót a szurkolókról a Kun Béla SE—Kalocsa ifi meccsen a csatorna, és az aszfaltozott úttest, ezzel a város közlekedési helyzetében jelentős javulás történt. A költségvetési üzem közreműködésével készült el a tanácsháza tömbfűtése, mely lehetővé teszi, hogy a Kiskunság épülettömbje és a földszinten levő üzlethelyiségek is központi fűtésben részesüljenek. Ezeken kívül jelentős feladatuk a lakásgazdálkodás. Itt kell jövőben a munkájukon javítani, és gyorsítani a lakásfelújításokat. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán december 18-án. szombaton délután és vasárnap egész nap dr. Szmilkó Ferenc tart ügyeletet. Lakása: Lőwy Sándor u. 6. A városhoz tartozó négy községben az ügyeletet dr. Szántó Tibor látja el. Lakása: Pálmo- nostora, telefon: 18. építési akción belül 35 lakással segítjük dolgozóink problémáinak megoldását. Külön foglalkozunk a GYES-ről visszatérő dolgozó nők helyzetével. A MÁV főnökség elkövetkező terveiben szerepel, hogy szükséges lenne egy éjjelnappali kombinált bölcsőde-óvoda az állomás területén, mert például az utazó, fordulós szolgálatú kisgyermekes nődolgozóink sok esetben nem tudják kire hagyni gyermeküket. Ennek létrehozásához a városi tanács messzemenő segítsége is kellene. — Hogyan segítik a tovuobta- nuló dolgozó nőket? — A MÁV-nál nélkülözhetetlen a továbbtanulás, hiszen évente minden dolgozónak szakmai vizsgát is kell tennie. Segítjük, támogatjuk azokat, akik a különféle állami oktatási intézményekben tanulnak. Nődolgozóink jó felkészültségét bizonyítja az, hogy a szakmai versenyeken szép eredményeket értek el. A hat jelentkező nő közül ketten a Szakma ifjú mestere címet, egy pedig Kiváló ifjúmunkás címet ért el. — Nem közvetlenül nőpolitikái kérdés, de szorosan kapcsolódik ehhez a következő probléma, a bejáró dolgozó nők és családtagjaik közlekedése. A városi tanács közlekedési állandó bizottsága súlyánál fogva jobban odafigyelhetne a készülő menetrend tervezésekor, hogy az kielégíti-e a nemcsak vasutas bejáró dolgozók igényeit. Ugyanis azt tapasztaltuk, hogy a menetrendváltozás után tömegével érkeznek a panaszok, kifogások, különösen a nők, családos anyák részéről. Beszélgetésünk végén megállapítottuk, hogy a kiskunfélegyházi MÁV állomásfőnökségen „sínen van” a nőpolitikái határozat végrehajtása. Az állomásfőnökség, a párt- és szakszervezet vezetősége állandóan napirenden tartja, vizsgálja, hogy tud segíteni, javítani a dolgozó nők helyzetén. W. Gy. kecskeméti Kara gyengén bíráskodott, de ugyanúgy tévedett a hazai, mint a • vendégcsapat terhére. Ha a mieink terhére tévedett, mintegy 50—60 szurkoló a szitkok áradatát zúdította a játékvezető felé. Az ilyen magatartással csak árthatnak a csapatnak, nem szabad a .játékvezetőről feltétlen rossz indulatot feltételezni. Kérdezzük: azok, akik nyomdafestéket nem bíró hangot használtak, ők napi munkájukban nem tévednek? Karácsonyi, a nagy meccs bírója pl.: kijelentette, ha vele szemben olyan hangot használ a közönség egy része, mint kollégájával. lefújja a találkozót. Hogy ez milyen következményekkel járna azt hiszem nem kell ecsetelni. Ökölvívás. Az ökölvívó Cs. B. őszi fordulójában Pécsett I2:10-re győzött a Kun Béla SE. s ezzel a 3. helyet sze. rezte meg. A Honvéd Borbély Miklós, Szalai Gábor. Hideg László és Antal Ferenc győzelmével biztosította a 3. helyet. Vargának és Szőrösnek nem jutott ellenfél, a Steinmetz SE-nek nem volt lég- és harmatsúlyu versenyzője. Iskolai hírek: A petőfiszállási általános iskola úttörőcsapata jubileumi kupát rendezett kézilabda- és labdarúgó-sportágban. A tornán részt vett a vendéglátó iskolán kívül a Bajcsy és Nagyszőlő úti iskola női kézilabda és fiú labdarúgócsapata. Kézilabdában: 1. rJagyszőlő úti iskola. 2. Pető- fiszállás, 3. Bajcsy iskola. Labdarúgás: 1. Petőfiszállás, 2. Bajcsy, 3. Nagyszülő úti iskola. Sportműsor. December 19-én 8 órai kezdettel rendezi az asztalitenisz-szövetség a férfi felnőtt tízek bajnokságát. Színhely a Honvéd pálya új tornaterme. P. JFELEGYHAZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Vároal Bizottságának lapja A' Petőfi Népe kiadása Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1- Telefon: 115, 143, 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivata» terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál éa kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 21S-M/1M pénzforgalmi jelzőszáméi«. Petőfi Nyomda Kecskemét Telefon: 13-72» Index: 2S9M Új szolgáltatás nyílt városunkban A tsz-ek kisegítő és melléküzemági tevékenységéről r • • Új telephelyen a Költségvetési Üzem