Félegyházi Közlöny, 1976 (20. évfolyam, 1-51. szám)
1976-12-03 / 47. szám
Pályaválasztási hetek Kiskunfélegyházán A megyei pályaválasztási tanácsadó intézet, a városi művelődésügyi osztály, valamint a városi úttörőelnökség, az általános iskolai tanulók, szülők és pedagógusok részére több előadást és rendezvényt szervezett november hónapban. 12-én a művelődési központban 300 nyolcadik osztályos tanuló részére dr. Geréb György, a pszi-. chológiai tudományok doktora tartott előadást „Az iskolai pszichés klíma a pályaválasztást befolyásoló tényezői” címmel. Előadás után a professzor válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. Este a szülők részére ismételte meg előadását dr. Geréb György professzor. 16-án délután dr. Duró Lajos tanszékvezető egyetemi docens „A személyiség fejlődésének problémái és a pályaszocializáció” címmel az általános és középiskolai tanárok részére tartott előadást. A rendezvények közül a „Nyitott kapuk” az üzemek és középiskolák, valamint tanműhelylátogatás - 608. sz. Ipari Szakmunkásképp Intézetben és a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Vállalat cukrász, szakács és felszolgáló bemutatója emelhető ki. A bemutatók után vetélkedőkön vettek részt az általános iskolai tanulók. A 608. sz. Szakmunkásképző Intézet vasipari és építőipari szakmából, a Habselyem Kötöttáru- gyár tanműhelyében ruhaipari, a VSZM KISZ-klubjában pedig műanyagfeldolgozó szakmából rendeztek pályaválasztási vetélkedőt. A sorozat méltó befejezése volt november 18-án délelőtt a művelődési központban rendezett pályaválasztási vetélkedő, melyen 13 általános iskola 3—3 versenyzője vett részt. A csapatokban egy-egy 6—7—8. osztályos tanuló versenyzett. A zsűriben a művelődési osztály, az úttörőelnökség, vállalatok, üzemek és a 608. sz. Szakmunkásképző Intézet tanárai, oktatói vettek részt. Sok szakmát érintő kérdés és feladat szerepelt a vetélkedőn, melyek között sok tréfás, játékos kérdés is volt. A kiemelkedő teljesítményeket egy-egy könyvvel jutalmazták az üzemek és a vállalatok képviselői. A csapatok versenyében első lett a Batthyány Általános Iskola, melynek versenyzői 300 forintos könyvutalványt kaptak. Jutalmul részt vesznek a megyei versenyen is. A második Gátér, harmadik pedig Kunszállás csapata lett, 200, illetve 100 forintos könyvutalványt kaptak. A rendezvények bizonyára sokat segítettek a fiatalok és a felnőttek pályaválasztási gondjainak enyhítésében, de a döntés előtt még sok tennivaló akad gyerekeknek, pedagógusnak és a szülőknek egyaránt. A vállalatok és a különböző intézmények tájékoztatóira, szervező munkájára az idei tanévben is nagy szükség lesz, hiszen közös érdekünk, hogy a végzős általános iskolai tanulók, a választott pályát megszeressék és hivatásuknak tekintsék a társadalom és mindannyiunk megelégedésére. Ifjúsági parlament Kecskeméten Tartalmas munka, hasznos tapasztalatok • Ispánovics Márton, a MÉSZÖV elnöke köszönti a fiatalokat. (Tóth Sándor felvétele) Az elmúlt hét szombatján Kecskeméten a Tudomány és Technika Háza adott otthont a belkereskedelemben és a fogyasztási szövetkezetekben dolgozó fiatalok második megyei parlamentjének. melyen a BÉK, a BIK, a BRK és az ÁFÉSZ képviseletében több mint húsz félegyházi fiatal is részt vett. A tanácskozáson az elnökségben helyet foglaló Ispánovics Márton, a MÉSZÖV elnöke (képünkön) köszöntötte Bács- Kiskun hétezer ifjú szakmunkása és 1500 ipari tanulója nevében megjelent kétszáz küldöttet, Kovács Sándort, a SZÖVOSZ elnök- helyettesét, Kainer Gyula belkereskedelmi miniszteri főtanácsost, a megyei pártbizottság, és tanács, valamint a kereskedelmi vállalatok, szövetkezetek megbízott vezetőit. Az elemző-értékelő vitaindító beszámolót Gerőcs István, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője tartotta. Ezt követően a plenáris ülésen, majd később két szekcióban — állami kereskedelem és ÁFÉSZ-ek — hozzászólásokkal folytatódott a parlament munkája. A szekcióülések vezetőinek összefoglaló jelentése után az országos fórumra delegáltak megválasztásával ért véget a tanácskozás. A Hazafias Népfront városi nőbizottsága tapasztailatcsere látogatáson vett részt az Egyesült Lenin Tsz nőbizottságánál. A szívélyes légkörben megtartott beszélgetéseken megismerkedtek a téesz nőbizottságának munkaprogramjával, amelyből kitűnik, hogy igen sokrétű, értékes munkát lehet szervezni és megvalósítani a mezőgazdaságban dolgozó asszonyok között is. Dicséretes a gondoskodásuk a nagy családosokról és foglalkoznak a gyermekgondozási szabadságon levő fiatal édesanyák problémáival. Szabad idő felhasználásuk példaszerű, bizonyítja ezt a szép hírnévvel rendelkező asszonykórus, a citerazenekar, valamint a téesz asszonyok által készített hímzések sikere a különböző kiállításokon. A tájékoztatást követően meglátogattuk az asszonyokat foglalkoztató húzózár-üzemet, a II. sz. üszőtelepet és a modern terményszárítót. Minden üzemegységben példás rendről és tisztaságról győződtünk meg. Mindezek megvalósításában jelentős a nőbizottság munkája. A népfront nőbizottsága nevében további jó munkát és sok sikert kívánunk a termelőszövetkezet nődolgozóinak. — Czné — Társadalmi aktívák kitüntetése A Hazafias Népfront városi bizottságának legutóbbi ülésén a HNF VI. kongresszusának határozataiból adódó városi feladatok (előadója: Dobos Gézáné városi titkár) és a népfrontbizottság társadalompolitikai tevékenysége, feladatai, különös tekintettel a szociálpolitikai kérdésekre (előadója : dr. Marschalek György főorvos, elnökségi tag) című napirendi pontok után a társadalmi aktívák kitüntetésére került sor. Kiváló társadalmi munkás kitüntetést adott át Banos József, a HNF Bács-Kiskun megyei Bizottságának munkatársa: Zanathy Lászlóné, Füredi Imréné, Ormán- di János, dr. Juhász Antal, Szé- csényi István, Tóth Miklós, Lux Márta, Fricska Nagy János, Bá- tóczky Balázs, Molnár Imre, Ma- rancsik László, dr. Mihalovits István és Dobos Gézánénak. Érdemes társadalmi munkás kitüntetést vett át Dobos Gézáné városi titkártól Görög Sándor, Girasek Károly, Kálmán József, Rácz Lajos, Jelűnek Kálmánná, Lengyel Ferenc, Dobos József, Fekete Ferenc, Puskás Dezső, Gál János, Czinege Gáborné, Magya- ri Istvánná, Csalár Jánosné, Seres József, Latkóczy Attila, dr. Somogyvári Zoltán, Kovács Ágostonná, Tímár Tamás, Pálus Elek- né és Nagy Ferenc. Ünnepi taggyűlés Az Egyesült Lenin Tsz III-as alapszervezetének tagkönyvki- osztó taggyűlésén Gácsi József párttitkár mondott ünnepi beszédet. Részletesen elemezte a tagkönyvcsere jelentőségét, majd arról szólt, hogy a jövőben is milyen sok feladat megoldása vár a kommunistákra. Az ünnepi beszéd után idős Ágó József ia Szót kért. Elmondta, hogy a kommunistáknak milyen nagy feladatuk volt 1945-től napjainkig. Ma, amikor visszatekintünk, büszkék lehetünk arra a politikai, gazdasági eredményre, amit az Egyesült Lenin Tsz-ben is elértünk. Tóth Pétemé ia visszaemlékezett az 1945-től eltelt időre. Szegeden a textilüzemben kezdte a munkát 1964-ben került Félegyházára. A Táncsics Tszrben a tagságnak nem tudtak fizetni a megdolgozott munkáért. Alig várta a tagság, hogy egyesüljön a Lenin Tsz-szel. Ma büszkén mondhatják, hogy a tsz eredményei kimagaslóak, és a sikerekben a kommunisták munkája is benne van. Ezt követően került sor a tagkönyvek átadására Elsőnek Ágó József kapta meg az új tagköny- vet. N. I. Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA Születtek: Gál Gabriella (anyja: Szabó Zsuzsanna), Almásl-Szabó Tímea (Barta Erzsébet), Patai Mónika (Dora Ibolya), Dóczi Krisztina (Harmatit Rozália), Tímár Tímea (Horváth Edit), Bertus József (Paróczai Mária). Varga Beáta Erzsébet (Pólyák Rozália Erzsébet) Andrási Melinda (Tóth Julianna), Góg Tibor (Bagi Mária Terézia), Pintér Irén (Endre Irén), Győri Kornél Lajos (Faragó Ilona), Kovács Mónika Erzsébet (Réz Erzsébet), Tóth Margit Judit (Rácz Margit Mária). Házasságot kötöttek: Nyéki István és Szarvas Ilona. Kovács József Mihály és Szabó Erzsébet Magdolna, Csenki József és Némedi-Varga Mária Matild. Meghaltak: Székely Sándor, Hevér György, Soós László, Véber Lászlóné Vida Mária Magdolna-, Fekete Ferenc, Pintér Lajosné Vinkovics Anna, Lacz- kó Ferencné Braulik Etelka, Feri János. BARÁTI SPORTTALÁLKOZÓ. Pénteken november 26-án 18 tagú jugoszláv sportdelegáció érkezett városunkba. 16 vezető és ökölvívó, valamint két mérkőzés vezető, a küldöttség vezetője a magyar származású Baráth András, a kikindai testnevelési és önigazgatási érdekközösség titkára volt. A látogatás viszonzása volt a Kun Béla SE múlt évi kikindai ugyancsak 3 napos programjának. Még pénteken technikai értekezletet tartottak a szívesen látott sportbarátok a Kiskunság étteremben. Este ugyancsak a Kiskunságban vacsoráztak. Szombaton 10 órakor látogatást tettek a sportfelügyelőségen, ahol tájékoztatást kaptak a városról és Félegyháza sportéletéről. Ezt követően a tanácsházán találkoztak dr. Dobos Ferenc tanácselnökkel. 17 órakor került sor az ökölvívók mérkőzésére, melyen a Kun Béla SE 14:6 arányban győzte le a II. ligás Kikindai Box Klub csapatát. Hiányzott a sérült Borbély István, akit méltóan helyettesített öccse Miklós, aki döntő fölénnyel győzött a jugoszláv Durand ellen. A legszebb mérkőzés a Kecskeméti SC- től kölcsönkért Kertli és a jugoszláv Poslanec összecsapása volt, melyen Kertli szoros győzelmet aratott a ju- goszlávok legjobbja ellen. A mérkőzés után a vendégek fogadást adtak a Kun Béla SE vezetőinek tiszteletére. Vasárnap mindkét küldöttség kirándult Bugacra. ahol a vadászházban bankettet rendeztek. A fogadáson megjelentek Csendes Mihály. Tóth Kálmán és Molnár Jenő sportvezetők is. A zárszóban kifejezésre jutott a két város kapcsolatának erősítése. A vendégek ígéretet tettek arra, hogy a jövő évi Kiskun Viadalon is részt vesznek. AZ UTOLSÓ FORDULÓ ELŐTT. Az ismét formába lendült Kun Béla SE Bácsalmáson 0:0-ás félidő után fölényes 3:0-ás győzelmet aratott, de még a balszerencsével is meg kellett küzdenie, mert háromszor a háló helyett a kapufát találták el Farkasék. A csapat magabiztosan, fegyelmezetten harcolt. s habár az I. félidőben nem sikerült a gólszerzés, egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelem. Farkas 2 gólt szerzett, míg a fiatal Kisz- nyér egy esetben rezegtette meg a hazai csapat hálóját. Rajtuk kívül kitűnően játszott még Sahin és Kókai. Vasárnap bonyolítják le az utolsó fordulót. Azi ellenfél a jő formában levő Kalocsa, mely csapathoz minket rossz emlékek fűznek, hiszen ők ütötték el a Honvédet az 1974'75-ös bajnoki évadban a bajnoki címtől. Igaz hogy az első NB III-as évük nem sikerült, kiestek. A mostani bajnokságban igen gyengén szerepeltek, de a csapat mindinkább kezd összekovácsolódni, amire bizonyíték a Tompa elleni 9:0-ás és Kecskeméten a Mezőfi SE elleni 4:l-es győzelmük. Végeredményben a Honvéd 32 pontjával szemben Kalocsának 20 pontja van. mégis rangadónak számít a vasárnapi találkozó, hiszen a két legjobb formában levő együttes ütközik meg a Kun Béla SE SDorttelepén. Külön érdekesség a két ifjúsági csapat párharca, ugyanis a kalocsai fiatalok állnak az első helyen. de őket szorosan követik a fél• Kertli és Poslanec mérkőzése. egyházi ifik. A labdarúgást kedvelőknek érdemes már fél 12 órakor kilátogatni a Honvéd pályára. Sportműsor, ökölvívás: December 4-én 16 órakor bajnoki csapatverseny a Kun Béla SE—Székesfehérvár között a 608-as Szakmunkásképző tornatermében. Labdarúgás. Kun Béla SE—Kalocsa 13 órakor. Asztalitenisz. Női és férfi városi bajnokság, szombaton 14. vasárnap 8 órakor a Batthyány Iskola előcsarnokában. Pálfi József Bemutatók hidegkonyhai készítményekből Egészséges életmód, korszerű táplálkozás! Táplálkozzunk korszerűen! Ezeknek a jelmondatoknak a kíséretében rendezte meg városunkban a hidegkonyhai készítmények bemutatóit a városi tanács vb egészségügyi osztálya felkérésére a Bács-Kiskun megyei Vendéglátó Vállalat kiskunfélegyházi kirendeltsége, az ÁFÉSZ Kossuth utcai ABC- áruháza és a Bács-Kiskun megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 2101. számú élelmiszer- boltja. A jó ízléssel feldíszített asztalokon ínycsiklandozó falatok csalogatták az érdeklődőket. A Kiskunság Étterem nagytermében a hidegtálakon megtalálhattuk min- azokat a finom falatokat, amelyek a korszerű táplálkozás elengedhetetlen kellékei. Az érdeklődők megkapták a bemutatott ételek receptjeit, így a látottakat könnyen hasznosítani tudják. A 2101. sz. élelmiszer önkiszolgáló boltban és a Kossuth utcai ABC-áruházban kóstolóval egybekötött tej- és tejtermék bemutatót tartottak. Városunk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából 1974-ben „Félegyházáért” plakettet alapított a városi tanács az arra érdemes. a társadalom különböző területein kimagasló tevékenységet folytató személyek részére. A tanácshatározat abból indult ki, hogy ebben a városban sok olyan lelkes ember él és dolgozik, akik fizikai és szellemi erejüket, képességüket nem kímélve dolgoztak a város társadalmi, gazdasági és kulturális fellendüléséért, és ezzel elévülhetetlen érdemeket szereztek. Az idén a november 7. ünnepségek keretében, a 608. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet torna- csarnokában, Nagy Imre munkaügyi miniszterhelyettes jelenlétében került sor az ötezer forinttal járó plakettek és oklevelek ünnepélyes átadására. • Katona Gáspár átveszi a plakettet. A kitüntetettek között volt Katona Gáspár is. Az 1896-ban, tehát pontosan 80 éve született Katona Gáspár eredeti foglalkozása földműves. Életének nagyobbik felét, közel fél évszázadot, a fel- szabadulás előtt élte le, sorsa hasonlított a többi szegényparaszt és a „hárommillió koldus” — ma már csak a történelemből és az idősebb emberek elbeszéléseiből ismert — sorsához. A felszabadulás után, 1945-ben nagy tenniakarással kapcsolódott be a munkásmozgalomba, ekkor lett a Kommunista Párt tagja is. Részt vett a földosztásban és az újjáépítés nehéz munkájában. Egyike volt azoknak, akik jó érzékkel, korán felismerték az ösz- szefogásban rejlő hatalmas erőt, és 515 kh területen, 24 taggal megalakították a Dózsa Termelőszövetkezeti Csoportot, városunk első közös gazdaságát, a mai Dózsa Mg. Tsz elődjét, 1949-ben. Hosszú időn keresztül vezetőségi tag, majd elnökhelyettes veit. Kitartó szívóssággal dolgozott a termelőszövetkezet gazdasági megszilárdításáért. Szervezője és résztvevője volt városunk társadalmi és politikai megmozdulásainak. Közéletiségével városszerte tiszteletet vívott ki. Politikai, társadalmi tevékenységéért megkapta a 25 éves Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet. Jelenleg a Dózsa Termelőszövetkezet nyugdíjasa. Tevékenysége a közösségért, a társadalomért végzett odaadó munkája érdemessé tette a „Félegyházáért” plakett elnyerésére. Látogatás a tanyai kollégiumban Dr. Klazsik Györgyné ország- gyűlési képviselő sok elfoglaltsága mellett most nem az orvosi rendelőben, hanem a második otthonuknak tekintett kollégiumban találkozott a tanyai gyerekekkel. A kollégium vezetője Laczkó Gyuláné elmondta, hogy a beszélgetésre csak azok jöhettek el, akik a tanulásban az utóbbi időben megálltak helyüket. Kedves köszöntés után az első kérdések politikai, majd gazdasági életünk időszerű problémái köréből hangoztak el. Többen érdeklődtek a képviselői munka felől. Hogyan zajlik az országgyűlés, hogyan lehet hozzászólni, kivel találkozott az ország vezetői közül, hogyan h<?z- zák a törvényeket? A beszélgetés kitért arra is. hogy a váro6 érdekében hogyan tud segíteni és azt is megkérdezték, hogy milyen jelentősebb eredményt ért már el munkája során. A képviselő válaszolt a sok kérdésre és végül, szintén egy kérdésre válaszolva megígérte, hogy ha időben szólnak, elintézi, hogy az Országházat megtekinthessék egy kirándulás során. Befejezésül megköszönték látogatását és kérték, hogy máskor is jöjjön el közéjük. • Dr. Klazsik Györgyné országgyűlési képviselő a kollégium klubtermében beszélget a gyerekekkel. (Némedi László felvétele) Közelebb a vásárlókhoz Egyetlen családnak sem közömbös az, hogy a szükséges élelmiszert, vagy egyéb árucikkeket milyen választékban és lakásukhoz milyen távolságról tudja beszerezni. Üj lakótelepünk, a Móraváros abban a szerencsés helyzetben van, hogy a Bács megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat, a népszerű BÉK ott építette fel az első, korszerű ABC áruházát. Ez az áruház mindenkor felveszi a versenyt a „belvárosi” boltokkal úgy a készlet, mint a választék, de még az udvarias, gyors kiszolgálás tekintetében is. Most pedig az ünnepekre való tekintettel nemcsak az élelmiszer, csemege és vegyes háztartási cikkek de játék, üveg- és edényáruk gazdag választékával is várja kedves vásárlóit. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán december 4-én szombaton délután és vasárnap egész nap Dr. Kiss Lajos tart ügyeletet. Lakása: Bajcsy-Zs. u. 2., telefon: 523. Ugyanezen idő alatt a külterületi községekben az ügyeletet Dr. Csőke András látja el. Lakása: Kunszállás,1 telefon: 4. A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Vároal Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: 115, 143, 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatali terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—MA» pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda Kecskemét Telefon: 13-72*