Félegyházi Közlöny, 1976 (20. évfolyam, 1-51. szám)
1976-05-28 / 21. szám
I Segítik a zöldségtermelőket Szövetkezetünk gazdasági vezetése nevében ezúton is megköszönöm Laczkó Géza eli'társ szives közreműködését, amit a tapasztalatcserénk sikeréért végzett. Öröm volt számunkra tapasztalni azt az ügybuzgóságot, munkaszeretetei, amit ottlétünk során láttunk, és amiről csak elismeréssel tudunk szólni. Meiern remélni, hogy az ott összegyűjtött sok tapasztalatunk egy részét mi is hasznosítani tudjuk majd és létrejöhet a mi területünkön is hasonló együttműködés a termelőink és a MEZÖ- TERMEK helyi kirendeltsége között. Ismételten megköszönve fáradozásai. munkatársai, s az érintett termelők közreműködését. Elvtársi üdvözlettel: Kelemen Sándor, a kiskőrösi Petőfi Szakszövetkezet elnöke." Laczkó Gyulával, a MEZÖTER- MEK kirendeltségének vezetőjével arról beszélgettünk, hogy mivel érdemelték ki e szép hangú dicsérő levelet. — Kirendeltségünk jelentős szervező munkát fejtett ki Kiskunfélegyházán és a környékén a háztáji és kistételű termelés és felvásárlás fokozásáért. Több mint ezer mázsa fólia beszerzését és kiosztását végeztük a termelők részére. Körzeti gazdagyűléseket szerveztünk és szervezünk napjainkban is. ahol a hosszú távon biztosított piaci lehetőséggel rendelkező ^ cikkek termelésére teszünk ajánlatot, összekötve azt részletes agrotechnikai. növényvédelmi és forgalmazási szaktanácsadással. A háztáji és kistételű árufelvásárlás esetében 118 védőárat, illetve garantált árrendszert biztosítottunk. A háztáji és kistételű termelés fokozása érdekében kedvezményesen biztosítunk a termelők részére különböző zöldség- és szamócapalántákat, amelyeknek termeltetését a kirendeltség végezte. Ezen túlmenően megszerveztük a háztáji kertekben a gépi palántázást. A kipusztult őszibarack pótlásához szükséges csemetéket szereztünk be és teljes érték 50 százalékának megtérítése mellett biztosítottuk a termelőknek. Térítés nélkül adtuk az új, keresett fajta retek vetőmagot. A palántaneveléshcz szükséges magvak sok fajtáját szereztük be a termelők részére. Miután a kistételű árutermelők nem rendelkeznek fuvareszközökkel, ki- rendeltségünk cikktől függően lehetővé teszi az idén is az ideiglenes telepek felállítását. vagy azok felállíttatására, termelőgazdaságokkal kötött együttműködési megállapodást. Területünkön 12 —15 ideiglenes felvásárlótelepet működtetünk a fő telepeken kívül. A fentiek alapján sikerült elérni, hogy a forgalmazásunk a IV. ötéves terv időszakában megkétszereződött és napjainkban is állandóan emelkedik. Elért eredményeinket nem végcélnak, hanem kiindulási alapnak tekintjük, és ennek megfelelően kívánunk a továbbiakban dolgozni. Mindezekről meggyőződhettek a kiskőrösiek is a ta- pasztalarcsere-látogatás alkalmával. N. J. A városi tanács vb és a városi lűzoltóparancsnokság a Békeparkban rendezte meg a községi önkéntes és vállalati tűzoltóságok idei tüzoltóversenyét, ame- l.'en 30 raj indult, 300 versenyzővel. Az éjszakai zápor alaposan feláztatta a sportpálya talaját, az idő is hűvösre fordult, ez azonban nem zavarta sem a versenyzőket, sem a lelkes szurkoló- gárdát. Az emelvény előtt — amelyen helyet foglaltak a város és négy községének, vállalatainak, szövetkezeteinek vezetői — felsorakozott versenyzőket dr. Kardos András igazgatási osztályvezető köszöntötte, kihangsúlyozva. hogy ennek a versenynek nincsenek vesztesei, mert a nemes vetélkedőre való felkészülés során és ezen a versenyen is mindenki csak nyert, tapasztalatokban gazdagabbak, gyorsabbak, ütőképesebbek lettek a csapatok. # A versenyhez készülődik a Centrum Áruház női csapata. Eredmények: 400-as kismotor fecskendő, leány: 1. Petőfiszál- lás, 2. Pálmonostora, 3. Kunszállás, 800-as kismotor fecskendő, Wl }3. IKSS: 800-as kismotor, vállalati, férfi: 1. Vegyipari Gépgyár, 2. Alföldi Cipőgyár, 3. Állami Gazdaság. Osztott sugár, női: 1. Cipész Szövetkezet, 2. Háziipari Szövetkezet, 3. Cipőgyár. Osztott sugár, férfi: 1. Ruhaipari Vállalat, 2. Allatforgalmi és Húsipari Vállalat, 3. Gyapjúforgalmi Vállalat. Üj színt adott a versenynek az állami tűzoltóság és a Polgár- védelmi Parancsnokság egészség- ügyi rajának bemutatójellegű gyakorlata. A versenybizottság nevében Tokai György tűzoltó- parancsnok mondott köszönetét a versenyzőknek és a versenyt patronáló Egyesült Lenin Tsz vezetőségének az erkölcsi és anyagi támogatásért. Kiváló mozi, aranykoszorús brigád Többször adtunk már hírt a félegyházi Petőfi Mozi eredményes munkájáról, a Kohut Béla nevét viselő szocialista brigádról, s az ötleteket adó, fáradhatatlan Gedeon Tiborné üzemvezetőről. A jó kollektívára és a felfelé ívelő mozilátogató statisztikára felfigyelt a Bács megyei Moziüzemi Vállalat vezetősége is. A munka ünnepére, a vállalati szocialista munkaverseny eredményeként a Petőfi Mozit „Kiváló mozi”, a Kohut Béla szocialista brigádot pedig aranykoszorús kitüntetéssel jutalmazta. A kitüntetéseket és a vele járó pénzjutalmakat Gedeon Tiborné üzemvezető adta át munkatársainak és Maros Zoltánnak, a nyugdíjba vonult volt üzemvezetőnek. T. M. író—olvasó találkozó Az idei könyvhét keretében több alkalommal is sor kerül Félegyházán iró—olvasó találkozóra. Május 29-én délelőtt a szakmunkásképző intézetbe látogat el Ördögh Szilveszter; s ugyancsak ő aznap délután a helyi laktanyában a Néphadsereg irodalmat kedvelő katonáival beszélget. Munkácsi Miklós 31-én este a könyvtárban olvas fel műveiből egy találkozó keretében. A SZURKOLÓKNAK Megszakadt a jó sorozat Igen tanulságos mérkőzést játszott a Kun Béla SE labdarúgócsapata a Gábor Áron SE együttesével. A Honvéd a tavaszi két első 1 :l-es találkozó után zsinórban nyert 9 meccset mégpedig úgy. hogy 31 gólt lőtt és «gyet sem kapott. Ez a ritka jó sorozat szakadt meg és főleg a középpályások és Sahln kivételével a közvetlen védelem hibájából. Pl.: Hevesi könnyelműsége már az első percben majdnem gólt eredményezett, szerencsére a halasi balszélső lövését Gulyás hárítani tudta. Az első gól úgy esett, hogy Rigó átívelte Iványi II- nek a labdát, s az ö beadása átszállt a kapus felett és Farkas befejelte. Halas azonban rövidesen egyenlített. Csurka labdájából Farkas ismét fejjel szerzett vezetést, de néhány perc múlva Gulyás a már kézben levő labdát kiejtette és máris 2:2 lett az eredmény. szünet után nagy fölényben játszott a félegvházi gárda, mégis Halas szerzett vezetést, miután bal- szélsőjük lefutotta az egész védelmet es úgy löt tv a hálóba. A hazai veretlenséget Csurka mentette meg. aki ügyesen rácsapott egy labdára és szép lapos lövéssel beállította a 3:3-as végeredményt. Sajnos, néhány jó képességű játékos igen gyengén játszott és igazat kell adnunk Villányinak abban. hogy fokozatosan néhány ifit be akar építeni az együttesbe. Most is szóhoz jutott két fiatal. Tóth és Pal- lagi — ha rövid időre is — és egyikük sem okozott csalódást. A 31 éves Sahlnon kívül Farkast 2 góljáért. Rigót csupaszív játékáért és Csurkát kell megdicsérni, aki egyéni teljesítményével megmentette a már elvesztettnek látszó találkozót. Hetényegyháza—Vasutas 2:1. A Vasutas gólját Papp lőtte. Ökölvívás. Komoly sportesemény színhelye lesz szombaton. 29-én a Honvéd pálya. Lengyel bokszolók lesznek vendégeink, mégpedig Lodz városának junior válogatottja. A lengyel vajdaság Jó erőkből álló együttesének ellenfele a Budapesti Honvéd-Kun Béla SE vegyes csapata lesz. Jegyek a mérkőzés színhelyén még válthatók. Az olimpiai kerettag Borbély István az első mérkőzésén Írországban pontozással győzött az ír Danitt ellen. Bakos (Kun Béla SE) az ifjúsági kategóriában Budapesten súlycsoportjában aranyérmet nyert. Birkózás. Május 23-án Csongrád — úttörőverseny. I. korcsoport 1962— 1963. 49 kg: Szűcs Imre első helyezett (7). Sánta Béla harmadik. 30 kg: Solymosi Imre első (8). 58 kg: Kocsis László első (9). Bajnóczl Antal harmadik, nehézsúlyban: Pólyák János első (4). 1964—1965-ös születésűek. 32 kg: Kiss János első (10). 35 kg: Horváth Zsolt második (7). 38 kg: Ambrus Tibor első (9). Vidács László második. Kosárlabda. A Lenin Tsz férfi csapata Játék nélkül Jutott 2 bajnoki ponthoz. Ugyanis elutaztak Mezőtúrra. de a helyi csapat nem állhatott ki. mert a mérkőzésre kijelölt terem más célra leit lefoglalva. Az ilyen eset meglepően szokatlan. Török- szentmiklós—Közgazdasági 45:41, a Közgazdasági csapata tartalékosán állt ki. Atéltika: Békéscsabán területi ser- dülőbajnokságon szabó Tibor távol- ugrásban és .súlylökésben első. Seres Éva és Antóni József súlylökésben, Korcsog József pedig magasugrásban második helyet szerzett. A Kun Béla SE valamennyi indulója a döntőbe került. Hétvégi sportműsor. Ökölvívás: Budapesti Honvéd-Kun Béla SE vegyes —Lódzi junior válogatott, szombaton 29-én 17 órakor a Honvéd-pályán. Labdarúgás. Soltvadkert— Kun Béla SE. Vasutas—Solt 17 órakor az Alpári úton. Kosárlabda. Szombaton 16 órakor Vasas—MFSC. Közgazdasági—KSI 17.30-kor. Lenin—MFSC 18 órakor. P. .1. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán május 29- én szombaton délután és vasárnap egész nap dr. Horváth Alajos tart ügyeletet. Lakása: Kiskunfélegyháza. Wesselényi u. 3., telefon: 180. Ugyanezen idő alatt a külterületi 4 községben az ügyeletet dr. Csőke András látja el. Lakása: Kunszállás, telefon: 4. Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA Születtek: Hatvani Zsolt (anyja neve: Fekete Anna). Kovács Mihály (Patai Gizella Julianna). László Edit (Provics Mária). Tarjányi Edit (Juhász Ilona Mária). Kovács Tünde Katalin (Juhász Magdolna), Rigó László József (Balogh Mária). Toldi Zsolt (Juhász Franciska), Mészáros Csaba József (Ferenczi Rozália), Bódi Attila (Faragó Katalin). Tóth Csaba (Né- medi-Varga Mária). Rádi Tamás (Hürkecz Julianna), Reicher Norbert Károly (Gyöngyösi Julianna), Ónodi Mónika (Szalkai-Szabó Margit Agnes), Szettyán Mária (Juhász-Varga Mária). Házasságot kötöttek: Szekeres József és Tóth Julianna. Tóth Antal és Kis Mária, Cseri István és Pap Klára. Kis József és Lakó Anikó. Kanyó Gyula és Csáki Erzsébet Terézia. Földi Béla Imre és Fülöp Magdolna. Rácz József és Zsigó Margit. Cserép Sándor és Tarjányi Agnes. Meghaltak: Fekete Gáborné Lajos Rozália 73 éves. Herédl Lászlóné Pintér Hona 52 éves, Drozdik Jenő 73 éves. Hayn Antalné Görög Julianna 93 éves, Gubicza Pál 71 éves. Fekete József 64 éves. Forgó Ferenc 71 éves, Farkas Józseíné Czinege Irén 62 éves. Iványi Józsefné Banó-Szabó Rozália 69 éves. Pólyák József 70 éves. Tóth Sándor 68 éves. Fekete János 74 éves korban. Felnőttoktatás Tegyük szebbé városunkat mmm Gátéren * Már évek óta jó eredménnyel folyik a felnőttoktatás Gátér községben. Egy-egy jól sikerült tanév után nem pihennek meg babérjaikon, hanem máris kezdik a következő tanév előkészítését. A kis községben mindig akad ..rejtett tartalék". Így volt ez az 1975—76-os tanévben is. amikor 7. és 8. osztályt szerveztek. A 7. osztályba 17. a 8. osztályba pedig 26 felnőtt dolgozó iratkozott be, akik 18 munkahelyen dolgoznak. A szerteágazó 18 munkahely közül 13 képviseltette magát a most megtartott bizonyítvány-kiosztó ünnepségen, ahol vizsgázó dolgozóiknak pénz- és könyvjutalmakat, vásárlási utalványokat adtak át. S annak a hét ,,diáknak", akik jelenleg még nem állnak munka- viszonyban, a Községi Tanács adott könyvjutalmat. Az évzáró ünnepségen részt vettek a „tanulók” közvetlen hozzátartozói és rokonai, megjelentek a község vezetőin kívül Bársony Ferenc, a megyei párt- bizottság képviseletében. Kovács Sándor, a megyei tanács oktatási bizottságának titkára. Kovács Sándorné. a városi tanács művelődésügyi osztályvezetője. Kapus János tanulmányi felügyelő, akiket a község nevében Bálint Mihály tanácselnök és Szabkov Miklós igazgató köszöntött. Közlemény Közöljük az érdekeltekkel, hogy az ebek veszettség elleni kötelező védőoltása az alábbi helyeken és időpontokban lesz: A külterületen: Május 31, hétfő. Reggel 7 órakor az Alpári úti belső kanásztanyán. Reggel 8 órakor az Alpári úton. n volt Felszabadulás Tsz irodájánál. Délelőtt 10 órakor a Dózsa Tsz külső központjában. Déli 12 órakor, a Zöldmező kerületben, Toldi Károly tanyáján. Délután 13 órakor az Állami Gazdaság Csongrádi úti irodájánál. Június 2 szerda. Reggel 7 órakor a volt Vörös Október Tsz központ, a Kecskeméti úton. Reggel 9 órakor az Aranyhegyi csárdánál. Délelőtt 11 órakor a Vörös Csillag Tsz központjában. Délután 13 órakor, a volt Kalmár- féle tanyában a Kisszegedi úton. Reggel 7 órakor a Szegedi úti Varga kocsmánál. Délelőtt 10 órakor a Csólyosi úti volt Tábi kocsmánál. Június 3. csütörtök. Reggel 7 órakor a Körösi úton. a volt Üj Élet Tsz központnál. Reggel 7 órakor a Csongrádi úti Vendeles Tóth-féle tanván. Reggel 9 órakor a Körösi úti Király tanyán. Reggel 8 órakor Csanyi úti Gulyás Ferenc tanyája. Délelőtt 9 órakor Péteri úti Jókai Imre tanyája. Délelőtt 10 órakor R. Nagv István VIII. 36. tanya. Délelőtt 11 órakor S/.énásl János VII. 3. tanya. Június 7. hétfő. Reggel 7 órakor Majsai út Pintér Antal tanyája. Reggel 8 órakor Kiskunság Tsz központja. Délelőtt 9 órakor Halasi út. Fekete Pál XII. 106. sz. tanya. Délelőtt 10 órakor volt Bem Tsz központja. Délután 16 órakor Bugaci út volt Móra Tsz iroda. Délután 18 órakor Izsáki út Petőfi Tsz központja. A város belterületén: Június l-én kedden, június 4-én pénteken reggel 7 órától 9 óráig, délután 16-tól 18 óráig és június 5-én. szombaton reggel 7-től 9-ig Alkotmány u. 10. sz. alatt a Magyar Ebtenyésztők székházában. Felkérünk minden kutyatulajdonost, hogy az adóbefizetési csekklanpt, vagy az adóbefizetés alóli mentesrfvgi határozatot mindenki hozza magával. dr. Lombár László városi főállatorvos Károk, kártérítések Az Állami Biztosító kiskunfélegyházi városi fiókja 2,7 millió forint kártérítést fizetett ki az elmúlt négy hónap alatt. Ez 715 ezer forinttal több, a múlt év hasonló időszakában kifizetett térítéseknél. A szövetkezetek 540 ezer forintot, magánosok különféle biztosításaikra 2,2 millió forintot kaptak. — Szép. szép ez a város, de még sokkal szebb is lehetne, ha mindnyájan azt akarnánk. Erről a témáról beszélgettünk a szülővárosába hazalátogató Tarjányi Ferenc kertépítő mérnökkel is. aki — mint ismeretes — a nagy világversenyen, a Bécsi Nemzetközi Kertkiállitáson első díjat nyert és nagy dicsőséget szerzett hazánknak. Az ö szavait tolmácsoljuk most, amikor egy-két apróságra felhívjuk olvasóink figyelmét. Jó lenne, ha minden ház előtt — a lehetőséghez mérten — csinálnánk egy kis kertecskét, néhány tő virágot, egy kis zöldet. A meglevőket ápolnánk, gondoznánk is. A talajlazitást, (ÜZLETEK) Hogyan volt ez régebben, s van sokfelé még ma is? Elsétáltunk a népboltba, vagy az élelmiszer-vegyesbe és egyhelyen —, legfeljebb öt-hat perc alatt — megkaptuk, amit éppen kívántunk. Most meg ...? Vegyük példának egy átlagos hétköznap átlagos délutánját. Rohanás a város legnagyobb, legkorszerűbbnek mondott — ez fontos! — élelmiszer-áruházába, az ABC-be. Ne akarjunk semmi mást, csupán fél kiló kenyeret, húsz deka felvágottat és két citromot. (A vacsorához, illetve a reggelihez.) Tehát kezdjük: kosár, sorbanállás a zöldség-gyümölcs osztályon: 3— 5 perc, Tovább, várakozás a kenyeresnél: 2—3 perc. Két méterrel odébb a töltelékáru, türelem: 4—6 perc. S végül, a pénztár előtt belépünk a leghosszabb, legkeservesebb sorba : 5—7 ere. Ez — nem számítva a benti közlekedést — annyi, mint: 14—21 perc. És akkor még simán megúsztuk •.. Hova lett hát a jelmondatokból ismert korszerűség, gyorsaság? Elveszett. Vagy .legalábbis átalakult. Időrablássá, idegeskedéssé. □ □ □ Van egy üzlet nálunk, melynek állampolgárokat pukkasztó nyitvatartási rendjébe — úgv látszik végképp beletörik a bicsöntözést nagyon meghálálnák a növények. Ahol nem lehetséges „maszek” kiskertet csinálni, gondozzuk, óvjuk, védjük a tanács költségvetési üzeme által létesített parkrészletet. Példa rá a Móra Ferenc Gimnázium, ahol a tanulók vállalták, hogy az iskolától a Lányai utcáig tisztán tartják a fasor zöld pázsitját. Nincs szomorúbb látvány, mint az eltört facsemete, letaposott pázsit, heri'adozó virágpalánta. s2étdobált hulladék. Egy kis jószándékkal, szépérzékkel. nagyon kevés fáradsággal szebbé, kellemesebbé, egészségesebbé tehetnénk városunkat, környezetünket. Próbáljuk meg! T. M. kánk. Az OFOTÉRT hajthatatlan és kikezdhetetlen ... Emlékszem, egy évvel ezelölt a városi tanács ülésén az egyik interpelláló — teljesen érthető okokra hivatkozva — kifogásolta a szemüveg- és fotocikkbolt 16 órai zárási idejét és kérte annak 18 órára történő módosítását. A félegyházi dolgozók jelentős hányada ugyanis délután négy óra kórül fejezi be a munkát, s mire a Kazinczy utca sarkára ér, az űzletajtón lehúzott rácsot talál. Nem marad más választása — mert a vényt ki kell váltani —, mint: kilépőt kér. kivesz egy nap szabadságot, esetleg megvárja a legközelebbi szabad szombatot. Egyik megoldás se szerencsés. Sem az üzem, sem az egyén szempontjából. Fölösleges részletezni, miért. E sorok írójának az a gyanúja, hogy amíg a bosszantó tények mögött lappangó, igen sarkalatos kérdést nem tisztázzuk, aligha következik be az olyannyira áhított változás Vagyis: mi légyen itt az alapállás? Az OFOTÉRT van a lakosság — azaz a vásárlók és a betegek — szolgálatában, avagv megfordítva? El kellene végre dönteni! És ennek szellemében jobb belátásra bírni a kereskedelmi vállalatot. Hátha sikerül... K. F. Fórum 1976 - Kiskunfélegyháza A helyes közéleti gondolkodás és cselekvés fiatalokhoz illő megnyilvánulása volt vasárnap este a Móra Ferenc Ifjúsági Klubban rendezett félegyházi fórum. A program patrónusai, a városi tanács KISZ-esei mellett az est meghívottja volt Dob- rovszki Miklós, a KISZ IX. kongresszusa küldötte, a Vörös Csillag Tsz KISZ-titkára és Tóth József, a Társadalmi Lakáselosztó Bizottság tagja, a VSZM KISZ-titkára. Az üzemeket és középiskolákat képviselő fiatalok kérdéseket tehettek fel Szabó Sándornak, a KISZ városi bizottsága megbízott titkárának is. Nem is volt hiány a városunk jelenével, jövőjével kapcsolatos kérdésekben. Az első körkérdés a parkerdővel, az ifjúsági parkkal foglalkozott. Ju- dik László, a városi tanács vb műszaki osztályán eddig tett lépésekről számolt be. Fenyvesi István elemezte a közművelődés jelentőségét, Szabó Sándor pedig a társadalmi munka fontosságáról beszélt. Széles körű, alapos választ adtak minden kérdésre. Dr. Kardos András elsősorban a kisajátításokkal, különféle igazgatási, jogi problémákkal kapcsolatos kérdésekre válaszolt. Az úthálózat fejlesztése, az új városrészek közötti autóbuszjáratok indítása, a művelődési» központ építése. a kereskedelmi hálózat bővítése is a témák között volt. több helyen utat nyitva termékeny vitákra. A rendezvény sikerét — minden más mellett —, elsősorban abban kell látni, hogy megismertette a fiatalokkal városunk 5 éves tervét. A rendező ifjúsági klub számára fontos tapasztalatot jelentett, hogy az ún. „száraz" tém'kh07. is hozzá lehet nyúlni — újszerű keretek között. Úttörő- és öregdiák-találkozó Az 1455. számú Petőfi Sándor úttörőcsapat is 30 éves.. E jelentős évforduló méltó megünneplésének előkészítésére alakult Jubileumi Bizottság már régebben megkezdte szervező munkáját. Ennek eredménye lett a május 23-án, vasárnap megtartott egész napos ünnepségsorozat, melyen együtt vettek részt a kisdobosok, jelenlegi úttörők és vezetőik a régi tanárokkal, öregdiákokkal, akik szerte az országban megbecsült emberként, különféle szakmákban és beosztásokban állnak helyt öregbítve régi iskolájuk, úttörő- csapatuk hírnevét Reggel 8 órától csoportosan és egyenként igyekeztek a fehér in- ges úttörők és sötét ruhás öregdiákok a Petőfi Sándor Általános Iskola felé. ahonnan zárt sorokban, zászlók alatt vonultak a nagy névadó, Petőfi Sándor szobrához az úttörő- és kisdobosavatásra. Utána az iskola tantermei voltak hangosak a boldog találkozások örömétől. A közös ebéd a Kiskunság Étteremben, az úttörők kulturális seregszemélje a Móra Ferenc Művelődési Házban, a tábortűz az iskola udvarán és az öregdiákok bankettje a pinceklubban, mind feledhetetlen élményként marad meg a résztvevők emlékezetében. A jelenlegi úttörők és kisdobosok nagy munkát vállaltak magukra. Összeállítják csapatuk történetét, összegyűjtik a korabeli fényképeket, dokumentumokat, adatokat, játékokat, dalokat gyűjtenek. A régi úttörők, öregdiákok egy iskolai stúdiót, hangerősítőt és egy jubileumi zászlót ajándékoztak a csapatnak, kiegészítve azt az összeget, amelyet hulladék- gyűjtéssel teremtettek elő a pajtások. így ez az ünnepség nemcsak a mai úttörőknek és vezetőiknek lett az ünnepe, hanem mindazoké, akik. az eltelt három évtized alatt valamilyen formában részesei voltak ennek a nagyszerű, országos mozgalomnak. T. M. A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Várost Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Prelszlnger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: 115, 143, 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valámint átutalással a KHI 215-96/161 pénzforgalmi Jelzőszámára. Petőfi Nyomda Kecskemét Telefon: 13-729 Index: 25»#«