Félegyházi Közlöny, 1976 (20. évfolyam, 1-51. szám)
1976-11-19 / 45. szám
Látogatás a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző Intézetben • Baromfitenyésztők szakmai gyakorlaton. Városunk és Bács-Kiskun megye mezőgazdasági szakmunkás- képzésében jelentős helyet foglal el a kiskunfélegyházi mező- gazdasági és élelmiszeripari szakmunkásképző intézet. Nemcsak az oktatás, nevelés, jó szakember- képzés terén, hanem elöljár a kezdeményezésben és a társadalmi feladatok megoldásában is. — Intézetünk megyei beiskolázású — mondja Judik Menyhért igazgató —, s mint bázisintézményben három irányú képzés folyik: szarvasmarha-tenyésztő, baromfitenyésztő és húsipari termékgyártó szakmunkásokat képezünk. Az elmúlt két évben másfél millió forint értékben felújítottuk f.z iskola szemléltető és az oktatási feltételeket segítő eszközeit. Tanáraink, oktatóink a legjobb tudásuk szerint képezik a leendő szakmunkásokat. Talán ennek is köszönhető, hogy intézetünkben folyik a bajai húskombinát 1 ?endő szakmunkásainak képzése is. A 363 tanuló közül 124 társadalmi ösztöndíjas, 63-an Baja környékéről jöttek, hogy húsipari termékgyártó szakmát tanuljanak. A fiatalok képzése, az oktató-, nevelő munka mellett sokat tesz az intézet azért, hogy a 300 férőhelyes diákotthonban a fiatalok jól érezzék magukat. A kulturális nevelés területén is komoly eredményeket értek el. Szakmai kirándulások, színházlátogatások, külföldi utak teszik színesebbé az itt lakók életét. Az intézet sokat tett azért, hogy végzett növendékei jól képzett, kvalifikált szakmunkásokká váljanak. Beindították a szakmunkások szakközépiskoláját 89 hallgatóval. A tsz-ekben üzemi tanfolyamokat szerveznek állattenyésztési tagozaton. Ezen kívül megyei bázisú munkásképző központot hoztak létre azzal a céllal, hogy jól képzett szakembereket adjanak a megye üzemeinek, termelőszövetkezeteinek. — Vajon elégedett-e az igazgató az elért eredményekkel? — Nem vagyok elégedett, bár tanulóink az elmúlt két évben sikereikkel öregbítették iskolánk hírnevét. A szakma kiváló tanulója országos versenyen egy első, egy ötödik és egy hatodik helyezést értek el húsipari szakon, örülnék, ha intézetünk felszereltsége még tökéletesebb lenne. Szeretném, ha tanulóink úgy jönnének hozzánk, mint második otthonukba, hiszen mi arra törekszünk, hogy elindítsuk őket az éleibe, hogy jó szakmát adjunk a kezükbe. W. Gy. „Félegyházáért” Városunk felszabadulásának 30. évfordulójára, 1974-ben a városi tanács „Félegyházáért” emlékplakettet alapított az arra érdemes, a társadalom különböző területein kimagasló tevékenységet folytató szervezetek, személyek részére. Az emlékplakett, oklevél és a vele járó 5 ezer forint pénzjutalom odaítélésére első alkalommal 1974-ben került sor. Az első év kitüntetettjei voltak: Kurucz Józsefné, Kiss István, Nógrádi Sándor, dr. Szelényi Ilona és Tóth Miklós. A második alkalommal, 1975-ben Besze Mihály, dr. Cseh László, Makra Jenő, Mohai Edéné és Réczi László nyerték <el az emlékplakettet, oklevelet és az 5 ezer forint pénzjutalmat. Idén 1976. november 7-re első helyen a Magyar Néphadsereg egyik alakulatát jelölte a városi tanács. Az elismerést a parancsnokság nevében Tóth Kálmán főtiszt vette át. dr. Dobos Ferenc tanácselnöktől, aki elmondta, hogy az egység katonái, tiszt- helyettesei és tisztjei milyen sokirányú társadalmi munkát végeznek a parkerdő talajelőkészítésétől, telepítésétől, a sportolási lehetőségek megteremtésén át egészen a gyermekintézmények építésének és fenntartásának segítéséig. A politikai és társadalmi megmozdulásokban az alakulatra minden esetben számítani lehet. Felbecsülhetetlen segítséget nyújtanak a város gazdasági célkitűzéseinek megvalósításához is. A további kitüntetettek: Április 4. Gépipari Művek kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyárában dolgozó Április 22. szocialista, lakatos brigád. Katona Gáspár, Bencze Sándor és Hideg János, akikről lapunk következő számaiban adunk tudósítást. Tóth Miklós Híradás a földekről Az egészségvédelmi hónap rendezvényei A kedvező időjárás meggyorsította a mezőgazdasági munkákat. A termelőszövetkezetek minden időt kihasználtak a betakarítás gyorsítására, az őszi vetések időbeni elvégzésére. A jól szervezett munkának köszönhető, hogy november 5-re a 7731 hektár tervezett kalászos helyett 8024 hektáron vetettek, örvendetes, hogy a búza vetéstervét 5,3 százalékkal túlteljesítették. Betakarításnál komoly gond a kukorica érésének az elhúzódása. A kukorica betakarításának függvénye a szárítókapacitás is. A 7769 hektár termését november 12-ig 87 százalékban takarították be. E termény betakarításánál tapasztalható az összefogás, egymás segítése. A Lenin Tsz végzett a kukoricabetakarítással, és segít a pálmonostori Keleti Fény Tsz- nek. Cukorrépából 491 hektárt kell betakarítani, ez november 12-ig 86 százalékban történt meg. Az időközönként lehulló csapadék megnehezíti a gazdaságok munkáját. A fenti időtől számolva már csak 68 hektár betakarítását kell elvégezni. Igaz, ez lesz a legnehezebb. A Vörös Csillag Tsz-nek cukorrépából 325 hektár területe van. Az eddigi termésátlag náluk 288 q ha, a Petőfi Tsz-ben 256 ha, a kunszállási Alkotmány Tsz-nél 230 q ha A szeszélyes időjárás nem kedvezett a kapásnövényeknek, ez meg is látszik a terméseredményeken. A gazdaságok jó ütemben haladnak a mélyszántással is, eddig 5450 hektáron végezték el, ami 48 százalékot jelent E munkát is minden gazdaságban gyorsítani kell. N. I. Védjük egészségünket! — hirdetik a plakátok, hangzik el nem egy felhívás a rádióban, televízióban. Egészségünk őrei, az orvosok, ápolónők, védőnők munkáját megnehezítenénk, ha nem törődnénk kellőképpen magunk is egészségünkkel. November hónapban az egészségügyi szervek kettős programot indítottak: egyrészt fogaink védelmében, másrészt az egészségre nevelés területén. Az „Egészségnevelési hónap” keretén belül a városi tanács egészségügyi osztálya különféle rendezvényeket, bemutatókat szervez az egészséges táplálkozás, afe egészséges öltözködés és az egészséges csecsemőápolás érdekében. Városunkban november* 25-én, szerdán délután három órakor kezdődnek a rendezvények, melyekre szeretettel várjuk városunk érdeklődő lakosságát: — Az egészséges táplálkozásra" nevelést szolgálja a „Hidegkony- ha-bemutató” a Mackó büfében. — Az egészséges öltözködés bemutatója a BRK-áruházban. — Az egészséges csecsemőápolással kapcsolatos bemutató a CSÖPI-áru házban. Ugyanezen a napon fél négy órakor a Móra Ferenc Művelődési Házban „Egészséges táplálkozás'’ címmel lesz előadás, mely mintegy zárja az egészségnevelési hónap rendezvényeit. Aranykoszorús minősítést kapott a Kiskunfélegyházi Szövetkezetek Petőfi Énekkara 1976. november 1-én, Kapuváron Országos Szövetkezeti dalos találkozón vettünk részt. Ebből az alkalomból került sor az énekkarok minősítésére, ahol a zsűri aranykoszorúval értékelte az előadott énekszámainkat. Köszönetét mondunk Kapus Béla karnagynak és az énekkar minden tagjának a városunknak szerzett szép dicsőségért. Ezen a minősítésen a 70 éves fennállásához közelgő vegyeskarunk elérte a régen várt eredményt. Ezúton is hívjuk városunk női és férfi dolgozóit, hogy aki szereti a dalt, az éneklést, álljon közénk. Próba minden hétfő—pénteken este 7—9 óráig a művelődési házban. A kórus vezetősége Mezőgazdasági termelőszövetkezeti szocialista brigádok lövészversenye 1975-ben nagyszerű kezdeményezés született, amikor az MHSZ területi tartalékos klub és a kiskunfélegyházi Petőfi Tsz kupát alapított a mezőgazdasági termelőszövetkezetek szocialista brigádjai lövészversenye gj őztesének. A kupáért a versenyt ez év október 31-én az MHSZ Csányl úti lőterén ismét megrendezték. Eredmények: Női csapat: 1. Petőfi Tsz, Hámán Kató brigád, 2. a Vörös Csillag Tsz, Április 4. brigád. Férfi csapat: 1. Petőfi Tsz, Május 1. brigád, 2. a Vörös Csillag Tsz, Petőfi* brigád. 3. Vörös Csillag Tsz, Allende brigádja. Nő egyéni: 1. Nagy Mária. Vörös Csillag Tsz, Április 4. brigád, 2. Fazekas Zsuzsanna, Petőfi Tsz, Hámán Kató brigád, 3. Illés Józsefné, Vörös Csillag Tsz. Április 4. brigád. Férfi egyéni: 1. Váradi Zoltán. Vörös Csillag Tsz, Petőfi brigád, 2. Pászti József, Petőfi Tsz, Május 1. brigád, 3. Pelyhe József, Petőfi Tsz, Május 1. brigád. A verseny befejeztével a helyezettek szép dijakat kaptak. ANYAKÖNYVI HÍREK KISKUNFÉLEGYHÁZA Születtek: Bognár Bernadett Katalin (anyja neve: Juhász Katalin). Mészáros Csaba (Szabó Katalin Julianna), Révész Pál (Kárpáczi Mária), Rádl Zoltán (Rafael Mária), Szarka Vince (Tóth Mária), Asztalos Rozália (Rácz Rozália Veronika), Rozsa Károly (Tímár Jolán), Fazekas Éva Edit (Csernák Katalin Anna). Kapus Erika (Kovács Mária), Tóth Ákos (Tímár Emilia Anikó), Czakó Szilvia (Tóth Ilona), Csordás János (Arany Katalin), Lantos Mihály (Grünfelder Anna Mária), Gondi László (Csenki Erzsébet), (Gondi József (Seres Julianna), Ficsór Gábor (Kovács Anikó), Gyovai Mónika Henriette (Varga Teréz), Vidács Mária Mónika ési Vidács István Csaba — ikrek (anyjuk: Seres Mára). Házasságot • kötöttek: dr. Diab Muhammad Taleb — Gyóni Margit, Vaskó Antal József — Lajos Erzsébet Kis-Fekete Vilmos Antal — Juhász Gabriella Erzsébet, Jenei János — Balogh Györgyi Róza. Ajtai Antal — Gondi Anna, Fábián László — Tóth Anna Katalin. Somogyvári Zoltán — Hevér Éva, Hegyesi István — Demeter Julianna. Meghaltak: Bakos Imre Istvánné Dobos Terézia, Felszabadulás u. 37., Koncz Lajosné Patyi Mária, Kunszállás, Tanya 825., Tóth Imre, Alkotmány u. 38., Mogyoró László Mi- hályné Dénes Franciska, Tanácsköztársaság u. 77.. Körmöczi Ferenc, Gátér. Petőfi u. 104., Palásti Sándor, Tiszaalpár, Ady u. 108., Nagy Béla Dayka u. 35., Dobák István János I. kér. 59., Pap MIhályné Pajkos Mária, Akácfa u. 32.. Kerekes Gáspárné. Faragó Mária. Lenin u. 53., Bartos Béláné Szalai Julianna, Szánk, Szép u. 8., Farkas Károlyné Pintér Mária, Bercsényi u. 29., Rigó János Mátyás, Mártírok u. 17., Seres Jánosné Kovács Anna Janka, X. kér. 17., Vidács Mária Mónika, Radnóti u. 28.. Vidács István Csaba, Radnóti u. 28. Helytálltak ökölvívóink Szombaton zsúfolt nézőtér előtt került sor hosszú idő után az ökölvívó csapatversenyek küzdelmeire. A Népsport ugyan titkos favoritnak kiáltotta ki a félegyháziakat, de Tóth György és a többi szakember mértéktartóan latolgatta és tisztes eredményt reméltek a csoport nagy esélyesével, a budapesti Vasassal szemben. A mérkőzés a helyi szakvezetőket igazolta ugyan, de a Vasas csak a legminimálisabb arányban. 12:10 arányban tudott győzni. Hozzá kell azonban tenni, hogy a négy pon- tozóbiróból 3 fővárosi volt, a két vezetőből pedig l, budapesti, 1 szegedi. Nos, a szegedi Neumann eléggé elfogultan vezetett. Zahoveczet kétszer is megintette, míg budapesti ellenfelét lökdösődésért csak figyelmeztette. Sajnos, a meccsek rövid lé- legzetüek voltak, két egyenrangú ellenfél nem került össze és a Jobbak gyorsan végeztek a gyengébb ellenfelekkel. Egyedül a Takács—Tímár papirsúlyú párharc volt hárommenetes. Borbély ismét formába lendült, ellenfele edzője a 2. m*enet elején bedobta a törülközőt. Az igazi meglepetés , fiatal Hideg szereplése volt a nagyváltósúlyban. Ellenfelére hatalmas ütéseket mért jobbal-ballal, úgyhogy ellenfelét már az első menet végén Hideg döntő fölénye miatt leléptették. Hideg László, ha így folytatja és bírja a 3 menetet, a legjobbak közé küzdheti fel magát. Jól hajrázik a Honvéd. A Kun Béla SE labdarúgó-csapatának formája az átmeneti hullámvölgy után ismét felfelé tendál. Hétközben nemhogy alárendelt szerepet játszott volna MNK-mérkőzésn az NB IT-es Volánnal szemben, hanem a komplett csapattal felálló Volánnál lényegesen jobb volt. A Volánnak csak egy tartalékjátékosa volt. Szigeti kapus, aki viszont, ahogy mondják, kivédte csatáraink „szemét”. Az 1 :l-es döntetlen így is elismerésre méltó, habár a félegyházi gól Patyi szép lövéséből, míg a Volán-gól Gulyás hibájából született. Meg kell azonban mondani, hogy Gulyásnak is volt néhány szép védése, dehát ilyen a kapussors. Vasárnap, Tompán 2:0-ás győzelemmel kezdte meg a Kun Béla SE az őszi idény hajráját. 1975-ben Tompán 2:l-re, 1976-ban 3:l-re kapott ki a Honvéd. Az MNK-mérkőzésen viszont 5:2-re győzött. A találkozón nem alakulhatott ki Jó játék az egyenetlen, göröngyös talajú pályán. Ezen a talajon kombinálni, tervszerűen játszani, egy technikás csa-. • Hideg László. patnak nem lehet. Ezt felismerték a félegyházi fiúk és ennek megfelelően alkalmazkodtak a talajhoz. Az első gólt a II. félidőben Csurka szerezte és egy jól sikerült cserével beállt Varga Pista remek fejesgólja biztosította be a Honvéd győzelmét. Mindkét mérkőzésen Horváth. Sahin, Dobra és Dongó játszott kiemelkedően. A vasárnapi rangadó esélyese a Kun Béla SE, de csak akkor győzhet, ha a fiúk teljes eröbedobással harcolnak - a bajnoki pontokért. Kosárlabda: Az NB Ill-as rangadóra a Lenin Tsz csapata Kecskeméten is győzni tudott 76—62 arányban és már 21 mérkőzésen nem szenvedett vereséget. Mészáros 24, Bódi 21 kosarat dobott. Meglepetés a Vasas lányok 10 pontos veresége Kecskeméten az MFSC-től. így a csapat a 2. helyen áll, de ha vasárnap itthon legyőzi a Mezőberényt az utolsó fordulóban, akkor bajnok, vereség esetén is biztos feljutó. A Közgazdasági Szakközépiskola női csapata szintén vereséget szenvedett a KSI-től Kecskeméten. Sportműsor. Labdarúgás: Kun Béla SE—Mezőfi SE 13 órakor. Kosárlabda. Vasas—Mezőberény 11 órakor. Lenin Tsz—Mezőberény 12.30 órakor. Mindkét mérkőzés színhelye a József Attila Iskola. Ökölvívás: Kaposvári Dózsa—Kun Béla SE csapatverseny. P. J. ^^"^Képeniírad^^™ # Kedves vendégek tartózkodtak három napig a múlt hét végéi Egyesült Lenin Termelőszövetkezetben. Sok éves kapcsolatokat á va a csehszlovákiai Selce község Februári Győzelem Termelőszövei zetének tizenkilenc tagú küldöttsége látogatott el Félegyházára és merkedett a termelőszövetkezet életével és eredményeivel. Felv lünk a II. számú szarvasmarha-telepen készült, ahol Sipos Pál állattenyésztő (balról) adott részletes tájékoztatót a vendégeknek • Tervének túlteljesítésére készül az ÁFÉSZ baromfi- és kisállatfeldolgozó üzeme, ahol egy műszakban hatvanan dolgoznak. A tervek szerint 61 ezer hízott liba helyett az év végéig 80 ezernek a húsát és máját szállítják NSZK és francia megrendelőknek. Felvételünkön Lajos Jánosné munka közben. • A költségvetési üzem dolgozói és gépei teljes erővel dolgoznak Béke téren az egykori elavult házak bontásán. Az év végére sík tei letnek kell itt lenni, hogy a Kiskunhalasi Építőipari Vállalat m« kezdhesse az új Centrum áruház építését. A mintegy 3000 négyz méteres alapterületű új kereskedelmi intézmény a tervek szerint 1! végére elkészül, illetve 1978 elején már a vásárlók rendelkezésére i Szocialista brigád a közösségért A Kecskeméti Közútépítő Vállalat szocialista brigádjának tagjai, akik Kunszállás községben laknak, társadalmi munkában vállalták, hogy a vasbolttól az iskoláig aszfaltjárdát építenek. November 8-án a község lakóinak segítségével elkészítették a „tükröt” és a déli órákban már készen állt a járda és az iskola előtti sorakozó aszfaltozása. A serényen dolgozók között jó példával járt elöl a Népfront és a tanács elnöke, akik „fogjuk és vigyük” elv alapján buzdították a község dolgozóit. Fülöpjakabon a közeljövőben a buszmegálló helyét, környékét akarják társadalmi munkában salakozni, mert az esős idők beálltával szinte lehetetlenül rossz a megálló környéke. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán november 20-án szombaton délután és vasárnap egész nap dr. Horváth Tibor tart ügyeletet. Lakása: Mártírok u. 4., telefon 787. Ugyanezen idő alatt a külterületi négy községben az ügyeletet dr. Gyöngyösi Péter látja el. Lakása: Petőfiszállás, telefon: 7. A községi tanács elnöke 1 vábbra is kéri a község lakoss gának, a termelőszövetkezetn a támogatását a helyi kommun lis gondok megoldásához. S. L. FELEGYHAZI közlöny A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: 115, 143, «3. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—M/in pénzforgalmi Jelzőszámára. Petőfi Nyomda Kecskemét Telefon: 13-72» Index: 25 908