Félegyházi Közlöny, 1975 (19. évfolyam, 1-49. szám)

1975-11-07 / 43. szám

-------------------------j-------------—"r Október 28-án a VSZM 2. szá­mú gyáregysége ebédlőjében sza. bad pártnapot rendeztek, melyen dr. Tóth Józsefné. a Bács-Kis- kun megyei Oktatási Igazgató­ság tanszékvezető tanára az ak­tuális nemzetközi külpolitikai helyzetről tartott előadást az MSZMP KB állásfoglalása alap­ján. Az előadás után az előadó a feltett kérdésekre adott vá­laszt Színesdia-bemutató Második alkalommal rendezte a városi tanács művelődési osz­tálya és a Fegyveres Erők Klub­ja a színesdia-pályázatot. Október 30-án bírálta el a zsűri a 12 pályázó 253 színes diaképét és ezekből 62 kerül a november 7-i bemutatóra. Első dijat nyert: Kovács Ervin két gyermekfotója. A második és a harmadik díjat megosztva adta ki a zsűri. Iványi Imre: Vihar után. Kürtösi István: Aranyhíd című képe a második. Zalatnai Pál: Üj élet fakad, Réz István: Ott vagy című képe pedig a har­madik díjat kapta. Ez úton hívjuk meg az érdek­lődőket november 7-én este 18 órakor a Fegyveres Erők Klub­jában tartandó színesdia-bemu- tatóra. ahol a legjobb 62 képet mutatjuk be. Szeretnénk, ha ez a pályázat a következő évben több fotóst ösz­tönömé arra, hogy tudatosan fej­lessze ízlését és észrevegye társa­dalmunkban végbemenő változá­sokat. Ezeket megörökítve remél­jük, hogy 1976. októberében sok­kal többen jelentkeznek majd a pályázatra. mmm iw Világtakarékossági nap • Dr. Vldmann Mihály ünnepi bessédét mondja. (Rádl József felvétele) Kiskunfélegyházán, a Fegy­veres Erők Klubja zsúfolásig megtelt nagytermében nyitotta meg dr. Bodóczky László, a Ha­zafias Népfront megyei elnöke a világtakarékossági nap megyei rendezvényeit. Az ünnepségen a megye és a város vezetőinek képviselői mellett ott láttuk dr. Fekete Lászlót, az OTP vezér­igazgató-helyettesét is. Ünnepi beszédében dr. Vid- mann Mihály, a megyei tanács pénzügyi osztályának vezetője többek között elmondta, hogy hazánkban ma már 5 millió be­tétkönyv-tulajdonos van. me­gyénkben pedig közel negyed- millió, és tíz éve első helyen állunk a takarékossági mozga­lomban. Még néhány számadat a me­gyéből: a kisiskolások 11 mil­liót, az ifjúsági takarékbetét­könyvvel rendelkezők 65 milliót a 25 ezer KST-tag 80 milliói gyűjtött. Kiskunfélegyházán alakul meg az első városi takarékszö­vetkezet, és népszerű lett a la­kásszövetkezeti építkezés is. A takarékos családok száma örven­detesen növekszik, mert egyrt többen rájönnek arra, hogy vá­gyaikat, legszebb álmaikat csak ésszerű takarékoskodással tud­ják megvalósítani. A nők világéve rendezvényei A Hazafias Népfront nőbizott­sága a Ruhaipari Vállalat nőbi­zottságának meghívására Dobos Gézáné HNF-titkár, Sjsák Kata­lin MSZMP-nőfelelős és Varga Jánosné vezetőségi tag kíséreté­ben — a nők világéve rendezvé­nyeinek részeként — üzemláto­gatással. egybekötött nőtalálko­zón vett részt. A vendégeknek Tóth Józsefné adott tájékoztatót az üzemi nőbizottság munkájá­ról, valamint a vállalat tevé­kenységéről, majd megtekintet­ték a kimondottan női üzemet, ahol á dolgozó asszonyokkal, lá­nyokkal beszélgettek a munka­körülményekről, a szociális ellá­tottságról. . A találkozót teadél­utánnal fejezték be, amelyen kedves kis ajándékokat adtak át a vendégeknek. A hetven aktív tagot számláló HNF Asszonyklub is élénk, egész évre szóló beprogramozott kö­zösségi munkával ünnepli 1975- öt, a nők világévét. A mindig sok érdeklődővel megrendezett országjáró kirándulások, színház- látogatások mellett a TIT isme­retterjesztő előadásait is „telt házzal” fogadják. A minden hó első hétfőjén tartott előadások témaköre felöleli az irodalom, jogtudomány, történelem, művé­szet, biológia, egészségügy, csil­lagászat és kémia ágazatát, egy- egy népszerű előadásbaa Képes híradó • Az Április 4 Gépipari Művek kiskun­félegyházi Vegyipari Gépgyárában szénacélból 240 köbméteres erjesztő tankokat készítenek a Kőbányai Sörgyár részére. Még ebben az évben átadnak 4-et, jövőre pedig 8 ilyen hatalmas tartállyal járulnak hozzá a sörgyár fejlesztéséhez. Felvételünkön Horváth János» a hegesztők művezetője és Farkas Tibor technikus ellenőrzik az egyik készülő tartályt A Vöröskereszt családvédelmi tanfolyama A Magyar Vöröskereszt kiskunfél­egyházi szervezete kétnapos családvé­delmi reszortíelelös-képzö tanfolyamot szervezett 34 hallgatóval, megyei elő­adókkal. A tanfolyam tematikája az anya- és csecsemövédelemmel. az Idős korú lakosság helyzetével, az állami gondozott gyermekek nevelésével, a megelőzéssel, a szülő felelősséggel fog­lalkozott. A tanfolyam végén az elő­adók elismeréssel szóltak a példás szervezésről, a hallgatók felkészültsé­géről, és nagyon tetszett, hogy hozzá­szólásaikban az életből vett példákat mondták el. mintegy kiegészítéséül az előadott anyaghoz. Reméljük, hogy a tanfolyamot elvégző társadalmi aktí­vák lelkes munkája nagyban hozzá fog járulni a gondozásra szoruló idő­sek, a fiatalok életkörülményeinek normalizálásához. • Pálmonostorán a Keleti Fény Termelőszövetkezet 310 holdas hal­gazdaságában megkezdődött az őszi halászat. Dósa Jenő halász­mester irányításával kora reggeltől késő estig a Péteri tavon dol­goznak a halászok s a tervek szerint november 20-ra fejezik be ezt a nagy munkát. Az eddigi eredmények biztatóak, teljesíteni tudják 10 vagonos szerződési kötelezettségüket. Képűnkön: válo­gatják a halakat. (Opauszky László felvételei) Városnéző körúton szentesi vendégeinkkel A városi tanács kulturális bi­zottságának szentesi látogatását viszonozva, vendégeinket a ta­nácsházán fogadták. A vendégek és a vendéglátó bizottság tagjai a tanácsházáról a Móra Ferenc Művelődési Központba sétáltak ót. ahol a bizottság elnöke: Ben- cze Sándor iskolaigazgató üdvö­zölte a szomszédváros bizottsá­gának tagjait, Kölcsönös bemutat­kozás után már kialakultak a pá­rok a két művelődési osztályve­zető,'- a két bizottsági elnök, a két múzeumigazgató, a két művelő- désiház-igazgató. a két könyvtár- igazgató között, és gyorsan meg­találták a közös témát. A két bi­zottság előre megegyezett egy­mással a témakörben. Szentesen a közművelődés, Félegyházán a közoktatás volt a téma. Városunk közoktatási helyzeté­ről dr. Belényi István tájékoztat­ta a vendégeket, utána városné­zésre indult a társaság. A Batthyány Lajos Általános Iskola modem épületéről és a benne folyó korszerű tanító-neve­lő munkáról nagy elismeréssel szóltak vendégeink. Nem fukar­kodtak az elismeréssel a Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépisko­la tanműhelyének, és a 608-as sz. AS/IRKOIÓKNAK Ügyeletes állatorvos Kettős vereség Vasárnap a József Attila iskola tor­natermében kettős kosárlabda-mérkő­zésre került sor és a várakozással el­lentétben mindkét félegyházi csapat vereséget szenvedett. Előbb a Lenin SK—Kecskeméti Műszaki Főiskola ta­lálkozót játszották, és a vendégek si­mán 61:49 arányban győztek, jellem­ző, hogy a Lenin Tsz gárdája az L félidőben mindössze 15 pontot szer­zett. A Lenin SK csapata ősszel vala­mennyi mérkőzését nagy fölénnyel nyerte, de a sikerek főrészese a 21 éves, 196 cm magas Mészáros volt, aki áz eddigi 16 mérkőzésen 524 kosarat dobott, átlag 32.8-at — lábsaroktörést szenvedett egy edzésen és Így nem állhatott csapata rendelkezésére. Saj­nos, ez kihathat a bajnoki cím meg­szerzésére is. Amennyiben a félegy­házi csapat szombaton Szegeden a Postástól kikap, ismét második helyen végez. Ha győzne, ami Mészáros nél­kül nem valószínű — akkor már baj­noknak tekinthető és tavasszal az NB H-ben küzdhet a bajnoki pontokért. A Tipográfia Idősebb, tapasztalt női gárdája meglepően jól játszott.. Végig irányította a játékot, 17 pontkülönb­séggel legyőzte a Vasas együttesét. A fővárosi csapat magassági fölényben volt és a 8-as, valamint a 14-es hosz- szúra nőtt centert nem tudták tartani. Ettől függetlenül a hátralevő 5 mér­kőzésből 4 a Vasasnak áll, s ez eset­ben elkerülheti a kiesést. Meg kell je­gyeznünk. hogy a Vasas-lányok nem játszottak rosszul, de a nyomdászlá­nyoknak ezúttal kijött a lépés. Ki­emelkedett Szabó Erika, aki védőjá­téka mellett 12 pontot szerzett és nagy­részt bejöttek Beliczai Zsuzsa távoli dobásai is, aki 17 kosarat dobott. Labdarúgás. A Tompán elszenvedett 3:l-es vereség nem válik a Kun Béla SE labdarúgóinak dicsőségére. Igaz, hogy a múlt évben is kikaptak 2:l-re, de a Honvéd azóta sokat javult, so­rozatban nyerte meccseit, míg Tompa múlt héten 4:l-re vesztett Kunszent- miklóson, előző héten pedig saját ott­honában Sükösd csapatától 2:l-re ka­pott ki. Az sem vigasz, hogy a ME- DOSZ Hajóson hagyott egy pontot, hiszen előnye 5 pontra nőtt, amit ne­héz lesz behozni. A játék színvonala a Járási szintet sem érte el, bizonyára az esélyes fél- egyháziak nagy mellénnyel vonultak ki a tompái pályára. Megjegyzendő, hogy Tompa már 3:0-ra vezetett és Kisznyér csak az utolsó percben tu­dott il-esből szépíteni. A Vasutas győzött ugyan, de játéka nem volt meggyőző. Madaras szerény képességű csapatát 3:0-ás félidő után 3:2-re győzték le, mindkét gólt ll-.es- ből kapták ugyan, de a U. féUdeji já ték nem elégítette ki a nézőket. Sportműsor. Labdarúgás. Kun Béla SE—Kiskőrös 8-án, szombaton 13 óra­kor (szünetben tombola). Kecel—Vasutas. Kosárlabda. Szegedi Postás—Lenin Tsz SK. Vasas—Szarvas november 19- re. halasztva. P. J. A városért, mindannyiunkért A városi tanács végrehajtó bizottsága 1974. október 23-án városunk fennállásának 200. és felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére öt személynek adomá­nyozta a „Kiskunfélegyházáért” kitüntetést. A város hálája, köszöneté el­jutott Tóth Miklóshoz is, akit valamennyi újságolvasó ember közelebbről ismer. írásai hétről hétre megjelennek a Félegyházi Közlöny hasábjain. Ott van min­den jelentősebb eseménynél, tu­dósít városunk kisebb-nagyobb ünnepségeiről. — Mikor kezdte az újságírást? — Az újsághoz több dolog szükséges, először is a nyomda. A felszabadulás után az akkori mm> Ipari Szakmunkásképző Intézet termeinek, virágos folyosóinak és hatalmas tornacsarnokának lát­tán. Megnézték a városról készült színes kisfilmet is, amely elénk varázsolta az ipari és mezőgazda- sági üzemek, épületek, parkok képeit is. A Petőfi Sándor Könyvtár, Kiskun Múzeum megtekintése után az általános iskolai (tanyai) kollégiumban ért véget a tapasz­talatcsere, mely mindkét bizott­ságnak hasznos volt, és elő fogja segíteni mindkét városban az ilyen téren való előrelépést. Anyakönyvi hírek Kiskunfélegyháza Születtek: Pölös Tibor (anyja neve: Kovács Mária Terézia), Horváth Ru­dolf Péter (Kiss Mária Margit), Vas­tag István (Fekete Piroska), Király Melinda (Lantos Piroska JuUanna), Tóth László Csaba (Jíagy, Franciska), Farkas Csaba (Kovács Mária), Lázár Iván Jenő (Vereb Anna Rozália), Dénes Anikó (Miltényi Anna Rozália), Sallaí István Attila (Csányi Rozália), Kovács Norbert József (Magony Ro­zália), Horváth Erika (Tarjányi Gi­zella), Nagy Mónika (Nagy Mária), Losonczi Erzsébet (Kádár Erzsébet), Szarka Beáta (Lantos Erzsébet Kata­lin), Vas Vencel Csaba, Vas Andrea Katalin ikrek (anyjuk: Szabó Rozá­lia). Judák Andrea Erzsébet (Dubecz Erzsébet), Juhász Andrea (Büki Vero­nika) . Kiskunfélegyházán november 7-én és 8-án egész nap az ügye­letet dr. Horváth Tibor tartja. Lakása: Mártírok u. 4., telefon: 787. Ugyanezen idő alatt a külte­rületi négy községben az ügyele­tet dr. Csőke András tartja. La­kása: Kunszállás, telefon: 4. Házasságot kötöttek: Horváth Jó­zsef Imre — Babos Mária. Meghaltak: Tóth János 93 éves, Sár­kány Imre József 31 éves. Tóth Pál- né Fekete Mária 62 éves. Szabó Ist­vánná Nagy-Ferenc Rozália 83 éves, Szombati Veronika 63 éves, Kiss Im­re 59 éves, Virág László Elekné Ve­ronika 67 éves, Kucsora Péter 78 éves, Fekete János 65 éves. Kovács János 71 éves, László Károlyné Mucsi Anna 67 éves korában. Obsitosok búcsúztatása Az utolsó katonai parancsot teljesítette az a több mint két­száz férfi, amikor egyemberiként felállt a félegyházi tanácsháza nagytermében és fogadta az el­nökségben helyet foglaló: dr. Cseh László népfront-elnököt, Dobos Gézáné titkárt, Kiss Imre és Patak Mihály alezredeseket, Vörös Mihály őrnagyot, dr. Kar­dos András igazgatási osztályve­zetőt, akik az obsitok ünnepé­lyes átadásán megjelentek. elért tartalékos honvédeket, a 60. évet elért tiszthelyetteseket és tiszteket. A honvédelmi miniszter 20. számú parancsa, a hadkötelezett­ség alól felmentette az 50. évet Dr. Cseh László, a Hazafias Népfron elnöke ünnepi beszédé­ben hangsúlyozta, hogy a most átadott emléklapok emlékeztetők is legyenek arra, hogy a társada­lom továbbra is számít azokra a férfiakra, akik dolgos kezükkel, alkotó értelmükkel mindig az élvonalban tevékenykedtek. A példamutató helytállásért kitün­tetést nyújtott át Kiss Imre al­ezredes néhány tartalékos tiszt­nek, tiszthelyettesnek, honvéd­nek. | mm vezetőség a mai nevén Petőfi nyomdát kollektív tulajdonba vette. Szükségünk volt papírra — meg a plakát és csomagoló anyagokat is felhasználtuk az újsághoz, illetve röplaphoz. A Félegyházi Közlöny őse ugyanis röplapként kezdte meg a pálya­futását. Természetesen mi újság­nak szántuk, de mert nem volt engedélyünk, így kénytelenek voltunk ehhez a módszerhez fo­lyamodni. Az első példány 1945 augusztus 20-án jelent meg a Félegyházi Élet cím alatt, majd ezt követő­en hetenként adtunk hírt a vá­ros életéből. A lap 1946 augusz­tusában a párt irányítása alá került, ekkor már hivatalosan is engedélyezett hetilapként je­lenhetett meg. — Hogyan szerette meg a tu­dósítói munkát? — A nyomdába 1922-ben ke­rültem mint nyomdászinas, 1926- ban szabadultam, később pedig üzemvezetői megbízatást kaptam. Jelentős állomás volt az éle­temben az 1930-as évek elején a több mint két évig tartó vándor­lás. Egy nemzetközi szervezet kere­tében 'gyalog-túrára indultunk. Nyolc európai országban jártunk, nagyon sok városban megfordul­tunk. A két év alatt 11 ezer 200 kilométert tettünk meg gyalog, kerékpáron, szekéren és néha vo­naton. Nagyon sok nevezetes he lyen, sok városban megfordul' tunk, tanulmányoztuk az ottan: munkások életét, a munkásmoz. galmat. A marxizmussal is ekkoi kerültem kapcsolatba. Beszélget, tünk idős emberekkel, színház­ban, moziban jártunk, meglátó gattuk a múzeumokat. A két é\ eredménye eddig az emlékeim, ben és a naplómban volt rejtve hogy a köz számára is elérheti legyen egy könyv kiadására ké szülök. A Félegyházi Közlöny életéber a második fontos időpont 1956 Az ellenforradalom kitörése utár rövid időre megszakadt az élet De még szinte fel se ocsúdtak a? emberek amikor már 1956. no­vember 17-én megjelent az elsí szám. Nem volt könnyű dolgunk ugyanis sem papír, sem pedií áram nem volt a nyomdában Amikor felvetettem, hogy meg kellene indítani a lapot, meghal- lotta egy szovjet őrnagy é! nyomban a segítségünkre sietett Lett papír is meg áramfejlesztés, re is sor került. — A Közlönnyel kapcsolatot tevékenységet társadalmi mun­kaként kapta? — 1944-ben léptem be a párt ba, s amikor megindítottuk a la. pót, feladatul kaptam, hogy min. den héten egy cikket kell írnom Tóth Miklós, a nyomda 1968- ban nyugállományba vonult több­szörösen kitüntetett vezetője. Pél­dát mutatott és mutat emberség­ből, akaraterőből, amelyet a köa szolgálatában állított ma is. öt. ezer hír, tudósítás, riport — mennyi szabad időt rabolt el I készítőjétől. Hacsak egyetlen órái szánna egy anyagnak, akkor ii ötezer óra, társadalmi munka. Ezért a munkáért több minisz­teri kitüntetést kapott. Dicsérő oklevelet adott neki q Népköztársaság Elnöki Tanácsú- nak Elnöke. A Felszabadulási emlékérem, a Kiváló Pártmunká­ért kitüntetés, majd 1974-óta a „Kiskunfélegyházáért” emlék­érem tulajdonosa. Sinkó Erzsébet H félegyhazi KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt „ Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő- dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: 115, 143, «73. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal ter.ieszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96/162 pénzforgalmi jelzőszámára. •X Petőfi Nyomda Kecskemét Telefon: 13-729 Index: 25 908 2r

Next

/
Oldalképek
Tartalom