Félegyházi Közlöny, 1975 (19. évfolyam, 1-49. szám)

1975-09-19 / 36. szám

mmm kiizim Takarékszövetkezetünk első küldöttgyűlése Képes híradó 1 • Vasárnap fejeződött be az Országos Mezőgazdasági Kiállítás, dm lyen az Április 4. Gépipari Művek kiskunfélegyházi Vegyipari Gép gyára is több termékkel szerepelt. Felvételűnkön a gyár kiállítást nak egy részletét mutatjuk be. • Megkezdődött az Egyesült Lenin Termelőszövetkezetben az 160 hektár kukorica betakarítása. Négy nagy teljesítményű kombáji tőri-morzsolja a csöveket, s IFA tehergépkocsik hordják a tér mést a tároló helyre. A S7.1RKOI ÓKNAK Szeptember 10-én tartotta meg első küldöttgyűlését a kiskun­félegyházi takarékszövetkezet. A küldöttgyűlésen megjelent Hre- bik Ferenc, a MÉSZÖV elnök- helyettese, Sztanojev András, a városi pártbizottság első titkára, ár. Dobos Ferenc, a városi tanács elnöke és Sallai István, a MÉ­SZÖV titkára. Bondor László, az igazgatóság elnöke referátumában elmondta, hogy az 1974. november 18-án ki­tűzött cél — amit a városi párt- bizottság kezdeményezett — meg­valósult : megalakult városunk­ban, Kunszálláson és Gátéren a takarékszövetkezet. A tényleges működését augusztus 18-án kezd­te meg. Az együttműködés és tenniakarás hozta létre a taka­rékszövetkezetet, mely a város és a községek lakosságának pénz­ügyi szolgáltatási igényeinek még jobb kielégítését hivatott szolgál­ni. A szervező bizottság lelkes és fáradhatatlan munkája és a la­kosság megértése, eredményessé­Személyi ügyek. Ez a két egy­szerű és keve­set mondó szó jelezte a Ha­zafias Népfront Városi Bizott­sági ülésére szóló meghí­vón az eseményt, hogy új titkárt választunk a HNF élére, mivel Szécsényi István, az eddigi vá­rosi titkár más munkaterületre kérte áthelyezését. • Ki lesz az utód, képes lesz-e Takarékosság A Vörös Csillag Tsz-ben Pesir István elnöktől kértünk tájékoz­tatást arról, hogy milyen ered­ményeket hoztak az eddigi ta­karékossági intézkedések. A Központi Bizottság 1,974. de­cember 5-i határozatát párt és gazdasági vezetőségi ülésen, va­lamint taggyűléseken tárgyaltuk. — mondotta. A határozat szelle­mében tettük meg az 1975-ös év­re vonatkozó intézkedéseket. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyít­ják, hogy jobb eredményt értünk el, mint amire számítottunk. Az intézkedési tervet széles körben megvitattuk a dolgozókkal, a szo­cialista brigádokkal, és ez sokat segített az eredmények elérésé­ben. A párt és gazdasági vezető­ség több alkalommal tárgyalta a végrehajtást, aminek eredménye minden területen megmutatkozik. A műtrágya felhasználásánál az I. félévben mintegy 800 ezer fo­— Legkedvesebb olvasmánya­ink azok az újságcikkek, amelyek városunk építéséről, szépítéséről számolnak be — halljuk itt is, ott is, városszerte. Nos, az el­múlt héten nem szűkölködtünk ilyen népszerű témák meghall­gatásában. Az egyiket dr. Dobos Ferenc tanácselnök mondta el a Hazafias Népfront városi bizott­ságának szeptemberi ülésén. „A negyedik ötéves terv várható eredményei és tapasztalatai” címmel, a másik pedig a városi tanács tervcsoportja által össze­állított előzetes tájékoztató az ötödik ötéves terv városfejlesz­tési tervéről, különös tekintettel a lakásépítés, valamint az egész­ségügyi és kulturális beruházá­sokra. Ezt a — természetesen még csak körvonalazott és nem jóváhagyott, tehát fixnek még nem vehető — előzetes tájékoz­tatót a kommunális és műszaki bizottság szeptemberi ülésén a bi­zottsági tagok kapták. Még sokat módosulhat a különböző szervek, fórumok előtt, de annyi máris biztos, hogy soha nem látott fej­lesztési lehetőségei biztosít vá­rosunknak. Ha csupán azt néz­zük, hogy a negyedik ötéves vá­rosfejlesztési terv koordinációival együtt 202 millió forint volt, az előzetes számítások szerint az ötödik ötéves tervi fejlesztések összege eléri annak a kétszeresét. ge azt tükrözte, hogy a városi pártbizottság, a városi tanács kezdeményezése megalapozott volt, és feltétlenül a lakosság reális igényeire épült. Ennek eredménye, hogy jelenleg 1500 tag több mint 2 millió 700 ezer forint rész jegy alapot jegyzett. A takarékszövetkezet tevékenységét szervezetté és tervszerűvé kell tenni. Ennek alapfeltétele, hogy még ez évben elérjék az 1600 fős taglétszámot, a 2 millió 800 ezer forint részjegyalapot, a betétállo­mány pedig a 10 millió forintot. A hitelállomány 2 millió 400 ezer forint, melynek folyósítását megkezdték. Ezután Hajba Ottóné, az igaz­gatóság elnökhelyettese tartott előadást a takarékszövetkezetek szervezeti és működési szabályza­táról és a belső ügykezelési sza­bályzatokról. Mindkét előadást és a határozati javaslatot a kül­döttgyűlés elfogadta és határo­zattá emelte. A felügyelő bizottság elnöke, Ádám Miklós adott tájékoztatót az utóbbi években szépen kite- rebélyesedelt r népfrontmunkát szinten tartani, tovább emelni? — kérdezték az elnökségi, bizott­sági tagok egymástól. De erre is gyorsan választ kaptunk dr. Cseh Lászlótól, a HNF városi elnöké­től, aki rövid, keresetlen szavak­kal bemutatta a jelöltet: Dobos Cézáné. Patyi Mária Zsuzsanna, a cipőgyár techniku­sa, a 4. alapszervezet' titkára. 1948. június 2-án Kiskunfélegy­házán született, 1966-tól dolgozott a cipőgyárban, 1968-ban ment férjhez, egy gyermekük van. rint megtakarítást értünk el. A takarmány felvásárlásnál 300 ezer forint a megtakarítás. — Az állattenyésztési ágazat­ban a szarvasmarha tenyésztés­ben 485, a juhászaiban 192, a ba­romfitenyésztésben 700 ezer fo­rint megtakarítást értünk el. — Az energia felhasználásá­nál szigorú intézkedéseket vezet­tünk be. A traktorokra kimérő­berendezést vásárolt a szövetke­zet. Energetikust alkalmazunk a géptelepen és az új transzformá­tor üzembehelyezése is megtör­tént. Az I. félévben 250 ezer forint értékű a megtakarítás az üzem­anyag felhasználásánál. Az ipari üzemágnál a gépek üresjáratai­nak megszüntetése, a présgépek előmelegítési idejének csökkenté­se igen jelentős a takarékosko­dásban. A nagyobb műhelygépe­ket két műszakban használjuk. Nézzük először a negyedik öt­éves terv eredményeit. Felszaba­dulás előtt iparunk nem volt. Ma a bérből és fizetésből élők fele, mintegy 7 ezer ember, az ipar­ban dolgozik. A negyedik ötéves tervét már 1974 végén teljesítette, ez év végére a termelési érték meghaladja a 2 milliárd forintot. Az évi 12 százalékos növekedés­sel az országos és a megyei átlag felett van. Korszerűsödött mezőgazdasá­gunk is jóval túlteljesítette cél­kitűzéseit. A termésátlagok sok terménynél majdnem megduplá­zódtak. Pedig a talajadottságok sokkal rosszabbak az átlagosnál. A négy ötéves terven át szünet nélkül folytatott küzdelem ered­ménnyel járt, nőtt a keresők szá­ma és csökkent az eltartottak aránya. Ennek következménye, hogy a kiskereskedelmi forgalom 60 százalékkal nőtt, az OTP be­tétállomány 330 millióra gyarapo­dott. S nem győz az OTP annyi társasházat építtetni, amennyit azonnal el nem kapkodnának. A gépkocsi-tulajdonosok szá­ma háromszorosára emelkedett. A televízió-előfizetők száma újra 2 ezerrel növekedett. (1932-ben ezt írta a helyi lap: 1100-ról ezerre csökkent a rádióelőfizetők száma, mert nem bírják a ma­gas, havi 2,40 pengős előfizetési díjat megfizetni!) és tett javaslatot az öttagú vizs­gáló bizottság elnökére és tag­jaira. Beszámolójában kiemelte, hogy a takarékszövetkezet ala­kuló üléseit rendben megtartot­ták. A takarékszövetkezet tiszt­ségviselőit a szövetkezeti törvény és az ágazati jogszabály alapján választották. Ezután Sztanojev András emel­kedett szólásra, s elmondta, hogy jelentős lépés volt, hogy a me­gyében itt alakult meg az első városi takarékszövetkezet. A la­kosság körében a szövetkezésnek hagyományai vannak. A takarék­szövetkezet gondolata jó talaj­ra talált a városban és a község­ben, létrehozása a lakosság jobb pénzügyi ellátását szolgálja. Kö­szönetét fejezte ki ezután a szer­vező bizottságnak áldozatos mun­kájukért, valamint a lakosságnak a megértésért és a szövetkezeti gondolat támogatásáért, majd el­ismerő oklevelet adott át 34 ak­tívának. N. I. Terven felül bevezették a gázt a városba, már 1500 lakás boldog lakói élvezik is ennek áldásait. 200 milliós beruházással már épül a kibővített, korszerűsített vasút­állomás. A megye legszebb SZTK-ren- delőintézetét, ipari szakmunkás- képző intézetét, általános iskolá­ját mondhatjuk magunkénak. Megépült a szennyvízcsatorna és tisztítótelep. Javult a közvilágí­tás, a vízszolgáltatás, kissé las­súbb ütemben folyik az út- és járdaépítés. A lakásépítés még több évig lesz a legfőbb gondunk. Ennek okai köztudottak: (az átkos örök­ség, a sárból, vályogból, alapnél­küli építkezés), de ezek nem vigasztalják azt a 8—9 száz csa­ládot, akiknek jogos lakásigénye bent fekszik a tanácsnál. Az épí­tési ütemet fokozni fogja a kije­lölt új lakótelepi és a bankfalui építkezési lehetőség. Gond még az óvodai és napközis férőhely, a közétkeztetés elégtelensége. Viszont örvendetes és a lakos­ság városszeretetét bizonyítja, hogy mintegy 10 milliót tesz ki az utcákban, lakóházak környé­kén végzett szépítő, parkosító társadalmi munka értéke. T. M. (Folytatjuk.) Szolidaritási nagygyűlés Szeptember llcén, a chilei fa­siszta katonai junta hatalomátvé­telének évfordulóján a Petőfi Sándor Általános Iskolában szo­lidaritási nagygyűlést tartottak, melynek műsora a chilei nép nyo­morát és szabadságszeretetét, s a junta iránti gyűlöletét érzékel­tette. A diákok fáklyafénynél, forradalmi dalokat énekelve ren­deztek tüntető felvonulást az is­kola környékén, majd az udvaron gyújtott tábortűzben elégették Pinochet tábornoknak, a chilei junta vezetőjének képmását. Húsipari mintabolt Néhány éve történt, hogy a Kos­suth és Iványi Sándor utca sar­kán levő földszintes kis ház nem győzte kivárni a bonyodalmas sza­nálási eljárást és szanálta saját magát: nagy robajjal összedőlt és maga alá temette a benne levő hentesboltot, s magával rántotta a szomszédos háziipari irodát is. Most. amikor megkaptuk a dí­szes meghívót a Bács megyei .Ál­latforgalmi és Húsipari Vállalat­tól a húsmintabolt megnyitására és az árubemutatóra, meseszerű tünemény tárult szemünk elé. A romház helyére emeletes épületet varázsoltak, földszintjén a fényes mintabolttal, melynek vitrines hű­tőpultjaiban ott van minden, ami szem-szájnak ingere. Bíró Imre, a vállalat igazgatója köszöntötte az ünneoi megnyitóra meghívott vendégeket, köztük Sztanojev Andrást, a városi párt- bizottság első titkárát. Elmondta, hogv a boltot a piac­kutatás jaJanvető bázisának tart­ják. Itt közvetlenül le tudják mérni, hogy milyen árut keres a vásárló közönség. Dr. Dobos Ferenc tanácselnök —. amikor átnyújtotta Nemes Fe­renc üzletvezetőnek a működési engedélyt —, azokról a nagy erő­feszítésekről beszélt, amelyeket az. 1970-es oártértekezlet is fel­adatul jelölt meg. melyben a la­kásépítés gyorsítása mellett a ke­reskedelmi hálózat fejlesztése, a lakosság jobb ellátása is benne van. Ez a bolt is ennek a nártha- tározathak egyik kézzelfogható eredménye. A mintabolt ..csak” saját ké­szítményeit hozza forgalomba. De úgv hisszük, a félegyháziak 99 százalékának ez teljesen elegendő. —th —s Megjegyzés Kimaradtunk a cikkből, de a munkában ott voltunk. Éppen ezért meglepődve olvastuk a Fél- egyházi Közlöny múlt heti szá­mában a Társadalmi összefogás­sal óvoda épül a Móravárosban című cikket. Szükségesnek tar­tom most utólag tájékoztatni a cikk íróját, aki véleményünk sze­rin# nem adott teljes képet az ol­vasóknak az óvoda építését ille­tően. Nem tudjuk megérteni, hogy az Április 4. Gépipari Művek kiskunfélegyházi Vegyipari Gép­gyárának dolgozói, szocialista brigádjai, hogyan maradtak ki a felsorolásból. Vajon a 17 szocia­lista brigád 1012 óra társadalmi munkája, amelyet felajánlott az óvoda építéséhez, miért nem ér­demel említést? Miért nem esett arról sem szó, hogy az Előrajzoló, az Engels, a Joliot Curie, a Réz­műves és a többi kollektíva már 139 órát dolgozott az építkezésen? Félreértés ne essék, brigádjaink nem azért tették felajánlásukat, hogy belekerüljenek az újságba. De ha már ír a Közlöny a tár­sadalmi munkáról, akkor a mi gyárunk kollektívái is megérdem­lik az említést. Tóth Pál szb-titkár Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA Születtek: Keresztesi Ferenc (anyja neve: Nagy Ilona Margit), Hegedűs Csaba (Geri Éva), Flczkó-Juhász Zol­tán (Szabó Ilona). Gálig Zoltán (Dora Mária). Révész Zoltán (Kárpáczi Má­ria), Marót! Barbara (Kovács Terézia), Kis Edit (Burl Mária), Nemcsok Tí­mea Katalin (Szabó Katalin), Szabó Szilvia (Kiss Piroska), Szabó Zoltán (László Veronika), Csáki Katalin (Se­res Rozália), Almási László (Szendrei Irén Mária), Tapodi Mária (Udvardl Mária Erzsébet), Fazekas Zsolt (Tóth Anna), Pesír Annamária (Kis Mária), Cseri Zsolt Nándor (Gácsi Varga Éva). Garat Ákos (Trenka Márta). Hegedűs Ivett (Radó Zsuzsanna). Házasságot kötöttek: dr. Danis Im­re Antal — Lázár Margit, Szabó Jenő Mihály — Benkó Etelka. Ficsór Ist­ván — Bálint Margit, Téti Zsigmond — Zsolnai Piroska, Gyovai Zoltán — Czakó Zsuzsanna, Radics István Ta­más — Kertész Petronella, Bényi Zol­tán Sándor — dr. Árok Terézia. Meghaltak: Czeglédl Ferencné Kör- möndi Katalin 101 éves. Vékony Lajos »0 éves. Farkas Józsefné Vidács Ve­ronika 85 éves, Lőrincz Mátyás 78 éves. Keresztesi Istvánná Bőrös Fran­ciska 76 éves, Csáki Imre 70 éves, Ka­tona István 56 éves, Takács Istvánná Nagy Veronika 79 éves. Galla József­né Holló-Szabó Mária 66 éves, Besze István 87 éves korában. RÉCZI BRONZÉRMES. A minszki kötöttfogású birkózó vi­lágbajnokságon 10 súlycsoportban állt rajthoz magyar színeket képviselő versenyző. A két leg­jobb eredményt, a bronzérmet a 62 kg-os súlycsoportban Réczi László, a 74 kg-ban Torna Mi­hály érte el. Réczi immár másod­szor szerzett világbajnokságon bronzérmet. Talán soha nem ké­szült így fel Laci egy versenyre, mint most. Sokáig még az ezüstre is esélyes volt, azonban a világbajnok szovjet Dávidján el­len — habár döntetlent ért el — kikapott, mert a szovjet fiú több pontot érő akciót hajtott végre. Ez a vereség Réczit lelkileg le­törte és utolsó mérkőzésén a len­gyel K. Lipien ellen már nem fejtett ki komoly ellenállást. ÖKÖLVÍVÁS. Nagy megtisztel­tetés érte a Kun Béla SE ököl­vívó-szakosztályát. Szeptember 21—26. között a Szovjetunió­beli Alma-Atában nagyszabású versenyt rendeznek. A magyar színeket három félegyházi ver­senyző képviseli. Szkala Ferenc a lég-, Sűrű Béla a harmat-, Borbély István pedig a kisváltó- súlyban áll rajthoz a magyar nemzeti színekben. A háromta­gú versenyzőgárdát Fekete Pál országos szakfelügyelő és Tóth György edző vezeti. Mintegy százan indultak Kis­kunhalason a három napig tartó ökölvívó versenyen. A pontver­senyt a Kun Béla SE 42 ponttal nyerte, Baja, ÉVIG és az FTC előtt. A Honvéd öklözői közül Timár, Csáki, Kertli, Tápai vé­geztek az első helyen, míg az ifjúsági versenyzők között Pin­tér és Hideg bizonyult a legjobb­nak. KOSÁRLABDA. A Vasas lá­nyok Egerben, a bajnokjelölt fő­iskolások ellen kezdték az őszi idényt, és 71:45 arányban vere­séget szenvedtek. Fekete Zsuzsi 15 pontot szerzett. A Lenin férfi kosarasai, amin az várható volt, nagyarányi győzelmet arattak Kisújszálláson Az eredmény 106:30 volt. Mé száros 40 kosarat dobott és ismé visszatért Kerék Csaba, aki 1- pontot szerzett. LABDARÚGÁS. Vasárnap t Kun Béla SE a II. osztályból fel került Kecskeméti MAV-ot lát ta vendégül. A MÁV eddig rend­kívül rapszódikus teljesítmény nyújtott Hajóson például 10:3 ra kikapott, otthon legyőzte í Kunszentmiklós csapatát. Mindéi elfogultság nélkül 3—4 gólo: győzelmet vártunk. Sajnos í Honvédnak sem megy a játék, d< merjük hinni, hogy ez csak át­meneti állapot, mert amit ezer a meccsen nyújtottak az nagyor kevés. A mezőny két legjobbja a két veterán Sahin és a kecs­keméti Pongrácz volt. öt nagy- gyá tették a mieink azzal, hogy az apró termetű csatároknak magas ívelt labdákat adtak tár­saik. Igen tehetséges az ifi koré Kisznyér, akiben csatárerényekei fedezhettünk fel, a II. félidő« azonban ő is vissza-visszaesett, t gólokat Jókai és Sahin lőtték Az eredmény 2:1 a Honvéd ja­vára. ALPAR—VASUTAS 2:1. A Vasutas nagy küzdelemben szen­vedett vereséget a listavezető al­pári otthonában. A gólt Görög szerezte. SPORTMŰSOR: KOSÁRLABDA: Szeptember 20-án Vasas—Kandó a József Attila Iskolában, 18 órakor. Me­zőtúr—Lenin SK. LABDARÚGÁS: Bácsalmás— Kun Béla SE. Vasutas—Császár- töltés, Alpári út 15 óra. P. J. mSm A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő- dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszlnger András Szerkesztőség éa kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: US. 1«. »71. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a khi *15—sa/ies pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda Kecskemét Telefon: 11-7» Index: 25 MS & ■Hdi ■mmáb ■<? A Hazafias Népfront új városi titkára a Vörös Csillagban Marxista középiskolát végzett, jelenleg az esti egyetem szakosító tagozatának hallgatója. Elvégez­te a Könnyűipari Minisztérium 2 éves árképző tanfolyamát. 1970 óta párttag. Propaganda munká­jáért Lenin-emlékplakettet ka­pott, 1972-ben a vállalat kiváló dolgozója lett. Ormándi János, a városi párt- bizottság, Farkas József a me­gyei HNF-elnökség és -bizottság nevében köszöntötte az új titkárt és ígérte a legmesszebbmenő tá­mogatást. Tóth Miklós A gumiüzemnél a gépek kihasz­náltságát azzal is növeltük, hogy két gépet egy személy is kezel, és ez munkaerő megtakarítást is eredményez. A takarékosság ed­digi eredményei elsősorban a szocialista brigádok jó munkájá­nak köszönhető. Az egész évre tervezett 2 millió 300 ezer forint megtakarításból az első félévben 1 millió 800 ezer forintot értünk el. Fontos feladat ez évben — a még tökéletesebb üzem- és mun­kaszervezés, a bizonylati fegye­lem szilárdítása. A dolgozók mun­kakörülményeinek javítása, a szocialista brigádmozgalomban az anyagi és erkölcsi elismerés további biztosítása. — A második félévben újabb eredményeket szeretnénk elérni a népgazdaság, a szövetkezet ja­vára — mondotta befejezésül a Vörös Csillag Tsz elnöke. N. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom