Félegyházi Közlöny, 1975 (19. évfolyam, 1-49. szám)
1975-06-20 / 23. szám
mmm komy Választás Félegyházán I Dr. Dobos Ferenc tanácselnök és Wisinger István a kapcsolás előtti pillanatokban. Háttérben a szavazófülkék. 1 Jobbra: Wisinger István szerkesztő riporter a vasárnap közvetített élő adásban a képviselő- jelöltekkel beszélget. (Tóth Sándor felvételei.) Mire ezek a sorok napvilágot látnak, az elmúlt vasárnapi szavazás eredményét már mindenki ismeri, tudja, hogy városunk és négy községének 32 ezer választó- polgárából több mint 31 ezer az urnák elé járult. Azt is tudjuk már, hogy két jelöltünk közül dr. Klazsik Györgyné dr. Kiss Gabriella orvosnő került ki győztesen, de Besze Lászlóné tanárnő sem lett vesztes, hiszen tízezernyi választó bizalmát nyerte el. nevét megismerte az ország és megtette az első lépéseket a közéleti tevékenység nem mindig sima, de nagyon szép útján. A város is nyert a kettős jelöléssel, hiszen a televízió jóvoltából mindketten ismertették ország-világgal városunk nagy gondjait, kiemelve a rossz lakásviszonyokat, a munkáslakás- akcióba való bekapcsolódás szükségességét, megfelelő műve-.* lődési központ építését, az egészségügyi fejlesztést, és függetlenül attól, hogy melyikük kerül be a parlamentbe, máris mindketten síkra szálltak a munkásérdekek képviselete mellett. Jó volt látni és hallani tv- nyilatkozatukat és egymásról alkotott véleményüket. Olyan őszinte szavak voltak ezek, hogy az ember még azt is el tudná képzelni, hogy kölcsönösen egymásra adják szavazatukat. Ha visszatekintünk a régi választásokra, amikor az eszmék és személyi ellentétek élet-halál harcot vívtak egymással, az ellenkezőjét tapasztalhatjuk. 1931- ben például, amikor megfélemlítés miatt a választók 11 százaléka nem mert szavazni, 335 szavazópolgárt pedig a szavazatszedő bizottságok kormánypárti tagjai kifogásoltak és utasítottak vissza, mert tudták, hogy nem a kormánypárt jelöltjére szavaznának. Ilyen körülmények között is 3670 szavazatot kapott a 48-as Kossuth-párti Horváth Zoltán és csak 73 szavazati „többséggel”, 3743 szavazattal lett képviselő Kiss István. És most tízezer szavazatával „kisebbségben” maradt az egyik jelöltünk. Mit mondanak ezek a számok? Elsősorban azt, hogy a kiterjesztett demokratikus szavazati jog több mint háromszorosára emelte a választópolgárok számát, és nem a lakosság alig tíz százalékának szavazata ad mandátumot a képviselőnek. Azt is. hogy a lakosság egyöntetűen él állam- polgári jogával, helyesli a párt és kormány politikáját és egyhangúan hitet tesz mellette. És mi lenne jó a városnak, Egyenlő munkáért egyenlő bért A Villamosszigetelő és Műanyaggyár 2. sz. gyáregysége a város legdinamikusabban fejlődő ipari létesítménye. A termelés számszerű emelése mellett a gyáregység vezetése mind nagyobb figyelmet fordít a dolgozók keresetének, jövedelmének alakulására. A munkásállomány-csoportban az elmúlt évben a gyáregységi átlagos béremelésnél nagyobb — 7,7 százalékos bérfejlesztés történt. A csoporton belül differenciálással a bérarányok kedvezőbb alakulását érték el a közvetlen és közvetve termelő területek között. Az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének é; venyesítése érdekében a személyekre szóló bérfejlesztést megelőzően a munkaügyi osztály külön vizsgálta üzemenként az azonos, vagy hasonló munkakörben dolgozó nők és férfiak, fiatalok és idősebbek bérarányait. Az elmúlt év végén végrehajtott felmérés célja az OSZB-ben előírt alsó bértételek eléréséhez szükséges bérigény szakmák szerinti meghatározása, a helyi viszo- nvoknak megfelelően. Az OSZB alkalmazásának előkészítésével kapcsolatos munkák befejeződtek. s ennek során jóváhagyásra kerültek a gyáregységben előforduló fizikai munkakörök besorolási feltételei és a munkakörökhöz tartozó kategóriák. Az elmúlt évben megtermelt nyereség lehetővé tette, hogy a bérfejlesztés mértéke gyáregységi szinten az idén is 7,7 százalék legyen, ezen belül a munkásál- lomány-csoportoké 8, az alkalmazotti állománycsoporté 6,6. a közvetlen termelő területen pedig a 6,4 százalékot érje el. A kategóriabérek emelésével egy- időben a munkakategórián alá- puló darabbérben dolgozók részére az éjszakai pótlék átalányt 42 forintról 50 forintra emelték és ez ebben az évben több, mint 100 ezer forint bérigényt jelent. A többi területen az éjszakai pótlék mértéke változatlanul 40 százalék maradt. A SZURKOLÓKNAK Esélyek, latolgatások Egy város életében a sport minőségi foka nem tölt be ugyan meghatározó szerepet, de fontos kiegészítője az ipar. a művelődés stb. fejlettségének. Országos viszonylatban Félegyháza a labdajátékokban általában közepes szinten mozog. Nincs ugyan női kézilabda-együttes, holott a több ezer női munkaerőt foglalkoztató üzemek közül legalább egy vállalkozhatna a kézilabdasport megszervezésére, viszont kosárlabda terén nincs szégyelnlva- lónk. A Vasas női csapata visszaküzdötte magát az NB II-be, és megközelítőleg azt nyújtotta, amit várni lehetett. Bódi csapata nagy hátránnyal rajtolt tavasszal, hiszen a T. F-re felvételt nyert Klsferenc mellett Beli- czai is sérüléssel bajlódott. Felhozta az NB Il-es szintre Feketét, Szabót és Sikárt, akik igen jól játszottak, sajnos azonban, amint közeledtek az érettségi vizsgák, úgy estek vissza. Minderre gondolva az edző visszahívta Farkasnét. Paulitskát és később Szentirmait, akik több éves kihagyás «tán elismerésre méltóan vállalták a játékot és az ezzel járó megterhelő edzéseket. Feltehető, hogy egy-két kislányt ez évben is felvesznek a Test- nevelési Főiskolára, de hát ezzel diákok esetében számolni kell. Meglepő azonban, hogy egy-két fiatal sportoló különösebb Indokok nélkül otthagyta a Vasast, akikre pedig számított a szakvezető. Megnyugtató a 16 éves Bódi Andrea fejlődése, aki főleg az idény közepétől biztos tagja lett a kezdő ötösnek. Bármilyen furcsa, nem megnyugtató a Lenin férfi kosarasok szereplése. Ok ugyanis háromszor végeztek az NB Ill-ban a 2. helyen. Most bajnoki címet várunk tőlük. Első helyen végeztek ugyan félidőben, kikaptak azonban a Szegedi Postástól hazai környezetben. Ha ősszel Szegeden nem tudnak nyerni, könnyen lehet, hogy ismét az ezüst érem jut a fiúknak. Beszélnek ugyan átszervezésről, mvly szerint az első három helyezett jutna magasabb osztályba, ez a rendelet azonban még nem jelent meg. s ezért a Lenin csapatának a bajnoki címre kell pályáznia. Labdarúgás Közlekedési verseny A .arosi közlekedésbiztonsági tanács, a Magyar Autóklub helyi csoportja, a városi rendőrkapitányság, és az Állami Biztosító városi fiókja június 28-án közlekedési versenyt rendez. A verseny gyakorlati és elméleti feladatok megoldásából áll. A gyakorlati verseny a kijelölt pályán 14 órakor, az elméleti pedig a Kiskunság étteremben 19 órakor kezdődik, ahol fővárosi művészek is közreműködnek. A műsoros vetélkedő belépődíja 15 forint, nevezési díj 30 forint. Magángépjármű-vezetők jelentkezhetnek a versenyre Za- natj Lászlónál, (Volán garázs), Szondi Károlynál (Állami Biztosító), Tóth Miklósnál (Ady E. u. 8.). A nevezési határidő: június 20. Becsületes emberek Pécsy Mihály nyugdíjas, az ABC- áruházban elvesztette irattálcáját, fontos irataival. nagyobb összegű pénzzel. Katona Sándor, az ABC-áru- ház vezetője másnap, az iratokban levő cím alapján felkereste Pécsy Mihályt és elmondta, hogy a tárcát Dora Ibolya, az áruház egyik dolgozója megtalálta és átadta neki, ö pedig haladéktalanul továbbította a jogos tulajdonosnak. A szerencsés károsult most lapunk útján mond köszönetét az ABC vezetőjének és dolgozóinak, mint becsületes megtalálóknak, az. iratok és a pénz hiánytalan visszaadásáért. Aratás előtt | Mk. I I Városunkban és a négy községben 6537 hektárról kell majd betakarítani a kalászosokat, a legnagyobb mennyiséget az 5152 hektár búza teszi ki. A mezőgazdaság anyagi-műszaki ellátása jobb, mint a múlt évben volt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy gépekből, illetve alkatrészekből az igényeket teljes egészében ki tudnák elégíteni. A gé- pék javítását a gazdaságokban folyamatosan végzik és június 28-ig tartják meg a gépszemléket. Több gazdaságba megérkeztek az új kombájnok is. A szeszélyes időjárás külön figyelmezteti a gazdaságok vezetőit, az aratás gondos megszervezésére és elvégzésére. Ez annál is szükségesebb lesz, mert a szárítási lehetőség a területünkön nem a legjobb. A másik nagy gond, hogy a terményforgalmi helyi kirendeltségének raktár- területe nem növekedett, igy a leszerződött mennyiségnek körülbelül 50—60 százalékát tudják csak tárolni. A Dózsa Tsz-ben a felkészülést, valamint betakarítást külön terv szerint végzik. Hat kombájn fog dolgozni és a megfelelő szállít; eszközök is rendelkezésre állm A tervek szerint 20 nap alí végeznek a betakarítással. Vt senyt is indítanak, s ennek font feltétele a mennyiségi és mir ségi munka. Folyamatossá tesz a szalmabetakarítást. valamint tarlóhántást. Augusztus 5-ig kell végezniük a munkákat, ma a 230 hektár olajlen betakarítá következik. Hasonló ütemterv készült mi den gazdaságban. Nagy gond fordítanak az emberek ellátáséi s megszervezték a gépek szüks szerinti javítását is. Az AGR< KÉR, az ÁFOR és a Terményfc galmi Vállalat szintén félkészt a betakarítás sikeres megváló« tására, vasárnapokon is ügyelet tartanak. Szükséges, hogy a gazdasági kölcsönösen segítsék egymást g pekkel, alkatrészekkel. A jóní ígérkező termés betakarítása ne lehet közömbös senkinek ser Nem mindegy, hogy teljes men; nyiségében tudjuk-e betakaríta a gabonát, vagy hektáronkéi egy-két mázsa veszteséggel. N. I. négy községének, mindannyiunknak? Az, ha a választáskor megmutatkozó nagyszerű aktivitás, egyetértés és kollektív munka az elkövetkező hétköznapokon is folytatódna. Ha a megválasztott képviselőnő mellé felsorakozna a választási munkában résztvevő ezernyi lelkes aktíva, a harmincezernyi választó és a még szavazati joggal nem biró ifjúság és ilyen lendülettel, ilyen egységben folytatná a munkát a városért, a községekért, az emberekért, végső soron a fejlett szocialista társadalom felépítéséért. Űj tanácstagok A városunkhoz tartozó három községben a képviselőválasztással egyidőben a megüresedett tanácstagi körzetekben új tanácstagokat is választottak. Kunszálláson a 26. számú körzetben Badacsonyi Józsefet, Pál- monostorán a 6. számú körzetben Szentéi Pálnét, a 25. számúban Hájas Sándort, Petőfiszálláson az 1. számú körzetben Alács Gyu- lánét, a 8. számúban Fodor Sándort, a 19. számú választókörzetben pedig dr. Gyöngyösi Pétert választották meg tanácstagnak. Tóth Miklós Hirdessük: itt nem boldogul más, csak aki alkot, aki munkás Már a környéken parkoló rengeteg személygépkocsi is jelezte, hogy nagy esemény történik a 608. számú Ipari Szakmunkás- képző Intézetben: háromszázötven új, jólképzett szakmunkást ad ez alkalommal az intézet az iparnak, a fejlett szocialista társadalom felépítéséhez. A háromszázötven ipari szakmunkás belépése a termelőmunkába már egymaga is nagy esemény abban a városban, amelyben a felszabadulás előtt úgyszólván nem is volt ipar, s a munkásosztályt a .szegényparasztok és a kisiparban dolgozó segédek képviselték. De több ok is volt az ünnepségre; 30 éve szabad hazánk, 25 éves a szocialista szakmunkásképzés, és első alkalommal vettek részt a ballagáson az érettségiző szakmunkások, akik a szakmunkás-bizonyítvány mellé két év alatt érettségi bizonyítványt: is szereznek. A tanévzáró és ballagási ünnepségen ott voltak a párt-, a tanács, a megyei pályaválasztóLesz-e elegendő szikvíz a nyáron? Erre voltunk kíváncsiak, amikor felkerestük a Kiskunfélegyházi ÁFÉSZ szikvízüzemét. ahol Tamási János üzemvezető válaszolt kérdéseinkre. A nyolc dolgozóval (3 töltő. 4 kihordó, 1 vezető) működő kisüzem napi átlagtermelése 70 hektoliter szikvíz, amit. 3 gépkocsi és 1 lovas kocsi hord szét a fogyasztóhelyekre, reggeltől estig. A városon kívül Kunszállás, Gátér és Petőíiszöllás községek is innen kapnak szikvizet. Ha havi bontásban nézzük a termelést, az idei első negyedév 121 százalékos teljesítése így oszlik meg, az elmúlt: év hasonló időszakához viszonyítva: januárban 965 hl helyett 1165 hl., februárban 945 hl helyett 1165 hl, márciusban 1072 hl helyett 1386 hl-t termeltek. Ha valami rendkívüli esemény nem jön közbe, a nyári igényeket is ki tudják elégíteni. Minden elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy a Honvéd ezt a megyei bajnokságot már csak papíron vesztheti el. A hátralevő 3 fordulóból kétszer itthon Kalocsával és a Radnótival, egyszer pedig Süköedön játszik. Az egy mínusz ponttal és rosszabb gól- különbséggel rendelkező Kalocsa pedig fogadja Tompát, majd utazik Fél- egyházára és Kiskőrösre. Persze, az ördög nem alszik, ezért Sükösdöt kell megverni, s ez esetben Kalocsa ellen egy döntetlen is biztosítaná a feljutást. Miután^ Farkas is játszhat, így Tánczos nélkül, de a Soltvadkerten győztes csapattal rajtolhat a Kun Béla SE Sükösdön. A Vasutas már ősszel biztosította helyét a megyei n. osztályban, míg a Vörös Csillag a területi vagy városi bajnokságban szerepel, de reméljük, jövőre ismét visszakerül a II. osztályba. Sportműsor: Sükösd—Kun Béla SE, Kerekegyháza—V. Csillag, Vasutas-—K. MÁV Alpári út, 10 óra. P. J. Károk, kártérítések Két és fél millió forint kártérítést fizetett ki az Állami Biztosító kiskunfélegyházi városi fiókja az elmúlt 5 hónap alatt. A szövetkezetek részesedése több mint négyszázezer forint volt. Magánosoknak különféle biztosításaik alapján kétmillió forint kártérítést fizetett ki a biztosító. Anyakönyvi hírek Születtek: Bódog Szilvia (anyja: Tal- iárom Anna), Rédai Ottó (Rőfi Terézia), Varga Katalin (Milasin Rózsa). Hever Tímea (Papp Erzsébet Zsuzsanna), Bárkányi Zita Mária (Borics Mária), Nagy Andrea (Csonki Erzsébet), Tóth Csaba (Nagy-Gál Veronika), Fekete Judit (Kovács Olga Julianna), Tóth Andrea (Tar Erzsébet), Barta Noérn'i (Horváth Katalin Mária), Tajti Ferenc Tibor (Páska Erzsébet Mária), Bense Nándor József (Térjék Ilona Erzsébet), Szana Mónika (Lőrincz Rozália), Kiss-Fekete Katalin Anett (Faragó Erzsébet), Móczár Klára (Horváth Irén). Házasságot kötöttek: Fekete Árpád és Kovács Mária, Vas Vencel és Szabó Rozália, Patyi Károly és Soós Ildikó Zsuzsanna, Slezák László és Klin- csok Mária, Szécsényi József és Czi- bolya Klára Margit, Horváth Elek és Láda Anna. Meghaltak: Hajagos-Tóth Józseíné Farkas Franciska 91 éves, Szabó Istvánná Rózsa Rozália 81 éves, Török Károly 63 éves, Rád! Alajosné Zsolnai Franciska 78 éves, Eszik Istvánná Tarjányi Johanna 69 éves, Varga Józseíné Ladányi Erzsébet 84 éves, Lakatos István 55 éves, Netncsok Sándor 75 éves, Gondi László 63 éves. Pólyák Anna 74 éves korban. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán június 21- én szombaton délután és 22-én vasárnap egész nap dr. Szmilkó Ferenc. Lakása: Kiskunfélegyháza, Lőwy Sándor u. 6. Ugyanezen idő alatt a külterülethez tartozó négy községben, jPálmonostorán, Kunszálláson, Gátéren és Petőfiszálláson az ügy eletet dr. Csőke András tartja. Lakása: Kunszállás. Telefon: 6. si tanácsadó, az üzemek, a szövetkezetek és a kisiparosok képviselői. Ott voltak a tanyák és a környező községek lakói is, akik a természetes utánpótlást biztosítják a nagy szövetségesnek, társadalmunk - vezető erejének, a munkásosztálynak. S ha a rengeteg gépkocsi a mai parasztság haladását és jólétét bizonyítja, az intézet telkén épülő diákszálló, tanműhely, ebédlő, konyha stb. azt bizonyítja, hogy városunkban gyorsan visszhangra talált az a párt- és kormányhatározat, mely elsőrangú feladatként jelöli meg a szakmunkásképzés, a munkásműveltség fejlesztését. Amíg a nagy iskola és a hatalmas tornacsarnok felépítésére 18 milliót, addig a mostani fejlesztésié 40 millió forintot fordított államunk. A nagy próbatétel A 608. sz. Iparitanuló Intézetből napjainkban lépnek ki az életbe azok a fiatalok, akik több éves tanulás után sikeres vizsgát tesznek. Az intézet egykori B-tagozatos tanulói, akik két évvel ezelőtt kapták meg a szakmunkás bizonyítványt, most érettségiznek. Amikor felvételünk készült, még nem volt végeredmény, de mi is bízunk abban, hogy azóta már 54 érettségizett szakmunkással több van a városban, illetve környékén. ) Jobbra: Márkus Sándor gépszerelő a táblán old meg egy elektrotechnikai feladatot. Az a szó, hogy felszabadulá a munkásosztálynál és szövetsí gesénél jelentőségében is váltc zott: a régi „felszabadulás" a inasévek ingyenmunkája alól felszabadulást, az államosító a tőkés kizsákmányolása és munkanélküliség réme alóli fel szabadulást, a robot és a kibirha tatlan adóteher alóli felszabadi: lást jelentette, s 1945-től kezdi tét vette az egész magyar né szabad élete a munkásosztál; és pártja irányításával. S a felszabadult alkotó erő, a öntudat, szorgalom és szakérte lem jóvoltából az elmúlt é' ipari termelése megközelítette ; kétmilliárd forintot, a mezőgaz dasági termelés is soha nem ál modott szintet ért el. T. M. » Az egyik szomszédos teremben Kovács Gábor szakoktató felügyeletével a jövendő műanyagfeldolgozó szakmunkások az írásbeli vizsgakérdések megoldásán fáradoztak. (O. L. felvételei.) felegyhAzi közlöny A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszlnger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza. Marx tér 1. Telefon: 113, 148, 773. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a Km »5—93/193 pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda Kecskemét Telefon: 13-729 Index: 25 908