Félegyházi Közlöny, 1975 (19. évfolyam, 1-49. szám)
1975-03-21 / 12. szám
j Aki tanul, az boldogul M •• mmm közlöm Gyermekruhákból, kézimunkákból 37 millió forint A Kiskunfélegyházi Háziipari Szövetkezet az elmúlt napokban tartotta meg részközgyűléseit: március 12-én Tiszaalpáron, 13-án Kecskeméten, 14-én Kiskunfélegyházán. 17-én Kiskunmajsán és 18-án Jászszentlászlón. Mindig különös jelentősége volt a több mint ezer nőt foglalkoztató szövetkezet gazdasági és politikai munkájának, de most, amikor az 1975-ös esztendőt a nők évének nyilvánította az Egyesült Nemzetek Szervezete, mi sem mondhatunk le arról, hogy ebben az évben több oldalról is be ne mutassuk a nők szövetkezetét. Nézzük meg. hogyan dolgoztak az 1974. évben. Befejezett termelésük meghaladja a 37 millió forintot. Ebből varrottáru 31 millió, kézimunka 5 millió, perzsaszőnyeg 729 ezer. szolgáltatás 279 ezer forint volt. Külkereskedelemnek 13 millió, belkereskedelemnek 24 millió forint értékű árut készítettek és adták át. A lakosságnak 279 ezer forint értékű javítást, szolgáltatást végeztek. Az elmúlt évben kifizetett ösz- szes munkabér 12 millió forint fölött van, ebből a bedolgozók bére (háziasszonyoik, nyugdíjasok, állományon kívüliek) 8 és fél millió. Az évi átlagbér 23 500. a havi átlag 2101 forint. Ezek a számok mindennél többet mondanak. És még egy számadat, amely a környező községekben lakó nők kereseti lehetőségét bizonyítja: a varrottáruból, melynek értéke 31 millió. Kiskunfélegyházán (Kecskeméttel együtt) 13 és fél millió. Jászszentlászlón 5 millió, Kiskunmajsán 5,7 millió, Tiszaalpáron 7 millió forint értéket termeltek a szorgalmas nődolgozók. T. M. A Népi Iparművészeti Tanács sok évtizedes odaadó szakmai tevékenységükért, az alul'hím- zett, tűfestéses és áttört zsúr — garnitúrák, valamint egyéb hímzett termékek megformálásáért, a népi motívumok kifejezésének szépségéért és gazdagságáért a Hímző népi iparművész megtisztelő címet adományozta a Kiskunfélegyházi Háziipari Szövetkezet két dolgozójának: Csen. ki Mihályné Kiskunfélegyháza, Árpád u. 12. és Kovács Lászlóné Kiskunfélegyháza, Gábor Áron u. 35. sz. alatti lakosoknak. A két félegyházi asszony hímző népi iparművészeti tevékenységének eredményét növeli az a tény is, hogy a közelmúltban megrendezett országos finom háziipari kézimunka-pályázaton első helyezést sikerült elérniük. Kívánjuk, hogy művészetükkel még sokáig öregbítsék városunk és szövetkezetünk jó hírnevét. Űj jelszavakat kell választanunk, okosat, modemet, előremutatót. Igaza van Kapusi Mihálynak, a félegyházi dolgozók iskolája igazgatójának, aki a ma egyik legfontosabb és legjogosabb „jelszavának” a tanulást tartja. Az új technika és kémia rohamos térhódítása folyik napjainkban az élet minden területén. Az eke szarvát fogni, kézi szerszámokat forgatni még iskola nélkül is lehetett, de ezeket lassan már csak a múzeumban láthatjuk. Az új gépekhez új típusú, képzett, művelt emberek kellenek. És lesznek is. Ezt mutatja két mező- gazdasági termelőszövetkezetünknél megtartott vizsga is. A Vörös Csillag Tsz-nél 51 vizsgázó volt a 6.. 7. és' 8. osztályból. Zöme szakmunkás. Az átlagéletkor 34 év, a tanulmányi átlag jobb a közepesnél. A sikert nagyban elősegítette a tsz vezetősége is, amikor a 23 nyolcadikosnak minden iskolában töltött óráért 10 forint átlagbért fizet. A Petőfi Tsz dolgozói közül 30-an vizsgáztak a 6., 7., 8. osztályból. A vizsgán megjelent a tsz elnöke is, és jutalomkönyveket adott át a legjobb tanulóknak, s a vizsga utáni vacsorát is a tsz fedezte. Az említett ltét szövetkezet nem is olyan régen még azok közé tartozott, ahol nehezen indult a beiskolázás. de most már úgy megszerették, hogy jövőre a iétszám megkétszereződésére számítanak. Tudják, érzik, hogy aki tanul, az boldogul. T. M. Korszerű tanítás A Ságvári Endre brigád példát mutat A kongresszus tiszteletére és felszabadulásunk 30. évfordulójára Kiskunfélegyházán eddig nem tapasztalt nemes vetélkedés folyik a szocialista és a még nem szocialista munkabrigádok között. Mint ismeretes, a következő ötéves terv során egy új, korszerű művelődési központ épül. Ennek támogatása, segítése minden félegyházi lakos érdeke, kötelessége. Örömmel vettük a hírt, hogy a város legfiatalabb üzemében, a Gyapjúmosóban alig egy éve alakult Ságvári Endre brigád 11 tagja. Retkes Mátyás művezetővel és Szűcs Sándor brigádvezetővel az élen, jó érzékkel megtalálta az új kultúrközpont anyagi segítésének a módját. Kommunista műszakot tartottak, amelyen 2500 kg gyapjú mosását, szárítását végezték el, s az érte járó munkadíjat felajánlották és befizették a következő ötéves tervben épülő Móra Ferenc Művelődési Központ alapja javára. Reméljük, hogy a példa sok követőre talál, annál is inkább, mivel Félegyházán már volt rá példa, hogy a munkások áldozatkészségéből otthont kapott a kultúra. A huszas években, a legnagyobb fehérterror idején, munkanélküliség közepette, önerőből munkás- otthont építettek. Tóth Miklós • Műszak közben. A hosszú gépsor végén a tiszta, szárított gyapjút válogatják a brigád tagjai. • A Gyapjúmosó Ságvári brigádja megbeszéli a kommunista műszakot, s azt, hogy annak munkabérét felajánlják az új művelődési központ építésére. (Némedi László felvételei) Az MHSZ a lakosság szolgálatában A rohamosan fejlődő motorizáció mellett a közlekedésbiztonság magas követelményeket támaszt a hivatásos és nem hivatásos gépjárművezetőkkel, s ugyanígy a leendő autóvezetőkkel ' szemben. Ennek szolgálatában áll MHSZ gépjárműiskola kirendeltségünk. A sorköteles fiatalok hivatásos gépjárművezető-képzése mellett három „Zsiguli” gépkocsink segíti a lakossági igények folyamatos kielégítését magán-gépjárművezetők kiképzésével. Az új székház a Lőwy Sándor u. 11. szám alatt jól megfelel az igényeknek, s biztosítja korszerűen felszerelt oktatótermeivel, audiovizuális felszerelésével, jól képzett előadóival az ezirányú igények kielégítését. Valamenynyiünk örömére szolgál, hogy az 1974-es évben az MHSZ 312 személynek nyújtott magán-gépjárművezető kiképzést, illetve jogosítványt. Ezzel párhuzamosan 120 sorköteles fiatal tett hivatásos gépjárművezetői vizsgát. A lakosság részére is az igények növekedésével párhuzamosan tervezzük hivatásos személy-, tehergépjármű tanfolyamok indítását. A vállalatok, üzemek, intézmények és tesz-ek hivatásos állományú gépjármű- vezetőinek rendszeres továbbképzéseket tartunk. Az eddigieket kiegészítve a KRESZ módosítási rendelet megjelenésével áprilistól új rendszerben indítjuk a továbbképzéseket. S. L. Brigádvetélkedő 1975. március. 23-án 9 órai kezdettel a Móra Ferenc Művelődési Központ nagytermében rendezi meg a Szakmaközi Művelődési Ház a szocialista brigádok szellemi vetélkedőjének városi döntőjét. A vasárnap délelőtti szellemi torna résztvevői azok a brigádok, amelyek az elmúlt hónapok során megtartott munkahelyi vetélkedőkön a legjobbak voltak. A Cipőgyár, a Húsipari Vállalat, a Vegyipari Gépgyár, a Villamosszigetelő- és Műanyaggyár háromhárom, valamint a Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat egy brigádja bizonyítja majd, hogy kulturális vállalásaik legjelentősebb részét milyen mértékben teljesítették. A vetélkedő témakörei felölelik forradalmi tavaszaink történelmét, művészetét, helytörténeti és helyismereti kérdéseket, és a munkahelyi élettel kapcsolatban a dolgozók jogait, kötelességeit. Az egyik forduló témája mindennapjaink sarkalatos kérdése: a kulturált közlekedés. A városi döntő helyezettjeit a rendező szerv 3 ezer, 2 ezer és ezerforintos pénzjutalomban, a többi résztvevőt tárgyjutalomban részesíti. A vetélkedő-sorozat utolsó lépéseként április végén megyei döntőn vesznek részt a félegyházi első és második helyézést elért brigádok. Új helyiségbe költözött az OFOTÉRT (Tíz évvel ezelőtt, amikor a tanácsháza árkádjai alatti kis helyiségben megnyílt az első QFO- TÉRT szaküzlet, nagy öröm és nagy segítség volt az a városi lakosságának: Nem kellett szemüvegért, fotócikkért másik városba utazni. A kicsi szaküzlet egy évtized alatt nélkülözhetetlen tartozéka lett városunk fejlődő üzlethálózatának, de egészségügyének és művészeti fejlődésének is. Na- gyobbítása, korszerűsítése! illetve új helyiségbe való öltöztetése már nagyrfn is indokolt, hiszen 1975. évi tervüket közel négymillió forintra szabták meg. Ennek „megteremtéséhez” pedig sok vásárló, nagy árukészlet és tágasabb előadótér is kell, nem beszélve az udvarias, előzékeny kiszolgálásról, amiben eddig sem volt hiány. Képünk az új szaküzlet megnyitásán készült, három dolgozójával, Somogyi Béla vezérigazgatóval és dr. Belényi István tanácselnök-helyettessel. A SZURKOLÓKNAK Borbély Miklós: döntő fölény 22 egyesület 77 . ökölvívója részvételével a 608-asi MŰM tornacsarnokában bonyolították le a Tiszántúli Ifjúsági bajnokság 3 napos küzdelmeit. A versenyen csak Duna—Tisza közi és tiszántúli bokszoíők indulhattak. A Kun Béla SE csupán két versenyzőt állíthatott rajthoz, mert többen már a Délterületi bajnokságon megszerezték a vidékbajnoksiágon való részvétel jogát. A háromnapos viadalon a súlycsoportonként két legjobb helyezést elért ökölvívó szintén kiharcolta a továbbjutást. A Kun Béla SE részéről két versenyző rajtolhatott. Fehér Árpád és Borbély Miklós. Fehér sajnos, az elődöntőben kiesett, viszont Borbély Miklós olyan ragyogóan és okosan küzdött, hogy a 200 főnyi közönség egy emberként felállva ünnepelte. A döntőben a ceglédi Telek László le akarta rohanni a 18 éves Borbélyt, ő azonban egy percig ragyogóan védekezett, elhajlott, de nem' hátrált, majd támadásba lendült és lelépte ellenfelét. Borbély Miklósinak a zsűri a legtechnikásabb versenyzőnek járó díjat adta, ami 77 versenyző közül nem csekély teljesítmény. A rendezés gördülékeny, zavartalan lebonyolítása a »portfelügyelőség munkáiét dicséri. A végén valamennyi vezető Szegedtől Saiószentpéterig megköszönte Csendes Mihály elvtársnak a kifogástalan vendéglátást és a mintaszerű rendezést. Birkózás A Vasas úttörő birkózói Délterületi szabadfogású versenyen vettek részt Csongrádon. Eredmények. 13—14 évesek, 38 kg-ban első Dorogi István. 53 kg-ban első Seres Zoltán, 35 kg-ban harmadik Pintér Mátyás, 45 kg-ban második Solymosi Imre, 58 kg-ban második Tóth János. 11—12 évesek: 32 kg-ban első Klinkó Dezső, 35 kg-ban második Ambrus Tibor, 45 kg-ban második Gajzer József, harmadik Öno. di János, 49 kg-ban első Szűcs ,Imre. Biztató folytatás A Honvéd labdarúgó-együttese második bajnoki mérkőzését hazai pályán 600 néző előtt a Honvéd-pályán játszotta. 0:0-ás félidő után 2:0-ra győztek a Bajai SK ellen, s habár sokkal több van a csapatban, a javulás kétségtelen jelei felfedezhetők voltak, különösen a II. félidőben. Gulyás egy esetben védhetetlennek látszó lövést hárított. A csapat legjobbja Kovács volt. de Iványi is jól játszott, és Horváth ellen sem lehetett kifogás. Dongó játékán érezhető volt a kihagyás, Sahin, sokat dolgozott, de labdái nem mindig kerültek jó helyre, még nincs formában. Jókai csak a II. félidőben elégített ki, úgy szintén Varga József is. Farkas a mély f'-^n nem boldogult,. a helyette beállt Rigó I. lendületes volt. Tánczos kitűnően mozgott, 2 gólja döntő volt. Varga István ügyes játékos, de meglátszik rajta, hogy kevés edzés áll a háta mögött. Kosárlabda A Vasas-lányok 61:30-ra kikaptak a bajnokjelölt Egyesült Gyógyszertől, míg a fiúk I16:45-re győztek itthon az újonc Kisújszállás ellen. Sportműsor Kosárlabda: 22-én, szombaton 17 órakor Lenin—Mezőtúr, 23-án de. 11 órakor Vasas—Egri Tanárképző. Mindkét meccs a József Attila Iskolában lesz. Labdarúgás: Kecskeméti Fémmunkás-Kun Béla SE Kecskemét, de. 10 óra. Vasutas—Tiszakéeske 10 óra, Vörös Csillag—Kiskunmajsa, ,15 óra. Mindkét mérkőzés színhelye az Alpári úti pálya. • Az audiovizuális eszközök használatát gyakorolják a félegyház) pedagógusok hetenként háromszor. A megyei továbbképzési kabinet és a városi művelődési osztály a három héten át tartó tanfolyam végén oklevelet ad a tanulmányok elvégzéséről a pedagógusoknak. (Némedi László felvétele) Földrajzi szabadegyetem — hatodik előadására 1975. március 24-én 17 órai kezdettel kerül sor a városi könyvtár olvasótermében, „Filippi nők között a Fülöp-szigeteken” címmel. Előadó: Dr. Balázs Dénes tudományos munkatárs. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán március 22-én szombaton délután és vasárnap egész nap dr. Horváth Alajos. Lakása: Kiskunfélegyháza, Wesselényi u. 3., telefon 180. Ugyanezen idő alatt a külterülethez tartozó négy községben, tehát Pálmonostora. Kunszállás, Gátér és Petőfiszálláson az,, ügyeletet dr. Gyöngyösi Péter tartja. Lakása: Petőfiszállás. Anyakönyvi hírek Kiskunfélegyháza SZÜLETTEK: Makány Adrián (anyja neve. Koprivanácz Anna), Gácsi Rita (Kovács Margit Etelka), Sárkány Brigitta Kinga (Tamási Rozália Julianna), Barta Márta (Cseh Márta Erzsébet). Vidács Krisztina Mónika (Makány Anna Aranka). Csorba István (Hajnal Emília), Téti Tímea (Benke Aranka), Mészáros Róbert János (Szabó Éva), Halál Márta (Vincze Julianna). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Dobák Zoltán — Moskoyics Judit, Végh István — Szöllősi Erikái. Bácsi Ferenc — Csuka Terézia Rozália. MEGHALTAK: Tapodi Ferenc 66 éves, Fekete István 61 éves, Tóth István 42 éves, Bodor Lázár 38 éves, Simon Gyuláné Orosz! Anna 94 éves, Zsolnai Lászlóné Kovács Gizella 54 éves, Galyais Jenőné Markócs Etelka 76 éves, Szabó Flórián 5 hónapos korában. Szavaló-olvasóverseny Szombaton a Bankfalusi Körzeti Iskolában rendezték meg a külterületi iskolák szavaló- és szépenolvasó-versenyét. Az olvasóversenyben a második osztályosok közül Sinkó. Judit (Selymes iskola), a harmadik osztályosok közül Rigó Mihály (Csányi úti iskola), a negyedik osztályosok közül Fricska Margit (Selymes iskola), az öt-nyolcadik osztályosok közül Rácz Erzsébet (Bankfalusi iskola) lett az első. Versmondásban első lett: a második osztályosok közül Ti- pold Tibor (Bankfalusi iskola), a harmadik osztályosok közül Karádi Vera (Bankfalusi iskola), a negyedik osztályosok közül Nagy Marika (Dózsa iskola), az öt-nyolcadik osztályosok közül Horváth Ferenc (Bankfalusi iskola). • Képünkön a felső tagozatosok legjobb versmondója: Horváth Ferenc átveszi az első díjat. (Rádi József felvétele) FELEGYHAZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: 115, 1«. *79. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesitőknél, postautalványon, valamint átutalással a Km 215—98/18* pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda Kecskemét Telefon: 13-72» Index: 25 908 Hímző népi iparművészek