Félegyházi Közlöny, 1975 (19. évfolyam, 1-49. szám)

1975-02-07 / 6. szám

Lakásokat, szolgáltató házat építenek, üzemet bővítenék a határidők pontos betartásával Három nagyobb építkezést néz. tünk meg Pál Sándor mérnök­kel, a Kiskunhalasi Építőipari Vállalat félegyházi építésvezető­jével. A látottak és az egyik építkezéstől a másikig való ko­csizás közben hallottak alapján kirajzolódott a kép a halasi vál­lalat félegyházi tevékenységéről. A tanácsháza mellett épülő 38 lakásos, csupa tégla OTP-s ház átadási határideje 1975. október 30. volt, de az építők, a XI. kong­resszus tiszteletére munkásgyű­lésen vállalták, hogy a határidőt előrehozzák június 30-ra. a vál­lalást az építkezésen dolgozó .szocialista brigádok nagyon ko­molyan veszik, közben pótfel­adatot is vállaltak, s azt is túl­teljesítették. Amit most látunk a Kazinczy utca elején, az 14 hó. nap szorgalmas munkájának eredménye. A Flórián kubikos, Varga kőműves-, Török ács- és Szabó fűtésszerelő brigád mind a negyven tagját érdemes lenne név szerint megdicsérni, Halasi József főművezetővel együtt. A Kossuth utcai lakótelepen kétszintes, 1200 négyzetméter alapterületű szolgáltató ház épí­tését kezdték meg, és 1976 köze. pére át is adják. Itt kap végle­ges otthont a sokat vándorló kis. posta, a Háziipari Szövetkezet, lesz fodrász, vegytisztító, villa­mosberendezés, valamint háztar­tási kisgépjavító. Érdemes meg­figyelni a lépcsőzetes építkezést: -egyik végén még csak az alap­nál, másik végén már a felépít­ménynél tartanak. A Húsipari Vállalatnál 20 mii. lió forintos építkezésen dolgozik 3 nagybrigád: az Udvardi, a Pal- lagi és a Csordás brigád, 3-szin- tes, 66 méteres szociális és iro­daházat építenek. Átadási határ­idő: 1976. május 30. A méretek, ről csak annyit, hogy az ebédlő 455 négyzetméter, 10 ezer köb. méter földet mozgattak meg, 950 kútgyűrűt süllyesztettek le az alapozáshoz. A munkákat Kiss László főművezető irányításával olyan ütemben végzik, hogy a saját tervük túlteljesítése mellett besegítenek a Kazinczy utcai 38 lakás építésénél is, felajánlásul a XI. kongresszus tiszteletére. Jelszavuk: kevesebb emberrel többet, jobbat, határidő előtt. Ezek után nem véletlen az, hogy 1973-ban Kiváló Építésve­zetőség címet nyertek a félegy­háziak, az 1974. esztendőt még nem értékelték, de bizonyos, hogy a tervszerű, szorgalmas és pontos munka jutalma ezúttal sem ma­rad el. Közben már készítik elő a ta­lajt a következő nagy feladat­hoz: a Kossuth és Zrínyi utcák sarkán építendő 42 lakás kivite­lezéséhez. így, lépésről lépésre, szemünk láttára alakítják át a várost a nagy faluból igazi, va­lóságos várossá. Tóth Miklós Emlékezés egy jeles magyar Shakespeare-színészre Február 4-én múlt ötven esztendeje, hogy a magyar színházi élet sok-sok képviselőjének Jelenlétében eltemették Molnár László színészt, a Nemzeti Színház örökös tagját, a szlnészegye- stllet volt aleüJnökét, a szlnlakadémla tanárát. Molnár László Kiskunfélegyházán született 1857. november 25-én. Apja a város redemptus polgára, a 48-as esz­mék lelkes híve. Többek között az ő érdeme is, hogy Félegyháza városa rendezett először nyilvános Petőfi-tln- nepséget. Flát Bzlntén politikai pályára szán­ta. Molnár László el is végezte a Jogi egyetemet és négy évig, mint Pesí megye aljegyzője dolgozott. 1884-ben. azonban a Szegedi Nemzeti Színház­hoz szerződött. A gyors és szokatlan pályamódosítás okait utólag csak ta­lálgathatjuk. Talán Bzerepe volt ben­ne annak is, hogy az ez évi választá­sok alkalmával sikertelenül pályázott a Pest megyei központi aUegyzőségre. O maga később arról írt, hogy gyer­mekkori ábrándja mindig Is a színé­szet volt. Az álom ébren tartását és valósággá érlelését nyilván Begltette Boczonádl Szabó Imre példája Is, aki ugyan 10 évvel korábban, de ugyanazt az utat tette meg, mint Molnár és eb­ben az időben már a Nemzeti Színház első tenoristája volt. Molnár vidéki szinészéiete — hol Szegeden, hol Debrecenben — 12 évig tartott. Mindvégig szoros és rendsze­res kapcsolatban maradt szülővárosá­val. Nemcsak előadásokra és szereplé­sekre Járt haza, de gyakran írt a fél­egyházi sajtóban Is. Foglalkoztatta a város szellemi, művészeti élete. A rendszeres félegyházi színházi előadá­sok megszervezésén, a színügyi bizott­ság megalakításán fáradozott. 1896-ban életének új szakasza kez­dődött. A Vígszínházhoz, majd egy év múlva a Magyar Színházhoz szerző­dött. Ekkor már országosan elismert színész. A korabeli színi kritikák di­csérik alakításait. Sikerei valóban csak a legnagyobbakéhoz hasonlítha­tók, Jól lehet a házassága révén ki­alakult kapcsolatai Is segítették pálya­futását. Legalábbis Csathó Kálmán, a régi Nemzeti Színház című könyvé­ben így emlékezik erről ,.1897-ben fe­leségül vette Rákosi Jenő unokahúgát, Rákosi Zsófiát, s összerokonosodván Így a „szent családdal” Beöthy László rögtön szerződtette a Magyar Szín­házhoz, majd 1902-ben a Nemzetihez.” Tény azonban, hogy Molnár László­ról a lexikonok ma 1® úgy emlékez­nek meg, mint az egyik legjelesebb magyar Shakespeare-szinészről. Ját­szotta Othellót, a Hamletben a cím­szerepet, a szellemet, Duncan királyt, a III. Richárdban IV. Edwardot és so­rolhatnánk még a szerepek sokaságát. 1918-ban érte el pályája csúcsát, amikor a Nemzeti Színház örökös tag­jává választották. Közben arra Is fu­totta erejéből, hogy a fiatal nemzedé­ket nevelje. Tanított a szlnészakadé- mlán, közel egy évtizeden, át a szl- nészegyesületl színésziskola igazgatója volt. Mint szinésztanár először vitte színre Oscar Wilde ,.Salome"-1át egy növendék vizsga előad ásón. Több köny­vet Irt a színművészeiről, a színház­ról. Közöttük olyant, mint az 1905-ben megjelent ,.Jelmeztan”, melyet évti­zedekig tankönyvként használtak a szlnészlskolán. A színpadtól 1923. szeptember 1-én a Lear király címszerepében búcsú­zott. Gazdag életművét Shöpflln Ala­dár Így értékelte: „Molnár nagy am­bíciója mindig Shakespeare volt, vagy más monumentális méretű, tragikus szerep, mint a Bánk bán . . . Kitűnő színész volt. A fenségest kevesen tud­ták olyan egyszerűen kifejezni, mint O.” S. G. Kubai vendégek Félegyházán Tisztújító közgyűlések előtt a kiskunfélegyházi ÁFÉSZ A város és a környező közsé­gek egyik legnagyobb tömeg­szervezete a kiskunfélegyházi ÁFÉSZ, 1975. március 1—15-ig megtartandó részközgyűlésein több, mint 8200 szövetkezeti tag előtt ad számot az elmúlt négy év munkájáról. — Hunyadi Imre — aki az új gazdasági mechanizmus kezdeté­vel már másodízben lett elnöke a szövetkezeinek — milyen ered­ményekről tud beszámolni? — 1967 végén kerültem vissza a szövetkezethez, ez az év 148 millió forint forgalommal zárult, ma pedig már 370 milliónál tar­tunk. A legdinamikusabb fejlő­dés az utolsó négy évben volt, elérte a 20—25 százalékot. A IV. ötéves terv utolsó évére terve­zett forgalmat már 1974-ben 100 millió forinttal túlteljesítet­tük. A kiskereskedelmi üzemág fejlődött a legeredményesebben. Négy év alatt megkétszereződött a forgalma, a vendéglátásban 82, a felvásárlásban 75 százalékos a növekedés. Ipari területen főleg az élelmiszeripar fejlődésére fordítottunk nagy gondot- Be­kapcsolódtunk a húsprogram megvalósításába, a FOTK-kal közösen baromfivágó és májfel­dolgozó üzemet létesítettünk. A vágóhíd — ahol évente 4100 sertés feldolgozását végzik el — kizárólag a helyi lakosság hús­ellátását hivatott segíteni. A szövetkezet nyeresége négy év alatt 4 millió forinttal növe­kedett, és 1974-ben meghaladta a 11 millió forintot. A kereskedelmi hálózatban — az ' eszközhatékonyság fokozására — bevezettük a nyújtott és dup­la műszakokat, növeltük a szol­gáltatást, jelentős mértékben bő­vítettük a hűtőkapacitást. Kor­szerűsítettük egységeinket, ter­melő üzemeinket, bővítettük az áruválasztékot. Kereskedelmi egységeinkben ma is ösztönző bérrendszer van érvényben, külö­nösen jelentős ez a zöldség-gyü- mölcsforgalom bérezése tekin­tetében. Ennek köszönhető, hogy elmúlt évi zöldség-gyümölcsfor- galmunk több, mint 40 százalé­kos növekedést mutat. Évente 5 ■millió forint termeltetési előleg­gel segítjük a kisgazdaságokat, egyben biztosítottuk a termelő üzemek árualapját. Üj irányítási rendszert vezettünk be, közelebb vittük az ügyintézést a munka­helyekhez, így közvetlenebb lett a kapcsolat a tagsággal is. — Mindezek megvalósítására nem volt elegendő a szövetkezet által termelt fejlesztési alap. Ügy tudom, elnök elvtárs kezdemé­nyezője volt a részjegy és tag­sági kölcsön mozgalomnak, és annak idején bátran nyúlt eh­hez a lehetőséghez is. — A szövetkezeti mozgalom fejlődése nem képzelhető el a tagság segítése, támogatása nél­kül. Jelenleg is 6 300 000 fo­rint van részjegyként bejegyezve, s ezt az összeget kizárólagoséul készletféltöltésre használtuk, a fejlesztési alapot pedig beruházá­sokra fordítottuk. Megfelelő hely­re kerültek a községek TÜZÉP- telepei, Bankfaluban kis üzlet­házat építettünk, a város pedig gazdagabb lett egy korszerű ABC-áruházzal. Nagy jelentőséget tulajdonítok a tagság aktív közreműködésének. Ennek köszönhető, hogy a szövet­kezetünk saját erőből tartós hi­tel nélkül gazdálkodik. A tag­ság aktivitása természetesen netnesak az anyagiakban nyilvá­nul meg, erről tanúskodnak az évenként megtartásra kerülő részközgyűlések, ahol általában 170—180 hozzászóló mondja el a falu, a község, vagy a körzet közérdekű és megoldásra váró problémáját. — Elnök elvtárs több, mint tiz évet töltött megszakítással el- nöki székben, hogyan látja a szövetkezet fejlődését az elkö­vetkezendő években? — A szövetkezeti mozgalom méltó helyet kapott népgazda­ságunkban. A szövetkezeti tör­vény hosszú távon biztosítja fej­lődését, a közgazdasági szabályo­zók pedig mindig újabb és újabb lehetőség felé terelik a gazdál­kodást. Nekem, munkatársaim­nak és az egész dolgozó kollek­tívánknak az_ a feladata, hogy az adott körülmények között a leghelyesebb utat válasszuk ki, ami ez ideig többé-kevésbé si­került. Farkas József megyei nép­fronttitkár kedves vendégeket hozott városunkba, a földrajzilag olyan távol, de lelkileg és ba- rátilag hozzánk nagyon közel ál­ló Kubából. Carlos Perez nagy­követségi tanácsos és Felix Oli- vera újságíró, a vezető kubai lap, a Prensa Latina főmunka­társa látogatott városunkba. Kubai vendégeink — a tanács­házi fogadás után — dr. Belényi István tanácselnök-helyettes, Szécsényi István városi népfront­titkár kíséretében először a vá­ros legfiatalabb üzemébe, a Gyapjú- és Textilnyersanyag Forgalmi Vállalat egy éve mű­ködő gyapjúmosó üzemébe láto­gattak. A tiszteletükre adott fo­Mií várhatunk a tavasztól? Közeledik március 9, amikor a-Hon­véd labdarúgói megkezdik a tavaszi, befejező Idényt és számot adnak a szurkolóknak, felkészültségükről. Az MLSZ új követelményrendszert lépte­tett éüietbe, a magyar válogatott híré­hez méltóan kíván szerepelni. Termé­szetesen a megnőtt követelmény vo­natkozik az ország valamennyi együt­tesére. A Kun Béla SE első tétre me­nő mérkőzésén jól szerepeit, 3:0-ás fél­idő után Tánczos 2, Farkas és Jókai góljaival 4:l-re verte a Fémmunkás csapatát Kecskeméten. Ebből azonban messzemenő következtetést nem lehet és nem Is szabad levonni. Az az igaz­ság, hogy az ez évi alapozás alatta ma­radt az előző évieknek. Lantos edző mindent megtesz ugyan, de 18—20 já­tékos helyett, mindössze 8—10-en je­lentek meg egy-egy edzésen. Az utób­bi héten azonban javult a mérleg. Is­mét teljes volt a létszám és a hátra­levő egy hónapot maximálisan ki kell használni és a verejtékkel megszerzett kétpontos előnyt meg kell tartani, sőt növelni is lehet. A Honvéd, ami a já­tékosanyagot illeti kedvező helyzet­ben van. Ismét megkezdte az edzése­ket. Sahin, aki hivatali élfoglaltsága miatt kihagyott 3 hetet. Meggyógyult Rigó Imre is, aki egyelőre maszek­alapon végzi gyakorlatait, de ismerve az ő lelkiismeretes hozzáállását meg­bízhatunk benne. Kevés csapat mond­hatja el, hogy szinte valamennyi já­tékos' rendelkezésre áll, hiszen Varga János kivételével, aki visszavonult, minden fiú készenlétben van. Viszont már felgyógyult Varga József, a há­rom Ifi Lantos, Jókai és Tóth már 19 évesek lettek és fizikailag megerősöd­tek. Lehet számítani néhány új bevo- nulóna is, akik február 20-án jönnek gadás után a gazdasági, párt-, szakszervezeti, KISZ-, és nőbi­zottsági vezetőkkel, majd a dol­gozókkal találkoztak. Tájékozód­tak az itteni körülményekről, majd Carlos Perez nagykövetsé­gi tanácsos ismertette kubai ba­rátaink küzdelmes és győzelmes életét. Ezt követően a szomszé­dos Petőfi Gépészetit Szakkö­zépiskola fiúkollégiumába láto­gattak, ahol dr. Somogyvári Zol­tán, Kapus Béla, a nevelői kar és a kollégisták forró lelkesedés­sel fogadták a kedves vendége­ket. Carlos Perez nagkövetségi tanácsos ismertette a kubai fia­talság hősies helytállását, utána válaszolt a diákok kérdéseire. T. M. Félegyházára, azonban erre építeni nem lehet, hiszen nem biztos, hogy edzésben állnak, továbbá rövid idejük marad a beilleszkedésre. Óva intjük a csapatot az elbizakodottságtól, a hátralevő egy hónapban sok mindent be lehet hozni, kár lenne ilyen ziccert kihagyni, és mindent el kell követni, hogy városunknak ismét NB m-as csapata legyen, ami lényegében a ré­gi NB II-nek felel meg. Felhívjuk a figyelmet, hogy minden hétfőn 16—18 óra között a Sportfel­ügyelőség helyiségében, Kurucz Ist­ván sporttánsnál tagsági könyv szerez­hető be. A könyvhöz fénykép szüksé­ges), ára: 5 forint. A tagsági díj: 10 forint és legalább félévi összeg befi­zetése esetén a Kun Béla SE vala­mennyi rendezvényei látogathatók. Felhívjuk még a figyelmet arra, hogy a február 16-án lejátszásra kerülő Kun Béla SE—Izsák és a március 2-1 Kun Béla SE. Radnóti SE mérkőzés a jobb talajú Alpári úti pályán kerülnek meg­rendezésre. A Vasutas szintén alapoz, itt sem teljes az edzések látogatottsága. A csapat kedvező helyzetben, a 3. helyen, az „öregek” nélkül várja március 23-át, a bajnoki idény kezdetét. 8 mér­kőzés itthon lesz és csak 5 Idegenben. Valószínűleg tavasszal még nem ve­szik birtokba új pályájukat a Vasuta­sok, és ha megegyeznek a városi ta­náccsal az Alpári úton játszanak. A Vörög Csillag Tsz csapata szintén az Alpári úton tartja mérkőzéséit és igyekszik megszerezni a bennmara­dáshoz szükséges 6. helyet. A jövő heti számunkban közöljük a kosárlab­da. és labdarúgó-mérkőzések tavaszi műsorát. SPORTMŰSOR Február 9-én, vasárnap: Lakitelek— Kun Béla SE. P. J. A SZÍ RKOI ÓKNAK Az MSZMP XI. kongresszusára való felkészülés új, igen fontos szakaszába érkezett. A novembe­ri és decemberi beszámoló tag­gyűlések után 1975 január 20-ig minden alapszervezetben megtar­tották a vezetőségválasztó tag­gyűléseket. Megtárgyalták a kommunisták a Központi Bizott­ság irányelveit és a Szervezeti Szabályzat tervezetét, majd meg­választották az új vezetőségeket és a ■pártértekezletek küldötteit Az alapszervezéti taggyűlések után február 1-ig mindenütt megtartották a csúcsvezetőség- választó összevont taggyűléseket is. Most vasárnap — február 9- én a városi pártértekezleten á küldöttek meghallgatják és meg­vitatják a négyéves munkáról szóló beszámolót, majd megvá­lasztják a városi pártbizottságot Az értekezletről lapunk jövő he­ti számában adunk részletes tá­jékoztatót. Tanácstagi beszámolók A 34, 37, 38, 39, 40. Bz. választókerü­letek: tanácstagjai: dr. Kőhalmi Jó­zsef, Tlsóczki István., Fazekas Imre, Kaposi János és Mészáros János 1975. február 7-én (pénteken) du. 18 órakor a Bajasy-ZslUnszky Általános Iskolá­ban tanácstagi beszámolót tartanak a Petőfi tér, Béke tér, Gorkij u„ Baj- csy-Zs. u„ Tanácsköztársaság u„ Al­mos u„ Kőröst Csorna S. u„ Romhá- nyl J. u. 56-tól végig, Romhányl J. u. páratlan, Romhányl J. u. páros 2-től 54-lg, Jász u„ Vak Bottyán u. lakosai számára. Az 53. sz. választókerület tanácstag­ja, id. Agó József 1975. február 8-án (szombaton) du. 17 órakor a Csányl úti Iskolában tanácstagi beszámolót tart a VII. kér. 40-től 50-lg, VIII. kér. 1-tffl végig és a IX. kér. 1-től 20-ig la­kók részére. Az 5, 6, 7. sz. választókerületek ta­nácstagjai: Lantos György né, Bondor László és Fülep Ferenc 1975. február 10-én (hétfőn) du. 17 órakor a kise­gítő iskolában (Némedl V. S. u. 1. sz.) tanácstagi beszámolót tartanak a Do­bó u. páratlan, Némedl V. S. u„ Bá- thorl u„ Haubner K. u„ Jókai u, pá­ros, Jókai u. páratlan 49-ig, Klapka u. Molnár B. u„ páratlan 51-lg. Molnár B. u. páros 56-ig lakók számára. A 31, 32, és 33. sz. választókerületek tanácstagjai: dr. Sulyok Miklós, Tar­jányi Antal és Blbok Sándor 1975. feb. ruár 10-én (hétfőn) du. 18 órakor a Móra. F. Általános Iskolában tanács­tagi beszámolót tartanak a Kazinczy u. páratlan, Hédery A„ Martinovics u, Táncsics u„ Kölcsey u„ Kisfaludy u„ Tompa u., Mártonffy u„ Vörös Had­sereg u. 2-től 30-ig, Vörös Hadsereg u. 1-től 27-ig Pázmány u„ Fisch E. u„ Vörös Hadsereg u. 29-tői 41-lg lakók BzSmána. A 19, 20, 21, és 22. sz. választókerü­letek tanácstagjai: Bozókl László, Ré­pa Jenő, Vágan perencné éa Kruppa Gyula 1975. február 12-én (szerdán) du. 17 órakor a Petőfi S. Gimnázium és Szakközépiskolában tanácstagi be­számolót tartanak a Horváth Z. u. 1- től 45-lg, Bokor u„ Dózsa Gy. u. pá­ros, Dózsa Gy. u. páratlan, Dankó P. u„ Lőwy S. u. 1-től 21-lg, Lőwy S. u. 2- től 24-ig, Ságvárli E. u. 1-től 9-lg éa 2-től 22-lg, Korvin O.' u. Bartók B. u„ Erkel F. u„ Schönherz Z. u„ Fürst S. u„ MAV-áltomás, Kossuth u. 24-től 32-lg, Lőwy S. u. 1/a, Szamuely T. u. lakosai számára. A 48, 49, 50. és 53. sz. választókerü­letek tanácstagjai: dr. Hideg Ferenc. Füredi Imréné, Molnár Lászlóné és Kovács Gábomé 1975. február 14-én (pénteken) du. 17 órakor az Építőipari Vállalat ebédlőjében tanácstagi beszá­molót tartanak az IUésházy u. 2-től 40-ig, Szilágyi u., Mátyás király u„ Dessewffy u. 1-től 4t-lg, és 2-től 34-lg, Döbrentei u. páratlan, Döbrentel u. páros, Jósika u. 1-től 39-lg, Jósika u. 2-től 38-ig, Dayka u. 1-től 41-lg, és 2-tőH 36-ig, Czuczor u. 1-től 41-lg, és 2-től 36-ig, Bajza u. 1-tői 33-ig, Bajza u. 2-től 34-ig, Mikes u„ Kaffka M. u.. Juhász Gy. u. Kállai u„ Tömörkény I. u„ Madách u„ Tóth A. u„ Radnóti u., Szendrey J. u., Bajza u. 36-tól és 35-től végig, Czuczor u. 43-tól és 38-tól vé­gig, Dayka u. 43-tól és 38-tól végig, Dessewffy u. 5l-tőL és 38-tól végig, n- lésházy u. 43-tól és 42-től végig és a Jósika u. 41-től és 40-től végig lakók részére. Nyugdíjba ment a boltvezető A BÉK 2101-es önkiszolgáló boltja, a népszerű „Egyes” mint­egy 30 dolgozója vasárnapi lel­tárt tartott. Ez alkalommal kö­szönte meg a kirendeltségvezefő és a hálás kollektíva Nemcsok Antal nyugdíj állományba Vonuló boltvezetőnek a 21 éven át tartó becsületes, és sohasem lankadó szorgalmas és emberséges tevé­kenységet, de Nemcsok Antal is a munkatársaknak, akik lehető­vé tették, hogy a két évtized alatt minden leltárt tisztán és hiány nélkül zárhattak. Nemcsok Antal boltvezetőt úgyszólván az egész város ismeri. Vezetése alatt nőtt az eladók száma, és a bolt területe három­szorosára, a hatd forgalom pe­dig tízszeresére: 250 ezer forint­ról 2,5 millió forintra. A BÉK megalakulása óta eltelt 15 év alatt kétszer részesült Kiváló dolgozó, egyszer a Belkereske­delem kiváló dolgozója kitünte­tésben. T. M. Jól sikerült műsor A kiskunfélegyházi Móra Fe­renc Művelődési Központ és a Lenin Tsz asszonykórusa, citera- zenekara, a jászszentlászlói cite- razenekarral közösen sikeres műsort mutattak be február 1-én Pálmonostorán. Az együttes még nem tekint vissza hosszú múltra, a népze­ne szeretete, a közös dalolás öröme tartja össze a kórus tag­jait. Változatos műsorukat minél több helyen szeretnék bemutat­ni, különösen a környező közsé­gekben, és termelőszövetkezetek­ben. Teiiékenységükkel a félegy­házi népzenehagyományt ápolják. V. M. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán, 1975. február 8-án, szombaton délután és vasárnap egész nap dr. Szmilkó Ferenc. Lakása: Lőwy Sándor u. 6. sz., Ugyanezen idő alatt a külterülethez tartozó négy községben, tehát Pálmo- nostora. Kunszállás. Gátér és Petőfl- szálláson az ügyeletet dr. Gyöngyösi Péter tartja. Lakása: Petőfiszállás. Anyakönyvi hírek Kiskunfélegyháza Születtek: Kele Pál Zsolt (anyja ne­ve: Szemerédl Julianna), Ladányi Ba­lázs (Nagy Éva Mária), Vakulya Tibor (Besze Erzsébet Terézia), Nagy Zol­tán (André Jolán Katalin). Lantos Csa­ba (Palásti Róza), Horgos László (Tol­di Éva). Lénárt Judit (Besze Mária), Messzi-Szabó Sándor (Horváth Juli­anna), Gulyás Erika Beáta (Kovács Mária Ilona), Vörös Éva Erzsébet (Al­tai Veronika), Varga-Gácsi László Ti­bor (Száraz-Nagy Etelka), Czombos Andrea (Borbély Sarolta Erzsébet), Fekete Szilvia Melinda (Kovács Mar­git Julianna), Szabó Edit Erzsébet (Varga Erzsébet), Seres Csaba (Lövet Erzsébet Veronika), Peschiing György (Mihály Mária), Ferenczl Imre (Slnkó Anna), Réczicza Róbert (Konkoly Má- rta). Házasságot kötöttek: Tímár Tibor Zoltán — Horváth Edit. Terbe István Béla — Aim Brigitte Elisabeth, Farkas István Ferenc — Iván Judit. Meghaltak: Kovács László 56 éves, Tajthy Margit Verona 79 éves. Német Jánosné Németh Mária 81 éves, Utcza Jánosné Ben ke Mária 91 éves. Pásztor Lajos 68 éves, Zsigó Antal 72 éves. Ba­log Istvánná Vágány Katalin 75 éves. Molnár Mátyás Istvánné Kurucz Hona 79 éves. Seres Sándomé László Luca 81 éves, Nagy Sándor 70 éves. Nagy Mlhályné Kasza Valéria 65 éves, Ben- kó János 70 éves, Bugyi Gábor 78 éves korában. FÉLEGYHAZI KÖZLÖNY A Magyar Szociális» Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő- dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Prelszlnger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: US. 143, 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—90(162 pénzforgalmi Jelzőszámára. Petőfi Nyomda Kecskemét ' Telefon- 13-73* Index: 25 MS

Next

/
Oldalképek
Tartalom