Félegyházi Közlöny, 1974 (18. évfolyam, 2-49. szám)

1974-09-13 / 36. szám

r ŰJ TANÉV — ŰJ IGAZGATÓVAL Tanulnak a jövő mezőgazdászai • Az ünnepélyes tanévnyitó közönsége. Vállalták — teljesítették SZEPTEMBERTŐL ISMÉT Ifjúsági filmelőadások A SZE RKÓI ÓKNAK lett névre szóló bírálatot is hal­lottunk, és ezt nagyon jó mód­szernek tartjuk a fiatalok jobb munkára, emberi viselkedésre való nevelésének. Mezőgazdasági szakmunkás. Jó volt hallani ezt a nálunk csak a legújabb időkben meghonosodó elnevezést. És jó volt látni az új szakmunkásjelölteket, akik a kö­a tervezett 350 vagon helyett 445 vagonnal termeltek. 44,5 mázsát hektáronként. A brigádtagoknak még be kell takarítani 1600 hek­tár kukoricát, a termés e növény­nél is igen kedvezőnek ígérkezik. A növénytermesztési brigádok dolgozói felajánlásaikat máris teljesítették és remény van arra, hogy Jelentős túlteljesítést ér­6§rtélcelték' a iciégeszítő üze­mek versenyét , is, 14 brigád 185 tagjának eredményét. Az első félévben első az autójavító Petőfi brigádja 178,9 ponttal. Második a Hámán Kató brigád 160 ponttal, harmadik a Béke brigád 155 ponttal. A csúcsvezetőség ülésére készített értékelés hiányossága, hogy a többi ágazattal nem fog­lalkozott. Az állattenyésztők, sző­lő- és gyümölcstermesztésben dolgozók pedig szintén részt vesz­nek a versenyben. A csúcsvezetőség elhatározta, hogy az értékelést párttaggyűlése­ken is ismertetik. Elhatározták azt is. hogy a versenyt ezentúl negyedévenként értékelik és még nagyobb nyilvánosságot biztosíta­nak a nemes vetélkedőben élen­járóknak. N. 1. ményezés megvalósult és a vaká­ció alatt minden csütörtökön délelőtt megtartották ifjúsági és mesefilmek vetítésével az elő­adásokat. A nézők átlagszáma 175 volt. Ezeket a „megszokott” ifjúsági előadásokat szeptember­től változatlanul megtartják, de ezúttal már elsősorban az ifjúsá­gi szocialista szerződésekben kért filmeket mutatják be. A Mezőgazdasági és Élelmiszer- ipari Szakmunkásképző Intézet 388 tanulóval kezdte meg az új tanévet. A 146 első osztályos nö­vendéket Judik Menyhért Lász­ló, az új igazgató köszöntötte, aki a nyugalomba vonult Rada Antal igazgatótól vette át a „staféta­botot”. — Tagjai lesztek egy nagy csa­ládnak, a magyar és a nemzet­közi munkásosztálynak, mely az új, szebb és emberibb világ for­málásában ma már döntő ténye­ző — hallottuk az ünnepélyes tanévnyitón, melyen megjelentek a párt, tanács, s az üzemek kép­viselői, s a tanulók szülei, hoz­zátartozói. Elmondta az igazgató, hogy szarvasmarha-tenyésztő, baromfi- tenyésztő, és húsfeldolgozó szak­munkásokat képeznek ki 3 év alatt. Jól felszerelt tantermek, diákotthon és korszerű „tanmű­helyek”, gyakorló gazdaságok áll­nak a tanulók rendelkezésére: az Egyesült Lenin Tsz., a rémi Dó­zsa Tsz., a Húsipari Vállalat, a Hosszúhegyi és a Városföldi Ál­lami Gazdaság, a Kiskunhalasi ÁFÉSZ és a Keceli Húsipar. Az idei vakáció alatt ezeknél a szerveknél voltak nyári gya­korlaton a tanulók és jó munká­jukat 17 ezer forint pénzjuta­lommal és 33 kötet könyvvel is­merték el. Az elismerések mel­Az Egyesült Lenin Termelőszö­vetkezetben egyre nagyobb len­dülettel tölvik a szocialista mun­kaverseny. Ma már 33 brigád 765 tagja vesz részt a vetélkedőben, vállalásuk értéke 1 millió 867 ezer forint. A közelmúltban a párt csúcsvezetőségi ülésén értékelték a szocialista munkaverseny első félévi eredményeit. A növénytermesztési főágazat és a hozzá tartozó segédüzem­ágak dolgozói vállalták, hogy a termelési technológiák betartásá­val, a munkafegyelem javításával — a felhasználásra kerülő eszkö­zök takarékos és ésszerű felhasz­nálásával. a termelési költségek csökkentésével. a betakarítási munkáknál a magasfokú szerve­zettség betartásával veszteség- mentesen végzik a betakarítást. Tervüket 12 százalékkal növelik és 600 ezer forint béren kívüli nyereséget vállalnak. A növény- termesztésben a brigádok eddigi eredményei igen kedvezőek. A 640 hektáros borsót időben és jó mi­nőségben betakarították, a terve­zett 198.4 vagonnal szemben 234 vagonnal küldtek a konzervgyár­ba. Hasonló kedvező eredményt értek el a búzánál. Ezer hektáron A Bács megyei Moziüzemi Vál­lalat „Üzemi Hiradó”-jában ol­vastuk, hogy: a kiskunfélegyházi Petőfi Filmszínház üzemvezetője, Maros Zoltán, az iskolai nyári szünet kezdetekor felvette a kapcsolatot a Móra Ferenc Mű­velődési Központtal és a napközi otthonnal, hogy közösen rendsze­res külön előadásokat szervezze­nek az ifjúság részére. A kezde­Kupagyőzelem. Közeledik az ősz, lassanként a kosárlabdások is hallatnak magukról. A Lenin Tsz férfi kosarasai két kupában is érdekeltek voltak. Szolnokon 5 csapat részvételével bonyolí­tották le a Tisza-Kupát, és itt a 3. helyen végeztek. Az elmúlt vasárnap viszont Kecskeméten az NB III-as csapatok részére kiírt Hírős Kupát megnyerték. A mérkőzéseken 3 csapat indult, előbb a nagykőrösi együttest győzték le, majd a döntőben a kecskeméti MFSC csapatánál 79:66 arányban bizonyultak jobb­nak és ezzel az X. helyet szerez­ték meg. Mészáros és Bódi máris jó dobóformáról tettek tanúsá­got. Szombaton már sorompóba lépnek, Szegeden kezdik az őszi bajnoki idényt. A Vasas lányok csak két nap múlva, 29-én, Kar­cagon is szeretnék megőrizni ve­zető helyüket. Labdarúgás: A Honvéd le­génysége még mindig adós a jó játékkal. Ezúttal Izsákon léptek pályára a MEDOSZ ellen és 0:0- ra játszottak. A mérkőzésen egyik csapat sem jött tűzbe, elég lanyha iramú volt a játék, a fél­egyházi csatárok nem nagyon strapálták magukat, csupán a vé­delem játszott magabiztosan: En­nek ellenére a Kun Béla SE mindössze egy pontot vesztett és a megyei bajnokságban a vesz­tett pontokat tekintve az 1. he­lyen áll. A Vörös Csillag gyen­ge játékkal ugyan, de itthon tartotta a Szánk elleni mérkőzés két pontját. Hiába volt a nagy fölény, a csatárok tehetetlenek voltak, sőt Szánknak is volt egy óriási helyzete, amit balszeren­cséjére nem tudott értékesíteni. A találkozó végül a csereként beállt fiatal Farkas László két góljával dőlt el a V. Csillag ja­vetkező generációt képviselik. Az is jó dolog, hogy ezek a fiatalok már tanulóidejükben világot lát­hatnak, a szomszéd népek jó módszereit hazahozhatják, hasz­nosíthatják. A belföldi utak mel­lett Bulgáriába, Lengyelország­ba, NDK-ba rándulhatnak ki jó munkájuk eredményeként. Tóth Miklós FÉLEGYHÁZI JEGYZETEK Szombat délután, négy és öt között. Az élelmiszerüzletek hatig tartanak nyitva. Van. aki — sza­bad szombat nem lévén — ilyen­kor szerzi be a család hét végi kenyér-adagját. Azaz: szerezné. Mert nincs. Sehol. Sem a cseme­gékben. sem az ABC-ben, sem a kenyérgyári árudákban. Elfogyott, elvitték. Hogy-hogy?! Az efféle meglepetésekhez hozzá nem edző­dött. naiv vásárló — mi mást te­het? — találgatni kezd: egyesek talán mázsánvi készletet halmoz­tak fel? Avagy soha nem látott, irtózatos cipópusztítást terveznek valahol? A sütőipari vállalatot, tárcsázva, egy morózus hang megütközve — mintha gyulai kolbászt kérnék számon tőle — recsegi a kagyló­ba: — Itt ugyan nincs kenyér! — És sütnek-e még ma? — Nem. — Az üzemvezetőt kérem. — Nem láttam még. de a kerékpárja itt van Keresse később! Hétig bizto­san előkerül. — Miért, hétkor mi van? — Vége a munkaidőnek ... Akárcsak az emberi türelem­nek. Vagy az végtelen, kedves pé­kek? ..: Kutasi Ferenc Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán, szeptember 14-én szombaton délután és vasárnap egész nap dr. Horváth Alajos tart ügyeletet. Lakása: Kiskunfélegyháza, Wesselényi u. 3. Telefon: 180. Ugyanezen idő alatt a külterülethez tartozó négy községben, tehát pálmo- nostora, Kunszállás, Petőfiszállás és Gátéron dr. Gyöngyösi Péter tart ügyeletet. Lakása: Petőfiszállás. vára. Igen jól játszott a hosz- szas kihagyás után újra pályára lépő 31 éves Kurucsai. . A Vasutas erősen tartalékos csapata 3:1 arányú vereséget szenvedett Hetényegyházán, s ez­zel elvesztette vezető pozícióját, helyére a V. Csillag lépett va­sárnapi győzelmével. Vasárnap az Alpári úti pályán helyi rang­adó lesz a Vasutas és V. Csillag csapatai között. Bízunk benne, hogy színvonalas sportszerű mér­kőzést láthatunk. A meccs há­romesélyes. A Kun Béla SE Kunszentmiklós csapatát látja vendégül. A Honvéd részéről na­gyon esedékes végre a jó já­ték és természetesen néhány gó­los győzelem. Sportműsor. Kosárlabda. __ Sze­gedi FÉT—Lenin Tsz. Labdarú­gás: Vasutas—V. Csillag Alpári út 10 óra. Kun Béla SE—Kun­szentmiklós 15,30 óra. A LAKOSSÁG KÉRÉSE Legyen Félegyházán sétáló utca A VIII. kiskun napok idejére az illetékes hatóságok lezárták a járművek elől a város főutcáját. Ez az intézkedés a város lakói­nak tetszésével találkozott. A legutóbbi 10 év alatt városunk­ban az úthálózat többet fejlődött, mint az elmúlt 200 évben. Le­hetne találni módot a forgalom elterelésére. Ezúton is kérjük a lakosság ne­vében az illetékeseket, tegyék le­hetővé, hogy más városok példá­jára nálunk is legyen sétáló ut­ca, vagyis legyen a Fő utca a város lakóinak átadva. Kezdet­ben mindennap 17 órától éjjel 23 óráig, vagy pedig szombaton­ként 12 órától vasárnap éjjel 23 óráig kellene lezárni az utcát, és a forgalmat átterelni a körutak- ra. A szerkesztőség kéri az illeté­keseket, hogy adjanak választ a 'Félegyházi Közlönyben. Bízunk abban, hogy kedvezően intézked­nek a város sok lakójának kéré­sére. N. I. A Centrum Áruház három osz­tályát kerestük fel a hét elején. Miért? íme, a kérdések és a vá­laszok. Majoros György, a konfekció­osztály vezetője: — Az őszi-téli időszakban a készruha-osztály hárommillió fo­rint értékű készlettel áll a vevők rendelkezésére. Női téli- és bak­fis télikabátból 600 van raktáron. — Milyen fazon az idei divat? — Karcsúsított, szőrmedíszí- téses, mintás anyagból készült kabát. Árukészletünk 40 százalé­ka ebből a fajtából tevődik ösz- sze. Több mint fele, 70—80 szá­zalék import anyagból, cseh, len­gyel, NDK, olasz import, mintás anyagból készült. Ami új és ed­dig még nem volt, az a sertés­velúr, és különböző műbőrből ké­szült télikabát, szőrmebéléssel. Az angol és francia import női bundák ára elfogadható, 3500— 5500 forintig terjed. Ami még mindig menő áru, a színes kínai teddybeer bunda. Nagykamasz és férfikabátból az, árukészletünk 450—500 darab, október elejére a vásárlók rendelkezésére áll. Ballonhuzatos, kapucnis kabátot, művelúr télikabátot, sertésvelúr és műbőr télikabátot, szóval sok­félét adhatunk. Öltönyökben és zakókban na­gyon keresett a jersey, öt—hat­féle színárnyalatban várja a ve­Tanfolyamok A Móra Ferenc Művelődési Központ — a körülményekhez mért — gazdag programjában a következő tanfolyamok szerepel­nek: Október 2-án, délután 17 órakor kezdődik a már hagyomá­nyossá vált szabás-varrás tanfo­lyam. 3-án, délután 17 órakor nyitják az angol, 4-én, 17 órakor a német nyelvtanfolyamot. A tánctanfolyam megnyitójára ok­tóber 6-án, vasárnap délután 15 órakor kerül sor. Értesülésünk szerint még valamennyi tanfo­lyamra lehet jelentkezni a Mű­velődési Központ I. emeleti iro­dájában. Anyakönyvi hírek Születtek: Illés József Szabolcs (Va- ras-Tóth Mária), Kocsó Krisztina (Ha- jagos-Tóth Lenke Klára), Dinnyés Gá­bor (Csitos Agnes Erzsébet), Csuka Ernő (Cseszkó Mária Erzsébet), Kal­már Veronika (Horváth Piroska Ilo­na), Ónodi Erika (Fekete Julianna), Tóth Klára Mária (Berecz Katalin), Bujáki Julianna (Samu Julianna), Si­mon Gyöngyi (Bélteki Terézia Erzsé­bet), Fekete Katalin (Pintér Ilona Margit), Tóth László József (Nyesta Katalin), Kasza István Zoltán (Balogh Éva Rozália), Seres Beáta (Csenki Éva), Provies András (Dora Anna Má­ria), Mátrai Ferenc (Nemcsok Margit), Görög Ferenc (Vajda Margit Piroska), Kiss Regina (Kardos Anna Elza), Sza­bó Edit Katalin (Fazekas Hona Rozá­lia), Tisoczki Tamás (Kiss Anna), Cseuz Ilona (Hegedűs Mária), Hufnä­gel Katalin Veronika (Patyi Terézia), Kutalik Szilvia (Vecsei Erzsébet). Házasságot kötöttek: Tapodi Károly — Dinnyés Rozália, Rózsa Imre — La­jos Mária, Bodor József — Molnár Éva. Görög József — Lantos Mária, Karádi József — Endre Mária, Beke István — Basa-Szabó Julianna, Vaku- lya József — Dénes Éva, Dobák János — Véninger Irén. Meghaltak: Balázs Istvánné Ficzkó- Juhász Mária 68 éves. Zsolnai István 24 éves, Varga László 62 éves, Rádi Károly 76 éves, Pintér Gábor 70 éves, Kurucz András 73 éves, Kátnoky And- rásné Vilerding Auguszta 87 éves, Bo­dor Mihályné Szabó Rozália 80 éves. Három évtized, harmipc év. A történelemben csak egy pillanat. Nekünk, ma élő embereknek egy olyan pillanat, mely egy új, szebb, boldogabb élet kezdetét jelenti. Soha nem tudjuk elfelejteni, de azt szeretnénk, hogy az azóta felnőtt és az utánunk következő generá­ciók se felejtsék el és tudják, milyen kegyetlen és embertelen volt a felszabadulás előtti korszak. 1939-ben tört ki a II. világhá­ború. A magyar uralkodó osztály attól félt. hogy kimarad a hábo­rúból. ezzel az osztozkodásból, a prédából is. Addig mesterkedtek, míg végre, 1941-ben Magyarország is belé­pett a háborúba, aminek szomo­rú következménye lett a sok száz­ezer emberélet, árvák, özvegyek szenvedése, városok pusztulása. Kiskunfélegyházán 2721 helyi szü­letésű lakos halálát jegyezték be az anyakönyvbe. A városban megkezdődött a „rendcsinálás”. Legelőször is ösz- szeírták a komunista gyanús ele­meket. A közel negyvenezer lakos közül ők voltak azok. ez a ma­roknyi ember, akiktől legjobban féltek. Ösztönösen is megérezték, hogy rövid időn belül ők lesznek a felszabadult város vezetői. Második lépésben 1944. június 15-én 269 idős férfit. 341 védtelen nőt és 373 ártatlan gyermeket gyűjtöttek össze a Kossuth-isko- la udvarán és hurcoltak a halál­ba. A főszervező Endre László volt. Endre Zsigmond főszolgabí­ró fia Ugyanezen a napon letartóztat­ták a kommunista gyanús sze­mélyeket. Október 15-én a nyilasok vették át a hatalmat. Az igazsághoz tar­tozik, hogy megmondjuk: nem volt talaja városunkban ennek a szélsőjobboldali pártnak. Az a ke­vés eszelős, aki a németek cso­dafegyverét várta, néhány alko­holista. munkakerülő feszített az új egyenruhában. T. M. — Az idén olaj kályhából mind mennyiségileg, mind fajta és mi­nőségi szempontból megfelelő árukészlettel várjuk a vevőket. Negyedévenként kétszáz darab a készletünk, s e pillanatban 12 . fajtából 350 darab olajkályha 'várja a vevőket. A hitelkedvez­mény ennél az árunál megszűnt. Az a tapasztalat, hogy a tele­vízió iránti kereslet az év utolsó negyedében a legnagyobb. Jelen­leg a minivizoron kívül minden fajta televízióval rendelkezünk. Televízióból a negyedéves forgal­munk 250—260 darab, s ennek nagyrésze már raktáron van. Az OTP-részletvásárlást a helyszínen bonyolítjuk, minden tartós fogyasztási cikk — az olaj­kályhán kívül — vásárolható hi­telkedvezményre és díjtalanul házhoz szállítjuk. Asztali rádió­ból és magnetofonból sajnos most nem kielégítő a választék. Hi­ánycikk a konnektor és a T-du- gó. Nincs jelenleg ötven köbcen­tis kismotor sem. — Milyen árufajtáknál folyik engedményes árusítás? — A T—5-ös Pannónia motor- kerékpárt 1000; a P—10-es Pan­nóniát pedig 3000 forintos en­gedménnyel árusítjuk. — A műszaki osztályon mi a favorit cikk? — Az import Philips és Sanyo táskarádiók, melyek csak a Cent­rum Áruházakban kaphatók. Nagy Mária erők hete vőközönséget. Női bakfis ruhák és kosztümök kizárólag jersey bői készültek, a szövet már nem di­vat, nálunk nem is kapható, mi­vel a vásárlók nem igénylik. A divatáru osztály vezetője Tóth Vince: — öt—öt és fél millió forint értékű árukészlettel várja a di­vatáru osztály a vevőket. A fér­fi felső kötöttáruból a műszál, főként a tervira, acril pulóver, valamint női pulóverkardigán nagy választékban kapható. — Tavaly hiánycikk volt a ha­risnyanadrág. Mi várható az idén? — A harisnyaosztályon 5—6 ezer harisnyanadrág van felhal­mozva. ami elegendő, így az idén inkább a férfi zoknival várható egy kis probléma. Az idei férfidivat a karcsúsított olasz, és jugoszláv alapanyagból készült fékonpressz és fekon jersey ing. Azoknak az asszonyoknak, akiknek kedvenc időtöltésük a kötés, elmondjuk, hogy a raktá­ron levő 500 kg-os fonálkészle­tünk főleg műszál és acril fajtá­ból áll. A japán anyagból ké­szült közkedvelt fonalfajták a színek szebbnél-szebb árnyalatai­ban kaphatók. A műszaki osztály vezetője, Viskovits Imre: SZEPTEMBER 23—30 A fegyveres A győzelmes pákozdi csata évfordulóját minden évben meg- ünneplik a fegyveres testületek és ünnepli az egész magyar dolgozó nép. Az idén egész hetet betöltő, gazdag programmal áldoznak a pákozdi hősök emlékének és a város apraja-nagyja: diákok, katonák, munkás-^paraszt fia­talok, nyugdíjasok, a város min­den dolgozója választhat belőle egy-két rendezvényt magának. Szeptember 23-án 9 órakor a Petőfi filmszínházban: Föltáma­dott a tenger című film vetítése. 14 órakor: Ankét tanároknak a hazafias internacionalista neve­lésről. 17 órakor: A Zrínyi Ka­tonai Kiadó munkájáról és az MHSZ életéről készült kiállítás megnyitása a FEK-ben. Szeptember 25-én 17 órakor «ek”. felegyházi közlöny A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő- dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: 11S. I«. 2TJ. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHJ 215—96/168 pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda Kecskemét Telefon: 1S-7J» Index: 25 »«2 nyugdíjas tisztek, tiszthelyettesek lóversenye a Vegyipari Gépgyár lőterén. 26-án 9 órakor lakta­nyalátogatás, haditechnikai be­mutató iskolások részére. 27-cn 17 órakor „A dolgozó népet szol­gálom” című tilm bemutatója a FEK-ben. 28-án 16 órakor nyug­díjas tiszt és tiszthelyettes elv­társak köszöntése. 18 órakor az Ex-Antiquis együttes hangverse­nye a Művelődési Központ szín­háztermében. 28-án 20 órakor a fegyveres erők tagjainak baráti estje. Közreműködnek: Kabos László, Fónay Márta, Szegedi M. Géza, Győri Márta, Miklóssy Jó­zsef. 29-én 11 órakor újonc kato­nák eskütétele. 14 órakor Ültorő Honvédelmi Kupa, sportvetélke­dő a Honvéd pályán. 30-án Jan- csó Adrienne előadóestje „Be­szélő dallamok, muzsikáló ver­(Folytatjuk.) FF „ S' Őszi látogatás a Centrum Áruházban Harminc éve történt

Next

/
Oldalképek
Tartalom