Félegyházi Közlöny, 1974 (18. évfolyam, 2-49. szám)
1974-06-21 / 24. szám
FÉIMMI KÖZLÖNY Nagy sikert aratott a 25 éves vegyeskar • Kapus Béla karnagy felmutatja k KÖT A oklevelét a városi tanács dísztermében rendezett megnyitó ünnepségen Majdnem egy hete már, hogy lezajlott a félegyházi középiskolás vegyeskar negyedszázados jubileumi összejövetele. A Petőfi Népe még azon „melegében” beszámolt az eseményekről, akit pedig itt a városban is érdekelt a kiemelkedő zenei találkozó, aki szívén viseli ennek az immár nagymúltú kórusnak a sorsát, az maga szemtanúja lehetett az ünnepségnek. Ritkaságszámba megy, ha a hallgatóközönség alig kétszerese a pódiumon állóknak, s mégis nagynak mondható az érdeklődők tábora. Az énekkari emelvényen — az iparitanuló-intézet tornacsarnokában — ugyanis legalább háromszázötven énekes állott, őket, és a vendégművészeket — Lehoczky Éva operaénekesnőt, Simándy József Kos- suth-díjas, Kiváló művészt, dr. Vasady Balogh Lajos Liszt-díjas karnagyot, zongoraművészt — hallgatta a hétszáz főnyi közönség, nagy szeretettel és nagy elismeréssel. A jubiláló kórus nemcsak a közönség elismerésében részesült: mint arról már hírt adtunk, a városi tanács a Kiskun-plakett arany fokozatával és egyenruhával ajándékozta meg az énekkart, az ünnepségsorozat megrendezéséhez pedig 50 ezer forinttal járult hozzá. A Kórusok Országos Tanácsa oklevéllel tüntette ki az énekeseket és karnagyukat, Kapus Bélát. Városi véradónap Aki vért ad. életet ad! Ennek a jelmondatnak jegyében szervezi városunkban évek óta a véradó- napokat a Magyar Vöröskereszt. Most, éppen a mai napon, 21-én reggel 7 órától délután 4 óráig kerül soí a városi véradónapra a Közgazdasági Szakközépiskolában, a volt zárda I. emeletén. A rendező szervek nevében mi is felhívjuk erre olvasóink figyelmét és kérjük városunk lakosságát, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg a véradáson, önkéntesen adott vérükkel siessenek a bajbajutottak segítségére. Évek hosszú során a Vegyipari Gépgyár dolgozói jártak élen a véradásban. A mostani véradónap valahogy nem úgy sikerült, mint az előzőek. Minden elismerés a 167 véradónak, az adott 57 liter vérért, de ha csak a múlt évihez is hasonlítjuk, az eredmény alatta maradt annak, pedig már a múlt évben is lejjebb szaladt a grafikon szépen ívelő vonala. Távol maradt a szocialista brigádtagok jó része, különösen az irodai, műszaki brigádok, kevesebb nő is volt a szokásosnál, pedig ezelőtt példásan kivették részüket az ilyen megmozdulásból. Nem akarjuk az okokat kutatni, inkább arra szeretnénk a figyelmét felhívni mindazoknak, akik valamiért távol maradtak az üzemi véradásról, most itt az alkalom. a városi véradáson lehet pótolni. Tóth Miklós Itt nem boldogul más, csak aki alkot, aki munkás Tűzoltó verseny ásón A minden évben megismétlődő, ma már hagyományossá vált községi, egyesületi, vállalati és szövetkezeti tűz- oltóversenyi az idén Kunszállás községben rendezte mega Kiskunfélegyházi Városi Tanács V. B. és a Városi Tűzoltóparancsnokság, abból az alkalomból, hogy a kunszállási tűzoltótestület az idén ünnepli A Dózsa Tsz csapata (Rádi József felvételei) Szemünk láttára, szinte né- • hány év alatt alakul át ez a 200 éven át mezőgazdasági jellegű város az Alföld egyik ipari centrumává. Ebben az átalakulásban nagy és fontos szerepe van a 608. számú Ipari Szakmunkás- képző Intézetnek. A ballagási és tanévzáró ünnepségen joggal állapíthatta meg Serege Gábor, az intézet igazgatója, hogy 200 éves városunkban az utolsó 5 év alatt többet léptük az iparosodás, ezzel a városiasodás felé, mint előtte a 195 esztendő folyamán. Cél az NB III. A Vasas labdarúgó- együttese komoly bravúrt hajtott végre, hiszen a 10. helyről, úgyszólván a mélypontról Indult el, és az őszi 14 ponttal szemben tavasszal 22 pontot szerzett, s ezzel a 73,3 százalékos teljesítménnyel biztosította részvételét a vasárnap, 23-án kezdődő és 30-án végződő osztályozó mérkőzéseken. E sorok Írásakor még nem tudható, hogy a piros-kék csapat hányadik helyen kötött ki, ha történetesen 6. helyen végzett volna, úgy az osztályozó mérkőzések Kecskeméten. a Széktói Stadionban és a Városi pályán kerülnek lebonyolításra. Kérem a Vasas-szurkolókat, figyeljék a pénteki Népsportot, a szombaton megjelenő Petőfi Népét, melv lapokban az osztályozok helyéről ?s Idejéről tájékozódhatnak. De plakátot jelentetünk meg a Sportfelügyelőség kirakatában, valamint a műszaki bolt kirakatában is. Ha Kecskeméten kerül sor a találkozóra, úgy számít a Vasas szakosztálya a szurkolók buzdítására. 16-án Szentes ellen az erősen tartalékos Vasas csak döntetlent ért el, de figyelembe veendő, hogy Gulyást, Patylt, Jenéit, Timárt, sőt, a mérkőzésen megsérült Horváthot Is nélkülözni kellett. örvendetes viszont, hogy a 17 éves Tóth Csaba helytállt és élete első felnőtt mérkőzésén góllal mutatkozott be. Az eredmény 3:3 volt és a továbbbl két gólt Farkas és Iványi II. szerezte. Sajnos, mindössze nyolcszázan voltak kiváncsiak az utolsó fordulóra, de ehhez hozzájárult, hogy a hirdetési iroda időben felvette a rendelést, de a plakáA most lezáruló tanévben is 24 szakma közel 500 képviselője veszi át a szakmunkás bizonyítványt és lép be friss erővel a termelőmunkába, méltó örököseiként a mai munkásosztály derékhadának. A tágas udvart betöltő nagy- közönség, a hozzátartozók és ismerősök megnyugodva hallgatták és láthatták, hogy jól választottak azok a fiatalok, akik az ipari pályát választották, hiszen ma a munkásosztály tagjának lenni a legnagyobb tisztességet, de felelősséget is jelent. T. M. tokát nem ragasztották ki, s ezzel becslésem szerint, mintegy 200—300 nézővel kevesebb láthatta a mérkőzést. Kun Béla SE—Tompa 7:1. A Honvéd végre úgy játszott, ahogy el lehet várni ilyen jó képességű csapattól. Kitűnő játékot, szép gólokat láthatott a 150 főnyi közönség. A gólokat Csatári 3, Tánczos, Rácz, Valuch, Schmidt lőtték. Varga kiemelkedően játszott. Vasutas—Hetény egy háza 4:5. A Vasutas már 4:2-re vezetett, de kiengedte kezéből a mérkőzést. Solt—V. Csillag 1:1. Góllövő: Bense. Felhívás! A Kiskunfélegyházi Vasutas Reménység Sport Klub felkéri azokat a játékosokat, akiket 1950 után igazoltak a labdarúgó-szakosztályba, hogy megbeszélés céljából jelentkezzenek a vasútállomáson Bús Kálmán sportköri elnöknél vagy Takács István volt labdarúgónál. A megbeszélés helye a vasútállomás üzemi étkezdéje, ideje: 1874. június 30-án délelőtt 9—11-ig. Megbeszélés tárgya: Jubileumi labdarúgó-mérkőzés megrendezése. A mérkőzésre július 21-én kerül sor. Minden volt játékost szeretettel vár a Vasutas Reménység Sport Klub elnöksége. A városi asztalitenisz-szövetség június 23-án a Fürst Sándor utcai lakótelepen háztömb közötti szabadtéri asztalitenisz-versenyt rendez. Kezdete reggel 8 órakor, nevezés a helyszínen. A Honvéd-sporttelepen 23-án délelőtt 9 órakor tartják a munkahelyi spartaklád városi döntőit. P. J. fennállásának 50. évfordulóját. A 'község vezetősége valamint az Alkotmány tsz dolgozói és a község vendégszerető lakossága nevében Patyi László tsz-elnök köszöntötte a megjelenteket, köztük Dudás István alezredest, a megyei parancsnokság helyettes vezetőjét, a városi és községek, üzemek, szövetkezetek vezetőit, s a versenypályán felsorakozott 22 raj közel 200 aktív közreműködőjét. Korponai Zoltán vb-titkár ünnepi beszéde után megadta az engedélyt a verseny megkezdésére, melynek — mint mondotta — csak győztesei lehetnek, mert az igazi győzelem a hétköznapok helytállásában, a megelőző tevékenységben, az élet- és vagyonAz udvari fogász tanítványa Pontosan 60 évvel ezelőtt egy 16 éves félegyházi parasztfiú, 20 koronával és a négy elemi elvégzéséről szóló bizonyítvánnyal a zsebében, elindult Budapestre, hogy mesterséget tanuljon. Egy fényes kirakatban ragyogó aranyfogak társaságában talált egy érdekes táblát' ,,Grossmann Simon, szerb királyi udvari fogász, ecuadori főkonzul”, meg egy másikat, egy kisebbet, azon ,,tanulót felveszek!” szöveggel. Tarjányi István vizsgázott fogász volt az az egykori fiú, aki, miután tízszer elsétált a titokzatos kirakat előtt, szedett össze annyi bátorságot, hogy bement. A királyi udvari fogásznak megtetszett a bátor fiú, felvette. Fizetést nem kapott, csak zsebpénzt, amiért este 10-ig is dolgozott. Szüleitől kapott havonta 20 koronát, amit azzal hálált meg, hogy szorgalmas munkájáért fél évvel a leszerződött 3 év előtt segéddé nyilvánították. Közben magánúton elvégezte a gimnázium V. osztályát. 1921-ben jött haza szülővárosába, mint fogtechnikus, és a kötelező 20 éves gyakorlat után letette az állami vizsgát, azóta mint „vizsgázott fogász”, vagyis korlátozott fogorvosi tevékenységével szolgálja városunk egészségügyét. A városban első volt, aki megtanulta és itthon meghonosította ezt a ritka mesterséget. Azóta már L0—12 félegyházi fiú követte példáját. 76 éves kora dacára még ma is fiatalos kedvvel és lendülettel folytatja mesterségét, s arra a kérdésünkre. hogy az eltelt több ember- öltőnyi idő alatt hány beteg fogat húzott ki, ezt válaszolta: foghúzást havonta 280—300-at végez, számítsuk ki, fogsorkészités havi normája 25. ezt átlag 30—35-re teljesíti. t Tóth Miklós védelemben mutatkozik majd meg, s ez a verseny ezeknek egyik segítője. A részletes eredmények: 800 literes kismotor fecskendő községi ffi: 1. Pálmonostora, 2. Dózsa Tsz, 3. Gátér, 4. Kunszállás, 5. Petőfiszállás. Ugyanez üzemi ffi: 1. Vegyipari Gépgyár, 2. Alföldi Cipőgyár, 3. Villamosszigetelő, 4. Állami Gazdaság. 400 literes kismotor fecskendő, községi ffi: 1. Petőfiszállás, 2. Pálmonostora, 3. Gátér, 4. Kunszállás, Ugyanez községi női: 1. Petőfiszállás, 2. Pálmonostora, Osztott sugár, női: 1. VSZM, 2. Ruhaipari Vállalat, 3. Alföldi Cipőgyár, 4. Centrum Áruház, 5. Ruhaipari Vállalat II. csapata. Osztott sugár ffi: 1. Asztalosipari Szövetkezet, 2. Húsipari Vállalat. T. M. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán június 22-én, szombaton délután és vasárnap egész nap dr. Lombár László tart ügyeletet. Lakása: Kiskunfélegyháza, Lónyai u. 2la. Telefon: 490. Ugyanezen idő alatt a külterülethez tartozó négy községben, tehát Pálmonostorán, Kunszálláson, Petőfiszálláson és Gátéron dr. Szántó Tibor tart ügyeletet. Lakása: Pálmonostora. Telefon: 18. Anyakönyvi hírek Születtek; Rácz Imre (Enving Katalin), Merschdorf Attila (Nagy Margit), Bohus Éva Rita (Szabó Terézia Xénia), Juhász Zoltán László (Tarjányi Margit). Tóth Vince (Kal1 már Katalin), Tóth Erika (Kovács Rozália). Sípos Beáta (Iványi Katalin Erzsébet), Dévai Andrea Erzsébet (Tóth Erzsébet), Flóring József István (Fehér Rozália), Budai Melinda (Kalmár Rozália), Gulyás István (Farkas Mária Vronika), Bálint Mónika Mária (Fekete Mária Zsuzsanna), Tóth Tamás Attila (Varga Julianna). Házasságot kötöttek: Bárkányi József — Bozsákovics Matild, Szikszai Sándor — Meszes Mária Magdolna, Ficsór József Dezső — Horváth Zsuzsanna, Görög János — Kúti Ilona. Nagyiván Lajos — Karsai Margit Mária. Meghaltak: Fülöp József 44 éves, Merschdorf Attila 1 napos, Fekete Imre 37 éves, Süli-Csontos Ferencné Kovács Margit 56 éves, Herédi-Szabó Jánosné/ Kis Luca 68 éves. Kutasi Szivák Lajos 62 éves, Szabó Vilmos Ferencné Sebők Viktória 80 éves, János 52 éves, Goóg István 66 éves. • A tanévzáró ünnepség vendégei, háttérben az épülő kollégium. A SZURKOLÓKNAK Móravárosi új házak I • Még lengyel újságírók is eljöttek megnézni a Mórává rosban épülő új házakat, a 44 lakást, melynek csodálatos „szalagja” a Nefelejts, Tavasz, Szeder, és Szekfű utcák által határolt területet öleli körül. Ezek a 9,40x6,40 négyzetméter alapterületű, kétszintes családi házak kedvezménnyel, OTP-kölcsönnel épülnek. Földszintjén nagy nappali szoba, konyha, kamra, előszoba, emeletén két szoba, konyha, fürdőszoba, erkély, és a hozzáragasztott garázson tetőterasz. Élőkért, hátsó veteményeskert és egy 50x110 méter belső területen játszótér, park teszi kényelmessé az új lakóházakat. (Tóth Sándor felvétele) 35 éve érettségiztek Egy aktív osztály találkozója zajlott le a Móra Ferenc Gimnáziumban. Érthető az aktivitás, hiszen ezekkel a „fiúkkal” járt Érszegi István is, a félegyházi öregdiákok fáradhatatlan szervezőié, és szakított egy kevés időt saját osztályának is. A katedrán ott ült a három megjelent tanár: a Bécsben élő dr. Bíró Bélát is képviselő Morell Mihály szobrászművész, dr. Klazsik Imre orvos és Lőcsei Antal, aki névsor- olvasást tartott A szólított „diákok” egyenként felálltak és elmondták, mi történt a 30. találkozó óta. Az időközben elhunytak emlékének 1 perces néma felállással áldoztak, a távollevő diákokról: Érszegi Kálmán (Algir), dr. Kanizsai Nagy Imre (Bécs) üdvözlő sorait felolvasták, Still- mann János Mexikóból nem válaszolt. Kedves emlékként pergették le a 15 évvel ezelőtt tartott 20 éves találkozón felvett magnószalagot, azóta elhunyt tanáraik nyilatkozatait. Károk, kártérítések Kiskunfélegyházán Az Állami Biztosító kiskunfélegyházi városi fiókja 2,7 millió forint kártérítést fizetett ki az elmúlt 5 hónap alatt. Ebből a szövetkezeteknek 800 ezer forint, magánosoknak. különféle biztosításaik alapján 1.9 millió forint jutott. Meglopta saját apját Mezei Péter Sándor 27 éves kubikos, akinek állandó lakása nincs és ideiglenesen az Üt- és Vasútépítő Vállalat munkásszállásán lakott, büntetett előéletű egyén. Lopott kulcs felhasználá- sáyal elkövetett lopás bűntette miatt került a vádlottak padjára. Egyébként alkoholistának minősülő személy, aki ezúttal is az ital miatt követte el a bűncselekményt. Bejáratos volt apja lakásába, és egy ilyen látogatáskor megszerezte az utcai kapu és a lakás ajtaján levő lakat egyik kulcsát. A kulcsok birtokában egyszer apja távollétében akarta „tiszteletét tenni” a szülői háznál, de addigra édesapja másik zárat szerelt a kapura, így azt nem tudta a lopott kulccsal kizárni. Kerékpárját a kapuhoz támasztottá, felállt rá és úgy jutott be az udvarba, onnan a lopott kulccsal a lakásba. Apja megtakarított pénzéből elvett 520 forintot, a padlásról pedig 2 kilónyi szalonnát és ugyanannyi kolbászt. A „tékozló fiú” hazaérkezését látták a szomszédok és amikor az apa hazaérkezett, személy le- • írást adtak róla. A rendőrség rövid idő alatt elfogta a tolvajt, az élelmiszer visszakerült jogos tulajdonosához, de a lopott pénzből már nem maradt, mert több ivócimborá'val elitták. A kiskunfélegyházi városi bíróság Mezei Péter Sándort 8 hónapi szabadságvesztésre ítélte és kényszerelvonó kezelésre kötelezte. felegyhazi közlöny a Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyház1 Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő- dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Prelszlnger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: 115. 143. 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96/162 pénzforgalmi ielzőszámára. Petőfi Nyomda Kecskemét Telefon: 13-T29 Index: 25 902