Félegyházi Közlöny, 1974 (18. évfolyam, 2-49. szám)
1974-06-07 / 22. szám
Jóváhagyta a tanácsülés a város 1973. évi zárszámadását A városi tanács legutóbbi ülésének napirendjén az 1973. évi zárszámadás is szerepelt. A tanácstagoknak megküldött vaskos füzetből, valamint Bibok Sándor pénzügyi, terv- és munkaügyi osztályvezető szóbeli előterjesztéséből kitűnik, hogy az 1973. év a tanácsi gazdálkodás terjedelmében és dinamikájában a középtávú tervidőszak legjelentősebb esztendeje volt. A IV. ötéves terv nagyobb beruházásai elkészültek, üzembehelyezésük megtörtént. Ennek következtében a fejlesztési költségek minden eddigit meghaladtak, de arányosan emelkedtek az intézményi ellátással kapcsolatos kiadások is. A költségvetési bevételek 4,2 millióval magasabbak a számításba vett összegnél. Ebből 1 millió a tanács saját, bevételéből, 3,2 millió az átengedett bevételek többleteiből képződött. A kiadásokat elemezve megállapítható, hogy javult az. ellátás színvonala. A költségvetés 65 százaléka szolgálta az egészségügyi és kulturális igények kielégítését, 17 százalék jutott a gazdaságikommunális feladatokra. Ebből többek között 21 ezer négyzetméter útfelújítás, 2,6 kilométer csapadékvíz-elvezető csatornát építettünk. Az egészségügyi és szociális feladatok ellátására 4 millió forinttal több jutott, mint 1972-ben. A betegellátás javítása érdekében 47 fővel emelték a létszámot. A kulturális ágazat 6 millió forinttal kapott többet, mint az előző évben. Újabb két általános iskolai napközis csoport alakult, hússzal emelkedett a középiskolai diákotthoni férőhelyek száma, húsz férőhellyel nőtt a középiskolai menza, 75 férőhellyel bővült a napközi otthonos óvoda, három csoporttal nőtt az ipari szakközépiskola és 152 férőhellyel megnyílt az általános iskolai diákotthon. Városunk fejlesztési kiadásainak 41 százalékát felsőbb támogatások, 32 százalékát pedig átvett beruházási pénzeszközök biztosították. A kiadások 20 százalékát fedezte a tanács saját bevétele és az átengedett bevételek összege, 7 százalékát tette ki a társadalmi munka. Elismeréssel kell szólni az 1973. évben végzett társadalmi munka eredményeiről. A 6,9 millió forintot kitevő társadalmi muhka majdnem kétszerese a tervezettnek. Az utcákban levő szalagparkok területe elérte a 102 ezer négyzetmétert. A vízvezeték építése során 2,5 kilométer hosszúságú árkot ásott ki a lakosság. Az üzemek dolgozói közül a Vegyipari Gépgyár fiataljai 15 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek, de az üzem dolgozói a kommunista műszak bevételeiből is jelentős támogatást adtak, 850 óra társadalmi munkával segítették az MHSZ- lőtér kialakítását. A nagyobb társadalmi munkával segítőket helyszűke miatt a jövő heti számunkban ismertetjük. Most befejezésül még annyit, hogy a megyei tanács értékelése alapján városunk a megyei településfejlesztési versenyben a II. helyezést érte el és 300 ezer forint pénzjutalomban részesült. Ezzel a IV. ötéves terv első három évében kétszer jutottunk helyezéshez. Tudniillik az 1972. évi munkáért első helyezést értünk el. Ügy érezzük, ez a szép siker újabb tömegeket lelkesít fel és végül Félegyháza minden lakója keresni fogja, mivel tudja szépíteni 200. születésnapját ez évben ünneplő városunkat. Szemünkfénye: a gyermek t\ rvendete- ú' sen tapasztaljuk, hogy a gyermekkel való törődés nem korlátozódik az egyetlen gyermeknapra. Az egész május annak jegyében zajlott le, de áthúzódtak a gyermeknapi ünnepségek még júniusra is. A soksok meghívásnak egy személy nem tud eleget tenni, mégis sikerült a gyermekkel való törődés különböző formáiból néhány kedves szálat egy csokorba kötni. A Petőfi Sándor iskolában kedves ünnepségen látták vendégül a 2. osztályos napközisek a leendő első osztályosokat. A volt óvodások salát szemükkel is láthatták - ;m is olyan „veszélyes az az iskola. A Vörös Hadsereg utcai kiscsoportosokat a Húsipari Vállalat feldolgozó üzemének Petőfi szocialista brigádja látogatta meg. A brigád tagjai, a 12 kedves „néni” építő játékokkal, csokival kedveskedett az apróságoknak, akik szép kis műsorral viszonozták a kedvességet. A Kisegítő iskola úttörő- és kis- dobosavatásán. valamint pedagógusnapján a Ruhaipari Vállalat Kossuth szocialista brigádja értékes ' ajándékokat: 40 iskolaköpenyt ajándékozott az iskolának. A kék köpenyeket hulladékanyagból a Kossuth-brigád tagjai szabták és a tiszakécskei részleg Gárdos Mariska-brigád tagjai varrták. A felavatott kisdobosokat és úttörőket pedig a Mezőtextil Szövetkezet Béke, Petőfi, Március 8. és a Lenin szocialista brigád tagjai vendégelték meg süteménnyel. hűsítő itallal. A Háziipari Szövetkezet fennállása óta most rendezte meg az első gyermeknapot. Petőfi utcai székházának udvarát benépesítette a gyermeksereg és a hozzátartozók nagy száma. A tréfás versenyek. krémesevő verseny, virslievés, léggömbfúvás. bambiivás cumisüvegből, a közös játékok nagy sikert arattak. A versenyeken nyert díjakat, mivel a győztesek megdolgoztak értük, sokkal jobban megbecsülik a gyerekek. mint a személy szerint kiosztott ajándékokat. T. M. 9 Örömmel szemlélik az anyukák a kicsinyek 9 Kötélhúzás az óvadások kirándulásán. játékát. ÉPÜL A MÓRAVÁROSI ABC-ÁRUHÁZ Már két évszázaddal ezelőtt is felismerték a „helység” akkori vezetői, hogy: „a boltok sok okokbul kívántainak”, magyarul: a városiasodás egyik legfontosabb feltétele a kereskedelem fejlesztése, éppen ezért pontosan any- nyit áldoztak az első kereskedelmi épület (a mai Kisvárosháza) felépítésére, mint a városi kiváltság elnyerésére. (1100 forintot.) Kétszáz éves városunk egyik legszebb lakótelepén, a Móravárosban is sor került, egy régen nélkülözhetetlen üzletház építésére, hiszen enélkül, csak Móra- falunak néz ki a Móraváros. A Nefelejcs és a Szekfü utcák sarkán építteti az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat a képen látható tágas, 340 négyzetméter alapterületű ABC-áruházát, melyet szerződés szerint az év végére, de hisszük, hogy a város 200. éves nagy ünnepére való tekintettel a idskun napokra átadnak az építők. A bolt 12 dolgozóval, nyújtott műszakban tart majd nyitva, és a Móraváros lakói megtalálnak benne minden élelmiszert, kisebb háztartási és közszükségleti cikkeket. Leválasztott húsboltjában a tőkehústól kezdve a töltelékáruig teljes választék áll majd a vásárlók rendelkezésére, — ígéri Huszik Gyuláné, a BÉK félegyházi kirendeltség vezetője. T. M. Teljes gázzal előre JÚNIUSI KULTÚRMŰSOR Pártunk kiváló propagandistája Miklós László főtanácsos, Kiskunfélegyháza vasútállomásának főnöke 1948- ban Somoskőújfalun kezdte pártpropagandistaként politikai munkáját, és idehe- lyezése után Félegyházán folytatta. A 26 évből csak 1 év maradt ki, amikor bentlakásos szakosító pártfőiskolán tanult. Ö is tanult, hogy taníthasson. Az eltelt negyedszázad alatt, mintegy 800 főnyi pártmunkáshadsereg került ki kezei közül, felvértezve azzal az igazsággal, hogy a marxista—leninista elmélet is csak akkor válik felmérhetetlen szellemi tőkévé, ha párosul az építő, cselekvő, termelő munkával. Nem véletlen tehát, hogy az általa vezetett népes kollektíva olyan gyakran elnyeri a „Kiváló főnökség” megtisztelő címet. Miklós László 25 éve bizonyítja — jelenleg 10. éve a marxista középiskolán —, hogy kiváló vezető is lehet kiváló pártmunkás, és kiváló pártmunkásból lehet csak igazán kiváló vezető. Képünkön: Vizsgáznak a hallgatók Miklós László ellenőrzése mellett. T. M. ja —, említsük meg egy fiatal szocialista brigád, névszerinti Kun László, Nemes László, Nagy László, Tóth György, Simonyi Dezső, Fekete Dezső követendő példáját, amellyel a Lővey Sándor utcai 51 lakásos épület gázkészülékeinek beszabályozását a párt XI. kongresszusának, valamint felszabadulásunk 30. évfordulójának tiszteletére indított munkaverseny keretében a DÉ- GÁZ kiskunfélegyházi kirendeltségén a lakók érdekeit szem előtt tartva, munkaidőn túl, szabadszombaton és vasárnap is, társadalmi munkában végezte, az itt lakók teljes megelégedésére. Ezt a szép példát követhetnék mindazok a dolgozók, akik szerte a város területén valamilyen építkezésen, városunk városiasabbá tételén munkálkodnak. A Móra Ferenc Művelődési Központban Június 12-én 19 órakor KI nyer ma? Irodalmi vetélkedő 2x10 percben. Játékvezető: Glrasek Károly. 19-én 19 órakor: Ilyennek láttam Franciaországot. Dr. öveges László vetitettképes beszámolója. 26-án 17—22 óráig: Ifjúsági klubtagok fotóbemutatója. 30-án lejár a „Félegyháza dinamikusan fejlődó város” fotópályázat. Képeket a művelődési központ elmére kell elküldeni, kiállítható állapotban. T. M. Zengjen az ének A Móra Ferenc Művelődési Központ „Szocialista kultúráért” jelvénnyel kitüntetett • Ifjúsági Vegyeskara június 15—16-án tartja fennállásának 25 éves jubileumi hangversenyét és találkozóját a Petőfi Gimnáziumban. A találkozó védnökei: Katanics Sándor, az MSZMP megyei bizottságának titkára, dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke, Sztanojev András, az MSZMP városi bizottságának titkára és dr. Dobos Ferenc, a városi tanács elnöke. Rendezők a VIII. kiskun napok szervező bizottsága és a Móra Ferenc Művelődési Központ. Közreműködnek: Si- mándy József operaénekes, Kos- suth-díjas, Kiváló művész, Le- hoczky Éva operaénekes, dr. Va- sady Balogh Lajos főze- nedgazgató, Liszt-díjas karnagy, Kapus Béla karnagy, a budapesti Postás Szimfonikus Zenekar, a 25 év 800 tagú kórusa. A 200 éve város Kiskunfélegyháza ünnepi évének eme kimagasló kulturális eseményeiként országszerte igen nagy érdeklődés nyilvánul meg, különösen az énekkar volt tagjai körében. A találkozó és a hangverseny zavartalan lebonyolítása érdekében Kapus Béla karnagy a tennivalókról tájékoztatót adott ki, de a művelődési központban felállított információs iroda is készséggel ad tájékoztatást. T. M. Félegyházi kórus • 1 FF •• •• Kiskoroson Kiskőrösön tartották június 2-án a Petőfi Sápdor Művelődési Központban a Kóruspódium nyilvános hangversenyét, a Magyar Rádió, a KOTA Bácr-Kiskun megyei szervezete, a Kiskőrösi Városi Tanács V. B. művelődésügyi osztálya és a megyei népművelési tanácsadó rendezésében. Részt vett a kiskunhalasi Erkel Ferenc Vegyeskar, a kalocsai Kossuth Zsuzsa Szakközépiskola. a kecskeméti ipari szövetkezetek Kodály-kórusa. a jánoshalmi művelődési ház vegyeskara, a kiskunfélegyházi Egyesült Lenin és Vörös Csillag Tsz Pető- fi-kórusa. valamint a kecskeméti Pedagógus Énekkar. Sajnos, közönség nélkül zajlott le a találkozó, de a1 rádiófelvétel biztosítani fogja számunkra a közönségsikert A félegyházi Petőfi-kórus kiemelkedő teljesítményt nyújtott, s bizonyította, hogy méltó arra a társadalmi összefogásra, mely fenntartásához szükséges. Jelentősen hozzájárultak a város 200 éves évfordulójának méltó ünnepléséhez. Kapus Béla karnagy és a kórus minden tagjának lelkes. odadó munkája külön dicséretet érdemel. Ehhez hasonló sikert kívánunk nekik az októberi minősítő versenyhez. Gedeon Tlborné A szurkolóknak Óvott Orosháza. A labdarúgó NB Ill-ban nagy harc folyik a bennmaradásért. Vannak csapatok, melyek sportszerű eszközökkel törekszenek ennek megvalósítására, vannak viszont olyan egyesületek, melyek a játéktéren elvesztett pontokat a zöld asztalnál próbálják megszerezni. Ilyen az Orosházi Kinizsi, mely csapat megóvta a Félegyházán 3:t arányban elvesztett mérkőzést és kérte a két pont odaítélését. E cikk Írásakor még nem. ismeretes a szövetség döntése, de az biztos, hogy a három Játékvezetőn, két ellenőrön kívül körülbelül ezer ember látta, hogy a Vasas rendezője a félegyházi játékosnak dobta oda a taccsra rúgott labdát és nem ütötte pofon az orosházi fiút. Mert Orosháza ezen a címen kívánna a két pont birtokába Jutni. A döntés kimenetele nem lehet kétséges, a két pont a Vasasé marad még akkor is, ha ebbe a Kinizsi nehezen is tud belenyugodni. Vasas—Gyula 2:2. Sajnos, a Vasas a Gyula ellen nem nyújtotta azt a teljesítményt, melyet ez évben megszoktunk tőle. Ez ideig minden hazai meccsét megnyerte, most csak döntetlenre futotta erejéből. A csapat játékában visszaesés tapasztalható, egyik csapatrész sem Játszott megnyugtatóan. A hajrában pedig jó idegekre, nyugodt játékra lesz szükség, s akkor a piros-kék együttes az osztályozón való részvételt biztosíthatja. Ott pedig minden lehetséges, hiszen akárhol is kerül sor a- mérkőzésekre, bizonyítani lehet, és az együttes kiharcolhatja az emeltszintű osztályban való szereplést. Viszonozniuk kell a fiúknak azt a szereteted bizalmat, melyet a város sport- szerető közönségétől kapnak. Es abban is megnyilvánul, hogy a baráti kör által komoly anyagi támogatást élvezhetnek a játékosok. Eddig kétszer rendeztünk tombolasorsolást. Orosháza elleni meccsen a Dózáa Tsz egy bárányt, Gyula elleni találkozón a Vörös Csillag Tsz egy választási malacot ajándékozott a baráti körnek. A befolyt összeg az utolsó fillérig Sahin és társai támogatását szolgálja. Feltétlen említést érdemel a BIK kollektívájának hozzáállása. Ez a vállalat komoly ösz- szeggel segíti a csapatot, s ezzel ösztönzést ad a további küzdelemre. A hátralevő két találkozón biztos Vasas-győzelmet várunk, s aztán Jöhet az osztályozó, melyet valószínűleg két dunántúli városban kell lejátszani. Kun Béla SE—Hajós 0:0, V. Csillag —Hetény egy háza 0:0, Kerekegyháza— Vasutas l:l. Birkózás. Miskolcon országos vidéki kötöttfogású birkózóversenyen Réczi a 62 kilogrammban valameny- nyi ellenfelét kétvállal legyőzte és 14 versenyzőből az 1. helyen végzett. Seres László 10 versenyző közül a 74 kilogrammban a 2. helyet szerezte meg. Sportműsor: B. I&AV—Vasas, Izsák—Kun Béla SE, Kecel—V. Csillag, Vasutas—Tabdl, lé óra. em hiszem, hogy nagyobb és értékesebb születésnapi ajándékot kaphatott volna a 200 éves város, mint a vezetékes gázt. Ebben az ünnepi évben már ezer lakásból dobják ki a füstölő, kormozó, szemetelő kályhákat, tűzhelyeket. Legalább ezer ember mentesül a fűtőanyag cipelésétöl, és négyezerre tehető azoknak a száma, akik egészen közelről élvezhetik ennek a modern technikai csodának áldásait. A gázzal együtt betört a lakásokba az „összkomfort”, igaz, hogy egyelőre csak az emeletes, társasházakba, de hisszük, hogy nem kell sokáig várni a földszintes családi házak lakóinak sem. Es, hogy a „gázos" emberekről ne mindig csak a rosszat, a hátrányosat terjesszük, a felforgatott lakást, kifúrt falakat lássuk — ami különben az építés velejáróA fegyveres erők klubjában Június 8-án 17 órakor iffúságl klubrst. Ismerkedés a katonaélettel. 9-én 29 órakor magyarnóta-, táncdalest. Fellépnek : Nyirl Erzsébet, Szentendrei Klári, Antal Anikó, Lőrincz Gáspár, Gáral Zsolt, Túri Dezső. Konferál: Csabay János. 13-án: Irány a Tős- erdó. Kerékpártúra. 16-án a nyugdíjas klub rendezésében kirándulás Pécsre. 18-án 18 órakor amatőrfilmesek találkozója. 23-án horgászver- seny Csongrádon. Szövetkezeti horgászverseny • A II. helyezett félegyháziak. Az országos sportnapok és a 200 éves város Kiskunfélegyháza, ünnepségsorozat keretén belül a Kunsági Sporthorgász Egyesület Kecskeméti út melletti vlzterületén bonyolították le az ipari szövetkezeti bizottság horgászversenyét. A versenyen Baja, Kalocsa, Kecskemét, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Soltvadkert és Szabadszállás ipari szövetkezeteinek 4—4 tagú válogatott csapata mérte össze tudását és szerencséjét. A start előtt Szőke György, a Kiskunfélegyházi Építőipari Szövetkezet elnöke köszöntötte 200 éves városunkban a megjelent horgászokat, köztük Kugler Zoltánt, a megyei szövetkezeti bizottság elnökét. A verseny eredménye: l. Baja, 2. Kiskunfélegyháza, 3. Kiskőrös csapata, egyéniben az első három helyet a bajai versenyzők szerezték meg. T. M. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán június 8-án té 9-én dr. Horváth Tibor tart Ugyeletet. Lakása: Kiskunfélegyháza, Mártírok útja 4. Telefon: 387. A négy községben — Kunszálláson, Gátéron, Pálmonostorán és Petőflszálláson — dr. Gyöngyösi Péter. Lakása: Petőfl- szállás. Anyakönyvi hírek Kiskunfélegyháza SZÜLETTEK: Tóth Csaba (aayja neve: Piti Ilona), Vudl Erika (Surá- nyl Piroska), Vakulya László (Gön- czöl Julianna), Csákó Ferenc (Czom- bős Erzsébet), Vaják Ferenc József (Csedó Katalin Sarolta), Tapodl Kornélia (Bállá Terézia), Tapodi Éva (Bállá Terézia), Papp Róbert László (Varga Piroska), Varas Tóth Ákos (Pallagl Margit), Nagy-Pál Ildikó (Halász Anna), Szálkái Krisztina Katalin (Rózsa Katalin), Lány Györgyi (Németh Irén), Farkas Károly (Seres Ilona), Dobos Ildikó (Török Veronika), Rigó Mónika (Palotás Gizella). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Besze József és Agárdi Erzsébet Klára, Klsznyér Ferenc és Szatmári Ilona Márta, Dongó Sándor és Csenki Katalin, Lövey József és Blhal Mária, Szederkényi Sándor Antal és Blhal Rozália Mária. MEGHALTAK: Bohács István 21 éves, Csuka Istvánné Gulyás Terézia 47 éves, Kiss István 53 éves, Győri Jánosné Felföldi Piroska 76 éves, Ladányi Imre 73 éves korában. felegyhAzi közlöny A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő; dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Prelszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: 118, 143. ITS. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—90/163 pénzforgalmi Jelzőszámára. Petőfi Nyomda Kecskemét Telefon: 13-730 Index: 25 9«2 p. j.