Félegyházi Közlöny, 1974 (18. évfolyam, 2-49. szám)

1974-03-08 / 10. szám

•• fl* A nők helyzete az Alkotmány Tsz-ben / Kiskunfélegyháza a dinamikusan fejlődő városok sorába lépett A középtávú tervidőszak legdinamikusabb évének költség- vetését tárgyalta legutóbbi ülésén Kiskunfélegyháza Város Tanácsa. Az erőteljes fejlődést legjobban az bizonyítja, hogy amíg az országos szintű előrelépés ezen a területen 7,7 szá­zalékos, a megyei átlag 11,1 százalék, addig városunkban el­érte a 20 százalékot. A költségvetési bevételekhez a felsőbb tanácsi hozzájárulás 8,5 millióval több az előző évinél, s ez nemcsak a jelentős nagyságú fejlesztések fenntartását biztosít­ja, hanem lehetővé teszi 200 éves évfordulónk és az idei kiskun napok színvonalasabb megren­dezését is. A bevételeknek több, mint felét a város területén le­vő vállalatok, ipari és mezőgaz­dasági termelőszövetkezetek fi­zetik be. A növekvő bérekkel az illetrnényadó emelkedik, ám a vállalatok eredményjavulása is növeli a városi hozzájárulás ösz- szegét. A kiadási oldal 75 százaléka egészségügyi és kulturális fela­datok megvalósítását segíti. Az 1973. év az intézményi beruhá­zások legjelentősebb esztendeje volt. Megkezdte működését a rendelőintézet, a Batthyány La­jos Általános Iskola, a diákott­hon, az ipari szakközépiskola korszerű műhelye. 1974-ben elkészül a Kossuth utca teljes korszerűsítése. A szennyvízcsatorna és a gázveze­ték megépítése után felújításra kerül az út, a járda és a villany- hálózat. A korábbinál is szebb lesz a Kossuth utcai sétány. Be­fejeződik a Bajcsy-Zsilinszky ut­ca felújítása. 1974. évi fejlesztési tervünk 44 millió forint kiadással számolt. Az időközben kötött gazdasági megállapodások azonban olyan koordinációs pénzeszközökhöz juttatták a tanácsot, amelyek ezt a 44 milliót 74 millióra növelték. A társadalmi munka kedvező alakulása lehetővé tette, hogy az 1973. évinél 600 ezer forinttal több társadalmi munkát terve­zünk ebben az évben. A várossá nyilvánítás 200., a felszabadulás 30. évfordulója jegyében még ezt is túlteljesíthetjük. Legfontosabb beruházásunk eb­ben az évben is a lakásépítés. Átadásra kerül a Kossuth utcai lakótelepen egy 66 lakásos épü­let és még 55 lakás. A Móravá- rosban a MÁV dolgozói részére épül 4 lakás. Megkezdődik a Kossuth utcá­ban a szolgáltatóház építése. Itt 1975-től gyorsmosó és vegytisztí­tó, női- és férfifodrász-szalon, méretes szabóság, ruha- és cipő­javító, rádió, televízió, háztartá­si gép, képkeretező szolgáltatás áll majd a lakosság rendelkezé­sére. Ebb^n az épületben nyer elhelyezést a Háziipari Szövet­kezet is. Az idén 2,5 kilométer járda, 7 kilométer vízvezeték épül, ezzel újabb 23 utcában megindul a vízszolgáltatás. A lakosság jobb ellátása érde­kében, továbbfejlődik a város üzlethálózata. Üj zöldség-, hús- és porcelánbolt, valamint új cuk­rászda építése indul. Befejeződik a petőfivárosi 100 férőhelyes óvo­da építése, és a tanács keresi a lehetőségét annak, hogy még eb­ben az évben felépüljön a móra- városi óvoda is. Az ipari beruházások közül legjelentősebbek a VSZM, a Húsipari Vállalat és a MÁV pá­lyaudvar bővítése, egyébként 20 —20 millió, a Vegyipari Gépgyár 8 millió, az AFIT-szerviz, a Ci­pőgyár és a Dohánybeváltó 5—5 miliió, valamint a Gyapjúmosó Vállalat 2 milliós beruházással. Az Ipari Szakmunkásképző In­tézet kollégiumának és a tanmű­helyének építésére 1974 ben 11 millió forintot fordítanak. T. M. A húszmillió küszöbén... . i Mérlegzáró közgyűlés az Asztalos Szövetkezetben Kissé rendhagyóan, dr. Dobos Ferenc tanácselnök hozzászólásá­ból kiragadott szavakkal kezdjük az Asztalos Szövetkezet mérleg­záró közgyűlési beszámolónkat: „Megszoktuk már, hogy évek óta ugyanazokat az elismerő és dicsérő szavakat mondhatjuk el az asztalosok munkájáról. Ez na­gyon jó érzés, ami azt jelenti, hogy e város egyik legstabilabb termelő egysége pontosan, szépen teljesíti, — egy kicsit mindig túl is teljesíti — tervfeladatait. S ez annál . fontosabb, mivel olyan árut. gyárt, amire a lakosságnak nagy szüksége van.” Bondor László szövetkezeti el­nök és Hűvösvölgyi László fő­könyvelő most, is eredményes, jó munkáról számolhattak be az 1973-as esztendőről, mely egyéb­ként a szövetkezetnek 25 éves évfordulója is volt. Teljes termelésük 19,3 millió forint volt, 6 százalékai maga­sabb az előző évinél. A létszám mindössze 1 fővel, 95-ről 96-ra emelkedett. Szállítási szerződéseiknek a megállapított határidőkön belül eleget tettek. A Bútorértékesítő Vállalatnak 1680 , garnitúra Fé- legyháza1' I. háromrészes és 240 garnitúra négyrészes szekrény­sort szállítottak 13 millió forint értékben. Á Fővárosi Bútor Hangszer. Kisker. Vállalatnak 642 garnitúrát gyártottak 4,6 mil­lió forintért. Legfontosabb eredménymuta­tójuk a nyereség 3,5 százalékos emelkedést mutat, mely összesen 4 678 ezer forint. Bérszínvonaluk 2,7 százalékkal emelkedett, s, az 1 főre eső bér közel 26 ezer fo­rint. A dolgozók fegyelmezettségére jellemző, hogy igazolatlan hi­ányzás egész évben ném volt. A tűzrendészet területén végzett lelkiismeretes, szakszerű és ered­ményes munkájukat egyébként a városi tűzoltóparancsnok: To­kai György főhadnagy a közgyű-, lésen is elismerte. 25 év után végre elérte a szö­vetkezel, hogy a szomszédos in­gatlan megvásárlásával megoldó­dott az öltöző- és irodagondja. (Erre a termelőrészlegek állan­dó fejlesztése miatt eddig nem jutott pénz.) Bútorszállító pót­kocsit vásároltak, új porelszívó berendezést szereltek fel, és egyéb beruházásokkal együtt, a korábbi közgyűlési határozat alapján 900 ezer forintot fordí­tottak a fejlesztésre. Megalakult a szövetkezet párt- alapszervezete, mely nagy segít­séget nyújt a választott bizott­ságok, brigádok, részlegek tevé­kenységéhez. Készülnek a város 200 éves fennállásának tiszteletére rende­zett Kiskun Napokra, ahol kiál­lításon fogják bemutatni leg­szebb bútoraikat. A mintaszerűen lefolyt köz­gyűlés után a Kiskunság étte­remben baráti ' vacsorát rendez­tek. T. M. Vendégek Bulgáriából Kedves vendégek látogatták meg az elmúlt héten, 200 éves vá­rosunkat, a testvéri bolgár nép képviseletében: Veszelin Filev, a Bolgár Népköztársaság magyar- országi sajtóattaséja, Toso Don- csev, a magyarországi Bolgár Kulturális Központ titkára, Szvetlozár Vaszilev és Todor To- dorov, a kulturális központ igaz­gatóhelyettesei. A Hazafias Népfront megyei és városi bizottsága által rende­zett magyar—bolgár barátsági nap a tanácsházán kezdődött. Itt dr. Cseh László, a népfront vá­rosi elnöke köszöntötte a vendé­geket, majd Hegedűs Ferenc, a városi pártbizottság titkára és dr. Dobos Ferenc, a városi tanács elnöke adott tájékoztatást váro­sunk fejlődéséről. Ezután a BIK ajándékboltjában megnyitották a bolgár áru- és ajándékkiállítást, majd városnézés és múzeumláto­gatás következett. Délután a Móra Ferenc Gim­náziumban találkoztak a vendé­gek az iskola diákjaival és a kö­zépiskolás tanulók képviselőivel. Toso Doncsev titkár magyar nyelven tartott előadást, a bol­gár ifjúság életéről. • Kovács Sándor igazgató átnyújtja a Móra Gimnázium kék-fehér zászlaját. Este a Móra Ferenc Művelő­dési Központ nagytermében az Állami Déryné Színház kiváló művészei bemutatták Koljo Ge- orgiev bolgár író önmagad bírá­ja című színművét. Az előadás előtt a Petőfiszállási Általános Iskola kerámia szakköre kedves emléktárgyakkal kedveskedett a vendégeknek. T. M. A kunszállási Alkotmány Tsz közgyűlésén a gazdasági beszá­moló után Kertész Jánosné a nő­bizottság 1973. évi munkájáról adott számot. A nőbizottság el­nöke elmondta, hogy 440 nő dol­gozik a szövetkezetben. Jelentős részük az élelmiszeripari részleg­ben fejti ki tevékenységét. A tsz vezetősége gondoskodik nemcsak állandó foglalkoztatásukról, ha­nem arról is, hogy a férfiakkal egyenlő bérezést kapjanak. A tésztaüzemnél 10 órás munka­napra, 92 forint, a palackozó részlegben 85 forint, a kertészet­ben 94 forint, állattenyésztésben 110 forint bért fizetnek. A női dolgozók szociális ellá­tása még nem kielégítő. Hiány­zik például az óvoda, ami nagy gondot jelent a családos anyák­nak. Ami viszont nagy segítség, van üzemi konyha. A nőbizott­ság és a szociális bizottság együt­tes ülésén külön napirendként foglalkoztak az egyedülálló, idős, beteg, csökkent munkaké­pességű nők helyzetével, ezek se­gélyezésével. 1974. évben a nőbizottság fon­tos feladatának tekinti a szerve­zeti élet további javítását, a gaz­dálkodás hatékonyságának növe­lését, a nők bekapcsolódását a szocialista munkaversenybe. A nagy tetszéssel fogadott be­számolóhoz és a gazdasági tájé­koztatóhoz többen szóltak hozzá, kihangsúlyozva a nők igen jó munkáját. Az egyik felszólaló el­mondta, a tésztaüzemben a 800 mázsás tervvel szemben 1123 mázsa száraztésztát készítettek. De ugyanilyen eredményes mun­ka volt a palackozóban és kon­zervüzem részlegben is. A márciusi programból Március 8-án, 16 órakor a Fegyveres Erők Klubjában nem­zetközi nőnap. Szovjet elvtárs­nők részvételével ünnepi köszön­tő. 3 5-én 17 órakor a Petőfi-szo- borná! koszorúzási ünnepség. 17-én 17 órakor a művelődési ■ központban a szabás-varrás tan­folyam zárófoglalkozása, divat- bemutatóval. 21-én 18 órakor a Kiskun Mú­zeumban.' dr. Szántó Imre egye­temi tanár előadása: A helytör­téneti kutatás módszerei. 27-én 18 órakor a Fegyveres' Erők klubjában az Állami Zene­iskola tanulóinak növendékhang­versenye. 30- án 10 órakor a Fegyveres Erők Klubjában Megyei Ifjúsági Kamarazenei találkozó. 31- én 11 órakor a Kiskun Mú­zeumban a kecskeméti Bozsó Já­nos festőművész kiállításának megnyitója. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán 1974. már­cius 9-én, szombaton délután és vasárnap egész nap dr. Kiss La­jos tart ügyeletet. Lakása: Baj- csy-Zs. u. 2. Telefon: 523. Ugyanezen idő alatt a külte­rülethez tartozó négy községben, tehát Pálmon ostora, Kunszállás, Petőfiszállás és Gátéron dr. Cső­ke András tart ügyeletet. Laká­sa: Kunszállás. Elsőosztályosok beíratása A Művelődésügyi Minisztéri­um rendelete értelmében, a ha­todik életévüket 1974. augusztus 31-én betöltő gyermekeket már­cius 7—8—9-én lehet, illetve kell beiratni a lakóhely szerint ille­tékes általános iskolába. A Batthyány utcai új iskolában működik az ének-zenei tagozat. Ennek első osztályába a beíra- tás szintén a fenti három napon lehetséges. / Kérünk minden illetékes szü­lőt, hogy a beíratással járó kö­telezettségének az előírt napo­kon feltétlenül tegyen eleget. Moziműsor PETŐFI MOZI KISKUNFÉLEGYHÁZA Március 6—10: fél 4, háromnegyed 8 és e érakor! PÓKHÁLÓ Márc. 11—13: fél 4 és háromnegyed1 6 órakor! Márc 12-én csak fél 4 órakor! locsolökocsi Márc. 10: háromnegyed 8 és 8 órakor! Művészmozi! KABARÉ Csak 16 éven felülieknek! Márc. 11 és 13: 8 érakor! CSAK RA KELL NÉZNI Csak 16 éven felülieknek! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Márc. 1141—118: fél 4 és 7 órakor! VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT 14 éven aluliaknak' nem ajánlott! Dupla, felemelt helyárúi Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Matiné: vasárnap délelőtt fél 10 óra­kor! Márc. 10: lány a seprünyélen Könnyű feladat egy ünnepi al­kalommal sok szépet mondani a szebbik nemről, a nőkről, mégis nagyon nehéz, ha igazat akarunk mondani a hétköznapok női egyenjogúságáról. Ahhoz, hogy az elért eredmé­nyeket érzékelni is tudjuk, visz- sza kell tekinteni a felszabadu­lás előtti időkre, amikor a nőket még a férfiaknál is jobban ki­zsákmányolták. Nem valami szo­ciális szempont, vagy jó csele­kedet vezérelte ugyanis a földes­urakat, tőkés munkaadókat, ami- kor nőket atkalmaztak, hanem' önző számítás. Rájöttek ugyanis, hogy egyes munkafolyamatokat az ügyes kezű nők sokkal gyor­sabban, jobban el tudnak végez­ni, mint a férfiak és feleannyi, negyedannyi bérért. A felszabadulás óta eltelt 30 év alatt a nők megtalálták he­lyüket az élet szinte valamennyi munkaterületén. Sok vezető is kikerült soraikból egészen a mi­nisztériumokig és — nagyon őszintén szólva — derekas mun­kát végeznek. Nem állítjuk, hogy most már minden a legnagyobb rendben van. Ám éppen napjainkban megy végbe az egész társadal­mat átformáló, a női egyenjogú­ságnak érvényt szerző párt- és kormányhatározatok végrehajtá­sa. Ennek nyomán egyre kisebb területre szorul vissza a nők ké­pességeit lebecsülő felfogás, s a szemléletváltozás a bérezésben is érezteti hatását. Nagy szeretettel köszöntjük ezen a napon a hazánk felvirá­goztatásában munkálkodó nőket: asszonyokat/ leányokat, s ne fe­ledkezzünk meg az elkövetkező munkás hétköznapokon sem a nekik járó megbecsülésről. T. M. Részközgyűlésen A kiskunfélegyházi ÁFÉSZ 7940 tagjával 31 részközgyűlésen ismerteti az elmúlt év kiváló eredményeit. Egyik részközgyű­lést a Móra Ferenc Művelődi Ház nagytermében tartották meg, ahol a 456 szövetkezeti tag zsú­foltságig megtöltötte a termet. • A részközgyűlésen megjeleni tagság egy része. * / A SZURKOLÓKNAK Előtérben a labdarúgás. Az átszer­vezés miatt az egész országban az NB II-tői a megyei II. osztályig az eredeti kiírásánál egy héttel előbb, március 10-én megkezdődik a kés­hegyig menő küzdelem a bajnoki pontokért. Nem vitatjuk az átszerve­zés szükségességét, nem vonjuk két­ségbe, hogy emelkedik majd az NB-s csapatok színvonala. Van azonban egy szembetűnő szépséghibája az új rendelkezésnek, mégpedig az, hogy az MLSZ illetékesei félidőben tartot­ták fontosnak az eredeti kiírás meg­változtatását. Van olyan csapat, ame­lyiknek jól jött az átszervezés, pél­dául a biztos kieső halasi MEDOSZ. Nekünk azonban nem sok jót Ígér a meglepetésszerű változtatás. Kezdjük a Vasassal. A piros-kék együttes ve­zetői erősen megfiatalították a csa­patot azzal a célzattal, hogy néhány év múlva egy ütőképes gárdát alakí­tanak ki. Cél a bennmaradás volt. Amint tudjuk a 10. helyen végzett a csapat és ha figyelembe vesszük, hogy a csoportban 8 békési és 5 csongrádi együttes szerepel, számolni kell a „békés” eredményekkel is. Ilyen körülmények között a 3. hely megszerzése szinte lehetetlen, de na­gyon kell hajtani a 6. helyért is, amely az osztályzón való részvételt biztosítja. A feljavult Kun Béla SE hiába nyerne bajnokságot, feljebb Tanácstagi beszámolók Oláh István, Hegedűs Ferenc és Szamosi Ferenc, a 15, 16. és 1T. számú választókerületek tanácstagjai 1974. márciu® 11-én hétfőn, du. 17 órakor a József Attila Általános Iskolában tanácstagi beszámolót tartanaik a Ki­lián Gy. u. 1-től 57-ig. Kilián Gy. u. 2-től 62-l@, iványi S. u„ Attila u. 2-től 60-ig, Hunyadi u.. Horváth Z. u. 2-től 54-ig, Attila u. 1-től 53-ie szám. Lantos Györgyné, Bondor László és Fülen Ferenc az 5. 6. és 7. számú vá­lasztókerületeik tanácstagjai 1974. már­cius' 112-én, kedd 17.30 órakor a Kise­gítő iskolában (Némedi V. S. u.) ta­nácstagi beszámolót tartanak a Dobó u., páratlan, Némedi V. S. u., Báthori u., Haubner K. u., Jókai u. páros, Jó­kai u. páratlan 40-ig, Klapka u., Mol­nár B. u.. páratlan 51-ig, Molnár B. u. páros 56-ig szám alatti lakosok ré­szére. nem kerülhet, de vigyáznia kell a Vasutasnak és Vörös Csillagnak is, ha nem akar a városi bajnokságba visszapottyamni. Még valami. Na­gyon megszigorították a bíráskodást. Jól tudom a szakvezetők figyelmez­tetik a játékosokat a fegyelmezett magatartásra, de nem árt, ha a saj­tón keresztül is felhívjuk a labdarú­gók figyelmét, ne veszítsék el fejü­ket, ne reklamáljanak, akkor sem, ha a játékvezető döntésével nem ér­tepek egyet. Egy utánrúgásért, kéz- legyintésért, lerántásért, Időhúzásért kiállítás és 4—5 hét eltiltás jár. Egy esetleges kiállítással saját csapatuk esélyeit rontják. Fegyelmezett visel­kedéssel, kivívhatják a játékvezető rokonszenvét. A Vasas első mérkőzését a 4. he­lyen álló Apátfalvával vívja annak otthonában. Az ellenfél az első 3 kö­zé szeretne bekerülni és biztosítani az NB Ill-ban való bennmaradást. Ügy vélem azonban, a Vasas felké­szülése intenzívebb volt, s ezért há4 romesélyesnek Ítélem a találkozót. Sportműsor: Kosárlabda: III. 9-én, szombaton Lenin Tsz—Szegedi Élel­miszer Főiskola, József A. Iskola 17 óra. Labdarúgás: Apátfalva—Vasas, Kun Béla SE—Radnóti, elhalasztva, Duna- pataj—V. Csillag, Szánk—Vasutas. P. J. Anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: szilák Éva (Hevér Pi­roska), Szabó Miklós Árpád (Térjék Katalin) Retkes Kornél Szabolcs (Molnár Éva Erzsébet), Tánczos And­rás (Sztkora Erzsébet), Cseri Éva (Ju­hász Mária). Szabó Ildikó (Szabó Irén), Varga Attila (Faragó Francis­ka), Fekete Anita (Hajdú Magdolna), Kálló Zoltán (Varga Irén, Margit), Túri Mónika (Magony Hona). , HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Veres Zoltán — Pólyák Katalin Rozália, Szabó Ottó — Bakos Erzsébet Mária. MEGHALTAK: Paragi István1 59 éves. Boldizsár János 78 éves, Zánvbó Erzsébet 70 éves, Csáinyi Imre 75 éves, Czakó-Pap Lajos 73 éves, Csizmadia János 71 éves. Ipacs József 76 éves, Tart Lászlóné Gréczi Julianna 74 éves, Farkas Györgyné Móczár veronika 64 éves, Kozma Istvánné Tóth Erzsébet, 75 éves. félegyhazi közlöny A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő, dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: 115, 143. ZT3. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—9S/162 pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda Kecskemét Telefon: 13-729 Index: 25 902 Nőnap 1974

Next

/
Oldalképek
Tartalom