Félegyházi Közlöny, 1972 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1972-08-25 / 34. szám
FflfflHÍZI Két kiállítás A szurkolóknak Augusztus 20-án két kiállítás nyílt meg a Szakmaközi Bizottság Szabadság téri művelődési házában, és szeptember 15-ig megtekintheti a közönség. Az egyiket a Szakmaközi Művelődési Ház Eszperantó Klubja rendezte és Kecskemétről Gyenes Sándor, az Eszperantó Szövetség 5. számú területi vezetőségi tagja nyitotta meg. Az ifjúsági szekciót Szabó Imre, a Csongrád megyeieket Székely Imre képviselte. A látogatók között ott láttuk a Vegyipari Gépgyár Dobó Katica szocialista brigádjának tagjait. Székely Imre elmondta, hogy Szeged városa már 10 éve rájött az eszperantó fontosságára és a városnak nyújtott mérhetetlen segítségére. Elég annyit megemlíteni, hogy az eszperantis- ták 84 országba juttatták el propaganda anyagukat, és 25 országból 8 ezer vendég már el is látogatott a Tisza menti városba. A kiállításokon bemutatott eszperantó világsajtó, bélyegek, képeslapok, népviseletek, tájak, városok ízléses rendszerezése a megye egyik legfáradhatatlanabb eszperantistáját: Móczár Sándort és a szakmaközi művelődési ház aktíváit dicséri. A másik kiállítást a nagyteremben a Mozi-üzemi Vállalat és a félegyházi Petőfi Mozi Kohut Béla nevét viselő, szocialista címért küzdő brigádja rendezte. A magyar filmek plakátjaiból mutat be egy sorozatot. A plakátművészetnek nálunk is egyre szélesedik a tábora, s amellett, hogy gyönyörködtet. a legszebb magyar filmeket is emlékezetünkbe idézi. A tisztaság és rend védelmében Az elmúlt hetekben e lap hasábjain három cikk foglalkozott a házfelügyelők és lakók gondjaival. Véleményünk az, hogy ha egy cikk valamilyen hiányosságot jelez, ezt nem azért teszi, hogy arra csak megválaszolunk, a jóhiszemű „panaszos” a problémák mielőbbi megoldását várja. Az eddig megjelent írások részigazságokat tartalmaztak, egyoldalúan vizsgálták e kérdéscsoportot. Házfelügyelőket államunk azért alkalmaz, hogy őrködjenek a mindenkire vonatkozó házirend betartása felett, elvégezzék a szükséges adminisztratív feladatokat, a közös használatú épületrészeket tartsák rendben, a lakók által jelzett észrevételeket orvosolják. Fizetésük, igaz, nem sok, de ha a kedvezményeket is figyelembe vesszük — kapupénz, ingyenes lakás, munkavégzésük idejét maguk határozhatják meg, engedéllyel más munkát is vállalhatnak stb. — nem is kevés. Nem könnyű a házfelügyelők munkája, s épp ezért mindenkinek embertársi kötelessége, hogy tevékenységüket segítse. Tisztelet. a társadalom és a lakók megbecsülése annak, aki kötelességének becsületesen eleget tesz. A házfelügyelő nem kiszolgáltatottja, alárendeltje a lakóknak, de egyetlen házfelügyelő sem sértődhet meg azért, ha valamelyik bérlő szóváteszi a hiányosságokat, nincs ínyére hónapokon keresztül meszes, piszkos ablakok között járni, s nem nézi jó szemmel munkába menet — munkából jövet —, hogy a folyosó kövezetén beállt a dinamikus egyensúly —, amennyi szemét ráragadt, annyit a lakók le is rugdosnak. Igaz, néha előfordul, hogy egy kisgyerek eldobja a csokoládépapírt, egy felborzolt idegzetű lakó — esetleg vendége —, a cigarettavéget —, ami helytelen —. de ez nem mentesíti a házfelügyelőt a kötelezettségei alól, nem jogosítja fel arra, hogy ne takarítson, a közös használatra rendelt helyiségeket — szeméttároló, szárító — kizárólag maga használja, esetleg idegeneknek használatba adja stb. Ez annál is inkább így van, mivel a cikkben szereplő, I.őwv Sándor utcai háztömb lakói valameny- nyien becsületes dolgozók — munkások és értelmiségiek —. akik szeretik a tisztaságot és rendet, vigyáznak a közösség vagyonára. de szeretnék is használni azt. ami a közösségé. Mi hiszünk abban, hogy e cikksorozatból mindenki levonja az igaz — és nem sértődött — következtetést, a házkezelőség a válaszadáson túl is megteszi a szükséges intézkedéseket Ha arra járunk, az 51-es bérházban is elégedett házmester és lakók fogadnak bennünket, s mindannyian őszintén valljuk a jelszót: „Tisztaság fél egészség!” A szerkesztőség ÖKÖLVÍVÁS, örömhírt közölhetünk az ökölvívást kedvelő néző számara. a v„. „oi TS augusztus 25—27-én háromnapos viadalt rendez a Honvéd Sporttelepen: a „Kiskun .Kupát”. A viadal országos verseny lesz, melyen I—II. osztályú élvonalbeli öklözök lépnek szorítóba.-Több neves versenyző részvételére lehet számolni, így Hűek junior magyar bajnok, Borbély és Buknitz junior bajnokok, Vígh János, Ungi. hogy csak néhány nevet említsek. A hozzáértő néző az említett nevekből sejtheti, hogy néhány kemény, és reméljük színvonalas összecsapásnak lehetünk tanúi. Elküldte nevezését a Honvéd, Csepel, a vidékiek közül természetesen a Kecskeméti Fémmunkás. de Szeged. Pécs stb., versenyzői is kötelek közé lépnek a háromnapos viadalon. amely jó „csemegét” ígér a félegyháziaknak. Amennyiben rossz időt jelez a meteorológia, a találkozók a 603-as számú Iparitanuló Intézet torna- csarnokában kerülnek lebonyolításra. A mérkőzések pénteken, szombaton 117 órakor, vasárnap 9 órakor kezdődnek. Mindenesetre a pontos idökez- désről ajánlatos plakátokról meggyőződni. A csapat-bajnokság szüneteltetése miatt megrendezésre kerülő háromnapos verseny bizonyára bőséges kárpótlást nyújt a „bunyóra” kiéhezett közönségnek. KOSÁRLABDA, ősszel folytatódik a kosárlabda-bajnokság, amelyen a Vass női csapata 2. helyen, a Lenin férfi- csapata a 4. helyen fordul az őszi idényre. Alábbakban közöljük a bajnokság sorsolását, amely szeptember 10-én kezdődik. A mérkőzések kezdetéKRESZ-szabálysérfök Mészáros István 22 éves kőműves, Kiskunfélegyháza, Dózsa György u. 36. szám alatti lakos Alpár község belterületén gépjárművel fényszórós világítással közlekedett. 700 forint pénzbírságot fizetett. Varga Imre 20 éves hegesztő, Kiskunfélegyháza, XI., 458. tanyaszám alatti lakos ittas állapotban kerékpározott. A kiszabott pénzbírság 700 forint. Bognár Tibor 18 éves villanyszerelő. Kiskunfélegyháza, Felszabadulás u, 47. szám alatti lakos motorkerékpáron hatósági engedély, bukósisak és rendszám nélkül közlekedett. 2000 forint pénzbírságot fizetett. Sági János 25 éves gépkocsivezető. Pálmonostora, Rákóczi u. 41. szám alatti lakos a motorkerékpár vezetését átengedte a vezetői engedéllyel nem rendelkező Sági Jánosnénak. A „tandíj” 700—700 forint. Hürkecz Sándor 22 éves szerszám javító, Kiskunfélegyháza, Attila u. 43. szám alatti lakos hatósági engedély nélkül vezetett motor- kerékpárt. 120 forint pénzbírság megfizetésére kötelezték. A gyalogjárdán kerékpároztak, ezért 300. 400, 500 forint pénzbírság megfizetésére kötelezte őket a szabálysértési hatóság: Pálos László. Eötvös u. 10., Csá- nyi Kálmán, Apaffy u. 18. Mandi Béla és Balogh Pál (XI. kér. 107.) kiskunfélegyházi lakosokat. Kaktuszkedvelők figyelmébe től a labdarúgáshoz hasonlóan hetenként a Közlöny pénteki számában adunk tájékoztatást. Szeptember 10. Vasas—Lenin- város, Mezőberény—Lenin. Szeptember 17. Vasas—Salgótarján, Szegedi Vasút—Lenin. Szeptember 24. DVSC—Vasas, Szegedi Postás—Lenin. Október 1. Szegedi TK—Vasas, Lenin—Törökszentmiklós. Október 8. Vasas—Tipográfia, Szarvas—Lenin. Október 15. Vasas—Egri Tanárképző, Lenin—rBékéscsaba. Október 22. Duna Cipő—Vasas, Szolnok—Lenin. Október 29. SZEOL—Vasas, Lenin—Békéscsaba. November 5. Vasas—OSC, Lenin—Karcag. November 12. Mezőberény— Vasas, Lenin—1'Gyula. November 19. Vasas—Egyesült Gyógyszer, Lenin—Kunszent- miklós. November 26. Lenin—Kecskemét, December 3. Ganz-MA- VAG—Vasas, Lenin—Szegedi ÉF. December M. Diósgyőr— Vasas. LABDARUGÓ EREDMÉNYEK Sarkad—Vasas 3:2. Gyengén rajtolt a Vasas. A hazai közönség áltai biztatott cukorgyáriak jól kibaszna, iák helyzeteiket. A Vasas góljait Varga II., és Faragó lőtték. Kun Béla SE—Hajós 2:3. Teljesen egyenrangú ellenfelek. A Honvéd nem érdemelt vereséget. Hajós győztes gólja jogtalan l'l-esból esett. Góllövők: Kisznér, Csorvási. Vörös Csillag—Csengőd 3:0. A hazaiak góljait Máriás, Ben- se és Hegedűs lőtték. Klapka SE—Vasutas 1:4. Góllövők: Solymosi, KratofilL 2, Lovács. Értékes győzelem. HÉTVÉGI SPORTMŰSOR: ökölvívás 25—26-án 17 óra, 27- én 9 óra „Kiskun Kupa” viadal. Labdarúgás: Makó—Vasas, Makón. Kun Béla SE—Szolgáltató, Honvéd pálya 16.30 órakor. Szánk—Vörös Csillag, Szánkon, Hetényegyháza—Vasutas, Hetényegyháza, P. J. A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületének kiskunfélegyházi szervezete ez év januárjában alakult. Az egyelőre 12 tagból Csökkentett nikotintarta’mi dohány Nem egészen 0,1 százalék a nikotintartalma annak az új dohányfajtának, amelyet Lublin közelében termeltek ki lengyel nemesítők. A szakemberek véleménye szerint a dohány ízre és illatra semmiben sem különbözik a valódi virgi- nia-dohánytól, csak nem olyan ártalmas az egészségre. álló fiatal szervezet máris életjelt ad magáról, augusztus 26-án 14 órakor nyitja meg kaktuszbemutató kiállítását a Kiskun Múzeumban. A kiállítás látogatói szombaton és vasárnap nemcsak egzotikus látványban gyönyörködhetnek, hanem ritka szép kaktuszokat is nyerhetnek a tombolán. A kiállítás nyitva: szombaton 14—19, vasárnap 10—19 óráig. T. M. Moziműsor KISKUNFÉLEGYHÁZA Augusztus 26—27. fél 4 órakor! HA NEKEM PUSKÁM LENNE háromnegyed 6 és 8 órakor! A HÁLÁL ERŐDJE Csak 16 éven felülieknek! Augusztus 28—30. AZ oroszlán télen Kaizcr Zoltán, a kiskunfélegyházi Kun Béla SE lehetséges serdülő korcsoportú versenyzője Budai Gyula (Kiskunhalas) legyőzésével súlycsoportjában megszerezte a Petőfi Népe Kupa első helyezését. A téma az utcán hever — szoktuk mondani és így is van. Nincs az az újság, amelyikbe beférne annyi anyag, amennyit — nyitott szemmel járva — egy nap alatt össze lehetne 6zédni. Nézzünk néhányat. Nem fontossági sorrendben, csak ahogy tollhegyre akadtak. A húsüzembe igyekeztem kerékpáron. A kanyar után, amikor a sorompóhoz értem, abba a zónába, ahol előzni tilos. éktelen dudálással rohan utánam egy fehér gépkocsi^ nem törődve a szembe jövő forgalommal, leszorított az útról, befurakodott a kétirányú forgalom közé. Csak annyi időm volt. hogy feljegyezzem a rendszámát: CT 17—43. Ha rajtam múlna, csak olyan emberek kapnának jogosítványt, akiknek nemcsak KRESZ-vizs- gájuk, de kellő intelligenciájuk is van. Általános műveltség nélkül földöntúli lényeknek képzelik magukat egyesek, és figyelembe se veszik a gyalogszerrel. vagy biciklivel közlekedő földi halandókat. Visszafelé jövet ennek éppen a fordítottjával találkoztam. A Dohánybeváltó üzem előtt forgalmi dnsó keletkezett. Egyik kezemmel a biciklikormányt NX.TdlT SZEMMEL Sokféle emberről markolva, másikkal az ételhordót, alig tudtam átvergődni a két gépkocsisor között. Es mit látok? Az út közepén mintha szobában sétálna, tornacipőben csoszog egy fájóslábú bácsika. Pillantásra sem méltatva a mellette kétirányból összegyűlt gépkocsisorra. Ügy sétált az útra pingált fehér csíkon, mint egy vakmerő kötéltáncos a szakadék felett. « A Petőfi Tsz elnöke jött értem, hogy menjek ki vele a területre, mutat valamit. Tudtam, hogy ok nélkül nem invitál, többször jártunk már együtt a gazdaságban, gyönyörködtünk az ültetvényben, a szép állatállományban, s egy-egy tanya lakóinak örömében is osztoztunk, amikor ki- gyúlt a viLlany, A sok szép tanya közül most egy lehetetlen putrit választott. A hernyórágta eperfa alatt, egy rakás trágya mellett hevert a „téma”, egy 84 éves nénike. Annyi ideje, de ereje sem volt, hogy felsőtestén ösz- szefogja a piszokszínű blúzt. Mint egy ókorból itt felejtett, múmia feküdt a légylepte dinnyehéjak melett. S amíg az elnök Várkonyi Józsefet, az öreg néni 4i8 éves „fiacskáját” faggatja az aznapi ebéd felől, én a nénitől kérdeztem meg, mi volt az ebéd. Én rántott levest, az elnök rántott húst kapott válaszul. Az első lehet az igaz. A tanya? Ilyen lehetett a legelnyomottabb jobbágy, vagy rabszolga nyomortanyája. Az istállóban a környezetbe illő táltosparipa, gebének álcázva. Csak azért nem hullanak szét csontjai, mert a bőre összetartja. A háztájiban ebben az évben sem termeltek semmit. A szorgalmas szomszédok ekkora területről ezreket tesznek zsebre, kétszer, háromszor is szüretelnek. A Petőfi Tsz-nek ezt a szégyenfoltját az illetékesek figyelmébe ajánlom, sürgős felszámolásra. Tóth Milkós Anyakönyvi hírek Augusztus 31—1. FENNAKADVA A FAN Matiné : vasárnap délelőtt fél 10 órakor Augusztus 27. PATYOLAT AKCIÓ Előadások kezdete hétköznap, vasárnap: fél 4, háromnegyed £ és 8 órakor! Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán és a külterülethez tartozó négy községben (Pálmonostora, Kunszállás, Gátér és Petőfi- szállás) augusztus 26-án, szombaton délután és 27-én, vasárnap egész nap ár. Szánió Vilmos tart ügyeletet. Lakása: Kiskunfélegyháza, Felszabadulás u. 1. Telelőn: 474. Születtek: Dohos Mária Erika (Szentkirályi Mária), Paksi Lajos (C6ányi Mária), Drozdik Ildikó Mária (Fcrenczi Ilona), Dobos Zsolt (Fekete Gizella Katalin), Farkas Mária (Tóth Mária Ilona), Balogh Mária (Bódi Mária Magdolna), Patai Tünde Anikó (Túri Anna), Túri Éva (Szántai-KLs Mária Julianna), Tisics Edina Judit (Horváth Julianna), Lakos Róbert (Kasuba-Tóth Erzsébet), Oláh Judit (Kállai Ágnes Poroska), Juhász Ottó (Czinkóczi Mária). Házasságot kötöttek: Tarjányi Antal Béla és Ficzkó juhász Katalin Klára, Garai Zoltán és Trenka Márta, Piti János és Gulyás Erzsébet, Gyenes János és Ficsór Matild Éva, Kerekes László és Dobos Erzsébet, Fekete István és Fazekas Erzsébet, Kis-Fekete Miklós András és Boros Erzsébet. Pesír István és Kis Mária. Meghaltak: Fazekas Veronika 60 éves, Gllyás Sándor 35 éves. Bense Imre 88 éves, Pallagi Sándor 77 éves. Juhász Alajos 58 éves. Tóth Ferencné Fülöp Jolán 65 éves, Jéga István 55 éves, dr. Kanizsai-Nagy Imre 77 éves, Simon István János 68 éves. Kapus Sándorné Nagy Mária 40 éves, Cseri Já- nosné Csányi Mária 73 éves. FÉLEGYHAZ1 KÖZLÖNY A Magyar Szociaiis\a Műn Gáspárt Kiskunfél eg vhaz. Városi Bizottságának lapja. Petőfi Népe Kiadása. Főszerkesztő dr Welthei Daniéi Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza. Marx tér l. Telefon: 15 143. 273. A lapot árusításban a rélegy- házi postahivatal cerlesztl. Előfizethetö a neiyl postahivataloknál és kézbesítőknél. Postautalványon, valamint átutalással a KHI. 215—96162 pénzforgalmi lelzőszámára. Petőfi Nyomda Kecskemét — Tel.: 13-729 Index: 25 908