Félegyházi Közlöny, 1971 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1971-02-19 / 7. szám
ftWMZI r Újjáválasztották a vezetőséget Szülők figyelmébe! A jövendő elsőosztályosok beiratásáról Az ÁFÉSZ 6500 tagját képviselő küldöttek gyűlésén résztvett Kádár István, a S3ÖVOS2, Ferenc* Ernő & ■ MÉSZÖV, Sztanojev András és Hegedűs Ferenc az MSZMP városi bizottsága, dr. Dobos Ferenc és dr. Belényi István a városi tanács vb képviseletében. Hunyadi Imre, az igazgatóság elnöke sok számadattal bizonyította, hogy milyen óriási erő van az egyesülésben, a szövetkezésben. A beszámolót egyébként jól ismeri már ennek a legnagyobb tö- megszervézetnek a tagsága, hiszen 57 részközgyűlésen volt már jróla szó, amikor megválasztották a küldötteket is. A ma már 20 milliós vagyonnal, 158 bolt és üzemegységgel „dicsekedhet” a szövetkezet. Az elnökségi emelvény mellett elhelyezett egyik táblán feltüntették a harmadik ötéves tervben elért eredményeket is. Azt, hogy az áruforgalom 1966- ban 131, 1967-ben 148, 1968-ban 154, 1969-ben 160, 1970-ben pedig már 203 millió forint volt. A 25 éves szövetkezet terveiről is tájékoztatót kapott a küldöttgyűlés. Többek között arról, hogy ez év áprilisában kezdik bontani a Kossuth utcán a Bánhidi-féle házat, ahol jelenleg a mentőállomás van, és ahol ABC-áru- házat építenek, a tervtől eltérően nem 6, hanem 10 ezer négyzetméter alapterülettel. Tervbe vették egy korszerű irodaház építését IS' -y, A küldöttgyűlés ezután újraválasztotta a vezetőséget és a tisztségviselőket. Az igazgatóság elnöke újra Hunyadi Imre lett, tagjai: Dobák Dezső (Petőfi- szállás), Czene István (Pál- monostora), Győrök Imre (Jászszentlászló), Horváth Elekné, Kiss Lajos (Kunszállás), László Mihály, Merényi Ferenc, Pataki Kálmán, Tálas Sándorné (Alpár), Tánczos Mihály (Gátéri, Sarok Ferenc, Vén Ferenc (Alpár), Varga Jánosáé, Víglási Lajos (Ti- szaújfalu). A felügyélőbi- zottság elnöke: Dobák Mi- hályné, tagok: Bujáki Istvánná (Gátér), Fekete Ti- borné (Alpár), Horváth Imre, Lukács Pál (Pálmo- nostora), Pozsár János (Kunszállás), Sánta János j (Petőfiszállás), Szemenyei, István, Tápai Ernőné (Jász- j szentlászló). Tóth Miklós Á Művelődésügyi Minisztérium módosította a tanköteles korba lépő tanulók eddig érvényes beiratási rendjét. Az új rendelkezés szerint az általános iskola első osztályába lépő tanulók beiratását a város valamennyi általános iskolájában 1971. március 12-én, 8—12 óráig és 14—17 óráig, 1971. március 13-án 8—14 óráig tartjuk. ..... A fenti napon be kell : íratni azokat a gyermekeket, akik 1971. augusztus 31-ig betöltik a hatodik életévüket. A gyermek beiratásáról a szülő (gondviselő) köteles gondoskodni. A beiratkozáshoz szükséges iratok: a szülő (gondviselő) személyi igazolványa, a gyermek születési anyakönyvi kivonata. A beiratkozást követően a gyermekek az iskola által megjelölt időpontban orvosi vizsgálaton kötelesek megjelenni az iskolaorvosnál, vagy a területileg illetékes gyermekorvosnál. Felhívjuk a kedves szülők (gondviselők) figyelmét, hogy tanköteles korba lépő gyermeküket a fenti időpontban írassák be abba az általános iskolába, amelynek körzetében a gyermek lakik, és jelenjenek meg orvosi vizsgálaton az iskola által megjelölt időben. A tankötelezettségről szóló törvényes rendelkezés végrehajtását, feladatuk teljesítésével segítsék elő. __ Városi Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya A SZURKOLÓKNAK A bennmaradás érdekében Honvédelmi továbbképzés Moziműsor KISKUNFÉLEGYHÁZA Febr.: 20—21: fél 4 és 7 órakor SPARTACUS Dupla helyárú! Febr.: 22—24: SZERELEM 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Febr!: 25—26: fél 4 és háromnegyed 6 órakor HEINT JE Febr. 25—26: 8 órakor MR, ZÉRÓ HÁROM ÉLETE Matiné: vasárnap délelőtt fél 10 órakor. Febr. 21: HlVAS A.03-ON Előadások kezdete hétköznap, vasárnap: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! A különböző helyi szervek összefogásának igen szép,, példája mutatkozott meg február 11-én, a József Attila általános iskolában megrendezett honvédelmi továbbképzés alkalmával. A továbbképzésen részt vették az általános iskolák úttörő csapatvezetői, testnevelő tanárai, valamint a közép- és általános iskolák honvédelmi neveléséért félelős pedagógusok. Jelen voltak a művelődési osztály, az úttörő elnökség, az MHSZ és a honvédség képviselői is. Először Fekete Ferenc őrnagy tartott vitaindító előadást, a honvédelmi nevelés aktuális problémáiról. Előadásában a módszertani útmutatón és a helyi tapasztalatok vázolásán túl rámutatott olyan, sajnos még meglevő objektív akadályokra, amelyek gátolják a neveíőmunkánk- ban egyébként fokozott szerepet kapót honvédelmi nevelést. így például nagyón kevésnek tartja az általános iskolai tanterv által erre a célra előírt évi 8 órát. Mint mondotta, a szocialista országok többségében évi 70—80 órát biztosítanak a honvédelmi nevelés céljaira. A vitaindítót a helyi MHSZ által közrebocsátott 3 film (Honvédelmi nevelés az iskolában, Lövészet, Úttörő honvédelmi verseny) vetítése követte. A filmvetítés utáni vitában a megjelent pedagógusok elmondták nevelőmunkájuk során szerzett tapasztalataikat, .feltárták problémáikat. t . Ügy érezzük, a közös gondolatból származó továbbképzési délután igen hasznos segítséget adott pedagógusaink számára nevelésünk e — talán még nem eléggé körvonalazott — területén való eligazodásba. Hudra András úttörőtitkár j Legutóbbi - edzőmérkőzésén I minimális gólarányú vereséget I szenvedett csapatunk: a Kecs- [ kém éti Dózsa NB I. B-s gárdá- l jától. Ha az eredményt néz- ! zük, joggal elégedettek lehe- | tünk mi is, a szurkolók és a szakvezetés is. Ha a játék képét nézzük, még több okunk lehetne az önbizalomra. Csak egyetlen — tobbé-kevésbé potyának számító góllal vesztett csapatunk, azt is a kapuscsere után kaptuk, méghozzá idegen pályán. Mégis, ha azt írom ,.lehetnénk” csak elégedettek, úgy gondolom közelállók az igazsághoz. A szorgalmasan látogatott edzések, a . kemény munka úgy látszik meghozza az eredményt, már ami a kondíciót illeti. Más kérdés azonban, hogy mindaddig, amíg nem talál az edző legalább 2—3 befejező, tehát góllövő csatárt, nem számíthatunk komoly sikerre. A Vasasának jelenlegi helyzetében, A „Riporter Őrs“ munkájáról Károk, kártérítések Közel 3300 káreseményt mértek fel az Állami Biztosító kiskunfélegyházi fiókjának kárszakértői az elmúlt év folyamán. A kifizetett kártérítés összege közel 15 millió 300 ezer forint volt. Ez az összeg 7 millió 800 ezer forinttal magasabb, mint az 1969. évben kifizetett kártérítés összege. A termelőszövetkezetek részesedése közel 12 millió forint volt, a magánszemélyek vagyonkáraira 1 millió 800 ezer forint, az önsegélyző Csoport tagjainak fennálló élet- és balesetbiztosításaira csaknem 860 ezer forint jutott. Elszenvedett balesetük alapján csak' nem másfél ezren részesül tek biztosítási térítésben az elmúlt év folyamán. Az Önsegélyző Csoportok korszerűsített havi 40 forint díjú tagságát, mely kórházi ápolás esetén is nyújt térítést, 734-en vették igénybe az elmúlt év folyamán. Gyermekvédelem. Ez a felirat áll a tanácsháza II. emeletén az egyik szoba ajtaján. Régi ismerősünk Jellinek Kálmánná gyámügyi előadó egy cseppet sem titkolja örömét, amikor újságolja: a 131/1970. M. M. számú rendelet milyen jelentős előrehaladást jelent a gyermek- és ifjúságvédelem területén, többek között azzal Is, hogy megteremtette a „hivatásos pártfogó’* állást. Kiskunfélegyháza és Kecskemét városa közös hivatásos pártfogót kapott dr. Nagy Lászlóné személyében, aki hetenként két nap, szerdán és csütörtökön városunkban tartózkodik. Az a feladata, hogy a bíróságok által próbára bo- •sát^i, vagy javító-nevelésből ,dcj*lcnesen elbocsátott, vagy ■ eltételesen szabadságra bocsátott, továbbá a rendőrség által a fiatalkorúakkal szemben eltart, de a büntethetőséget kizáró (fiatalkor) miatt az eljárást megszüntető határozat ’lapián nyilvántartott fiatalkorúak. valamint az állami gondozás megszüntetése miatt a családi környezetbe visszake- rült fiatalkorúak sorsát, magatartását és családi körülmétásai alkalmával érezni fogják, hogy tőrödnek velük, a társadalom szeme állandóan rajtuk van. Ha szükséges, gyors beavatkozással segítséget kapnak ahhoz, hogy mindnyájukból szorgalmas, becsületes állampolgárai legyenek hazánknak. — Nem könnyű, de szép munkaterület ez, és kimagaslóan nagy eredményt vár tőle a társadalom — jelenti ki mély meggyőződéssel Jellinek Kál- mánné, a fiatalkorúak nagy barátja. Szerinte a gyermekekben található rossz tulajdonság mellett van ugyanannyi jó is, nevelés kérdése, hogy melyik győzi le a másikat. Megrögzött, javíthatatlan csak elvétve akad közöttük. Az első hivatásos pártfogónak nehéz, de hasznos és szép munkájához kitartást, jő eredményeket kívánunk, s arra kérjük az érintett fiatalokat, bízzanak jő szándékában, ember- szeretetében, s az érdekelt nevelőszülőket, munkaadókat és pedagógusokat, de a társada lom minden tagját pedig arra, hogy segítsék emberformáló munkásságát. Tóth Miklós Olvasóink figyelmét bizonyára felkeltette, hogy a Félegyházi Közlöny utóbbi számaiban néhány cikk aláírása mellett ott állt az általános iskola valamelyik osztályának jelzése. Ezeket a cikkeket Ugyanis általános iskolás pajtások, a Ki porter őrs tagjai írtaik. A Riporter őrs azzal a céllal alakult, hogy tájékoztassa a város felnőtt lakosságát az úttörőéletről, a gyermekvilág eseményeiről. Az őrs tagjai a 6 városi iskolából jelentkeztek, VI. osztálytól, Vili. osztályig. Ifjú riporter-jelöltek, akik heti egy alkalommal elméleti foglalkozáson bővítik ismereteiket. Komoly és nem könnyű feladatot vállal- | tak a pajtások, hiszen az j elméleti foglalkozások < anyaga túlmegy az iskolában tanultakon. A különböző nyomdatechnikai eljárásokról tanulnak, a magyar nyelvet alaposan megismerik és stílusgyakorlatokat végeznek. Megismerkednek a sajtó tör- j ténetével és a riporteri munka apró, die lényeges összetevőivel. A komoly munka bizonyára meghozza az eredményt és a felnőtt olvasók egyre érettebb, körültekintő ifjú riporterek írásait olvashatják. A felnőttek tájékoztatásán túl a Riporter őrs vállalta, hogy szerkesztője | lesz egy helyi „gyermek- újságnak”, mely negyedévenként. jelenne meg és az úttörők vidám belső tájékoztató lapja lenne. Szívesen fogadunk minden írást, tudósítást, amit a különböző iskolákba járó pajtások beküldenek, és az arra érdemeseket megjelentetjük a „gyermekújságban”, A tudósításokat és humoros írásokat a művelődési központ, Petőfi tér 2. szám alá lehet beküldeni. Kedves szülők, kedves felnőtt olvasók! Kérjük, kísérjék figyelemmel munkánkat, és fogadják szeretettel a gyermekvilág híreit. Észrevételeiket, kritikáikat örömmel fogadjuk. Bánki-Horváth Mihályné védelem változatlan erősítése mellett sokkal több gondot kell fordítania a csatársor feljavítására. Nehéz dolog a szakvezetésbe beleszólni, egy kívülállónak, de annyit azért ismételten le kell szögezni, hogy nekünk nem elég egy-egy döntetlen, vagy kis gólarányú vereség. Rajtunk ez nem segít, nekünk gólokat kéül rúgni, és győzni kell! Csak így maradhatunk benn az NB n-ben. Ennek érdekében elsősorban azt kell megállapítani, hogy főleg hazai pályán nem lehet egyetérteni a 4—3—4-es felállítási renddel. Legalább a hazai mérkőzéseken feltétlenül a 4— 2—4-es összeállítás vezethet eredményre Csak 4 csatárral képzelhető el az; hogy gólokat rúgjunk. Éppen az elmúlt idény bizonyította a középpályások góljaira nem nagyon számíthatunk. Tehát nézzük a konkrét javaslatot a jelenleg rendelkezésre álló, illetve várható játékos állományból. (Már ami a csatársort illeti.) „Kelemen- Csík—Sahin—Ézsi”. Lehet, hogy elsősorban Ézsi részéről ez a javaslat ellenkezést vált ki, de o több éven keresztül a Kecskeméti Dózsában szélsőt játszott, s nem is akárhogyan. Szeretnénk, ha belátná azt. hogy a közös cél érdekében jelenleg a szélső poszton van rá a legnagyobb szükség. Ezzel a csatársorral nemcsak azt érhetjük el, amit legutóbbi mérkőzésünk után, hogy Szigeti Ferenc, a Dózsa edzője az 1:0 vereség ellenére a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott csapatunk játékáról, de azt is, hogy a kitűnő alapozás utált végre győzelmeknek is örülhetnének a félegyházi szurkolók. Bálint László Ssőcs Ferenc 60 éves segédmunkás, Kiskunfélegyháza, Vörös Hadsereg u. 7. sz.. alatti Jakos. az egyik tsz italmérő helyén ittasan jelent meg, és ez miatt nem szolgálták ki. Ezért olyan hangon méltatlankodott, hogy megbotránkoztatta a jelenlevőket. Botrányos részegség miatt 500 forint pénzbírság megfizetésére kötelezte a szabálysértési hatóság. Szikora-Peregi Gábor 28 éves festő-mázoló, Kiskunfélegyháza, Tanácsköztársaság u. 60. sz. alatti lakos motorkerékpárt hatósági engedély nélkül vezetett, vezetés előtt, szeszes italt fogyasztott, és bukósisakja nem volt becsatolva. 1000 forint pénzbírság megfizetésére kötelezték. Hegedűs József 26 éves ács, Kiskunfélegyháza, IX. kér. 51. sz. alatti lakos a Petőfi étterem udvarán verekedett. 1200 forint pénzbírsággal sújtották. Anyakönyvi hírek •• Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán február 20-án, szombaton délután és 21-én, vasárnap egész nap dr. Kiss Lajos. Lakása: Bajcsy-Zs. u. 2., telefon: 523. Ugyanezen idő alatt a külterülethez tartozó Gátér, Pálmonostora, Kunszállás és Petöfiszállás községek részére az ügyeletet dr. Csőke András tartja. Lakása: Lónyai u. 15., telefon; KISKUNFÉLEGYHAZA Születtek: Bodor Anikó (anyja neve: Bőr Mária), Ajtai Angéla (Vörös Katalin), Kádár Imre (Tarjányi Irén), Rádi Ildikó Sarolta (Hómóczi Anna), Bartos János (Benke Anna), Kékkői András Károly (Csenki Julianna), Gajdán György (Seres Erzsébet Anna), Nagy Rozália Ildiké (Juhász Rozália). Varga-Gácsi Tünde (Száraz- Nagy Etelka). Farkas József Sándor (Bartucz-Terézia). Tóth László Endre (Lippai Erika Erzsébet), Zsigó Attila (Hugyec Erzsébet), Kállai-Seres Tímea (Besze Franciska), Virág Sándor Pál (Palotás Julianna). Kék Ildiké Rozália (Rigó Mária), Szabó Mátyás (Szegesdi Rozália), Fessler Judit (Schal Julianna). Házasságot kötöttek: Szósz- Győző Imre József — Fekete Zsuzsanna dr. Konkoly Csaba — dr. Csikós Klára. Meghaltak: Rékasi Imre 89 1 éves, Sallai László 43 éves, Szikora Tibor György 3 hónapos. Rabi Jánosné Kurucsai .Terézia 70 éves. FÉLEGYHÁZJ KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkás- Dárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának 'apja. Petőfi Mépe kiadása Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: dr. Mezei István Szerkesztőség e? kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza • Szabadság tér. Telefon: 115 143 273 A lapot árusításban a féiPssyhá- zi postahivatal terjeszti. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Postautalványon, valamint átutalással a KHI. 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámára.-------------------------!-------------tJács-Kiskun megyei NVomda V, Kecskemét — Tel.: 12-213 Index: 25 90S Hivatásos pártfogó nyelt állandóan figyelemmel kísérje. Addig tart a felügyelet, amíg a fiatalkorú olyan magatartást nem tanúsít, melyből megállapítható, hogy beilleszkedett a társadalomba. Eddig a gyámügyi előadó és á társadalmi megbízottak feladata volt ez. Túlterheltségük miatt azonban nem voltak képesek arra, hogy akár egy hónapban egyszer is a családi környezetben, munkahelyen, vagy az iskolában behatóan érdeklődjenek a mintegy 40 ilyen utógondozásra szoruló fiatal iránt, és figyelemmel kísérjék helyzetük alakulását. A hivatásos pártfogó beállításával ez a helyzet lényegesen megváltozott. Az érintett fiatalok dr. Nagy LásAóné látoga*