Félegyházi Közlöny, 1969 (13. évfolyam, 1-51. szám)

1969-03-07 / 10. szám

Különös gonddal készül­tek az ifjúsági klub foglal­kozására pénteken este a jásszentiászlói fiatalok. A foglalkozás témája érdekes­nek ígérkezett, melynek az adott különös jelentőséget, hogy a jászberényi és a jászszentlászlói ifjúsági klub a rádió hullámain adott találkozót egymás­nak. Délután pontosan 6 óra volt, amikor a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiója Hatvani Dániel költő lesz, aki rövidesen ellátogat a községbe. Tervezik ismert művészek és sportolók meghívását. Nagy jelentő­ségű lesz az az esemény, amikor a Művelődési Ott­hon udvarán leleplezik Pa­taki Istvánnak a klub név­adójának szobrát. A szo­bor avatásra meghívta Pa­táid István bátyját, Pataki Lászlót, akivel Budapesten már egyszer találkoztak. tek egymásnak, melynek közvetítésével a Szolnoki Rádió hozzájárult ahhoz, hogy ilyen távolról is ba­rátság szövődjön a fiata­lok között. Seres Sándor Ügyeletes áhatorvos A SZURKOLÓKNAK Bizalmiak A Kézműipari Vállalat­nál hat pártbizalmi végzi lelkiismeretesen feladatait, közülük mutatunk be ket­tőt. Bozó Károlyné (balol­dali kép) adminisztrátor, szakmai munkája mellett a Nőtanács titkári teendőit is ellátja. Mint bizalmi igen sokat tesz a politikai iro­dalom terjesztéséért. Bartha Lajosné (jobbol­dali kép) az ifi-szalag meó- sa kiváló dolgozó kitünte­tés tulajdonosa. Évek óta dolgozik az üzemben, mun­katársai szeretik és sokszor körnek tőle tanácsot kü­lönböző problémáik elinté­zéséhez. bekonferálta a két klub ta­lálkozóját, amely bemutat­kozással kezdődött. A részt­vevők elmondták egymás­nak eddigi működésük leg­jelentősebb eseményeit, majd terveikről beszélget­tek. A megalakulás óta Jászszentlászlón járt Buda Ferenc költő, Szabó Tünde színművésznő, a fiatalok találkoztak repülőtisztekkel is. Következő vendégük A jászszentlászlói fiata­lok arra a legbüszkébbek, hogy eddigi jó munkájuk elismeréseként a KISZ KB- tól megkapták a „Kiváló If­júsági Klub” megtisztelő címet. A rádiós találkozó alkal­mat adót arra, hogy megis­merjük a jászberényi fiata­lok munkáját és terveit is. A két klub fiataljai versek­kel és zenével kedvesked­Jdmezcsek felvonulása Jól sikerült karnevált rendeztek a József Attila álta­lános iskolában. Képünk a jelmezesek felvonulását mutatja. Rádi József felvétele. Mindenütt a nemzetközi nö- oa.ra készülnek a férfiak. ___jzva, a női munaatársa­.at U.zárva, kissé esetlenül és -yeJeniil, úgy is mondhat ..m: gyámoltalanul készítge- . Is a meg.epetésnek szánt vi- ijj., édességet, üdvözlő kár- -yát. í,zCp, szép az ilyen „megle­e.é3;' egy évben egyszer. De ■.éj szebb lenne, ha meglepe­ss né kül, az év minden nap­in, nemcsak papíron, de tény- jc-en elismernénk a nők : i. onj igúságát. Végleg szakl­istánk azzal a vaska após ha- ,-ománnyal, hogy a nőknek . Ívesebb bér, kevesebb pré- a um, igy kevesebb részese­dés is Jár. Egyenlő munkáért, ■j 'yenlő bért! Nem lehet letagadni, hogy a •elszabndu'ás óta nagyot lép- ink előre, sok nehéz akadályt eküzdve, a nőket foglalkoz­ató üzemek egész sorát hoz- ■V lé re városunkban is. Nem árt visszaemlékezni ar- í. milyen kitüntetés volt be­írni annak Idején a város -;y."en íegré- bb üzemébe: a viá-'*gvárba. Milyen ka'aszt- - áfát te entett az, amikor a 40 es években gépesítették és enrat roham ,an csökkent a munkáslétszám. Egy szál virág helyeit Ki hitte volna, amikor 1949 szeptemberében 12 dolgozóval megkezdte munkáját a toll- üzem, hogy ma már az ország egyik legnagyobb toliüzeme lesz és a szorgalmas női ke­zek sok százezer dollár valu­tát termelnek az országnak. Ügy szólván a semmiből, a kis nyúltelep helyén nőtt ki a földből egyik legerősebb női bázlsüzsm nk: a műanyag­gyár is. A túlnyomóan női muniiavál’a’ókn^k újabb köny- nyítést készít elő a gyá ve­zetősége: az Általános Szövet­kezet 159 ez3r forintom beruhá­zással egv vegyes élelmiszer- boltot nyit az üzem területén. Dt sorolhatnánk még tovább Kiskunfélegyházán, már­cius 8-án szombaton dél­után és 9-én vasárnap egész nap az ügyeletet dr. Wis- singer László főállatorvos tartja. Lakása Batthyány u. 2. Telefon: 305. Ugyanezen idő alatt Gát­ér, Pálmonostora, Kunszál­lás és Petőfiszállás közsé­gek részére az ügyeletes ál­latorvos dr. Horváth Tibor, lakása Mártírok útja 4, te­lefon: 305. A Honvéd — nagyrészt víz- zel borított, salakos — edző­pályáján került sor váratlanul nagy — mintegy hatszáz néző előtt — a két NB-s félegyházi csapat barátságos találkozójá­ra. A Vasas két jóformában levő játékosát Cserkót és Se­rest sérülés, illetve betegség miatt nélkülözte. Az első negyedóra a Vasas fölényében telt el, ennek ered­ményeként Ézsi kapufáról visz- szapattant labdáját Csermák ügyesen helyezte a Honvéd kapujába. Tíz perc elteltével a Tatabányáról hazakerült Ko­vács ügyesen átcselezte a Va­sas védelmét és egyenlített, sőt egy váratlanul gyorsan el­végzett szabadrúgásból Rigó a vezetést is megszerezte csapa­tának. Egyre gyakoriabbaKká váltak a Vasas támadásai, de eredményre csak a félidő utol­só perceiben vezettek. Ekkor azonban néhány perc leforgá­sa alatt háromszor is bevették az egyébként kitűnően védő Hluhány kapuját. A 43. perc­ben Kelemen egyenlített kö­zelről, majd Villányi nagysze­rű átadását Ézsi egyből helyez­te a léc alá, s a félidő utol­só percében Farkas egy hátul­ról kapott labdát lekezelve a tizenhatosról nagy erővel lőtt a hálóba. A nehéz talaj sokat kivett a játékosokból, s így érthetően a második félidőben esett a játék irama. Ennek ellenére Hluhánynak néhány alkalom­mal csak bravúrral sikerült hálóját a góltól megmenteni, igaz a védelmet Takács beállí­tása alaposan feljavította. Ezek eredménye, hogy a második félidőben mindössze egy gól született. A harmincadik perc­ben Csermák átkígyózott a Honvéd-védelmén és mintegy, nyolc méterről védhetetlenüí helyezte a labdát a hálóba. A mérkőzés közepes színvo­nalon mozgott, de sportszerű magatartásáért mindkét csapa­tot dicséret illeti. A Vasas-nál elsősorban az erőnlét jelentett fölényt, a Honvéd igen jó együttes benyomását keltette, s ha a játékosok összeszoknak ez évben sok örömet szerez­hetnek a szurkolóknak. Egyénileg a Vasasból első­sorban Ézsit kell megemlíteni, de Bálint és Villányi is átla­gon felüli teljesítményt nyúj­tott. A Honvéd legjobbjai: Hluhány, Takács I. és Kovács Lajos voltak. Vasárnap má.’’ ' ~ ke­rül sor a mév -á­gójára, ismét ’•< ín délután 3 órakor. Társadalmi segítséggel Biztató a szanki községi sportkör jövője Félegyhási Fasas —Kun Béla SE 5:2 (4:2) I i Érdekes ülés színhelye volt a közelmúltban a szanki párt­ház nagyterme. A község ve­zetőin kívül a helyi gazdasá­gok vezetői, a Kiskunma jsai Általános és Értékesítő Szövet­kezet elnöke, a járási sportta­nács elnökségének vezetői, va­lamint a helyi Kőolaj- és Földgázüzem megbízottja vet­tek részt a tanácskozáson. A napirenden Szánk község kul­turális életének fejlesztése és a helyi sportkör tevékenysé­gének értékelése szerepelt. Kapornyai Lajos vb-elnök a község kulturális életének elemzése során utalt arra, hogy az olajbányászat okozta urbanizációs fejlődés már ré­gen kinőtte a jelenlegi műve­lődési ház kereteit. A kulturá­lis igény oly nagy a község dolgozói részéről, hogy szük­ség van arra, hogy a község­ben működő gazdasági egysé­gek támogassák a művelődési ház költségvetését. Pap Jenő MSZMP-titkár a sporttevékenységet értékelve örömmel közölte, hogy az el­múlt évben a község labdarú­gócsapata ismét a megyei I. osztályba került. A sportkör elnöksége, Csepregi Imre el­nökkel az élen, igen komoly erőfeszítéseket tett annak ér­dekében, hogy az immár har­madik éve működő vívószak­osztály 19G9-ben már megyei szinten is hallasson magáról. A beszámolókat követő vita folyamán születtek azok a je­lentős ígéretek, amelyekből ki­tűnt, hogy a község gazdasá­gainak, üzemegységeinek ve­zetői is szívükön . viselik a sportkör gondjait. a munkaterületeket: Kézmű­ipari Vá lalat, Háziipar, Mező­textil és ki tudja hány olyan üzem, intézmény van a város­ban, ahol nőket foglalkoztat­nak. És a termelőszövetkeze­tek. A Leninben már híres lett a kertészet női brigádja. Jász- szentlász'ón az Üj Barázdában 200—250 napot teljesítenek egy évben az asszonyok. A mozgalmi, po Lkai életben is jelesre vizsgáznak a nők. Első helyen kell megemlíteni a nőtanácsok szervezésében folyó vietnami takaróakciót. Szinte a harmadik műszakot veszik igénybe, mégis milyen lelkesen, milyen nagy szorga­lommal kötik, horgolják a ta­karók apró kockáit. A hely már nem enged! a további felsorolást. Csak még egyet a járásból: Alnáron a nőtanács Czimer Istvánné ve­zetésével százezer forintos tár­sadalmi munkát vállalt. Telje- | sítették is a vállalást az alpári asszonyok. Száz sz nak Is egy a vége, : és azzal fejezem be, amivel elkezdtem: á nőnapot ne szű­kítsük le egy napra, egy ki­csit legyen T»őnap az esztendő minden napja. Tóth Miklós 1 Kovács László, a helyi Ha­ladás Tsz elnöke a gazdaság anyagi helyzetét ismertetve bejelentette, hogy a tsz 1969- re a sportkört 10 ezer, a mű­velődési házat pedig 4 ezer fo­rinttal segíti. Ezt a példaadó felajánlást úiabbak követték, Sípos elv­társ, a kiskunmajsai ÁFÉSZ elnöke 4 ezer forint anyagi tá­mogatást ajánlott fel. Cseri László, az Üj Élet Szakszövet­kezet elnöke, a vezetőség ne­vében ezer forinttal járult hozzá a sportkör anyagi hely­zetének rendezéséhez. A járási sporttanács elnök­sége nevében Kovács Rudolf mondott köszönetét azoknak a gazdaságoknak, akik anyagi támogatásukkal segítik a sport­élet kibontakozását. A szanki felajánlások követendő példát jelenthetnek járásunk vala­mennyi üzeme és gazdasága számára, mert akadnak má­sutt is olyan sportkörök, ame­lyek segítségre szorulnak. Iglódi Miklós Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA Születtek: Fábián Éva (any­ja neve: Szabó Éva), Fábián Zsuzsanna (Cseri Zsuzsanna), Kőhalmi Tamás (Boros Klá­ra), Szabó Erika (Karsai Ilo­na), Tóth István (Fekete Ka­talin), Tóth Gábor (Fekete Katalin), Tóth Csilla Anna (Kakuk Anna), Ficsór János (Mogyoró Margit), Fekete Zsolt Jenő (Iványi Judit), Surányi Gyöngyi (Balog Mária Anna), Patai Hona (Rácz Mária), Sle- zák János (Fekete Terézia), Fazekas Zoltán Bálint (Tarjá­nyi Rozália), Udvari Krisztina Cecília (Hideg Erzsébet), Kiss Nándor Károly (Keserű Rozá­lia), Megy esi Ildikó (Gulyás Valéria), Kővágó Magdolna (Takács Magdolna), Szabó Éva (Horváth Anna Zsuzsanna), Huszár Tamás Józsei (Gácsl r Cseh László 1882-1969 Köztiszteletben álló em­bert, egy szerénységet és lelkiismeretességet megtes­tesítő elvtársat kísértünk utolsó útjára kedden dél­után. Nyolcvanhat éves ko­rában elhunyt Cseh László elvtárs. Élete nyitott könyv volt a félegyháziak előtt, min­denki tudta róla, hogy rendőr volt az é'őzö rend­szerben, de megmaradt igaz embernek, s ahol tud­ta, segítette az üldözött, megkínzott kommunistákat. S amikor 1944-ben a Hor- thy-rendörség a felszaba­dító szovjet csapatok elől Dunántúlra menekült, Cseh elvtárs itthon maradt, pe­dig tudta, hogy a kiüríté­si parancs megtagadásáért esetleg életével is fizethet. 1945-ben az a megtisztel­tetés érte, hogy éppen a volt illegális kommunisták ajánlására felvették a párt­ba, amelyben élete végéig ■'ktívan tevékenykedett. A szocialista törvényesség megszilárdításához mint népi ülnök jár- It hozzá, ezért a tevékenységéért az ok­igazságügyminisztertől levelet is kapott. Cseh László elvtárs nem­csak saját maga állt a párt, a szocialista haza szolgála­tába, családját, s a tágabb környezetében élőket is eb­ben a szellemben nevelte. Éppen ezért elhunytat nemcsak a szűkebb családi köre, három gyermeke, köztük dr. Cseh László, a járási tanács vb-elnöke, négy unokája, két déduno­kája, s kiterjedt rokonsá­ga gyászolja, hanem a vá­ros, a járat és a megye la­kossága is. T. M. FÉLEGYHAZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkás- párt Kiskunfélegyházi Járási- Városi Bizottságának lapja. Petőfi Népe kiadása Főszerkesztő: F. Tóth Pál Felelős kiadó: dr. Mezei István Szerkesztőséé és kiadóhivatal Kiskunfélegyháza Szabadsáe tér Telefon- 115 143 273 A lapot árusításban a fúiegvhá ti <árás postahivatalai terlesniw Mária), Farkas Ildikó Mária (Sztankó Mária), Faragó Jenő (Vereb Erzsébet), Menyhárt Katalin (Kalász Mária), Palla- gi János (Trombitás Ilona), Sós Erika Julianna (Mészáros Ilona), Tarjányi János (Kamp- müller Magdolna Éva). Sár­kány Tamás (Lovas Mária) * Tóth Sándor Csaba (Lantos Katalin), Hutflesz László (Lacz- kó Piroska), Szabó Zoltán (Nagy Rozália), Patyi Rozália Erzsébet (Fehér Rozália), Sza­bó Mária Katalin (Zsigó Má­ria), Lakatos Gyula (Lakatos Irma), Táoai Erika Margit (Ró­zsa Piroska). Házasságot kötöttek: Farkas Márton Tibor és Ajtai Julian­na, Szilágyi Ferenc és Doktor Piroska. Meghaltak: Horváth András 78 éves, Barta János 68 éves* Takács Borbála Ilona 83 éves* Ambrus József 81 éves. Seres Béláné Tarjányi Ilona 75 éves* Rétéi Károlyné Varga Matild 54 éves. Kiss Pál 3 hónapos, Varga István 86 éves korban. KISKUNMAJSA Születtek: Topolai János (anyja neve: Szekszárdi An­na), Sári Gábor (Gyuris Má­ria), Minkó Lajter András (Le- hoczki Anna), Zagyva István (Tóth Döme Erzsébet Sarolta), Süli Csontos Mária (Sípos Sza ­bó Mária), Balogh Anna (Túri Erzsébet), Balogh Erika (Túri Julianna), Apró Katalin (Ara­di Franciska Matild), Láng Éva (Csontos Margit), Szalai Géza (Huszár Mária Judit), Magyar László (Szemerédi Ju­lianna), Fehér Valéria (Hor- nyák Erzsébet). Házasságot kötöttek: ónozó Lajos és Ruskó Mária. Sólya M5hály és Csirkó Julianna, Zámbó József es Baranyi Er­zsébet Anna. Meghaltak: Csontos Péterné Rákóczi Róza 81 éves, Dobák Sándor Pál 81 éves, Bera An­tal 25 éves. Székes Ferenc 46 éves, Máté Tóth Imre 69 éves, Rácz Tibor Fere^cné Bakai Viktória 56 éves. Rácz János- né Rácz Mária 82 éves. Merk János 64 éves. Kádas Ferenc ^8 éves. B°kó<; Ferenc 77 éves, Szabó V;lmns 73 éves. Frank Tstvánné Sinka Erzsébet 76 éves. Szennanos Jáu^sué Fü­lön Bona 82 éves. Dinnyés Je­nő 66 éves korban. ■^-Kiskun megvet Nvornda KecQiíomAt - Ta! 11 -85 Index: 25 908 V Eoy pillanatra Azt olvastam, hogy megyénk­ben Tava'v . jól fogytak” a *ányok Mert ötezer háromszázan Kötöttek új házasságot. ^zén ez a szám de azt hiszem, Nem tudja me'r soha senki: A tervezett házassá sok Hány százalékát jelenei?- — O — Klubtalálkozó az éterben

Next

/
Oldalképek
Tartalom