Félegyházi Közlöny, 1968 (13. évfolyam, 3-52. szám)
1968-08-16 / 33. szám
Világ proletariat, egyénül jetek? Árat SO fillér FtiHflfHin títním A PETŐFI NÉPE F £ t E G S HÁZI K 1 A D A S A XII. évfolyam, 33. szám Kiskunfélegyháza, 1968. aug. 16. Húszezer hektó must A Magyar Állami Pince- gazdaság alföldi üzemének kiskunfélegyházi pincészete a város szélén, az Izsáki út mellett épült. Már külseje is elárulja, hogy a női ízlésnek, szépérzéknek van valami köze a telephez, olyan nagy a rend, a tisztaság, és olyan ízléses az ottlevő kis virágoskert. A csinos kis irodában, a kilás, Petőfiszállás, Pálmo- nostora, Gátér összesen 4700 hold szőlője tartozik hatáskörébe. Tavaly 16 ezer hektoliter mustot vett át a pincénél dolgozó héttagú Móra Ferenc szocialista brigád, s az idén a termés- becslések szerint 20 ezer hektoliter mustra van kilátás. (Ebből 14 ezer hektolitert már leszerződtek.) Versenyben az élíizem címéit Eredmények és gondok a félegyházi postahivatalnál Vannak borivó és borszerető emberek — mondja beszélgetés közben Csendes Lászlóné. A borivó emberek elnyelik a bort, bármilyen is az, a borszeretők ízlelgetik, kóstolgatják. Ez a bor átvehető — jelenti ki nagy szakértelemmel. (Rádi József felvétele.) 1961: élüzem. 1964, 1966, 1967: Kiváló hivatal. Röviden így lehetne értékelni, bemutatni a félegyházi postahivatalt, ahol megszoktuk, hogy kevés reklamációval. előzékenyen és gyorsan intézik ügyeinket és fel sem tűnik, hogy a hivatal országosan is kimagasló eredményeket produkál. Ebben az évben, rnivel az alkalmazotti létszám a százat meghaladta, újra az élüzem címért versenyeznek és egyben a Tanács- köztársaság és a KMP megalakulásának 50. évfordulójának tiszteletére is szerveztek munkaversenyt. A hivatal emellett már megkapta a Szocialista munkahivatal cím III., legmagasabb fokozatát, öt szocialista brigádja külön is versenyez, s közülük is ki kell emelni a Szorgalom brigádot, amelynek tagjai az eziüstfokozatot nyerték eL A Szakma ifjú mestere mozgalomban tavaly tizenegyen vettek részt, s az aranyfokozatot öten, az ezüstöt ketten, a bronzot hárman érték el. Ügy tűnik, hogy a postán minden rendben van, nincsenek gondok, problémák. Valójában azonban náluk is megvannak a mindenA dinnyés Pádár Gábor csányi diny- nyés már hatodik éve termeszt kiváló sárga- és görögdinnyét a kiskunfélegyházi Móra Tsz-ben. Jelenleg is a szokásos 15 holdon terül el a dinnyeföld, az idén azonban a rendkívüli időjárás nem nagyon kedvezett a termésnek. — A Pádár-család a dinnyeföld sarkában épített kicsi, de kényelmes kunyhójában úgy él, mint dinnyetermelő ősei éltek. (Rádi József felvételei napi nehézségek, bár a stabil törzsgárdára biztosan számíthatnak. Az alkalmazottak 50 százaléka nő. a női dolgozók fele pedig 25 éven aluli fiatal, s ígv részben a követelmények, részben akis- mamák. olykor nehéz feladatok elé állítják a vezetőket. A hivatal vezetői, mint Lux Márta elvtársnő elmondta. nem törekednek a maximumra, túlzott követelmények elé nem állítják a dolgozóA városi tanács végrehajtó bizottsága megtárgyalta mezőgazdaságunk időszerű kérdéseit, melyekről Szántó Andor, a mezőgazdasági osztály vezetője adott tájékoztatót. Elöljáróban szeretném megjegyezni, hogy más években ilyenkor még legjobb esetben a cséplés közepén tartottak szövetkezeteink, most viszont lassan el is felejtik, hiszen már július közepén befejezték. Ehhez hozzáfűzöm, hogy a 9070 hold termésből mindössze harmincöt holdat vágtak le kaszával. Sőt, majdnem az egész termést kombájnnal aratták. Az eredmények — különösen, ha figyelembe vesz- szük, az aszályt — jobbak a vártnál. Mindenesetre a legutóbbi öt év átlagát meghaladják. Részleteiben a következőképpen alakultak: őszi árpából a bevetett ezer hold átlagtermése 10,6 mázsa, takarmánybúzából 1300 holdon 12,9 mázsa termett, s ez az átlag jobb, mint a múlt évi rekord őszi árpa termés. Ebből is le lehet vonni azt a következtetést, hogy a szárazság ellenére a takarmány- búza termesztése többletet eredményez. A rozs is eléri a tavalyi termésátlagot, a búza természetesen elmarad a múlt évi rekordterméstől, de a városi 11,5 mázsás átlag nem a legrosszabb eredmény (jobb, mint az elmúlt öt év átlagtermése). Zabot, igaz csak ötven holdon termeltek a tavalyihoz hasonló nagyságú területen, de az elért csaknem nyolcmázsás eredmény kétszerese a múlt évinek, összegezve: gabonából így is a tervezettnél két vagonnal többet takarítottak be szövetkezeteink. Ez annál szebb eredmény, mert két termelőszövetkezetünk, a Dózsa és Zöldmező, valamint az Állami Gazdaság közismerten szikes területükre a legkevesebb csapadékot kapták. Bár így is a Dózsa Tsz és az állami gazdaság 12,3 mázsás termése magasabb a városi átlagnál. kát. ám az eddig eléri eredmények köteleznek. S bár a külterületi kézbesítésnél. a hírlapkézbesítés- nól komoly létszámgondokkal küzdenek, az eddig elért színvonalat tartani kell. (Lehetne azt úgy is mondani, hogy a babérokon pihenni nem lehet.) Az elismerés, a hivatal falén levő oklevelek arra kötelezik a félegyházi posta valamennyi dolgozóját, hogy naponta bizonyítsák: rászolgáltak a kitüntetésre. Megérdemelték. (—th —gy) Az idén a legjobb eredményt a Móra és a Rákóczi Tsz érte el, tizenöt mázsás átlagterméssel, de igen jó a Lenin Tsz 18 mázsás őszi árpa és 16 mázsás takarmánybúza termésátlaga, valamint a Vörös Csillag Tsz csaknem kilenc mázsás rozstermése. A tarló talajmunkája 90 százalékos, s ezen belül a Lenin, a Vörös Október és a Kiskunság Tsz-ek teljesen be is fejezték. Másodvetésekből 1255 hold tarlóvetésünk van, s ezekből a csapadékosabb idő hatására a Kiskunságban a „hibár” (cirok és szudáni fű hibridje) silózását egy héttel ezelőtt elkezdték. Igen jók mésodvetés eredmény kilátásaink, s ez a takarmányozás szempontjából nagy segítséget nyújt az ilyen gondokkal küzdő szövetkezeteinknek. Augusztus 14-én utoljára hangzik fel a kürtszó Balatonberényben, és az úttörő pajtások meggyújt- ják az utolsó tábortüzet, a zászló pedig lassan ereszkedik lefelé, jelezve, hogy egy élményekben és romantikában gazdag nyár fejeződött be 450 pajtás részére, s közeledik a szeptember, a munka ideje. A tábor eddigi tapaszta latai azt bizonyítják, hogy az alapos szervezés, a személyi és tárgyi feltételek maximális biztosítása nem volt hiábavaló. Nagyszerűen nyaraltak az úttörők, s a szeszélyes időjárás ellenére is, mindent megkaptak, hogy úttörőéletük nagy élménye legyen ez a nyár. A tábor vezetőjét. Gácsér Istvánt ifivezetők segítették, hogy a gazdag program minden pontját Ti 30 holdon Az idei aszályos esztendő tanulságát a félegyházi Kiskunság Tsz gazdái is levonták. Területüket keresztül szelő csatorna minden évben elvitte még azt a vizet is, aminek nagy hasznát vehették volna. Elhatározták, hogy a csatorna melletti egyébként alig használható területen, harminc holdas mesterséges tavat, víztárolót létesítenek. Az elhatározást tett követte és a napokban megtörtént a műszaki átadás is. Szerencsésen választották meg a tó helyét, alig kellett a természetes mélyedés köré itt-ott gátat emelni. Fekete András tsz-elnök nagy bizakodással beszélt a további tervekről: a tóban tárolt vízzel 30 hold fucernát fognak öntözni, legalább háromszor, ami az esetleges csapadékkal együtt, a többszörösére növelheti ennek az értékes takarmánynövénynek a hozamát. Félegyházi siker tót megye versenyén Augusztus 11-én tartották meg az önkéntes tűzoltók országrészi versenyét, amelyen hat megye önkéntes tűzoltói mérték össze erejüket, tudásukat, gyorsaságukat. A versenyen az Alföldi Cipőgyár kiskunfélegyházi üzemének Földi István által vezetett női csapata a vízvezetékről osztott-sugár szerelésben első helyre került, s ezzel bejutott a budapesti országos döntőbe. Gratulálunk a győztes női csapatnak és a budapesti versenyhez is sok sikert kívánunk. megvalósítsák és a számos kirándulás mellett sport- események, vetélkedők, műsoros esték színezzék a négy turnusban üdülők vidám napjait. A Népszabadság nemrég figyelemre méltó cikket közölt egy művelődési házról, ahol megoldották a korrepetálás kérdését. Ezzel kapcsolatban nálunk is vannak eredmények. A művelődési házban ugyanis már három éve folyik a tanulók nyári korrepetálása. Az idén a város általános iskoláiban 140 javítóvizsgára utasított tanuló volt, közülük 114-en jelentkeztek a júliusban megszervezett tanfolyamra. Az oktatáson akasztott oklevélen olvashatjuk, hogy Csendes Lászlóné, a pincészet vezetője, az élelmiszeripar kiváló dolgozója. Az ország hét pincegazdaságának dolgozói közül ő az egyedüli nő ebben a „férfi szakmában”. A Fél- egyháza és Bugac, Kunszál. A terület évről évre ntw vekszik, minden esztendőben újabb négy-ötszáz hold nagyüzemi szőlő fordul termőre, ezért a pince befogadóképességét is növelni kell. Az idén újabb 25 ezer hektolitert befogadó pince építését-kezdik él. T. M. a hitel folyósításában és a kivitelezésben érdekelt szervek képviselői is részt- vesznek. A lakások a tervek szerint 1969 végére, vagy 1970, elejére készülnek el — persze ez nagymértékben függ a szükséges építőanyag beszerzésétől. A kivitelezést a Félegyházi Építőipari Ktsz és a Kecskeméti Vegyesipari Vállalat féiegyházi építőipari részlege végzi. A szervezők remélik, hogy e kooperáció egészséges versenyt hoz létre a két építő- vállalat között, s annak haszna a minőségben és a határidő betartásában is jelentkezik majd. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a lehetőségekhez képest a főleg munkás, és műszaki fiatalok, a legnagyobb kedvezményeket kapták és valóban kedvező fizetési feltételek mellett jutottak családi otthonhoz, ami nemcsak „személyes hasznuk”, de valamelyest enyhített a város lakásgondjain is. Otven éve 1918. nyarán Károlyi Mihály is részt vett és felszólalt azon a félegyházi nagygyűlésen, amelyen a város elhunyt nagy képviselőjének, Holló Lajosnak az utóda mellett agitáltak. A hatalmas tömeg az első világháború befejezését is követelte és éltette a békét. Az eddig lebonyolított akciók eredményeként 72 fiatal házaspár jutott kedvezményes feltételekkel lakáshoz. A városi KISZ-bi- zottság tájékoztatása szerint szervezés alatt áll a III.xKISZ-lakásépítő. közösség, s várják a jelentkezőket. A mostani akcióban újabb 24 fiatal juthat családi otthonhoz. A tervdokumentáció rendelkezésre áll, a jelentkezéseket augusztus 20-ig fogadják el és a belépéshez 40 ezer forint körüli összeg szükséges. Mint eddig is, a Móravárosban épülnek majd fel a négylakásos házak, s nem változott az a feltétel sem, hogy 5 ezer forint értékű társadalmi munkát vállalnak az új lakások leendő tulajdonosai. Az alakuló ülést szep- ' temberre tervezik, amelyen D nyári korrepetálásról Újabb KJSZ-lakások épülnek az alsótagozatos tárgyak mellett külön orosz, történelem-földrajz, magyar és matematika foglalkozás volt, aminek jelentőségét az adja meg, hogy a nyár- középi kritikus időpontban nem hagyják a tanulókat .felejteni”, s az augusztus '•özepén beinduló iskolai korrepetálásra már felké- zülten jelentkeznek. A művelődési ház a jövőben az oktatás továbbfejlesztését tervezi. A vártnál jobbak a terméseredmények Búcsútábortüz a Balaton mellett «