Félegyházi Közlöny, 1967 (12. évfolyam, 1-51. szám)
1967-10-20 / 42. szám
»?cwr^)B FÉIMHÁII KÖZLÖNY A PETŐFI NEPE KISKUNFÉLEGYHÁZI KIADÄSA Üj üzemrész, női dolgozókkal a Húsfeldolgozó Vállalatnál Az új üzemrész négy dolgozója: Mészáros Györgyné, 'Vati Katalin, Ladányi Imréné és Nagy Ferencné. i (Tóth Sándor felvétele.) MOZAIK Petőfit ünnepeltük Száz esztendővel ezelőtt Kiskunfélegyházán rendezték az első nyilvános Petőfi-tinnepségét, amikor leleplezték a Petőfi-házon elhelyezett márványtáblát. A Honismereti Klub kezdeményezésére Félegyházán ritkán látott ünnepségsorozattal emlékeztek meg erről az évfordulóról, ahol nemcsak a város vezetői és lakossága, hanem a Magyar Tudományos Akadémia és a Petőfi Irodalmi Múzeum képviselője, valamint a szomszédvárosok küldöttségei is megjelentek. A tanácsháza dísztermében az ünnepi beszédet dr. Mezősi Károly, neves Petőfi-kutató tartotta. (T. M.) — ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán október 21-én, szombaton délután és 22-én, vasárnap egész nap dr. Wissinger László főállatorvos. Lakása Batthyány u. 2., telefon 305. Ugyanezen idő alatt Gátér, Pál- monostora. Kunszállás és Pető- fiszállás községekben az ügyeletet dr. Szolnoki László főállatorvos tartja. Lakása Vörös Hadsereg u. 23.. telefon 183. — Találtak egy női táskát, egy aktatáskát, egy női ballonkabátot és egy férfi kerékpárt, száma C 68 321. Igazolt tulajdonosaik a rendőrkapitányságon átvehetik. — Ezerforintos csirkecomb. Peregi Gábor 25 éves Kiskunfélegyházi (Tanácsköztársaság u. 60.) lakos ittas állapotban a vasútállomáson ismeretlen nőket szólított meg, egytől elvette a cürkecombot, és .fizetségül” még bántalmazta is. A rendőr- kapitányság szabálysértési előadója ezer forint bírsággal sújtotta. — Vezetőségválasztó küldött- gyűlés volt. Kiskunmajsán az E »y céges Falusi Sportkörben. Elnök lett Rádóczi László, helyettese: Németh József, titkár: Dósay Imre, pénztáros: Muzsik Péter. Szakosztályvezetők, labdarúgás: Kiss Antal, asztalitenisz: Bognár Imre. sakkor: Dudás Imre. A küldöttgyűlés elhatározta, hogy létrehozzák a FELEGVHAZI KÖZLÖNY A Magvar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Járási-Városi Bizottságának la pia. Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: F. Tóth Pál. Felelő« kiadó: Mezei István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunféleevháza Szabadság tér Telefon- 115. 143. 273 A IBDOt árusításban a félegyházi tárás oostahtvatalai terlesztlk Bacs-Kl«kun megvet Nyomda V. Kecskemét. — Tel.: 11-85. Index: s »M női kézilabdacsapatot. Együtt akarnak működni, továbbra is az MHSZ-szel. a KISZ-szel és mindent elkövetnek, hogy a labdarúgócsapat a megyei első osztályban magasabb helyre küzdhesse fel magát. A gyűlés örömmel vette tudomásul azt a bejelentést. hogy tavasszal már az új sporttelepen indulhat a majsai sportélet. — Ittas vezetés miatt indult szabálysértési eljárás Vetró Ferenc 26 éves Kiskunmajsa, Kí- gyósipuszta 237. sz. alatti lakos ellen és 600 forint pénzbírság megfizetésére kötelezték, mert pótutassal ittas állapotban motorozott. Ellenőrző lapját is bevonták. A félegyházi Húsfeldolgozó Vállalat készítményei iránt egyre nagyobb a kereslet, s ez indította a vállalat vezetőségét arra, hogy a töltelékárukhoz való belet teljes egészében „házon belül” készítsék elő. Bankhitelből bélfeldolgozá üzemet létesítettek, ahol a vágások után a belet teljesen feldolgozzák. Ez komoly valutát jelent a népgazdaságnak is. Az új üzemrész nődolgozói fegyelmezettek, szorgalmasak; brigádjuk benevezett a szocialista címért küzdő brigádok közé. A verseny eredménye: az export minőség az elmúlt időszakhoz képest máris a duplájára emelkedett. Lopás, magánlaksértés — meg a többi Horváth István 34 éves rakodómunkás, Kiskunfélegyháza, Vörösmarty utca 30. szám alatti lakos, annyira rászokott az italra, hogy három kiskorú gyermekével bajlódó feleségének alig adott haza pénzt. Az asz- szony emiatt aztán otthagyta. Horváth különélő feleségét kéthetenként, amikor vidéki munkahelyéről hazajött, rendszeresen felkereste. Egyik alkalommal a lezárt lakásba az ablakon keresztül hatolt be, az ott talált élelmet elfogyasztotta, egy rádiót, ébresztő órát és női ruhaneműket vitt el magával. Horváthné a rendőrségen bejelentette a betöréses lopást A nyomozás eredményeképpen Horváth Istvánt előállították a kapitányságra. Az ellopott dolgok is megkerültek. Horváth kiszabadulása után újra megjelent felesége lakásán, bezúzta az ablakot, s úgy hatolt be ismét a lakásba. Az asz- szony most már az egyik szomszédnál keresett menedéket. A családi perpatvar azonban nem szűnt meg. és az izgága apa egy alkalommal kiskorú fiát is megverte és megfenyegette, hogy villanyárammal öli meg. A járásbíróság Horváth Istvánt lopás, magánlaksértés és könnyű testi sértés bűntette miatt vonta felelősségre és hathónapi szabadságvesztésre ítélte, továbbá — mivel jogellenes cselekményeit mindig az ital hatása alatt hajtotta végre — kényszerelvonó kezelésre köte- lezite. (T.) Idegőrlő küzdelemben Adámnak az utolsó percben lőtt góljával sikerült mindkét bajnoki pont megszerzése, s Így csapatunk változatlanul versenyben van a bennmaradásért folyó küzdelemben. De tegyük mindjárt azt is hozzá, hogy ehhez a vasárnapinál sokkal jobb, s főleg nyugodtabb játékra van szükség, nem beszélve a harcos lelkesedésről. Mielőtt néhány kritikai megjegyzést tennék szeretném elöljáróban megemlíteni, hogy a Vasas Sportkör a mérkőzés előtti délelőtt tartotta közgyűlését, s erről később részletes beszámolót adunk olvasóinknak. Annyit azonban már most megemlíthetünk, hogy a nem túl jól megválasztott időpont (országos vásár volt Félegyházán) ellenére, ha a legutóbbi közgyűlés létszámát nem is érték el a résztvevők, tartalmában mind a beszámolót, mind a hozzászólásokat illetően magas színvonalú volt, s a Vasas Sportkör további fejlődéséhez komoly segítséget nyújtott. Visszatérve a mérkőzésre, ez a találkozó is a gyulaihoz hasonlóan indult. Már az első negyedórában legalább négy tiszta helyzetet hagytak ki csatáraink — főleg Bense és Bohács fejesgóljára — igaz, lesgyanús helyzetből válaszolni tudtak a vendégek. 'A nagy tét miatt sajnos, nemcsak a közönség, de a játékosok is idegeskedtek, kapkodtak, s így a legjobb helyzetek is kihasználatlanul maradtak, arról nem is beszélve, hogy a vendégek kitűnően védő kapusa nem egy biztos gólnak látszó labdát védett bravúrosan. A második félidőben sem sokat változott a játék képe. Többet támadtunk, de a vendégek ellentámadásai védelmünk bizonytalansága miatt mindig veszélyesek voltak. Végre a félidő közenán Fó-e-isit Ezsinek a vezetésit megszerezni. Játékosaink azonban ahelyett, hogy Méhészkedő gyerekek fellelkesedtek volna a vezető gólra, érthetetlenül átadták a kezdeményezést a mezőkovácsházi együttesnek. Ennek eredménye, egy szöglet után Bolyát labdástul együtt a hálóba sodorták. Isimét egyenlítettek hát a vendégek. Még szerencse, hogy a játékosok ekkor nem vesztették el fejüket, s az utolsó tíz percben több szép gólhelyzetet dolgoztak ki. Sajnos, a lövésekkel ekkor sem volt szerencséjük csatárainknak, s már- már mindenki tudomásul vette a döntetlent, amikor végre Adám remekül eltalált lövésével megszerezte a győzelmet. A sírból hoztuk vissza a második pontot! S ami sehogyan sem akart sikerülni a Vasas-csatároknak, az annál jobban a Kun Béla SE csatárainak Halason, ahol nagy meglepetésre és még nagyobb örömünkre váratlanul biztosan győzték le a jó képességű MEDOSZ csapatát. Joggal remélked- hetnek a fiúk a bennmaradásban — ha hasonló lelkesedéssel küzdenek hátralevő mérkőzéseiken is. Vasárnap sportja Ismét nehéz feladat előtt áll a Vasas a sorra kerülő bajnoki mérkőzésén. Az őszi idényben kitűnően szereplő Cegléd ellen, annak otthonában veszi fel a küzdelmet. A Kun Béla SE vasárnap délután fél 3 órai kezdettel Mezőberény ellen játszik hazai pályán. Megjegyzés Gyermeknapot a fürdőben! „Több nyugdíjas társammal járunk át Kecskemétről a félegyházi fürdőbe — Írja özv. Szabó János- né, Kecskemétről. Kifogásoljuk, hogy nincs óra a fürdőben, nem tudjuk, mikor kell kimennünk a vonathoz és emiatt többször elkésünk ...” „Miért engedik a gyerekeket a felnőttek közé” — kérdi özv. Nagy Jánosné és javasolja, hogy külön gyermeknapot kellene számokra kijelölni, mert tűrhetetlen állapot, bogy a felnőttek feje fölött ugrálnak a medencébe, és a kabinosnak szamárfület mutatnak, ha fi* gyelmezteti őket.” Egy fordu!ó=egy gumi A Csólyosi űton közlekedő buszon „kéjutazáson” vettem részt az égjük napon, de az ilyen utazást még az ellenségemnek sem kívánom. Amikor a szeszfőzdénél rátértünk a Csólyosi útra, már megkezdődött a hullámvasutat Is megcsúfoló terep. De ez még semmi ahhoz a szakaszhoz, ahol mint egy szántóföld, úgy néz ki az országút, s a bazaltkövek nagyokat dörrenve verődnek a busz aljához, oldalához. Tengeribetegséget kap, aki ezen a vonalon utazik. Pedig a Csólyosi útról bejáró gyerekek kétszer megteszik ezt az utat, és a kétszer hét és fél kilométeres út legtöbbször egy drága gumijába kerül az AKOV-nek. Meg kellene javítani az utat, még mielőtt valami komoly baleset történne. Plncérverseny Pincérverseny volt a héten S az út szélén sokan voltak, Kik a fürge versenyzőknek Ott szurkoltak és tapsoltak. • Am sok vendég ajakéról Akkor szállna hála ének, Ha, mikor az ételt hozzák, Pont ilyen gyorsak lennének. B. L. Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Rácz György Miklós (anyja: Rádi Márta), Retkes Péter Vince (Juhász Katalin Franciska) Pászti Monika Erzsébet (Takács Erzsébet), Cseri Ibolya (Palatínus Erzsébet), Cseh Antal (Iványi Luca), Barta Eszter Emese (Sáfár Enikő), Fehér Ildikó (Endre Zsuzsanna), Fekete Erzsébet Mária (Sinkó Erzsébet), Rádi Aranka (Nagy-Pál Terézia), öze Erzsébet (Kovács Erzsébet), Vetró Márta Ilona (Fazekas Ilona Mária), Pászti Zoltán (Zsigó Erzsébet), Fekete István (Seres Rozália), Csontos Tibor (Fehér Irén), Malatinszki Nándor (Kanyó Irén), Plattner Éva (Sípos Erzsébet Julianna), Tarjányi Ágnes (Pál Mária), Gyovai Erika (Boros Ilona), Lantos Erika Ildikó (Molnár Ilona), Zsibro- ta Anna Mária (Petróczi Anna). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Botos István — Kis Margit, Juhász Mihály — Besze Ilona Erzsébet, Galla Sándor — Fazekas Matild, Kasza István — Bajáki Franciska, Mogyoró Antal — Szűcs Terézia, Csáki András — Bán Julianna Judit, Vidéki Károly — Illés Luca, Hideg Balázs — Máté- Tóth Ilona, Gácsi-Varga Sándor — Kapus Terézia, Marosi Gusztáv — Dongó Erzsébet, Bondor Gyula — Horváth-Varga Ilona, Agó Mihály — Borbély Mária Luca. MEGHALTAK: Kanizsai-Nagy Ferencné Karsai Mária 61 éves», Kis István 59 éves, Vadkerti-Tóth Lajos 66 éves, Szudoczki Lajos 37 éves, Romsics Gergelyné Tarjányi Franciska 78 éves. KISKUNMAJSA SZÜLETTEK: Cserényi László (anyja: Fehér Mária Terézia), Rostás Tibor (Kolompár Katalin), Bőrösök Zsolt (Suba Julianna), Tóth Éva (Görög Emerencia), Váradi Agnes (Czinkóczi Júlia), Villás! Erika (Berta Mária), Juhász Dóra Anna (Balogh Anna), Táj ti András (Seres Ilona), Kolompár Kálmán (Kolom- i pár Valéria). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Kolompár Pál és Kolompár Gizella, Boros Mihály és Czirbik Éva. MEGHALTAK: Veres Balogh István 91 éves, Szalai Mihály 82 éves, Rácz F. Sándomé 77 éves. Petárdák A szarvas agancsa annyit ér, mint az arany. A felszarvazott férjé is? * Fővárosi kollégám meséli: Az orvoskonferencián, amelyen megállapították a dohányzás ártalmas voltát, vágni lehetett a füstöt. • Ki ahány nyelvet bír, annyi embert ér. Vannak, akik egy nyelvvel is sokat érnek, ha jól választják ki azt a bizonyos — talpat. * Versét nem értettem meg, elvittem hát egy műfordítóhoz. Megdöbbenésemre kiderült, hogy magyarul íródott a „mű”. * Beosztottaira ordít, mint az oroszlán, a feletteseihez dörgö- 1 ódzik, mint a macska. Ha az utóbbiak megbírálják, lapul, akár egy kisegér. Abszolút, állat. . A macska a házhoz, a kutya az emberhez ragaszkodik. És az ember? T. L A SZURKOLÓKNAK GYŐZELEM AZ UTOLSÓ PERCBEN VASAS—MEZÖKOVACSHAZA 3:2 (1:1) NB 1L BAJNOKI Ugyanúgy, mint az életben, Iskoláinkban is egyre inkább tért hódít az elméleti képzés mellett a gyakorlatiasság, s ennek érdekében sok praktikus ember felhasznál minden kínálkozó alkalmat. Ezek közé sorolhatnánk az Alpári út belső, úgynevezett Bankfalusi iskola nevelői és a Petőfi Méhész Szakcsoport tagjai között kialakult kapcsolatot is, melynek eredménye az lett, hogy a félig- meddig külterületinek számító iskolánál megalakulhatott a méhészszakkör. A Megyei Méhész Szakbizottság, szakszemmel felmérve és látva az ilyen megmozdulás nagy jelentőségét, két kaptárt ajándékozott az iskola szakkörének, s a kaptára- kat a félegyházi méhészek betelepítették méhekkel. így megindulhatott a szakkör munkája. Húsz felsőtagozatos tanuló, köztük hat bátor lány, Simonyi Sándomé vezetésével látott neki igazi méh- szorgalommal ennek a szép és hasznos munkának, s az első ünnepélyes foglalkozáson jelen volt Poór Ilona megyei biológiai szak- felügyelő és a felnőtt méhészeket képviselő Gálos Jenő és Kovács István. Gyakorlatban is bemutatták (és még sokszor be fogják mutatni), hogyan kell bánni ezekkel a szorgalmas kis állatkákkal, hogy megszeressék gazdáikat és hálából megtöltsék a kaptárakat. Az „ismerkedés’* a gyerekek és a méhecskék között jól sikerült, s a barátkozásban odáig jutottak, hogy vállalkozó is akadt, aki meg engedte szúrni a kezét, hogy megmutassák a többi gyerekeknek, hogyan kell a méhfullánkot fájdalom nélkül „kioperálni”. Mi is nagy jelentőséget tulajdonítunk ennek a hasznos kezdeményezésnek. Már gyermekkorban lehetőség lesz megtanulni ezt az anyagiakat is hozó mellékfoglalkozást, ami országosan népgazdaságunknak is komoly bevételt, kemény valutát eredményez, nem beszélve arról, hogy aki a méhekkel foglalkozik, nagy szorgalmat, szervezettséget, kitartó munkakedvet is tanulhat tőlük. (S ez nem árt még a Bankfalu környéki lakosságnak sem.) Az els5 szakköri foglalkozás végén a méhészek a magukkal hozott két kenyeret felszelték, mézet csorgattak a kenyerekre és megvendégelték legfiatalabb „kollégáikat”, akik a kóstoló után egyhangúan megállapították: nagyon is érdemes a méhecskékkel foglalkozni! Tóth Miklós