Félegyházi Közlöny, 1967 (12. évfolyam, 1-51. szám)

1967-09-01 / 35. szám

Főárain mim U> A PETŐFI NEPE KISKUNFÉLEGYHÁZI KIADÁSA Egyre szélesedő szocialista brigádmozgalom a félegyházi üzemekben és termelőszövetkezetekben Ä tárgyalóteremből Izgatásért két esztendő A városi párt végrehajtó bi­zottsága az elmúlt héten tár­gyalta a Kiskunfélegyházán fo­lyó szocialista munkaversenyt és megállapította: A kongresszusi versenyt a vállalatok, termelő- szövetkezetek, hivatalok, intéz­mények, valamint a kereskede­lem és a közlekedés dolgozói az idén a nagy évforduló tisztele­tére, maradéktalanul továbbfej­lesztették. A megfelelő szervező munka, a feladatok gondos meghatáro­zása, a dolgozók aktív közremű­ködése eredményeként a város területén egyaránt növekedett a brigádok és a brigádokban dol­gozók száma. Jelenleg ugyanis 320 brigádban 4022 dolgozó ver­senyezik. A város ipari üzemei­ben az idén 213 brigádban 2173-an versenyeznek. A jubileumi versenyváüa- lások általában szervesen kapcsolódnak az Szernek időszerű műszaki és gazda­sági feladataihoz. Például a Vegyipari Gépgyár­ban 8 millió 625 ezer forint ér­tékű terven felüli gyártást vál­laltak, amiből az első félévben 2 millió forint értékű gyártmány már ekészült A Műanyaggyárban a vállalt 31 ezer normaóra-megtakarítás­— Ügyeletes állatorvos Kis­kunfélegyházán szeptember 2-án, szombaton délután és 3-án, va­sárnap egész nap dr. Lombár László. Lakása: Lónyai u. 2/a, telefon 490. Ugyanezen idő alatt Gátér, Kunszállás, Pálmonostora és Petőfiszállás községek részére az ügyeletet dr. Csőké András tartja. Lakása: Lónyai u. 15., telefon 283. — A Cipész Ktsz 35 dolgozója kétnapos kirándulást rendezett az XBUSZ-szal közösen Pécsire, Siklósra, Harkány fürdőre. — Találtak egy férfikerékpárt szatyorral. Igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon átveheti. — Találtak két mflfogsort, valamint egy 3—4 hónapos fe­kete malacot. Tulajdonosa je­lentkezzen a rendőrkapitánysá­gon. FELEGYHAZ1 KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Járási-Városi Bizottságának lapja. Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: F. Tóth Pál. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza. Szabadság tér. Telefon: 11S. 143. 373 A lapot árusításban a félegyházi járás postahivatalai terjesztik. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Tel.: 11-85. Index: 25 90s bél 14 ezret takarítottak meg az első félévben. A mezőgazdaságban 51 bri­gád 1361 tagja versenyez és a dolgozóik terven félül 2,5 millió forint értékű teljesítést vállal­tak. A Lenin Tsz dolgozói a többi közt vállalták, hogy az idén 12 ezerrel több hí­zott libát adnak az államnak (összesen 40 ezer darabot), amiből 25 ezer lesz a máj­liba. (Eddig már 3700 dara­bot adtak be). A Rákóczi Tsz-ben 14 hí­zott marhát adtak át a vállaltnál jobb minőségben, amiért dara­bonként 2000 forintnál maga­sabb árat kaptak. A posta az első féléves tervét mind a kiváló hivatal címért, mind a szocialista munka hiva­tala címért teljesítette. A szocia­lista brigádok valamennyien tel­jesítették az első félév feladata­it. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére a szocialista brigád mozgalom az iparban 20,5, a mezőgazdaságban 50, a keres­kedelemben, közlekedésben, pos­tánál 20 százalékkal növekedett, a szocialista brigádban dolgozók száma pedig 628 taggal gyara­podott. A szakmai és politikai okta­— A műszaki osztály kiadta a lakhatási engedélyt a most fel­épült 16 lakásos Bajcsy-Zsilinsz- ky utcai társasház tulajdonosai­nak. tás mellett közös rendezvények látogatását is szervezik. A Sze­gedi Szabadtéri Játékokra pél­dául 1600-an, az öt szovjet film­ből álló előadássorozatra pedig 1700-an váltottak bérletet. A párt vb feladatként hatá­rozta meg, hogy a párt gazdasági és tömeg­szervezeti vezetői továbbra is adjanak meg minden se­gítséget a versenymozgal­maknak, s az értékelést, a verseny ered­ményeit hozzák nyilvánosságra a dolgozók között. A demokrá­cia kiszélesítésén keresztül min­den területen el kell érni, hogy a dogozókat ne csak a vállalati tervek összeállítása után, hanem már azt megelőzően is vonják be a feladatok meghatározásá­ba. Ezt követeli a gazdasági mechanizmus reformjára tör­Ezen a nagyon fontos mérkőzésen nem sikerült pontot szerezni csapa­tunknak, s most minden erő össze­fogására szükség van, hogy az el­következendő mérkőzéseken elkerül­hessünk a veszélyes zónából. Néhány mondatot a szerencsésnek éppen nem mondható mérkőzésről: már a mérkőzés elejétől kezdve vé­gig tíz emberrel játszott csapatunk. Busa a tizedik percben olyan sú­lyosan megsérült, hogy nem tudott visszatérni a pályára. Egy ember előnyt az odahaza játszó Jászbe­rénynek nem adhat a Vasas. Hozzá kell még tenni, hogy sajnos, ezen a mérkőzésen az eddig kiválóan vé­dő Bólya néhány komoly hibát kö­vetett el, s ami még ennél is lénye­gesebb, csatársorunk változatlanul gyengélkedik. Képtelenek tartani a labdát és a helyzeteiket gólra válta­ni. így azután az első félidő végén bekapott két gyors gól eldöntötte a mérkőzés sorsát. A második félidő­ben még tíz emberrel is sikerült szépíteni, de míg Ádám buktatásá­nál néma maradt a játékvezető síp­ja, a mérkőzés utolsó perceiben Sa- hin becsúszó szereléséért büntetőt ítélt, s .az ebből lőtt gonad alakult ki a végeredmény. Akik hétközben a Dózsa elleni ki­tűnő játékot látták, jogosan remél­ték az egyik pont megszerzését. Saj­Fekete Mihály 45 éves bün­tetett előéletű, tiszaúj falui lakos 1963. január óta tagja a Tisza Termelőszövetkezetnek, ahol mint tehenész dolgozott. Fize­tését a tejhozam és a borjúsza­porulat után kapta és igen jól keresett 1965-ben ez az összeg 32 ezer, 1966-ban 53 ezer, ez évben pedig — május 15-i le­tartóztatásáig bezárólag, tehát négy és fél hónap alatt — 26 ezer forintot tett ki. Saját be­vallása szerint is a tsz-ben egy nap alatt többet keresett, mint a múlt rendszerben egy hét alatt. Ennek ellenére igen gyakran zúgolódott, jövedelmét keveselte, tsz-tagtársai között igyekezett rossz hangulatot kelteni és a szocialista gazdasági rendszert okolta a „kevés kereset” miafí. I Dilivár sikere Jászszentlászlón A Kiskunságban turnézó ka­nizsai (jugoszláviai) amatőr színjátszók az elmúlt héten Jászszentlászlón is bemutatták Matija Poljakovics Dilivár cí­mű szatíráját. A darabnak és a színjátszó gárdának — mint mindenütt, ahol vendégszere­peitek — ezúttal is igen nagy sikere volt. Az előadás után a jászszent- lászlóiak vendégül látták a ka­nizsai műkedvelőket, akikkel a késő esti órákig kitűnő hangu­latban együtt szórakoztak. nos, csatáraink gyengélkedése miatt olyan nagy munka hárul a védelem­re, hogy a kilencven percen keresz­tül tartó nyomást képtelenek voltak gól nélkül tartani. Legfontosabb fel­adat tehát, hogy valamilyen módon csatársorunkat sürgősen megerősít­sük. A Honvéd kétgólos győzelme Me­zőhegyes ellen nem fejezi ki hűen a két csapat közötti különbséget. Csapatunk gólhelyzeteinek csak tö­redék részét használta ki. A vasárnap sportja Ismét nehéz feladat előtt áll va­sárnap, szeptember 3-án a Vasas. I A sorsolás szeszélye miatt újra ide­genben, a Szolnoki MÁV ellen kell' felvennie a küzdelmet. Annak elle­nére, hogy a szolnoki csapat sincs jó formában, otthonában feltétlenül esélyes, és asak sokkal jobb játék­kal lehet pontszerzésre reménye a Vasasnak. Idehaza sem lesz könnyű dolga a Honvéd együttesének. Ellenfele a csabai VTSK egyik legstílusosabb csapat az NB m-ban. Ennek ellené­re, ha a hazai csatárok gólhelyze­teiket az eddiginél jobban kihasz­nálják, mindkét pontot megszerez­hetik. Oltási lapok újszülötteknek A szülőintézetek minden új­szülött részére oltási lapot ál­lítanak ki. A különböző védő­oltások (himlő, diperte) meg­történtét és idejét folyamato­san az oltási lapra jegyzik fel az oltóhelyen. Az oltási lap hathatós segít­séget nyújthat az orvosnak olyan esetben, amikor idegen fehérjét is tartalmazó oltást (pl. tetanus-szérum stb.) kell alkalmazni a gyermeknél. Oltásra történő idézés alkal­mával az idézővel együtt a gyermek oltási lapját is el kell vinni az oltóhelyre. Úgyszintén abban az esetben is vinni kell az oltási lapot, ha a gyermek megbetegszik és orvoshoz megy. (Óvodai és iskolai felvételek­nél is minden esetben szüksé­ges.) Ezúton Is kérjük tehát a ked­ves szülőket, hogy gondosan őrizzék meg gyermekeik oltási lapját. Városi Tanács V. B. Egészségügyi Osztálya A kommunistákról és a párt po­litikájáról lekicsinylőén nyilat­kozott, mások előtt gyűlöletkel- téare alkalmas kijelentéseket tett, még saját gyermekeit is megfenyegette: és 17 éves fiát vasvillával akarta leütni, mert az belépett a KISZ-be. Kezdetben a tsz vezetősége, párttitkára, de még a rendőrség is igyekezett meggyőzni helyte­len magatartásáról, a vádlott ígéretet is tett arra, hogy a jövőben tartózkodni fog minden izgató kijelentéstől, ám ígéretét nem tartotta be, főként olyan­kor, ha felöntött a garatra. A vége az lett, hogy folyta­tólagosan elkövetett izgatás bűn­tette miatt előzetes letartózta­tásba helyezték és a most meg­tartott nyilvános tárgyaláson 2 évi szabadságvesztés büntetésre ítélték. Az ítélet még nem jog­erős. Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Zsolnai Mihály (any­ja neve: Zsolnai Ilona), Szabó Ro­zália (Bakos Ro ália), Ke cső Erika Piroska (Antal Piroska), Szappanos János Tibor (Bartucz Mária), Kiss János Imre (Urbán Irén), Czinege Sarolta (Kőszegi Sára Erzsébet), Solymosl Ildikó (Barna Mária), Sza­bó Sándor (Tarjányi Rozália Kata- Un), Tóth Csaba Sándor (Mizsei Má­ria), Áron László (Fábián Rozália); Szabó Mária (Boda-Tóth Mária), Bense Erzsébet (Pap Erzsébet), Ku- rucz Sándor (Hajnal Rozália), Cser- kó József (Tarjányi Éva Mária), Ko­vács Attila (Deák Gizella), Holló Szabó Rozália Ildikó (Czakó Veroni­ka), Nemesek Attila (Tisza Éva Má­ria), Virág Márta (Gyovai Erzsébet), Tarjányi István (Vetró Ilona), Kol­lár Mária (Szabó Erzsébet), Paksi Edit (Boza Irén), Csík István (Ko­vács Julianna), Harkai László (Ju­hász Julianna), Kelemen István (Laczkó Terézia), Garal Erzsébet (Csányi Zsuzsanna), Kocsis János (Szántó Mária Piroska), Pintér Er­zsébet (Ipacs Erzsébet Ilona), Me­rnem János (Kuosora Erzsébet Ro­zália), Virág József (Vad kerti-Tóth Katalin), Szeri Ildikó (Pál Mária), Kulman Anikó (Vida Margit). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: dr. Hajnal Pál — Fekete Ilona, Tresó János György — Kis Olga Matild; Tisóczky László — Kristóf Ibolya Veronika, Menyhért László — Ivá- nyi Katalin Éva, Kaszala András — Kanyó Erzsébet, Tóth László Kál­mán — Zsolnai Erzsébet, Adám Pál Zoltán — Németh Ilona. MEGHALTAK: Mészáros Béla 54 éves, Tóth Ferenc Lajos 55 éves, Kocsis István 22 éves, Dóra Károly 80 éves, Kovács Péter 74 éves, Mé­száros Józsefné Konkoly Etelka 66 éves, Födi László 66 éves. Megjegyzés Kellemetlen locsolkodás Mindig tudtam, hogy a félegy­házi férfiak udvariasak a nőkhöz. Ezért oly nagy divat még mindig nálunk a locsolkodás — persze húsvétkor. A Községgazdálkodási Vállalat permetezést végző dolgo­zói, úgy látszik, új szokást ve­zetnek be. ök ugyanis augusztus­ban is locsolkodnak, s nem is akárhogy. A napokban, munkába sietve délután, az Arany János utcán mentem végig. Éppen akkor per­metezték a fákat. Igyekeztem ki­kerülni a gépet, de úgy látszik a gép kezelésén kívül a két férfi udvariasságból és viselkedésből nem kapott kellő kioktatást a vál­lalattól, mivel — ahelyett, hogy emberségesen figyelembe vették volna, hogy járókelő is van az ut­cán — tetőtől talpig lepermeteztek a mérgező folyadékkal, méghozzá úgy, hogy egész ruhámból csör­gött a permetlé. Azután — mint akik jól végezték dolgukat — men­tek tovább. Nem tudom, ha feleségükkel, vagy nőrokonukkal történt volna hasonló eset, mi lenne a vélemé­nyük? — Azt hiszem, felháborod­nának. Joggal! Gácsi Mária Újabb baleset az ároknál Többször felhívtuk már a figyel­met a Bessenyei utcai fedetlen árok veszélyességére. A közelmúlt, ban egy 11 éves gyereket nyomott össze két betongyűrű, most pedig egy 4 éves kisgyermek esett bele fejjel a bűzös iszapba. Szerencsé, hogy a közelben levők megmentet­ték a biztos haláltól. Jó, hogy már hordják a lecsatornázáshoz szükséges anyagot, de a legsürgő­sebb feladat legyen ennek a ve­szélyes helynek az azonnali fel­számolása. De addig is a szülők jobban ügyeljenek az ott játszó gyermekekre. Csengetnek! Újra Rt a szeptember. Hogy el­szaladt a szünidő! — mondják a diákok: milyen jó, hogy eljött! — mondja sok szülő, és örül, hogy a vakációban ránehezedő gondok­ból, felelősségből valamit átruház­hat a pedagógusokra. Olvastuk, hogy mindenki felké­szült az iskolaév megkezdésére. A nyomdászok — éjt nappallá téve — tizenötmillió tankönyvet gyár­tottak. Láttuk a tévében, hogy a kereskedelem is felkészült, és azt ígérték, hogy gyermekcipőben, kö­penyben, ruhában stb. nem lesz hiány. Még divatbemutatót is ren­deztek a szebbnél szebb gyermek- holmikból. A szülőkről sem feledkezett meg a Tankönyvkiadó. Külön könyvét adott ki az elsőosztályosok szülei­nek, hogyan kezdjék el a mese­szép ABC-s könyv forgatását. Nem ártana ilyesmi a középisko­lások szüleinek sem, mert — és ez nem szégyen — gyerekkoruk­ban közülük bizony sokan nem tanulhatták meg ezt a leckét. Amikor én elsős voltam, még nem volt divatbemutató. Ettől füg­getlenül elég divatosan öltöztünk. Mezítláb jártunk iskolába, és örü­lök, hogy ezt az egészséges diva­tot a táncdalénekesek most utá­nozzák, s a hátulgombolós, kezes­lábas nadrág sem az ő találmá­nyuk; az elsősök fele már akkor ilyen öltözetben járt, és ugyanúgy nem látta a fodrász a hajukat, legfeljebb a nagymama igazította körül ollóval. Két osztálytársam szoknyában jelent meg az iskolá­ban, de ezt csak itt, négyszemközt árulom el, nehogy a következő táncdalfesztivál férfi főszereplői el-1 orozzák a nőktől ezt a viseletét, ' mint például a tartóshullámot —■ a nők viszont a férfiaktól & nad­rágot! Láttam, hogy az iskolák is ké­szen várják a gyerekek ostromát. A héten már az ablaktisztítással is végeztek. Üj iskola, sajnos, eb­ben a tanévben sem „áll be** a tanteremhiány enyhítésére, így ez a gondunk továbbra is gond ma­rad a városban. A szakmunkásokat képző ipari- tanuló-intézet és szakközépis? *»• már augusztus 29-én megtartotta tanévnyitó tantestületi értekezletét, a régi, öreg épületben. Az új, kor­szerű tanintézet építési munkála­tai igaz, hogy megkezdődtek, de a kívülálló járókelők nem sok mozgást látnak az építkezés szín­helyén, és én is bizonytalannak látom, hogy a jövő tanévet ott kezdhessék. Pedig úgy volt, hogy 1968. május 1-én már onnan indul­nak a felvonulásra a leendő szak­munkások. Tóth Miklós MOZAIK 25 év a volán mellett Varga László, a Vörös Csillag Tsz népszerű Laci bácsija, 64 éves kora ellenére is erős kézzel markolja kocsijának kormánykerekét. Hajnali 4-től este 8—9 óráig is „szolgálatban van’*, és éppen a napokban kapott 500 forint pénzjutalmat, mert a jelenlegi kocsijá­val javítás nélkül futott százezer kilométert. Ö maga sem tudná megmondani, hány kilométert tett meg az elmúlt 25 év alatt. Számol­gatjuk: a mostani, harmadik éves kocsijával 110 ezer, az előzővel 120 ezer, a mentőknél 12 év, s a tűzoltóságnál, ahol a gépkocsiveze­tést tanulta, ugyancsak sok-sok kilométer áll mögötte. „Jól va­gyunk egymással — mondja, s közben mézeskenyeret falatozik. A tsz is jól jár vele, neki sem kell tétlenkedni. A gépkocsinál talán az unokáit szereti jobban. Két pedagógus lánya és három eleven, kedves unokája van, s ha az őszi nagy munkákat befejezik, meglá­togatja őket. (T. M.) ténő felkészülés is. N. L A SZURKOLÓKNAK NEM SIKERÜLT A PONTSZERZÉS Jászberény—Félegyházi Vasas NB n. bajnoki 3:1 (2:0)

Next

/
Oldalképek
Tartalom