Félegyházi Közlöny, 1967 (12. évfolyam, 1-51. szám)

1967-06-09 / 23. szám

/ FÜffflHM MIM ...... A PETŐFI NÉPE KISKUNFÉLEGYHÁZI KIADÁSA Szép eredmények a Finommechanikai Vállalat Kétszáz dolgozó munkaversenye a nagy évforduló tiszteletére Május végén három megye — Bács-Kiskun, Békés és Gsong- rád — valamint Szeged város középiskolásainak részvételével rendezték meg az Erkel Diák­ünnepeket Gyulán. A gazdag programú verse­nyekre, vetélkedőkre a legjobb színvonalat mutatók kiválasz­tása már jóval korábban, városi­járási, majd pedig megyei szin­teken történt meg. A gyulai ver­senyekre már csak a megyei legjobbak, az aranyérmesek ju­tottak el. Hosszú lenne ismertetni a diákünnepek valamennyi ese­ményét, így csak a számunkra érdekesekre szorítkozom. 48 hangszerszólista indult ebben a kategóriában, s az igen erős mezőnyben Berger Zoltán, a Félegyházi Petőfi Gimnázium tanulója aranyérmes helyezést f ólegyházi sikerek az Erkel Diákünnepeken ért el. A díjat és oklevelet a napokban adták át. A fiatal pia­nista Chopin Asz-dúr impromp­tu és Kodály: Meditáció című művét mutatta be. Berger igen tehetséges és magabiztos játék­kal interpretálta a két zongora­művet, és a Chopin szerzemény igen jó technikájú előadása mellett a Kodály-mű mély át­élését, finom kidolgozottságát kell megemlíteni. A diákünnepeken 14 irodalmi színpad vetélkedett, s ez egy másik sikert is hozott városunk­nak: a mezőgazdasági techni­kum irodalmi színpada Brecht: Aki igent mond, aki nemet mond című művével ezüstérmes lett. Crülünk, hogy fiataljaink a megyehatárokon túl vitték el hírünket és gratulálunk a szép eredményekhez. Dr. T. Gy. ;URKOLÓKHAK FÉL-EGYHÁZI VASAS—CEGLÉD 3:1 (2:0) NB II. BAJNOKI Kitűnő időben,- szépszámú közön­ség előtt néhány Vasas-játékos ki­emelkedő teljesítménye segítette biz­tos győzelemhez, s a nagyon szük­séges két bajnoki ponthoz a csapa­tot. S ha a szurkolók a részletes tudósítást már olvashatták is a la­pokban, mégis hadd idézzem még egyszer, s elsősorban a ritkán látotj el6Ő gólt, melyet Sahin remek, hosz- szú adásából Bohács fordulásból és kapásból küldött védhetetlenül a ceglédi kapuba, vagy Ádám két szép gólját, s ezek közül is a remek irá­nyított fejes gólt, és nem utolsó­sorban Huszár néhány bravúros vé­dését, noha már mindenki a Vasas hálójába „látta” a labdát. Lelkese­désben ezen a mérkőzésen nem volt hiány, a csapatmunka, igaz, még döcögött, így hát főleg ezen kell jócskán javítani, s akkor nem lesz hiba. Az elemzés helyett most a Nép- szabadság szombati számában meg­jelent szakcikkel kapcsolatosan sze­retnék néhány mondatban foglal­kozni. Teszem ezt annál inkább, mert a terjedelmes írás, amely Deb­recen minőségi labdarúgásának hi­báit elemzi, sok olyan igazságot tár az illetékesek elé, amelyek szinte teljes egészükben ráillenek városunk labdarúgó-sportjának, s főleg a Va­sasnak helyzetére is. Nem akarom megismételni a cikk ésszerű megál­lapításait, annyit azonban mégis le kel szögezni, hogy ott is a régi és új vezetők közötti ellentétek, a töb­bi ottani csapat meg nem értése (hat játékosból egyetlen egyet sem adtak át az NB 1-es Debrecennek)** a gyakori edzőváltozás, néhány já­tékos sportszerűtlen élete stb., első­sorban okozói annak, hogy csapa­tuk a sereghajtó, vagyis a tabella alján foglal helyet. (S az üzemi és városi vezetők közötti ellentétek is gyengítik erőiket.) Jó lenne, ha a Vasa® vezetői ép- penúgy, mint a gyár vezetői tanul­nának ebből a szakcikkből és a megfelelő következtetések levonása után mindenki, aki erre illetékes, igyekezne maximális segítséget nyújtani a városunk színeit repre­zentáló Vasas-nak. Még három mér­kőzésük van hátra a tavaszi forduló­ból. Ebből négy pont megszerzése szép teljesítmény lenne, s ha a va­sárnapi lelkes játék mellé egyrészt még a csapatmunka is javul, más­részt a játékosgárda érezni fogja* hogy mindenki szívügyének tartja támogatásukat — ez a cél elérése nem reménytelen. Persze, ehhez elsősorban a most sorra kerülő Békéscsaba elleni mér­kőzésen, idegenből kellene az egyik pontot elhozni. Mi bízunk is ebben. A tárgyalóteremből „Bizsu” a házpásztor majsai telepén A járás legnagyobb ipari üze­me a Finommechanikai Válla­lat kiskunmajsai telepe. Az üzem fő sajátossága, hogy több­ségében női munkaerőt foglal­koztat. Célkitűzései közé tarto­zik továbbra is, profiljuk szer­vezésével, a községben jelent­kező női munkaerő foglalkozta­tás fennálló problémáinak mi­előbbi megoldása. Az üzem 1966. évi termelési terve 50 millió forint volt, amit azon­ban csak 48 millióra teljesítet­tek, A lemaradás oka az év Vasárnap, június 11-én este fél 8 órakor a Fegyveres Erők Klubjának kerthelyiségében nagyszabású műsoros estet ren­deznek. A műsort a Pannónia- együttes adja, s ennek kereté­ben a legjobb magyar táncdal énekesnők és énekesek lépnek fel, többek között Ambrus Kiry, Bencze Márta, Tárkányi Tama­ra, valamint Bakacsi Béla és Dobos Attila. Közreműködik a Vidám fiúk együttese, konfe­rál: Halmi Gábor. — Ügyeletes állatorvos Kis­kunfélegyházán június 10-én, szombaton délután és 11-én, vasárnap egész nap dr. Kiss Lajos, lakása Bajcsy-Zs. u. 2., telefon 523. Ugyanezen idő alatt Gátér, Kunszállás, Pálmonosto- ra, Petőfiszállás községek ré­szére az ügyeletet dr. Csőke András tartja. Lakása Lónyai u. 15., telefon 283. — Találtak egy piros női ke­rékpárt, száma: E 39736, egy férfi kerékpárt, száma: TF 73733 egy kerékpárvázat, száma T 20780, egy pénztárcát kisebb pénzösszeggel és egy nagyobb összegű pénzt (J ászszontlászló községben). Igazolt tulajdono­saik a rendőrkapitányságon át­vehetik. — Űj orvos-körzeti beosztá­sok. A városi tanács vb egész­ségügyi osztálya értesíti a la­kosságot, hogy 1967. június 16- tól a körzeti orvosi beosztást megváltoztat j a. Az új orvosi körzetek beosz­tását a rendélőintézetben, a kör­zeti orvosi rendelőkben, vala­mint a gyógyszertárakban köz­szemlére kifüggesztik, hogy a változásokról mielőbb minden­ki pontosan tájékozódhassák. — Nyugdíjasok klubja nyílik június 15-én 17 órakor a Kis- I kunfélegyházi Fegyveres Erők! Klubjában. A nyugdíjasokat : Somlai Ferenc őrnagy köszönti a klub megnyitása alkalmával. | — Társadalmi tulajdont ká- 1 rosító folytatólagosan és vissza- esőként elkövetett sikkasztás bűntettéért 2 évi szabadság- j vesztés büntetésre ítélte a kis­közben végrehajtott profilát­szervezés. Az 1967. évi terv ugyancsak 50 millió forint. Megvizsgálva az első negyedév teljesítését, m#ris megállapít­ható. hogy (ha közbe nem jön valami), nem lesz baj az éves terv teljesítésével. Az első ne­gyedév 12,5 milliós tervét ugyan­is már 125,6 százalékra, az első négy hónap 16,7 milliós tervét pedig 122,1 százalékra teljesítet­ték. A telep az első félévi ter­vét tehát június elejére telje­síthette. Műsor közben az Állami Áruház bemutatja legújabb für­dőruháit, közöttük is csak az áruházban kapható különleges bel- és külföldi modelleket a televízióból és képes újságokból ismert fővárosi manekenek közreműködésével. Egyidejűleg a Kiskunfélegyházi Fodrász Ktsz új frizura-divatbemutatót tart. Kedvezőtlen idő . esetén az előadást a Móra Ferenc Mű­velődési Házban tartják meg. kunfélegyházi járásbíróság Tur- csányi József 27 éves kiskun­félegyházi lakost. Büntetését szigorított börtönben kell letöl­tenie. A szép eredmény eléréséhez nagymértékben hozzájárul, hogy a dolgozók nagyszerűen el­sajátították az új termékek gyártásához szükséges gya­korlatot. Ma már 100 százalék alatti .tel­jesítés alig van, de nem ritka a 120 százalékos teljesítés sem: Tóth Lajosné, Kalmár Imréné, Halász Józsefné, Sz. Kovács Margit és A. Molnár Károly jár az élen. Eredményesen szervezték meg a párt IX. kongresszusa tiszte­letére a murikaversenyt. A ver­senyben résztvevő brigádok és egyéniek között 10 ezer forint jutalmat osztottak ki. Az üzem dolgozói közül hárman. Szepesi Sándor, Rohoska Mária és Sahin András elnyerték a kiváló dolgozó címet. Az oklevelet pénzjutalom kísé­retében május 1-én vették át. Az üzem párt-, KISZ- és szakszervezete megszervezte és május elsejével beindította az újabb munkaversenyt a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom tiszteletére, melyben közel 200 dolgozó vesz részt. Folya­matban van a szocialista brigádmozga­lom szervezése is, melynek keretén belül KISZ ifjúsági brigádot is létrehoznak. A tervek mennyiségi teljesíté­se mellett szólni kell a minő­ségi munkáról is. hiszen jelen­tős exportot bonyolítanak le főleg a Szovjetunióval és az NDK-val. ám a hazai szállítá­soknál sincs reklamáció hóna­pokon keresztül! Pedig ha végig nézzük a termelési cikkek lis­táját, láthatjuk, hogy az igen változatos. Az 1967. évi tervük­ben például 40 millióért külön­böző drótfonatot. 10 millió ér­tékben úszógolyót, vasalási cikkeket. facsavar-alátéteket, tanksapkát, filmorsót, filmdo­bozt és még sok-sok egyéb ap­ró dolgot készítenek. Retkes Mihály (Bizsu) 25 éves kiskunfélegyházi (Vörösmarty u. 21.) lakos, alkalmi munkás, ka­tonai leszerelése után Kismar­ton Ferenc alsómonostori lakos­nál vállalt házkörüli munkát, a munkadíjon kívül még lakást és kosztot is kialkudott magának. Néhány heti ott-tartózkodása után Kismartonék rokonilátoga- tóba utaztak és „Bizsu”-ra bíz­ták a tanya őrzését. Meg is őrizte — mástól, ő pedig egy magafabrikálta tolvajkulccsal próbálta a lezárt lakást felnyit­ni. Azzal ugyan nem sikerült, ám a konyhában talált kulcs KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Patai Anna Irén (anyja neve: Rácz Mária), Baksai Béla (Aranyossy Márta), Vidéki Gyöngyi Ildikó (Gazdik Rozália), Benee Erika (Tóth Veronika), Vin- cze Erika (Pfiffer Terézia), Börcsök Andrea Veronika (Taál Erzsébet), Bódog £va (Kovács Rozália), Lantos Róbert Balázs (Kis Veronika Mária), Tarjányi Mihály (Dóczi Erzsébet). Parádi Ildikó Erzsébet (Dongó Er­zsébet), Falu Tibor Ákos (Dr. Czuth Irén). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Far­kas József Jakab — Sztankó Mária, Berkes Lajos — Pallagi Lenke, Faze­kas József — Pelyhe Ilona. Dinnyés László — Kis Rozália, Atkári-Gyóni János — Gyöngyi Éva. MEGHALTAK: Szikora József 79 éves, Tóth László 67 éves, dr. Sza­bó Lajos 65 éves, Pesir István 72 éves, Farkas Károly 81 éves, Szabó Sándorné Szabó Veronika 84 éves, Király Ferenc 77 éves, Lövei Imre 84 éves, Oláh Vilmos 65 éves, Feke­te Gáspárné Szegedi Rozália 80 éves, Eszik László 69 éves, Tarjányi János Mihály 77 éves. illett a zárba. A vállalkozás eredménye három darab százas és egy női karóra. Mire Kismar­tonék hazaérkeztek," Bizsunak már hűlt helyét találták. A bűnlajstrom ezzel még nem ért véget. Jászszentlászlón az fmsz-vendéglőből ugyanis egy kabátot, egy lakatlan félegyházi tanyáról egy ajtót, egy másik tanyáról egy ablakot, Galambo­son pedig egy egyedülálló idős nőtől 1940 forintot lopott el. A kiskunfélegyházi járásbíró­ság Retkes (Bizsu) Mihályt .hal­mazati büntetésül egy évi sza­badságvesztéssel sújtotta, amit szigorított büntetésképpen mun­kahelyen kell letöltenie. T. M. Lovasfskola A Lenin Tsz-ben — a félegyházi fiatalok nagy örömére — lovasiskola kezdi meg működését június 10-től. A lovas-sportnak városunkban és já­rásunkban egyaránt régi hagyomá­nyai vannak. Az iskola célja azon­ban nemcsak az, hogy minél több fiatallal kedveltesse meg a lovas­sportot, hanem egyben a lótenyész­tés fejlesztését is szolgálja, hiszen a sportlovak iránti érdeklődés egy­re nagyobb idehaza is, meg külföl­dön is. FELEGYHAZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt' Kiskunfélegyházi Járási-Városi Bizottságának lapja. Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: F. Tóth Pál. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Szabadság tér. Telefon: 115, 143, 273 A lapot árusításban a félegyházi iárás postahivatalai terjesztik. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Tel.: 11-85. , index: 25 908 Patyi László A jó bornak is kell cégér! Igaz, hogy nem borról, csak víz­ről lesz szó mai írásomban, mégis elavultnak tartom azt a régi szó­lásmondást, hogy: „A jó bornak nem kell cégér.” Vándorlegény koromban, Európa országútjait járva, sokszor tapasz­taltam, hogy egyes városok milyen nagy reklámhadjáratot indítottak azért, hogy a másikat lepipálva, ők legyenek a győztesek, náluk növekedjék az idegenforgalom és a városukon átutazó turisták ná­luk költsék el pépzüket. Még be sem értünk a városba, máris tudtuk, miről nevezetes, mit érdemes megnézni. A szélrózsa bármelyik irányából érkezett az utas, a város határában levő ha­talmas tábla, nagy térkép felhív­ta a figyelmét a látnivalókra. És itt nemcsak a természet szép al­kotásai és a híres emberek szülő­házai, szobrai szerepeltek, hanem mondvacsinált csodabogarak is, mint például a hamelni patkány­kultusz, meg a többi. Fontos volt, hogy pénzt hozzon a házhoz. A mi városunk nem szűkölkö­dik nagy szülöttekkel, szép látni­valókkal. Ezekről majd más alka­lommal írok, most csak egyről, a melegvizű fürdőről szóljunk né­hány szót. Külföldön aranybányát csinálnának belőle. Szombaton és vasárnap mi sem panaszkodhatunk a látogatottságra, ám a hétköznapi forgalmat, és főleg az idegenfor­galmat is megduplázhatnánk, ha... Ha e= teszem fel — egy „kicsi­vel” nagyobb tábla hívná fel az átutazók figyelmét (saját anya nyelvükön) az igazán szép strand fürdő meleg vizére (gyógyhatású is!), a fürdő területén működő birkacsárdára — amiről a helybeli lakosok is alig tudnak! Nem árta na néhány reklámnyomtatványt el helyezni azokon a helyeken, ahol sok külföldi megfordul (a benzin­kútnál, a Hattyú cukrászdában stb.). A nálunk töltött néhány kel­lemes óra feledhetetlen emlékével távoznának azután * vendégeink és messze földre elvinnék városunk hírét. Kassáról autóbuszok viszik fel az érdeklődőket a 26 kilométerre levő Herlany-ra, megnézni a gej zírt. Németországban, Svájcban egyszerűen nem lehet elmenni az idegenforgalmi szempontból szá­mításba vehető szórakozási lehe­tőségek, látványosságok mellett. Az Északi-Tenger partján nagy táblák kínálják a frissen sült ten geri halat, a Rajna-völgyében rajnai bort, Szlovákiában az os tyepkát (füstölt sajtot). El se le hét kerülni .a Schwarzwaldban Duna eredetét, a Bodeni-tó mel­lett a Graf Zeppelin hangárját. Münchenben fel kell mászni a Ba varia-sfcobor fejébe. Mert ráirá­nyítják a figyelmet. Mi is próbáljunk egy kicsit job­ban gazdálkodni meglevő érté keinkkel. Tóth Miklós Slágerkoktél — fürdőruha- és frizura-bemutatóval M —O Z __4 #_IC Az utolsó műszak Tíz esztendővel ezelőtt, az altkor született „Cipógyár”-nál kezd­te első üzemi műszakját Kovács Imréné ötgyermekes édesanya. Az­óta sok minden történt körülötte: új, modem, épületbe, korszerűbb körülmények közé került a gyár, megnőtt a termelés és megfiatalod­tak a munkatársak. Csak egy nem változott: Kovácsné jó viszonya a munkához, munkatársakhoz. Erről tanúskodik az a sok rózsa, az a sok csillogó szempár, amit nyugalomba vonulásakor, az utolsó mű­szak rövid, kedves ünnepségén láttunk, ahol a vállalatvezetöség, párt- és szakszervezet, KISZ és nőtanács, a dolgozótársak búcsúz­tak tőle és kívántak jól megérdemelt pihenést, hosszú, nyugodt, boldog életet. (T. M.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom