Félegyházi Közlöny, 1967 (12. évfolyam, 1-51. szám)

1967-03-31 / 13. szám

J. rtiMHita mnniv A PETŐFI NÉPE KISKUNFÉLEGYHÁZI KIADÄSA Nyolcmillió nyomtatvány - az első negyedévben Kohut Béla brigád és Körmöczy József brigád a nyomdában Irodalmi rendezvények a könyvtárban A Bács-Kisk un megyei Nyomda Vállalat kiskunfélegy­házi telepén két brigád kelt ne­mes versenyre a szocialista cím elnyeréséért, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. év­fordulójának méltó megünnep­lése érdekében. A szedőtermi brigád Kohut Béla nevét vette fel, aki a fel- szabadulás után haláláig titká­ra volt a kommunista pártnak. A géptermi brigád is nyomdász előd: Körmöczy József nevét vette fel. Az elhunyt Körmöczy bácsi, aki a „nyomdászok” nagyapja” címet viselte Félegyházán, 1919- ben a direktórium jegyzőjeként tevékenykedett, s a tanácsok megalakulása után örökös tisz­teletbeli tanácstagnak válasz­tották, illetve nevezték ki a há­lás utódok. A két szocialista címért küzdő brigád megalakulása mozgalmas napokat teremtett a nyomda félegyházi telepén, az év első két hónapjának terv fel­adatát- teljesítették, márciusban pedig a gépek kihasználásában, a nyomásszám emelésében soha Honismereti tanácskozás Március 30—31-én kétnapos megyei tanácskozást szervez Kiskunfélegy­házán a megyei tanács művelődési osztálya és a Hazafias Népfront me­gyei bizottsága. A tanácskozáson az előadásokon kívül Bács-Kiskun megye honisme­reti mozgalmával, főként Kiskunfél­egyháza és járása ilyen irányú te­vékenységével ismerkednek meg a résztvevők. A programot Városnézés és honismereti klubfoglalkozás szí­nesíti. Ebből az alkalomból, a helyi szakkör anyagával kiállítás lesz a kiskunfélegyházi múzeumban. „Hova leit a libamáj?“ A Figyelő legutóbbi száma a fent idézett című cikkében igen érdekes megállapításokat közöl a libamáj termelés, illetve liba­májexport visszaeséséneik okai­ról, valamint a libamáj-felvá­sárlás jó megszervezéséről. Kiskunfélegyháza és a járás liba tömői (liba tömőközösségei) bizonyára jó hasznát veszik a cikkben leírtaknak, a vonatkozó problémák megoldhatóságának és a tanácsoknak egyaránt. MOZAIK Áprilisi nagy örömünk Hazánk felszabadulásának 22. évfordulóját, április 4-ét, mint min­den esztendőben, az idén is méltóképpen megünnepeljük. Kiskunfél­egyháza és a járás dolgozó népe ugyancsak nagy lelkesedéssel, őszin­te örömmel készül a három év híján negyedszázados jubileumra, s mind az MSZMP járási-városi bizottsága, a KISZ, a különböző tár­sadalmi szervek, mind pedig a népfrontbizottságok mindenütt nagy­szabású ünnepi rendezvényeken emlékeznek meg áprilisi nagy örö­münkről, a német fasisztáknak és dicstelen „uszályhordozóinak” ki­űzéséről, amelynek hősei elsősorban is a Vörös Hadsereg katonái voltak. — A 22. évfordulón elmondhatjuk azonban azt is, hogy sza­badságunkat az" eltelt idő alatt jó munkával, sok szép alkotással, s nem utolsósorban a szocializmus értékes vívmányainak megteremté­sével megvédtiik és továbbra is megőrizzük — jövőnk legértéke­sebb zálogául, fiaink és unokáink békés, nyugodt életéért. — Ügyeletes állatorvos Kis­kunfélegyházán április 2-án, vasárnap délután és 3—4-én egész nap dr. Lombár László. Lakása Lónyai u. 2/a, telefon 490. Ugyanezen idő alatt G átér, Pálmonostora, Kunszállás és Petőíiszállás községek részére az ügyeletet dr. Szolnoki László tartja. Lakása: Vörös­hadsereg útja 23., telefon 183. — Találtak egy szemüveget, egy karórát és egy nőd kerék­párt, melynek száma: 37621. Az igazolt tulajdonosok a talált tárgyakat a rendőrkapitánysá­gon átvehetik. — Aluljárós peront terveznek a kiskunfélegyházi vasútállo­más korszerűsítésével kapcso­latosan. A felméréseket a Sze­gedi MÁV Igazgatóság infor­mációi szerint, már megkezd­ték, hogy a tervdokumentáció elkészítésére is mielőbb sor Ke­rülhessen. — A termelőszövetkezetek el­ső megyei tanácskozásán, amely Kecskeméten, a Katona József Színházban zajlott le, a többi között felszólalt Pintér Sán- dorné, a kiskunmajsai Petőfi felegyhazi közlöny A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Járási-Városi Bizottságának lapja. Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: F. Tóth Pál Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség és kiadóhivatalt^ Kiskunfélegyháza; Szabadság tér. Telefon: 115; 143, 273 A lapot árusításban a félegyházi járás postahivatalai terjesztik. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Tel.t 11-85. Jhdexs 25908 Tszcs küldötte és a termelőcso­portok közös gazdálkodását fé­kező akadályokról, illetve azok megszüntetéséről fejtette ki fi­gyelemre rpéltó véleményét. nem látott, magas szintet ér­ték el. A hatalmas üzemmé fejlődött Szegedi Nyomda igazgatója, Vincze György elvtárs csodál­kozva látta és mutatta kollégá­jának, hogy az automata gépre ügyelő és azt kiszolgáló Endre Mária „mellékesen” még más munkát, kézi számozást is vé­gez. A szedőterem dolgozói pe­dig a gépteremben is tevékeny­kednek, ha a munka így kíván­ja. Ezt csak ilyen összeforrott, jó kollektívával lehet megvaló­sítani. Felfelé mutató tevé­kenységükre jellemző, hogy ja­nuárban kilencszázezer, feb­ruárban egymillió, márciusban várható egymillió-háromszáz­ezer nyomással, több mint száz mázsa papírból mintegy nyolc­millió darab vegyes nyomtat­ványt állítanak elő, az első ne­gyedévben. —th —ós A járási könyvtár és a TIT minden évben tartogat valami kellemes meglepetést az iro­dalom kedvelőinek. Ebben az oktatási évben a felnőttek ré­szére Irodalmi Szabadegyetem indult, a fiataloknak pedig vál­tozatos program, a mai magyar irodalom arcképcsarnoka. Az igényes irodalomkedvelők méltán örülhettek a december­ben megrendezett Emlékezés Petőfire című előadásra, amely- lyel egyidőben nyitották meg az emlékkiállítást is, és az egyik legavatottabb kutató, dr. Me­zősi Károly tartotta az előadást, és ugyancsak sikere volt a mai magyar költészet előzményei a két világháború között címmel rendezett irodalmi estnek, amelynek előadója Koczkás Sándor egyetemi adjunktus volt. Hátra van még a sorozat­ban Nagy László, Csoóri Sán­dor, és Sántha Ferenc munkás­ságát bemutató rendezvények­nek, amelyen a költők is meg­jelennek — alkotásaikról pedig neves irodalomtörténészek, így Koczkás Sándor, B. Nagy László és Béládi Miklós fog be­szélni. A fiatalok irodalmi fórumán eddig Juhász Ferenc, Sántha Ferenc, Nagy László, Fejes Endre, Garai Gábor, Sarkadi Imre és Váczi Mihály alkotá­saival foglalkoztak. A tervek­ben szerepel még Galambos Lajos, Lengyel József, Cseres Tibor, Moldova György és Weöres Sándor bemutatása. Ezek az előadások a TIT szer­Kellemes húsvéti meglepetés Vasas—Pénzügyőr 2:0 (1:0) IVB II bajnoki Az elmúlt bajnoki idényben két­szer is súlyos vereséget szenvedett csapatunk a Budapesti Pénzügy­őröktől, s így bizony, alig akadt olyan derűlátó szurkoló, aki egyet­len pontot is remélt volna az el­múlt vasárnap idegenben lejátszott mérkőzéstől, Szerencsére a Vasas labdarúgói rácáfoltak a papírfor­mára és meggyőző játékkal bizto­san szerezték meg a győzelmet és ezzel a két első bajnoki pontot. Az első kellemetlen vereség után azt írtam, hogy nem szabad és nem lehet egyetlen vereségből végső kö­vetkeztetéseket levonni és semmi ok a gyásztor ülésére, most meg­fordítva mondom: bár vitathatatla­nul nagy javuláson ment keresztül csapatunk, hiszen az első tíz perc után szinte végig irányították a já­tékot és sportszerű keretek között nagyon is megérdemelt győzelmet arattak, mégsincs okunk lakodal­mat tartanunk. Minden mérkőzésen minden pontért meg kell küzdeni. Biztosan lesznek még váratlan győ­zelmek, de lehetnek kellemetlen vereségek is. Minden mérkőzés után, annak elemzésével, le kell vonni a következtetéseket és min­újabb ftuiUAÍ rzjo/n/rLcJi a iMr/'ciácui Védjük a méheket! A mi hetven méhészünk ezer­nyolcszáz méhcsaládja csak „egy kis csepp” abban a nagy méhész­családban, ahová huszonötezer „bogaras” ember mintegy hat­százezernyi méhcsaláddal tarto­zik. S a nagy számokhoz szokott olvasóknak nem sokat mond, ha olvassák, hogy az elmúlt szezon­ban 310 mázsa mézet adtak át hi­vatalosan a félegyházi Petőfi Mé­hész Szakcsoport tagjai. De ha mellé írjuk, hogy az ország mé­hészei nyolcszáz vagon mézet ad­tak exportra és azt is, hogy egy kiló mézért egymillió virágot kell meglátogatniok a kis méheknek, mindjárt megbecsülendő, tekinté­lyes számmá lép elő a 310 mázsa méz. Hazánkban nem nagy kereslet mutatkozik a méz iránt. Annál inkább külföldön* ahol minden mennyiséget átvennének, mert tudják, hogy egy kiló máz kaló­riaértéke egyenlő öt kiló tojás, három kiló hús kalóriaértékével. A mézben rejlő illő olajok jó ha­tással vannak az emberi szerve­zetre. A méhpempő felfedezése valósággal lázba hozta a világ nő­társadalmát. A nagyobb hasznot mégsem a méztermelésben, hanem a bepor­zással adják a szorgalmas méhek. Amerikában fizetnek a méhészek­nek a beporzásért. A gyümölcs­fák, magtermelésre beállított lu­cernatáblák szinte nem is nélkü­lözhetik az idegen beoorzást, ígv a méhek tevékenységét. A mező­gazdasági üzemek előtt egy-két lépéssel előbb járó állami gazda­ságok, így a félegyházi üzemegy­ség vezetője, Brandt Béla elvtárs is tudja, ismeri a méhek beporzó tevékenységének jelentőségét és elismeri, hogy tízmázsás napra­forgótermésüket nagy részben an­nak köszönhetik, hogy a méhé­szek kiköltöztek a virágzó tábla mellé. Ennyi jó tulajdonság és haszon után úgy gondolná az ember, hogy hálából védi is a társadalom eze­ket a hasznos kis bogarakat. Nem mindenki. Van sok olyan ember, aki még a törvény előírásait sem tartja be és nyugodt lelkiismeret­tel permetezi le virágzó gyümölcs­fáit, holott tudja, hogy a forga­lomban levő 168 féle növényvédő­szer 99 százaléka veszélyt jelent a méhekre. Vannak még megátalkodott fa- csonkítók is, akik minden évben kegyetlenül megcsonkítják a fá­kat, ezzel nemcsak a méhészek­nek okoznak kárt, hanem bűnt követnek el a társadalommal szemben, megvonja azt az ár­nyas, lombos, levegőt tisztító fák­tól, halálra ítéli a megcsonkított fákat, megfosztva lombjától, éle­tet adó tüdejétől. Nem tudom, eléggé meggyő- zőek-e ezek a sorok, mert nem vagyok ezen a téren szakember. De azt hiszem, olvasóink megér­tik belőle írásom célját, azt, hogy védjük a méheket. Tóth Miklós dig előre nézve készülni az feladatra. Milyen tanulságot kell a Pénz­ügyőrök elleni mérkőzés után le­vonni? Elsősorban azt, hogy nincs előre lefutott mérkőzés, lelkes já­tékkal minden csapat ellen lehet pontot, vagy pontokat szerezni. Másodsorban sok nehézségen segíti át az együttest, ha egymás hibáit igyekeznek kijavítani és valameny- nyi játékost áthatja a győzniaka- rás. Reméljük, ez a mérkőzés meg­győzően bizonyította ennek az ál­láspontnak helyességét. Ezen az úton kell tovább haladni és akkor a további sikerek sem maradnak el. S még egyet: a taktikai fegye­lem minden mérkőzés egyik leg­fontosabb tényezője. Nos, ebből a Pénzügyőrök ellen jelesre vizsgá­zott csapatunk, s nem véletlen, hogy a Népsport Kelement írja — amellett, hogy minden játékos di­cséretet érdemel — a mezőny leg­jobbjának, aki az ellenfél legveszé­lyesebb csatárát, Sülét végig semle­gesíteni tudta. Nem könnyű feladat előtt állunk következő mérkőzésün­kön sem. A szomszédváros szur­kolói bizonyára lelkesen buzdítják majd a KTE-t a Vasas elleni mér­kőzésen. Itt a higgadt, nyugodt, de végig lelkes támadójáték kell, hogy meghozza gyümölcsét. A HÉT VÉGE SPORTJA A kettős ünnep miatt hétfőn, áp­rilis 3-án, délutén 4 órai kezdettel a KTE ellen játszik bajnoki mérkő­zést a Vasas hazai pályán, míg a Honvéd Szegeden a SZAK csapata ellen veszi fel a küzdelmet. Mind­két mérkőzésen legalább egyik pont megszerzését várjuk a félegyhá­ziaktól. vezésében folynak, előadót i« a TIT biztosít, s hogy a köl­tőkkel, írókkal való személyes találkozás hiányának lehetősé­gét pótolják, színessé és élénk­ké teszik a rendezvényeket ze­nei aláfestéssel , irodalmi szín­padok; előadók szerepeltetésé­vel. Régi adósság törlesztése ez, hiszen Félegyháza már koráb­ban is igényelte, hogy rendsze­res és színvonalas tájékoztatást kapjon az irodalomról. Elisme­rés illeti tehát a TIT-et és a könyvtárt, hogy a sorozatokat megszervezte, és ilyen igényes, magas színvonalú lett mindkét szabadegyetem. Dr. Tóth György Megjegyzés Mára ünnepség- felnőttek nélkül ,j... Az én írásaimban félegyházi nap süt, félegyházi szél fúj, fél­egyházi sárgarigó fütyül. Ettől a várostól kaptam a kiskunok nyers, nyakas, makacsságát is.” S a ha­lála évfordulója alkalmával rende­zett Móra-ünnepségen — melyet a róla elnevezett intézmények közö­sen rendeztek — nem vettek részt a város felnőtt lakosai, azok kép­viselői. Mi lehet ennek az oka? Kényes kérdés Az új benzinkút környékén la­kók kényes ügyben kerestek feL Az a panaszuk, hogy a benzin­kúthoz nem terveztek olyan he­lyiséget, ahová még a király is gyalog járt (amikor még divat­ban volt a király tartás). Nem ne­kik, az ottlakóknak van arra szükségük, hanem az átutazó tu­ristáknak. Amikor megérkezik egy busz és odaáll tankolni, az utasok is szeretnék elintézni egynémely ügyes-bajos dolgukat, de nem tudják hol és hogyan? Ugyanis a környék házainak kapuit zárva találják, mert okultak abból, hogy mi lett a következménye, amikor húsz-harminc ember meg­rohanta a ház szűkre szabott mel­lékhelyiségét. Kényes kérdés, s éppen ezért kellene mielőbb megoldani. T. M. Hulladékgyűjtő, vagy szűkökül ? A város közepén, a Szabadság­tér parkjában szép szökőkutat építettek, s benne lomha teknős­békák szórakoztatják a város ifjú és felnőtt lakóit. Illetve csak szó­rakoztatnák, ha április elején húsz fokos melegben még mindig nem fedné be az egészet sűrű lomb, széna és teméntelen eldo­bott hulladékpapír és más, az egészséget rontó és a szemnek annyira ízléstelen lim-lom. — Amennyire helyes védeni meglevő alkotásainkat, a tél viszontagsá­gaitól, annyira helytelen, hogy a hivatalos tavasz megérkezése után még mindig így csúfítja egyik legszebb parkunkat ez a jelenlegi állapotában mindennek, csak „dísz”-nek nem mondható szökő­kút. Sok-sok azonos vélemény nevé­ben kérem tehát az illetékeseket, sürgősen tisztítassák ki a szökő-, kutat. B. L. * 53 Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Szombat-Bodor Mi­hály (anyja neve: Pásztor Margit Katalin), Berényi Edit (Körmendi Anna), Lőrincz Ildikó Sarolta (Po- zsár Viktória), Fazekas Mihály (Pet- róczi Rozália), Sinkó Kálmán (Mol­nár Erzsébet), Szikora Mária Vero­nika (Járási Mária), Hódi Mónika (Trungel Mária), Cselkó Erzsébet Klára (Solymosi Erzsébet), Herceg Csaba László (Tóth Veronika), Göt­tinger Zsolt (Kőhalmi Zsuzsanna), Sebők Hona (Patak Katalin), Tóth Zoltán (Jókai Hermina), Sikár Jó­zsef (Ferenczi Anna Éva). Fekete Edit (Bállá Mária), Kasuba-Tóth Ist­ván Zsolt (Csík Rozália). Varga Ist­ván (Dobos Ilona), Dobák Zoltán (Farkas Mária), Ficsőr Gabriella Ilo­na (Csáki Ilona), Gyarmati Pál (Fá­bián Mária), Kis Ferenc (Tábi Má­ria), Mócza Ildikó (Dósa Erzsébet), Juhász Imre (Kecskeméti Ilona), Rá- di Zsolt József (Szabó Margit). Hor­váth Imre Szabolcs (Varga Margit), Karádi Éva Magdolna (Mizsei Etel­ka), Horváth Anna Mária (Horváth Anna), Bálint Mária (Néma Mária), Varga Gábor (Fekete Margit). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Szabó László — Könyves Rozália, Urbán Bél«* — Csáki Ilona» Némedi-Varga Mihály — Kupincz Szabó Klára, Su- rányi Sándor — Balogh Mária Anna, Görög László — Fekete Éva Margit, Szabó Béla — Zsigó Erzsébet, Tóth Antal — Fekete Mária, Dévai Sán­dor — Juhász Piroska, Kis István — Hürkecz Anna, Vakulya Zoltán — Kis Erzsébet, Hegedűs László — Rusvai Ilona, Zsigó József Lajos — Nagy Judit. MEGHALTAK: Nagy József né Fe­kete Veronika 66 éves, Konkoly Ju­lianna 51 éves, Volentér Imréné Ba- jáki Ilona 68 éves, Drozdik János 69 éves, Fábián Jánosné Tóth Rozá­lia 82 éves, Kiss Judit 6 éves, Ben- ke Jánosaié Zimány Mária 67 éves. Gulyás Pál 68 éves, Csenki Sándor- né Kövesdi Rozália 75 éves, Révész Lajos 95 éves, Halász-Román Sándor 53 éves, Búkor Zoltánné Mayer Er­zsébet 64 éves, Kiss Lajosné Gud- mon Zsuzsanna 60 éves, Hatvani Sándorné Üjvári Terézia 80 éves, Mogyoró József né Bezsenyi Francis­ka 6« éves, Eszik István 90 éves, Pa- latinus Mátyásné Tóth Veronika 83 éves, Kakuk Péter Pál 56 éves, Ioacs Istvánná Kis Julianna 73 éves, Zsigó János 66 éves. Kutasi Jánosné Kris­tóf Ilona 45 éves, Dénes András 79 éves, Szabó Ferenc 70 é^es. Kis Kál­mánná Rékasi Agnes 80 éves, Pa- nyor Sándor 69 éves.

Next

/
Oldalképek
Tartalom