Félegyházi Közlöny, 1966 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1966-03-11 / 10. szám

í ilág proletárfal, egyesüljetek l Ara: 60 fillér IÉLEGYHÁZI KÖZLÖNY XI. évfolyam, 10. szám A PETŐFI NÉPE KISKUNFÉLEGYHÁZI KIADASA Kiskunfélegyháza, 1966. márc. 11. Szorgalmas munka a termelőszövetkezetekben T étik a% árpát, nyitják a szőlőt, permetezik a gyümölcsfákat A szokatlanul korai felmele­gedés hatására városunk ter­melőszövetkezeteiben megindult a serény munka. Megkezdődött a tavaszi árpa vetése, amiből március 6-ig 55, napraforgóból 20, zabból 3, takarmánykeve­rékből pedig 6 holdat vetettek be. Koratavasziak magja, 362 holdon a borsó, és 30 holdon a mák elvetése is megtörtént. A borsó máris szépen zöldéi 1, de idén is ugyanúgy, mint tavaly, igen nagy kárt tesznek benne a galambok. FaLkásan repül­nek egy-egy borsótáblára. Szövetkezeteink egyébként eddig 113 holdon végezték el a tavasza szántást. A Vörös Csillag Tsz-ben gyors ütemben halad az új és már ter­mőre forduló gyümölcsösök műtrágyázása. (Rádi József felvétele.) Nyolcvannyolcmilliós forgalom egy év alatt A nagyszerű gazdasági ered­mények mindenben igazolják a lelkes munkaverseny jó hatá­sát: a kiskereskedelem 75 mil­lió 531 ezer, a vendéglátóipar 9 millió 704 ezer forint értékű forgalmat bonyolított le. A tisz­ta nyereség 3 millió 123 ezer 500 forint. Az 1966. évi terv a kiskeres­kedelemben 78 millió 428 ezer, a vendéglátói parban 10 millió 94 ezer forintnak megfelelő for­galmat úr elő. Az ez évi felvá­sárlási tervüket szerződésekkel kívánják megalapozni. Nem ke­vesebb, mint 23 ezer 700 libát, 6 ezer 900 pulykát, 2 ezer 88 házinyulat és 2 ezer galambot akarnak megvásárolni. Kiskunmajsa és Vidéke Kör­zeti Földművesszövetkezet kül­döttgyűlésén elhangzott beszá­(f Exportra „indul a piros retek A kedvező kora tavaszi időjá­rás a szokottnál hamarabb ser­kentette munkára a mezőgazda- sági dolgozókat. Különösen vo­natkozik ez azokra, akik a jó hírű kiskunfélegyházi piros re­tek termesztésével foglalkoz­nak. Az elmúlt hetekben Kis­kunfélegyháza és Kunszállás ha­tárában gyors ütemben végez­ték a talajelőkészítést és a ve­tést. Elsőnek a kiskunfélegyházi Kiskunság és a tiszaújfalui Al­kotmány Termelőszövetkezetek jelentkeztek március 8-án 400— 400 csomó primőráruval. A hét végére ebből a MÉK már ex­portra szállíthat a külkereske­delemnek. móló szerint a szövetkezetnek 6133 tagja van. A befizetett részjegyek értéke 654 ezer 692 forint. A taglétszám megoszlá­sa községenként: Kiskunmajsán 3580, Szárakon 1050, Csólyospá­loson 950, Kömpöcön 546. Az elmúlt évben 789 új tagot szer­veztek be. A nagy területet átfogó föld- művesszovetkezet dolgozói kö­zött élénk munkaverseny folyik. Kilencvenhárman kapcsolódtak be a „Kiváló egység” címért és 5 brigád 36 taggal a „Szocia­lista Brigád” címért folyó mun­kaversenybe. Az időszak egyik legfontosabb munkáját, az ősziek fejtrágyázá­sát már a tervezett terület fe­lén elvégezték. Igen jelentős munkát igényel az őszről elma­radt mélyszántás pótlása, mi­vel számos területen még min­dig igen sok a víz és mély a talaj. Nagy munka folyik a szőlő- . és gyümölcsültetvényekben is. A fák ápolását és metszé­sét végzik, valamint a per­metezést. í A szőlő nyitása és metszése szintén jól halad Fontos azon­ban ezeknek a munkáknak meg­gyorsítása, ahol a terület azt engedi, de gyorsítani kell a ka­pások magágyának előkészítését is. Nem lehet arra várni, mint egyes termelőszövetkezetünkben hogy majd csak akkor fogjanak a tavaszi munkához, ha már teljesen felszáradt a talaj. Fo­lyamatosan végezhetik, mint ahogyan azt a Béke Termelő­szövetkezetben is teszik. Gondolni kell még arra is, hogy a vízkárokból eredő kipusztulásokat időben le­hessen mással pótolni. A tavaszt tennivalók jó el­végzéséhez minden termelőszö­vetkezeti gazda aktív munká­jára van most szükség. Párt­szervezeteink mozgósító, neve­lő munkája most különösen na­gyon fontos. N. I. „Vádoljuk az imperializmust!" Vietnami műszak az üzemekben A KISZ intiimperialista tevé­kenységének fokozására és a ne­velés elősegítésére a KISZ Köz­ponti Bizottsága 1966. január­jában a hazánkban tartózkodó vietnami ifjúsági küldöttség tiszteletére rendezett ifjúsági nagygyűlésen hirdette meg és indította útjára új politikai ak­cióját: „Vádoljuk az imperializ­must!” jelszóval. Az akció célja, hogy politikai, szolidaritási, kulturális és egyéb rendezvények sorozatával növel­je az antiimperialista nevelő­munka érzelmi és értelmi hatá­sát, erősítse a fiatalok szocia­lista meggyőződését, hazafisá- gát; konkrét tartalmat és tevé­kenységi formákat adjon a béke és barátság eszméjének. E politikai akció legjellemzőbb vonása, hogy gyorsan elterjedt és nagy tömegeket mozgósít, s az ifjúság mellett az idősebb nemzedék is aktív részese. Kis­kunfélegyháza járásban és vá­rosban ifjúsági napokat, tilta­kozó gyűléseket, „vietnami va­sárnapokat” tartottak. A Műanyaggyárban március 5-én tartott nagygyűlést érde­mes példának állítani a város és a járás ifjúsága elé. mert a gyűlésen már a gyár dolgozói­nak konkrét Vállalásairól és teljesítményeiről is számot tud­tak adni. A gyár tizenhárom brigádjának száznegyvenkilenc tagja tett négyórás vietnami műszakra felajánlást. Hasonló módon még számos felajánlás született városunkban. járá­sunkban, s ez híven tükrözi dol­gozó népünk őszinte együttér­zését a szabadságukért és füg­getlenségükért harcoló vietnami elvtársainkkal. A műanyaggyáriak vállalásai­kat már jóreszt teljesítették, az indulás jól sikerült. Ezúton it felhívjuk a KISZ-szervezeteket, úttörőcsapatokat, járásunk, vá­rosunk lakosságát, hogy kap­csolódjanak „Vádoljuk az impe­rializmust!” akciónkhoz, tegye­nek felajánlásokat a vietnami nép megsegítésére. Dobák Emii Jó munkával a nagyobb termésért Kora tavasszal fiatalok és idő. sebbek összefognak a jászszent- lászlói Üjbarázda Termelőszö­vetkezetben, hogy a mezőgazda- sági munkákat időben elvégez- zék. A termelőszövetkezet elnö­ke, Kovács József bizakodva mondja, hogy a termelőszövet­kezet gazdáinak példás szorgal­ma jelentősen emeli az idén is a terméshozamokat. Az őszi ve­tésekre, mintegy 1350 holdra március 4-ig kiszórták a műtrá­gyát, ezt javarészt kézi erővel végezték. Az új szőlő- és gyümölcsültet­vények munkáját is időben el­végzik Az alma és körte met­szését 180 holdon már befejez­ték, ugyancsak elvégezték a 43 hold ősszibarackosban is ezt a munkát, soron következhet a permetezés. Befejezték a tavaszi árpa és megkezdték a zab ve­tését, szépen fejlődik a korai borsó, amelyből jelentős bevétel­re számítanak. Befejeződő! t a polgárvédelmi oktatás Az MHS Járási Elnökségén méltán elégedettek. Az elmúlt év novemberétől február végéig folyó polgárvédelmi oktatásban ugyanis jó eredmények szület­tek. A járásban összesen 97 cso­portban szervezték meg a pol­gárvédelmi oktatást 4141 részt­vevővel és 26 oktatóval. A járá­si összesített részvételi százalék 88 volt, a tavalyi 54,5 százalék­kal szemben. Elősegítette az eredményeket a jó együttműködés a tanács­szervekkel, a helyi polgárvédel­mi parancsnokságokkal. Az elő­készítésnél és szervezésnél azon­ban a pártszervek is nagy se­gítséget nyújtottak az MHS-nek. Az oktatások színvonalát az oktatók alapos felkészültsége is biztosította. Képviselői beszámoló Kiskuiima j sán Világot látni! Kinek nem álma egy-egy él­ményekben gazdag külföldi uta­zás? No persze, ez sokunknál pénzkérdés is. Különösen a fia­taloknak okoz nagy gondot. Budapesten és az ország nagy városaiban ez a kérdés azonban már megoldódott. A városi és járási KISZ-bizottság most ná­lunk is valóra akarja váltani a fiatalok álmait és az „Express” ifjúsági utazási irodán keresz­tül lehetővé teszi, hogy fiatal­jaink csoportos külföldi utazá­sokon vehessenek részt. Az idei első ilyen 11 napos kirándulást — július 15—25-ig — Varsóba és a tengerpartra tervezik. A lengyel főváros ne­vezetességei mellett Gdyniába, a nemzetközi ifjúsági táborba is eljutnak, majd Oliwa a következő állomás, aztán Gdansk és ha­jóval a Hell-sziget. Felejthetet­len élménynek ígérkezik a sopo- ti tengerparti program is. Egyhetes túra indul október 17—24-ig az NDK-ba. Potsdam történelmi nevezetességeit, Ber­lin szépségeit ígéri ez az uta­zás. majd Lipcse és az annyira kedvelt Drezda szerepel még az úti programban. Biztosan sokára várnak a szer­vezésre kerülő harmadik útra is. Ez alkalommal — október 22—26-ig — a Magas-Tátra leg­szebb helyeit járják végig a fiatalok. Hogy csak a legérde­kesebbeket említsük: Losoncon, Rimaszombaton, Poprádon ke­resztül utaznak maid a Tátra tövébe, ellátogatnak Ó-Tátra- füredre. a Lomnici csúcsra és a Csorba-tóhoz. Gyalogtúrát is szerveznek a kőpataki tenger­szemhez, de akiket, a történe­lem érdekel, kedvükre gyönyör­ködhetnek a Szepesség gazdag emélkeiben. kincseiben a lőcsei, késmárki kirándulások során. T. Gy. Nagy érdeklődés mellett tar tóttá meg beszámolóját Beszi Mihály országgyűlési képviseli Kiskunmajsán. Ismertette az or szággyűlés, és azon belül az or szággyűlés állandóbizottságánal munkáját, az 1966. évi állam költségvetést és annak me gyénkre, majd járásunkra vo natkozó részeit. Visszapillantót a második ötéves terv eredmé nyeire példákkal illusztrálva hogy azok a szocializmus lénye géből fakadtak. Az 1966. évi f feladatot abban jelölte meg hogy minden vonatkozásba] meg kell teremtenünk a harma dik ötéves terv végrehajtásánál szilárd alapját. Ezért kell jó gazdálkodnunk, fokozottabbai takarékoskodnunk és ezért kel még szorosabban együttműköd ve, lelkiismeretesen dolgoznunk A nagy tetszéssel fogadott be számoló után közérdekű kérései hangzottak el. Négy mesve lesjobb szavalóinak vetélkedője " A kisipari szövetkezetek és c _ fyldművesszövetkezetek dolgo­zóinak megyei szavalóversenyi l befejeződött. Március 20-án c * Móra Ferenc Művelődési Ház­ban kerül sor -az országos dön- . tőt megelőző területi döntőre 5 amelyen Bács-, Békés, Csong- . rád és Szolnok megye legjobb- szavaiéi mérik össze tudásukat- Ekkor válik el az is, hogy kik l kerülnek az országos döntőbe- amit május 8—9-én Szolnokon rendeznek meg. A félegyházi szavalóverseny i délelőtt csak a meghívott szak- - emberek előtt zajlik le, a nagy- e közönség részére délután 16.30 1 órakor kezdődik a bemutató, ~ amelyen négy megye legjobb versmondóin kívül a kecske- l méti K.odály-kórus, a kiskun- j félegyházi szövetkezeti bizott­ság irodalmi színpada, a szege- c di kisipari szövetkezetek iro­dalmi színpada, valamint a ’ kiskunfélegyházi zenei általános iskola növendékei szerepelnek. I T. Mi

Next

/
Oldalképek
Tartalom