Félegyházi Közlöny, 1965 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1965-03-26 / 12. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Arat 60 fillér FHMBAZI KÖZLÖNY X. évfolyam, 12. szám A PETŐFI NÉPE FÉLEGYHÁZI KIAOASA ^ Kiskunfélegyháza, 1965. márc. 26. Összefogásban az erő Huszonhárommillió forint az idei terve a három szövetkezetből egyesült Vasipari Ktsz-nek Az elmúlt évben még külön- külön működő Vas-Fémipari, Rézműves- és Mezőgazdasági Ktsz kétszáz főnyi dolgozó gár­dája vette birtokába három óra­hosszára a Móra Ferenc Műve­lődési Ház nagytermét, hogy meghallgassa az egyesült szö­vetkezet elnökének beszámoló­ját a külön-külön végzett mun­káról, és megtárgyalja az idei évben sorrakerülő együttes, kö­zös feladatokat. A Vas-Fémipari és Gépjavító Ktsz 1964. évi terve 12 millió forint volt. Ebből 8,8 millió forint készáru termelés és 3,2 millió forint javítás-szolgáltatás. Ezen belül a lakossági javító-szolgál­tató tevékenység 450 ezer forint volt. A készáru tervet 106,3 szá­zalékra, a javítási tervet 103,2 százalékra, a lakossági tervet 131,5 százalékra teljesítették. Az egy főre eső termelési érték a Kárász-brigádnál 188 ezer fo­rint, a Lőrincz-brigádnál 185 ezer forint, a Tóth-brigádnál 171 ezer forint volt, de az egy főre eső termelés tekintetében Le- toha Gyula áll az élen 192 ezer forinttal. Az elmúlt évben 7049- en keresték fel munkával a szövetkezetei, kétezerrel többen, mint 1963-ban. A Rézműves Ktsz a lakossági javítás tervét 194,7 százalékra teljesítette. Az egy főre eső termelési érték 137 ezer forint volt. Készáru termelésé­ben 13 341 forint lemaradás mu­tatkozik, éppen ezért, mert a javítást-szolgál tatást túlteljesí­Itt a tavasz Leghamarabb a kertészetekben ke zdődött meg a tavaszi munka. A kiskunfélegyházi Lenin Tsz gazdái újabb hollandiágyakat építenek. (Rádi József felvétele.) Expedíciós őrsök vetélkedőbe Az elmúlt vasárnap Kiskun­félegyházán a József Attila Is­kola nagytermében tizenkét út­törőcsapat százhúsz úttörője vett részt a felszabadulási Ki mit tud? vetélkedőn. Valamennyi kérdés hazánk felszabadulásának huszadik év­fordulójával, az úttörőmozga- •om fejlődésével, elért eredmé­nyeinkkel függött össze, s a versenyt ügyességi számokkal tarkították. Két csoportban versenyeztek az úttörők külön az V—VI. és külön a VII—VIII. osztályok úttörői. Előbbiek közül legjob­ban a József Attila Iskola Olimpia őrse szerepelt, míg a nagyobbak versenyében holt­verseny alakult ki, egyforma pontszámot a Szendrei Júlia úttörőcsapat Hattyú őrs és a Braun Éva úttörőcsapat Fekete Párduc őrse ért el. A most kö­vetkező vasárnapon, tehát már­cius 28-án, a Móra Ferenc Mű­velődési Házban kerül megren­dezésre a város úttörőcsapatai­nak bemutatója, melyen a leg­jobb teljesítményt nyújtó járá­si-városi csapatok vesznek részt, s akik ezen az elődön­tőn a legjobban szerepelnek, részt vehetnek a megyei dön­tőn. Az őrsök általában igen jó felkészültségről, sokoldalú tájé­kozottságról tettek bizonyságot, s a rendezés is kifogástalan volt. B. L. tette, és gyártmányainak egy része is inkább munka-, mint anyagigényes volt. A Mezőgazdasági Ktsz dolgozóinak átlagkeresete egy év alatt 22 448 forintról 23 375 forintra emelkedett. A termelési érték növekedése azonban nem volt arányban a munkabér nö­vekedésével, mert a munkabér 927 forinttal, a termelés pedig csak 600 forinttal emelkedett. Vagyis 927 forintért csak 600 forint értékű készárut termeltek. A három szövetkezet összes anyagfelhasználása az elmúlt évben 4962 mázsa fém és kü­lön a Mezőgazdasági Ktsz-nél még 800 köbméter faanyag. Idei terve a január 1-én egye­sült szövetkezetnek 23 millió forint. Ebből készáru 18,4 mil­lió, javítás-szolgáltatás 4,6 mil­lió, amiből lakossági terv 600 ezer forint. A terv reális és teljesíthető — állapítja meg be- számo’ójábar KiuttÜ.t -**81 elv­társ, és gyűrkőzik neki a szo­cialista brigád címért küzdő 116 dolgozó. A kilenc brigád fel­ajánlása közel félmillió forintot tesz ki. Hála-staféta a felszabadulás tiszteletére Március 31-én 9 óra 30 perc­kor indul Bajáról a staféta, hogy összegyűjtse a járás vala­mennyi lakójának köszönetét és háláját, és Budapestről to- vábbmenve Záhonyon keresztül április 4-re Moszkvába vigye. A határozatra megmozdultak a járás KISZ és úttörőcsapatai, már készülnek a szalagok, ké­szülnek a futók. Valamennyi község, amelyen a staféta át­halad, ünnepi díszben várja majd. Félegyházán a Kossuth utca és Izsáki út kereszteződé­sénél veszik át a motoros maj- sai fiataloktól a félegyháziak és a sportolók viszik a szovjet emlékműig. Az érkezés idő­pontja március 31-e, ■4 óra 40 perc. Természetesen lehetetlen volt kivitelezni, hogy minden községet érintsenek. így, ame­lyek kimaradtak, az útvonalból, csillagstafétát szerveztek Fél­egyházára és szalagjaikat ott adják át az országos stafétá­nak. Az egész ország valamennyi fiatalja lázban ég. Szinte egy- időben indulnak majd el az or­szág sarkaiból fiat-lkaink, a szalagokkal és viszik az ország szívébe, Budpestre, majd on­nan a szovjet fővárosb-, Moszk­vába. Elviszik a szovjet embe­reknek a húsz éve szabad Ma­gyarország szabadon és szabad­nak született, boldog fiataljai­nak hálatelt köszönetét. Tóth György Gépszemle a Kiskunfélegyházi Gépíllomáson A traktorok dübörgő hang­jától alig értették egymás sza­vait a gépszemle bizottság tag­jai, akiket Hajnal Imre elvtárs, a Kecskeméti Gépállomások Igazgatóságának mérnöke veze­tett. A sSemlebizottság megál­lapította, hogy a félegyházi p állomás dolgozói ér, vezeti eredményes munkát végeztek, végrehajtották a reájuk háruló feladatokat. 1965. első negye­dére a gépállomás a járás és város tsz-eivel 30 erőgép kija­n járás legkisebb termelő szövetkezetének zárszámadása Kiskunmajsán a Kiskunsági Tsz harminchat taggal, mind­össze 504 holdon gazdálkodik. A járás legkisebb termelőszövet­kezete. A nők és általában a családtagok bevonásával körül­tekintő munkával a tervezett­nél több termést értek el. A tagság családi művelésben vé­gezte a terület megmunkálását. A kézi munkaerőt segítette az 1964-ben vásárolt erőgép. Néhány jellemző adat a zár­számadásból: A gazdaság 70 mázsa szőlőre és 45 hektoliter borra kötött szerződést. Ezen felül egész termésüket szerző­dés útján értékesítették. Így 11 ezer forint prémiumhoz jutot­tak. Zöldségtermesztésben a fű- szerpaprika hozta a legtöbb hasznot. Az összes szántóterü­let 25 százalékát szervestrá­gyázták, további 14 százalékán zöldtrágyázást végeztek. Állat- állományuk: 20 tehén, 22 nö­vendék, 166 sertés. Anyaserté­sük 16 van. A tervezett 179 mázsa hús helyett 280 mázsát értékesítettek. A tagok részesedése 387 ezer forint. A tagok összes jövedel­Gagarin üzent Félegyházára Egy éve talán, hogy az új­ságban hírt adtunk a Bács me­gyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat ügyviteli Gagarin szo­cialista brigádjáról. A brigád levelet írt névadójának, beszá­molt munkájáról, és sok sikert kívánt a bátor űrhajósnak. A napokban borítékot hozott a posta, rajta február ,27-i moszkvai bélyegző és a felírás: a Szovjetunió Űrrepülőinek Postája. Gagarin meleghangú levélben köszönte meg a jó kí­vánságokat. Tolmácsolta űrha­jós barátai üdvözletét is és mellékelt egy dedikált fényké­pet is. A levelet és a képet a brigádnaplóban díszoldalon he­lyezték el. me 391 ezer forint. Egy tagra jutó jövedelem 10 861 forint, az egy tagra eső részesedés 11 352 forint. Az egy munkaegységre jutó jövedelem 29,70 forintot tesz ki, ami figyelembe véve az egyéb juttatásokat, járási vo­natkozásban is jónak mondhátó eredmény. Az 1965-ös gazdasági évben is családi művelést tervez a gaz­daság azzal az eltéréssel, hogy a tervezett termelésen felül ter­melt többlettermésnek 30 szá­zalékát természetben kapják a tagok. vítására kötött gépjavítási szer­ződést, de a szemle napjáig már 31 erőgépet javítottak ki. A gépjavítási szerződésen kívül a gépállomás dolgozói el­végezték a főjavítást (motor­cserét, stb.) 7 db MTZ típusú erőgépen, amelyek a gépállo­más meg-'/.ünésévcl (Június SO), mint a gépjavító állomás cse­remotorjai állnak rendelkezés­re a környező termelőszövetke­zetek számára. A tavasz köszöntése Kinek nem jelent örömet ez a szó — tavasz! Talán a leg- áhítottabb évszakok egyike. A téltől megfáradt világ teli szív­vel várja mindig, S ha megér­kezik — mint most is végre — örömmámor fakad lépte nyo­mán. Napfény és mosoly, jó­kedv és új élet. Új ébredés az alvó természetnek, az emberek szívének. Tavasz! Drága, szép, langyos melegű, örömet, vidámságot hozó tavasz. Köszöntünk, tárt karok­kal ölelünk magunkhoz. Meg- érdemled a dicshimnuszt, mit az emberiség feléd áraszt, mostani érkezésedkor is — meleg szívvel viszonozva napfényes, virágos jöttöd. A. M. Az anyakönyvvezetőnő Huszonötödik éve áll a köz szolgála­tában Nagy József- né, a város anya­könyvvezetője. A várossal és a fel­adatokkal nőtt fel. és 12 éve az anya­könyvi hivatalnál intézi az ügyeket, kapcsolja egybe az emberi sorsokat. Először mint he­lyettes, ma mint anyakönyvvezeiő kiséri figyelemmel a város lakosságú' a születéstől a ko porsóig. Evenként 800—900 születést, 350—400 halálese­tet, és mintegy 300 házasságkötést je­gyez be az anya­könyvbe, s nem ritka már az olyan házasságkötés, ahol a menyasszonyt, vagy vőlegényt, vagy mind a ket­tőt Nagy Józsefné jegyezte be annak idején a születési anyakönyvbe. Nem túlzás hát, ha azt állítom, hogy az anyakönyvvezetö áll legközelebb a családokhoz, részt vesz örömükben, együtt érez bána­tukban. Hivatás- szeretetének talán az ad legnagyobb bizonyítékot, hogy a családi ünnepek társadalmi megren­dezésében a mi vá­rosunk az elsők kö­zölt halad a me­gyében. Nagy Jó­zsefné az érdemet elhárítja magától, de mi tudjuk, hogy az emberek Gondol­kodásmódjának ilyen megváltozta­tásához valamit ő is besegített.

Next

/
Oldalképek
Tartalom