Félegyházi Közlöny, 1965 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1965-04-23 / 16. szám
BUSBM KOHOOT A PETŐFI NÉPE FÉLEGYHAZI KIADáSA 328 hallgató 16 tanfolyam Milyen a pártoktatás a Vegyipari Gépgyárban? A marxizmus—lenmizmus tanításainak sokoldalú és alapos megismerésére való törekedés, valamint a tanultak gyakorlati hasznosítása jellemezte a Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyárban a pártoktatási tanfolyamok idei munkáját. Ebben nagy szerepe volt az üzemi pártbizottságnak, melynek tagjai rendszeresen resztvettek a foglalkozásokon, és az ott szerzett tapasztalatokat megvitatták a propagandistákkal. Ehhez járul még, hogy az esti egyetem különböző évfolyamaira az idén már tizennégyen járnak a gyárból. A tapasztalatok szerint a politikai oktatási tanfolyamok eredményesen látják el feladatukat és megfelelnek azoknak a magasabb követelményeknek, amelyet a párthatározat előirányzott. Különösen érdekesek voltak a gazdaságpolitikai tanfolyamok foglalkozásai. Ezek hozzájárultak az üzem előtt álló feladatok megoldásához, a tervek teljesítéséhez, az önköltség csökkentéséhez, a munkát akadályozó gondok, nehézségek leküzdéséhez. A szemináriumok hallgatói több javaslatot tettek a munka jobb megszervezésére, új technológiai eljárások alkalmazására. A pártoktatási év most végéhez közeledik, a tanfolyamok ünnepélyes záróvizsgáját májusban rendezik meg a gépgyári pártalapszervezetek. A kiskunmaisai könyvtárban A közelmúltban korszerűsített kiskunmajsai könyvtárat modern könyvespolcokkal szerelték fel. Az állványokon elhelyezett könyvek közül az olvasók maguk választhatják ki az érdeklődési körüknek legmegfelelőbbet. — (Tóth Sándor felvétele.) A tárgyalóteremből Hathónapi szabadságvesztés, súlyos testi sértés miatt Jelenleg tíz pártoktatási, négy KISZ- és két szakszervezeti tanfolyam működik a gyárban, 328 hallgatóval. A hallgatóknak több mint egyharmaíe a marxizmus—lenmizmus kérdéseinek első és második évfolyamán tanul, félszázan pedig a gazdaságpolitikai szemináriumokon gyarapítják ismereteiket. Ez a körülmény már maga is tükrözi a magasabb fokú ismeretek megszerzésére való törekvést. Gazdag május elsejei program Elkészült a termái-kút Olvasóink bejelentése alapján a Félegyházi Közlönyben több alkalommal sürgettük, hogy a strandfürdő meleg forrására szereljenek egy olyan kifolyócsapot, amely a lakosság melegvíz ellátáséit szolgálja. Cikkeink alapján Ócsai Sándor tanácstag közbenjárására a városi tanács illetékesei megrendelték a termálkút elkészítését. A vízmű vállalat néhány nappal ezelőtt üzembe helyezte a fürdő mellett elkészült termálvíz kifolyó kutat. A hagyományoknak megfelelően Kiskunfélegyházán és a járás községeiben május elsejét színpompás felvonulásokkal, ünnepi gyűlésekkel, gazdag kulturális és sportműsorral ünnepük. Kiskunfélegyházán a városi pártbizottság és a tömegszervezetek képviselőiből a május elsejei ünnepségek előkészítésére különbizottság alakult. A tervek szerint a város üzemei, a helyi közös gazdaságok, vállalatok és hivatalok dolgozói ünnepi felvonulással köszöntik május elsejét. A felvonulók színpompás csoportjait a fegyveres erők klubja előtt felállított emelvényről köszöntik a párt és az állami vezetők. A szabadtéri színpadon a felvonulás után a helyi művészeti csoportok vetélkedőjét tekinthetik meg az érdeklődők. A sportpályán labdarúgó-mérkőzés és atlétikai bemutató gyönyörködteti a közönséget. Este nagyszaM O Z 4 / K — Fiatalok a máról és a jövőről. Ez a témája az április 24-én Szegeden megrendezésre kerülő vetélkedőnek, amelyen résztvesznek a kiskunfélegyházi ifjúsági klub képviselői. — Másfél kilométer bekötő ■utat építenek ebben az évben a gátéri Aranykalász Termelő- szövetkezet gazdái. Az előirányzatok szerint az őszi termények szállítását már az új bekötő úton kívánják lebonyolítani. — A Szülök Akadémiája következő rendezvényét április 26-án, hétfőn este 6 órakor tartják a Móra Ferenc Művelődési Házban. Ez alkalommal a megyei óvónőképző intézet egyik nevelője Fiúk—lányok egy osztályban címmel tart előadást. — ünnepélyes keretek között avatták fel a járási és városi pártbizottság új székházát az elmúlt hét végén. Az ünnepségen résztvett Lakatos Dezső, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője és Erdősi József, a megyei pártbizottság titkára. Az új pártházban kapott helyet a munkásőrparancs- nokság és a KISZ járási-városi bizottsága. bású utcabál zárja május elseje programját. A járás községeiben felvonulások, majálisok, kulturális és sportrendezvények szerepelnek az ünnepi műsorban. Móré János 21 éves fiatalember Kiskunfélegyháza, Martinovics utca 6. szám alatti lakos állt vádlottként az elmúlt napokban a járásbíróság előtt. A vádlott a közelmúltban a Bercsényi utcában megállította és megtámadta a hazafelé tartó Sz. Gy.-t, aki egyébként régi ismerőse. Először szidalmazta, majd Sz. Gy.-t, Móré János ököllel kétszer arcul ütötte. Ennek következtében Sz. Gy. orr- és arccsonttörést szenvedett és a Budapesti Orvostudományi Egyetem szájsebészeti klinikájára került gyógykezelés céljából. A járásbíróság Móré Jánost súlyos testi sértés bűntette miatt 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. A szurkolóknak FÉLEGYHÁZI VASAS— SZEGEDI ÉPÍTŐK 2:2 (1:0) Szépszámú közönség előtt, nagyszerű labdarúgóidőben a kitűnően védekező vendégeknek sikerült a balszerencsés, és tegyük hozzá, a kapu előtt határozatlan, Vasastól egy pontot szerezni. Már az első percekben vezetéshez jutott a hazai csapat. Sántha húzott kapura, s csak szabálytalanság árán szerelték. A megítélt büntetőt Sahin II. értékesítette. Egy szegedi támadást Cseh bravúrosan hárított, majd Lengyel ugrott ki, s a kapus mellett a hálóba tartó labdát Molnár az utolsó pillanatban a gólvonalról kivágta. Ugyanez történt néhány perc múlva, Lengyel a kinn tanyázó kapuo fölött ügyesen távolról lőtt, de Molnár lába az utolsó pillanatban most sem hibázott. Változatos játék után Lengyel lövését a szegedi kapus, majd a vendégek szögletét Cseh hárította szépen. Sántha jó helyzetben fölé vágta a labdát, majd Lengyel szép lövése száll el a vendégek kapuja felett. Szép támadás végén Lengyel kapásból a léc mellé küldte a labdát. A második félidő első helyzetét is Lengyel hagyta ki. Jó helyzetben leperdült lábáról a labda. Makai jó helyzetben kapásból rosszul találta el a labdát, majd Ádám remek beadását Sántha tiszta helyzetben fölé bombázta. Lengyel remek labdáját hibázták el társai, s amint ilyenkor szokás, egyetlen ellentámadás után Cseh kiejtett egy erős lövést, s Szekeres közelről nem hibázott., Vas 25 méteres lövése kerülte el a kaput, majd Ádám fejesét szögletre hárították a védők. Makai szép beadásából Lengyel mintaszerű fejesgóllal újra vezetéshez juttatta a Vasast, de néhány percre rá a rossz sorfal mellett Molnár bombája a hálóban kötött ki. Az erőtlen Vasas-támadásokat biztosan hárította «?. kitűnő szegedi védelem. Szeged kitűnő védelmének, elsősorban Molnárnak köszönheti a pontot, ő volt a mezőny legjobb embere. A Vasasból Talárcsik, Ben- se és Sahin nyújtott átlagon felüli teljesítményt. Sajnos, a csatársor most is széteső volt. A VASÁRNAP SPORTJA Vasárnap, április 25-én a Vasas idegenben játszik. Ellenfele a jó képességű Békéscsabai VTSK csapata lesz. Csak sokkal jobb csatárjátékkal hozhatnak el pontot Csabáról. A Honvéd együttese idehaza játszik, Tiszakécske ellen megyei bajnoki mérkőzést, délután 4 órai kezdettel. Szép játékot, s biztos hazai győzelmet várunk.^ Még két mérkőzésre kerül sor Félegyházán 25-én, vasárnap. A járási bajnokságban a Félegyházi Gépjavító—Kiskunmajsa ellen, a Műanyag pedig Kunszállás ellen játszik bajnoki mérkőzést. Háziurak“ Megjegyzés Kevés a melegvíz Kiskunfélegyházán igen nagy népszerűségnek örvend a lakosság körében a néhány évvel ezelőtt létesült meleg vizű strandfürdő. Az elmúlt évben több mint százezren váltottak jegyet, hogy a gyógyhatású vízben pihenést, felüdülést találjanak. Sajnos, a termálkút percenkénti 400 liter vízhozama ma már kevés. Az elmúlt évben a vízhozam megduplázása céljából beszereztek egy szivattyúberendezést, azonban értesüléseink szerint ez még a mai napig sem működik. Helyes lenne* ha az illetékesek a fürdési idény megkezdése előtt gondoskodnának a szivattyúberendezés üzembehe- lyezéséről. Alinak a toronyórák Sokan panaszkodnak amiatt, hogy a kiskunfélegyházi templom- tornyok órái évek óta nem, vagy - pontatlanul járnak. A kéttornyú templom órája fél tízet, az cgy- lornyúé háromnegyed négyet mutat hónapok óta. A város központjában, a tanácsháza tornyán elhelyezett órák annyira elavultak, hogy azokon még az óramutatók állását sem lehet pontosan megállapítani. Lehet hogy hatot, de az sincs kizárva, hogy fél kilencet mutatnak a tanácsháza toronyórái. Helyes lenne, ha az illetékesek rendbehoznák a város képéhez hozzátartozó tornyok óráit. Anyakönyvi hírek FÉLEGYHÁZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Járási-Városi Bizottságának lapja. Petőfi Népe kiadása. rószerkesztő*. dr. Weither Dániel. FeLelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Szabadság tér. Telefon: 1-15 és 2-61. A lapot árusításban a fél egyházi járás postahivatalai terjesztik. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Tel.: 11-85. Ináex: 25 m KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Rékasi Ilona Mária (anyja nev^: Csuka Ilona), Kolozsvári Piroska (Boros Piroska), Molnár Mária (Ónodi Ilona), Papp Ilona (Varga Margit), Balázs Mónika Mária (Toldi Mária), Csányi Erzsébet Anna (Tarjányi Anna), Szitás Sándor (Lóvéi Rozália)', Bódi Csilla Andrea (Fischoí Veronika Katalin), Sípos Emese (Horváth Terézia), Ré- czicza Pál Mihály (Jé'ga Erzsébet), Kátai-Urbán Attila (Gibicz Mária Katalin), Zsákovits Márta Ernyes Márta), Tóth László István (Kócsó Éva Margit), Benke Aranka Ilona (Nagy Mária). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Peregi József és Parádi Erzsébet, Erdei József Gyula és Kis" Veronika Aranka, Bányi Pál és Fodor Veronika, Fokti László és Bosnyák Zsuzsanna, Fodor József és - Piszmán Irén. MEGHALTAK: Könyves Sándor Pálmonostora, Postaházi dűlő. 25. Trója Jenőné Butty Julianna Kiskunmajsa, József Attila utca 9. Ipacs Károly Kiskunfélegyháza, Bankfalu, Zsinór u. 17: Móczár Sándor Kiskunfélegyháza, Közelszőlő 62. Bense Sándorné Fekete Ágnes Kiskunfélegyháza, Nádasdi a. 12. Tóth György Sándor Kiskunfélegyháza, Kálvária u. 2. Barta Józsefné Kanizsai Nagy Veronika Kiskunfél- $ egyháza, Felszabadulás u. 2. Pátrik Mihály Kiskunfélegyháza, I. 'anya 81. Oroszi Sándor Kiskunfélegyháza, XI. tanya 245. Papp Sándor Kiskunfélegyháza, Dózsa György u. 22. Vakulya Mihályné Tóth Rozália Kiskunfélegyháza, Horváth Zoltán u. <>. Rácz Miklós Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 9. Ficsór Pál Kiskunfélegyháza, Bessenyei u. 22. Dora Mihályné Punyi Franciska Kiskunfélegyháza, IV. tanya 77. Görög János Kiskunfélegyháza, Dózsa Gy. u. 8. sz. KISKUNMAJSA SZÜLETTEK: Lencse Mária Judit (anyja neve: Halász Mária), Kolompár Rudolf (Kolompár Etelka)/ Szabó Sándor (Nyúl Terézia), Vereb Zsolt (Jeges Molnár Éva), Csikós Imre István (Rebák Terézia), Németh János (Dudás Anna), Keresztes Sándor (Dóka Margit), Bozóki Ilona (Ferencfi Ilona), Klapcsik Péter (Elek Olga), Bata Tibor (Zsán Klucsó Katalin), Bozóki István János (Muzsik Etelka). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Szél- Pál Béla és Kádár Németh 'iroska, Nagy István és Kertész Farkas Margit. MEGHALTAK: Árvái Ferenc 63 éves, Kuklis Boldizsár 75 éves, Cze- ne Mihály 79 éves, Rékasi Alajos- né Szarka Kovács Julianna 75 éves, Czirkó Jenő 76 éves, Pauer Mihály 62 éves, Pesztericz Ferenc- né Kuklis Julianna 80 éves, Lajos Istvánné Bozóki Rozália 82 éves, Csik Dénesné Herda Nagy Emília 79 éves, Kos-Sípos Dávid «6 éves, Nádas Sándorné Szabó Julianna 77 éves kuibAtL 1 Egy bírósági aktából olvastam, | hogy Tombor Jánosné, az Almos i utca 24. számú ház tulajdonosa, ’ pert indított bérlője, Kállai Jó- ! zsef nyugdíjas ellen 2500 forint lakbér behajtása miatt. Jól tette ; — gondoltam magamban —, a bérlőnek elsőrendű kötelessége, hogy a lakbért fizesse, a háztulajdonosnak pedig joga van arra, hogy a , lakbért kifizettesse. 1 A látszat azonban ez alkalom- | mai csalt. Végigolvasva az ítéle- i tét, megtudtam, hogy a bérlő egy ’ 3 méter hosszú és 2,20 méter széles, földes, udvarra nyíló, dísznó- i ól mellé épített helyiségben lakik, | ennek bére fejében évenként l 1 mázsa búzát és 2 mázsa kukori- 1 cát tartozna fizetni, de az 1965. évi május l-ig esedékes bérből 25 i kilót nem fizetett még ki a háztulajdonosnak. A búzát pedig 1960 óta nem fizette, mert — a bérlő állítása szerint — az egyezség úgy szólt, hogy ez addig esedékes, amíg egyéni földje lesz. Kállai József 1960-ban belépett a tsz-be. A bíróság ebben az ügyben gazdasági szakértőt hallgatott meg, aki kimutatta, hogy — ha csak a bizonyíthatóan kifizetett bért veszi is figyelembe — a háztulajdonosnak nem jogos a követelése, mert az ilyen helyiségek kialakult bére a szabad kézből kiadott lakások béréhez viszonyítva, havi 20 forint, a bérlő által befizetett 2632 forinttal szemben tehát összesen 2040 forint illeti meg. Ezek szerint még túlfizetés mutatkozik, nemhogy 2500 forint hátralék állna fenn. A kapzsi háztulajdonos tehát az uzsorabér helyett még fizet is 416,50 forint perköltséget a bérlő képviselőjének. Ennek a tanulságos esetnek éppen az ellenkezőjét hallottam egy órával később, szavahihető ismerősömtől. Holló Lajos utca 2. sz. alatt, a volt Fisch Miksa-féle telken az elmúlt évben felépült három csinos egyemeletes ház, 12 lakással. Nem sok ez, de ismerve a város lakásviszonyait, 12 családnak megoldotta lakáshelyzetét. Most ezek a lakók panaszkodnak. Nem a „háziúrra”, aki a lakbérért szorongatja őket, hanem azért, mert nem ismerik házigazdájukat és nem tudnak lakbért fizetni. Benne vagyunk a takarékossági évben. Sok helyen átesünk annak a mesebeli paripának a túlsó oldalára; fillérek után kutatunk forintos költséggel az egyik oldalon, ugyanakkor nem vesszük fel a forintot 12 lakótól immár nyolc hónapja a másik oldalon. Nem jó ez a népgazdaságnak se, mert a sok lakás béréből újabb lakások épülhetnének, de nem jó ez a lakóknak se, mert a felszaporodott lakbért — esetleg kamataival együtt — nehezebb kifizetni. De ha lakbért nem fizetnek, nem követelhetik azt se, hogy elvigyék a szemetet, amit — a kórház szomszédságában — hegymagasságban tárolnak. Jelentkezzen hát sürgősen a házigazda és gyakorolja jogait-, hogy kötelességeit is teljesíthesse. Tóth Miklós