Félegyházi Közlöny, 1965 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1965-04-09 / 14. szám

[trab •• A PETŐFI NÉPE FÉLEGYHAZI K I A D A S A Negyvenszeresére növekedett a taglétszám a Kiskunfélegyházi Fiidmövesszövetkezetbu Nehéz feladatra vállalkozik, aki egyetlen cikkben akarja be­mutatni a sokrétű tevékenysé­get folytató legnagyobb tömeg­szervezetünket: a Kiskunfélegy­háza és Vidéke Körzeti Föld- művesszövetkezetet. Talán azok az alapítók, akik 1946-ban fana­tikusan hittek a szövetkezeti eszme diadalában, azok sem gondolták, hogy húsz év alatt ekkora siker koronázza fáradozásukat. 1946. augusztus 1-én például 15 ezer új forint tartozásuk állt fenn, 250 taggal, egy üzlettel, 8 dolgozóval rendelkeztek. Ez­zel szemben ma már ott tarta­nak, hogy 10 405 tagjuk, 130 üzemegységük, üzemáguk, 267 alkalmazottjuk és 11 millió 600 ezer forint saját vagyonuk van Boltjaikban 13 milliós árukész­letből válogathatnák a községek lakói. Kiskereskedelmi forgalmuk az elmúlt évben 71 millió forintot tett ki, nyereségük 2 700 000 forint volt. A falusi, tanyai lakosság áru­cikkel való ellátása mellett má­sik nagy jelentőségű feladatuk a felvásárlás lebonyolítása. Né­hány számadattal bizonyítani is szeretnénk ilyen irányú tevé­kenységük fontosságát: Barom­Űj irodaház fiból 677 ezer kg, fosból 4 millió 723 ezer darabotováb- bítottak a fogyasztókhoés ex­portra. A szerződéskötés száadatai- ból is néhány mutató: 67 ezer libára, 20 ezeouly- kára, 2342 kacsára, « 198 mázsa csirkére köttek szerződést. Dicséretre méltó és iveten- dő a földművesszövetkejti dol­gozók társadalmi munája is. Jászszentlászlón példáu a tsz területén egy éfületbe házi­boltot létesítettek, hogy íe kell­jen az arra lakóinak 3-4 km-t bejárni a községié keiyérért, sóért, cukorért. Apáror a TÜ- ZÉP-telep hídméragénec leállí­tásánál mintegy 200 fcrint ér­tékű társadalmi nunkál végez­tek. Versenyben vgzik a szer­ződéskötést, tagszevezést, rész­jegy befizettetést. A legutolsó nyolc hónap alatt K)0 új tagot szerveztek be, 182 ezer forint részjegybefizetés tétént és 35 ezer forint értékű íz elvégzett társadalmi munka. T. M. Készül a Gelka új otthona Balszerencsés voltam ennél a riportnál. A jelenlegi üzlethe­lyiségben majdnem belepottyan- tam az egyik tv-dobozba és az utolsó pillanatban kaptam el egy rádiót, amikor pedig Kiss Zoltán vezetőt kerestem az építkezésnél, vendégfogadásként jó indulattal csaptak össze a kőművesek malterral. Igaz is, miért okvetetlenkedem ott, ahol dolgoznak. A mélyépítő helyén kezd ki­alakulni a GELKA-szerviz új otthona. Kiss Zoltán már a megvalósulásról beszél, én még csak a nyers falakat látom. Korszerű és modemül berende­zett terem fogadja majd a be­lépőt, fotelek, virágok és rend. A sarki átvevőből lép be az ember az ésszerűen beosztott, szorosan vett műhelyekbe, ahol külön helyiségben lesz a tv, a rádió és a háztartási gépek ja­vító részlege és a képcsőszerelő műhely. Lesz elég hely a rak­tározásra is. Már ott vannak a villanyszerelők is, és minden remény megvan, hogy határidő­re, vagy ha egy kis csúszással, de a nyárra megnyitják az új szervizt. Érthetően már alig várják, mert a munka szaporo­dik, a régi helyiségben most már tényleg csak a levegőben lehet közlekedni és majdhogy­nem az utcán kénytelenek a készülékeket tárolni. Annyit még elmondott a vezető, hogy néhány újabb szolgáltatás is be­indul majd, mint például az ügyelet, de erről majd később tájékoztatjuk a város lakossá­gát. Tóth György Kiállítás Kis fehér kartonlapra nyom­tatott meghívón invitál szeré­nyen a Kiskun Múzeum és a városi tanács művelődésügyi osztálya, a művelődési ház kép­zőművész körének 15 éves ju­bileumi kiállításának megnyitá­sára. A kiállítást április 4-én, délben 12 órakor nyitotta meg Bányai Ferenc, a városi pártbi­zottság osztályvezetője. Meg­nyitó szavaiban megemlítette, hogy milyen szoros összefüggés­ben van a 20 és a 15 éves év­forduló. A Móczár Károly festő­művész, rajztanár által 15 éven át vezetett, irányított képzőmű­vészkor is az eltelt két évtized szülötte. H úszéves fennállása óta tag­jai közül többen szereztek rajz­tanán diplomát és több százan hasznosítják tehetségüket mun­kahelyükön környezetük szépí­tésére, végsősoron a szocialista embertípus kialakítására. A két teremben most kiállított 70 kép is egy újabb sikeres év mara­dandó munkájáról számolt be, ezen a hagyományos, évről évre megismétlődő kiállításon. Felrobban! a talált gránátgyutacs Gyors ütemben fejlődik a minisztériumi vállalattá előlépett Kis­kunfélegyházi Műanyaggyár. Az új irodaház építése a gyártelepen befejezés előtt áll. — (Tóth Sándor felvétele.) Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Szondi Ildikó (any­ja neve: Nagy Ilona), Kiss Éva (Kacziba Éva), Major Tamás (Hor­váth Hona), Lajos Anikó (Fazekas Anna), Vincze Borbála (Koncz Bor­bála), Sipos István Károly (Árva- Tóth Julianna), Tarjányi Sándor (Sándor Julianna), Bense Julianna (Véninger Julianna), Péter-Szabó Terézia Éva (Bódog Terézia An­na), Makány Ildikó (Tarjányi Má­ria), Losonczi Róbert Mihály (La- czkó Ilona Éva), Horváth Éva Il­dikó (Soós Éva), Fontos Edina Ka­talin (Mezősi Katalin Anna), Hege­dűs Csilla (Radó Zsuzsanna Ibolya), Térjék Veronika Rozália), Tóth Ve­ronika), Cseri Judit (Palásti Matild), Csányi István (Reidinger Margit). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Agár­di Sándor és Kolozsvári Mária. MEGHALTAK: Gácsi-Kis István Kiskunfélegyháza, Molnár Béla u. 49. Csáki Pál Kiskunfélegyháza Bankfalu. Füvestó u. 28. Kövesdi József, Kiskunfélegyháza, Klapka utca 13. Sallai Imre Kiskunfélegy­háza, Semmelweiss utca 44. Seres Jánosné Tímár Mária Kiskunfélegy­háza, Béke utca 5. Zsadányi Fran­ciska Kiskunfélegyháza, Árpád ut­ca 3. Petrezselyem Jánosné Nagy Erzsébet, Héderi Antal u. 11. Nagy József Kiskunfélegyháza, xn. tanya 54. Cserenyi János Kiskunfélegyhá­za, Vili. tanya 10. KISKUNMAJSA SZÜLETTEK: Barina Erika (Ka­posi Erzsébet Anna), Beke Zoltán (Péter-Szabó Mária), Kasza Antal (Kasza Mária), Horváth Zoltán (Péter-Szabó Margit), Péter-Szabó Csaba József (Mizere Margit), Kuk- iis Ildikó Margit (Farkas Jusztina), ördög Éva (Mészáros Margit), Je­gyes-Molnár Gábor (Vida Matild), Tóth János (Sípos Ilona), Török Anikó (Czeglédi Éva), Rácz János (Tóth Erzsébet), Tóth Jolán Katalin (Máté-Tóth Jolán), Ern Katalin (Cserényi Mária), Kolompár Zoltán (Kolompár Gizella). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Ma­gyar Imre és Szikora Katalin. MEGHALTAK: Varga Antal 81 éves, Csuka Mihály 73 éves, Cson­tos Mihály 71 éves, Harkai Antalné Hajas Erzsébet 77 éves, Nemcsok Bálintné Tóth Döme Etelka 76 éves, Balogh Lászlóné Cirkó Rozália 66 éves, Süli-Csontos István 58 éves, Barkó-Nagy József 79 éves, Herda- Nagy János 80 éves, Molnár Ist­vánná Balogh Mária 85 éves és Petrovics Antal 85 éves korban. A második vlágháborúból visszamaradt rolxenóanyagok, különböző lőszerei, tüzérségi gránátok, még hús év elmúl­tával is nagy veszlyt jelente­nek, különösen a gyrmekek szá­mára. Ezért mindn szülőnek, pedagógusnak kötlessége a gyermekeket felvilgosítani: Ha valamilyen lőszert vagy fegy­vert találnak, azonal jelentsék be a rendőrségen, de ne nyúl­janak hozzá, ne úszkálgassák, mert könnyen mé életükbe is kerülhet ez a jáfck. Április 5-én ké kisgyermek, a 15 éves Tápod János a 9 éves Kiss János Kiskunfélegy­háza határában a friss szántás­ban egy, a másocik világhábo­rú óta a földber heverő kézi­gránátgyutacsot aláltak. Ta- podi János a vezedelmes rob­banóanyagot eg» vasdarabbal ütögetni kezdte, amely ennek következtében hlrobbant. A gránátgyuta:s robbanása és repeszdarabjai Tapodi János bal kezefejét és combját súlyo­san összeroncsolta míg Kiss Já­nos a repeszdariboktól és a légnyomástól szerencsére köny- nyebben sérült meg. A két gyermeket a kiskunfélegyházi kórházba szállították. Ez az eset ismét arra figyelmeztet, hogy világosítsuk fel gyerme­keinket. Megjegyzés Mi az oka? Annak ellenére, hogy évi 16 000 forint állami támogatást kap a kiskunmajsai községi sportkör, nem ad magáról egyáltalán élet­jelt. Azt mondják, a helyi sport- rajongók szűkkeblűek, mások azt állítják, hogy a szervezés lagy­matag és ismét mások azt hajto­gatják, hogy maga a hivatalos község nem törődik a sporttal, mondván, hogy az iskolákban úgyis eleget sportolnak. Bármint légyen is a dolog, nem engedhető meg, hogy a viszony­lag elég mozgalmas és eredmé­nyes múltra visszatekintő sport­kör, mely elvégre mégis elég te­kintélyes állami támogatást kap, csak úgy egyszerűen elhaljon. Kiskunmajsa elég nagy hely ági­hoz, hogy a sport ne zsugorodjon az iskolák falai közé. De talán ne is az okokat keressük, hanem inkább tegyünk valamit az ügy érdekében. A szurkolóknak FÉLEGYHÁZI VASAS- KALOCSAI KINIZSI 2:1 (1:1) Kissé szeles, de szép labdarúgó­időben megérdemelt győzelmet ara­tott a sokat támadó, de gólhelyze­teit még mindig nem kihasználó hazai csapat. yasas-támadásokkal kezdődött szél ellen is a mérkőzés, ellentá­madás után Cseh veszélyes szabad­rúgást védett, de már a harmadik; percben Vass tiszta helyzetben kö­rok hagyták ki a legjobb helyze­teket is. Vass újabb szép beadását Makai emberbe lőtte. Szép akció végén Lengyel lőtt mellé jó hely­zetben. Sahin II. hosszú szabad­rúgását Sahin I. kapásból lőtte fö­lé. A vendégek alig jutottak át a félvonalon, de Ádám bombája léc fölé szállt, majd egy tiszta tizen­egyest nem adott meg az egyébként is gyenge játékvezető, még két jó helyzet maradt kihasználatlanul, s UTA K FELEGYHÁZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Járási-Városi Bizottságának lapja. Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: dr.. Weither Dániel. FeLelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Szabadság tér. Telefon: 1-15 és 2-61. A lapot árusításban a félegyházi járás postahivatalai terjesztik. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Tel.: 11-85. index: 25 906 Sahin nem hibázott. zelről hibázott. Két eredménytelen szöglet után Makai lövését védte a kapus. Üjabb szabadrúgáshoz jutot­tak a vendégek, és a csavart lö­vés Cseh kezéről a léc alá pattant. Viharos ellentámadásokat vezetett a Vasas, előbb Lengyel hagyott ki egy nagy helyzetet, de a félidő közepén szép akció végére Makai egyenlítő gólja tette fel a pontot. Az egyenlítés szárnyakat adott a csapatnak, de a legszebb akciókat sem sikerült góllal befejezni. Ádám remekül ugrott ki, de közelről a kapusba lőtt, majd szöglet után Sahin jó helyzetből kifelé fejelt. A második félidőben a szél a ha­zai csapatot segítette. Szinte egy- kapura játszott a Vasas és Vass ( nagyszerű beadásából Sahin I. meg- > szerezte a vezetést. Két újabb ) eredménytelen szöglet jelezte a ha- s zaiak fölényét, de a kalocsai vé- ? delem jól rombolt, vagy a csatá­vége lett a mérkőzésnek. A védelemből Bense és Talárcsik, a két fedezet játszottak jól, a csa­társorból elsősorban Vass dicsér­hető, de a többiek is javuló for­mában játszottak. Akarás, lelkese­dés jellemezte az egész csapatot. FÉLEGYHÁZI HONVÉD- KECSKEMÉTI DÓZSA II. 1:0 (1:0) A tíz emberrel kiálló Dózsa csak túlságosan kemény játékkal tudta ellensúlyozni a Honvéd jobb játé­kát. A mérkőzés sorsát az első fél­időben Savanya szép gólja döntötte el. A VASÁRNAP SPORTJA Vasárnap, április ll-én nehéz pró­ba előtt áll a Vasas. Idegenben játszanak Mezőtúr ellen. A vasár­nap mutatott lelkes játékhoz, ha a kapu előtt nagyobb határozottság is párosul, nem reménytelen a pontszerzés. S. László kiskunfélegyházi fia­talember ellen már hétszer volt szabálysértési eljárás. Legutóbb 4Q napi elzárásra ítélték. Büntetésé­nek letöltése után a városi ta­nácstól 200 forint elhelyezkedési segélyt kapott, hogy néhány nap­ra legyen kitartása, egy újabb, jobb élet megkezdéséhez. Sajnos, S. L. nem okult az elzárásból és a pénz kézhezvétele után olyan „görbe” estét csinált ismerősei­vel, amely rendőrségi eljárással fejeződött be, reméljük ez tanul­ságul szolgál részére. Tudom, hogy velem együtt sok olvasónkat elkeserít az ilyen hír. Húsz év telt el felszabadulásunk óta, és még mindig vannak — sajnos, szép számban — olyanok, akik visszaélnek a törvény által biztosított lehetőséggel. Néhány perccel később azonban egy örömhírt jegyezhettem be füze­tembe. Ez az örömhír a követ­kező: Boros Sándor ács, Kiskunfél­egyháza, Attila utca 22. szám alatti lakos a Mónus Illés utca 2. számú ház előtt egy erősen hasz­nált állapotban levő pénztárcát talált, amikor felvette, csodálkoz­va látta, hogy a kopott erszény duzzad a százasoktól. Ütja egye­nesen a rendőrkapitányságra ve­zetett, ott szám szerint jegyző­könyvbe foglalták a pénztárca tartalmát: 1620 forint volt benne, ezenkívül személyi igazolvány és különböző iratok. A pénztárca tulajdonosának ne­ve: Tóth János, lakása: Kiskun­félegyháza, XII. körzet 59. tanya. Ö már elsiratta az elvesztett pénzt, persze nem tudhatta, hogy nem a S. László típusú ember, hanem Boros Sándor kezébe ke­rült. És amikor a 77 éves idős ember elé leszámolták az 1620 forintot, könnyes szemmel kö­szönte meg. Boros Sándor ács be­bizonyította, hogy jó a pénz a háznál, de a becsület ennél sok­kal többet ér. Tóth Miklós

Next

/
Oldalképek
Tartalom