Félegyházi Közlöny, 1965 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1965-01-15 / 2. szám

X. évfolyam, 2. szám Kiskunfélegyháza, 1965. jan. 15. Világ proletárjai, egyesüljetek Arat 60 fillér • • • • KOM Brigádgyülések, párttaggyűlések a közös gazdaságokban ^4 gyógyítás szolgálatában Kórházunk a számok tükrében Az év első napjától az utol­sóig, éjjel-nappal, három mű­szakban üzemel egyik legna­gyobb, de legfontosabb „üze­münk” a városi kórház. Nem termel exportra, működése lát­szólag deficites, mert az évente ráfordított 12 mil­lió forintból mindössze fél milliót térítenek meg a betegek közül azok, akik nem rendelkeznek semmiféle bizto­sítással. Mégis felbecsülhetetlen, és forintban kiszámíthatatlan az a hatalmas érték, amit a befek­tetett milliók, de elsősorban a kórház dolgozóinak tudományos és gyakorlati, szellemi és fizikai munkája jelent. A kórházban 187 dolgozó: 22 orvos, 88 ápoló- és' mű­tősnő, laboráns, 14 admi­nisztrátor, 20 műszaki em­ber, 25 takarító és 18 kise­gítő teremti meg a betegek számára a kényelmes, nyugodt légkört, a gyógyítás alapvető feltételeit. Kívülállók alig tudnak róla, de a betegek nagyra értékelik, hogy tiszta helyiségekben, tisz­ta ágyon felehetnek, kellemes meleg van a szobában és folyo­són, idejében megkapják a reg­gelit, ebédet, vacsorát, amit ki tudja hányféle változatban állí­tanak elő a nagy konyha dol­gozói. Szól a csengő, ég a vil­lany, még akkor is, amikor a városra sötétség borul, van hi­deg és meleg víz, sőt, még a lift is működik. S amikor a se­bészek a megfeszített munka után falfehéren kitámolyognak a műtőből, vagy az ügyeletes belgyógyász a rácsot- kapun fá­radtan, de elégedetten és mo­solyogva. Ebben a mosolyban benne van a kórház minden dolgozójának munkája. De nézzünk néhány számot is. A 277 ágyas kórháznál}; nyolc osztálya van. Az elmúlt évben a belgyógyászaton !*38, a se­bészeten 1711, szülészeten 2811, a gyermeki-sztályon 789, a gégészeten Í---Í, a fer­tőzőosztályon 472, a tüdő­osztályon 81, az újszülött oszályon 749 beteget kezel­tek és gyógyítottak meg. A közös gazdaságok pártalap- szervezeteinek titkárai az el­múlt napokban értekezleten be­szélték meg a zárszámadó köz­gyűlések politikai és gazdasági előkészítéseinek legfontosabb tennivalóit. Az értekezlet részt­vevői felszólalásukban beszá­moltak az eddigi előkészületek­ről, a leltározó bizottságok munkájának tapasztalatairól. Ezekből a felszólalásokból az tűnik ki, hogy az említett bi­zottságok körültekintően látták el feladatukat és pontos leltá­rak állnak a szövetkezeti gaz­dák rendelkezésére. Jelenleg a zárszámadások technikai előkészítése folyik az irodákban és az ellenőrző bi­zottságok is megkezdték a mér­legbeszámolók felülvizsgálását. A pártalapszervezetek azzal járulnak hozzá a közgyűlés si­keréhez, hogy vezetőségi ülése­ken, azután pedig taggyűlése­ken elemzik az elmúlt évi gaz­dálkodás tapasztalatait és fog­lalkoznak az idei tennivalókkal. A pártalapszervezetek kezde­ményezésre a közös gazdaságok többségében a zárszámadó köz­gyűlés előtt brigádgyűléseket tar'.anak. Jászszentlászlón a he­lyi tsz-ek brigádjai közül négy már meg is tartotta az említett értekezletet. Az elmúlt évi gaz­dálkodás tapasztalatait, a jöve­delemelosztás és a vezetés to­vábbfejlesztésének módszereit vitatták meg. Csővázas székeket gyártanak Hat hónap alatt 50 ezer csővázas széket készítettek a kiskunmaj- sai finommechanikai gyár dolgo zói az iskolák számára. A mun­kaverseny eredményeként a gyá r elmúlt évi tervét példamuta­tóan teljesítette. Fényképünkön az üzem egyik kiváló dolgozója, Sípos Zoltánné látható a csővázak fúrása közben. (Lakatos József felvétele.) Elkészült a városi tanács első félévi munkaterve A városi tanács 1965. első félévében elsősorban a végre­hajtó bizottság és állandó bi­zottságok 1964. évi tevékeny­ségéről szóló beszámolókat, majd a járási-városi népi el­lenőrző bizottság tevékenysé­gét, ez évi munkatervét bírál­ja el. Egyik legfontosabb felada­ta lesz a tanácsnak, hogy ter­melőszövetkezeteink 1964. évi gazdálkodásának eredményeit és hiányosságait elemezze, majd a szőlő- és gyümölcste­lepítés, s az ezzel kapcsolatos járulékos beruházásokról tájé­koztassa a város lakosságát. Ugyancsak az első félévben kerül napirendre az 1964. évi költségvetési zárszámadás, va­lamint az 1965. évi költségve­tés végleges megállapítása, va­lamint az 1965. II. félévi mun­katerv megtárgyalása, jóváha­gyása. Az egyes napirendi pontok előkészítésében a tanács veze­tő szakemberei vesznek részt meghatározták a beszámolók elkészítésének és leadásának határidejét is, ami biztosíték,} hogy a tanács ez évben is jól felkészül a legfontosabb, s köz­érdekű kérdések megvitatásá­ra. Reméljük mielőbb a ta­nács elé kerül a város kom­munális ügyeinek kérdése, s ebben az égetően sürgős lakás- probléma is. B. L. És most nézzük meg, mennyit költ a város egészségügyi célok­ra egy esztendőben. A kórház évi költségvetése 9,3 millió fo­rint. Körzeti orvosi ellátás 1,9 millió forint, a rendelőintézet 1,6 millió, az üzem- egészség vé­delmi szolgálat pedi ' 80 ezer forint, összesen 13 rra U’ó forint, a város 40 millió fc. jjtos költ­ségvetésének 30 százaléka.-un-ru-n.n.ny ^ , Hírünk a nagyvilágban Bizonyosan olvasóink is úgy vannak vele, hogy ha valahol városunk nevével találkoznak, egy kicsit megdobogtatja a szí­vüket. Különösen akkor, amikor megfeszített munkánk gyümöl­csét, eredményeinket adják tud- tut a világnak azok a városunk­ról szóló szavak. Így történt ez a közelmúltban is, amikor a Népszabadságban olvashattuk a hírt: ötmillió fo­rint értékű dísztollat termeltek az elmúlt évben a Kiskunfél­egyházi Tollfeldolgozó Vállalat dolgozói. A dísztollak zöme Kis­kunfélegyházán készül és külö­nösen a párizsi divatszalonok kedvelik ezt az exportcikkün­ket. Hadd tegyük ehhez hozzá a jó hírt! A tollfeldolgozó vállalat mun­katermeinek egy részét az el­múlt évben korszerűsítették. En­nek az átalakításnak is szerepe volt abban, hogy a dolgozók munkakedve és versenylendüle­te az előirányzat mintegy egy­millió forintos túltelj esítését eredményezte. fovább gyarapodott a város lakossága A kiskunfélegyházi anya­könyvi kerület anyakönyvében 1964-ben 810 születést jegyeztek be, ötvennel kevesebbet, mint az előző, 1963. évben. A halálesetek száma viszont örvendetesen csökkent. Még 1963-ban 418 haláleset fordult elő, 1964-ben csak 378, negy­vennel kevesebb, mint az elő­ző évben. Ezekből a számadatokból könnyen kiszámíthatjuk a vá­ros természetes szaporodását: a 810 születéssel szemben 378 ha- ’ láleset áll, így városunk lélek­számú az elmúlt esztendőben 432 fővel gyarapodott. A házasságkötések száma 1963-ban 308 volt, 1964-ben pe­dig 330, tehát 22 ifjú párral több lépett a családalapítás út­jára, mint az előző évben. 570 hold zöldség A mezőgazdasági termékek felvásárlásának szilárd bázisát jelentette már az elmúlt évben is, a termelési szerződések rend­szere. Az idei évre szóló szer­ződéskötések már a múlt év második felében megkezdődtek, és ennek eredményeként szá­mos növényféleségből már az eredeti c-iőiifenyzatot-' túl is tel­jesítették. Különösen szívesen szerződnek a közöi gazdaságok zöldségfélék termesztésére. A tervezett 535 hold zöldségfélé­vel szemben a MÉK kiskunfél­egyházi kirendeltsége eddig 570 holdra kötötte meg a szerződést. Jó ütemben halad a fűszer- paprika- és a cukorrépa-ter­mesztési szerződések megköté­se is. Fűszerpaprikából a terve­zett 300 holdból eddig 250 hold­ra szerződtek, ami 30 holddal nagyobb a tavalyi vetésterület­nél. Cukorrépából 430 hold be­vetésére kötelezték eddig ma­gukat a termelőszövetkezetek. A dohány-szerződéskötési előirány­zatot már teljesítették. Növelik a talajerőt A talajerő pótlása érdekében a feiegybÁzi járás ts*-e<ben a jelenlegi kilencezerről 13 ezer mázsára emelik az évi műtrágyafelhasználást. A tarló­ba zöldtrágyának alkalmas nö­vényeket is vetnek, s ezzel egé­szítik ki a rendelkezésre álló szervestrágyát. Ahol erre lehe­tőség van, a talajszerkezet ja­vítására a lápföld-kitermelést is fokozzák. Az előirányzatok szerint 24 millió forintot költenek majd különböző beruházásokra. Eb­ből kilenc és fél millió forint­ért gépeket vásárolnak, a többit pedig főleg közös gazdasági épületek létrehozására költik. Sikeres év a Petőfi énekkar mögött A múlt évben több ízben be­számoltunk a félegyházi Fegy­veres Erők Klubja Petőfi ének­karának szerepléséről, amely minden alkalommal öreg­bítette városunk kórus hagyo­mányainak hírnevét. Kimaradt a beszámolókból, hogy utoljára Székesfehérvá­rott szerepeltek, mint az egyet­len olyan helyőrségi kórus, melyet a Honvédelmi Minisz­ter erre a kultúrünnepségre meghívott. A sikeres szereplés elismeréseként a Petőfi ének­kar tízezer forint jutalmat ka­pott. Ebben az évben is jelentős tervei vannak Kapus Béla kar­nagynak, a kórus vezetőjének. Pályaválasztási tanácsadó szolgálat A nak fiatalok pályaválasztásá- elősegítésére tanácsadó szolgálat működik Kiskunfél­egyházán, a városi tanács munkaügyi osztályának helyi­ségében. A tanácsadó szolgálat minden héten, kedden délelőtt 8-tól 11-ig tart ügyeletet a munkaügyi osztályon. Felvilá­gosítást nyújtanak a középis­kolai tanulás, a szakmaválasz­tás és szakmatanulás iránt ér­deklődőknek. A tanácsadó szolgálaton kívül természete­sen felvilágosítást szerezhet­nek pályaválasztási kérdések­ben az érdeklődők, a gyermek osztályfőnökétől, vagy az ipari- tanuló-intézet vezetőitől. Elsősorban részt kívánnak ven­ni minden dalostalálkozón és fesztiválon, s az itthon adott műsorok mellett a járás mű­velődési házainak programját kívánják színesíteni. A legna­gyobb élményt jelenti majd a kórus tervbevett csehszlovák— lengyel turnéja, amelyen sok helyen lépek fel. Az énekkarnak jelenleg hat­van tagja van, azonban kívá­natos lenne, hogy a kórus to­vább erősödjön és . elérje a nyolcvanas létszámot. ]\öveksxik a tss-ek gépparkja A kiskunfélegyházi terme­lőszövetkezetek négy évvel ez­előtt 17 erőgéppel rendelkez­tek. Az azóta eltelt rövid idő alatt traktoraikat rrfegötszöröz- ték és jelenleg 85 erőgépük van. Megnövekedett géppark­juk segítségével a talajmur.kák jelentős részét saját traktora­ikkal végezték el. A terhek szerint traktorállományukat és a hozzávaló munkaeszközöket ebben az évben tovább gyara­pítják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom