Félegyházi Közlöny, 1964 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1964-05-29 / 22. szám

VUág proletárjait egyesüljetek Arat tstí fillér • % Fönn KÖZLÖNY IX. évfolyam, ZZ. szám A PETŐFI NÉPE FÉEEGTHAZI KIADÁSA Kiskunfélegyháza, 1961. máj. 39. Híradás a földekről Jó ütemben halad a növényápolás, az aratásra készülnek a gépállomások A járás és a város közös gaz­daságaiban az elmúlt napokban vezetőségi ülésen tárgyalták meg az időszerű mezőgazdasági munkákat, az aratásra és a cséplésre való felkészülési. A tapasztalatok szerint a növényápolás általában jó ütemben halad. A gazdák anyagi érdekeltségé­nek növekedése, a magasabb termésátlagok premizálása ked­Unnepélyes úttöröavatás A Bajcsy-Zsilinszky Endre és a Móra Ferenc Általános Is­kolákban vasárnap rendezték meg bensőséges ünnepség kere­tében az úttörők és kisdobosok aratását. Az ünnepségeken mind a két iskolában sok szülő és vendég vett részt. Az újonnan felavatott úttörőknek és kis­dobosoknak kulturális műsor­ral kedveskedtek az iskolák nö­vendékei. vezően hatott az igyekeztre, a szorgalomra. A családi műve­lésre kiosztott kapások nagyobb részét már megszabadították a gyomoktól. Késlekedés csak he­lyenként fordult elő. A maga­sabb terméseredmények érdedé­ben fontos, hogy a növényápo­lást mindenütt jó minőségben végezzék, és kukoricából, nap­raforgóból, azonkívül cukorré­pából is meg legyen az a nö­vényállomány, amely a tapasz­talatok szerint a jó terméshez nélkülözhetetlen. A kalászosok betakarításá­hoz 34 kombájn és 55 ara- iógép áll a közös gazdasá­gok rendelkezésére Kiskun­félegyházán és a járás köz­ségeiben. A tavalyihoz képest mintegy 25 százalékkal növekedett a kom­bájnok és aratógépek száma. Kiskunfélegyházán a kalászo­soknak 100 százalékát, a közsé­gekben pedig 90—95 százalékát géppel tudják learatni. Ennek ellenére a termelőszövetkezetek többségében a gépi aratás gon­Áz új gabona fogadására készülnek A malom előtt nem állnak még hosszú kocsisorok, a lisztes molnárok most még „csak” két műszakban dolgoznak, de nagy előkészületeket találunk az új — és most már minden remény megvan rá — bőséges gabona- termés méltó fogadására. Virágos utcák, bxankon (Tudósítónktól.) Ha idegen vetődik Szánkra, meglepődik a község gyors szépülése láttán. A házak előtt mindenütt virág, a község szívében remek kis park. A szankiak azonban nem nyugszanak „babérjaikon”, ha­nem továbbfolytatják a község szépítését. A községfejlesztési alapból el­készült a járda az állomástól a Rákóczi utcáig, valamint a Béke úton is lerakták az eddig még hiányzó cementlapokat, s így a két utca most már végig cementlapos járdát kapott. Megindult a munka társadal­mi összefogással a mellékutcák csinosítására, olyan formában, hogy amelyik ház előtt még nincs virágszegély, ott azt mi­nél előbb elkészítik. Csábrády János Olyan rend és tisztaság fogad a malomban, mint a patikában, amikor felkerestük, és Szemeré- di László elvtárstól, a malom vezetőjétől érdeklődtünk az idei felkészülésről. — A malom harmincegy dolgo­zója és minden berendezése ké­szen áll arra, hogy a cséplés után három műszakban napon­ta 410 métermázsa gabonát meg­őröljön. A bőségesnek ígérkező gabo­natermés raktározási gondjai­nak enyhítésére is komoly intéz­kedéseket tett a Malomipari és Terményforgalmi Vállalat: a Villanymalom udvarán épül már — és a jövő héten befejezik — a három szín, amelyek 170—180 vagon befogadására lesznek al­kalmasak. A régi Viktória-ma- lom telepén 70 vagonos szín épül, a Semperger-féle kismal­mot pedig mintegy 80 vagon tá­rolására teszik alkalmassá. T. M. dós előkészítése mellett arató­párokat is szerveznek. Ez az in­tézkedés helyes, mert kedvezőt­len időjárás esetén szükségessé válhat a kézi kaszások munká­ba állítása is. A gépállomásokon már be­fejezéshez közeledik a ga­bonabetakarító eszközök ja­vítása. A Kiskunfélegyházi Gépállomá­son június 10-én, a kiskunmaj- sain pedig június 7-én tartják a gépszemlét. Addig valamenv- nyi kombájnt, aratogépet, és cséplőgépet kijavítanak, azon­kívül működését is kipróbál­ják. Milyen lesz Kiskunfélegyháza? Tervek, Javaslatok a városfejlesztésére Nagy tábla a kis tanácste­remben, rajta néhány térkép, amelyről Comszki Tamás mér­nök ismertette a város vezetői­nek és a meghívott szakembe­reknek Kiskunfélegyháza jövő képét. Jó munkát végeztek a terve­zők és számoltak a realitások­kal, népgazdaságunk erejével. A jelenlevők előtt világossá vált, milyen nagyarányú fejlő­dés előtt áll, belátható időn be­lül hogyan alakul át gazdag iparral rendelkező mezőgazda- sági várossá Félegyháza. Egymásután szólaltak fel a jelenlevők, s a tervvel kapcso­latban elmondották véleményü­ket. Szinte mindenki javasolta, hogy a balesetveszélyes 5. szá­mú fő útvonal kerülje meg a A legjobbak között A Finommechanikai Vállalat kiskunma.jsai telepén dolgozik Lödri János betanított munkás. A szakmát rövid idő alatt kitünően el­sajátította és tervét rendszerint 5—10 százalékkal túlteljesíti. — Két vagon méz értékesítésére szerződtek a méhészek Virágzik az akác. az illatos lombok alatt már serényen dol­gozik 1200 méhcsalád. Az 54 ta­gú Petőfi Méhészeti Szakcsoport ebben az évben két vagon méz­re szerződött, ami a tavalyinak HUSZONHÉT ÉV Gyermeknap Május 31-én, vasárnap a kis­kunfélegyházi és külterületi is­kolák többségében gyermekna­pot rendeznek. A városban má­jus 31-én délután 2 órakor az öt-hétéves fiúk és lányok rol­lerversenyt tartanak a tanács­háza előtt. A győzteseket jutal­mazzák. Délután 4 órakor a Móra Ferenc Művelődési Ház­ban bábműsort tekinthetnek meg az érdeklődők. A gyermek­napon bonyolítják le az úttö­rők Ki mit tud vetélkedőjének második fordulóját délelőtt 10 órakor a szakmaközi bizottság epuieteben, 1937. szeptember elsején fiatal, új ta­nító került a csó- lyosi úti általános iskolához. Molnár Lajosnak hívták az akkor pályája kez­detén álló 25 éves tanítót, s maga sem gondolta, hogy 27 éven keresztül fo­lyamatosan ott vizs­gáztatja majd a ta­nyai gyerekek ezre­it. Hosszú ideig egy­maga tanított, előbb hat, majd nyolc osz­tályt és ismertette meg a betűvetéssel. számolással, az el­hanyagolt tanyai parasztság hozzá ke­rült gyerekeit. Ma­ga az iskola, mint mondja. külsőleg, belsőleg. tartalmi- lég hihetetlen válto­záson ment keresz­tül. s ezt csak az tudja felmérni, aki ennyi időt töltött el ugyanazon a he­lyen. A körzetesítés óta csak alsó osztályo­sokat tanít, s azokat sem egyedül. Segí­tőtársa Csendes Mi- hályné, aki rengete­get tanul Molnár Lajos közel három évtizedes nevelői ta­pasztalataiból. Az iskola felszerelése is hűen tükrözi a nagy változást, amin ke­resztül ment tanyai nevelésünk. Szem­léltető eszközökkel, s más felszereléssel jól ellátottak, s nagy érdeme van abban, hogy az iskola szü­lői munkaközössége annyi segítséget ad az iskolának. Huszonhét év után most valószínűleg a városba kerül, de mint mondja, „Nem is tudom, hogyan fogjuk feleségem­mel együtt megszok­ni a városi életet”. Saját továbbkép­zésével is sokat tö­rődik. A marxista— leninista esti egye temre iratkozott be, hogy tovább képez­ze magát és tudásá bál, amíg ereje fut ja, minél többet ad jón át a fiataloknak. éppen a duplája. Mivel hazánk­ban a mézfogyasztás alacsony, főként exportra kerül az emlí­tett mennyiség. Néhány hét múlva a nógrádi akácosokba vándorolnak a méhészek, ahol a későbben virágzó fák még je­lentős hordási lehetőséget bizto­sítanak. A méhészek tevékenysége is­merős a városban. A szorgos méhek elősegítik a gyümölcsösök és a takarmánynövények bepor­zását. Sajnos, azonban előfordult olyan eset is Alpáron, hogy a legnagyobb mézhordás idején permetezték a gyümölcsösöket ami természetesen jelentős kárt okozott a méhcsaládokban. A szakcsoport tagjai az uta­zásokat gyakran tapasztalatcse­rével kötik össze. Tavaly Gödöl­lőn voltak, az idén, a pergetés után háromnapos csehszlovákiai útra készülnek. A lelkes kiskun­félegyházi méhészek tehát az anyagi haszon mellett kelleme­sen töltik el szabad idejüket. Tóth György várost, s a vasút felettes szer­vei gondoskodjanak elsősorban a Halasi úti hármas sorompó megszüntetéséről. Perényi főmérnök kérte, hogy építsék be a tervbe a néhány év múlva Félegybázát is érintő földgáz hasznosítását, a veze­tékek elkészítését. Dr. Nagy Miklós, a Szegedi Vízügyi Igaz­gatóság szakembere arra hivla fel a figyelmet, hogy a Félegy­háza területén rendelkezésre álló nagy mennyiségű és óriási kalória értékű hévizeket hasz­nosítsák a tervezők, mert ezzel a közintézeteket, lakóépületeket thermálvízzel fűthetik, s ipari­mezőgazdasági célokra is fel­használhatják azt. Szó esett az egészségügyi, mű­velődési intézmények elhelyezé­séről, a kulturált kereskedelmi hálózat kiépítéséről, s minden­ről, ami egy város lakóinak az életét az eddiginél sokkal szebbé, kényelmesebbé tehet'. , B. L. Dalos-íaliílliozó Május 24-én 16 órakor Kis­kunfélegyházán a Móra Ferenc Művelődési Házban került sor a kulturális szemle befejező rendezvényének lebonyolítására. A találkozón az énekkarok mi­nősítésére került sor A részt vevők közül arany fokozatú ok­levéllel jutalmazták a közgazda- sági technikum, a fegyveres erők klubja és a Móra Ferenc Művelődési Ház énekkarát. Ezüst fokozatú oklevelet kapott a kiskunmajsai művelődési ház és a Móra Gimnázium kórusa, bronz fokozatú oklevelet a Pe­tőfi Gimnázium énekkara. A kiskunmajsai gimnázium ének­kara emléklapot kapott. A kar­vezetők közül kiemelkedő telje­sítményt nyújtott Kapus Béla karnagy, aki öt énekkart készí­tett fel a dalostalálkozóra, s azok közül három arany, egy ezüst és egy bronz besorolást kapott. A jól sikerült énekkari találkozó alapján jövőre is meg­szervezzük a dalos-találkozót. Dobák Ernő Negyven lakás az új bérházakban Több mint 6 millió forintos költséggel két új bérház épül Kiskunfélegyházán a Kossuth Lajos utcában. Az egyik épület­ben 24, a másikban 16 lakást alakítanak ki. Az építkezés jó ütemben halad és jelenleg az emeleti lakások falait rakják. Néhány nappal ezelőtt bizonyos fokú anyaghiánnyal is küszköd­tek. azonban Bona Mihály épí­tésvezető derűlátóan ítéli meg a helyzetet. Véleménye szerint a brigád teljesíteni tudja azt a vállalását, hogy december 15. helyett már novemberben átad­ják az új bérházakat. Az említett bérházak a kecs­keméti Leninváros kockaházai­hoz hasonlítanak majd. Az elő­szobákba beépített szekrénye­ket helyeznek el, azonkívül gon­doskodnak babakocsi- és motor- kerékpár-„garázsokról” is. A pincerészben pedig mosókonyha kap helyet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom