Félegyházi Közlöny, 1964 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1964-09-18 / 38. szám

A PETŐFI NÉPE FÉLEGYHÁZI KIADÁSA Első a félegyházi gépállomás A Gépállomások Megyei Igaz­gatóságának megállapítása sze­rint a megyében a Kiskunfél egyházi Gépállomás tervteljesí­tése a legmagasabb a nyári idénymunkában. Ennek ered­ményeként a megye 13 gépállomása kö­zül az első helyre került. A sok elemző számadat közül legelőször is az tűnik szemünk­be, hogy a nyári idény alatt az aratógépek és a kom­bájnok teljesítése 150 száza­lék, jóval meghaladja a me­gyei átlagot. Ez két dologból adódik: egyik az, hogy a gépállomás jól fel­készült műszakilag az aratásra, hiszen az aratásban résztvevő gépi és munkaeszközök sorra megállták a helyüket — sehol nem történt olyan géphiba, amely miatt a munkát végleg abba kellett volna hagyni. Az eredmények másik forrása a jó szervező munka, amelyet a gépállomás vezetői a dolgo­zók között megvalósítottak. A gépállomás dolgozói megértették a kenyérgabo­na-betakarítás fontosságát — ezt tükrözi az eredmények mellett, többek között az is, hogy a nyári munkák ideje alatt négy vasárnapot munká­val töltöttek. A végleges adatok alapján egy aratógépre 260 hold, egy SZ-K kombájnra 467 hold és egy B—62-s kom­bájnra 241 hold átlagos tel­jesítés jut. A teljesítés a tervezettnél 30 százalékkal átlagosan magasabb. A 38 kombájnvezető közül 500 holdon felül teljesített Csuka János, Csányi István, Lantos Mihály, Szabó János, Fábián Vince és Bense Antal. Az ara­tógép-kezelők közül pedig 300 holdon felül teljesítettek: Czom- bos Pál és Lőrincz József. A gépállomás együttesen 9627 hold területen végzett kombájnara­tást — a tervezett 9000 holddal szemben. A kombájnok együt­tesen 8776 tonna gabonát taka­rítottak be. L. T. A tapsifülesek birodalmában A földművesszövetkezet pe- tőfiszállási nyúltelepét jobban ismerik az ország legtávolabbi pontjain, mint a bennszülött félegyháziák. Ez abból adódik, mert a budapesti SZCVÉRT diszpozícióira ez a telep szál­lítja az ország minden részébe a tapsifüleseket, az alakuló te­nyészetek törzsállományát. Százas törzzsel indult a pe- tőfiszállási nyúltelep, ahol „belga” néven ismert német óriást, csincsillát, kosorrút és német ezüst nyulakat tenyészte­nek. A tenyészállatokat annak­idején import útján szerezték be, igen magas összegért. Jelenleg 570 db a létszám, és egyenként 100—150 forintért mennek el a telepről a nyuszi­M ..„„O Af ..„.IC Két ittas fiatalember: Kelemen János és Peez Vilmos, a Kiskunság étterem előtt két kőművesmunkásba belekötött, a tettlegességet csak a rendőrjárőr hirtelen megjelenése akadályozta meg. Kelemen azonban minden áron kötekedni akart. A Petőfi étterem előtt találkozott egy Görög nevezetű emberrel, akit tettlegesen bántalmazott. Kelemen János ellen garázdaság bűntette miatt indult eljárás. Mi­előtt azonban pontot tennénk az ügy végére, lenne néhány megjegy­zésünk. Nem győzzük elégszer hangoztatni: Az italmérők ittas embert ne szolgáljanak ki. Különösen ne adjanak italt az ilyen kötekedő, ve­rekedő fiatalembereknek. — Megkezdték a Hattyú-ház rendbehozatalát. Már előtűntek a régi, nemes ívű árkádjai az épületnek, és visszaadják a ház korabeli formáját. A tervek sze­rint az eredeti formában újjá­épített Hattyúházat jövőre ad­ják át rendeltetésének. — Túlteljesítették kenyérga­bona-felvásárlási tervüket a já­rás és a város közös gazdaságai. Kiskunfélegyházán a Dózsa Tsz a tervezett 34 vagon helyett 46, a Lenin Tsz 51 helyett 55 va­gon gabonát értékesített. A Vö­rös CsiLlag Tsz 21 vagonnal tel­jesítette túl a szerződéskötésben vállalt gabonaértékesítési tér- í vét. — Ügyeletes állatorvos szép- i tember 19-én, szombaton dél-! után és 20-án. vasárnap egész nap Kiskunfélegyházán dr. Szán­tó Vilmos, lakása Felszabadulás útja 1., telefon: 474. Gátéron, Kunszálláson, Petőfiszálláson dr. Horváth Tibor, Kiskunfél­egyháza, Mártírok u. 4. Tele­fon 387. — Összevont taggyűlésen tár­gyalták meg a mezőgazdasági termelés időszerű feladatait a jászszentlászlói pártalapszerve- zetek tagjai. A taggyűlésen az őszi vetés és betakarítás előké­szítéséről számoltak be a fel­szólalók. — Jól sikerült az elmúlt va­sárnap megrendezett repülőnap. Több mint 8000 vendég tekin­tette meg a repülőgépek érde­kes bemutatóját és az azt kö­vető harcászatot. — Mezőgazdasági könyvkiál­lítást rendeznek Kiskunfélegy­házán a Móra Ferenc Művelő­dési Házban novemberben. A kiállításon bemutatott gazdag választék példányait a helyszí­nen meg lehet vásárolni. lányok és legények, hogy ma­guk is önálló telepet alapítsa­nak. Érdemes-e a nyúltenyésztés- sel foglalkozni. Erre László elv­társ, az fmsz által meghívott szakember számadatokkal vála­szol. Egy kiló szerződött nyulat 17 forintért vesz át a szövetke­zet, a 2,50 kg leadási súlyú nyálakért 45 forintot kap a tenyésztő, ezt a súlyt 80—90 napra érik el a fiatal nyulak. A szerződött nyulak hatósági áron zabot kapnak a szövetke­zettől. A nyálak szaporaságáról már mindenki hallott, de azt kevesen tudják, milyen gyorsan növekednek a nyúlfiúk: 8 hetes korukban, választáskor 120— 140 dkg, egy hónap múlva már 240—280 dkg-t is elérik. A petőfiszállási nyúltelep fel­adata: az egész országban el­terjeszteni ezt a kiváló fehér- húst adó állatfajtát. A telep bő­vítése most folyik. A meglevő 50 méteres épület mellé egy nagy raktárt és egy elkülönítőt építenek. Bővítik < a vízvezetékhálózatot Néhány nappal ezelőtt nagy­arányú munkálatok kezdődtek Jászszentlászlón, a vízhálózat bővítésére. A tervek, szerint a község másfél kilométeres víz­vezetékhálózatát az idén és a jövő évben 7 kilométerrel bőví­tik. A lakosság eddig mintegy 400 ezer forint értékű társadal­mi munkát ajánlott fel a víz­vezetékhálózat mielőbbi elké­szítésének elősegítésére. F£L EGYHÁZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Járási- Városi Bizottságának Lapja Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyházái Szabadság tér Telefon: 1-15 és 2-61 A lapot árusításban a félegyházi lárás oostahivatalal terjesztik. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. „ Kecskemét — Tel.'. U-SS Vizet kérünk! Két héttel ezelőtt volt az áram­szünet, és nyomában az egész na­pos vízhiány. Hogy most került napirendre, ebből is látszik, hogy nem akartam „kikezdeni’, azzal a vállalattal, amelyiknek az a köte­lessége, hogy a lakosság vízellá­tásáról gondoskodjon. Pedig azon a vasárnapon sokszor emlegették Félegyházán a vízmű vezetőségét. Az egész város egy felbolygatott méhkashoz hasonlí­tott. Alig lehetett látni olyan já­rókelőt, aki ne cipelt volna vala­milyen vízhordó edényt, ne kere­sett volna egy — ilyenkor nagy megbecsülésnek örvendő, ittfelej­tett — artézi kutat. Hiszen ettől a vízszerzéstől függött a vasárnapi ebéd sorsa. A városra rászabott, előre beje­lentett vízhiány felzavart hullá­mai hozzám is eljutottak, így nem térhettem ki előle. Nemcsak azért, mert ezt. diktálja önként vállalt kötelességem, hanem azért is, mert a feltett kérdések közül egyik-másikkal egyetértek. A sok oldalról hozzám jutott kérdésözönnek lényege ez: Miért nem függetleníti magát a vízmű az áramszolgáltatástól? Miért nem rendezkedik be úgy, hogy az el­kerülhetetlen karbantartó munkák Méőzése folytán megszakadt jíraaw» szolgáltatás esetén se száradjanak ki a vízcsapok, ne álljon meg az élet. A modem technika korában élünk, idegen bolygókat veszünk célba, emberek röpködnek a vi­lágűrben, de ha nincs villanyáram, itt a földön nem tudunk inni egy pohár vizet. Ha véletlenül tűz üt­ne ki, nem tudnánk eloltani. Olvasóink bizonyosan tudják, de nem tudom, hogy a vízmű vállalat haílotta-e már hírét, hogy van egy „új” találmány, az agregátornak nevezett áramfejlesztő gép. Szak­emberek véleménye szerint beállí­tásával meg lehetne szüntetni az időszakonként jelentkező víz­hiányt. Lehet, hogy anyagiakon múlik. Nem tudom, milyen drágán tudná­nak beszerezni egy ilyen masinát. De ha az anyagiakat néznénk, a kórházat is be lehetne zárni, mert nem hoz közvetlenül nyereséget. Valahol mégis megtérül üzemelte­tése: a falai közül kikerülő egész­séges emberek termelő munkájá­ban. így lenne ez a vízműnél is, hi­szen a víz az emberek egyik nél­külözhetetlen éltető eleme. Ne sajnálják hát tőlünk! ' Tóth Miklós Irodalmi klub-kávéfiáz alakul Félegyházán vekről, alkotókról, filmről, ze* néről, dzsesszről, továbbá esz­tétikai előadások, bemutatók. A forma teljesen kötetlen. A cél a nyilvánosság előtti sze­replés merevségének feloldásá­val, őszinte, közvetlen fórum teremtése az irodalmat, művé­szetet szerető embereknek. Ezt a célt szolgálja, hogy a „kávé­házi" vasárnapokon zene is lesz — Vass Károly zongorázik. Örömmel várjuk a megvalósu­lást. A tervek szerint szeptem­ber 27-én lesz a megnyitó. Dr. Falu Tibor A probléma nem új és nem­csak a miénk. Mit csináljanak a fiatalok szabad idejükkel. Pszichológusok, Írók, képzőmű­vészek, pedagógusok keresik azt a formát, amely legalkal­masabb arra, hogy kötetlen, a fiataloknak „testhezálló” alak­ban segítse a minél sokrétűbb műveltség megszerzését, úgy, hogy közben maradandó szóra- kozfct, élményt is nyújtson. Ez a kialakulóban levő for­ma: a klubélet megteremtése. Lapunkban is több cikk fog­lalkozott már ezzel a kérdés­sel, és most örömmel közöl­hetjük a hírt: megalakult egy csábítónak tűnő klub, az iro­dalmi kávéház. Szervezői lel­kes, tudásra szomjas fiatalok, kiket a művelődési osztály anyagi és erkölcsi erővel segít terveik megvalósításához. Meg­egyeztek a vendéglátó vállalat­tal — ezek szerint minden hó­nap utolsó vasárnapján a Virág cukrászda nyújt otthont az iro­dalomnak, művészetnek, dél­után 4-től 9 óráig. A tervekben szerepel költők, írók bemutatkozása, felolvasá­sok, viták az irodalomról, mű­Megjegyxés Forgalmi akadály Ott, ahol a Nádasdy utca leága­zik a Vörös Hadsereg útról, ép­pen egy esztendeje akadályozza egy kisebbfajta „hegy” a gyalog­közlekedést. Ezt a dombot akkor létesítették, amikor az úttestet elő­ször felszántották. Azóta kerülge­tik a környék lakói és azok, akik a felsőtemetőbe mennek. Ugyan­ilyen forgalmi akadály a Kossuth utca és a Batthyány utca sarkán levő kőhalmaz. Már a parkot is letaposták miatta. Kilenc szakosztállyal indul a sportiskola Az elmúlt évben atlétika-, torna- és kézilabda-szakosztá­lyokkal megnyitott városi sport­iskola az idén — megfelelő számú jelentkező esetén — új szakosztályokkal bővül: kosár­labda, birkózás, asztalitenisz, úszás, labdarúgás, vívás, azok a sportágak, amelyekben fej­leszthetik tudásukat a 10—11 éves gyermekek, hogy hat év után komoly erősségei legyenek iskoláiknak, a városnak, s ki­emelkedő tehetségei pedig a magyar sportnak. A sportiskolában az oktatás egész éven át folyik, hetenként háromszor 2 órás edzésen vesz­nek részt a fiúk és lányok. Tan­díja: havonta 20 forint. Atlétikából, kézilabdából és tornából már a második osztá­lyok is megnyílnak, a többi sportágakból az első osztályok. Az elmúlt’ évben működő há­rom szakosztály eredményeiből ítélve úgy látjuk, nagy jövő előtt áll az egy éves múltra te­kintő sportiskola, azonban sok függ a szülőktől, a szülők be­látásától és áldozatvállalásától. Mi a magunk részéről ajánljuk, hogy minél több rátermett gyermeket irányítsanak a sport felé, nemcsak egyéni testi-szel­lemi fejlődésük érdekében, ha­nem hazánk sportjának fejlő­dése érdekében is. A szurkolóknak Félegyházi Vasas— Kecskeméti Légierők 2:1 (0:1) Izgalmas mérkőzésen a második félidőt végig támadó hazai csapat Farkas ragyogó védései miatt csak az utolsó percben lőtt büntetővel szerezte meg a győzelmet. Hazai támadásokkal indult a já­ték és Lengyel szép lövését bravú­rosan védte a kapus. Sahin beívelt szabadrúgásából ugyancsak Lengyel az oldalhálóba lőtt. Veszélyes ha­zai támadások után védelmi hibá­ból Pap fejese a léc alatt a hálóba hullott. Kiss jó helyzetben hibázott — egyenlítési alkalom volt —, majd Lantos II. lövését tisztázta a vendé­gek kapuja. Közvetlen szabadrúgás a védőkről pattant ki. A félidő utolsó eseménye Bense futtából le­adott hatalmas bombája, s Farkas kapus ragyogó védése volt. A második félidőben szinte végig hajrázott a Vasas, A közönség lel­kes biztatása mellett egyik táma­dást a másik után vezette, de Farkas a legveszélyesebb lövéseket is védte. Sántha léc alá tartó bom­báját bravúrosan szögletre mentette, ezután két szép Lengyel-lövést há­rított. Kiss fordulásiből küldött bom­báját ugyancsak hárította. Végül a félidő közepén Lengyel mellel le­vette a labdát és közelről egyenlí­tett. Pár perc múlva Bense berob­banva érvénytelen gólt lőtt, majd újabb két nagy lövést hárított Farkas, sőt, a remekül kiugrott Sán­tha közeli lövését is hárítani tudta. Végre a mérkőzés utolsó percében büntetőből Sahin másodszorra (a ti- ; zenegyest is kiütötte Farkas) meg­szerezte a győzelmet jelentő ha­zai gólt. Jók voltak a Vasasból Sahin, Len­gyel és Sántha, a Légierőkből Pa- rádi, és a mezőny legjobbja Farkas kapus. Ez utóbbi a közönség lelkes tapsai között vonult az öltözőbe. Az ifjúsági csapatok mérkőzéséből 4:1 arányban a Vasas-fiatalok kerül­tek ki győztesen. Félegyházi Honvéd— Halasi MÄV 4:1 (2:0) A gólhelyzeteit jobban kihasználó Honvéd megérdemelt győzelmet ara­tott. A győzelem fő részese a mes­terhármast elért Oláh volt. Változatos játék után Oláh szép összjálék után vezetéshez juttatta a Honvédet, majd ugyancsak ő sze­rezte csapata második gólját is. A veszélyes ellentámadásokat a jól romboló Honvéd-védelem. Kováccsal az élen rendre hárítani tudta. A második félidőben Oláh egyéni játék után megszerezte a harmadik gólt, erre a hazaiak jobbszélsője válaszolt, majd szép akció végén Kocsis 'ballábas bombája szállt a felső sarokba. Jók voltak: Kovács, Savanya és Oláh. Vasárnap sportja Vasárnap, szeptember 20-án a Fél­egyházi Honvéd idehaza játszik. El­lenfele Császártöltés csapata lesz. Biztos hazai győzelmet várunk. A mérkőzés kezdete délután fél négy. A Vasas Kecskeméten a Dózsa II. ellen játszik bajnoki mérkőzést. Szép játékot és kis gólarányú Va­sas-győzelmet várunk. Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Kovács Zoltán (any­ja neve: Asztalos Terézia), Kossipos István (Nemcsok Hona), Rigó Aran­ka (Agárdi Etelka), Varró Ilona (Ta- podi Rozália), Kollár Ildikó (Dóra Rozália), Gál Dezső (Tóth Luca), Vincze Róbert (Tar Mária), Tóth Márta (Hatvanyi Klára), Balogh Il­dikó (Farkas Ilona), Pál Ferenc (Gulyás Ilona), Mészáros Erika (Ré- czi Rozália), Bujáki Lajos (György Julianna), Rigó üstván (Vízhányó Anna), Vikor Mária (Sarusi-Kis Má­ria), Nemcsok Zoltán (Pásztor An­na), Vörösváczki Ilona (Szabó Irén), Tóth Edit (Szabó Anna). Fazekas Zsolt (Huszka Piroska), Erdős Zol­tán (Tóth Erzsébet). HÁZASSÁGOD KÖTQTTEKi Fi­csor Sándor és Pap Luca; Kovács István és Forgó Veronika, Rádi La­jos és Tóth Katalin, Varga Pál és Tarjányi Mária, Rekedt-Nagy Ferenc és Nyúl Erzsébet, Mohácsi Béla és Lajos Ilona, Markolt Antal és Ret­kes Mária, Zombory Tibor és Koncz Franciska, Tóth János és Koncz Te­rézia, dr. Bolhoy Zoltán és Vidéki Mária, Varga Ferenc és Kiss Pi­roska. MEGHALTAK: Czombos Ferencné Fekete Zsuzsanna, Kiskunfélegyhá­za, Attila u. 68. Gutpintér József- né Kacziba Johanna, Tiszaújfalu- Ady Endre u. 34. Cserényi József. Kiskunfélegyháza. Közelszőlő 67. Kránicz Rókusné Pikula Erzsébet, Kiskunfélegyháza, ■ Apaffy u. 35. Feí kete Jánosné, Varga Etelka, Kiskun­félegyháza; IX, tanya 82, y “

Next

/
Oldalképek
Tartalom