Félegyházi Közlöny, 1964 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1964-05-29 / 22. szám

FflHiVM WMllY A PETŐFI NÉPE FÉLEGYHÁZI KIADÄSA Tanulmányutak, kirándulások, előadások Gazdag program a TI T nyári terveiben A TIT kiskunfélegyházi járá­si-városi szervezetének elnök­sége legutóbbi ülésén az elkö­vetkező hónapok tennivalóit vi­tatta meg. Megállapították, hogy az ismeretterjesztés feladatai a nyári hónapokban sem csökken­nek. Munkájukban alkalmaz­kodnak az üdülőszezonhoz, és előadásaik egy részét a tanul­mányutakkal, kirándulásokkal kötik össze. Különösen nagy fi­gyelmet fordítanak az IBUSZ- és TIT országjáró kirándulások megszervezésére, és azon részt­vevők megfelelő kalauzolására. A tavalyi évhez hasonlóan az IBUSZ a helyi művelődési ott­honokkal együttműködve az idén is több autóbuszt indít a járás községeiből Aggtelekre, Egerbe és a Balaton mellé. Az elmúlt esztendőben ezeken az utakon több százan vettek részt. Az érdeklődés most még na­gyobb a korábbinál, éppen ezért több résztvevőre számítanak az illetékesek. A csoportokat szak­képzett vezetők kalauzolják. A TIT járási elnöksége nagy gon­dot fordít arra, hogy a kirán­dulások résztvevőit megfelelően tájékoztassák a látnivalókról, a megtekintett vidék érdekességé­ről. A programba a résztvevők foglalkozását figyelembe véve, tsz- és üzemlátogatásokat is be­iktatnak, hogy ezzel is gyara­pítsák a járás szövetkezeti gaz­dáinak ismereteit. Észak-Ma- gyarországon, a tervek szerint, több ipari üzemet is felkeres­nek a túra résztvevői. Gazdag programot tartalmaz­nak a TIT más szakosztályai­nak nyári tervei is. A nyári hó­napokban is rendszeresen tar­tanak filmvetítéseket, és ahol lehetőség van rá, természettu­dományos, egészségügyi és más jellegű előadásokat. Kiskunmaj- sán a cdgánylakosság kérésére kéthetenként rendeznek ismeret- terjesztő előadásokat, többségé­ben egészségügyi témákról. Vidám élet a játszótéren Májú« 1-én adták át rendeltetésé­nek Kiskunfélegyházán a strand­Hódít a képzőművészet Móczár Károly festőművész- rajztanár 14 évvel ezelőtt alakí­totta meg néhány lelkes mű­vészlelkű fiatalból álló képző­művész szakkörét. Az eltelt, kö­zel másfél évtized bebizonyítot­ta, hogy sokszor annyira lebe­csült városunkban is van talaja az igazi művészetnek, csupán önzetlen és áldozatkész vezetőre van szükség. A Móra Ferenc Művelődési Ház, Képzőművész Köréből az­óta nyolc rajztanár és egy festő­művész nőtt ki, de 24 tagja kö­zött ma is sok a tehetség, a jö­vő reménysége. A kör tagjai gépírók, háziipari dolgozók, rak­tárosok, zenetanárok, s diákok a középiskolákból. Közülük többen jelentkeztek képzőművészeti és iparművészeti gimnáziumba, fő­iskolára. És hogy az erkölcsi támogatás mellett a város anyagi hozzájá­rulása is jó helyre kerül, mi Megkezdődtek a galambversenyek Az ország többi postagalamb- sport-egyesületével együtt a kis­kunfélegyházi galambászok is kiküldték galambjaikat az idei első versenyre Brünnbe. A külföldi út után május 24- én Mosonmagyaróvár, 31-én Boleszláv, június 7-én újra Mo­sonmagyaróvár, 13-án Drezda, július 4-én Berlin, 18-án Kolin, 26-án újra Drezda következik az idei versenyprogram szerint. sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a kör kiállításának két hét alatt 1200 látogatója volt. Ez azt jelenti, hogy a dolgozók nagy érdeklődéssel kísérik ezt a mű­vészi irányú munkát és tetszik a kialakulóban levő új stilus és technika. Megjegyaé* Itt a jó példa — csak követni kellene. A postá­val szemben, Vörös Hadsereg útja 6. számú ház előtt, a járda mel­letti keskeny földszalagon már évek óta gyönyörű kis élőkért gyönyörködteti az arra járókat. A szomszéd házak előtt pedig va­lóságos dzsungel burjánzik a giz-gazból. Több utcában elterjedt a kertépítés, itt vajon miért nem követik a jó példát? Balesetveszély A Bessenyei utca kövezése köz­ben több vízakna fedele össze­tört (Dayka utca és a Czuczor ut­ca sarkán is), azóta fedetlenül, bekentetlenül veszélyeztetik a já­rókelők testi épségét. Gyorsan kellene intézkedni, amíg valaki a sötétben bele nem esik. Új gyapjúbegyűjtő? A Felszabadulás és az Engels utca sarkán levő régi bolthelyiség táblája messzire kiabálja, hogy toll, nyersbőr és nyúlbőr szakmá­ban tevékenykednek benne a dol­gozók. Ha valaki nem veszi észre a mellette szerénykedő ősi bor­bély-jelvényt a réztányért, csak bent veszi észre, hogy nem veszik ott meg tollát, nyersbőrét és gyapjúját, mert ideiglenesen fod­rászok költöztek oda. Jó lesz fi­gyelni az üzletváltozásra. A szurkolóknak FÉLEGYHAZI VASAS— SZABAD SZÁLLÁSI HONVÉD 4:o (i:0) Vasas-rohamokkal kezdődött a játék, és már a 2. percben, közvet­len szabadrúgás után, Sahin átadá­a7 50. percben védhetetlen gólt lőtt a hosszú sarokba. Sántha 20 mé­teres bombája a lécről pattant ki, majd ragyogó beadását Kiss még szebben helyezte a hálóba. Ellen- támadás végén Mátrai léc fölé te­M .....O....Z......4.......1.....K — Csoportos családiház-épít­kezést szervez a KISZ járási és városi bizottsága Kiskunfélegy­házán. Az újabb KISZ lakás­építő akcióban való részvételre június 15-ig írják össze a jelent­kezőket a KISZ járási-városi bi­zottságán, ahol az érdeklődők részletesebb felvilágosítást is kapnak. — Jól sikerült bútorkiállítást rendezett a Kiskunmajsai Föld- művesseövetkezet Jászszentlász- lón a művelődési otthonban május 21-e és 28-a közötti hé­ten. A kiállításon bemutatott hazai, NDK, cseh és román gyártmányú konyha- és szoba­bútorok nagy részét megvásá­rolták az érdeklődők. — Autóbusz-váróhelyiség épí­tését indítványozta a Hazafias Népfront Szanki Községi Bi­zottságának legutóbbi ülése a tanács végrehajtó bizottságának. — Ügyeletes állatorvos Kis-5 kunfélegyházán május 30-án, S szombaton délután és 31-én, va-J sárnap egész nap dr. Lombár/ László. Lakása: Lányai u. 2/a., í telefon: 490. Ugyanebben az idő-' ben Gátér, Kunszállás. Pálmo- \ nostora és Petőfiszállás közsé- : gekben az ügyeletet dr. Kiss Lajos tartja. Lakása: Kiskun-: félegyháza, Héderi Antal u. 25. Telefon: 290. ^ — Több mint százötvenen j vettek részt az Ilona-szállási is-' kola melletti erdőben rendezett í népfrontnapon, és majálison. A í baráti találkozó és az ünnepség! a késő esti órákig tartott. FÉLEGYHAZl közlöny A Magyar Szocialista Munkáspárti Kiskunfélegyházi Járási- Városi Bizottságának lapja Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza: Szabadság tér Telefon: 1-16 és 2-61 A lapot árusításban S a faegyházi járás postahivatalai 1 terjesztik. "Bács-Kiskün megyei Nyomda V. '■ Kecskemét — Tel.: K-85 fikteiK £9« J — A községfejlesztési terv­nek megfelelően befejezték az idei évre előirányzott járdák építését Pálmonostorán. A köz­ségfejlesztési alapból 160 ezer forintöt fordítottak az említett létesítményre, a lakosság pedig 40 ezer forint értékű társadal­mi munkával segítette azt. — Május 10-én a kiskunfél­egyházi ének-zenei tagozatú ál­talános iskola hangversenyt ren­dezett. A hangversenyen a ta­nulók igazolták, hogy iskolá­jukban eredményes ének-zenei oktatás folyik. — Vidám estei rendeznek május 18-án hétfőn este fél nyolc órai kezdettel Kiskunfé­legyházán a művelődési otthon színháztermében. Az esten fel­lép Rátonyi Róbert, továbbá Barlai Zsuzsa, Csepregi Etelka, Varga László, Orosz András és Hazai Győző. fürdő előtt az új gyermekjátszó­teret. Azóta nagyon sok gyermek tölti ott szabad idejét. Az isko­lások hintáznak, a kisebbek pedig kedvenc játékaikkal foglalatoskod­nak. A babakocsi mellett Csatári Juditka és Mátyás Melinda. (Lakatos József felvétele.) Szép akció végén Kiss tiszta hely­zetben a kapusba bombázott, majd kétszer is bravúrosan hárított a vendégek kapusa. Sok kihasználat­lan gólhelyzet jellemezte a félidő hátralevő részét. A n. félidőben Lengyel kitört és Rendőrségi krónika Tizenegyen a vádlottak padján A Vendéglátó Vállalatnál tör­tént társadalmi tulajdon ellen elkövetett sikkasztás, hanyag kezelés és egyéb bűnügyben két hete folyik már a bírósági tár­gyalás. Ennek az ügynek 11 vádlottja van. Még nem végle­ges adatok szerint Kiss Antal raktárosnak kb 50 ezer, Vörös Zoltánnak kb 21 ezer, a többi bűntársnak is kisebb-nagyobb összeg van a „számláján”. íté­lethirdetésre a jövő héten kerül sor. Rendőrkézen a gépkocsik fosztogatója Dóczi László és Somogyi Sán­dor I. kerületi tanyai lakosok hosszabb idő óta garázdálkod­tak az Aranyhegyi csárda kör­nyékén. A csárda mellett meg­álló gépkocsikat feltörték és ki­rabolták. A rendőrség sikeres nyomozása után végre kézre- kerültek és előzetes letartózta­tásban várják méltó büntetésü­ket. jelt. Fekete a szélen elfutott, be­adásából Lantos II. állította be a végeredményt. A mérkőzés utoisó eseménye Lengyel kapufája volt. FÉl EGYHÁZI HONVÉD— TISZAKECSKE 1:0 (0:0) Megérdemelt győzelmet aratott az egyre jobban összeszokó Honvéd együttese, az otthonában minden csapatra veszélyes Tiszakécske el­len. Az I. félidőben 20 percig a hazaiak támadtak többet, de jól rombolt a Honvéd védelme. Ezután a vendégek vették át az irányítást: de gólt esak a n. félidő első per­cében, Pesti lövéséből sikerült el­érniük. A gól után is a Honvéd támadott többet, de helyzeteiket nem tudták érvényesíteni. A VASARNAP SPORTJA Vasárnap, május 31-én a Vasas idegenben játszik a Kecskeméti Lé­gierők ellen, ha nem lépnek elbiza­kodottan a pályára, győzniük kell. Ugyancsak biztos győzelmet várunk a javuló Honvéd együttesétől, ide­haza, a Halasi MÁV elleni mér­kőzésen. Tuiiiott rzamnutiZ <x udrrcsketil Távlati tervek Anyakönyvi hírek A Hazafias Népfront legutóbbi elnökségi ülésén, többek között, a városközpont rendezési tervének ismertetése is szerepelt. A város húszéves távlati tervéről volt szó, s a bársonyszékben ülve, ha be­hunytam a szemem, úgy éreztem kisgimnazista korom rajzoló geo­metria óráján Kunz tanár úr fan­tasztikus Verne-regényeit hallom, az eló'adó főmérnök olyan meg- kapóan ecsetelte városunk jövőjét. A terv 55 ezer lakosra készült, ötezer új lakással számol, magas- szintű házakban. Kilenc darab nyolcemeletes házból öt a Móra Ferenc térre, négy a Kossuth ut­cára kerülne. A posta és a mú­zeum közé szerény egyemeletes ház kerül, a Kazinczy utcától a Wesselényi utcáig nagy irodahá­zat és SZTK-rendelőt építenek majd. Nyolcszáz férőhelyes színházte­remmel ellátott kultúrház kerül a Szabadság térre, a pártbizottság és a zeneiskola helyére, de lehet, hogy még a bank épületét is le kell miatta bontani. Emeletes nagyáruház lesz a mai Állami Áru­ház, tejüzem és ipariskola he­lyén. Mozit kettőt kapunk, egyi­ket a mai piactéren, másikat az újtemplom mögött létesítendő zöldövezetben. Hely hiányában nem sorolhatom tovább, pedig érdemes volna. A terv szerint ezer lakás és három iskola kerülne lebontásra. Ez eg$ előre még a legmerészebb Verne- regénynél is hihetetlenebb. Arra ébredtem, hogy visszacsep- pentem a jelenbe. A pártbizott­ság képviselője is, a Hazafias Népfront megyei titkára is megál­lapította, hogy ezek a távlati ter­vek nagyon is távlati tervek, el­gondolások, melyeket anyagi fede­zet hiányában nem valósíthatjuk meg. Ne pazaroljak hát csekély ener­giánkat elérhetetlen álmokra, ma­radjunk a földön, és végre kez­dődjön meg már az építkezés a Közelszőlőben, építsük azt a bizo­nyos OTP társasházat, mert biz­tos, ami biztos. TOTH MfKLOS KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Szekeres Jolán í (anyja neve: Szabó Jolán), Urmös 5 András (Varga Erzsébet), Földi Sán­> dór (Nemcsok Mária), Solymosi J Zsolt (Lantos Piroska), Czene László ) (Rutai Gizella), Fehér Csaba (Piros- j ka Piroska), Romsics Gyöngyi (Ko- \ csis Erzsébet), Bosn.yák Edit (Garai \ Ilona), Csík János (Fejér Borbála), (Balogh István (Kiss Veronika), > Lócskai János (Pap Franciska). Mé- ^ szaros Edit (Kis Rozália), Sebők i Katalin (Patak Katalin), Görög La­pos (Barna Rozália), Bari János \ (Tóth Julianna). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Né- c medi-Varga Károly és Kis Mária, j Szarka Endre és Zárics Anna, Rádi ) Imre és Szabó Mária, Módra Albert s és Dózci Ilona. Péter-Szabó László ) és Bódog Terézia, Majoros János £ és Gondi Erzsébet, Lantos Ferenc és > Mészáros Ilona, Lantos Dezső és ? Holló-Szabó Eszter, Tóth András és ) Seres Anna, Csík István és Vajda 5 Anna, Nemcsok László és Holló­> Szabó Erzsébet, dr. Szokolyai Kál- ) mán és Móczár Klára, Kiszely Já- 't no« és Gulyás Ágnes, Szikszai Jó- ' aseí és Largo Ilona, Észak Janót» és Besze Mária, Csuka Sándor és Győri Erzsébet. MEGHALTAK: Sallai János 77 éves, Kispál János 3 hónapos, Virág Imre 1 hónapos, Kunitka Ferencné Körmendi Mária 81 éves, Tarjányi Károly 71 éves, Víg János 68 éves, Kocsis István 88 éves, Fekete Ágos­ton 55 éves, Vajda Gábor 31 éves, Ónodi Mihály 2 éves, Ambrus Györgyné Kovács Mária 59 éves, Né­meth Károlyné Rigó Mária 89 éves. KISKUNMAJSA SZÜLETTEK: Kovács Éva (any­ja neve: Sebők Margit), Ballai Beáta (Fülöp Mária), Czombos Mária (Gyu- gel Mária), Kocsis Gizella (Kurgyis Mária), Farkas József (Győré Ilona), Kovács Ferenc (Tapodi Margit). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Sza­bó Béla és Farkas Piroska, Cson­tos Károly és Gyöngyösi Katalin, Csontos Alajos és Vadkerti Tóth Hona. MEGHALTAK: Rádóczi Kálmánné Balogh Mária 75 éves, Szikora Já­nos 70 éves, Patyi Ignác 81 éves, Szalai Imréné Csukonyi Mária 75 éves, Székelyhídi Lászlóné Gyulai Julianna 79 éves, Nemcsok Gábor 80 éves, Faragó Jenőné Szarka Ko­vács Mária 84 éves, Kertész Farkas Andraané Csuka Julianna 86 éves.

Next

/
Oldalképek
Tartalom