Félegyházi Közlöny, 1963 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1963-02-22 / 8. szám

•• •• nni wiY A PETŐFI NÉPE FÉLEGYHÁZI KIADÁSA Hétszer nyerte el az élüzem címet egy nagyvállalat kis részlege Még a bennszülött félegyhá­ziak közül is kevesen ismerik a Kossuth utca 17. szám alatt mű­ködő szíjgyártó üzemet. Látjuk az ott folyó szorgalmas munkát. Számontartjuk, hogy előttük legtisztább a gyalogjárda, és egyszer azt is megjegyeztem magamnak, hogy a szíjgyártók sínbe tették az előttük elterülő park egyik kis fenyőjét, ame­lyet valaki eltört. Látogatásom során sok érde­kes dolgot jegyeztem fel róluk, néhányat szeretnék olvasóink­kal ismertetni. Ez a kis műhely 11 éve áll fenn. a 3600 dolgo­zóval működő Állami Fuvarozá­si és Kordélyozási Vállalat leg­kisebb részlege. Hétszer nyerték már el az „Élüzem” címet Munkaterületük az egész or­szágra kiterjed. nogy amíg máshol egyre csök­ken a lóállomány. náluk jelen­leg is 1200 ló dolgozik az újabb, a modernebb munkaeszközük, a 400 dömper mellett. Nagy építkezéseknél az első kapavágás után, árvízvédelem­nél a legveszélyeztetettebb sza­kaszon ott látjuk szállítóeszkö­zeiket, és ahová a nehéz gép nem tud eljutni, a kétkerekű kordé félköbmétemyi rakomá­nyával odaférkőzik. Jelenleg is árvízvédelmi készültségben van­nak. Ebinek az apparátusnak egyik láncszeme a félegyházi szíjgyár­tó részleg. Ők azok. akik az 1200 ló szerszámait rendben tartják. A megfeszített munká­ban elszakadnak az erős szíjak és megjavítják, ha kell, újakat készítenek. Miattuk még nem volt a munkában fennakadás. Ha még hozzávesszük, hogy jut idejük arra is, hogy egy ter­melőszövetkezetet patronálja­nak. nem is csodálkozunk azon, hogy a vállalat hétszer nyerte el az élüzem címet. Harminckétezer könyvet kölcsönzött a könyvtár A Kiskunmajsai Községi Könyvtár elkfeszítete az évi mér­leget. Eszerint az elmúlt észtén­Rendőrségi krónika Disszidálni akart Iványi Sándor fodrász Kis­kunfélegyháza, Zrínyi u. 7. szám alatti lakos felszereléseit érté­kesítette azzal a szándékkal, hogy az így szerzett pénz segít­ségével elhagyja az országot, Szőregnéd Jugoszláviába disszi­dál. Terve azonban nem sike­rült. előzetes letartóztatásba he­lyezték. Súlyos testi sértésért négyhónapi szabadságvesztés Két kiskunmajsai fiatalem­ber, Csontos Tivadar és Csim­— A Petőfi méhész szakcso­port Kiskunfélegyháza® a Kis­kunság külön éttermében feb­ruár 23-án, szombaton 17 órai kezdettel ünnepi méhészülést tart. A közgyűlés előadója Bakk Ferenc, az Országos Méhészeti Tanács titkára. — A szovjet hadsereg meg­alakulásának 45. évfordulója al- j kaiméból díszünnepséget ren-! deznek február 23-án délután, 19 órakor a helyőrségi klub; nagytermében. A díszünnepsé­get filmvetítés követi. _ ügyeletes állatorvos feb­ruár 23-án, szombaton és 24-én, vasárnap, dr. Szántó Vilmos. Lakása, Felszabadulás útja 1., telefon: 474. — Kétezer kerékpár, három személyautó, 140 motorkerék­pár-tulajdonos van Petőfiszállá- són. Két televízió és 341 rádió- készülék működik a faluban. — Huszonöt könyvkiállítást rendeztek az elmúlt évben Kis- kunmajsán a mezőgazdasági könyvhónap, az ünnepi könyv­hét az őszi könyvhetek alkal­mával a művelődési otthonban és a község más helyiségeiben. — A magyar hangszeres zene fejlődése a XVII. században címmel Kapus Béla karnagy tart előadást vasárnap a Petőfi Gimnáziumban. — Három év alatt 38 szá­zalékkal növekedett az ipari munkások száma a járásban. — Száz hold szőlőt és ugyan­ennyi gyümölcsöst telepítenek ebben az évben Kunszálláson. — Február 27-én, szerdán este 6 órakor a Móra Ferenc Művelő­dési Házban Hogyan művelőd­jünk címmel Zvara Pálné tart Előadást a szülök akadémiáján. bercsik Mátyás hosszú évekig baráti kapcsolatban voltak egy­mással. Mindketten Budapesten dolgoznak, hetenként, kétheten­ként járnak haza. Olyankor mindig együtt szórakoznak. A múlt év őszén is együtt ül­tek a kiskunmajsai 2-s számú italboltban egy-egy pohár sör mellett. Beszélgetés közben Csimbercsik Mátyás öngyújtó­jával cigarettára is gyújtottak. A különleges öngyújtó igen megtetszett Csontosnak, s elkér­te barátjától, hogy megnézi. Nem is adta vissza, ebbői ke­letkezett a verekedés közöttük. Végül is Csontos Tivadar dühé­ben öklével Csimbercsik arcába csapott. Csimbercsik Mátyás még aznap visszautazott mun­kahelyére, de ott már annyira fájt az arca, hogy orvoshoz kel­lett mennie. Beutalták a kór­házba, ahol megállapították, hogy az ütés következtében áll­kapocs-csontja eltört. Sérülése húsz napon túl gyógyult. A kis­kunfélegyházi járásbíróság a kö­zelmúltban tárgyalta az ügyet és Csontos Tivadart súlyos testi sértés bűntettéért négyhónapi szabadságvesztésre ítélte. döben 1412 állandó olvasója volt a könyvtárnak, egy év alatt 32 000 kötet könyvet kölcsönöz­tek. A könyvkölcsönzés csak egyik részét képezte a kiskunmajsai könyvtár tevékenységének, mert az elmúlt évben 17 mezőgazda- sági és ismeretterjesztő előadást tartott a művelődési otthon köz­reműködőé sével — Az ünnepi könyvhéten író—olvasó-találko­zó is volt, amelyet Tímár Máté József Attila-díjas író és Mátyás Ferenc József Attila-díjas költő adott elő saját műveiből. Balogh Ödön Vez?tesépátas2tá$ az MHS szervezetben A Ma,gyár Honvédelmi Sport- szövetség kiskunmajsai szerve­zete a napokban tartotta veze­tőségválasztó közgyűlését. A szövetség elnökévé Csíki Mi­hályt választották meg. A meg­választott héttagú vezetőség munkaprogramjában a tagszer­vezésen kívül több vállalkozás is szerepel. így a meglevő rá­dióműszaki és lövészkor mellé motoxos szakkört is létesítenek Korszerűsítik a lőteret és ele­ven klubéletet akarnak terem­teni. Joguk van arra is, hogy a motoros szakkör tagjait levizs­gáztassák. A tűzoltók munkájával ismerkedtek az általános iskolások Szombat délután mintegy hatvantagú gyermeksereg száll­ta meg a félegyházá tűzoltó al­osztály laktanyáját A Petőfi Általános Iskola két második osztálya vonult be nevelői kí­sérettel, példás rendben és fe­életét, munkáját, a tűzmegelő • zés fontosságát, a gyufával va­ló játék veszedelmeit. Megszó­laltatták a riasztó csengőt, be­mutatták a korszerű felszerelé­seket, a nagyteljesítményű fecs­kendőket. de a legnagyobb si­Képünkön a bemutató riasztás első pillanatai. Az ügyeletes tűzoltó feljegyzi a telefonértesítés adatait. (Lakatos József fel­vétele.) gyelemmel a számukra eddig ismeretlen épületbe, hogy meg­ismerjék az ott folyó munkát. A kis vendégeket az ügyeletes tűzoltótiszt fogadta, ő kalau­zolta végig a helyiségeken, s magyarázta a gyermekeknek is érthető nyelven a tűzoltóság kere talán a gázálarcnak volt, amit az egyik tűzoltó fel is öl­tött. Meg vagyunk győződve arról, hogy ez a hatvan kis ember­ke ezután aktív katonája lesz környezetében a megelőző tűz­védelemnek. iVagy részvét mellett temették el Farkas Józsefet Több emberséget Ezekben a hetekben zajlanak le a termelőszövetkezetek zárszáma­dási közgyűlései. Tanúi lehetünk annak, hogy a gazdák zöme — a munkabíró, szorgalmas és öntuda­tos nagyobbik rész — hogyan építi magának szinte lépésről lépésre a gondtalanabb jövőt, az évről évre elért jobb és jobb eredményekkel. Jó néhányat végighallgatva, újra eszembe jutott az az értekezlet, amelyen a munkából kiöregedett vagy megrokkant termelőszövetke­zeti gazdák sorsáról tanácskoztak. Ott hallottam többek között arról a humánusnak a legnagyobb jó akarattal sem mondható intézke­désről is, amit minden felszólaló, orvos vagy tsz-elnök egyaránt ki­fogásolt. I Arról van szó ugyanis, hogy a félegyházi körzeti orvosoknak nin­csen hatáskörük valakit hivatalo­san rokkanttá nyilvánítani, vagy a csökkent munkaképesség mértéket megállapítani. Ezt Kecskeméten az úgynevezett ötös bizottság végzi. Ez a bizottság rendszerint reggel fél 7-kor ül össze. Mivel azonban ehhez a bizottsághoz túlnyomórészt idős és beteg emberek zarándokol­nak, a hajnali vizit teljesen ért­hetetlen. Félegyházáról éppen fél 7-kor indul a reggeli vonat, ezért kénytelen a beteg a hajnali vonat­tal utazni, ami még fiatalnak, egészségesnek nyáron is gondot okoz. Ha pedig az illető a tanya- világból, vagy a járás valamelyik községéből kel útra?! Egész éjsza­kája odavan. De tegyük fel, hogy minden aka­dályt leküzdve, megérkezik a be­teg Kecskemétre. Ott a bizottság megvizsgálja és nem találja száz százalékos rokkantnak. Nem is ta­lálhatja, hiszen akkor el sem tu­dott volna utazni Kecskemétre. Marad tehát minden a régiben. Egy határozati javaslat is elhang­zott azon az értekezleten. Ügy tu­dom, el is fogadták. Ebben az állt, hogy állítsanak fel ilyen munka- képesség csökkenést megállapító bizottságokat minden járási szék­helyen, később minden községben és faluban is. A bizottság tagjai a helybeli orvosokból kiválogatott szakorvosok lennének, akik leg­alább hetenként egy egyeztető ülésre gyűlnének egybe, ahol az illető szakorvosok beszámolnának a vizsgálatok eredményéről. — Ugyancsak szükség van a munka­egységkönyv sürgős átdolgozására, felsorolva, hogy a munkaképesség­csökkenés százaléka szerint milyen munkakörbe állítható a csökkent munkaképességű termelőszövetke­zeti gazda. Nem kért tehát sokat ez a hatá­rozati javaslat, csupán a rendel­kezésre álló kereteken belül több megértést, emberibb elbánást, amit véleményem szerint meg is érde­melnek. TÓTH MIKLÓS Nyolc vanhatéves korában, a napokban halt meg Farkas Jó­zsef szabómester, a félegyházi kisiparosok egyik régi vezetője. Már 1893-ban alapítója volt az iparos ifjak műkedvelő csoport­jának, választópolgára Holló La­Kaposi János 1S92—1933 Futótűzként járta be a várost a szomorú hír: Kaposi János aranydiplomás pedagógus 71 éves korában váratlanul elhunyt. Ka­posi János ny. igazgató 1912-ben végezte el a félegyházi ' tanító­képzőt, attól kezdve generáció­kat nevelt, oktatott, szigorú, de igazságos pedagógiai módszerek­kel. 1957-ben ment él jól meg­érdemelt nyugalomba. Nem ré­gen még a Móra Ferenc Körben hallgattuk és vettük magneto­fonszalagra érdekes történeteit, amelyeket — mint Móra Ferenc félegyházi rokona — a Móra csa­lád életéről, a régi időkről mon­dott el. Temetésén megjelentek régi tanítványai, a város peda­gógusai, hogy elbúcsúzzanak a tisztelt és szeretett igazgatójuk­tól.-ANyAKÖMyVLÄ----------------------hATi&Q SZÜLETTEK: Olajos Zsuzsanna (anyja neve: Magony Mária), Sváb Ildikó (Pallagi Klára), Rác/. Erzsé­bet (Karádi Mária), Bíró Irén (Ken­gyel Irén), Fazekas János (Turcsányi Erzsébet), Solymosi Veronika (Droz- dik Franciska), Volentér Mária (Fi­csór Mária), Szabó Katalin (Kónya Mária), Varga István (Szabó Mária). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Fe­kete András és Juhász Veronika, Lngosi Zoltán és Palásti Julianna, Gyenge Ferenc és Pap Ilona, Csáki László és Gulyás Julianna, Recski József és Bálint Veronika, Toldi Já­nos és Lócskai Rozália, Fekete Ist­ván és Nagy Erzsébet. MEGHALTAK: Tarjányi Jánosné K. Nagy Julianna 89 éves. Seres János 51 éves, Papp Sándor 50 éves, Tajti Péterr.é Vereb Mária 84 éves, Agó Antalné Nagy Mária 8? éves. Holló Sándor 74 éves, Novák János 79 éves, Toldi István 83 éves, Sze- merédi Györgyné Dányi Veronika 68 éves, Farkas József 86 éves, Kapóst János 71 éves. Tarjányi Sándor 70 éves. Vidéki látván 73 éves. jósnak és később Horváth Zol­tánnak. Az idős szabómester életében sokat mesélgetett a régi válasz­tásokról. Személyes ismerőse volt a Móra családnak, Móra Már­ton szűcsmestemek, aki a többi kiskunnal együtt, még a határ­ból is kizavarta a kormánypárti jelöltet. Kiét évvel volt idősebb Móra Ferencnél, s annakidején sokszor találkoztak a kis bor­bélyműhelyben, ahová az iparos ifjak jártak. Az idős ember az utóbbi idő­ben már csak csendes szemlélője volt a Kiskunfélegyházán lezaj­lott eseményeknek, a nagy át­alakulásnak, amely a város éle­tében a mezőgazdaság átszerve­zése során bekövetkezett. Nagy részvét mellett temették el. Szurkolóknak A Kiskunfélegyházi Honvéd Kun Béla SE vagy ismert nevén, a Fél­egyházi Honvéd labdarúgó csapata január 8-a óta kemény edzéssel ké­szül a tavaszi bajnokságra. A csa­pat az alapozás után január 30-án játszotta első edzőmérkőzését Kecs­keméten az NB H-es Dózsa ellen, amelynek eredménye 5:0 lett a Dó­zsa javára. A fiúknak az első mér­kőzésen még nem sikerült megfe­lelő eredményt kiharcolniuk az NE Il-es csapat ellen. A következő mérkőzésre február 6-án, Szentesen került sor. ahol a Honvéd ellen játszott. A félegyházi csapat 5:1 arányban győzött. Csong- rádon a Petőfi SE labdarúgó csa­pata volt az edzőtárs. A félegyházi fiúk itt 5:l-es eredményt értek el. A további felkészülés Időszakában a Félegyházi Honvéd február 24-én a Szentesi Honvédet, március 3-án az NB m-as Csongrádi Petőfi SE-t, március 20-án pedig a Kecskeméti Dózsa NB n-es csapatát látja ven­dégül edző mérkőzésre. Takács István fclegyhAzi közlöny A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Járási Városi Bizottságának lapja. A Petőfi Népe kiadása Főszerkesztő: Weither Dániel. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség és kiadóhivatal- Kiskunfélegyháza. Szabadság tér Telefon: 1-15 é9 2-61 A lapot árusításban s félegyházi lárást postahivatal terjeszti. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét - Td • 15-29. 27-49. Index; 25 909 ^pjjteíiu

Next

/
Oldalképek
Tartalom