Félegyházi Közlöny, 1963 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1963-05-31 / 22. szám
A PETŐFI NÉPE FÉLEGYHÁZI KIADÁSA Békenagygyűlés Kiskunmajsán A leszerelési hónap keretében a Hazafias Népfront csütörtökön békenagygyűlést hívott össze Kiskunmajsán. A kultúrotthon nagytermét megtöltő közönség körében megjelent Sztanojev András, a járási pártbizottság osztályvezetője, Egri Andor megyei tanácstag, ár. Kaszner János járási tisztifőorvos, valamint a helyi pártszervezet és tanács képviselői. Egri Andor megyei tanácstag méltatta a leszerelési világkampány jelentőségét. Közvetlen szavakkal ecsetelte a háború borzalmait, vázolta a világpolitikái helyzetet és meggyőző érvekkel mutatott rá, hogy a háború elkerülhető, annál is inkább, mert az emberiség nem akarja azt. Majd megjelölte azokat a feladatokat, melyek a béke megőrzése érdekében a község lakóira hárulnak. Ismertette a június 24 és 29 között Moszkvában összeülő nők világkongresszusának, valamint a VI. magyar békekongresszusnak a programját. Mindkét kongresszus napirendjén a békéért, függetlenségért és a népek közötti barátságért folytatott harc szerepel az első helyen. A nagyhatású beszéd után a gyűlés dr. Kaszner János tisztifőorvost választotta meg küldöttnek, hogy a VI. magyar békekongresszuson képviselje a községet és juttassa kifejezésre ott a dolgozó magyar nép harcos békeakaratát. Horváth József, a Hazafias Népfront titkára felolvasta végül a párt, a KISZ és a Hazafias Népfront meghívóját a lakiteleki Tőserdőben június 9-én, vasárnap rendezendő béke és barátsági találkozóra. A meghívást lelkes tapssal vették tudomásul a gyűlés résztvevői. Járási tűzoltó verseny Pálmonostorán Pálmonostorán rendezték meg az elmúlt napokban a tűzoltók hagyományos versenyét. Fényképünk a jól sikerült vetélkedő részvevőinek egyes csoportját ábrázolja szerelési gyakorlat közben. — (Lakatos József felvétele) ■ Kiskunfélegyházán Az inastól az ipari tanulóig Sokszor elmondtam már, milyen sok és erős szál fűz az iparitanuló-intézethez. Ott éltem le gyermekéveim nagyrészét, oda jártam négy évig iskolába, amikor még iparostanonc-iskolának hívták és inasok népesítették be. A felszabadulás után mint óraadó, politikai gazdaságtant és alkotmánytant tanítottam ott, és rövid ideig az iskola igazgatója is voltam. Így túlzás nélkül mondhatom, hogy valóságos szakértője lettem az iparitanuló-oktatásnak, végigkísértem annak útját a nagy változásig, amíg az inasokból ipari tanulók fejlődtek. Legutóbb egy osztályfőnöki órát hallgattam végig az 1/4. osztályban. Újra meglepett az a rend, és főleg az a fegyelem, amit a régi időkben nálpálcával se tudtak elérni. Két mester társaságában, az utolsó padban meghúzódva, nagy megelégedéssel hallgattam végig az órát. Az osztályfelelős, a két csoportfelelős jelentését, ezekből megtudtam, hogy az osztály létszáma 26 fő, fegyelmezetlenség nem történt, ezen a héten kúpesztergálással foglalkoztak, és hogy a röpdolgozat négy fiúnak elégtelenre sikerült. Amikor a sajtóbeszámoló következett, öt kéz emelkedett egyszerre a magasba, de az osztályfőnök kérdéseire azok is nagy tájékozottsággal adtak választ, akik nem jelentkeztek önként. Megtárgyalták azután, hogy ki az igazi jó barát, tudomásul vettem a közeljövő terveit, többek között a József Attila olvasómozgalom keretén belül rendezendő vetélkedőt, a budapesti kirándulást a vidámparkba, állatkertbe. Amíg ezt hallgattam, a régi ingsévek jutottak eszembe: Minket azzal ijesztgettek az iskolában, hogy ha nem tanulunk, inasnak adnak, ma már megfordult a helyzet, mert aki nem tanul, nem mehet ipari tanulónak. T. M. Park vagy raktár? A kiskunfélegyházi kórház épületei gyönyörű környezetben emelkednek. A főépület körüli parkban virágok illata telíti a levegőt. A betegek szívesen töltik szabad idejüket ebben a kellemes környezetben. Az örömbe azonban üröm is vegyül. Egy évvel ezelőtt ugyanis szó volt arról, hogy az egyik épületre újabb emeletet húznak. Az építkező vállalat meg is kezdte az építőanyagok oda szállítását, azonban a munkálatokat nem kezdték meg. Sőt, azóta az építőanyagot is elszállították onnan. Később újabb építőanyagokat szállítottak a kórház parkjába. Nem tudni, milyen célból? Néhány an azt állítMOZAIK — A Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyár dolgozói az elmúlt napokban megtárgyalták az első negyedévi tervteljesítésben keletkezett több millió forintos lemaradás pótlásának tennivalóit. Zsigó László szocialista brigádja vállalta, hogy a második negyedévben, terven _ felül 1 millió forint értékű > gyártmányt készít. 5 — Negyvenöt holdon termesz-) tenek szerződésre paradicsomot' a jászszentlászlói termelőszövet-j kezetek gazdái. A palántázást > befejezték és a fiatal növények’ erőteljesen fejlődnek. Több termelőszövetkezetben a paradicsompalánták már virágzanak is. — Megtörtént a műszaki átadása a Kossuth utcai 28. sz. huszonnégy lakásos új bérháznak. Néhány nap múlva a boldog lakók beköltözhetnek az új épületbe. . — Tizenkét szövetkezeti gazdát küldött jutalomutazásra a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Tsz. A szövetkezeti gazdák közül hatan a Szovjetunióba, hatan pedig Csehszlovákiába utaztak. Hazatérésük után élményeikről beszámolnak. — Kiskunmajsán az elmúlt héfen az Aranykalász, a Hunyadi, a Dózsa és a Petőfi Termelőszövetkezeti Csoportok tagjai közgyűlésen tárgyalták meg a tavaszi munkák helyzetét és. a nyári feladatokra való felkészülésit. — Megkezdődtek a május havi taggyűlések a pártalapszer- vezetekben. Az értekezleteken a párt módosított szervezeti szabályzatáról, valamint az időszerű politikai és gazdasági tennivalókról tanácskoztak. ják, hogy az építő vállalat raktárnak, illetve téglatárolónak használja a kórház parkját. Nem tudjuk, mi az igazság. Némedi Imre — hogy a város szép parkjaiban sokan töltik szabad idejüket sétálva és a padokon pihenve. — hogy Brassó -utcában a gödrös makadámút helyett szélesebb, korszerűbb bitumenes utat építettek. Palm — hogy a helyi művelődési otthonban egyre gyakrabban rendeznek filmvetítéseket a lakosságnak. Rendőrségi krónika Elfogták az óratolvajt Laczkó Gyula, a félegyházi MÉK-kirendeltség raktárosa feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki karóráját ellopta. A rendőrség 48 óra alatt elfogta a tolvajt, Fucskó Lajos 32 éves szabadszállási lakost, a MÉK gépkocsivezetőjét, aki az 1300 forint értékű karórát a mosdóról ellopta és Szabadszálláson, lakásának kamrájában a mesGyermeknap a gyógypedagógiai iskolában A vasárnap lezajlott gyermeknapi ünnepségek között kiemelkedőnek tartjuk azt a családias, kedves ünnepséget, amelyet a gyógypedagógiai iskolában tartottak. Hogy miért, az nem szorul külön magyarázatra, hiszen a gyermekre is, pedagógusra is nagyobb feladatot, hi- vatásszeretetet ró az adott körülmény. Aki látta, a legnagyobb elismerés hangján beszél róla, de nem tudja eldönteni, ki volt boldogabb, a sugárzó arcú gyermek-e, hogy a nyilvánosság előtt szerepelhet, a szülő-e, aki látta gyermeke fejlődését, vagy a pedagógus, aki ezt az eredményt elérte. De nemcsak a kedves, tarka műsor tanúskodik az ott folyó lelkiismeretes, tervszerű munkáról, hanem a gyermekek kézimunkái, a saját maguk által készített játékok is, amelyeket az előadás után kisorsoltak. A. kollektív munka méltatása mellett meg kell még említeni a patronáló postai dolgozókat, akik állandó figyelemmel kísérik, és ha kell, még anyagilag is segítik a gyógypedagógiai iskola eredményes munkáját. T. M. tergerendán elrejtette. Az eljárás megindult ellene. Ellopta apja fizetését Egy kétségbeesett édesanya jelentette a rendőrségen, hogy férje 1640 forint fizetését fiatalkorú gyermeke ellopta és eltűnt vele. A rendőrségi nyomozás eredménnyel járt, V. 2. fiatalkorút elfogták, aki egy barátjával a lopott pénzen Budapestre utazott és az édesapa nehéz .munkával megszerzett bérét elszórakozta. A Vidám Parkban 600 forintot költöttek el, a többi pénz útiköltségre, vendéglőre ment, de hogy a valósághoz hűek legyünk, meg kell mondani, hogy egy ruhát is vett magának. Garázda vendég a patikában Varga Bálint budapesti lakosj aki kiküldetésben Félegyházán tartózkodott, üluminált állapot- ' ban betévedt a Batthyány utca sarkán levő gyógyszertárba, az ott dolgozókat szidalmazta, egy gyógyszerre várakozó nőt bántalmazott és a pult üveglapját összetörte. A szurkolóknak TUlUott sxx^nMMJi a i^rrcióail A putrik alkonya Hamarosan eltűnik a múlt rendszer egyik káros öröksége —■ városunk szégyenfoltja — a körösi úti település, becenevén: London, vagy ahogy kertelés nélkül mondjuk: a putrik. A nemzetközi út utasainak szeme elől „védősávval” próbáltuk eltakarni, de beláttuk, hogy ezzel a kis erdőcskével nincs megoldva az ott lakó sok-sok család fájó problémája. Ojabb, komolyabb lépések megtételére került hát most sor. Városunk szűkös lakásviszonyai ismeretesek, talán qrszágos viszonylatban is utolsók között állunk. Ilyen körülmények között nagy eredménynek kell elkönyvelnünk az intézkedést a putrik felszámolásáról. Eljutottunk odáig, hogy az első nagy lépések meg is történtek, Az új, emberi hajlékok fontos énifda.nyap'fl.? a vályog már k£Félegyházi Vasas—Halasi MÁV 2:1 (2:1) Nagy akarással kezdett a Vasas csapata és már az első percekben látszott, hogy ' jó formában vannak a játékosok. 'Ennek ellenére egy váratlan szabadrúgás utáni góllal a hazaiak szerezték meg a vezetést. A gól után szebbnél szebb támadásokat vezettek a Vasas-csatárok és előbb Bense szép beadását lőtte kapásból fordulásból Sahin I. a hálóba, majd Is+vánffi csúsztatott labdájából védhetetlen lövéssel vezetést is szerzett saját csapatának. Egyik akció a másikat követte. Kiss ülés bombája a kapufa élén csattant, ugyancsak az ő szabadrúgását nagy bravúrral védte a halasi [ kapus. A félidő végéig a félegyhá- ( ziak maradtak támadásban. A n. ‘ félidőben átcsoportosított a hazai í csapat és kemény védelme meg < tudta akadályozni a további góllövést. így is akadt még két nagy ■ gólhelyzete a Vasasnak, de az utolFE£. EGYHÁZI KÖZLÖNY i Magyar Szocialista Munkáspár Kiskunfélegyházi Járási Városi Bizottságának lapja. A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: Weither DánieL Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Szabadság tét Telefon: 1-15 és 2-61 A lapot árusításban s félegyházi lárásl oostahivatal terjeszti Bács-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét - Tel.: 15-29, 27-49. TnCo-e- 25 990 só pillanatban a lövésekbe a védők beleléptek és így maradt az első félidő eredménye. Bácsalmás—F élegyházj Honvéd 2:1 (2:1) Hazai támadásokkal kezdődött a mérkőzés és két kihagyott nagy helyzet után Kelemen sarkos átadásából Boros vezetést szerzett. A gól után a vendégek lelkes és jó játékkal megfordították az eredményt. A II. félidőben egykapura játszott a hazai csapat, még Villányi is előrejött, s bar nagy lendületet vitt a csatársor játékába, a jól tömörülő bácsalmási védelem megakadályozta a gőllövést. A Honvédből csak Boros és Pintér dicsérhető. Anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Kádár-Németh Antal (anyja neve: Csáki Hona), AjtaJ Zoltán (Kolompár Angyalka), Némedi-Varga Sándor (Fürt Éva), Csá- nyi Veronika (Patyi Veronika), Demeter József (Ónodi Ilona), Dudás Ildikó (Csányi Ilona), Szatmári Piroska (Horváth Piroska), Fazekas Piroska (Jaksa Piroska), Tamóczki Tünde (Vincellér Rozália), Gyovai Dezső (Ágoston Jolán), Abonyl Ilona (Palatínus Terézia), Novák Lajos (Szabó Margit), Görög Ildikó (Major Margit), Kormányos Jolán (Balogh Julianna), Kormányos Márta (Balogh Julianna), Nagypál Károly (Zsámboki Olga). — hogy többen a park sétányain kerékpároznak és még sem történik intézkedés annak megakadályozására. — hogy a közeli kocsmába betérő fogatosok a lovaskocsikat a DÁV előtti kanyarban hagyják őrizetlenül. ►nostorán — hogy a filmvetítés technikája nem megfelelő, túlságosan hosszú ideig tart a tekercsek átcserélése. szül. A városi műszaki osztály pedig szombaton már mérte a házhelyeket Bankfaluban negyven lakás számára. A házakban egyszobás ikerlakások lesznek. Kezdetnek ez is nagyon szép. Nem járnék nyitott szemmel, ha nem venném észre ezzel a hírrel kapcsolatban a különböző véleményeket. Az aggödók megnyugtatására sok példát lehetne felsorolni arról, hogy a városban is laknak munkakerülők, s a körösi úti telepen is laknak becsületes, igyekvő üzemi, termelőszövetkezeti dolgozók. Embere válogatja. Mindannyiunk kötelessége az embertársak nevelése, a hibázók jó útra térítése. Bizonyos, hogy a segítséget, az előlegezett bizalmat emberibb körülmények közé kerülve a cigányok többsége szorgalmas, jö munkával viszonozza, TÓTH M-rKT rta