Félegyházi Közlöny, 1963 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1963-04-12 / 15. szám
Az elmúlt napokban tartotta meg alakuló ülését a városi tanács ipari állandó bizottsága. Az értekezlet megválasztotta a bizottság elnökét, majd soron következő feladatokról tanácskoztak. Megállapodtak abban, hogy a közeljövőben megvizsgálják a szolgáltató vállalatok tevékenységét és a lakosság igényeinek megfelelő kielégítésére a javítószolgáltató tevékenység fokozását szorgalmazzák. Foglalkoznak a munkaalkalmak bővítésének lehetőségével is. Számításaik szerint a helyi lehetőségek feltárásával még sok nődolgozót el lehet helyezni. A bizottság számít a lakosság támogatására és kérik, hogy javaslataikat, elképzeléseiket újabb munkaalkalmak létesítésére juttassák el a városi tanácshoz. fpari bizottság alakult min huny A PETŐFI NÉPE FÉLEGtHÁZI KIADÁSA / Ev végi vizsga a dolgozók általános iskolájában A DOLGOZÓK általános iskoláinak kihelyezett osztályaiban az elmúlt napokban tartották meg az év végi vizsgákat. Városunkban jelenleg hat helyen működik általános iskolai kihelyezett osztály. Ezek közül a Lenin Termelőszövetkezetben tanulók vizsgáját látogattuk meg. A Tábi-féle iskolánál „két karikára” folyt a vizsgáztatás. Az egyik csoportban magyar, a Húsvéti bárány I A későn érkezett tavasz langyos fuvallata nemcsak a füvet és a Ids bárányokat csalogatja ki a rétre, hanem a gyerekeket is. Lakatos Zsuzsa és Kovács Laci az I. sz. Általános Iskola Szabadság téri zenei tagozatának második osztályos növendékei, a húsvéti báránykával barátkoznak. Ok már kottából tanulják az ősrégi magyar népzenét, a juhászok hangszerén, a furulyán. (Lakatos felv.) történelem, a földrajz, a másikban a biológia, fizika és számtan volt a vizsga tantárgya. A kicsiny padokban meglett korú felnőttek, többségében szövetkezeti gazdák szorongtak, arra várakozva, hogy számot adjanak tanulmányaikról, olvasásra, írásra fordított egész napi munka utáni szabadidejük, éjszakájuk hasznosításáról. A TANULÁS még a fiatalok energiáját is nagy mértékben igénybe veszi. Sokkal inkább így van ez idősebb korban. A tudás gyarapítása nagyfokú önfegyelmet és szorgalmat igényel. A tanulásra vállalkozók elhatározása azonban szilárdnak bizonyult, olyan képzettséget szereztek az itt ülők, amire az egyéni gazdálkodás körülményei között fiatalabb korukban nem volt lehetőség. A VIZSGÁZOK helyesen válaszolnak a kérdésekre, a bizottság elégedett a feleletekkel. A sikeres feleletek Kiss Béla és Dobó Ferenc tanárok igyekezetét és hozzáértését is dicséri. Nagy szerepük van abban, hogy a jelenlevők elsajátították a hetedikes osztály anyagát. Tizenkét diák közül Gémes néni nevét jegyeztük meg, aki valamennyi tantárgyból ötöst kapott, azonkívül Nagy Ferencét, aki feleségével együtt vizsgázott kiváló eredménnyel. Készül a perzsaszőnve« A Kiskunfélegyházi Háziipari Szövetkezet ez év januárjában kezdte meg a perzsaszőnyegek gyártását. A szövetkezet bedolgozó asszonyainak keze nyomán az első negyedévben 15 perzsaszőnyeget exportált a részleg. A képen Szeli József né részlegvezető az exportra kerülő gyártmányok minőségét ellenőrzi. Miér! tartják zárva a klubszobát Petőüszállásan? A petőfiszállásiak is szeretnék időnként megtekinteni a televízió műsorát. Erre azonban csak két lehetőség van, vagy beül az érdeklődő a földművesszövetkezeti italboltba, vagy pedig televíziót vesz. A művelődési házban van ugyan televízió, de a készülék csak dísznek van felállítva, ggy csendes klubszobáN Színvonalas rendezés, gazdag anyag a bélyegkiállításon Az Országos Bélyeggyűjtő Szövetség vezetősége nevében Szatmári László nyitotta meg a félegyházi kör hagyományos és egyre nívósabb kiállítását, nagyszámú érdeklődő jelenlétében. Elismeréssel állapította meg, hogy a félegyházi gyűjtők kiállítása elérte az országos szintet, a látogatók is el voltak ragadtatva a tetszetős formában bemutatott gazdag kiállítási anyag láttán. A bíráló bizottság az I. díjaKassai János: UPU összeállítás. Harmadik díjat nyertek: Görög László, dr. Horváth László- né, Horváth László és Téglás János. Az ifjúsági gyűjtők közül elismerésben részesültek: Báló Márta, Berger Zoltán, Fekete János és Réczi Tamás. ba bezárva. A lakosság így hát el van zárva ettől a fontos művelődési lehetőségtől. Örömmel fogadtuk a mozit. Már kétszer volt előadás a faluban. Sajnos, mind a két alkalommal elromlott a vetítőgép és két órán keresztül ültünk a hideg teremben, amíg megjavították. Éppen ezért néha sokkal szívesebben néznénk a televízió műsorát: egy-egy jó filmet, vagy színdarabot. Szombatonként a bál miatt, vasárnap pedig egyéb rendezvények miatt nincsen erre mód. Pedig igen sokan vannak, akiket jobban szórakoztat a televízió, mint mondjuk a tánc. Ügy tudjuk, a készüléket a község lakosságának szórakoztatására vásárolták és megfelelő elhelyezése nem megoldhatatlan probléma. Csak egy kis jó akarat kell hozzá. Tetszik — tetszik MOZAIK ' _ ügyeletes állatorvosok Kiskunfélegyházán : április 13-án és 14-én dr. Szántó Vilmos, Felszabadulás út 1. Telefont 447. Április 15-én dr. Lucza Ferenc, Alkotmány út 2. Telefon 223. — Szellemi vetélkedőt tartot- ítak a Móra Ferenc Művelődési Házban április 7-én a KISZ- fiatalok. A vetélkedőn három csapat mérte össze erejét. Legjobb eredményt a Vegyipari Gépgyár fiataljai érték el és így ők képviselik a. város ifjúságát a megyei döntőben. — A kiskunfélegyházi Petőfi Termelőszövetkezet KlSZ-alap- szervezete taggyűlésen vitatta meg a közös gazdaságban dolgozó fiatalok időszerű feladatait. A taggyűlésen jelentős felajánlások hangzottak el. A fiatalok bejelentették, hogy részt veszAnyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Hallal Anna (anyja) neve: Tari Anna), László Imre (Ka-< kas Agnes), Fiimák Károly (Kele-> men Mária), Kispál József (Paszten- dorf Gizella), Lőrincz Irén (Gyön-S gyösi Mária), Bartha Pál (Borsos Erzsébet), Rácz Mária (Dinnyés Klá-< ra), GáCsi-Varga János (Provics) ■Franciska), Tóth István (Ficsór JU-! liánná), Kovács István (Zsolnai Ma- S ria), Tarnóczi Tünde (Vincze Fran-Í ciska). Mészáros Mária (Kis Rozá-Í lia). Szekeres Mária (Tar Terézia). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Fe- ( ■Jcete Imre és Hajnal Veronika, Tóth : János és Kovács Emerencia, dr. j •Termes Dénes és Tóth Emőke, Soly- í mosi Ferenc és Födi Mária, Halmos) Tamás és Horváth Ildikó, Máj Já- < nos és Varga Mária, Dobos Sándor S és Kovács Mária, Kertész Sándor! és Szabó Éva. } MEGHALTAK: István Pálné Szász Piroska 75 éves. Szabó Pálné Lantos j Veronika 61 éves, Molnár István Mi- } fcályné Pálit Terézia 56 éves, Diny- nyés Alajosné Vidács Valéria 80 éves; Borzai Jánosné Lőrincz Ilona •f8 eves; Ma kán Erzsébet 64 éves. nek a magasabb terméseredményekért folyó versenyben és a KISZ-szervezet 6 hold kukorica művelését vállalta el. — Az állam és az egyház viszonyáról tart előadást április 12-én este fél nyolc órai kezdettel a helyőrségi klubban Szakács Gyula, a megyei tanács egyházügyi főelőadója. Az előadás után A kolostor titka című szovjet filmet vetítik le az érdeklődőknek. Hosszú vándorlásaim alatt sokszor mentem el a szótlanul ülő, türelmes horgászok mellett. Néha volt úgy, hogy le is ültem melléjük, de a türelmem hamar elfogyott és továbbálltam. őszintén megmondom, a kíváncsiság is hajtott, amikor a Kunsági Sporthorgász Egyesület meghívására a Toliüzemben tartott taggyűlésen megjelentem. Milyen lehet a horgászélet egy olyan városban, amelynek egyáltalán nincs vize, és homoktenger övezi. Amikor megtudtam gondjaikat, bajaikat, a kíváncsiság a legnagyobb elismeréssé változott. Mert könnyű ott horgásznak lenni, ahová a nagy természet folyó-, vagy állóvizet varázsolt. Csak össze kell szedni a felszerelést és kiülni a partra. A félegyházi horgászoknak elóbb meg kell teremteni a horgászás! lehetőséget. Evek óta tartó szívós és szorgalmas munkával parkosították a volt téglagyári kubikgöd- rök környékét, halat telepítettek bele, gondozták, védték, etették őket, hogy egyszer sor kerülhessen a horgászásra is. A kis oázist a napi munka után nyolcvan felnőtt férfi látogatta, bebizonyítva, hogy a szabadidőt nemcsak az italboltban lehet eltölteni. Kellemesen elszórakozhatkat a következő kiállítóknak ítélte oda: Báló Antal: Olimpiai bélyegekért, Cvianov Félix: Lenin a bélyegen, Kárpáti Imre: Petőfi és Móra összeállítás, dr. Kasztner János: A hajózás története, Nagy Károlyné: Világsajtó a bélyegen, Szabó Kálmán: Mártírok a bélyegen. Második díjat nyertek: dr. Berger Mártonná: Űrhajózás, Csizmadia István: Bosznia, Hercegovina, Fehér János: Ikarusz- tól a Vénusz rakétáig, Fülöp József: Mit gyújtsunk?, Kovács Dezső: Sportmotívumok, Pólyák Sándor; Bélyegnapi motívumok, nak a víz pántján, a szabad levegőn, hogy erőt gyűjtsenek a másnapi munkához. Most majdnem elölről kezdhetik az egészet. Halállományuk a. zord tél következtében teljesen tönkrement. A víz környékén birkák legelnek és félő, hogy újra sivár pusztaság lesz a kis oázisból. Az új halászati törvény értelmében a betonút két oldalán levő kilenc holdnyi vizterületet 20 évre bérbeadta a Földművelésügyi Minisztérium Halászati Főosztálya a Kunsági Sporthorgász Egyesületnek. De csak a vizet. A parton a termelőszövetkezet a gazda. Reméljük, hogy sikerül olyan megegyezést találni, hogy a horgászok is, a tsz is meglesz elégedve. Fontos a kacsanevelés Is, de a horgászok is megérdemlik a területet, hiszen annak idején ők mentették meg a gödröket a betöméstől, mert mint tudjuk, arra volt ítélve a sok vízDefúlás miatt. Azóta, mióta r horgászok örködnek mellette, nem volt szerencsétlenség. Kapjanak hát megfelelő területet, hadd építsék tervbe vett ívatót, nyújtót, hadd hordják az ivadékot a Dongérböl, Tiszából, hogy űzhessék a nekik legkedvesebb sportot. TÓTH MIKLÓS ftuitolt XXC/n/rLCÍ isorab Horgászok Kiskunfélegyházán — hogy cikkünk nyomán a bíráld- tot megszívlelve gyorsan intézkedtek az illetékesek. A városi tanács udvarát rendbehozatták és a bérház előtt megjavították a járdát. — hogy több mint kétmillió forintos költséggel az elmúlt években új, korszerű cipőüzem létesült Kiskunfélegyházán. — hogy a kiskunfélegyházi Dózsa Tsz a termelési versenyben résztvevő KISZ-fiatalok at magnetofon- készülékkel ajándékozta meg. — hogy a városi mozi előtti gyö* nyörü parkban levő szökőkút me* dencéje a meleg, idő beállta eile* nére, még mindig korhadó faleve* lekkel és szeméttel van tele. — hogy az új, korszerű üzemben még most sinjs megfelelő fürdő és mosdó, bár annak felépítését több mint egy éve ígérgetik. — hogy a Petőfi Termelőszövetke* zet vezetősége semmiféle jutalmat nem szavazott meg a magasabb tér« méseredmény ekért küzdő KISZ-is* iáknak. — hogy a járás és város termelőszövetkezeteinek szőlő- és gyümölcs- telepítesre több mint 83 millió forint támogatást nyújt államunk. '— hogy a Tisza Tsz-ben a veze* íőfc gondatlansága miatt az új telepítésű, fiatal gyümölcsösben nagy kárt okoztak a nyulak a télen. A szurkolóknak Megyei bajnoki mérkőzések I Kalocsai Spartacus— Félegyházi Vasas 3:2 (1:1) A döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének, hiszen a mérkőzés nagyobb részében a Vasas kezdeményezett többet. Ügy is indult a mérkőzés, hogy nem lesz különösebb baj, hiszen már az első percben Sahin tiszta helyzetben mellé lőtt, s nemsokára rá szép támadás után Kiss ülés kapulécről bepattanó labdával a vezetést is megszerezte csapatunknak. A gól után kiegyenlítettebb lett a játék, s egy váratlan ellentámadásból egyenlített a hazai csapat. A második félidő balszerencsés körülmények között indult. Görög kifutott kapujából, s már csak 11-essel tudták megakadályozni a < védők a góllövést. Ebből vezetést / szerzett a hazai csapat. A gól meg- < zavarta a Vasas játékosait, s szög- ; letrúgás utáni kavarodásból újabb gólt ért el Kalocsa. A mérkőzés í utolsó negyedórájában a szinte ál- (landóan támadó Vasas megpróbálta ; menteni legalább az egyik pontot. de Parádi m. góljával csak szépi- íteni tudtak az eredményen. ) Az együttesből csak Lantos II. \ és Kiss Illés nyújtott elfogadható ) teljesítményt. ! A Sahin H-őt nélkülöző ifik (idehaza maradt az igazolványa) váratlanul súlyos 3:0 arányú vereséget szenvedtek a hazai ifiktől. Félegyházi Honvéd— Halasi MÁV 1:0 (0:0) A végig sokat támadó Honvéd csatársorának tehetetlensége miatt csak minimális arányban győzött. Az első félidő nagy része hazai rohamokkal és sok kihagyott gólhelyzettel telt el. A második félidőben nyomasztóvá vált a hazaiak fölénye, de gólt ebben az időszakban is csak Villányi bombaszabadrúgásából értek el. Ez a gól jelentette a két bajnoki pontot. A gól- lövőn kívül Tóth és Kelemen emelhetők ki a csapatból. A csatároknak sokat kell javulni, ha bajnokságot akar nyerni a Honvéd. Vasárnap sportja Vasárnap, április 14-én a Vasa3 csapata a bajnokjelölt Kalocsai Honvédet látja vendégül. A Honvéd idegenben. Baján játszik az ottani Vasas ellen Reméljük, mindkét pontot megszerzik a félegyháziak. FELEGYHAZI KÖZLÖNY é Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Járási Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása Főszerkesztő: Weither Dánle Felelős kiadó: Mezei István Szerkesztőség és kiadóhivatal Kiskunfélegyháza. Szabadság tét Telefon: 1-15 és 2-61 A lapot árusításban a félegyházi lárési oostahlvatai téri észt! Báes-Kiskur megyei i’homda V Kecskémé* - r°> '5-29 27-49. Index; 25 908