Félegyházi Közlöny, 1963 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1963-04-04 / 14. szám

fv-»*' FflMBM KÖZLÖNY A PETŐFI NÉPE FÉLEGVHÁZI KIADÁSA Több mint másfél ezer hízott sertést, közel 9000 hektoliter tejet értékesítettek a termelőszövetkezetek és háztáji gazdaságok Ä járási tanács felvásárlási csoportja értékelte Félegyháza és a járás községeinek felvásár­lási tervteljesítését. Az értékelés szerint a múlt évinél lényegesen jobb a különböző mezőgazdasá­gi termékek értékesítése. Hízott sertésből már az év első két hónapjában 1649 darabot adtak át az Ál­A Móra Ferenc Művelődési Ház műsorából Április 4-én délelőtt 9 óra­kor a bélyegkiállítás ünnepé­lyes megnyitója, 10 órakor a művelődési ház képzőművész kőre kiállításának megnyitója, 7-én délelőtt 9 órakor a szelle­mi vetélkedő városi döntője, 10 órakor a nyugdíjasok össze­jövetele. Este 7 órakor városi táncverseny. 8-án este 6 órakor a nők akadémiája keretében A csecsemő gondozása, táplá­lása. Előadó: dr. Kasztner Já­nos. 10-én este 6 órakor szülők akadémiája. 12-én este 6 órakor művészettörténeti előadás a Pe­tőfi iskolában. Előadó: Móczár Károly. latforgalmi Vállalatnak a tsz-ek és a háztáji gazdasá­gok, ez a mennyiség a félévi felvá­sárlási terv 27 százalékát jelenti. Ez annál inkább jelentős ered­mény, mivel az előző években a hízott sertés átadásának zöme — eltekintve a téli hónapoktól — május és.júniusban történik. A szűkös takarmányozási vi­szonyok ellenére növekedett Fél­egyházán és a járásban a tej­termelés. A múlt év hasonló időszak* szakához viszonyítva két és fél ezerrel több, összesen 8678 hektoliter tejet értéke­sítettek a termelőszövetkezetek és a ház­táji gazdaságok. A tejértékesítés nagyobb arányú növekedéséhez hozzájárult az is, hogy a terme­lőszövetkezetek és a háztáji gaz­daságok a gümőkórmentes te­jért magasabb árat kapnak. Éppen ezért minden tsz és háztáji tehéntartó igyekszik bőven tejelő, gümőkórmen- tcs állományt beszerezni. A jó felvásárlási eredmények­nek ugyanakkor van árnyoldala is, tojásértékesítésből nem sike­rült teljesíteni a tervet. A hosz- szú tél erősen befolyásolta a tyú­kok tojáshozamát, ugyanakkor a baromfitartó háztáji és egyé­ni gazdaságok a közelgő húsvéti MOZAIK — ügyeletes állatorvos április 6-án, szombaton és vasárnap dr. Kiss Lajos Héderi Antal u. 25. Telefon: 290. — A Iparon ülést tartott az MSZMP községi egységes veze­tőség. Megtárgyalta a KISZ és a kultúrotthon -munkáját, vala­mint a házépítéssel kapcsolatos tennivalókat. — Jó ütemben haladnak a me­zőgazdasági munkák az alpári Búzakalász Tsz-ben. Április 4-re befejezték a borsó, a zab és az árpa vetését. — Jól sikerült asszonytalálko­zót rendezett a nőtanács. A to­jás—baromfiszerződés és a ház­táji baromfinevelés kérdését vi­tatták meg. Sok asszony már az értekezlet után tojás- és barom­fiszerződést kötött a felvásárló szerv kiküldöttével. adófizetés helyzetét. A község­ben szorgalmasan végzik a ta­vaszi mezőgazdasági munkákat. Befejezték a borsó és a zab ve­tését. — A kiskunfélegyházi Lenin Tsz gazdái szorgalmasan dolgoz­tak. A vezetőség határszemlét tartott és megállapította, hogy az őszi kalászosok jól teleltek. A kora tavasszal 35 ezer mázsa istállótrágyát szórtak ki 221 holdra, 1197 hold őszi kalászost fej trágyáztak. Fogasolást 300 holdon végeztek. A kora tavaszi vetések is jó ütemben haladnak. Eddig 100 hold kora tavaszi nö­vényt vetettek el. ünnepre való tekintettel, a ma­gasabb eladási árakra számítva, még várakoznak tojás értékesí­tésével. Éppen ezért a földmű­vesszövetkezeti felvásárló szer­veknek igen jelentős felvilágosí­tó munkát kell végezniük, hogy a tojásfelvásárlásban mutatkozó lemaradást pótolhassák. Balogh Ödön Postahivatal, autóbu «7-várót ere m, iskolai napközi otthon, pedagógusiak ás épül a járás községeiben V A járási tanács KÖFA cso­portja házi építőbrigádot szer­vezett annak érdekében hogy a járás községeiben megfelelő mi­nőségű munkával, de jóval ol­csóbban végeztesse el a külön­böző átalakításokat, épület-tata­rozásokat. A házi építöbrigád ezenkívül kisebb, új épületeket is emel. Ennék megfelelően Csólyos- pálos községben autóbusz-váró­teremmel egybeépített postahi­vatal készül 380 ezer forintos költséggel. Jászszentlászlón a községi ta­nács által vásárolt házat ala­kítja át iskolai napközi otthonná a házi építőbrigád, majd az óvo­da átalakításához és az iskola tatarozásához fog. Kömpöcön egy 2x2 szobás szol­gálati lakás építésére kerül sor Mi újság Jászszentlászlón ? A termelőszövetkezetben már szépen sorol a zöldborsó, amit jóval korábban elvetettek. A kora tavaszi növények vetése is jórészt befejeződött, ötven hold erdőt és 50 hold szőlőt telepí­tenek a község termelőszövet­kezetei. Közelmúltban a három termelőszövetkezetben megtar­tották a mezőgazdasági gépek szemléjét, a szakemberek véle­ménye szerint mindhárom tsz gazdái igen gondosan javították ki gépeiket. Ápolják a gyümc^csfákat 1959-ben jelent meg a szőlő-, gyümölcs, és borgazdálkodásról szóló törvényerejű rendelet. En­nek alapján mindazoknak, akik­nek tulajdonában, vagy kezelé­sében gyümölcsfák vannak, kö­telesek a téli fatisztogatási mun­kálatokat és a lemosó permete­zést elvégzni. Ehhez a munká­hoz nyújt segítséget a Kiskun­félegyháza és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet, amikor szerződéses alapon vállalja a háztáji kertekben levő gyü­mölcsfák egész évi tisztogatását, ápolását. A földművesszövetke­zet nyolctagú növényvédő bri­gádot szervezett, akik a vá­rosban 4000 gyümölcsfát gon­doznak. — Képünkön: Kovács János, a növényvédő brigád egyik tagja egy házikert cse­resznyefáját tisztogatja. (Laka­tos felvétele.) 300 ezer forintos költséggel. Ez a ház pedagógusok számú'i épül. Kunszálláson ugyancsak i házi építöbrigád készíti el az erre az évre tervezett ravata­lozó helyiséget. Mikor lesz már kész az ú> ? Nagy örömmel fogadtuk autó­sok, motorosok a Félegyháza és Kiskunmajsa közötti műtit el­készülését. Ám az örömhöz, úgy látszik, a MÁV mulasztása miatt, vegyült egy kis üröm is. A műút építése ugyan még az elmúlt év őszén befejeződött, de a jászszentlászlói vasúti átjáró­nál mind a mai napig nem ké­szült el. A Kecskeméti Közúti Üzemi Vállalat nem egészen egy év alatt építette a Kiskun­félegyháza—Kiskunmajsa közöt­ti >28 km-es műutat. Ugyanak­kor a MÁV közel fél év óta nem tudta elkészíteni a 2 méteres utat, nem tudni, mi okból? Dóczi Frigyes A mentők jelentik Kiss Imre II. kér. 39. tanya- szám alatti lakos a traktor pót-, kocsijára felrakott nád tetejére i leesett Eszméletlen állapotban szállították a félegyházi kór­házba. Szabó István 62 éves ku­bikos, csongrádi lakos, a félegy­házi vasútállomásnál leesett a vonatról. Külső sérülés nem lát­szott rajta. Kórházba szállítot­ták. Keresztesi József 36 éves segédmunkás, Kiskunfélegyháza. Perczel utca 38. szám alatti la­kos leesett a padlásról. Mindkét lábfeje erősen deformálódott. Bállá Gáspár 52 éves kunszál­lási lakos öngyilkossági szán­dékkal borotvával elvágta a nyakát. A gondos kórházi ápo­lás következtében életben ma­radt. Tetszik — hí bt tetszik Csólyo — hogy a növendékmarha-állo- mány javult, a tehenek ápoltak, gondozottak az Egyetértés Tsz-ben. Kunss spáloson — hogy a (ejési átlag még az öt litert sem éri el és a kocánkén« szaporulat legfeljebb öt malac. Eálláson — hogy az Alkotmány Tsz-ben hozzáfogtak 100 hold szőlő telepíté­séhez és naponta 50—60 tsz-gazda szorgalmasan dolgozik. — hogy egyes szövetkezeti gazdák a telepítési munkákból nemigen akarják kivenni a részüket, a bort viszont ők is szívesen megisszák. — Csólyospáioson ülést tartott i a községi tanács végrehajtó bi- S zottsága. Megvitatta a földmű­vesszövetkezet 1962. évi tevé-j kenységét és az első negyedévi! fUfitotí/zemmef a Évfordulón Kiskunfé — hogy a főutcán és más közte­rületen elhelyezték a padokat és hozzáfogtak a parkosításhoz. — hogy a háziszemetet összegyűjti a Községgazdálkodási Vállalat. 1 egyházán — hogy a padokat olyan piszkom san, kopottan tették ki az utcára. Ez nem válik díszére a városnak. — hogy a szemetes edények még késő délben is az utcát csúfítják. Anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Rácz Zsuzsanna ’ fanyja neve: Rácz Etelka). Patyi Sándor (Varga Katalin), Endre Já-j nos (Nagy Katalin), Álmási János. (Vízhányó Julianna), Dobos Erika j (Ferenczi Margit), Csányi Mária (Pa- lyt Maria), Rigó Judit (Seres Ho­na), Rekedt-Nagy György (Retkes Mária), Bereczki Ilona (Némedi- Varga Zsuzsanna), Kádár György (Turza Hona), Parádi Erzsébet (Ber­ta Erzsébet), Rádi Klára (Molnár Klára), Bartucz Mihály (Berta Klá­ra), Ladányi László (Petrás Kata­lin), Gulyás Ferenc (Ritka Margit), Tubák János (Lakatos Aranka), He-, v ér-Szabó Imre (Német Anna), Fe-> kete Cecilia (Boros Rozália), Tiricz, Erzsébet (Seres Erzsébet), Bagi La­jos (Túri Rozália), Fekete Ilona: (Ocskó Ilona). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Rácz Ferenc és Kolompár Magdolna. MEGHALTAK: Thum Miklósné Kolozsvári Mária 82 éves. Kenderes! Imre 78 éves. Gulyás Lajosné Szabó Tírzsébet 74 éves, Némedi-Varga And-' *& 34 érés. I Április 4-e előestéjén zászló­díszbe öltözött városunk is. A nemzeti színű zászlók mellett vö­rös zászlókat lenget a tavaszi szél, mintegy szimbolizálva, hogy a ma roknyi magyar nép végre megta­lálta helyét a nagyvilágban: ahogy a magyar zászlót oltalmazza a munkásosztály vörös lobogója, úgy védi, óvja, segíti vívmányainkat, terveinket és eredményeinket a nagy nemzetközi béketábor. Szerdán délután megkezdődtek az ünnepségek városunkban is. üzemek, termelőszövetkezetek, hi­vatalok, intézmények háziünnep­ségeken emlékeztek meg a felsza­badulási évfordulóról, hogy este és másnap délelőtt együtt ünne­pelhessen az egész város. Találomra elindultam, hogy a sok közül legalább egyet közelről is megnézzek az üzemi ünnepsé­gek közül. Irány: az Alföldi Mű­anyagfeldolgozó Vállalat Szegedi úti új telepe. Üj a telep, újak az épületek, újak a dolgozók is. A? ott dolgozó 423 embernek, főleg asszonynak és leánynak a felsza­badulás teremtette már meg a munkahelyet. Áz általuk termelt 26 millió forinton felüli vállalati teljes termelési érték már besegít az országos termelésbe, a nekik kifizetett 6 millió forint munkabér pedig belesegít a közel 5000 városi család költségvetésébe, a város vérkeringésébe, a szebb, jobb és boldogabb élet megteremtésébe. Az új vállalat házi ünnepségén öröm volt hallgatni az elmúlt év­ről tartott beszámolót, a szépen alakuló, jellemző mutatószámokat. Jelen ünnepi megemlékezésünk terjedelme azonban nem engedi meg azok részletezését. Érdemes megemlíteni, hogy az új üzem fiatal dolgozó gárdája kezd magára találni. Ezt legjob­ban bizonyítják a kézzelfogható eredmények: a 15,2 napnak meg­felelő nyereségrészesedés, a há­rom új, ielvényes kiváló dolgozó, a hét oklevéllel kitüntetett kiváló dolgozó és az a 13 dolgozó, akiket ezen az ünnepségen pénzjutalom­ban részesítettek. S ha az élenjárók példáját át­veszi mind a 423 dolgozó, és azok is, akik az év folyamán bekerül­nek az üzembe, jövőre, hazánk felszabadulásának tizenkilencedik évfordulóján még nagyobb, még szebb eredményekről számolha­tunk be. TÓTH MIKLÓS A szurkolóknak Hegyei bajnoki mérkőzések Félegyházi Vasas—Bácsalmás 5:2 (4:1) Már az első félidőben eldőlt a ' mérkőzés sorsa. Az ötletes, apró- : termetű Móczár nagy lövését már csak kiütni tudta a vendégek ka- ; pusa és a szemfüles Parádi III. megszerezte a vezetést. Néhány perc múlva Sahin belőtte a hazaiak ; második gólját. A veszélyes ellen- , támadás végén a vendégek nehéz : szögből védhetetlen gólt szereztek í A 15. percben Parádi I. szabadrú- < gása után újb ti a bácsalmásiak há- ) lójában táncolt a labda. Bense a szép elfutás után kapu fölé lőtt. majd az ő beadásából Parádi II megszerezte a félidő utolsó gólját. A n. félidőben kiegyenlítettebb volt a játék Helyenként a vendégcsapat fölénybe is került, mégis Lantos n. szabadrúgása nyomán majdnem újabb gólt szerzett a Vasas. Simity > váratlan lövését Görög csak a vona­lon túlról kotorta ki, de egy percre rá Kiss lecsúszott lövését Sahin a hálóba pöckölte és beállította a vég- , eredményt. Még két gólt ígérő ak­ciót vezetett a Vasas. Bense l^tt c. a kapu mellé, a másikból Móczár j alig talált a léc mellé. A szinte < csupa fiatalból álló Vasas ilyen arányban is megérdemelten nyert. Az egész csapat dicsérhető, lelkes, helyenként Igen színvonalas játé­káért. A nagy mérkőzés előtt az Ifik Sahin II. gólképességével (négy gólt lőtt), 5:0 arányban győzték le a bácsalmási fiatalokat. Vasárnapi műsor A Honvéd hazai pályán a Halasi MÁV csapatát látja vendégül fél 4-kor. Ha a Honvéd bajnokságra akar tömi, mindkét pontot meg kell szereznie. A Vasas. csapata Ka­locsán a Spartacus ellen játszik. Döntetlen eredményt várunk. FELEGYHAZl KÖZLÖNY i Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Járást Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása Főszerkesztő: Weither Dániel Felelős kiadó: Mezei István Szerkesztőség és ktadóhtvate Kiskunfélegyháza. Szabadsár Telefon: 1-15 és 2-51 A lapot árusításban 9 félegyházi lárásl oostahív terieszti Bács-Klskun megyei Nyomda v Kecskémé* - fel ■ 15-29. 27-«* Index; 25 908 ■■A-ti**- ■ |

Next

/
Oldalképek
Tartalom