Félegyházi Közlöny, 1962 (7. évfolyam, 2-51. szám)
1962-11-23 / 47. szám
"*r * fŰBMII KÖZLÖNY A PETŐFI NEPE FEEEGTHÄEIKIADÁSA Nyújtsunk többet a szórakozni vágyó fiataloknak 17/ tervek a művelődési hátban Művészi emberábrázolásával harminckét éven át ragadtatta tapsra a közoséget T. Szabó László, a Móra Ferenc Művelődési Ház új igazgatója, aki a Kecskeméti Katona József Színház színpadát cserélte fel az igazgatói székkel. Ismeri az embereket. Ez csendül ki minden szavából, minden apró gesztusából. — Azért vagyok itt, hogy a tömegeket szolgáljam, de nem szolgai módon — kezdi a beszélgetést. — Minden erőmmel a fiatalok szocialista nevelésére törekszem. Színházi tervekről faggatjuk. — A kecskeméti színház november 29-én Az ember tragédiáját mutatja be. Lucifer szerepében a Madách Színház volt kitűnő tagja: Bárdy György mutatkozik be a félegyházi közönségnek. December 5-én a Debreceni MÁV Szimfonikusok hangversenyeznek, dec. 6-án műsoros Télapó-est lesz a gyermekeknek, egy héttel később, december 13-án a Luxemburg grófja nagyoperettel szerepel a Katona József Színház, 31-én pedig tarka szilveszteri kabaré szórakoztatja a közönséget. Hogyan lehetne elosztani az ítt-ott megmutatkozó közönyt? — kérdezzük. — Ezt szolgálta az idénynyitó kísérleti bemutató a Nyiss ajtót, ha kopogtatnak című dráma. Hatalmas sikere volt. Azután az Operaház fiatal ösztöndíjasainak közreműködésével zenei ismeretterjesztő előadássorozatot indítunk, hogy a közönséget lassan a nagyobb zenei igényekre neveljük. Április 4-én egyedülálló kísérlet színhelye lesz a művelődési ház színpada. Majakovszkij' Beszélgetés Lenin élvtárssal című versének T. Szabó László áltál dramátizált változatát mutatja be a helyi kultúrgárda. Az oratórium jellegű előadást a megyei filmhíradó is filmre veszi. — Ha a közönség igényli, mai modem drámákat is színre hozunk fővárosi színházak előadásában — ígéri az igazgató. Kife lé menet a játékszoba zsúfolt zsibongásába ütközünk. Ipari tanulók vették birtokba a százféle társasjátékot. Jönnek az emberek, jönnek a fiatalok, csak hív- fni és főleg fogadni kell őket. Dr. Falu Tibor Rendőrségi krónika Leesett a bocsiról A szegedi úti 116 km-kőnél egy vérbe fagyott férfit találtak az árokban, onnan kétszáz méternyire két lovat és egy felborult kocsit. A nyomozás szerint Drozdik / Ferenc, a Rákóczi Tsz kocsisa részeg lehetett és leesett a kocsiról, a lovak még tovább vitték a kocsit, míg fel nem fordult. Drozdik Ferencet a mentők beszállították a félegyházi kórházba. Felnyittatta a lakást és ellopta a pénzt Rokolya Margit kiskunmajsai A Kiskunmajsai Földmävesasövetkeset mulasztása Itt van a tél, Csólyospálot lakosságát azonban a fainban nem tudja kiszolgálni tüzelőanyaggal a földművesszövetkezet, mert a kiskunmajsai fmsz vezetősége nem gondoskodott arról, hogy idejében legyen tüzelő Csólyos- pálosom. ígéret már igen sok — Ügyeletes állatorvos: november 24-én, szombaton és 25- én, vasárnap dr. Kiss Lajos Kiskunfélegyháza. Héderi Antal u. 25. Telefon: 290. — Találtak egy női kerékpárt. Gyári száma: 22 568, igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon átveheti. — Áramszünet lesz decembei 9-én reggel 7 órától 16 óráig. A DÁV közlése szerint azonban a vezetéket ez alatt az idő alatt is feszültség alatt állónak kell te- ’ kinteni. — Hol legyen a játszótér? A városi tanács műszaki osztálya kéri a lakosságot, tegyen javaslatot arra, hogy hol rendezzen be gyermekjátszóteret. Javaslatokat szóban vagy írásban lehet benyújtani a műszaki osztályon. Tanácsháza, I. em. — Az alpári Búzakalász Termelőszövetkezetből az IBUSZ mintegy negyven önsegélyző csoporttagot kétnapos kirándulásra visz Miskolcra és festői környékére. A kirándulók november 25-én. vasárnap reggel indulnak és hétfő este érkeznek vissza. — A pál monostori Keleti Fény Tsz-ben munkaegység-előleg címén ezideig 692 000 forint termén yf éleségek leszedése és egyéb munka díj címén 233 000 forintot fizettek ki a tagságnak. — Vezetői igazolvány nélkül ült motorra Csuka Péter Kiskunma jsa, Marispuszta 256. sz. alatti lakos, ezért 250 forint bírságot fizetett. elhangzott, de tüzelő nem érkezett. Igen sokan ezért a szomszédos Forráskút községből kénytelenek beszerezni a fát és a szenet, ez pedig sok utánajárást jelent. A csólyospálosi üzletekben egyébként kielégítő az áruellátás és ezért elismerést érdemel valamennyi boltvezető. Az üzletekben általában mindent be lehet szerezni, csupán a tüzelőellátás hiányosságai miatt bosszankodnak a faluban, erről viszont a földművesszövetkezeti boltvezetők nem tehetnek. A Kiskunmajsai Földművesszövetkezet intézkedésére van szükség ahhoz, hogy Csólyospáloson is legyen tüzelőanyag. Tandari Ferenc Szezon az üvegboltban Az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat modern, önkiszolgáló bolt), jában egymásnak adják a vevők a kilincset. Egyik névnapra vásárol valami ajándéktárgyat, másik lake dalmi edényeket, harmadik fonotl üveget visz az újbornak. Választék ban, előzékeny kiszolgálásban nincs hiány, bizonyosan ez a titka a nap ról napra megismétlődő nagy forgalomnak. (Lakatos felv.) leány a pénzszerzésnek nem mindennapi módját eszelte ki Azzal az ürüggyel, hogy ott lakik és nem tud bemenni, felnyittatta Kovács Károly vendéglátó vállalati dolgozó lakását és onnan nagyobb összegű pénzt lopott el. A furfangos tolvajt a rendőrség elfogta és az ügyészségnek adja át. * — Ittas személyt szolgált ki szeszesitallal Nagy György Kis- kunmajsa, Tanácsköztársaság útja 96. sz. alatt lakó italboltvezető, ezért 150 forintra bírságolták. Cikkünk nyomán Válaszolt a KÖJÁL A Talajerőgazdálkodási Vállalat kiskunfélegyházi Bercsényi utcai telephelyén nincs közműves vízellátás. Az itt dolgozó 16 személy tisztálkodására a Mikszáth Kálmán utcán levő felszökő vizű mélyfúrású kút állandóan folyó közkifolyó csapjából vízszállító lajt útján biztosítanak vizet. A városi állami közegészségügyi felügyelő utasította a vállalat helyi vezetőjét, hogy a vízkivételnél, illetőleg vízszállításoknál a kifolyócsap érintése nélkül vegyenek vizet a dolgozók. A városi állami közegészségügyi felügyelő ez év tavaszán határozathozatal útján kötelezte a Talajerőgazdálkodási Vállalatot, hogy a kiskunfélegyházi telephelyen biztosítson városi közműves vízellátást. Állomásunk értesülése szerint a vízbekötés rövid időn belül megtörténik és így a cikkben említett hiányok végleg megszüntethetők lesznek. Dr. Harsány! István Óvjuk a közös vagyont! Az alsótemetőnél levő Irányi utca lakói is kaptak egy nyilvános kutat a városi vízvezetékből. Ezt a kutat — pedig a gyalogjárdánál áll — egy vállalati kocsi elrontotta és két napig nem volt vizük az ottlakáknak. Az a kérésük, hogy a kút körül négy kerékvető követ helyezzenek el az illetékesek. Az új KRESZ-ről tartanak ismertető előadást november 23-án, pénteken este 0 órai kezdettel a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Házban. Az előadást a Közlekedési Balesetelhárító Bizottság rendezi A balesetmentes közlekedésért mozgalom keretében. A gépjárművezetők, kerékpárosoki kocsihajtók, de még a gyalogosok figyelmébe is ajánljuk.- - ' - *««xxxxxx)Oooooooooock)Oíx)ooo Megbüntették a szabálysértőket Ittas kerékpározás és bejelentkezés elmulasztása miatt Er- dődi Sándor kiskunmajsai lakost 120 forintra, Molnár Tibor Kiskunfélegyháza X. kér. 312. szám alatti lakost jogosítvány nélküli motorvezetésért 200 forintra, Németh Mihély Kiskunfélegyháza. Kazinczy u. 28/a, szám alatti lakost jogosítvány nélküli gépkocsivezetésért 200 forintra, Kenderesi Antal kiskunfélegyházi, III. kér. 174. tanyaszám alatti lakost motorkerékpár jogosítvány nélküli vezetéséért 150 Ft-ra bírságolták* OQQOOOOQQOOOOOOOQOCIQOOOOC A szurkolóknak MEGYEI BAJNOKI MÉRKŐZÉSEK Bányászati Vasas— Kecskeméti Épületlakatos 0:0 Meglepetésre a Bányászati Vasas volt a többet a támadó csapat és helyzetei alapján győzelmet érdemelt volna. Az első félidőben szél ellen kezdett a Vasas és a merevség feloldódása után szép támadásokat vezeteti. Már a 10. percben Sahin I. gólt lőhetett volna, de mikor már csak az üres kapuval állott szemben, a kapus hátulról elhúzta lábát, de a tizenegyes elmaradt. A félidő nagy részében a Vasas kezdeményezett többet. Lantost jó helyzetben a tizenhatoson felvágták, de a szabadrúgást a játékvezető nem adta meg. Egyik kecskeméti játékos sérülése miatt meggyöngült a hazai együttes, de a fölényt nem sikerült góllá értékesítem ni. A második félidőben sem változott a játék képe, sokkal többet támadott a Vasas, a ritka kecskeméti ellentámadásokat jól rombolta a védelem. Sikár háromszor egymásután lőtt kapura, utolsó bombáját csak nagy bravúrral mentette a kapus éppen úgy, mint Sahin jobb sarokra tartó lövését. A csúszós talajon D. Kovács két nagy helyzetet is elügyetlenkedett, s Kiss Illés is kihagyott egy gólszerzés! alkalmat. Félegyházi Honvéd— Kecskeméti Dózsa II. 1:1 (0:0) Szitáló esőben, csúszós talajon, kevés néző előtt, helyenként igen színvonalas mérkőzést vívott a két jó formában levő együttes. A második félidő elején vezetés** hez jutott a Dózsa. Szabadrúgás után nagy kavarodás támadt a hazai kapu előtt, s az egyik Dózsa csatárnak sikerült a hálóba gurítani a labdát. A gól után heves támadásokat indított a Honvéd, a Dózsa teljesen beszorult a pepecselő csatárokat azonban a védők rendre szerelték. Végül is Pintér lerázta magáról a Dózsa három védőjét is és védhetetlenül bombázott a hálóba. A mérkőzés végéig a Honvéd maradt támadásban, de a győztes gólt már nem sikerült elérni. Vasárnap sportja A pálya eltiltása miatt itthon nem lesz mérkőzés. s. o. s. hogy a fáradságos nap! munka után szabad idejüket hasznosan töltik-e el, vagy elpocsékolják — teszik fel a kérdést a levélírók. A választ az olvasótábor nevében megadhatom: igenis szüksége van a városnak erre a zenekarra, mint ahogy szüksége van az ifjúsági és a felnőtt énekkarokra is. A kulturális megmozdulások iránt tanúsított közöny általában hagyomány volt nálunk, szerencsére azonban mindig akadnak — és egyre többen akadnak — a városban olyanok, akik minden Ilyen megmozdulást felkarolnak, erkölcsileg támogatnak. Csupán szervezés kérdése tehát, hogy az erkölcsi támogatás mellé — ha kell — egy kis anyagi is párosuljon, hogy legyen végre a zenekarnak egy lelkes és szakértő karmestere, ne legyen gond a kotta és a hangszer pótlása, hogy hangszerével, fülbemászó muzsikájával meg tudia puhítani a legkeményebb szíveket is. * z a javaslatom, hogy egyik illetékes kulturális szerv hívja össze az érdekelteket, azokat, akik az említett levelet is megkapták, akkor bizonyos, hogy gyorsan eldől a zenekar hovatartozása, megoldódik minden problémája. Tóth Miklós Anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Szabó Gizella (anyja neve: Árendás Mária), Farkas Mária (Urbán Mária), Góog Mária (Szabó Mária), Fazekas Lajos (He- vér Erzsébet), Csáki István (Nánási £ Ilona), Sallai Melinda (Horváth Má< ria), Grohóczki Béla (Kocsis Rozá- $ lia), Gulyás Katalin (Kálmán Piros- \ ka), Seres Anna (Zsigó Magdolna), J Rózsa Sándor (Fazekas Julianna), (Mizsei Károly (Gondi Franciska), Tajti Sándor (Kökény Krisztina). Almás! Edit (Bense Veronika). Nagy • Hona (Bálint Eszter), Rusznyák Ro< zália és Rusznyák László (Fricska (Julianna), Kókai Gabriella (Agárdi > Ilona). < HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Far> kas Sándor és Kocsis Anna, Ma- kány József és Dávid Veronika, Ba; kó József és Fonad Ilona, Rajti Fe- . renc és Tóth Margit Tarjányi István és Faragó Erzsébet, Trungel- c Nagy István és Gondi Rozália. Kéri 5 István és Bán Mária. Fricska József és Varas-Tóth Erzsébet. Petróczi v Gábor és Nagy Veronika, Görög • Sándor és Várnagy Erzsébet, Törteli > Imre és Oláh Julianna, Papp György J és Gyovai Mária Fekete György és • Retkes Margit. Kis Imre és Huszák ' Rózsa, Csendes Lajos és Jókai Magi' dclna, Rica Mátyás és Lovas Mária. < Berentz Árpád és Császár Hona. Pintér István és Fazekas Erzsébet» Séeberger György és Vincze Erzsé- bet, Dudás Lajos és Nemcsók Ei> zsébet. MEGHALTAK: Bajzák Antalné Forgó Mária 78 éves. Nagy Lajos 80 éves, Gá esi-Varga Lászlóné Pintér Rozália 83 éves, Ficsór Sándomé Cseh Erzsébet 62 éves. Móczár Ilona 73 éves Benedek Istvánná Patai Mária 56 éves Némedi-Varga Gáspár 69 éves Rusznyák László 1 napos, Apró Kálmánná Korom Viktória 65 éves, Ver eb Mihályné Fekete Mária 59 éves. FELEGYHAZI KÖZLÖNY a Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Járási Városi Bizottságának lapja. A Petőfi Népe kiadása Főszerkesztő; Weither DánieL Felelő? kiadó; Mezei István. Szerkesztőség é? kiadóhivatal: <l=k»jnf*leevháza. Szabadkáé tér f. Telefon: 1-15 A lapot árusításban fél egyházi ’árá=r* oost a hivatal '**rt®í57+l Bács-Klskuo megyei Nyomda V« Kecskemét — Tel.: 15-29 r?-4äj •A*í ■ városban 1958 óta működő fúvószenekar segítséget kérő jeleit fogtam fel a minap. A vészjeleket Csenki László, Hollenda István és Csáki Vince röpítette „világgá”, illetve levél formájában megküldte városunk tizenhárom szervének, vezető személyiségének. A levélből kicsendül a város egyetlen ilyen zenekaráért való aggodalom, és a féltés a megszűnéstől, hiszen már most is csak a zenekar lelkesebb tagjai tartják benne az életet. Mi. kívülállók minderről eddig semmit se tudtunk. Csak azt láttuk, hogy a hívó szóra a zenekar tagjai egyemberként megjelentek, egyforma bányászruhában, ragyogó, csillogó hangszereikkel. Ott voltak örömünnepen, ott voltak temetésen, szívesen hallgatta a város apraja-nagyja a Petőfi emlékünnepségen, gyönyörködtünk bennük az öregek napján. Ú gy látszik, senki sem kérdezte meg tőlük, mivel lehetne viszonozni ezt a fáradságos, áldozatos tettrekészséget, A zenekar tagjai nagyobb részt fizikai dolgozók. akik öntevékenyen működnek. A gyakorlásra és a szereplésre töltött időt szabad idejükből áldozzák fel. tehát nem közömbös,