Félegyházi Közlöny, 1962 (7. évfolyam, 2-51. szám)

1962-08-10 / 32. szám

in mm A PETŐFI NÉPE FÉLEGYHÁZI KIADÁSA Lemaradás sertésbdl, baromfiból, hízőmarhából Több gondot az áruértékesítési tervek teljesítésére Bankett helyett társasutazás Tizennyolc kipirult arcú, vidám és egy cseppett izgatott fiatal leány gyülekezett azon a verőfényes szom­bat délelőttön a MALÉV budapesti, Dorottya utcai központjában. A kis­kunfélegyházi leánygimnázium fris­sen érett növendékei — tizennyolc leány és három pedagógus, köztük a rajongásig szeretett osztályfőnök­szépen félrerakták. Am nemcsak így készültek az útra, hanem tanulmá­nyaikban is nagyszerű eredménye­ket mutattak fel. Kiváló osztály let­tek, az utolsó évben 4,3 volt az át­lagos tanulmányi eredményük. Mire az utolsó osztályzat bekerült a2 érettségi bizonyítványba, a pár»* :s összegyűlt a társasutazásra. A~ Termelőszövetkezeteink áru­értékesítési tervüket Félegyhá­zán az első félévben nem a legjobban teljesítették. A ter­vezett tizenkét és fél millióval szemben kilenc és negyedmillió forint értékű árut adtak nép­gazdaságunknak. A lemaradás fő oka, hogy szövetkezeteink főleg sertés­értékesítési tervüket nem teljesítették, ugyanis a táp- takarmányt nem biztosítot­ták részükre, s a hagyományos takarmányo­zás mellett az átadás a harma­dik negyedévre húzódott át. A Á sajtó kiváló terjesztője v*»-- i A Műanyagfeldolgozóipari Vál­lalatnál Szűcs Klári sajtófelelős végez eredményes munkát a saj­tóterjesztésben. Hatvan Magyai Ifjúság, 30 Asszonyok Lapja, 10 Szovjetunió, 30 Szovjet Híradó bizonyítja, hogy szívesen olvas­nak az üzemi dolgozók, ha van, aki foglalkozik velük. — ügyeletes állatorvos: au­gusztus 11-én és 12-én, szomba­ton. vasárnap dr. Kiss Lajos. Háderi Antal utca 25. Telefon: 230. — A Móra Ferenc Művelődé­si Házban augusztus 12-én dél­után í? órakor Ki mit tud vetél­kedő lesz a város fiatalsága ré­szére. A döntőre augusztus 20-án kerül sor a szabadtéri színpa­don. Jelentkezni lehet a műve­lődési ház irodájában folyó hó 12-én délután 3 óráig. — Iker névadó ünnepség volt $ augusztus 4-én Kunszálláson. A, lakosság, a párt- és a tömegszer- j vezetek képviselői szeretettel < köszöntötték a két ú.i állampol­gárt, Kiss János termelőszövet­kezeti tagnak és feleségének kis- | fiát és kislányát. Az ikreket el-; halmozták ajándékokkal. — Bakodi Béla kiskunfélegy- < házi tanácstag augusztus 13-án í reggel 8-tól déli 12 óráig vá-! lasztói részére fogadónapot tart a Molnár B. utca 20. szám alatt a 3-as körzetben. Rajta kívül 15 tanácstag tart fogadónapot í cs tanácstagi beszámolót augusz-; tus 11-én. 12-én, 18-án. 20-án, 26-án és 29-én este 7 órakor. A \ tanácstagok -fogadónapjainak és í beszámolóinak időpontja meg­tekinthető a Hazafias Népfront-: irodában, hiányzó 400 sertés értékesítésé­re augusztusban sor kerül. Nem teljesítették vágómarha-értéke­sítési tervüket sem. Ez abból adódik, hogy — helyesen — a tenyésztés került előtérbe és mert a szövetkezetek állatállo­mánya javult, kevesebb kerüli vágásra. Súlyos a lemaradás ba­romfinál. Itt meg kell említeni, hogy az értékesítésre került ba­romfi nagyrésze a háztájiból került ki. s Ideje lenne szövetkezeteink­nek a nagyüzemi baromfi­nevelésre sokkal nagyobb gondot fordítani. Túlteljesítés mutatkozik tejből, közel 700 hektoliterrel. Ez egy­részt a kevesebb levágásra ke­rülő vágómarha, másrészt a jó állatgondozás, valamint a ja­vuló legelő-helyzet eredménye. Szövetkezeti vezetőink igye­keznek az áruértékesítés hely­zetén javítani. Ennek eredmé­nye, hogy július 31-ig 300 da­rabbal több sertésre szerződtek, s azok hizlalása, értékesítése fo­lyamatban van. Ki kell emelni a Lenin Tsz-t, amely maga 300, a Petőfit, amely 52 ser­téssel többre szerződött. El kell marasztalni az Űj Éle­tet, amely százzal kevesebbre szerződött, s a többi tsz-ek jó­része sem ad elég sertést nép­gazdaságunknak. Kenyérgaboná­ból az aszályos időjárás ellené­re is teljesítik az áruértékesítési tervüket szövetkezeteink, napra­forgóból pedig a tervezett 37 va­gon helyett 45 vagonra szerződ­tek. Városunk áruértékesítési ter­ve közel 39 millió forint. Szö­vetkezeteinknek most az a leg­fontosabb feladata, hogy kapá­soknál mutatkozó jó terméskilá­tások mellett áruértékesítési ter­vüket túl is teljesítsék, hogy több tej, hús és más termék jusson dolgozóinknak. B. L. Bedolgozó varrórészleg Kiskunmaisán Bedolgozó varr órészleget szer­vezett Kiskunmajsán is a Kis­kunfélegyházi Vegyesipari Vál­lalat. A részleg 25 munkással indult és előreláthatólag hama­rosan elérik az ötvenes létszá­mot. — Még nagyobb lendületet adna a vállalkozásnak, ha a ta­nács helyiséget biztosítana, ahol a varrónők együtt dolgozhatná­nak és munkájukat könnyebben össze tudnák hangolni. Héjjas Istvánné, a Vegyesipari Válla­lat igazgatója úgy nyilatkozott, hogy megrendelés és anyag is bőven van. 3000000000000000000CX)00000000000000(Á Rendőrségi krónika Árpát is lopott a kerékpár- tolvaj Retkes Árpád félegyházi la­kos a Fasor-vendéglő előtt őri­zetlenül és lezáratlanul hagyta kerékpárját, azt ismeretlen tet­tes ellopta. A rendőri nyomozás sikerrel végződött, mert Fehér Frigyes félegyházi lakosnál meg­találták a lopott kerékpárt. Ugyanekkor fény derült egy má­sik bűncselekményre is. Fehér Frigyes, aki a Lenin Tsz terü­letén lakik, de nem tagja an­nak. mégis részesülni akarván a termésből, ellopott onnan mint­egy 50 kéve árpát. Eljárás in­dult ellene. Motorozás lábtöréssel Béltelei Sándor pálmonostori lakos motorkerékpárral nekihaj­tott az előtte szabályosan hala­dó lovaskocsinak. Figyelmetlen vezetésének következménye nyílt lábtörés. Pomázi István, aki szintén pálmonostori lakos, a bekötő úton részeg állapotban motorozott. Bűnvádi eljárás in­dult ellene. Indulás előtt a repülőtéren a negyedikes lányok. nő, Komlós Lászlőné — indultak IBUSZ társasutazásra. Egy egész osz­tály együtt. Ezek a (tatai lányok már első gimnáziumban elhatároz­ták, hogy érettségijüket nem a szok­ványos bankettel ünneplik meg, ha­nem külföldi társasutazással. Min­den nyáron állami gazdaságban dol­goztak és az igy szerzett forintokat szeg felét a lányok gyűjtötték, a másik felét a szülök adták, hiszen nem kellett estélyi ruhát csinál­tatni a bankettre, sem ezzel kap­csolatos más kiadások nem me­rültek fel. A lányok repülőgépre szálltak és elrepültek Ötátrafiiredre, ahol öt felejthetetlen napot töltöttek. Levél a Vendéglátó Vállalatnak kerthelyiség-ügy ben Már csak a memóriánkban él­nek azok a boldog idők, amikor városunk vendéglátó ipara há­rom kerthelyiséggel is rendelke­zett. A város közepén a Kiskun­ság árkádos, boltíves reprezen­tatív kertje uralta, a Petőfi-kert árnyas fái alól hangulatos ci­gányzene szűrődött, és akinek úgy esett jól, az kellemesen el­üldögélhetett a Fürdő Étterem teraszán is. De hol vannak ezek a szép nyarak? A Kiskunság kertjét hatalmas vasrácsos kapu tartja lakat alatt, a Petőfi-kert- ben a Vörös Meteor SK kihalt klubháza haldokol, és a Fürdő Étteremben is csak belül szen­vedhet a szerencsétlen, levegőre óhajtozó vendég. A hőség az változatlan, sőt ha lehet, még tikkasztóbb, mint az elmúlt nyarakon. Kert pedig Két tüzeset, három kivonulás Raktártűz a vágóhídon A vágóhíd egyik raktárában tűz keletkezett. Az üzem dolgo­zói megkísérelték az oltást és a közben értesített tűzoltóság meg­jelenése után közösen sikerült is a belső tüzet lokalizálni. A kár 12 ezer forint Tüzet fogott a nádtető Az Üj Élet Tsz-ben egy nád­tetős lakóház tete.ie a kémény­ből kipattanó szikrától kigyúlt. Lánynézőben B napokban egy zokogó kisfiú J rohant he a rendőrkapitány­ságra, ahol könnyek között elpa­naszolta, hogy elvesztette a reá bizott pénzt: 500 forintot. Czlnege Gábornak hívják a 12 éves legény­két és a III. kerület 71. számú ta­nyáján lakik. Egyik nyomozó elvtárs karon- kapta a fiúcskát, hogy vezesse el a helyszínre, legalább a pénz hült helyét megnézze. Ilyenkor már nem sok remény van, annyian megfordulnak néhány perc alatt a városnak azon a pontján: a játék­bolttól a papírboltig. Azon a napon másodszor is fel­keresték a rendőrséget, újra az 500 forint ügyében. Czakó Irén, Molnár Béla utca 47. szám alatti lakos, a papírbolt dolgozója boldo­gan vitte be az általa megtalált összeget: 507 forint és 80 fillért. Még boldogabb lett, amikor ott megmondták neki, hogy a pénzt egy kisfiú vesztette el. L áthatjuk hát, hogy nincs re­ménytelen eset. Attól függ, ki Az ott lakók idejében észrevet­ték és a kéznél levő tűzoltó-fel­szereléssel azonnal eloltották a nagy szárazságban veszélyesnek» ígérkező tetőtüzet. A telefonon értesített tűzoltók kiérkezéskor a tűz sikeres eloltását állapítot­ták meg. Hiába fáradlak A Dózsa Tsz-ből jelentettek szombaton délelőtt tüzet. A ki­vonuló tűzoltóság megállapítot­ta, hogy az Űj Élet Tsz-ben arankát irtottak égetéssel, elő­zetes bejelentés nélkül. A Dó­zsa központjából terjedelmes mezei tűzvésznek látszott az olajjal, nagy lánggal-füsttel já­ró arankairtás, amit előzetesen be kellett volna jelenteni a tűz­oltó-alosztálynak: a megtaláló. Megérdemll-e a becsü­letes jelzőt, vagy szemrebbenés nélkül zsebre vág.ia az „égből poty- tyant” ajándékot. Nem ritkaság ma már nálunk a becsületes megtaláló, bizonyság er­re lapunkban megjelenő „Talál­tak” kezdetű hír is. Azért mégis elhatároztam, hogy bekukkantok a pápír- és írószerboltba, Czakó Irén munkahelyére. Ott sem ért csalódás. A bolt többi dolgozójá­val együtt ő is szorgalmasan adta, csomagolta a gyerekeknek a szep­temberi iskolai felszerelést. S enkinek se mondtam, ml já­ratban vagyok, önkiszolgáló bolt lévén, nem is zaklattak, így gondolatban párhuzamot vonhat­tam társadalmunk két embertípu­sa között: a munkában becsiilete- sesen helytálló Czakó Irének és az ingyenélő, üzérkedő, csaló, hará­csoló Tajti Gáborok között. Az a jó, hogy a mi társadalmunkban az utóbbiaknak nincs létjogosult­ságuk.. TÓTH MIKLÓS A szurkolóknak A vasárnap sportja Vasárnap, augusztus 12-én ind megyei labdarúgó-bajnokság. Bányászati Vasas első mérkőzését mindjárt egyik legnehezebb ellen felét, a Bajai Bácska Posztó csapa­tát kapta. Ennek ellenére a hazai pálya, s a közönség biztatása mel lett legalább egyik pont megszerzé­sében reménykedünk. A mérkőzés kezdete délután fél 5 óra. A Honvéd együttese a Kalocsai Honvéd ellen játszik annak ottho­nában. Az egyre jobban összeko- vácsolődó Félegyházi Hrnvéd győ­zelmét várjuk. Je'enlkezzél? a '"Vrionos Találtait két da.-b mono­grammal ellátott ■»'■*kot. igazolt tulajdonosa a rendőrkapitánysá­gon átveheti. sehol... Pedig igen egyszerűen lehetne ezen az áldatlan és nem tudom, hogy kinek jó állapoton segíteni, csupán a Kiskunság rácsos kapuját kellene feltárni, és a Fürdő teraszára kellene az asztalokat, székeket újra kiten­ni. Hely van bőven. Várjuk meg talán a novemberi fagyokat a kerthelyiség-nyitásokical? Azt ne, mert forralt bort általában már csak zárt helyen szereti a ven­dég. .. Dr. Falu Tibor Bővítik a műanyagüzem A napokban megtörtént a Kiskunfélegyházi Műanyagíf1- dolgozóipari Vállalat Szegedi úü telepén a IV. számú csar­nok műszaki átadása. A II 2. számú csarnok építése szinten befejeződött, a filmnyomó-m "- hely épületén is csak az ajtók és ablakok mázolása van bát­ra. Egész kis gyártelep van ki­alakulóban az aha egy-két óv- még kopár területen.-A N/AkÖNyyi SZÜLETTEK: Kerti Sándor (any­ja neve: Repáruk Anna), Molnár Károly (Lajkó Julianna), Agó Má­ria Anna (Csenki Erzsébet), Eszik Anna (Szikszai Anna), Tarjányi Má­ria Anna (Kovács Rozália), Gásoár Márta (Szálas Piroska), Nagy Zsu­zsanna (Pataki Borbála Mária), Deák József (Buri Mária), Bánfi-Antal Éva (Kovács Erzsébet), Kovács Má­ria (Almádi Erzsébet), Fekete Krisz­tina (Véninger Krisztina), ötvös Csilla Katalin (Tóth Katalin), Bibok Róza Veronika (Tóth Róza). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Altai Sándor és A.itai Ilona. Kövesdi Ist­ván és Baranyi Anna, Seres József és Mizsei Terézia, Tóth Sándor és Szegedi Adél Márta, Salamon Fe­renc és Horváth Erzsébet. MEGHALTAK: Szabó Lajos 82 *ves, Dobos József 66 éves, Kür+i Tánosné Kricskovics Julianna 59 •'vés, Gulyás Mihály 64 éves, Ne- •-■’es Mihály 55 éves, öze Lás-ziöné '■‘ldizsár Mária 64 éves korában. fELEGYHAZI KÖZLÖNY Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Járási Városi Bizottságának lapja. A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: Weither Dániel. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: r<i«kunfélegyháza, Szabadság tér ' Telefon: 1-15 As ?-61 A lapot árusításban fél egy házi iárási postahivatal terjeszti. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. - Tel.s 15-29, 22-19;

Next

/
Oldalképek
Tartalom