Félegyházi Közlöny, 1962 (7. évfolyam, 2-51. szám)
1962-07-06 / 27. szám
rtimiB köm A PETŐFI NÉPE FÉLEGTHAZI KIADÁSA Emelkedik a műveltség színvonala, növekszik a kulturális igény Felnőttoktatásunk évvégi számvetése JONTüS tt-SN ünnepélyes keretek között zárta a tanévet a dolgozók általános iskolája. Befejeződtek az évvégi beszámolók, vizsgák a dolgozók gimnáziumában, valamint a technikumok levelező tagozatain is. Örömmel kell beszámolni arról, hogy a város és járás dolgozói közül egyre többen élnek államunk biztosította tanulás lehetőségével. Az általános iskola egy-egy osztályának anyagából sikeresen vizsgázott a városban 429, a járásban pedig 399 dolgozó. Ez utóbbi az előző évi létszám kétszerese. A gimnázium levelező tagozatán 79- en, a bányaipari és bányavillamossági technikumban 94-en vizsgáztak a tanév végén. A járás községeiben is egyre többen kívánják megszerezni a középiskolai végzettséget. Különböző középiskolák levelező tagozatán összesen 104 járási dolgozó tanult és vizsgázott. Feltétlenül gyümölcsözően hat ez községeink életére. A TANÉV VÉGÉN GIMNÁZIUMI ÉRETTSÉGIT tíz felnőtt hallgató tett sikerrel, ugyanakkor általános iskolai tanulmányait 162 dolgozó fejezte be városunkban. Közülük igen sokan már a vizsgák után bejelentették továbbtanulási szándékukat magasabb iskolákban. A kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezet készségesen vállalta a Táby-féle iskolában beindított dolgozók iskolájának költségeit annak érdekében, hogy tagjai számára biztosítsa a tanulás lehetőségét. A Körösi úti külső iskolában öt hónapon át az Üj Élet Tsz tagjai igyekeztek szorgos tanulással megismerkedni sok hasznos ismerettel. E példák nyomán megindult a szervezés a Vörös Csillag, a Dózsa, a Petőfi Termelő- szövetkezetekben, hogy tagságuk mielőbb bekapcsolódhasson a szervezett tanulásba. Elismeréssel kell szólnunk két nagy üzemünkről, a BB-gyárról, valamint a gépgyárról, ahol a vezetésnek szívügye a dolgozók továbbtanulása. A RÖVID SZÁMVETÉS meggyőző bizonyítéka annak, hogy városunk és járásunk dolgozói felismerték a tanulás jelentőségét. A következő tanévre történő jelentkezések szintén dokumentálják, hogy egyre többen kívánnak élni, már dolgozó parasztságunk köréből is az alkotmányunk biztosította tanulás lehetőségeivel, Bense György Mégis mozog a Föld? All a malom című cikkünkben kifogásoltuk, hogy a nemrégiben tetemes költséggel átalakított városi kismalom kihasználatlanul áll. írásunknak eddig nem nagy eredménye volt, mert az illetékesek úgy tettek, mint ősszel a molnár: eleresztették a bírálatot a fülük mellett. A városi műszaki osztálytól nyert értesülésünk szerint most a Bács-Kiskun megyei Terményforgalmi és Malomipari Vállalat a kismalom telkén 150 vagonos gabonaHogyan len a burgonyából alma és hagyma? A kiskunfélegyházi MÉK telepen Deutsch Ede telepvezető és Holló Szabó József raktáros 8—10 mázsa hagyma és 15 mázsa alma többletre tettek szert Burgonyából viszont 20— 25 mázsa hiányuk mutatkozott. Hogy a hiányt és a többletet eltüntessék, megállapodtak a Mártírok útja sarkán levő zöldségesbolt vezetőjével, Almásl Zsuzsannával, hogy amikor papíron burgonyát szállítanak, a valóságban vöröshagymát és almát küldenek. Az üzlet bevált, de a „számításba” hiba csúszott és az ügy a rendőrségre került. Cikkünk nyomán lapunkban szóvá tettük termelőszövetkezeti elnökeink panaszát, hogy az Allatforgalmi Vállalat a vá- góhídtól messze, vasúti mérlegen veszi át a vágásra kerülő állatokat. Nagy József igazgató válaszolt levelünkre, s részletesen megindokolta, hogy a fennálló egészségügyi rendelkezések és más okok miatt (alacsonyabb súlyú állatokat nem lehetett visszaszállítani, s kár érte a szövetkezeteket is) kénytelenek az állatokat a vasútállomáson mérlegelni. A kétszeres mérlegelést — általunk Is indokolt törődés miatt — Nagy elvtárs sem tartja helyesnek, Idézzük levelét: „Intézkedés történik, hogy már az ősz folyamán az élő állatokat közvetlen a vágóhíd mellett, elkülönített területen vegyük át, amellyel a kifogásolt rendellenesség teljesen megszűnik.” Jó lenne, ha minden vállalat, üzem. intézmény és hivatal ilyen módon reagálna a sajtó észrevételeire. sok kisebb-nagyobb bosszantó hibát lehetne könnyűszerrel megszüntetni. raktár építéséhez kér engedélyt. Reméljük, a malom épületének, berendezésének és felszerelésé ■ nek épségben hagyása mellett. Ügy véljük, az új raktártól függetlenül a malom is teljesíthetné feladatát, ha már nem lett belőle takarmánykeverő üzem. Mikor lesz tetejeT A kiskunfélegyházi Lenin Tsz-ben építi ezt a 32 vagonos magtárt a Kiskunfélegyházi Építő Szövetkezet. Ügy tervezték, hogy az elcsépelt gabona már az új magtárba kerülhet. Tévedtek, mert az építkezés a beton hillpalló hiánya miatt megakadt. Ez azonban nem vigasztalja a termelőszövetkezetet, hiszen az építkezés mellett a magtárgondok az idén is megmaradnak. (Lakatos felvétele.) T. M. Ki a gazdája? A régi kisvárosháza épület udvarán van egy még régibb „műemlék”, egy düledező WC. Két év óta számtalan panasszal ostromolták már az érdekeltek az illetékeseket, eredménytelenül- Az élet megy tovább, a WC is bűzlik tovább. Sőt: terjed tovább. Már a szomszédos lazarett szolgálati lakásának falán is átszivárgott. Tűrhetetlen állapot ez a város kellős közepén. Aki nem hiszi, győződjön *000000000000000000 Rendőrségi krónika Csak a fejét... Czombos Rudolf Felsőkömpöc 29. szám alatti lakos megtámadta szomszédját: Pölös Mihály gulyást, Kömpöc 30. szám alatti lakost és kapával úgy fejbe verte, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozott azon. A mentők beszállították a félegyházi kórházba. A kapát a rendőrkapitányságon bűnjelként őrzik. Csalásért 10 hónapi börtön Vörös János bünetett előéletű alkalmi munkás, kiskunmajsai lakos, magánszemélyek sérelmére visszaesőként elkövetett csalás miatt állott a kiskunfélegyházi járásbíróság előtt. Vörös János a hiszékeny embereknek nem létező fát kínált eladásra és előlegeket vett fel. A bíróság 10 hónapi börtönre ítélte. Elaludt a vezető, árokba szaladt a kocsi Rejter Mihály gépkocsivezető. budapesti lakos, a Kecskemét—Félegyháza közötti országMiért csökken a lakásépítés? — ügyeletes állatorvos 7-én, 8-án, szombaton, vasárnap dr- Evetovics István Mártírok útja < 4. Telefon: 387. — Üj tejbegyűjtő állomás épí- < tését kezdték meg Kunszálláson.' A régi épület már nem volt al- i kalmas a tej begyűjtés feladatát} ellátni. — Kézimunka-tanfolyam in-5 dúl július 16-án a Móra Ferenc \ Művelődési Házban. A kézimunka-tanfolyamra minden nap le- I hét jelentkezni a szervezési íto- j dában. —- A hétezer darab naposcsi-S be szépen fejlődik a kunszállási I Alkotmány Tsz-ben. A ló gondozásnak tudható be, hogy ez, idáig az elhullás nem éri el három százalékot. — Négyszázezer forintot iö-( védelmezett az idei retektermés < a kunszállási Alkotmány Tér-\ melöszövetkezetiiek. Ó városi tanács vb most tárgyalta a város építési és felújítási ügyeit, melynek során az ipari-műszaki osztály beszámolója igen érdekes körülményekre hívta fel a figyelmet. Az említett beszámoló szerint az 1961. és 1962. év első félévét összehasonlítva, 68 százalékkal csökkent a kislakásépítkezés. Az ok, az osztály megállapítása szerint az alábbiakban keresendő. A központban levő, közművesített telkek vagy elkeltek már, vagy beépítetlenül tartják fenn tulajdonosaik. E zt a megállapítást alátámasztja az osztálynak a közelmúltban végzett vizsgálata, amely szerint a város belső kerületeiben közel 100 beépítetlen, magántulajdonban levő telek fekszik. Különösen kirívók az olyan esetek, amikor egy-egy tulajdonos több, sőt egy tulajdonos nyolc beépítetlen telekkel rendelkezik. A beszámoló javasolta, hogy érvényt kell szerezni annak a ma is hatályos rendeletnek, amely kimondja, hogy „Város- és községrendezés! érdekből kisajátítható házhelykialakítás, illetőleg házhely- readezés céljára a beépítésre kijeúton a 107-es kilométerkőnél tehergépkocsijával egy fának szaladt és az árokba zuhant. A gépkocsi megrongálódott, vezetője pedig felébredt. Ugyanis a volánnál elaludt. Szerencse, hogy nem okozott komolyabb szerencsétlenséget a forgalmas főútvonalon. meg róla, szívesen megmutatják másoknak is a kisvárosháza lakói, a konfekció dolgozói és a lazarett portása is. Csak azt nem tudja senki, ki tartozna ezt megszüntetni. Hol a határ című cikkünknek azt a részét, hogy „A Virág név már nemcsak a környéken, de a városban is híressé, azt is mondhatnánk: hírhedtté vált” a Virág család többi, becsületes tagjai sérelmezik. Pedig nem volt benne semmi sértő., szándék és kizárólag Virág János és felesége: született Szécsényi Erzsébet viselt dolgaival foglalkozott. A sorozatos csalást elismerik és ők is megjósolták, hogy a börtönbe fog jutni miatta az asszony. Tehát ugyanazt mondják, csak más fogalmazásban: a Virág nevet híressé, sőt hírhedtté tette Virág Jánosné, akinek törvénybe ütköző tetteit egyáltalán nem helyeseltük, legfeljebb mentséget, enyhítő körülményt kerestünk számára, A szurkolóknak MEGYEI BAJNOKI MÉRKŐZÉSEK Bányászati Vasas—Soltvadkert 1:1 (1:0) Rossz talajú pályán, meglehetősen alacsony színvonalú mérkőzésen igazságos döntetlen eredmény alakult az idény utolsó bajnoki találkozóján. A kedvező időjárás ellenére egyik csapat sem erőltette meg magát, s a félidő jó részében a két tizenhatos között folyt a játék. A védelmek jól romboltak. Egy szép jobboldali támadás után Cseh fejese a hálóba hullott. A második félidőben sem emelkedett a játék színvonala. Mindkét csapatnak akadtak gólhelyzetei, de ezeket nem tudták kihasználni. Kapu előtti kavarodásból egyenlített a hazai csapat. Meg kell még említeni, hogy a mérkőzés előtt nem éppen szép jelenet zajlott le a Vasas öltözőjében. Fejes edző — igen helyesen — szerepeltetni akarta az őszi idényben már a Dózsa színeiben játszó Cserkót, de néhány játékos tiltakozására kénytelen volt attól eltekinteni. Egy szerény, szorgalmas labdarúgó, annyi sok mérkőzés legjobbja, nem ezt érdemelte játékostársai egy részétől. Mi is sajnáljuk valamennyi hazai nevelésű sportolónkat, s helyesebbnek találnánk, ha a kecskeméti egyesületek is saját nevelésű fiataljaikkal erősítenek csapataikat, de egy mindig sportszerűen küzdő és gondolkodó, s így is élő játékos fejlődésének útját állni nem lehet. Ilyen alapón Zsibrita birkózónk, vagy Zsivótczki kalapácsvetőnk soha nem kerülhetett volna a világ legjobbjai közé. Félegyházi Honvéd -Halas! MÄV 2:0 (0:0) Izgalmas, iramos mérkőzésen megérdemelten nyert az idény végére jó formába lendült;Honvéd a helyenként túlkeményen játszó halasiak ellen. Már az első félidőben bebiztosíthatták volna a hazaiak győzelmüket. de három nagy gólhelyzetet is kihagytak. Különösen szép volt Lenkei mintaszerű' beadása, melyet Draskóczi remekül fejelt kapura, s a kapus csak üggyel-bajjal mentette azt. A második félidőben már az ötödik percben büntetőhöz jut a Honvéd 1 (túlsztgorú ítélet), de a jól helyezett labdát a kapus bravúrosan védte. Néhány perc múlva közvetett szabadrúgása után Villányi óriási bombát küldött a felső sarokba. A vendégek ellentámadásai is vagy Villányin, vagy a iól védő Donkán akadtak el. A félidő közepén Lenkei fa képnél hagyta a védőket, s a kapust is kicselezve biztosította csapatának a győzelmet. A mezőny legjobbja a kitűnő Villányi volt, de Donka teljesítménye sem sokkal maradt el mögötte. Anyakönyvi hírek, lölt területen beépítetlenül hagyott olyan beltelek is, amelynek tulajdonosa a hozzáintézett felszólítás kézhezvételétől számított 30 nap alatt kötelezettséget nem vállal arra, hogy a felszólítástól számított egy éven belül az építésügyi szabályoknak megfelelő lakóház építkezést megkezdi és két éven belül befejezi, vagy ha vállalt kötelezettségének nem tesz eleget.” Azt nem mondhatjuk, hogy egyáltalán nem rendelkezik telekkel a város. Az OTP-nál a Bankfaluban és a Kiss Gizella-telepen 93 házhely vár még értékesítésre. Ezek a területek azonban a közművesítés hiánya miatt (villany, járda, víz), inkább a tömeges építkezések céljára kifizetődőek. Az egyéni, szórványos építkezésekre a beltelkek sokkal gazdaságosabbak. a város érdeke azt kívánja tehát, hogy a lakáshiány enyhítésére kövessünk el mindent, segítsük az építeni szándékozókat megfelelő telekhez, hogy a lakásépítések számának vizsgálatáról legközelebb ne csökkenésről, hanem hatalmas fellendülésről szá- meghassunk be. XÚTH MIKLÓS ' a^Ui-rJc/l l tLiiS. : r aniuiy Lryum . !ja neve: Lőrincz Katalin), Győri i Sva (Tarjányi Piroska), Szatmári 'Erzsébet (Kállai Erzsébet), Nyúl Ká- 1 roly (Rózsa Erzsébet), Tóth Ilona j (Kovács Ilona), Nagy-Pál János ) (Nyiki Mária), Tóth Mária (Darányi j Franciska), Sági Rozália (Fekete Ro- ’ zália), Réczi Mihály (Kovács Mária), > Harmati András (Závor Julianna), Szilád! Erika (Kovács Rozália), Hideg László (Csitárl Valéria), Gál Illés (Szelepcsényi Veronika), Andó Ferenc (Kádár Erzsébet), Kovács . Mária (Nagy Valéria), Fekete János ! (Lajos Erzsébet), Teleki Éva (Pap ; Rozália), Mihály Lajos (Jankó Er- ’ zsébet). Kovács Judit (Pázsit Ilona), í Tapodi János (Móczár Mária), Pin- ! tér Imre (Csáki Mária). { HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Fek»- ; te Rlchárd és Horváth Erzsébet, Fí> csór Imre és Molnár Rozália, Kar- ; sai Ferenc és Pallagi Piroska, Lajos í István és Juhász Rozália. ) MEGHALTAK: Szalaí Józselaé Piakovics Mária 78 éves. Juhász Ferenc 70 éves, Tarjányi Mihályné Térjék Viktória 69 éves, Nagy Ferenc 55 éves, Dobos József 54 éves, Surá- nyi Györgjné Rózsa Luca 55 éves, Szász Károlyné Csányi Veronika 75 éves. felegyhazi közlöny A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Járási Városi Bizottságának lapja. A Petőfi Népe kiadása. “lelős szerkesztő: Weither DánieL Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza. Szabadság tér t Telefon: 1-15 és 2-61 A lapot árusításban s félegvházi tárásl oostahivatai cerieszti Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — TeLí 15-29. 27-19»