Félegyházi Közlöny, 1961 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1961-12-01 / 48. szám
Világ proletárfaL egyesüljetek! Áru 60 f illér • t • # VI. évfolyam, 48. szám A PETŐFI NÉPE FÉLEGYHÁZI KIADASA Kiskunfélegyháza, 1981. dec. 1. A hároméves terv eredményeiről, az ötéves terv feladatairól tárgyalt a kibővített pártbizottság! ülés Kiskunfélegyházán A hároméves tervben elért eredményeket és az ötéves terv feladatait ismertette Holló Béla elvtárs, a félegyházi pártbizottság titkára, hétfőn a kibővített pártbizottsági ülésen. Beszámoló első részében a XXII. kongresz- szus anyagával, valamint a Politikai Bizottság november 17- iki határozatával foglalkozott, majd a német kérdés rövid elemzése után rátért hároméves tervteljesítési mutatóink részletezésére. Megállapította, hogy az országos 39 százalékos fejlődéssel szemben városunkban az ipari termelés 61 százalékkal nőtt. Ezenbelül a minisztériumi ipar 73 százalékkal, a tanácsi ipar 28, a szövetkezeti ipar 82 százalékkal termelt többet a tervezettnél. A gépgyár termelése megkétszereződött, a bányászati gyár exporttermelése 900 ezer forintról több mint hatmillióra emelkedett. Csak az iparban több mint ezer fővel nőtt a dolgozók száma. Termelőszövetkezeteink életében is döntő változások történtek, s a beszámoló különösen a Vörös Csillag és a Dózsa szövetkezetek jó munkája emelte ki. Városfejlesztésre 27 millió, a vízellátás megjavítására pedig hárommilió forintot fordítottak. A tartós fogyasztási cikkek és drágább ruhán eműek vásárlása bizonyítja a dolgozók életszínvonalának emelkedését. Néhány jellemző adat a gépgyár dolgozóinak életéből: 23- an építettek családiházat, 5 dolgozónak van személygépkocsija és 73-nak motorkerékpárja. Vajból például 16 mázsával emelkedett a város évi fogyasztása. Ezeket az eredményeket kell Huszonhárom vagon alma Kiskunmajsáról Téli almából 15 vagont külföldre, 8 vagont belföldre szállít a Kiskunmajsai Földművesszövetkezet. Ennek a nagyobb mennyiségű gyümölcsnek a lekötését és értékesítését az tette lehetővé, hogy a csomagolást a helyszínen, a termelőnél végezték el. Az elszállítás is közvetlenül a helyszínről történt. ötéves tervünkben tovább fokozni. Az ipar termelését 50 százalékkal, a mezőgazdasági hozamokat 22—23 százalékkal kell növelni. Külön hangsúlyozta a beszámoló a baromfitenyésztés fontosságát, amelynek helyi hagyományai vannak. Az ötéves terv részletes feladatainak ismertetése után a vezetés munkájának megjavítását, mint elengedhetetlen feltételt említette. A beszámolót széleskörű vita követte. A sok hozzászóló közül emelünk ki néhányat. Bodnár elvtárs nagyon helyeselte a szakosítást, s a következőket mondotta: „Termelőszövetkezeti parasztságunk a nehéz gazdasági évben is derekasan megállta helyét.” Orbán elvtárs a szakmunkás-továbbképzés és a technológia javításának fontosságáról beszélt. A színvonalas, sok segítséget adó pártbizottsági ülés Hegedűs Ferenc elvtárs zárszavával ért véget. B. L. Szőlő-, gyümölcs- és kertészeti tervek megvalósításáért Járásunkban 1300 hold szőlő és gyümölcs telepítéséről kell gondoskodni, még ebben az évben. A telepítések alá a forgatás már teljes egészében befejeződött, amelynek időbeni elvégzéséért a Kiskunmajsai Gépállomás dolgozóit illeti a dicséret. A szüret befejeztéig egy és félmillió szőlővessző kiválogatása megtörtént, most ezek leszedése, telepítésre való előkészítése a legfontosabb feladat. A gazdasági vezetik jő munkája, felelőssége nem kisebb, mint a szövetkezeti gazdáké a tervek végrehajtása érdekében. Több helyen a fák helyének kitűzését még nem végezték el, lemaradás van a gödrök kiásásában, amelyet sürgősen pótolni kell. A gyümölcsfák leszállítása is megkezdődött, kiültetésükről is kell gondoskodni. A szőlő- és gyű- mölestelepités döntő változást hoz a járásunk parasztságának életébe, ezért ennek a munkának befejezése elsőrendű fontosságú. E feladatok mellett a kertészeti teendők sem kisebbek. A korai primőrárú előállításához már most hozzá kell fogni, s biztosítani kell a feltételeket. Éppen ezért ne kíméljék a fáradságot a gazdasági vezetők, szövetkezeti gazdák, mert közös gazdaságaink életének megváltoztatása csak nagyobb terméshozamokkal, olcsóbb árutermeléssel lehetséges. Ormánűi János Gondját viselik a Kiskunfélegyházi Dózsa Termelőszövetkezet birkáinak. A közös gazdaság ősszel elkészített jubbodályában az állatgondozók lelkiismeretesen takarmányozzák az állatokat. A tsz- vezetőség gondoskodott a szükséges téli takarmányról. Földmű yesszö retkezet az életszínvonal emelésének szolgálatában Kiskunmajsa és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet igazgató elnöke beszámolt a tanács végrehajtó bizottságának a szövetkezet ez évi eredményeiről. A beszámoló, mely az elmúlt Ülésezed az MSZMP járási végrehajtó bizottsága November 27-én ülést tartott az MSZMP járási végrehajtó bizottsága. Megtárgyalták a BM járási kapitányság pártvezetősége munkáját. Megállapították, hogy az utóbbi időben sokat javult a vezetőség pártpolitikai tevékenysége, nagy segítséget ad a szakvezetésnek, ezáltal jobb eredményeket tudnak elérni. Főleg a társadalmi tulajdon védelmében értek el szép eredményeket. A vb felhívta a vrzeBefejeződött a vetés járásunkban Járásunkban elhallgattak a traktorok, földbe került az ősziek vetőmagja. Az ősziek vetésterve 25 062 hold volt. A nagy szárazság, késői földrendezés azonban akadályozta a munkát. Három héttel ezelőtt az eső után nagyobb lendülettel indult a munka. Termelőszövetkezeteink és termelőszövetkezeti csoportjaink becsülettel teljesítették ezt a feladatot. Jól dolgoztak a két gépállomás traktorosai, hiszen traktorosaink két műszakban végezték az őszi kalászosok vetését. TISZAUJFALV JÓ EREDMÉNYEKET értek el az Alkotmány Tsz gazdái a libaneveléssel és hizlalással. Nemrégen adtak el 650 hízott libát, s a közeljövőben további 1400-at fognak még eladni. Elismerés illeti Papp Józsefet és feleségét, akik a közösben végzett munkájuk mellett 150 cl f*ab libát tömtek meg. Hízottser- tésböl a közös gazdaság 76 darabot adott el államunknak, s még további nyolcvan vár átadásra. • A KÖZSÉGI TANÁCS vb megtárgyalta a község vetéstervét, ahol mind a négy tsz elnöke és szakemberei is részt vettek. Ennek eredményeként a község 1600 holdas kenyérgabona tervét 100 holddal felemelték. Ennek vetését november 18-ára be is fejezték. * MINDEN ELISMERÉST megérdemel a Tisza Tsz tehénállománya tőség figyelmét, hogy még nagyobb gondot fordítson a személyi állomány politikai képzettségének emelésére, törekedjenek arra, hogy még jobb kapcsolatot teremtsenek a lakossággal. Ezután a vb szervezeti és egyéb kérdéseket tárgyalt. 3z. Á. háromnegyed év munkáját öleli fel, hű képet nyújt a község lakossága életszínvonalának emelkedéséről. Szeptember 3ü- ig élelmiszerből 10 millió 387 ezer, ruházatból 9 millió 8S0 ezer, vegyes iparcikkekből 13 millió 221 ezer, összesen 33 millió 438 ezer forintot forgalma: - tak a kiskunmajsai és a környező boltok. A beszámoló arra is rámutatott, hogy a múlt évinél nagyobb, 2 milliós többletforgalom a vegyes iparcikkeknél és a ruházati szakmában mutatkozik meg. Meg kell állapítani hogy a földművesszövetkezet városias jellegű boltjai, neon- fényes kirakatai nemcsak az ízlésre, hanem a magasabb színvonalú életforma kialakítására is igen jó hatással vannak. H. J. llj iskolát kaptak „ Dózsa György unokái “ MEGHATÓAN SZÉP ünnepség keretében avatták fel az elmúlt vasárnap a Dózsa Termelőszövetkezet területén épült korszerű, új általános iskolát, amelyben Dózsa György unokái, a tanyai kiskun parasztgyerekek tanulhatnak, művelődhetnek. IDÉZZÜK az avató ünnepség meghívójának szövegét: „1949 nyarán a Magyar Kommunista Párt javaslatára szükség-iskola létesült a fiatal tsz-ben, a város egykor leggazdagabb urának birtokán, a volt Hoffer-major- ban. Közel egy évszázadon keresztül vízállásokon, gát-éren keresztül kellett volna iskolába járni a cseléd és béres gyerekeknek, ha ez érdeke lett volna a földbirtokosnak. De ő inkább tornácos istállót építtetett, mert az eszébe sem jutott, hogy mint iskolaszéki tag. iskolát is építtethetne. Most népi államunk a szükség-iskola után méltó hajlékot emelt dolgozó parasztságunk gyermekeinek. Köszönet mindazoknak, akik segítették megszületését. A hálás emlékezet pedig hirdesse Dózsa György nevével parasztságunk évszázados harcának győzelmét. Ezért az új iskola az ünnepség alkalmával a nagy parasztvezér nevét vette fel.” A VÁROSI PÁRTBIZOTTSÁG nevében Némedi Imre elvtárs mondott avató beszédet, majd dr. Dobos Ferenc elvtárs átadta iímMMMIHHIí .„1 Mi JUH szocialista megőrzésre az iskolát Bodnár András elvtársnak, a szövetkezet elnökének. Az új iskola csapatzászlajának felvonásával ért véget a szívet-lelket melengető ünnepség, amelyen megjelent a megyei pártbizottság első titkára, dr. Molnár Frigyes elvtárs, valamint Holló Béla elvtárs, a városi pártbizottság titkára is, __________________<t — ó) KISZ-eiküaS (IFélegyfuízátr November 18-án este fél öt órakor ünneplőbe öltözött a városi tanácsháza nagy tanácsterme. Antonovich Mátyás honvédségi lakásügyi előadó és Farkas Katalin cipőfelsőrészkészítő, a cipőüzem dolgozója, tartották esküvőjüket. A négv- száz személyt befogadó terem zsúfolásig megtelt rokonokkal, barátokkal, munkatársakkal. Az anyakönyvi bejegyzés után a városi tanács nevében Király Ferenc tanácstag, valamint a honvédség vezetői. Lengyel Ferenc, a cipőüzem igazgatója, a párt, a KISZ- és a szakszervezet megbízottai köszöntötték a fiatal párt. Ezután az ajándékok átadására került sor. Az ifjú párnak igen sokan kívántak szerencsét és boldogságot. állapították meg a tapasztalatcsere látogatás alkalmával a tsz-ben járt tsz-elnökök és aeronómusok. örömmel vették tudomásul azt is, hogy a jó kondíciójú tehénállomány fejési átlaga 10,5 liter, s egy liter tej előállítása 2,20 forintba kerül. A PETŐFI TSZ mindössze 850 holdon gazdálkodik, de tagjai szorgalmas, törekvő emberek. A cukorrépát elsőnek takarították be. amit azért tudtak megtenni, mert a kapásnövényeiket családi művelésre osztották ki. A szárazság ellenére 200 mázsával több cukorrépa termett, burgonyából pedig holdanként 70 mázsát takarítottak be a tavalyi negyvennel szemben. NAGY A TANULÁSI KEDV a községben. A tsz-akadémián egy- cgy alkalommal több mint hatva- nan vesznek részt. A tsz-gazdák közül többen járnak a dolgozók esti iskolájába, s a tsz-vezetőségek három traktorost küldtek a gépészképző szakiskolára. * JÖVŐRE ELKEZDIK és öt év alatt befejezik a községi törpevízmű építését. Ehhez a munkához a község lakói is hozzájárulnak társadalmi munkával. Értesülésünk szerint bővítik a villanyhálózatot Alpár és Tiszaújfalu közötti kövesút mentén. • NEM NEHEZ a hizlalás a Tisza Tsz-ben, mert 400 hold kukorica- földjükröl 18 mázsás átlagtermést takarítottak be. Ebből már 150 sertést meghizlaltak, s még további 230 hízik az ólakban. Vineze Istvánná, Borbély Mihályné és Lajos Józsefné 930 hízottlibát tömött a közösnek, amelyek átlagsúlya megközelítette a 7 kilót.