Félegyházi Közlöny, 1961 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1961-05-12 / 19. szám

A PETŐFI NÉPE FÉLEGYHAZI KIADÄSA Az Állami Biztosító termelő­szövetkezeti önsegélyző csoport­ja az elmúlt héten szombaton reggel 35 szövetkezeti gazdával háromnapos autóbuszkirándulást rendezett a fővárosba és kör­nyékére. A kiránduláson járá­sunkból IS szövetkezeti gazda vett részt, valamennyien az al­pári Bózakalász Tsz tagjai. Mint elmondották, igen nagy élményt jelentett számukra ez a kirán­dulás. Budapesten voltak a Mar­gitszigeten, megnézték az Ország­ház belsejét, s a Halászbástyát, részt vettek a Fővárosi Nagycir­kusz előadásán. Az út során megtekintették a vadregényes Duna-kanyart egész Esztergo­mig. Sokan közülük még nem is jártak ezen a vidékeken. Az önsegélyző csoport, mely­nek minden termelőszövetkezeti gazda tagja lehet, ez évben már eddig is számos tsz-tagot küldött fürdőre, üdülésre, s mint érte­sültünk, a közeljövőben is útnak indít ilyen csoportokat. »Vasúti postahivatalt kér ' cikket közöltünk lapunkban. Ez taigazgatóság a következő válás Kiskunfélegyháza vasútállo­máson a posta csomagraktár céljaira egy helyiséget bérel, melynek alapterülete mindösz- sze 35 négyzetméter. Ez a terü­let csomagraktámak feltétlenül szükséges, abból postafelvételi helyiséget leválasztani nem le­het. E helyiséghez a MÁV-tól további területet bérelni sem lehet, tehát csak beruházás (hozzáépítés) útján lehetne a he­lyiséget bővíteni. A második öt­élegyháza« címmel nemrégiben el kapcsolatban a Szegedi Pos- t küldte: éves terv időszakában azonban építkezésre itt nincs lehetőség. Kiskunfélegyháza vasútállo­máson véleményem szerint is szükség lenne postahivatal léte­sítésére. Ezért az ügyet nyil­vántartom és mihelyt az építke­zésre beruházási hitelt kapok, a szükséges intézkedéseket meg fogom tenni. Fodor István az igazgatóság vezetője yooooerooooooooooooo* Havonta száz kerékpár... Két nagy kocsirakomány új kerékpárt hordtak be a BIK ke­rékpárműszaki szaküzletébe, mi­kor arra jártam. Mikor fog ez a rengeteg kerékpár gazdára ta­lálni’» — kérdem a boltvezető Gulyás kartárstól. — Kerékpárnál a napi átlag három darab. Van olyan nap, hogy 10 kerékpárt adunk el. mmnammmmmmmmmmmmmmwmmi A mentők jelentik: J. Sándorné félegyházi asz- szony nagyobb mennyiségű is­meretlen gyógyszert vett be, utána Hypót ivott. Beszállítot­ták a kórházba. Gy. István kiskunmajsai lakos véletlenül elvágta az ütőerét. A féiegyházi kórházba szállították. J. János gátéri lakos öngyil­kossági szándékkal elvágta a gé­géjét. Eszméletlen állapotban szállították be a kórházba. P. Péterné 74 éves félegyházi asszony az utcán összeesett. A mentők kiérkezésekor a földön feküdt eszméletlenül. Kórházba szállították. A Móra-Kör május 24-én. szerdán délután fél 5 órai kezdettel a Kiskun-Mú­zeum megalapítójának, a közös­ségért oly sokat fáradt néhai Szalay Gyula gimnáziumi tanár emlékének hódol. Kéri volt ta­nártársait, régi tanítványait, da­lostestvéreit, ismerőseit, hogy vegyenek részt a Móra Ferenc Művelődési Házban megrende­zésre kerülő emlékesten. Belé­pődíj nincs. Ezek szerint a havi eladás kö­zel száz kerékpár — hangzik a válasz. Amikor az első segédi fizetés­ből (1926-ban) kerékpárt vásá­roltam, a hatszázadik kerékpár volt az a városban, most motor fut annyi. Igaz, hogy ma köny- nyebben vesznek egy motort a fiatalok, mint akkor egy kerék­párt. Motorokból is nagy a válasz­ték a szaküzletben, egyik szebb, mint a másik: Berva, Csepel- Panni, Danuvia, Tünde robogó, Pannónia, Izs, békésen egymás mellett. A Dongó motoron egy nagy tábla hirdeti: 1480 forint helyett most 780 forint az ára. Ezért a pénzért már nem érde­mes a pedált taposni, (t. s.) «■■■■■•■•■■■■■■■■■■«a» Telefont kérnek A félegyházi Dózsa Termelő­szövetkezet még ez év február­jában telefont igényelt közpon­ti irodája részére a postától. Köztudomású, hogy a Dózsa nemcsak a város legnagyobb, de a megye egyik legnagyobb termelőszövetkezete is, így an­nak összefogása, irányítása tele­fon nélkül szinte elképzelhetet­len. Tudjuk, hogy nagyon sok az igénylő és kevés a telefon- készülék, mégis úgy véljük, hogy a fontossági sorrend ebben az esetben feltétlenül a Dózsa javára billen. A patronálási mozgalom keretében a félegyhá- zi posta pártalapszervezete ta­lán segíthetne a kérdésnek ked­vező elintézésében Ezzel is a szövetkezet megszilárdítását se­gítenék. Gyermekhangverseny A heti zsúfolt programból nagyon nehéz kiválasztani egyet, a sok szép közül a legszebbet. Választásom az l. számú leányiskola ének-zene tagozatá­nak vasárnap dél­utáni hangverse­nyére esett, ahol annyi báj, szépség és kedvesség volt együtt, hogy nem lehet mellette szó nélkül elmenni. Minden évben megrendezik a ze­nei tagozat hang­versenyét, hogy a város lakossága megismerje, meg­szeresse ezt az is­kolát, melynek fel­adata, a többi tár­gyak mellet, az if­júság ének- és ze­nei képességének a fokozott fejlesztése. Bégen kevés csa­ládnak volt módjá­ban gyermekeit ze­nére taníttatni, ma már a munkás- és parasztszülök gyer­mekei népesítik be az ének-zeneiskolát. A Móra Ferenc Művelődési Ház nagyterme újra ki­csinek bizonyult, olyan sok szülő és érdeklődő szoron­gott a legkisebb „művészjelöltek’’ hangversenyén ■- Szabó Mihály igaz­gató megnyitója után az 53 tagú énekkar egy csok­rot mutatott be a magyar és a szom­szédnépek dalaiból. Egymást követték a többi ének- és zeneszámok, majd egy rövid, de szí­nes, kedves színda­rab következett, — gyönyörű ruhákkal, díszletekkel. A tantestület fá­radozásának és a kis növendékek tgy ékezetének meg is lett az eredmé­nye. az előadást a hálás közönség óv­ás* tapssal jutal­mazta. Megállapíthatjuk,: hogy a gyerekek tudása évről évre sokat fejlődik és hangversenyük ki- j emelkedő kulturá-: ’is esemény váró-; sunk életében. Tóth Miidós yooooooooooooooooooc Tavaszi takarítás A Kismindszenti úti új iskola udvarát szorgos munkával újra takarítják, rend behozzák a tanulók, hogy a környezet méltó legyen a szép épülethez. (MTI-foto, Bojár.) fl szurkolóknak — Ügyeletes orvosi szolgálat május 13-án, szombat déli 12 órától május 15-én, hétfő reggel 8 óráig dr. Kraján Vince. Ren­del az Egészségházban. Lakása: Dózsa György utca 1. — Ügyeletes állatorvos május 13-án, szombat déli 12 ólától május 15-én, hétfő reggel 7 órá­ig dr. Szolnoki László, Vörös­had ereg útja 23. Telefon: 183 — Köszönetnyilvánítás. Ez­úton mondunk köszönetét az összes rokonoknak, jó barátok­nak, jó szomszédoknak, ismerő­; sóknek és külön a szabó szak- tursaknak, akik drága fiunk, szeretett testvérünk temetésén részt vettek, ravatalára koszorút vagy virágot helyeztek és rész­vétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászo­ló Kiss család. 449 — A járási kulturális bizott­ság kedden ülést tartott. Az iro­dalmi színpadok létrehozásáról, a megyei kulturális bizottság határozatáról, s a kulturális se­regszemle eredményeiről tár­gyaltak. — Gyermekrajz kiállítás lesz Félegyházán május 30-án, a Mó­ra Ferenc Művelődési Házban. lOOOOOOOOOOOOt SZÜLÉT! EK: Fekete István (any­ja: Kiss-Szubó Franciska), Tóth Fe­renc /Ambrus Anna), Fiszman Ist­ván (Rácz Mária), Ajtai Antal (Ko­lompár Angyalka), Abonyi Mária (Hatvani Mária), Görög János (Pa­lásti Júliám a), Kolompár János (Ra­fael Katalin), Fekete Katalin (Tóth Rozália), T >th Zsuzsanna (Enying Julianna). Varga Ilona (Fekete Ilo­na), Doktor Mária (Csik Julianna), Eszik Géza iGácsi-Varga Ilona), Czi- neg'e Irén (Kecskeméti Irén), Kál­mán Piroska (Gyovai .Franciska), Szántó István (Fekete Franciska), Toldi Imre (P atyi Julianna), Horváth Mária (Kuruiz Mária). Kovács Er­zsébet (Urbán Ilona). Sinkó Margit (Huszka Terézia). Dobos István (He­gedűs Ilona), Borbás Ildikó (Mészá­ros Eszter). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Diny- nyés József és Juhász Erzsébet, Konkoly János és Csáki Rozália, Kurucz Ferenc és Czakó Ilona, Óno­di Mihály és Kasza Mária. Horváth- Czakó József és Fricska Zsuzsanna, Csuka László és Szabó Franciska, Dora Flórián és Tóth Erzsébet, Se­res Ferenc és Fábián Veronika, Lá­zár József és Bán í j Mária, Patyi- Sándor és Gácsl Klára. MEGHALTAK: Fazekas Antal 51, Szabó Julianna 74, Gondi Sándomé Németh Mária 82, Tóth Istvánné Öze Zsuzsanna 81, Lantos Ferericné Jak- sa Eszter 73. Cseh János 77, Bakos Ferencné Csenius Mária. 4«. Kiss Já­nos 34, Iványi Ferenc 63, Bálint Mi­hály 80. Orbán Gábor 73, Banos lm- réné Dongó Mária 59 éves. Szegedi Vasutas— Bányászati-Építők kombinált 3:0 (0:0) Barátságos Az NB H-s szegedi csapat edlen első ízben próbálta ki az egyesület vezetősége azt az együttesét, axnely- lyel előreláthatólag az őszi idény­ben szerepel. Tárgyilagosan leszö­gezhet) ült: minden remény megvan rá, egy-két év alatt komoly felada­tok elvégzésére alkalmas csapatot lehet a rendelkezésre álló anyagból összekovácsolná megfelelő szakveze­téssel, a játékosok lelkes hozzáállá­sával, és nem utolsósorban a labda­rúgást szerető közönség támogatásá­val. Az első félidőben felálló csapat minden szegedi rohamot visszavert, sőt néhány formás ellentámadást is vezetett. Ezek egyikéből Makai nagy lövését csak bravúros védéssel hárí­totta a szegedi kapus. A második félidőben szóhoz jutot­tak a tartalékok is. Ebben a já­tékrészben a Károlyival megerősö­dött szegedi csapat sokat és veszé­lyesen támadott, a hazai csatárok nem tudták tartaná a labdát — egye­dül Parádi II. volt veszélyes —, s így a védelemre igen n^gy feladat hárult. A sok támadásból előbb Ká­rolyi lőtt nagy gólt, majd Kerényi helyezte védhetetlenül a labdát a hálóba. Több méteres lesből esett a harmadik gól. Jók voltak: az egész közvetlen védelem, a fedezetek közül különö­sen Solyrrwöf, a csatárok közül aa első félidőban játszó Makai, a má*í sodik félidőben Parádi II. volt ve­szélyes az ellenfél kapujára. Vasárnap sportja Vasárnap, május 14-én vaLameny-^ nyi félegyházi csapat idehaza ját­szik. Délután 3 órakor a Honvéd- Bányászati Vasas helyi rangadóra kerül sor. Döntetlen körüli ered­ményt várunk. Az öt órakor sorra kerülő Építők^SzoLnoki MTE mér­kőzésen csak a nagy lelkesedés se­gítheti pontszerzéshez a hazai csa-» patot. OOÓOOOCOÓOO-OÓ Biliárd« verseny A kiskunmajsai kultúrotűioríbait vasárnap zajlott le az április 22-én megkezdett községi biliárdverseny döntője. Az első három helyezett: karambolban Horváth István, Varga Károly és Hoppál Vendel. A 120-as játékban: Horváth István, Bognár Imre és Nyelves Antal. Az 1000-es­tien: Csontos József, Lajos Lajos és Tóth István. Az 500-asban: Lajos Lajos, Csontos József és Lajos Be. renc. A győztesek május 21-én, va< sárnap a felegyházi klubégyüttessel mérik össze erejüket.- ‘'l'l^VmaAru^lXVlA^lAlWlru^lA■ Ahol a mentőautóra igen nagy szükség volna A KISKUNMAJSAI járási szülőotthon 1942-ben kezdte meg működését. Megalapítója és első vezetője dr. Bujovszky Gyula szülészorvos volt. A szü­lőotthon egy négyágyas terem­mel és szülőszobával rendelke­zett. A követelményeknek ak­kor ez meg is felelt, mivel a szülések nagy általánosságban otthon zajlottak le. A járásnak ez a Kiskunmaj- sán működő egészségügyi intéz­ménye jelenleg egy korszerűen átalakított épületben fejti ki, eléggé fel sem becsülhető, áldá­sos tevékenységét. Erről a köz­ségi tanács végrehajtó bizottsá­gának dr. Török László vezető orvos számolt be legutóbb. A szülőotthon férőhelyeinek száma ma már 15. Berendezése és fel­szerelése korszerű. Tisztaságtól ragyogó és otthonosan berende­zett kórtermei, folyosói, s a be­tegek nyugalmát, pihenését szol­gáló parkírozott kertje minden igényt kielégítenek. A STATISZTIKAI adatok szerint évente átlag 450 szülő- anyát vesznek fel. A múlt év­ben például 452 felvétel, 316 egyes és három ikerszülés volt. További hét beteg közvetlenül a szülés után nyert felvételt. Ezek a szerencsétlen anyák a lovaskocsin szültek meg, vagy odahaza, miközben a kocsit ké­szítették elő, s a szomszédokért szaladgáltak. Mindez a fejet len kapkodás a régóta emlege tett községi mentőkocsi hiányá­nak az oka. AZ IDÉN EDDIG 140 betegei vettek fel és 90 szülés történi az otthonban. Az újszülöttek gondozása gyermekgyógyász szakorvos ellenőrzésével törté­nik, ami nagyban befolyásolja a csecsemőhalandóság további csökkenését. A kiskunfélegyházi járásban a szülések 97,3 száza­léka szülőotthonokban megy végbe., Kiskunmajsán otthoni szülés egyáltalán nem, vagy csak igen ritkán, elvétve fordul elő. Ennek az országos viszony, latban is kiemelkedő eredmény­nek az elérésében jelentékeny szerepe van a védőnői hálózat­nak és a szülésznők munkájá­nak is. (H. J.) ,VVW\A<WVWVW^/VWVWWVWVWW« FÉLEGYHAZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Járási és Váróra Bizottsága, a járási és városi tanacs lapja. A Petőfi Neoe kiadása. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Weither Daniul. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: iCiskunféiegyháza, Szabadság tér 7. Telefon: 1-15 és 2-61 A lapot árusításban a féiegyházi járási postahivatal terjeszti. Bacs-Ktskun megyei Nyomda V. Kecskemet. — Tel,: 15—29, 27—19 Válaszolt a Postaigazgatóság Szövetkezeti gazdák fővárosi kirándulása

Next

/
Oldalképek
Tartalom